Wikipédia

Wade Hampton III

amerikai szenátor

Wade Hampton III (Charleston, 1818. március 28. – Columbia, 1902. április 11.) az Amerikai Egyesült Államok demokrata párti szenátora (Dél-Karolina, 1879–1891), az Amerikai polgárháború lovassági tábornoka. Gazdag ültetvényes családból származott, a háború kitörése előtt neki volt a legtöbb rabszolgája Dél-Karolinában. Ezzel párhuzamosan először képviselője volt Dél-Karolina állami törvényhozásának, majd később szenátorként vett részt a munkájában.

Wade Hampton III
USA
Katonai pályafutása
Csatáiamerikai polgárháború
Született1818. március 28.
Charleston, Dél-Karolina
Elhunyt1902. április 11.
Columbia, Dél-Karolina
SírhelyTrinity Episcopal Cathedral Cemetery
PártDemokrata Párt
SzüleiWade Hampton II
HázastársaMargaret Preston
Foglalkozásültetvényes, katona, politikus
IskoláiDél-Karolinai Egyetem
Wade Hampton III aláírása
Wade Hampton III aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Wade Hampton III témájú médiaállományokat.

A polgárháborúban segített felfegyverezni a Hampton Légiót. A hadseregbe közlegényként lépett be, de hamarosan ezredesi beosztást kapott a gyalogságnál. Harcolt a manassasi győzelemnél, majd a Virginia-félszigeti hadjáratban. A Seven Pines-i ütközetben súlyos lábsebet kapott. Jeb Stuart vezérőrnagy felismerte Hamptonban a tehetséges lovassági parancsnokot és a Hétnapos csata utáni átszervezés során elérte, hogy Hamptont az ő egyik új lovasdandárjának a parancsnokának osszák be. Az Antietami csatában a dandár a hadállás bal szárnyát képezte. 1862 októberében Hampton dandárja részt vett chambersburgi portyán. 1862 súlyos éhínséggel átvészelt telén hozzájárult az Észak-virginiai hadsereg életben tartásához és folyamatos portyákkal táplálta a súlyos aszály okozta rossz termés után éhező hadsereget. A Brandy Station-i ütközetben visszaverte a határozatlan uniós támadást. Részt vett Jeb Stuart gettysburgi portyájában, melynek során többször is megütközött az uniós lovassággal. Július 3-án végül srapneltől szenvedett súlyos sebesülést a Keleti lovasmezőn. 1864. májusában harcolt a Vadon csatában és megakadályozta Sheridan lovasságának kitörését a rengetegből. Jeb Stuart halála után rangidősségénél fogva kiérdemelte a lovashadtest vezetését, de Lee tábornagy sosem adta kezébe a teljes lovassági haderőt. 1864. augusztusában a Trevillian Station-i ütközet győzelme után végre egyesíthette a lovashadtestet. Segítségükkel a déli csapatok augusztus végén győzelmet arattak a Második Reams Station-i ütközetben. Szeptember közepén Hampton végrehajtotta a Bifsztek portyát, mellyel kb. egy hónapra biztosította a hadsereg ellátását.

A polgárháborút követő Rekonstrukció vége felé megválasztották Dél-Karolina 77. kormányzójának, s hivatalát 1876-1879 között töltötte ki. Kormányzóvá választását súlyos erőszakos cselekmények között érte el, melyet a Red Shirts nevű paramilitáris csoport követett el a Demokrata Párt érdekében a választások megzavarásával és a néger szavazók megfélemlítésével. A Hampton által irányított Red Shirts kihágásai hozzájárultak a demokraták kormányra kerüléséhez.

Ifjúsága, pályafutásának kezdete és családi élete szerkesztés

 
William Rhett ezredes háza, Hasell Str. 54, a dél-karolinai Charlestonban. A ház Wade Hampton III szülőháza.

Wade Hampton III 1818-ban született a William Rhett házban, a dél-karolinai Charlestonban. A Hampton família nevezetes ősökre tekinthetett vissza. Apja Wade Hampton II ezredes (1791–1858) és Ann Fitzsimmons Hampton legidősebb fia lett a kicsi Wade. Édesanyja gazdag charlestoni családból származott.[1] Az 1812-es brit-amerikai háború után apja vagyonos lett az USA délkeleti felének földspekulációján meggazdagodva.[forrás?] Hampton a dragonyosoknál szolgált és Andrew Jackson tábornok hadsegéde volt a New Orleans-i csatában. Az öregebbik Wade Hampton nagypapa a Függetlenségi háborúban alezredesi rangot ért el a lovasságnál, majd beválasztották szövetségi képviselőnek a Képviselőházba, végül az 1812-es háborúban dandártábornokként szolgált. A legifjabbik Wade nagybácsija James Henry Hammond is sikeres politikai pályát futott be; képviselő volt, Dél-Karolina kormányzója és az 1850-es évek végére az USA szenátora lett.

Wade Hampton III gazdag ültetvényes családban nőtt fel és magániskoláztatásban vett részt. Négy húga volt és imádott a négy falon kívüli aktivitást. Szívesen lovagolt és vadászott, különösen a család észak-karolinai nyári rezidenciáján, High Hampton Innben.[2] Az ifjú Wade ismert volt róla, hogy vadászkirándulásokat tett az erdőkbe Fekete medve után kutatva, mindössze egy késsel felszerelkezve. Néhányan arról számoltak be, hogy összesen 80 medvét ejtett el.[3] Noha Ackerman véleménye szerint a nyolcvanas szám eltúlzott, de Hampton ennek ellelnére kiváló és félelem nélküli vadászként volt nyilvántartva.

1836-ban Hampton diplomát szerzett a South Carolina College-on (ma South Carolina Egyetem) és noha jogásznak készült, végül soha nem praktizált. Apja különböző munkákkal bízta meg az ültetvények körül és idővel a dél-karolinai és mississippibeli ültetvényeket kellett felügyelnie.[4] 1838-ban Wade elvette feleségül a vele egyidős Margaret Prestont. Öt gyermekük született: Wade IV 1840-ben, Thomas Preston 1843-ben, Sarah 1845-ben, John Preston 1846-ban és Harriet Flud 1848-ban. John Preston egyéves korában, 1847-ben meghalt. Harriet a nevét Wade húgáról kapta. 1843-ban az öregebbik Wade megtudta, hogy James Henry Hammond kormányzóként a lányát szexuálisan zaklatta.[5] Wade III hugainak teljesen tönkretette a hírét az eset, egyikük sem házasodott meg és Harriet 1848-ban, 25 éves korában meghalt. A hasonló nevet viselő Wade III lánya pedig ötéves korában, 1853-ban hunyt el.

Az ifjabbik Wade apjához hasonlóan szintén politikai tevékenységet űzött a Demokrata párt színeiben.[forrás?] 1852-ben beválasztották a dél-karolinai törvényhozásba állami képviselőnek, majd 1858-tól 1861-ig az állami szenátusnak volt tagja. Hampton apja 1858-ban elhunyt és így Wade hihetetlen vagyont örökölt ültetvényekben és rabszolgákban.[forrás?] Ugyanebben az évben Wade ismét megnősül és Mary Singleton McDuffie-t vette el, aki éppen betöltötte a 18. évét. Négy közös gyermekük született, George McDuffie 1859-ben, Mary Singleton "Daisy" Hampton 1861–ben, Alfred Hampton 1863–ban és Catherine Fisher Hampton. Catherine még születése évében el is halálozott.

A polgárháborúban szerkesztés

 
Wade Hampton és más prominens Dél-Karolinaiak megszemlélik Fort Sumter erődjének belsejét 1861. április 10-én, az ostrom után.

