Wikipédia-vita:Wikimédia Magyarország/Karbantartó verseny 2010

Észrevételek:

  • nem látom okát annak, hogy a résztvevőket korlátozzuk a legalább 100 szerkesztéssel bíró regisztrált tagokra (várhatóan úgyis ilyenek fognak részt venni);
  • mi a tervezett menete az ellenőrzésnek, és ki dönti el, hogy egy eddig nem semleges nézőpontú lap most már az, egy csonk már nem csonk stb.

Valamit jó lenne mondani ez utóbbira az indulás előtt is, legalábbis gondolni arra, hogy hogyan kell ezeket kezelni. Samat üzenetrögzítő 2010. március 17., 21:31 (CET)Válasz

Az előbbi talán azért szükséges, hogy full kezdők ne álljanak neki forráshivatkozásoknak meg Wikiformának, amikor még ők maguk sem tudják biztosan.
Az ellenőrzést alapvetően én vállaltam be, végül is azt le lehet mérni egy szócikk elolvasásánál, hogy elfogult vagy nem, csonk vagy nem. Ezt leírtuk az Összesítő lap elején és az Összesítő táblázatnál is. Ha kevésnek gondolod, hogy egyedül én leszek - kissé pesszimista módon én nem számítok nagy szerkesztő-áradatra, azért is vállaltam be -, fel lehet kérni mást is, csak az volt az alapelv, hogy olyan szerkesztő legyen, aki nem vesz részt a versenyben. - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 21:37 (CET)Válasz

Jó, de ha te nem veszel részt benne, akkor ki?! :) Samat üzenetrögzítő 2010. március 17., 22:11 (CET)Válasz

Azt reméljük, a díjak kissé lelkesítik majd a többieket. :-) - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 22:18 (CET)Válasz
Szóval akkor mehet vagy nem mehet? A díjakat megnézted, egyetértesz, más ötlet? - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 22:56 (CET)Válasz

Az összeget meg kell szavaznia az elnökségnek (meg én egy pendrive-ra inkább vágyom, mint egy webkamerára; esetleg van olyan, aki könyvutalványnak jobban örül, mint egy színházjegynek… meg lehetne próbálni rugalmasabbá tenni a listát esetleg). Én azt szeretném, ha ez a program azután indulna (és hirdetnénk ki), miután az előzőt lezártuk. Vagy szerinted a listában található összes személy törlendő? (Azért kérdezlek erről is téged, mert mint legaktívabb résztvevő te tudhatod a legjobban.) Samat üzenetrögzítő 2010. március 17., 23:34 (CET)Válasz

Még jó pár van benne, akit rendbe kéne tenne, de mivel szinte én csinálgatom csak, szerintem ne tedd függővé tőle az új versenyt. Én mellékállásban fogyasztgatom azt tovább... - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 23:38 (CET)Válasz
Naaa időnként azért én is megcsinálom párat – Timish sablongyár üzenőfal 2010. március 17., 23:49 (CET)Válasz
A díjak rugalmassá tételére nincs ötletem. - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 23:39 (CET)Válasz
Holnap folyt. köv. - RepliCarter Wormhole 2010. március 17., 23:46 (CET)Válasz

Rugalmassá tétel: A rowikin a szócikkíró verseny díjazása úgy néz ki, hogy van egy díjlista, amiből az első helyezett választ először, a második másodszor stb. – Hkoala 2010. március 18., 07:44 (CET)Válasz

Ez nem rossz ötlet. - RepliCarter Wormhole 2010. március 18., 08:32 (CET)Válasz
A díjkiírást módosítottam Hkoala ötlete alapján, arra még áldásodat kéne adnod, Samat, és indulhat is a verseny. - RepliCarter Wormhole 2010. március 20., 21:37 (CET)Válasz

A díjakban kellene kis pontosítást tenni: a 2 db múzeumi és 2 db színházi belépőt egy-egy díjként gondoltad (mondjuk pároknak), vagy ez összesen 4 külön díj? Szerintem a 15 ezer Ft-t ezek összegzett költségének gondoltad: nézegettem jegyárakat, és általában 3-4000 Ft-ért jó műsorokra is el lehet menni. A webkamerát kihúztam. A díjazottak számát én tízre csökkenteném. Samat üzenetrögzítő 2010. március 26., 23:22 (CET)Válasz

Az első díjnak 15000 Ft-ot gondoltunk, hogy tényleg legyen vonzerő a versenyhez, és ezért két múzeumi ÉS 2 színházi belépőt találtunk ki Orsival, tehát ezt egyetlen díjnak gondoltuk. Én benne vagyok a tíz díjban is. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 11:54 (CET)Válasz

Próbáltam egyértelműbbé tenni, hogy a 2 db hol jelent két díjat és hol egyet; most tíz sorban található tíz díj. A pendrive-t kivettem, helyette egy második könyvutalvány tettem be a listába, ami közelebb áll a wikipédiás tevékenységhez. De vitatkozz nyugodtan, ha nem értesz egyet valamivel! Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 12:20 (CET)Válasz
Oké. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:02 (CET)Válasz

A dátumokat átírtam márc 30 - május 30-ra, de ha még a hétvégén megegyezünk mindenben, lehet hétfőtől már, és akkor márc 29 - máj 29. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 11:57 (CET)Válasz

Rendben. Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 12:20 (CET)Válasz

A december 20 előtti regisztráció miért előírás? Ha valaki rendszeresen szerkeszt, akkor pár hét alatt már be tud illeszkedni, el tudja az alapokat sajátítani, de egy hónap szerintem már elegendő. Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 12:23 (CET)Válasz

