Wikipédia:Engedélykérés
Az itt található engedély- és kísérőlevélminták segíthetnek a képekre, egyéb médiafájlokra, illetve szövegek felhasználására vonatkozó engedélykérésben. A mintáktól el lehet térni, azokat módosítani kell a helyzetnek megfelelően, de ügyelni kell arra, hogy az engedélyező mindig tisztában legyen azzal, mit engedélyez, kinek és milyen feltételekkel.
A Wikipédia projekt a Creative Commons szervezet "CC-BY-SA-4.0" nevű licencét javasolja, melynek kifejezett előnye, hogy a képek szabadon felhasználását lehetővé teszi, de közben a szerző és/vagy a forrás megjelölését is előírja. A licenc leírása az alábbi címen érhető el: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Lehetőleg mindig engedélymintát használj! A szabad licencre adott engedély megfogalmazásánál fontos, hogy kiderüljön, hogy az engedélyező tisztában van azzal, hogy visszavonhatatlan engedélyt ad arra, hogy bárhol (a Wikipédián kívül is) felhasználják a képet vagy annak módosított változatát, akár üzleti célra is. Ha például az van az engedély szövegében, hogy engedélyezem, hogy a képet a magyar Wikipédián felhasználják CC-BY-SA-4.0 licenc alatt, azt valószínűleg nem fogják elfogadni, mert a szövegből látszik, hogy az engedélyező a licenc megnevezése ellenére sincs tisztában azzal, hogy nem csak a Wikipédián való felhasználásra ad engedélyt.
A szabályok értelmében élő személyt ábrázoló kép csak szabad licenc alatt tölthető fel! Az olyan engedélyek, amelyek a Wikipédián kívüli felhasználást bármi módon korlátozzák (pl. csak nem-kereskedelmi célra) élő személyek esetében nem fogadhatók el, ilyen képet nem szabad feltölteni, illetve szócikkben használni.
- Tanulmányozd át ezt az oldalt és válaszd ki a megfelelő engedélymintát. Lehetőleg mindig engedélymintát használj, mert ezzel egyszerűbb dolgozni, gyorsabb lesz az ügyintézés, ha nem kell visszakérdezgetni hiányzó adatok miatt.
- Saját mű esetén az értelemszerűen kitöltött engedélyt küldd el a
permissions-huwikimedia.org
e-mail címre. - Nem saját mű esetén az értelemszerűen kitöltött engedélyt küldd el a kép/szöveg jogtulajdonosának, és kérd meg, hogy az engedély szövegét küldje tovább a
permissions-huwikimedia.org
e-mail címre.
- Saját mű esetén az értelemszerűen kitöltött engedélyt küldd el a
- Egy önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztő el fogja helyezi a megfelelő engedély-sablont
- képek esetében a kép leírólapján
- szövegek esetén az adott szócikk vitalapján.
- Ha nem egyetlen dokumentumra, hanem teljes gyűjteményre, weboldalra (képgalériára), könyvre vonatkozik az engedély, jelezd ezt a Wikipédia:Engedélyek lapon.
Az engedélyben a képek meghatározásához a beazonosíthatóság szempontjából az a legjobb és legegyértelműbb, ha akár a szerzői jog tulajdonosa, akár a képet használni kívánó szerkesztő
- a Commons-ra feltölti a képet a
{{Permission pending |year= |month= |day= }}
sablonnal, és az engedélyező utána az engedélyben egy https://commons.wikimedia.org/wiki/File:abrakadabra.jpg jellegű elérhetőséggel azonosítja a képet, vagy - ha a magyar Wikipédiára tölti fel, akkor az
{{engedélykérés folyamatban|~~~~~}}
sablonnal, és utána az engedélyező egy https://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:abrakadabra.jpg jellegű elérhetőséggel hivatkozik rá.
- Ha szócikked vagy a feltöltött képed jogsértő tartalomra hivatkozva törlésre került, akkor megfelelő indoklással az Adminisztrátorok üzenőfalán kérheted annak visszaállítását.
- Amennyiben bármi kérdésed adódna, a Képek kocsmafalon vagy a Jogi kocsmafalon kérhetsz segítséget.
- Az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztőkhöz a beérkezett engedélyekkel, levelekkel, ticketszámmal kapcsolatban az OTRS-üzenőfalon tudsz kérdést intézni.
Engedély mintaszövegek
szerkesztésEngedély mintaszövegek szabad licencre
szerkesztésEngedély képek használatára
szerkesztésCímzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a Wikimedia Commonsra felküldés pontos helye (vagy a kép(ek) webcíme (URL), vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása)>>
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- <<a megjelölés formája>>
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Engedély szövegek felhasználására
szerkesztésCímzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi szöveg szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a szöveg szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a szöveg webcíme vagy bármilyen más egyértelmű meghatározása>>
- <<a szócikk, amiben a szöveg felhasználásra kerül(t)>>
Beleegyezem, hogy a szöveg a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljön közzétételre.
