Főmenü megnyitása

Rovás szavazás előtti mini-közvéleménykutatás

Akik szeretnék, hogy azon települések cikkeit, amelyek kitették a rovásos helységnévtáblákat, ezen táblák képével, vagy valami hasonló megoldásban a rovásos névvel gazdagítsuk (és egyből látható helyen jelenjen meg a rovás, pl. infobox, bevezető), azokat arra kérem jelezzék ezt a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Rovásírásos kép a bevezetőkben#nekifutás 2.0 allapon. Így tudni fogjuk van-e érdeklődés, és van-e értelme szavazást kiírni. Ez kb. tíz másodpercbe kerül, de sokat tudtok segíteni vele a tájékozódásban. Köszönöm. Föld-lét vita 2011. június 10., 21:29 (CEST)

Bocs, de nem ugyanazt írtad a két helyen: ott az van, hogy aki fontos helyen (infobox, bevezető) szeretné látni a táblát, az jelentkezzen, emitt meg azt, hogy aki úgy általában valamilyen megoldással benne szeretné látni, arra számítasz. Szegény belgák, nem fogják tudni, hova álljanak :-) --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 10., 21:33 (CEST)
Azt gondolom, most már teljesen világos. Föld-lét vita 2011. június 10., 21:42 (CEST)
Igen, épp kihúztam volna a megjegyzést, amikor leütköztél.--Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 10., 21:44 (CEST)

Akik azt szeretnék, hogy a települések cikkeiben a bevezetőben, infoboxban és más kiemelt helyen se szerepeljenek a rovásírásos elnevezések (a cikktörzsben attól még természetesen lehet), azokat ezúton értesítem, hogy most már nekik is van helyük az allapon a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Rovásírásos kép a bevezetőkben#nekifutás 3.0 - ellenzők szakaszban. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 21:35 (CEST)

A kérdés csupán az, hogy mit elleneztek. Azt, hogy szavazni lehessen róla? (Mert a kiírás arról szól.) LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 23:08 (CEST)

A cím alatt az eredeti kiírás arról szól, hogy aki szeretné a bevezetőben, infoboxban vagy egyéb kiemelt helyen látni a rovásírásos nevet, az jelentkezzen itt. Én ugyanennek a másik felét írtam ki a szimmetria kedvéért: aki azt szeretné, hogy ne a bevezetőben, infoboxban vagy egyéb kiemelt helyen szerepeljen, a rovásírásos név, azok jelentkezzenek emitt. Azt hittem, elég egyértelműen fogalmaztam, de ezek szerint mégsem. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 23:12 (CEST)

Én pontosan úgy értettem a 2.0-ás meg a 3.0-s kiírást is, ahogy Hkoala írja, és ennek megfelelően is szavaztam. Malatinszky vita 2011. június 13., 23:14 (CEST)

"WP:Javaslatok kiemelt szócikkekre" megszüntetése

Bár négy kiemelt szócikknek legalábbis tárrsszerzője vagyok, javaslom a kiemelési eljárás megszüntetését. Véleményem szerint a kiemelési eljárás annyira eltorzult (nem véletlen, hogy egyre kevesebben vállalják a procedúrát), hogy szerintem a jelenlegi formában nem látom értelmét fenntartani. Konkrétan erre gondolok. Érthetetlen számomra az a kötözködés, ami a kiemelés során zajlik. Feltétel nélkül elfogadom nagyon sok szerkesztő (akár negatív) véleményét, de ez túlmegy minden határon. Lehet, hogy ezért. Hangsúlyozni kívánom, hogy ellene vagyok mindenféle megvonásnak. Most van a revans ideje. Egy egyetemi székfoglalónál lassan nincsenek olyan követelmények, mint a kiemelésnél. Gyárthatok piros linkeket, aminek nincs semmi köze a cikkhez. Minden szakaszban belinkelhetem ugyanazt, amit korábban. Beírhatok referenciákat minden sor végére, legfeljebb az "A"-"D" helyett a forrásoknál "A"-"Z" fog látszani. Nem egészen értem, mitől lesz ettől jobb a cikk? Egyedül LA volt az, aki nemtetszését fejezte ki, amit megköszönök. Ugyanakkor más, feladatot ad, mit kell(ene) még megírnom egy másik cikkben. Én úgy gondolom, a kiemelt szavazásnak arról kellett volna szólni, hogy a cikk megfelelő, vagy nem. Én is eléggé ötletgazdag tudok lenni, de a szavazás nem egy ötletbörze. Ezért javaslom a jelenlegi formájában a megszüntetését, de legalábbis a megváltoztatását. Tambo vita 2011. június 9., 21:38 (CEST)

