Vivi Rau (1951. december 7. –) dán színésznő, a 70-es évek „vígpornó” filmjeinek révén vált ismertté Skandináviában. Vivi Rau 1975-ben vette át a Sengekant (ágyszél) -filmek női főszerepét, amikor Birte Tove öt film után befejezte a részvételt. Ezt a filmet, a "Der må være en sengekant"-ot a sajtó egy része viszonylag jól fogadta. Rau érzékibb alkat, mint Birte Tove, ugyanakkor sokkal inkább képes azt a benyomást kelti, mintha a szomszédunk bájos, rendes lányát látnánk ruha nélkül. A legszembeötlőbb adottsága, hogy természetesen tud meztelenül fellépni. A Sengekant-filmek indulása előtt a szókimondóbb Stjernetegn (csillagjegy) filmek hard core-jelenteiben is közreműködött. 1976-ban elhatározta, hogy szeretne „ruhában is föllépni.” Sikerült is a „Kassen stemmer" vígjáték egyik szerepét megkapnia, ahol az elrabolt banktisztviselők egyikét játssza. Ezután a korábbi meztelen modell a ruhaiparban indított saját vállalkozást.

Vivi Rau
Született1951december 7. (72 éves)
dán
Állampolgárságadán
Foglalkozásaszínésznő

SablonWikidataSegítség

Filmek szerkesztés