Ezzel hozzájárulok, hogy a szöveget bárki szabadon felhasználja, illetve módosíthatja is, amennyiben betartja ezen licenc és az egyéb jogszabályok szabta feltételeket. A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra.
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a szöveget a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Engedély mintaszövegek nem szabad licencre
szerkesztésEngedély logó használatára
szerkesztésCímzett: permissions-hu@wikimedia.org
A <<a logó webcíme>>, illetve <<az engedélyezendő logó elérhetősége a Wikipédián>> címen szereplő logó szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a képet a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a szervezethez kapcsolódó információk illusztrálására.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Engedély borító (zenei, könyv stb.) képének használatára
szerkesztésCímzett: permissions-hu@wikimedia.org
A <<a borító képének webcíme>> illetve <<az engedélyezendő borító elérhetősége a Wikipédián>> címen szereplő borító szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a képet a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a kapcsolódó szócikkek illusztrálására.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Kísérőlevél mintaszövegek
szerkesztésKísérőlevél mintaszövegek szabad licenc kéréséhez
szerkesztésEngedélykérő levél más által készített képek használatára
szerkesztésTisztelt <<címzett neve>>!
<<szerkesztő neve>> vagyok, a magyar Wikipédia egyik szerkesztője. Az Ön által készített képek nagyon jól hozzájárulhatnának a Wikipédia szócikkek, illetve a kapcsolódó Wikimédia lapok illusztrálásához.
A következő kép(ek)ről van szó:
- <<a képek webcíme vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása>>
Erre akkor van lehetőségünk, ha a kép(ek) szerzői jogának tulajdonosa hozzájárul, hogy a kép(ek) szabad licenc alatt legyenek közzé téve.
A projekt csak törvényesen elérhető, „szabad képeket” használ. Ennek feltétele az, hogy a képet a tulajdonosa egy a Wikipédia szempontjából is szabad licencszerződés keretében engedje közzétenni, melyek megengedik a mű másolását, terjesztését, bemutatását, előadását, valamint módosítását, átalakítását, feldolgozását, továbbá lehetővé teszik a kereskedelmi célú felhasználást.
Arra kérem, hogy tegye lehetővé a felsorolt képek szabad licenc alapján történő felhasználását. A Wikipédia projekt erre a Creative Commons szervezet licenceit javasolja.
A különböző engedélyek közül a „CC-BY-SA-4.0” kifejezett előnye, hogy a képek szabadon felhasználását lehetővé teszi, de közben a szerző és/vagy a forrás megjelölését is előírja.
A licenc leírása az alábbi címen érhető el: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Abban az esetben, ha Ön támogatja a Wikipédia kezdeményezését, vagy csupán elfogadhatónak tartja, hogy a szóban forgó képek a fentiek alapján szabadon publikálhatóak legyenek, akkor arra kérem, hogy az alábbihoz hasonló tartalmú nyilatkozat visszaküldésével válaszoljon:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a Wikimedia Commonsra felküldés pontos helye (vagy a kép(ek) webcíme (URL), vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása)>>
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- <<a megjelölés formája>>
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Amennyiben kérdése volna, szívesen állok (vagy állunk a Wikipédia lapjain) rendelkezésére.Bízom szíves együttműködésében.
Tisztelettel:
- <<szerkesztő neve>> Wikipédia-szerkesztő
- <<szerkesztőlap webcíme>>
- <<dátum>>
Engedélykérő levél cég honlapján található képek használatára
szerkesztésTisztelt <<címzett neve>>!
<<szerkesztő neve>> vagyok, a magyar Wikipédia egyik szerkesztője. Más önkéntes szerkesztőkkel közösen – többek között – a <<cég neve>>val/vel kapcsolatos cikkek készítésében veszek részt. Célunk, hogy egy olyan jó minőségű szócikk jöhessen létre, amely átfogóan mutatja be az Önök cégét, és semleges nézőpontból nyújt arra széleskörű rálátást. Tisztelettel kérem ezúton születő szócikkünk megtekintését, az esetleges tárgyi tévedések, tartalmi hiányosságok pontosítását, kiegészítését.
A szócikk ezen a címen tekinthető meg: <<szócikk webcíme>>
Mindemellett a következő – az Önök honlapján található – képekhez kérek felhasználási engedélyt:
- <<kép1 webcíme>>
- <<kép2 webcíme>>
Célunk a pontos, objektív cikkek létrehozása minden fontosnak tartott témában. A képeket a Wikipédia szabad enciklopédia lapjain tervezzük felhasználni, a cikkek illusztrációjaként. Erre akkor van lehetőségünk, ha a kép(ek) szerzői jogának tulajdonosa hozzájárul, hogy a kép(ek) szabad licenc alatt legyenek közzé téve.