Ezzel nem nagyon tudok vitatkozni, elég nehéz meghatározni, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy valaki tudjon forrásolni, formázni, stb. Dönts inkább te. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:02 (CET)Válasz

Meghatározni nem is lehet. Én pl. egy délután végigolvastam az összes segítséglapot, éjszaka az irányelveket és útmutatókat, másnap regisztráltam. Két-három nap után már nem hiszem, hogy bármilyen gond lett volna bármelyik szerkesztésemmel. Egy hetes koromban már járőrözéssel töltöttem a napom nagy részét. A többség azonban nem így kezdi a szerkesztést. Van, aki még hónapok után sem tud sok alapvető dolgot sem. Ez szerkesztőfüggő (hozzáállás, szerkesztési gyakoriság stb). Azért kizárni viszont olyanokat, akik esetleg tudnának segíteni, de még nem telt el három hónap a regisztrációjuk óta, nem kellene szerintem. Nem szeretnék én dönteni, a kérdés sok szerkesztőt érint, de kompromisszumos javaslatom mondjuk egy hónap lehetne: aki március 1-je előtt regisztrált, az részt vehet. Ha a szerkesztései nem megfelelőek, úgyis kiderül, akkor a versenyből is kizárjuk. Hmm? Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 13:12 (CET)Válasz

Részemről oké, átírom. Menjen akkor a buli holnaptól vagy hétfőtől? - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:14 (CET)Válasz

Én a kerek számok bűvöletében élek, április 1-jétől május 31-ig írtam volna ki, hogy pont két hónap legyen. Igazából bármelyik jó, nekem mindegy. Ahogy szeretnéd :-) Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 13:22 (CET)Válasz
A forrásolásos versenyt vasárnap éjfélkor fogom lezárni a kocsmafalon kihirdetettek szerint. Javasolnám, hogy ez a kampány közvetlenül kövesse az előző végét, hétfőtől. Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 13:33 (CET)Válasz

Én inkább kezdeném, amint lehet, akár mától is, főként hogy hétvégén esetleg már belendülhet, aki akar. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:30 (CET)Válasz

Na jól egyszerre szerkesztettünk :) A hétvégében is van igazság: ekkor azért biztosan nagyobb az aktivitás. Ahogy szeretnéd! A kocsmafali meghirdetést megcsinálom. Azonnali kezdés? :) Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 13:35 (CET)Válasz
Hajrá! :-) - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:51 (CET)Válasz

Az allapjaidat áttettem Wikipédia-névtérbe, ahogyan valószínűleg észrevetted. Az allapjaidat törlöm, ha nem szeretnéd megtartani őket emlékbe. Samat üzenetrögzítő 2010. március 27., 13:44 (CET)Válasz

Persze, töröld. - RepliCarter Wormhole 2010. március 27., 13:54 (CET)Válasz


Forrás nélküli szerkesztés

Örülök ennek a versenynek. Valami olyan versenyt kéne eztán kitalálni, amely a meglévő forrás nélküli cikkek eltüntetését irányozná elő!   Szajci reci 2010. március 18., 13:10 (CET)Válasz

Szajci, a kategóriák között benne van a forr nélküli is, szóval azok száma is jócskán fog csökkenni, ha nekiállnak a versenyzők. - RepliCarter   Wormhole 2010. március 18., 13:35 (CET)Válasz
Na azt értem én, csak félek, hogy nem eléggé. Ezért gondoltam, hogy írok ez ügyben. Több ezer, majdnem 10 ezer ilyen cikkünk van.   Szajci reci 2010. március 18., 15:03 (CET)Válasz
Őszintén szólva én bízom abban, hogy az egyszerűbb formai, helyesírási javítások után a net böngészése források után még a következő egyszerűbb feladat, szóval van esély, hogy jó eredmények lesznek a forrás nélküli szócikkek csökkenésében. - RepliCarter   Wormhole 2010. március 18., 15:49 (CET)Válasz
Remélem, majd a verseny után összeülünk és megtárgyaljuk:D   Szajci reci 2010. március 18., 15:57 (CET)Válasz

Sablon szerkesztés

Résztvevőknek: készítettem egy (jelenleg nem túl jó) sablont, {{Karbantartórésztvevő}}(?). Aki akarja, használja! Bence   Megbeszélés 2010. március 28., 18:36 (CEST)Válasz

Részben nincs forrás szerkesztés

Szerintetek hogy kell javítani az {{részben nincs forrás}}(?) sablonnal ellátott szócikkeket? A Savoyai Jenő szócikkben például van hat forrásjelölés, a tetejére valaki rábiggyesztette a részben nincs forrás sablont, de ebből abszolút nem derül ki, hogy melyik a szócikknek az a része, amivel kapcsolatban hiányolja a forrást. December vita 2010. április 5., 20:32 (CEST)Válasz

A fehérorosz népnév eredete - törlésre érett szerkesztés

A takarítás keretében javasolnám a fenti cikk törlését az ottani vitalap alapján, másfél éve felesleges.

Más: tavaly volt egy képverseny mindenféle kecsegtető díjakkal, de végül az értékelés is elmaradt. Szurkolok neki, hogy most messzebbre jusson a dolog.– Szilas vitalapom 2010. április 14., 10:39 (CEST)Válasz

Visszatérés a(z) „Wikimédia Magyarország/Karbantartó verseny 2010” projektlaphoz.