A gyalogságnál szerkesztés

A polgárháború kitörésekor Hampton lemondott szenátusi mandátumáról és közlegényként belépett a dél-karolinai milíciába. Dél-Karolina kormányzója, Francis W. Pickens azonbn ragaszkodott hozzá, hogy Hampton elfogadjon egy ezredesi beosztást.[6] Noha katonai tapasztalata egyáltalán nem volt, az ültetvények irányítása és az állami politikában való részvétel elégséges vezetői képességgel látták el.

Mint az Uniós ezredekben a gazdag emberek szociális helyzetük folytán magasabb rangú beosztást vártak el, ugyanakkor anyagiakban is hozzájárultak a háborús erőfeszítéshez az ezredek felállításával. Hampton részben anyagilag állta a Hamtpon Légió nevű katonai egységének felállítását és meg is szervezte azt. A Légió had századnyi katonát, négy lovassági századot és egy ütegnyi tüzérséget tömörített. Az összes fegyvert Hampton vásárolta számára.

Hampton született lovaskatona volt, bátor, taktikailag merész és kiválóan lovagolt. A korábban katonai rangot nem viselő emberek közül három érte el az altábornagyi rangot a háború folyamán. Richard Taylor és Nathan Bedford Forrest mellett Wade Hampton volt a harmadik közülük.

Hampton a Manassasi csatában esett át a tűzkeresztségen. A Buck Hillről (Bak-domb) hátráló konföderációs erők számára erősítést vitt és ezzel lehetővé tette, hogy Stonewall Jackson dandárja időben elérje őket és védelmi vonalat alakítson ki. Az uniós tüzérség elleni roham közben egy puskagolyó súrolta a homlokát. Ezzel megszerezte első sebesülését is, melyet még további négy követett a háború folyamán.

1861 telén a Hampton Legiót Gustavus W. Smith vezérőrnagy parancsnoksága alá osztották be. Smith hadosztálya Joseph E. Johnston tábornagy Észak-virginiai hadseregébe tartozott. A hadsereg 1862 tavaszán a Virginia-félszigetre lett átcsoportosítva és részt vett Yorktown védelmében, majd a Williamsburgi ütközetben. A Potomac hadsereg előrenyomulása elől Johnston egészen Richmond környékéig vonult vissza. 1862. május 23-án Hamptont előléptették dandártábornokká. Május 31-én, a Seven Pines-i ütközetben súlyos lábsebet kapott, de a nem szünetelő tűzben is lóháton tudott maradni, amíg sebét el nem látták. Hampton az elsősegély után betegszabadságot kapott, melyből a felépülése után visszatérve átsorolták egy Jackson parancsnoksága alatt levő dandárhoz. Ezt vezetve vett részt a Hétnapos csata végső ütközeteiben, bár a dandár utasításai folytán és Jackson passzív magatartása miatt nem látott heves harcokat eközben.

Átkerülés a lovassághoz szerkesztés

A Virginia-félszigeti hadjárat után Robert E. Lee tábornagy újraszervezte a lovasságot és immár mind lovassági hadosztályt Jeb Stuart vezetése alá helyezte. Stuart Hamptont választotta helyettesének és két lovasdandárja közül az egyik vezetőjének. Hampton dandárját hátrahagyták Richmond környékén, hogy George B. McClellan vezérőrnagy hadseregét szemmel tartsa a Virginia-félszigeten, míg a másik dandár Jacksonnal tartott az Észak-Virginiai hadjáraton. Így Hampton és emberei nem voltak jelen a hadjáratot sikerré tevő Második manassasi csatában. A dandár csak később csatlakozott Lee főerejéhez és az Antietami csatában már a konföderációs erők balszélét biztosította. 1862 októberében Hampton erői részt vettek a Chambersburg portyán. Miután a pennsylvaniai város megadta magát a déli csapatoknak, rövid ideig Hampton lett a katonai kormányzója.[7] 1862 telén Hampton portyák sorát vezette az ellenséges vonalak mögé. Számos foglyot ejtett és jelentős mennyiségű zsákmányt rabolt mindenféle veszteség nélkül, amelyet Lee tábornagy is elismert és megdicsért. 1862 novemberében például a 3. pennsylvaniai lovasezred 137 emberét ejtette foglyul a Hartwood presbiteriánus templomban.[8] A portyák miatt Hampton sem a Fredericksburgi, sem a chancellorsville-i csatában nem volt jelen.