A projekt csak törvényesen elérhető, „szabad képeket” használ. Ennek feltétele az, hogy a képet a tulajdonosa egy a Wikipédia szempontjából is szabad licencszerződés keretében engedje közzétenni, melyek megengedik a mű másolását, terjesztését, bemutatását, előadását, valamint módosítását, átalakítását, feldolgozását, továbbá lehetővé teszik a kereskedelmi célú felhasználást.
Arra kérem, hogy tegye lehetővé a felsorolt képek szabad licenc alapján történő felhasználását. A Wikipédia projekt erre a Creative Commons szervezet licenceit javasolja.
A különböző engedélyek közül a „CC-BY-SA-4.0” kifejezett előnye, hogy a képek szabadon felhasználását lehetővé teszi, de közben a szerző és/vagy a forrás megjelölését is előírja.
A licenc leírása az alábbi címen érhető el: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Abban az esetben, ha Ön támogatja a Wikipédia kezdeményezését, vagy csupán elfogadhatónak tartja, hogy a szóban forgó kép a fentiek alapján publikálható legyen, akkor arra kérem, hogy az alábbihoz hasonló tartalmú e-mail visszaküldésével válaszoljon:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a Wikimedia Commonsra felküldés pontos helye (vagy a kép(ek) webcíme (URL), vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása)>>
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- <<a megjelölés formája>>
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Amennyiben kérdése volna, szívesen állok (vagy állunk a Wikipédia lapjain) rendelkezésükre.Bízom szíves együttműködésében.
Tisztelettel:
- <<szerkesztő neve>> Wikipédia-szerkesztő
- <<szerkesztőlap webcíme>>
- <<dátum>>
Engedélykérő levél más szerkesztő által korábban már feltöltött kép használatára
szerkesztésTisztelt <<címzett neve>>!
<<szerkesztő neve>> vagyok, a magyar Wikipédia egyik szerkesztője. <<szerkesztőtárs neve>> nevű szerkesztőtársam egy Ön által készített képet töltött fel a Wikipédiára. A kép címe:
- <<kép webcíme>>
Tisztelettel kérdezem, hogy hozzájárul-e a kép szabad licenc alatti publikálásához és további felhasználásához.
Célunk a pontos, objektív cikkek létrehozása minden fontosnak tartott témában. A képet a Wikipédia szabad enciklopédia lapjain tervezzük felhasználni, a cikkek illusztrációjaként. Erre akkor van lehetőségünk, ha a kép(ek) szerzői jogának tulajdonosa hozzájárul, hogy a kép(ek) szabad licenc alatt legyenek közzé téve.
A projekt csak törvényesen elérhető, „szabad képeket” használ. Ennek feltétele az, hogy a képet a tulajdonosa egy a Wikipédia szempontjából is szabad licencszerződés keretében engedje közzétenni, melyek megengedik a mű másolását, terjesztését, bemutatását, előadását, valamint módosítását, átalakítását, feldolgozását, továbbá lehetővé teszik a kereskedelmi célú felhasználást.
Kérem, hogy tegye lehetővé az idézett kép szabad licenc alapján történő felhasználását. A Wikipédia projekt erre a Creative Commons szervezet licenceit javasolja.
A különböző engedélyek közül a „CC-BY-SA-4.0” kifejezett előnye, hogy a képek szabadon felhasználását lehetővé teszi, de közben a szerző és/vagy a forrás megjelölését is előírja.
A licenc leírása az alábbi címen érhető el: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu
Abban az esetben, ha Ön támogatja a Wikipédia kezdeményezését, vagy csupán elfogadhatónak tartja, hogy a képet a fentiek alapján publikálni lehet, akkor arra kérem, hogy ezen megkeresésre az alábbihoz hasonló tartalmú e-mail visszaküldésével válaszoljon:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a Wikimedia Commonsra felküldés pontos helye (vagy a kép(ek) webcíme (URL), vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása)>>
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- <<a megjelölés formája>>
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Ha további kérdése van, szívesen állok (vagy állunk a Wikipédia lapjain) rendelkezésükre.Bízom szíves együttműködésében.
Tisztelettel:
- <<szerkesztő neve>> Wikipédia-szerkesztő
- <<szerkesztőlap webcíme>>
- <<dátum>>
Kísérőlevél mintaszövegek nem szabad tartalom felhasználásának kéréséhez
szerkesztésEngedélykérő levél céges logó használatára
szerkesztésTisztelt <<címzett neve>>!