Számos probléma merült már fel kiemelésen, de azért a megszüntetését javasolni kicsit erős. Ellenben lehet ötleteket javasolni, megbeszélni, hiszen nem egyszer történtek változtatások, átalakítások a kiemelés terén. Konkrét javaslatod van esetleg? - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 9., 21:41 (CEST)

Igen, egy kicsit túl nagy lépésnek tűnik egy nem jól alakuló (?) eljárás következményeként bezárni a bazárt. :-) Peligro (vita) 2011. június 9., 21:42 (CEST)
Ezért írtam, hogy vagy a megváltoztatását. El kellene olvasni a linkeket, akkor érthetőbb lehet. Tambo vita 2011. június 9., 21:44 (CEST)
Nemhogy elolvastam, de figyelemmel követtem a szóban forgó eljárást, és nekem nem következik belőle sem hosszútávú, sem rövidtávú működésképtelenség. Nem akarok megsérteni senkit, de úgy közvetítesz Lji1942 és a nép között, mintha valami maharadzsa lenne. :-) Érdemesebb lenne, ha ő, mint a téma valódi ismerője, személyesen követné az eljárást – ez általánosságban is célszerű, hogy aki megírta, érti a témát, annak jól jön a közreműködése a kiemeléskor. Egyébiránt szerintem a kiemelési lapon vitasd meg egyesével, hogy mely kifogásokkal nem értesz egyet, az gyümölcsözőbb, és talán az álláspontok is közelednek, és a cikk is közeledik akkor a kiemelt szinthez. Peligro (vita) 2011. június 9., 22:14 (CEST)
Ha valóban annyira figyelemmel kísérted az eljárást, láthattad, hogy a maharadzsa napközben folyamatosan szerkesztette az észrevételeknek megfelelően a cikket. A piros linkeket megírta stb. Ami a kiemelés vitalapját illeti én (és a maharadzsa) nem fogok tovább vitatkozni Raziellel. Inkább ne legyen kiemelt, de meguntam a céltalan vitatkozást. Tambo vita 2011. június 9., 22:28 (CEST)
Konkrétan mi a vita tárgya, a refek száma? (Nekem ez tűnt az ottani legnagyobb, még megoldatlan vitának.) Peligro (vita) 2011. június 9., 22:34 (CEST)
Vagy talán tájékozódni kellett volna a követelményekről még a jelölés előtt. Az is egy megoldás. → Raziel szóbuborék 2011. június 9., 21:53 (CEST)
Raziellel értek egyet. – Ary vita 2011. június 9., 22:23 (CEST)

Hát igen. Volt egy megjegyzésem a munkalapon, amit fenntartok: a kiemelési eljárás értékelési szempontjai rossz irányba mentek el. A jelenlegi forrásmegadási kötelezettség (lábjegyzeteléssel) a tudományos kutatómunkák és publikációk kelléke, nem az enciklopédiáé. Továbbra is állítom, hogy lábjegyzetes forrásmegadásra csak nagyon erős állítások esetén van szükség, vagy ha az vitatható/vitatott. Vagy ha valaki forrást kér a konkrét állításra. Attól nem lesz jobb minőségű a cikk, ha teletűzdeljük refekkel. Főleg a nyomtatott források hivatkozásaival. Ki ellenőrzi ezeket? (Ha már az ellenőrizhetőségről van szó. Ki megy el a könyvtárba ellenőrizni? Ki rendeli meg az idegen nyelvű könyvet, hogy ellenőrizze?) LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 9., 23:15 (CEST)

Ezzel csak azért nem értek egyet, mert a járőröknek arra sincs idejük, hogy minden mindig ellenőrizve legyen, arra kinek lenne, hogy egy szócikk minden fontos állítása után forráskérő sablont biggyesszen? Amikor x user vagy anon ír valamit, szinte minden alkalommal forráskérőt lehetne utána tenni. Olyanok lennének a szócikkek, mint egy karácsonyfa. :-) Könyveket pedig valóban nem tudunk ellenőrizni, ez mindig nyitott kérdés marad. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 9., 23:31 (CEST)
Már többször leírták sokan, de akkor még egyszer: A Wikipédia nem szokványos lexikon, mivel mindenki szabadon szerkesztheti. A viszonylagos megbízhatóságot csak a források pontos megjelölése biztosíthatja. Amúgy nem egyszerűbb megadni már szerkesztés közben az éppen felhasznált forrást, mint megvárni, hogy évekkel később valamiért vissza kelljen keresni? (Amúgy meg: külföldi könyvek „beszerzése”) Egyébként a „szemnél” nem a forrásoknál kezdődtek a problémák. → Raziel szóbuborék 2011. június 9., 23:33 (CEST)

Gondolom, ez az ötlet valami rossz vicc. Nem lenne célszerű csak komoly megfontolásra érdemes javaslatokkal terhelni a szerkesztőket? --Pagonyfoxhole 2011. június 10., 00:20 (CEST)