1863 júniusában a Brandy Station-i ütközetben, a háború legnagyobb, túlnyomóan lovassági ütközetében, Hampton könnyebb sebet kapott, öccse, Frank azonban elesett a küzdelemben. Június 25-én Hampton dandárja Stuarttal tartott annak hosszú, ellenséges vonalak mögötti pennsylvaniai portyájára, melyen az Uniós hadsereg megkerülése után elvesztették kontaktust Lee főerőivel. Nagy kerülő után Stuart és Hampton elérték július 2-án délután a Gettysburgi csata környékét. Hamptont a város külterületén megtámadta az uniós lovasság. A harcban egy lovas karabélyt fogott rá, de ezalatt egy másik szablyacsapásától a fejének hátulján megsérült, a támadást azonban a dandár visszaverte. Július 3-án, a csata harmadik napján Hampton a várostól keletre harcolt George A. Custer és David M. Gregg lovasságával. A keleti lovasmező harcaiban nem sikerült az áttörés és az uniós gyalogság mögé kerülés. Hamptont két újabb szablyavágás is érte, de mindaddig harcolt, míg egy tüzérségi srapnel el nem találta a csípőjét. Laurence S. Baker ezredes vette át Hampton dandárjának vezetését a sebesülés után. Hamptont a hadsereg irdatlan méretű szekértrénje vitte vissza Virginiába a visszavonulás során, ahol John Bell Hood mellett ült az ambulanciás kocsin. 1863. augusztus 3-án Hamptont előléptették vezérőrnaggyá és parancsnokságot kapott egy teljes lovassági hadosztály fölött. Gettysburgi sebei lassan gyógyultak, így egészen novemberig nem vette át a közvetlen irányítást hadosztálya fölött.[forrás?]

A lovashadtest főnökeként szerkesztés

Az 1864-es Overland hadjáratban Hampton hadosztálya harcolt Todd's Tavernnél, ahol Philip H. Sheridan vezérőrnagy lovasságát kellett megállítania a Vadon csata folyamán. A Spotsylvaniai csata során Hampton a konföderációs balszárnyon járőrözött, ezalatt érkezett a hír, hogy Stuartot halálosan megsebesítették a Yellow Taverni ütközetben. Hampton nem kedvelte Stuartot, mert egy feltűnési viszketegségben szenvedő bolondnak tartotta, és úgy vélte, hogy sokszor elhanyagolta a lovasság igényeinek kielégítését,[9] de harctéri kvalitásait elismerte. Stuart mentalitásában sokkal közelebb állt Fitzhugh Lee-hez, aki Lee tábornagy unokaöccse volt. A két tiszt vetélkedett egymással a lovasság fölötti irányítás megszerzéséért, de végül Hampton tehetségét és rangidősségét nem lehett megkerülni. Lee tábornagy azonban unokaöccse érzékenységének védelmében megpróbálta innentől hadosztályonként külön feladatra felhasználni a lovasságot. Hampton a hadsereg visszavonulását fedezte a North Anna ütközetig, majd harcolt Haw's Shopnál. Ezután Sheridan lovassága ellen küldték, amely a virginiai vasútvonalak elpusztításával foglalkozott. Hampton győzött a Trevillian Station-i ütközetben, a háború legnagyobb, kizárlólag lovasság vívta összecsapásában. Richmondba való visszatérése után részt vett a Nance's Shop-i ütközetben, majd 1864. augusztus 11-én végre az irányítása alatt egyesült a lovashadtest.[forrás?]

