Sportvitorlás

(Vitorlázás szócikkből átirányítva)

A sportvitorlások sportcélokra épült vitorlás hajók.

Az egyik legismertebb sportvitorlásnak, a Finn Dingi hajóosztály hajójának megszületése a svéd Rickard Sarby vitorlázónak köszönhető, aki a Finn Vitorlás Szövetség tervezői pályázatára az 1952-es Helsinki Olimpia előtt adta be a nyertes hajójának terveit[1]
Dragon

Története szerkesztés

Az első dokumentált vitorlásversenyt 1661 szeptemberében rendezték, II. Károly angol király versenyre hívta ki a yorki herceget, a Temzén Greenwich és Gravesend közötti 23 mérföldes versenyt az angol király nyerte. A sportvitorlázás a 19. század végén vált népszerű sporttá. Angliából elterjedt sportvitorlázásnak királyi követője volt I. Péter orosz cár és I. Frigyes porosz király is. Nagy Péter 1718-ban alapította az első orosz vitorlásklubot és 141 jachtot ajándékozott a klub tagjainak. A gőzhajók megjelenésével az addigi árú- és utasszállító nagy vitorlások eltűntek a tengerekről és a kisebb vitorlásokat hobbi és sport célokra kezdték használni a tengerpartokon és a tavakon. Épp ezek a változások adtak újabb lendületet a vitorlások gyors fejlődésének. Az 1900. évi nyári olimpiai játékokon még 20 méteres és 40 tonnás hajók is versenyeztek. Az olimpiák egyik legtöbb változása épp a vitorlázásban történt, a nagy hajókat felváltották a egyre kisebb és gyorsabb járművek.

Irányító szerve az 1907-ben megalakult Nemzetközi Vitorlás Szövetség (International Yacht Racing Union, IYRU – 1996-tól International Sailing Federation, ISAF). A világ leghosszabb versenye a Royal Naval Sailing Associaton szervezi 1973-óta, a négy évenként rendezett eleinte 26 180 tengeri mérföld (1 mérföld=1,852 kilométer) majd 1990-óta 32 000 tengeri mérföld (59 264 kilométer) távon tartják meg. Az útvonal PortsmouthJóreménység fokaHorn-fokPortsmouth.

Sportvitorlázás Magyarországon szerkesztés

 
20. Fehér Szalag Balatonalmádinál

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején az Adrián több hajóépítő cég és vitorlázó egyesület is működött. A legeredményesebb magyar tengeri versenyző Battyhány Ödön volt, aki kétszer első lett a Temze-torkolat előtti versenyeken, 1870-ben megnyerte a Csatorna-versenyt és az angol királynő három díjából is sikerült kettőt elnyernie; sportsikeri elismeréséül megválasztották a Royal Albert Yacht Club kapitányának.

A Balatonon bár régóta használtak vitorlásokat halászatra, sportcélú hasznosításuk csak lassan terjedt el. Festetics Pál 1760-ban Fenékpusztán létesített hajógyárat holland és olasz hajóácsok alkalmazásával, itt készült az első ismert magyar hajó, a Phönix, amelyet 1797. július 16-án avattak fel. A vitorlázást egy gőzhajó indította be érdekes módon itt, Széchenyi István hozatta a legendás Kisfaludyt a Balatonra, és ennek legénysége kezdte el a vitorlás-versenyzést.

1867-ben létrejött a Balaton-Füredi Yacht Egylet, melynek alapszabálya szerint a legkisebb hajó 25 tonnás és a legénység legfeljebb 25 fő lehetett, a klub tagjai javarészt a főúri, főnemesi osztály tagjai voltak. A drága hajókat Angliából hozatták, ezek azonban hamar tönkrementek. 1882-ben alakult a Balatoni Vitorlázó Egylet és augusztus 22-én megrendezték az első versenyt is. A Balatonfüredre telepedett Richard Young angol hajóépítő mester egymás után építette a jachtokat. 1886-ban létesült a balatonfüredi klubház, ami a balatoni vitorlázás fő központja lett. 1881-ben a Balaton-Füredi Yacht Egylet felvette a Stefánia Yacht Egylet nevet, ezt 1912-ben Magyar Yacht Club-ra, majd a következő évben belügyminiszteri engedéllyel és a király általi jóváhagyással Királyi Magyar Yacht Klub-ra (KMYC) keresztelték át. Ugyancsak 1912-ben megalakult a budapesti székhelyű Balatoni Yacht Klub is. Balatonfüred mellett Aligán, Világoson, Almádiban, Csopakon, Siófokon és Lellén jöttek létre vitorlás klubok. Ezt már a kisebb, olcsóbb hajók megjelenése tette lehetővé az 1920–1930-as években.

Az első versenyt a Kékszalagért 1934. július 27-én rendezte a balatonfüredi Hungária Yacht Club. 21 hajó állt rajthoz és csak ketten adták fel a versenyt. A győztes Ugron Gábor lett, Rabonbán nevű hajójával. A 30-as cirkálót (schärenkreuzer) 1927-ben építtette Németországban. A verseny Ugron Gábor, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke és a Hungária Yacht Club vitorlázói: Antal Miklós, Grofcsik János, Tuss Miklós, Keresztúry Gyula és tagtársaik ötlete alapján valósult meg. Az 1930-as években a Magyar Vitorlás Szövetség hatékony támogatásával jelentősen fejlődött a vitorlázás Magyarországon.

Kategóriái szerkesztés

 
Fa Nándor óceánvitorlása a Spirit of Hungary

Vitorláshajókat már évszázadok óta építenek, azonban csak a 20. században vált általánossá, hogy speciálisan sportcélokra alakítanak ki típusokat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság először az 1960. évi nyári olimpiai játékokra határozta meg a szigorúan kötött méretekkel és osztályelőírásokkal szabályozott hajófajtákat. Az olimpiai osztályok rendszeresen változnak, és számos olyan osztály van, amely nem szerepel az olimpián. A kishajós versenyzésen kívül rendkívüli módon fejlődik a nagyhajókkal folytatott nyílt tengeri vitorlázás is. A pályaversenyeken használt sportvitorlások alapvetően két csoportra oszthatók: jollékra és tőkesúlyos vitorlásokra. A nemzetközi versenyeken a vitorlázaton az ország ISAF kódja, az egyedi vitorlaszám és az hajóosztály jele szerepel.[2]

A jollék szerkesztés

Kisebb (3-5 méter hosszú, 100-200 kg tömegű), uszonyos, kabin nélküli sportvitorlások. Az uszony (idegen nevén svert) a hajó oldalcsúszását (idegen szóval: abdrift) hivatott csökkenteni. Hivatalos megnevezésük: vitorlás csónak, idegen szóval jolle vagy dingi. Vitorlázatuk lehet kat (csak nagyvitorla) vagy szlúp (nagyvitorla és orrvitorla). Legénységük 1-2 fő, a stabilitást elsősorban a test alakstabilitása valamint a legénység súlya adja. Lehetnek trapézosak is.

Tőkesúlyos vitorlások szerkesztés

OD osztályok (one design),[4] nagyobb (általában 5 méternél hosszabb, 650-2500 kg tömegű), tőkesúllyal felszerelt sportvitorlások. A tőkesúly hajós elnevezése: kíl, ezért a tőkesúlyos hajókat kílereknek is hívják. A tőkesúly szerepe visszabillentő nyomatékot adni a hajótestnek, tömege akár a hajótest súlyának 30%-a is lehet. A tőkesúly alakja szerint megkülönböztethetünk ún. rövid tőkesúlyos vagy hosszú tőkesúlyos hajókat, ez utóbbiak legismertebb típusai a cirkálók. A tengeri versenyzésben 30 m-nél (100 láb) hosszabb maxik, szupermaxik is feltűnnek. Legénységük általában 2-8 fő, de a speciális szóló (egykezes) versenyeken egyedül is vitorláznak velük, a nagy óceáni hajóknál pedig a legénység akár 25 fő is lehet. A stabilitást elsősorban a tőkesúly visszaállító nyomatéka biztosítja, de lehetnek trapézosak is, ahol a legénység súlya is számottevő.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Finn Class history
  2. Heinz, Overschmidt, Ramon Gliewe, Somlóvári László, Friedel Raymund. Hajóosztályok, Sporthajózás, 3. kiadás (magyar nyelven), Tudex Kiadó Kft. (2003). ISBN 963-8002-31-X 
  3. Mitől finn a dingi?
  4. Hajóosztályok
  5. A 8mOD hajóosztály hivatalos honlapja. [2018. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés