Wertheimer Ede

(1848–1930) magyar történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2020. október 20.

Monori Wertheimer Ede vagy németesen Eduard von Wertheimer (Pest, 1848. június 2.[3]Berlin, 1930. december 26.) történész, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia belpolitikájának és külkapcsolatainak vizsgálata volt, legjelentősebb munkája Andrássy Gyula-monográfiája.

Wertheimer Ede
Született1848. június 2.[1]
Pest
Elhunyt1930. december 25. (82 évesen)[2]
Berlin
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségeegyetemi tanár

Életútja

szerkesztés

Wertheimer Fülöp kereskedő és Trebitsch Karolina fia. Középiskoláit Pesten fejezte be. A Pesti Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait, majd 1866–1867-ben a bécsi, 1867–1869-ben a berlini egyetemen folytatta tanulmányait. Ezt követően évekig az Osztrák Történetkutató Intézetben (Institut für Österreischische Geschichtsforschung) képezte tovább magát. 1876-ban egyetemes történelemből magántanárrá habilitált a Kolozsvári Tudományegyetemen. 1877-től a nagyszebeni, 1885-től a kolozsvári, 1886-tól pedig a pozsonyi jogakadémián volt a történelem rendes tanára. 1914-ben nyugalomba vonult, érdemei elismeréseképpen udvari tanácsossá nevezték ki, és Bécsbe, majd 1925 körül Berlinbe költözött.

Munkássága

szerkesztés

Wertheimer fő kutatási területe a Habsburg Birodalom és Magyarország, valamint Franciaország 18–19. századi politikája és diplomáciatörténete volt. Pályája korai szakaszában még a korábbi évszázadok köztörténeti vonatkozásai foglalkoztatták, így például behatóan vizsgálta I. Miksa 1565–1566. évi törökellenes harcait. De már ekkor megmutatkozott a dinasztikus és diplomáciai kapcsolatok iránti érdeklődése, amikor több nagy lélegzetű tanulmányban elemezte I. Erzsébet angol királynő Angliája és a korabeli Habsburg Birodalom közötti politikai, dinasztikus és vallási kapcsolatokat (1876–1879).

Az 1880-as évektől érdeklődése már határozottan a 18–19. századi Habsburg Birodalom diplomáciatörténete felé fordult. Kutatásaiban feltárta az európai nagyhatalmak 1787–17980 közötti közeledését egy törökellenes szövetség reményében (1880), II. József és a porosz II. (Nagy) Frigyes kapcsolatának részleteit (1883), a napóleoni Franciaország ellen összefogó második koalíció történetét, valamint a napóleoni háborúk 1809. évi hadtörténeti vonatkozásait és lezárulását (1889). Ugyanebben az időszakban készült el az 1800-as évtizedbeli Habsburg Birodalom és Magyarország történetének nagymonográfiájával, amely magyarul és németül egyaránt megjelent (1890).

Az elkövetkező időszakban folytatott kutatásai szintén a 18–19. századforduló körüli történeti eseményekre irányultak. Jelentősebb eredményei közé tartozik I. Ferenc birodalomerősítő dinasztikus kapcsolatairól írott tanulmánya első három – Erzsébet Vilmával, Mária Teréziával és Mária Ludovikával kötött – házasságán keresztül (1893), behatóan foglalkozott a napóleoni premier empire 1814–1815-ös bukásával (1897) és a kisded II. Napóleon uralkodásával (1902), valamint az 1813. évi tiroli forradalmi mozgalmakkal (1904).

Ezt követően készült el élete fő művével, melynek témája időben is közelebb állt saját korához: Andrássy Gyula életéről és politikai tevékenységéről, történelmi szerepéről írt nagymonográfiájával (1910–1913). Munkájáért 1914-ben elnyerte az MTA Szilágyi-alapítványának díját. Nyugdíjas éveiben előbb az európai békekonferenciák és békeszerződések 19–20. századi történetét tekintette át (1917), majd Kossuth Lajos amerikai útjáról (1925), illetve a törökországi Kossuth-emigrációról (1928) írott tanulmányaival keltett feltűnést.

Több évtizeden keresztül munkatársa volt hazai német nyelvű napilapoknak, a Pester Lloydnak és a Neue Freie Pressének. Szakcikkei főként a Historische Zeitschrift, a Századok és a Budapesti Szemle című lapokban jelentek meg.

Társasági tagságai és elismerései

szerkesztés

1900-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1926-ban rendes tagjává választották. Az uralkodó 1906-ban nemességgel tüntette ki és a „monori” nemesi előnévvel ruházta fel.

Főbb művei

szerkesztés
  1. „Wertheimer, Eduard” (német nyelven). Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich 55, 121. o. 
  2. Osztrák életrajzi lexikon 1815–1950 (német nyelven). Osztrák Tudományos Akadémia. (Hozzáférés: 2021. augusztus 22.)
  3. Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 100/1848. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 25.)