WTA Elite Trophy

Női tenisztorna Csuhajban

A WTA Elite Trophy tenisztorna a WTA által évente megrendezésre kerülő esemény a WTA Finals tornán szereplő versenyzőket a világranglistán elért helyezésük alapján követő 11 játékos számára. A WTA Tournament of Champions torna utódja. Sérülés vagy egyéb lemondás miatt a ranglista következő versenyzői szerezhetnek kvalifikációt. Egy további versenyző számára a rendezők szabadkártyát biztosítanak. Párosban a WTA Finals tornán szereplő párosokat a világranglistán követő négy páros vehet részt a versenyen, a rendezők két további párosnak adnak szabadkártyát.

WTA Elite Trophy
Versenynői
HelyszínCsuhaj
 Kína (2015–2019)
BorításKemény
Első verseny2015
Weboldalwtaelitetrophy.com
WTA Tour
Főtábla12E/6P
Összdíjazás2 150 000 $
Címvédőfehérorosz Arina Szabalenka

Az első versenyre 2015. november 2–8. között került sor. Helyszíne a Hengqin International Tennis Center a kínai Csuhajban. A verseny díjalapja 2015-ben 2 150 000 amerikai dollár volt. Az első helyezett 700 ranglistapontot szerzett.[1]

A versenyen részt vevő 12 játékost négy háromfős csoportba sorsolják, és a négy csoportgyőztes alkotja az elődöntő mezőnyét. Az elődöntő hagyományos kieséses formában zajlik. A párosoknál a hat csapat két háromfős csoportban versenyez, és a két csoportgyőztes mérkőzik a bajnoki címért.[2]

Döntők szerkesztés

Egyéni szerkesztés

Év Győztes Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben
2023   Beatriz Haddad Maia   Cseng Csin-ven 7–6(11), 7–6(4)
2020–2022 Nem rendezték meg
2019   Arina Szabalenka   Kiki Bertens 6–4, 6–2
2018   Ashleigh Barty   Vang Csiang 6–3, 6–4
2017   Julia Görges   Coco Vandeweghe 7–5, 6–1
2016   Petra Kvitová   Elina Szvitolina 6–4, 6–2
2015   Venus Williams   Karolína Plíšková 7–5, 7–6(6)

Páros szerkesztés

Év Győztes Ellenfél a döntőben Eredmény a döntőben
2023   Beatriz Haddad Maia
  Veronyika Kugyermetova
  Kato Miju
  Aldila Sutjiadi
6–3, 6–3
2020–2022 Nem rendezték meg
2019   Ljudmila Kicsenok
  Andreja Klepač
  Tuan Jing-jing
  Jang Csao-hszüan
6–3, 6–3
2018   Ljudmila Kicsenok
  Nagyija Kicsenok
  Aojama Súko
  Lidzija Marozava
6–4, 3–6, [10–7]
2017   Tuan jing-jing
  Han Hszin-jün
  Lu Csing-csing
  Csang Suaj
6–2, 6–1
2016   İpek Soylu
  Hszü Ji-fan
  Jang Csao-hszüan
  Ju Hsziao-ti
6–4, 3–6, [10–7]
2015   Liang Csen
  Vang Ja-fan
  Anabel Medina Garrigues
  Arantxa Parra Santonja
6–4, 6–3

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2015 WTA Elite Trophy Zhuhai (angol nyelven). 2015 WTA Elite Trophy Zhuhai. [2015. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  2. WTA Stars Headline Zhuhai Field (angol nyelven). WTA Tour, Inc., 2015. október 27. (Hozzáférés: 2015. október 31.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés