Vincze Mária

(1942) erdélyi közgazdász
(Vincze Mária (közgazdász) szócikkből átirányítva)

Vincze Mária Magdolna (Kolozsvár, 1942. február 12. –) közgazdász, egyetemi tanár, az MTA külső tagja.

Vincze Mária
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született 1942. február 12. (80 éves)
Kolozsvár
Állampolgársága román
Nemzetisége magyar
Foglalkozása közgazdász,
egyetemi tanár
Kitüntetései Arany János-díj a Tudományos Kutatásért (2010)

SablonWikidataSegítség

ÉletpályájaSzerkesztés

Középiskoláit a kolozsvári 11. sz. Líceumban végezte 1960, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen matematika–fizika tanári (1960–65) és közgazdasági (1965–70) diplomát szerzett. A közgazdaságtudományok doktora címet a bukaresti Közgazdasági Akadémián megvédett dolgozatával nyerte el 1977-ben.

1966–76 között a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán dolgozott matematikusi beosztásban, 1977 óta a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán tanít, jelenleg professzor. 2000 előtt az EME Közgazdaság-, Jog- és Társadalomtudományok Osztálya-, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság keretében működött vezetői beosztásban, és jelenleg is aktívan részt vesz ezek munkájában. 2000–2007 között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a közgazdasági szakon a magyar tagozat beindítója és vezetője volt. 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

MunkásságaSzerkesztés

Szakterülete: agrár-közgazdaságtan, agrárpolitika és vidékfejlesztés, az európai integráció gazdaságtana. Kutatási témái: a matematikai modellek alkalmazása a közgazdaságtanban, az európai regionális és vidékfejlesztési programok alkalmazásának problémái.

Első tanulmányait 1967-ben a Comptes Rendues Acad. Sci., Paris (Vincze Jánossal együtt), majd a Revista de Statistică (Bukares 1969), a Statisztikai Szemle (Budapest 1971) közölte. Közel kétszáz szaktanulmánya jelent meg román és külföldi szakfolyóiratokban (Korunk, Statisztikai Szemle, Gazdálkodás, Studia Unversitatis Babeş-Boyai Seria Oeconomia, Bulletin of the University of Agricultural and Veterinary Medicine, Tér és Társadalom, Területi Statisztika, stb.), valamint gyűjteményes és konferenciakötetekben: Transition in Central and Eastern Europe (Kolozsvár 1997); Hagyományos térségek megélhetési szerkezete (Budapest 1998); European Tradition and Experiences (Kolozsvár 1999); Post-Communist Romania. Coming to Terms with Transition (New York 2001); Economia creşterii agro­alimentare (Bukarest 2002); Tudásalapú társadalom (Miskolc 2003); Tratat de economie a agriculturii (Bukarest 2003); A vidéki Magyarország az EU-csatlakozás előtt (Pécs 2003); Dezvoltare şi integrare în condiţiile de tranziţie (Kolozsvár 2003); Regional and rural developement interface (Kolozsvár 2004); Regional and rural economics (Kolozsvár 2005); Túlélő falvak. Gondok és tervek a Kárpát-medencében (Stockholm–Budapest 2005); Evaluarea stării economiei naţionale (Bukarest 2005); Északnyugat-Erdély (Pécs–Budapest 2006); Rural Balkans and EU Integration (Milánó 2006).

Romániai vezetője vagy résztvevője több nemzetközi kutatási projektnek: ACE-Phare: Agricultural restructuring and rural employment in Bulgaria and Romania (1995–97); ACE-Phare: Wage inequality during economic transition in East-Central Europe (1997–98); Phare Ro: Dezvoltarea rurală în România (1997–98); FP5: Rural Employment and Agricultural Perspective in the Balkan Applicant Countries (2001–2004); DG-AGRI-EC: Study on Employment in Rural Areas (2005); FP6-CEEC AGRI POLICY (2005–2007); FP6-CLAVIER (2006–2009); FP7 Rural Jobs (2008–2010).

A romániai magyar természettudományos irodalomról összefoglaló tanulmánya jelent meg a Koppándi Sándor szerkesztette Romániai magyar nemzetiség (Bukarest 1981) című kötetben. Szerkesztésében jelent meg Werner Heisenberg A részben az egész című kötete (Bukarest 1982, Téka sorozat). Részt vett a Matematikai kislexikon (társszerzők Maurer Gyula, Orbán Béla, Szilágyi Pál, Bukarest 1983, Kriterion Kézikönyvek sorozat) összeállításában.

KöteteiSzerkesztés

  • Kibernetika, idegrendszer, számítógép (Vincze Jánossal, Bukarest 1977, Korunk Könyvek sorozat)
  • Metode de analiză a activităţii economice a unităţilor agricole (B. Samochisszal, Bukarest 1977)
  • Modelarea problemelor decizionale în sistemul agricol de producţie (többekkel, Bukarest 1982)
  • Politici agricole în lume. Teorii şi realităţi (Kolozsvár 1999)
  • Köllő János–Vincze Mária: Self-employment, unemployment and wages. Regional evidence from Hungary and Romania; Institute of Economics HAS–Department of Human Resources Budapest University of Economics, Bp., 1999 (Budapest working papers on the labour market)
  • Régió- és vidékfejlesztés. Elmélet és gyakorlat (Kolozsvár 2000)
  • Vidéki helyzetelemzés. Kászoni esettanulmány (Csíkszereda 2002)
  • Economie agroalimentară. Teorii şi realităţi (Kolozsvár 2002)
  • Románia vidékpolitikája felül- és alulnézetből (Pécs 2005)
  • Európa gazdaságtana. Az európai gazdasági integráció elméleti és gyakorlati kérdései (Kolozsvár 2008).

ForrásokSzerkesztés