1864. szeptember 14. és szeptember 17. között ő tervezte meg és hajtotta végre a konföderációs sereg egyik legnagyobb haditettét, az ún. Beefsteak Raidet. 3000 emberével merész portyázás keretében behatolt az unionista vonalak mögé és elhajtott tőlük több mint 2600 szarvasmarhát, amit az ostromlott Richmondba és Petersburgbe juttatott, átmenetileg enyhítve a súlyos élelemhiányon.[10]

1864. október 27-én Boydton Plank Road-i ütközetben, Petersburg közelében Hampton hadnagyi rangban szolgáló fiát, Thomas Preston Hamptont küldte egy üzenetet átadni. A hadsegéd távozott, majd röviddel ezután Hampton és másik fia, Wade IV hasonló irányba lovagolt és 200 métert megtéve beleütközött Preston élettelen testébe. Hampton fiát lelőtték és mialatt az ifjabb Wade leszállt a nyeregből, őt is golyó érte, de ő túlélte a sebet.[11][12]

Mialatt Lee hadseregét beszorították Petersburg állásai mögé Hampton 1865 januárjában visszatért Dél-Karolinába. Formailag Lee parancsnára tette, aki William T. Sherman vezérőrnagy Karolina hadjáratának útját akarta eltorlaszolni. Hampton egyes források szerint katonákat érkezett toborozoni Dél-Karolinába, de ekkor már megromlott a viszony közte és Lee tábornagy között,[forrás?] 1865 januárjától a déli erők vezénylő tábornoki beosztását is ellátta. A Dél-Karolinai katonai hivatalt P. G. T. Beauregard tábornagy igazgatta, akinek az utasítására Hampton megpróbálta Sherman ellen koncentrálni haderejét. A harcképes erőt William J. Hardee altábornagy 13 700 embere képezte.[13] Joseph B. Wheeler vezérőrnagy 6700 fős lovassága is jelen volt a Tennessee hadseregtől, míg Hampton csak 1500 főt vitt magával Virginiából. Wheeler West Pointot végzett és jelentős harci tapasztalata volt, de a katonái fegyelmezetlenek voltak és olyan kihágásokat követtek el a helyi lakossággal szemben, hogy azok arra panaszkodtak, hogy Wheeler katonái pont annyit ártanak mint maga Sherman. Wheeler rangidős volt Hamptonnal szemben és ugyanakkor sokkal fiatalabb nála. Hampton szempontjából a helyzete ugyanolyan rossz volt, mint Stuart alatt és kijelentette, hogy inkább kéri áthelyezését a gyalogsághoz, semmit Wheeler alatt szolgáljon.[14] A lakosság ellenkezését Alfred Roman ezredes jelentése is megerősítette a Samuel Cooper asztalán. Beauregard előbb kinevezte Hamptont a hivatal irányítása alatt működő összes lovasság parancsnokává, majd értesítette Lee-t, hogy kezdeményezze Hampton előléptetését. Jefferson Davis is egyetértett ezzel, így 1865. február 14-én Hamptont előléptették altábornagynak.[15]

Három nappal később Hampton nem tudta megakadályozni Shermant, hogy bevonuljon Columbiába és a város eközben leégett. Vele együtt elhamvadt Hampton ültetvénye is, melyet az unionista katonák gyújtottak fel.[12] 1865. február 22-én Lee parancsára Joseph E. Johnston tábornagy vette át a Dél-Karolina, Georgia és Florida katonai hivatal irányítását és az Észak-Karolinai hivatalét is. A következő két hónap folyamán Hampton Johnston alatt szolgált és közösen próbálták Shermant megállítani. Hampton lovassága 1865. március 19 és 21 között részt vett a Bentonville-i ütközetben, ahol Johnston utoljára támadásba vitte a déli katonákat, hogy Sherman északi útját állja. Alig több, mint egy hónappal később, 1865. április 26-án Joseph E. Johnston tábornagy Tennessee hadseregével együtt Hampton is megadta magát az észak-karolinai Durham mellett.[12] Hampton vonakodott letenni a fegyvert és megadni magát, így majdnem tetlegességbe bonyolódott Hugh Judson Kilpatrick dandártábornokkal a Bennett-farmon a ceremónia alatt.[forrás?]