<<szerkesztő neve>> vagyok, a magyar Wikipédia egyik szerkesztője. Más önkéntes szerkesztőkkel közösen – többek között – a <<cég neve>>val kapcsolatos cikkek készítésében veszek részt. Célunk a pontos, objektív cikkek létrehozása minden fontosnak tartott témában. Ezúton tisztelettel kérem, hogy tekintse meg születő szócikkünket, az esetleges tárgyi tévedéseket, tartalmi hiányosságokat pontosítsa, pótolja.
A szócikk ezen a címen tekinthető meg: <<szócikk webcíme>>
Mindemellett az Ön cégének logóját ábrázoló kép felhasználásához szeretnék engedélyt kérni:
- <<logó webcíme>>
A projekt csak törvényesen felhasználható képeket tartalmaz. A logók felhasználására akkor van lehetőségünk, ha jogtulajdonosa ahhoz hozzájárul. A Wikipédia erre a célra a https://hu.wikipedia.org/wiki/Sablon:Enged%C3%A9lyezett_log%C3%B3 lapon találhatóhoz hasonló engedélyt használ. A képet kizárólag a Wikimédia-projektek oldalain, a cégükkel kapcsolatos cikkek illusztrációjaként kívánjuk felhasználni, az olvasók figyelmét egyértelműen felhívjuk arra, hogy a logó további felhasználása, a Wikipédiáról való letöltése, és egyéb más helyen történő megjelenítése nem megengedett.
Abban az esetben, ha Ön támogatja a Wikipédia kezdeményezését, vagy csupán elfogadhatónak tartja, hogy a logót ábrázoló képet a fentiek alapján publikálni lehessen, akkor arra kérem, hogy ezen megkeresésre az alábbihoz hasonló tartalmú e-mail visszaküldésével válaszoljon:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
A <<a logó webcíme>>, illetve <<az engedélyezendő logó elérhetősége a Wikipédián>> címen szereplő logó szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a képet a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a szervezethez kapcsolódó információk illusztrálására.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Amennyiben kérdése volna, szívesen állok (vagy állunk a Wikipédia lapjain) rendelkezésükre.Bízom szíves együttműködésükben.
Tisztelettel:
- <<szerkesztő neve>> Wikipédia-szerkesztő
- <<szerkesztőlap webcíme>>
- <<dátum>>
Engedélykérő levél borító (zenei, könyv stb.) használatához
szerkesztésTisztelt <<címzett neve>>!
<<szerkesztő neve>> vagyok, a magyar Wikipédia egyik szerkesztője. Más önkéntes szerkesztőkkel közösen – többek között – a <<album/könyv címe>>val kapcsolatos cikkek készítésében veszek részt. Célunk a pontos, objektív cikkek létrehozása minden fontosnak tartott témában.
A témába tartozó szócikkek illusztrálásához szeretnék engedélyt kérni az alábbi <<képek/albumborítók/könyvborítók>> használatához a magyar Wikipédiában:
- <<kép(ek) webcíme>>
Az említett kép felhasználására csak akkor van lehetőségünk, ha jogtulajdonosa ahhoz hozzájárul. A Wikipédia erre a célra a https://hu.wikipedia.org/wiki/Sablon:Jogvédett lapon találhatóhoz hasonló engedélyt használ. A képet kizárólag a Wikimédia-projektek oldalain, a kapcsolatos cikkek illusztrációjaként kívánjuk felhasználni, az olvasók figyelmét egyértelműen felhívjuk arra, hogy a kép további felhasználása, a Wikipédiáról való letöltése, és egyéb más helyen történő megjelenítése nem megengedett.
Abban az esetben, ha Ön támogatja a Wikipédia kezdeményezését, vagy csupán elfogadhatónak tartja, hogy az <<albumborítót/könyvborítót>> a fentiek alapján publikálni lehessen, akkor arra kérem, hogy ezen megkeresésre az alábbihoz hasonló tartalmú e-mail visszaküldésével válaszoljon:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
A <<a borító képének webcíme>> illetve <<az engedélyezendő borító elérhetősége a Wikipédián>> címen szereplő borító szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a képet a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a kapcsolódó szócikkek illusztrálására.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Amennyiben kérdése volna, szívesen állok (vagy állunk a Wikipédia lapjain) rendelkezésükre.Bízom szíves együttműködésükben.
Tisztelettel:
- <<szerkesztő neve>> Wikipédia-szerkesztő
- <<szerkesztőlap webcíme>>
- <<dátum>>
Angol nyelvű mintalevelek
szerkesztésAngol nyelvű mintaleveleket a Commons:Email templates, illetve a Wikipedia:Example requests for permission oldalakon találsz.
Ne felejtsd el, hogy amennyiben a magyar Wikipédiára engedélyeztetsz valamit, akkor az engedélyező levelet a permissions-hu@wikimedia.org
email címre (tehát ne a címre) küldd!
permissions-commons@wikimedia.org