Most van az a ritka pillanat, amikor egyetértek Pagony szerkesztővel. Valóban csak megfontolásra érdemes javaslatokkal kell(ene) terhelni a szerkesztőket. Persze én a kiemelési eljárásra gondolok. Értelmetlen, meddő vitáknak nem látom értelmét. Az egész csak személyeskedés, nem építő jellegű bírálat. Peligro járőr pedig tévedésben van. Itt most nem a feltejesztő, és a cikk írójának minősítése folyik. Annak itt a helye ITT Tambo vita 2011. június 10., 07:18 (CEST)
Tökéletes tévhitben élsz, ha azt hiszed (s ahogy már az elején célozgattál rá Raziellel kapcsolatban), hogy a Wikipédiát a bosszúszomj viszi előre. Alantas érzelmekből és célokból nem születik se lexikon, se kiemelt cikk. Utóbbiakra kellene koncentrálnia mindenkinek, neked is. --Pagonyfoxhole 2011. június 10., 10:22 (CEST)

Természetesen a kiemelt maradjon meg. Ez a Wikipédia mindenkori vezécikke. Természetesen az eljárás bonyolult, és és természetesen lehetőséget ad a kötözködésre.
Ötlet (meg tudunk ilyesmit szervezni???): mivel a Wikipédia egy dilettáns lexikon, a sokkérdéses véleményezés helyett felkérhetnénk egy profi elismert szakértőt (emailben, akárhogy...) minden javasolt cikk véleményezésére. OsvátA Palackposta 2011. június 10., 07:32 (CEST)

Attól, hogy valaki igazi szakértő, még nem biztos, hogy tisztában van a Wikipédia rendhagyó irányelveivel és elvárásaival, vagy ha mégis, képes-e egyáltalán elfogadni azokat. Ez az eset is ezt bizonyítja. Persze egy már kész cikk (megírt, megformázott stb.) tartalmi lektoráltatása már egészen más dolog. → Raziel szóbuborék 2011. június 10., 07:44 (CEST)
Én személy szerint a kiemelési eljárásokban már jó ideje nem veszek részt, annak rendkívül bürokratikus eljárását alkalmatlannak tartom az elsődleges cél a magyar wikipédia kezdőlapjára kerülő cikkek (ahogy Osvát kollega írja a vezércikkek) kiválasztására. Egyáltalán nem tartom merényletnek, vagy eretnekségnek az ötletet hogy ez az eljárás ebben a formában megszűnjön! – Texaner vita 2011. június 10., 08:19 (CEST)
Nem tudom, hogy mi azon a „rendkívül bürokratikus”, ha pontokba van szedve, hogy mit kell ellenőrizni egy szócikken. → Raziel szóbuborék 2011. június 10., 08:31 (CEST)

A kiemelési eljárás nem kötelező, aki akarja benevezi a szócikkét (vagy másét), vagy nem. Aki részt vesz az eljárásban cserébe kénytelen elfogadni és betartani (a közösség által megszavazott) szabályokat. Az eljárás/szabály sose volt akadálya a kiemelésnek. – Viloris Üzenj! 2011. június 10., 08:53 (CEST)

Átnéztem néhány munkapadon lévő kiemelést, és ugy tünik maximum féltucat szerkesztő az aki általában részt vesz ezekben az eljárásokban! Nem lenne egyszerübb a WT mintájára egy KiemelőTanácsot létrehozni? Amely természetesen szakmai kérdésekben kikéri(kikérheti) egy profi elismert szakértő véleményét? – Texaner vita 2011. június 10., 09:42 (CEST)
Nekem kicsit ellentmondásosnak tűnik, hogy fentebb a bürokratikusságára hivatkozva alakítanád át, itt pedig előállsz egy még bürokratikusabb javaslattal. Ilyen KT-t több okból sem tartanék szerencsésnek, és felesleges plusz feladatokat is adna a közösségnek, ráadásul nem látom jobbnak a jelenlegi rendszernél. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 10., 15:49 (CEST)

Hát ezek szerint akkor most is van ilyen, csak titulus nélkül. :-) De ez a szakértő bevonása már többször felvetett és elbukott ötlet volt emlékeim szerint. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 10., 09:52 (CEST)

