Wallacea egy biogeográfiai elnevezése egy főként indonéz szigetek által alkotott területnek, melyek között mélytengeri szorosok választják el az ázsiai és ausztrál kontinentális talapzatokat. A Wallacea legnagyobb szigete Celebesz, ezen túl részét képezi még Lombok, Sumbawa, Flores, Sumba, Timor, Halmahera, Buru, Seram és sok más kisebb sziget is.

Wallacea a vörös övezetben fekvő szigetek csoportja. A Weber-vonal kék színű

Wallacea szigeteitől nyugatra Sundaland (a Maláj-félsziget, Szumátra, Borneo, Jáva és Bali), keletre pedig Óceánia-szigetei találhatók, beleértve Ausztráliát és Új-Guineát délen és keleten. Wallacea teljes területe 347 ezer km².[1]

Tartományok és főbb szigetek Wallacea-ban
Sulawesi

6 tartomány
Észak-Maluku, beleértve Halmaherát
Maluku, az Aru-szigetek kivételével
Nyugat-Nusa Tenggara
(Lombok, Sumbawa)
Kelet-Nusa Tenggara, beleértve
Komodót, Florest, Sumbát, Nyugat-Timort
és Kelet-Timort (független)
A Sahul és a Sunda selfek. Wallacea a kettő közötti terület

FöldrajzSzerkesztés

Sundaland és Wallacea közötti határ követi a Wallace-vonalat, amelyet arról az Alfred Russel Wallace természettudósról neveztek el, aki rögzítette az emlős és a madár fauna közötti különbségeket, mely megfigyelhető a vonal két oldalán található szigetek között. A vonaltól nyugatra fekvő Sundaland-szigetek, köztük Szumátra, Jáva, Bali és Borneo, melyek Kelet-Ázsiához hasonló emlősfaunával rendelkeznek, amely magában foglalja a tigriseket, orrszarvúkat és majmokat. A vonaltól keletre fekvő Lombok emlősfaunáját és a keleti irányban fekvő területeket többnyire erszényesek és madarak népesítik be, hasonlóan a Ausztráliához. Sulawesi mindkettő jeleit mutatja.[2]

A jégkorszakokban a tengerszint alacsonyabb volt, így a Szunda-self szárazföld volt, amely Sundaland szigeteit összekötötte egymással és Ázsiával,[3] ezáltal lehetővé tette az ázsiai szárazföldi állatok számára, hogy ezekre a szigetekre költözzenek. A Wallacea-szigeteken kevés szárazföldi emlős, szárazföldi madár vagy kontinentális eredetű édesvízi hal található, amelyeknek nehéz átjutniuk a nyílt óceánon. Sok madár-, hüllő- és rovarfaj jobban át tudott menni a szoroson, és sok ilyen ausztrál és ázsiai eredetű faj található ott. Wallacea növényvilága elsősorban ázsiai származású.

A nyugati területekhez hasonlóan, a keletre lévő Ausztráliát és Új-Guineat is egy sekély kontinentális talapzat kötötte össze, mely a jégkorszakokban szárazföldi hídként funkcionált, egyetlen kontinenst alkotott, amelyet a tudósok különféle módon Ausztrália-Új-Guinea, Meganézia, Papualand vagy Sahul néven hívnak. Következésképpen Ausztráliában, Új-Guineában és az Aru-szigeteken sok erszényes emlős, szárazföldi madár és édesvízi hal található meg, amelyek nem találhatók meg Wallacea-ban.[4]

Wallaceat az Ausztráliától, illetve Új-Guineától elválasztó vonalat Lydekker-vonalnak hívják. A Fülöp-szigeteket általában külön régiónak tekintik Wallaceatól.[4] A Weber-vonal az a középpont, ahol az ázsiai és ausztrál növény és állatvilág megközelítőleg egyenlő arányban képviselteti magát, ez utóbbi az Indonéz szigetvilágon áthaladó mélyszorosokat követi.

Bióta és természetvédelmi kérdésekSzerkesztés

 
Wallacea térképe, amelyet a Wallace- és a Lydekker-vonal határol

Noha Wallacea növényeinek és állatainak távoli ősei Ázsiából vagy Ausztrália-Új-Guinea felől származnak, Wallacea-ban számos faj kialakult az idők során. Ezek jelentős része csak itt él, vagyis endemikus fajnak tekinthető. A területen jelentős az autochton fajképződés, illetve arányosan nagyszámú endemikus élőlény is megfigyelhető, mindezek jelentősen hozzájárulnak az indonéz szigetcsoport biológiai sokféleségéhez.

A faunafajok közé tartozik a celebeszi endemikus alföldi anoa, más néven törpebivaly, illetve a babyrusa, vagyis a szarvasdisznó. Maluku szigete jelentős mértékű faji hasonlóságot mutat a Celebesszel, de kevesebb növény- és állatvilága szegényesebbnek tekinthető. Gyakoriak a kisebb emlősök, beleértve a főemlősöket is. Seram a lepkéiről és madárvilágáról híres, beleértve az Ambon-királypapagájt is.

Wallacea eredetileg szinte teljesen erdős, többnyire trópusi nedves széles levelű erdők voltak meghatározóak, illetve bizonyos helyeken trópusi lombhullató erdőkkel felváltva jelentek meg. A magasabb területeken a hegyvidéki növényvilág jellemző, a part menti területeken pedig gyakoriak a mangrovék. A Conservation International adatai szerint Wallacea több mint 10 000 növényfajnak ad otthont, amelyek közül körülbelül 1500 (15%) tekinthető endemikusnak.[1]

Az endemizmus a szárazföldi gerinces fajok esetében kiemelten gyakorinak tekinthető. Az ott található 1142 faj csaknem fele (529) endemikus. A régió területének 45%-át erdő borítja, és csak 52 017 km², vagyis a terület szárazdi területeinek nagyjából 15 százaléka érintetlen állapotban van. Wallacea teljes területe 347 000 km², ebből körülbelül 20 000 km² védett.[1]

Wallacea szárazföldi területe 82 fenyegetett és 6 súlyosan veszélyeztetett szárazföldi gerinces fajnak ad otthont.

ÖkorégiókSzerkesztés

Trópusi és szubtrópusi nedves széles levelű erdők

  • Banda-tengeri szigetek nedves lombhullató erdők (Kai-szigetek, Tanimbar-szigetek, Babar-szigetek, Leti-szigetek, Kelet-Barat Daya-szigetek)
  • Buru esőerdők (Buru)
  • Halmahera esőerdők (Halmahera, Morotai, Obi-szigetek, Bacan-sziget)
  • Seram esőerdők (Seram, Banda-szigetek, Ambon-sziget, Saparua, Gorong-szigetcsoport)
  • Celebeszi alföldi esőerdők (Celebesz, Banggai-szigetek, Sula-szigetek, Sangihe-szigetek, Talaud-szigetek)
  • Celebeszi montane esőerdők (Celebesz)

Trópusi és szubtrópusi száraz lomblevelű erdők

Megoszlás Ázsia és Ausztrália közöttSzerkesztés

Ausztrália lehet, hogy tengeri úton izolálódik, de technikailag Wallacea révén ökológiai kapcsolatokat tart fent. Az ausztrál korai-középső pleocén rágcsáló kövületeket, melyeket a queenslandi Chinchilla Sands és Bluffs Down területén találtak, arra engedtek következtetni, hogy Wallacea rágcsálói eredetileg a miocén kori Ausztráliában fejlődhettek.[5] Ausztrália rágcsálói alkotják a kontinens placenta emlősfaunájának nagy részét, és különféle fajokat tartalmaznak, a botfészek patkányoktól a ugráló egerekig. A kuszkusz két faja, a medvekuszkusz és a celebeszi kuszkusz az ausztráliai erszényesek legnyugatibb képviselői.[6]

Wallacea tektonikus felemelkedése az ausztrál és az ázsiai kőzetlemezek ütközése során körülbelül 23 millió évvel ezelőtt tette lehetővé a verébalakúak globális elterjedését. Eredetileg Ausztráliából származtak, majd az indonéz-szigetvilágon keresztül jutottak ki Afroeurázsia területére.[7] A túzokok és a ásótyúkfélék ellenkező irányból hasonló útvonalon kerültek Ausztráliába. Az Ausztráliában fellelhető nimfapapagájokhoz hasonlók lakják Wallacea területén található Komodo szigetét is.

Néhány Ausztráliában elterjedt eukaliptuszfaj megtalálható Wallacea-ban is. Az Eucalyptus deglupta a Sulawesin, valamint az E. urophylla és az E. alba Kelet-Nusa szigetén ésTenggarában lelhető fel. Érdekes, hogy a szárazföldi csigák számára Wallacea és a Wallace-vonal nem jelentett akadályt a szétszóródásban.[8]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Myers (2000). „Biodiversity hotspots for conservation priorities”. Nature 403 (6772), 853–857. o. [2019. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1038/35002501. PMID 10706275. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15.)   Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Myers-etal” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Myers-etal” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  2. Wallace, Alfred Russel (1869), The Malay Archipelago, pp. 25–29, <https://archive.org/stream/malayarchipelag05wallgoog#page/n42/mode/2up>. Hozzáférés ideje: 22 Jan 2013
  3. Pleistocene Sea Level Maps. The Field Museum. (Hozzáférés: 2019. szeptember 15.)
  4. a b New (2002). „Neuroptera of Wallacea: a transitional fauna between major geographical regions”. Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 48 (2), 217–227. o. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15.)  
  5. Archer, M..szerk.: Hill: Patterns in the history of Australia’s mammals and inferences about palaeohabitats, History of the Australian Vegetation: Cretaceous to Recent. University of Adelaide Press, 80–103. o. (2017). ISBN 9781925261479. Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 15. 
  6. Rowe (2008). „Pliocene colonization and adaptive radiations in Australia and New Guinea (Sahul): multilocus systematics of the old endemic rodents (Muroidea: Murinae)”. Molecular Phylogenetics and Evolution 47 (1), 84–101. o. DOI:10.1016/j.ympev.2008.01.001. PMID 18313945. (Hozzáférés ideje: 2019. április 19.)  
  7. Moyle (2016). „Tectonic collision and uplift of Wallacea triggered the global songbird radiation”. Nature Communications 7 (12709), 12709. o. DOI:10.1038/ncomms12709. PMID 27575437. (Hozzáférés ideje: 2019. október 20.)  
  8. Hausdorf (2019). „Beyond Wallace's line – dispersal of Oriental and Australo-Papuan land-snails across the Indo-Australian Archipelago”. Zoological Journal of the Linnean Society 185 (1), 66–76. o. DOI:10.1093/zoolinnean/zly031.  

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Wallacea című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információkSzerkesztés