A polgárháború után szerkesztés

 
Hampton szenátorként. A felvétel valamikor 1865 és 1880 között készült.
 
Wade Hampton III lovasszobra a Dél-Karolinai törvényhozás pázsitján, Frederick Ruckstull alkotása.

Jubal A. Earlyvel közösen Hampton a Lost Cause szószólója lett. A Lost Cause a Konföderáció elveszett ügyének propagálásával, a politikai szándékok tisztára mosásával és az események összeállításával foglalkozó mozgalom lett. Hampton emellett vagyonának elvesztését is gyakran a jenkikre kárhoztatta. Osztozott abban a hitben, hogy az amerikai Délen gyakorolt rabszolgaság jótékony hatású volt a négerekre nézve és a negroid rassz alsóbbrendű a kaukázusinál. Hampton erősen ellenezte, hogy a szövetségi kormányzat által felállított United States Colored Troopsnak nevezett színesbőrű katonák megszállják Dél-Karolinát.[forrás?]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Tagg 359. o.
  2. ↑ High Hampton Inn
  3. ↑ Ackerman 16. oldalon idézi Theodore RooseveltThe Wilderness Hunter című művének 80. ábráját.
  4. ↑ Tagg 359. o.
  5. ↑ Bleser
  6. ↑ civilwar.org
  7. ↑ Foote
  8. ↑ Hartwood
  9. ↑ Andrew 19. fejezet
  10. ↑ The Beefsteak Raid (The Siege of Petersburg Online)
  11. ↑ A New York Times 1897. június 27-i száma
  12. ↑ a b c American History Central
  13. ↑ Andrew 19. fejezet
  14. ↑ Andrew 19. fejezet
  15. ↑ Andrew 19. fejezet

Források szerkesztés

  • ↑ Ackerman: Ackerman, Robert K. Wade Hampton III (angol nyelven). Columbia: University of South Carolina Press (2007). ISBN 978-1-57003-667-5 
  • ↑ Andrew: Andrew, Rod, Jr.. Wade Hampton: Confederate Warrior to Southern Redeemer (angol nyelven). University of North Carolina Press (2013) 
  • ↑ Bleser: szerk.: Carol Bleser: MONSTER OF ALL HE SURVEYED: Review of SECRET AND SACRED The Diaries of James Henry Hammond, a Southern Slaveholder (angol nyelven). New York: Oxford University Press (1989). Hozzáférés ideje: 2013. november 7. 
  • ↑ Eicher: John H. és David J. Eicher. Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford: Stanford University Press (2001). ISBN 978-0-8047-3641-1 
  • ↑ Foote: Foote, Shelby. The Civil War: A Narrative. Vol. 1, Fort Sumter to Perryville (angol nyelven). New York: Random House (1958). ISBN 978-0-394-49517-9 
  • ↑ Jarrell: Jarrell, Hampton M. Wade Hampton and the Negro: The Road Not Taken (angol nyelven). Columbia: University of South Carolina Press (1969) 
  • ↑ Rable: Rable, George C. But There Was No Peace: The Role of Violence in the Politics of Reconstruction (angol nyelven). Athens: University of Georgia Press (1984) 
  • ↑ Sifakis: Sifakis, Stewart. Who Was Who in the Civil War (angol nyelven) (1988). ISBN 978-0-8160-1055-4 
  • ↑ Tagg: Tagg, Larry. The Generals of Gettysburg (angol nyelven). Campbell, CA: Savas Publishing (1998). ISBN 978-1-882810-30-9 
  • ↑ Warner: Warner, Ezra J. Generals in Gray: Lives of the Confederate Commanders (angol nyelven). Baton Rouge: Louisiana State University Press (1959). ISBN 978-0-8071-0823-9 
  • ↑ Wells: Wells, Edward L. Hampton and Reconstruction (angol nyelven). Columbia, SC: The State Co. (1907) 

További információk szerkesztés

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Wade Hampton III című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wade_Hampton_III&oldid=27081400”