Főmenü megnyitása

Wein György (Budapest, 1912. augusztus 26. – Budapest, 1976. december 12.) geológus.

ÉletrajzaSzerkesztés

Wein György 1912. augusztus 26-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1930–34-ben Budapesten, Bécsben és Debrecenben végezte, majd 1934-ben Debrecenben tett doktori szigorlatot. Tanulmányai befejeztével előbb az Eurogasco szénhidrogénkutató vállalatnál volt alkalmazásban, majd 1935-től Debrecenben tanársegéd, a Földtani Intézet megbízásából több magyarországi hegységben térképezett. 1939–1943 között a Földtani Intézet geológusaként Kárpátalján és Erdélyben dolgozott, utóbb a Budapesti Ásványi Nyersanyag-értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság (Kft) alkalmazottjaként ugyanott nyersanyagkutatásokat végzett. Közben rövid ideig Budapesten volt tanársegéd. A Tőzegkutató Intézetben a hazai tőzegelőfordulásokat térképezte, 1949-ben került Komlóra, ahol a Szénbányászati Trösztnél, majd a Mélyfúró Vállalatnál dolgozott 1956 végéig. Ekkor a pécsi Uránércbánya Vállalat főgeológusává nevezték ki. Bizonyíthatatlan vádak alapján eljárás indult ellene, fél év után szabadult, ismét a Földtani Intézetben dolgozott: ismét a Mecsek kutatásával foglalkozott. Rétegtani, területismertető, nyersanyagkutatási, hidrogeológiai, az utolsó 15 évben főleg szerkezetföldtani kutatásokat folytatott, földtani térképeket, térképmagyarázó kéziratos jelentéseket készített. Nyomtatásban 53 szakcikke jelent meg.

Főbb munkáiSzerkesztés

  • A Mecsek hegység hidrogeológiája (Földrajzi Értesítő, 1952)
  • Délkelet-Dunántúl hegységszerkezete (Földtani Közlöny, 1967)
  • A Budai hegység szerkezetalakulása (Földtani Kutatás, 1974)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés