Werner Forßmann

Werner Theodor Otto Forßmann (Berlin, 1904. augusztus 29.Schopfheim, 1979. június 1.) német orvos. 1956-ban André Cournand-nal és Dickinson Richardsszal megosztva orvostudományi Nobel-díjban részesült a szívkatéterezés technikájának kidolgozásáért.

Werner Forßmann
Werner Forssmann nobel.jpg
Született 1904. augusztus 29.
Berlin
Elhunyt 1979. június 1. (74 évesen)
Schopfheim
Állampolgársága
Foglalkozása orvos
Tisztség professzor
Iskolái Humboldt Egyetem
Kitüntetései orvostudományi Nobel-díj (1956)
Halál okaszívinfarktus
A Wikimédia Commons tartalmaz Werner Forßmann témájú médiaállományokat.

TanulmányaiSzerkesztés

Werner Forßmann 1904. augusztus 29-én született Berlinben. Apja Julius Forßmann ügyvéd, anyja Emmy Hindenberg tisztviselőnő volt. Apja 1916-ban elesett az első világháborúban, a galíciai fronton. Werner a középiskolát a berlini Askanische Gymnasiumban végezte, utána pedig 1922-ben beiratkozott a Fridriech Wilhelm Egyetem orvosi szakára. 1929-ben megkapta diplomáját, és sebészrezidensként a fővároshoz közeli Eberswalde Auguste Victoria Klinikáján helyezkedett el (ma Werner Forßmann Kórház).

Szívkatéterezési kísérleteSzerkesztés

 
Forßmann röntgenképe a bevezetett szívkatéterrel

A 25 éves, friss-diplomás Forßmann-nak itt támadt az az ötlete, hogy ha a szívbe katétert vezetnének, akkor el lehetne kerülni a veszélyes direkt szívinjekciót, amivel egyes gyógyszereket és röntgenkontrasztanyagot juttattak be a vérkeringés központjába, valamint meg lehetne mérni a szívbeli vérnyomást is. Állatkísérletek után az egyik orvostársát rábeszélte, hogy próbálják ki a technikát saját magán, de miután egy gumicsövet 35 cm-re bejuttattak a vénájába, társa megijedt, hogy a kísérlet akár halálos is lehet és félbeszakították a procedúrát. Forßmann ezután egy nővért győzött meg a kísérletről (egyedül nem fért hozzá a szükséges felszereléshez), de nem a műtőasztalhoz szíjazott nőébe, hanem saját karjának könyökvénájába vezette be a vulkanizált gumiból készült csövet 65 cm-nyire, és amikor úgy gondolta, hogy elérte a szívet, lesétált a két emelettel lejjebb lévő röntgenlaboratóriumba, ahol felvétellel bizonyította, hogy elérte a szíve jobb pitvarát.

Az akkor még semmibe vett felfedezését jóval később kiemelkedően jutalmazták.

Élete a második világháborúigSzerkesztés

A klinika vezetőjének ajánlásával a berlini Charité kórház kardiológiai osztályára került, és a mainzi városi kórházban is dolgozott. Miután publikálta önkísérletét, hősködő bolondnak tartották, ráadásul plágium miatt is panaszt tettek a főnökénél, mivel korábban Ernst Unger és Fritz Bleichröder már próbálkozott hasonló technikával, de nem tudták bizonyítani, hogy elérték a szívet. 1932-ben felmondtak neki a Charitén, és inkább az urológia felé fordult, mert úgy gondolta kétes hírnevével, előmenetele a kardiológia területén nehézkes lesz. A mainzi kórházat azért kellett elhagynia, mert itt megismerkedett későbbi feleségével, Elsbet Engellel és a kórház nem engedte, hogy házaspárok együtt dolgozzanak. Így 1933-ban a berlini Rudolf Virchow Kórházban helyezkedett el. Ezután Dresden-Friedrichstadt kórházában, majd a berlini Robert Koch Kórházban a sebészeti osztály főorvosa lett.

A világháborúban és utánaSzerkesztés

1932-ben belépett az NSDAP-be majd az SA-ba is[forrás?]. 1939-ben önként jelentkezett a Wehrmachtba, és a második világháborút katonaorvosként szolgálta végig; őrnagyi rangig jutott. A háború vége előtt nem sokkal fogságba esett, és egy amerikai fogolytáborban volt 1945 októberéig. Mint volt náci párttagot nem engedték praktizálni, így a feleségével a Fekete-erdőbe költöznek, ahol favágóként tartotta fenn magukat. 1948-ban a francia megszálló hatóság rehabilitálta, és 1950-től már újra urológusként praktizált Bad Kreuznachban. 1958-ban kinevezték a düsseldorfi Evangélikus Kórház sebészeti osztályának vezetőjévé.

ElismeréseiSzerkesztés

  • 1954-ben megkapta a berlini Német Tudományos Akadémia Leibniz-érmét.
  • 1956-ban André Frédéric Cournand-nal és Dickinson W. Richardsszal közösen orvostudományi Nobel-díjat kapott a szívkatéterezés technikájának kidolgozásáért.
  • 1956-ban a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem tiszteletbeli professzorává választotta.
  • 1961-ben az argentin Cordobai Nemzeti Egyetem is tiszteletbeli professzorává választotta.
  • 1962-től a Német Sebészeti Társaság (Deutsche Gesellschaft für Chirurgie) igazgatótanácsának tagja lett.
  • Tiszteletbeli tagja lett a Svéd Kardiológia Társaságnak (Svenska Kardiologföreningen) a Német Urológiai Társaságnak (Deutsche Gesellschaft für Urologie) és a Német Gyermekjóléti Szövetségnek (Arbeitsgemeinschaft für Kinderhilfe).

Magánélete, halálaSzerkesztés

1933-ban vette feleségül a szintén urológusdoktor Elsbet Engelt. Öt fiuk (Klaus, Knut, Jörg, Wolf-Georg és Bernd), valamint egy lányuk (Renate) született.

Nyugdíjas évei alatt írta meg önéletrajzát (Selbstversuch), amely 1972-ben jelent meg németül majd fordításban 1974-ben angolul.[1]

1979. június 1-én Schopfheimben halt meg, szívelégtelenség következtében, 74 éves korában.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Werner Forssmann. Experiments on Myself: Memoirs of a Surgeon in Germany. New York: Saint Martin's Press. OCLC 1205842 (1974) 

ForrásokSzerkesztés