Wikipédia

Voyager–1

Ez a szócikk vagy bekezdés egy jelenleg zajló űrexpedícióról szól.

Az adatok még jelentősen módosulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2023. június 15.

Közelmúltban befejezett űrrepülések •  Jelenleg zajló űrrepülések •  Közeljövőben induló űrrepülések •  Tervezett űrrepülések •  Törölt űrrepülések •  Sikertelen űrrepülések

A Voyager–1 az amerikai Voyager-program első űrszondája. A Földtől legtávolabb lévő űreszköz. Meglátogatta a Jupitert és a Szaturnuszt, és ez az első űreszköz, amelyik részletesen fényképezte e két bolygó holdjait. Az űrszonda eredeti neve Mariner Jupiter/Saturn A volt, de a felbocsátás előtt fél évvel átkeresztelték Voyager–1-re. Jelenleg a Földtől legtávolabbi emberek által készített tárgy.

Voyager–1
Ország  Amerikai Egyesült Államok
Űrügynökség NASA NASA
Gyártó Jet Propulsion Laboratory
Küldetés típusa közelrepülés
csillagközi kutatás
Küldetés
Célégitest Jupiter, Szaturnusz
Indítás dátuma 1977. szeptember 5.
Indítás helye SLC–41
Hordozórakéta Titan IIIE
Megérkezés 1979. március 5. (Jupiter)
1980. november 12. (Szaturnusz)
1980. november 12. (Titan)
Időtartam Eltelt idő: 46 év
Az űrszonda
Tömeg 721,9 kg
Energiaellátás 420 W
Pálya harmadik kozmikus sebesség
A Wikimédia Commons tartalmaz Voyager–1 témájú médiaállományokat.

Sebessége 61155 km/h, távolsága a Naptól 2023. június 12-én 160 csillagászati egység (24 milliárd km).[1] A Voyager–1 jelenleg a csillagközi térben halad.[2]

Küldetés Szerkesztés

 
A Voyager–1 indítása

A Voyager–1-et 16 nappal a Voyager–2 után indították 1977. szeptember 5-én Cape Canaveralból. 15 km/s csúcssebességre gyorsult fel. Hat óra múlva 10 km/s sebességgel közelítette meg a Holdat. 500 000 km távolságból 6 felvételt készített a Föld–Hold rendszerről. Ezeket a fedélzeten tárolta és október 8-án, 30 millió km-ről visszasugározta.

Szeptember 11-én és 13-án pályaváltoztatásokat végzett, 24 kisebb hidrazin hajtóművet használva. Mivel gyorsabb pályán haladt, a Voyager–1 1977. december 22-én a kisbolygó-övben megelőzte a Voyager–2-t.

1979. március 5-én 280 ezer km-re közelítette meg a Jupitert, melynek gravitációja segítségével 14 km/s-ra gyorsult, így folytathatta útját a Szaturnusz felé. Két nap alatt több Jupiter-holdat is megközelített, köztük az Amaltheát, az Iót, az Europát és a Ganymedest. Január 24-től kezdve készített felvételeket az óriásbolygóról. A szűk látószögű kamerával 40 millió km-ről készült képek sokkal élesebbek voltak a Pioneer–10 és Pioneer–11 által készített képeknél. Közben a szonda adatokat gyűjtött a légkör összetételéről: 82% hidrogén, 17% hélium, 0,05% metán, 0,01% ammónia, vízgőz, kén, nitrogén stb.

 
A Jupiter Nagy Vörös Foltja a Voyager–1 felvételén

A Nagy Vörös Folt egy légköri örvény, melyről 1979. március 5-től készített felvételeket 217 ezer km távolságból. Kiderült, hogy valamennyire a környező felhőrétegek fölé emelkedik. A légkörben több kisebb vörös foltot is felfedeztek. Az IRIS spektrométer 30 µm-en infravörös sugárzást észlelt. A Voyager–1 március 4-én felfedezte a Jupiter gyűrűjét, amely retrográd irányba kering 7 órás periódussal. A gyűrű 56 300 km távolságra van a legmagasabb felhőrétegektől, szélessége 8 700 km, vastagsága 30 km. A Voyager–1 fedezte fel a Jupiter 14. holdját, amely 30–40 km átmérőjű és 58 000 km távolságra kering.

 
Aranylemezes űrüzenet

Ezek után a szonda a Szaturnusz felé vette az irányt, melyet 1980. november 12-én közelített meg 124 000 km-re. A bolygó hét holdját is megközelítette: a Titánt 4000 km-re, a Rheát 72 000 km-re, a Mimast 88 800 km-re, a Dionét 161 000 km-re, az Enceladust 202 500 km-re, a Tethyst 415 300 km-re és a Hyperiont 879 900 km-re. November 7. és 18. között a Voyager–1 2000 felvételt készített és 10 milliárd bit(körülbelül 10GB) információt sugárzott a Földre.

Újabb hintamanőver segítségével kilépett a Föld pályasíkjából és jelenleg a csillagközi tér felé repül.[3] A NASA 2013. szeptember 12-én megerősítette, hogy a Voyager–1 2012. augusztus 1-én lépett be a csillagközi térbe.[2]

2017. november 28-án egy tesztelés során beüzemelték az utoljára 1980-ban használt röppályamódosító (TCM - trajectory correction maneuver) hajtóműveket. A tesztre azért került sor, mert az általában használt helyzetszabályzó motor egyre megbízhatatlanabbul működött, így egyre nehezebbé vált a kommunikáció megteremtése a szondával. A NASA tervei szerint 2018 januárjától üzemszerűen használják majd a TCM motorokat, melyeknek hátránya a felfűtésükhöz szükséges nagy energiaigény. A várakozás szerint így 2-3 évvel meghosszabbítható a Voyager–1 használata.[4]

2022 májusában szokatlan adatokat kezdett a Földre küldeni a Voyager. Később kiderült, hogy ez egy rendszerhibának volt köszönhető, amit javítottak, így újra elkezdett megfelelő adatokat küldeni.[5][6]

Jövője Szerkesztés

 Bővebben: Voyager csillagközi küldetés

Gyengülő radioizotópos termoelektromos generátora miatt azt számították, hogy 2020-ig tud tudományos méréseket végezni,[7] de elvárások szerint tudományos mérőeszközei közül legalább egyet még életben fog tudni tartani 2025-ig. Az azt követő 11 évben már nem lesz energiája ezek működtetésére és 2036-ra el fogj hagyni a Deep Space Network, a NASA kommunikációs rendszerének hatáskörét.[8]

Feltéve, hogy soha nem ütközik semmivel és nem lesz begyűjtve, a Voyager–1-et soha se fogja utolérni a New Horizons teleszkóp. Az Oort-felhőt nagyjából 300 év múlva fogja elérni,[9][10] ahol várhatóan 30 ezer évet fog tölteni, mire elhagyja és ezzel kilép a Naprendszerből.[11][12] Ugyan nem halad egy csillag felé se közvetlenül, nagyjából 40 ezer év múlva el fog haladni a Gliese 445 csillagtól 1,6 fényévre.[13] A NASA hivatalos közleménye azt mondta a két Voyager-szondáról, hogy „A Voyagerek sorsa, hogy – talán örökre – a Tejútrendszerben vándoroljanak.”[14]

Galéria Szerkesztés

  •  

    A Halványkék pötty, a Voyager–1 egyik leghíresebb képe

  •  

    A Voyager felépítése

  •  

    A Voyager-1 az űrszimulátor kamrában

  •  

    Az aranylemez behelyezése a Voyager-1-be

  •  

    Lávafolyamok az Io felszínén

  •  

    Az Europa

  •  

    Felvétel a Szaturnuszról, négy nappal a közeli elhaladást követően

  •  

    A Rhea felszíne

  •  

    A Mimas, 425 ezer kilométer távolságból

Jegyzetek Szerkesztés

  1. ↑ Voyager - Mission Status (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  2. ↑ a b NASA Spacecraft Embarks on Historic Journey Into Interstellar Space
  3. ↑ Heti riportok a Voyager szondákról a NASA-JPL honlapján
  4. ↑ Közel 40 év után kapcsolták be a Voyager 1 hajtóműveit. 24.hu (2017. december 4.) (Hozzáférés: 2017. december 4.)
  5. ↑ published, Tariq Malik: NASA solves Voyager 1 data glitch mystery, but finds another (angol nyelven). Space.com, 2022. augusztus 30. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  6. ↑ Greicius, Tony: Engineers Solve Data Glitch on NASA’s Voyager 1. NASA, 2022. augusztus 30. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  7. ↑ Space.com / Interstellar Traveler: NASA's Voyager 1 Probe On 40,000-Year Trek to Distant Sta Szeptember 13, 2013
  8. ↑ Voyager - Frequently Asked Questions (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  9. ↑ Catalog Page for PIA17046. photojournal.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  10. ↑ Atkinson, Nancy: It's Official: Voyager 1 Is Now In Interstellar Space (amerikai angol nyelven). Universe Today, 2013. szeptember 12. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  11. ↑ published, Tia Ghose: Voyager 1 Really Is In Interstellar Space: How NASA Knows (angol nyelven). Space.com, 2013. szeptember 13. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  12. ↑ How Do We Know When Voyager Reaches Interstellar Space? (amerikai angol nyelven). NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL). (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  13. ↑ Voyager - The Interstellar Mission (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  14. ↑ Voyager - The Interstellar Mission (angol nyelven). voyager.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 12.)

További információk Szerkesztés

 
A Wikimédia Commons tartalmaz Voyager–1 témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Voyager–1&oldid=26209587”