Szeretném leszögezni, hogy mint OsvátA írja vezércikkre szükség van. Viloris véleményével is egyetértek, hogy nem kötelező jelölni, és a szabályokat be kell tartani. A különbség, hogy nem biztos, hogy a jelenlegi szabályokat. Nem tartom rossz ötletnek Texaner felvetését, de ezzel kirekesztenénk azokat a szerkesztőket, akik az éppen aktuális témában hozzá szeretnének szólni. A külső szakértő bevonását én sem tartanám jó ötletnek. Sokkal egyszerűbb lenne, ha az arra illetékes ezzel (is) megbízott funkcionáriusok jobban odafigyelnének a kiemelési eljárásokra. Az egymás vitalapjára írt személyeskedéseknél (helyesen) felszólítják az érintett feleket, hogy tűrtőztessék magukat. Miért nem lehet(ne) ezt megvalósítani egy kiemelési eljárásnál? A jelölő igyekszik visszafogott lenni, mert esetleg bekap egy "szükségest", és vége. Az erre szakosodott véleményező pedig írkálhat bármely, a témához nem tartozó, mondvacsinált javaslatokat, feladatokat adhat ki a jelölőnek stb. Szerencsére szép számmal vannak olyan szerkesztők (eltekintenék a nem kevés név felsorolásától) akik a meddő vita helyett belenyúlnak, és kijavítják a részükről észrevételezett javítandókat. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy másoknak kell kijavítani a cikket, hanem azt, hogy az értelmetlen (esetenként személyeskedő)szócsépléseket időben le kell(ene) állítani, a refeket a cikk levezetéséhez szükséges mértékre csökkenteni. Tambo vita 2011. június 10., 10:41 (CEST)

A szakértőkkel én is egyetértenék (bár akkor meg abból lenne a vita, hogy az én szakértőm jobb mint a tied), de addig, amíg ez nem szervezhető meg, azokra a szakértőkre kell hagyatkoznunk, akiknek a könyveiből a cikk készült, feltüntetve, hogy az adott szakértők hol publikálták a megfelelő állításokat. Ráadásul itt több szakértőt is felvonultathatunk, akár ütköztetve azok álláspontját is egy adott kérdésben. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 10:48 (CEST)


Ha egy rendszer valamelyik eleme nem úgy működik, ahogy szeretnénk, nem az egész rendszert dobjuk ki, hanem próbáljuk azt az egyet vagy kettőt finomítani. Ha végignézzük a kiemelési eljárás kérdéseit, amit az értékelőknek szem előtt kell tartani, akkor a következő „bürokratikus” és „bonyolult” kérdésekre kell válaszolni:

  • Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel
  • Források
  • Teljes körű
  • Pártatlan
  • Fejezetek, témák
  • Megszövegezés
  • Nevek és idegen szavak
  • Kategória, infobox, illusztráció
  • Linkek

Természetesen ezek helyett be lehetne vezetni olyan értékelést is, hogy szerintem jó, meg szerintem nem jó. A kérdés az, hogy melyik generálna nagyobb vitát, az első változat, ahol a WP irányelveinek és útmutatásainak megfelelően csokorba vannak szedve a vizsgálandó szempontok, vagy a második, ahol inkább szubjektív döntések és esetleges szimpátiák dominálnak (ez utóbbi persze csak feltételezés). A WP minőségi követelményeit figyelembe véve, ha úgy érzi valaki, hogy a források feltüntetése nem olyan lényeges, hogy megbuktassák az egyébkényt gyönyörű cikket a kiemelésen, akkor erre kell javaslatot tenni, szem előtt tartva, hogy ez a forrásokkal szembeni általános WP szabályokat is érinti. Azaz javasolni kell, hogy elég legyen feltüntetni a szakirodalmat a források között, és aki nem hiszi, járjon utána a tételes állításoknak. Egyelőre azonban a kiemelés kritériumai között az szerepel, hogy:

  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.

Így az értékelés során ennek megfelelően kell ebben a pillanatban eljárni. Csak személyes véleményem, hogy ha egy szakaszban nincs semmilyen állítás, akkor miről szól az a szakasz? Ha meg van, miért olyan nagy probléma azt egy reffel a szakasz végén feltüntetni, hogy honnan van? Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 10:59 (CEST)

Javasolnám tanulmányozásra EZT Tambo vita 2011. június 10., 11:25 (CEST)
Konkrétan melyik részére gondolsz? Esetleg erre?: „Meg kell jelölni a forrást minden olyan információ esetében, melynek valóságtartalmát egy másik szerkesztő kétségbe vonja.” Persze figyelembe kell venni, hogy „Ez a lista nem teljes, a benne szereplő példák csak szemléltető jellegűek. Minden esetet értékének megfelelően, egyedileg kell kezelni.” Ha egyébként a kiemeléssel kapcsolatban ötleteid vannak a források feltüntetését illetően, bátran javasolj új megoldásokat, és beszéljük meg! A kiemelési eljárás nagy terhet ró egyébként a cikk írójára, és a felterjesztőre egyaránt. Időigényes, sziszifuszi munka, ráadásul sok esetben tárgyalásra kényszerít olyanokkal szemben is, akiket legszívesebben elküldenénk melegebb éghajlatra kiemelés környékéről. Így alakul ki a kiemelt cikk konszenzusos végső formája. Egyetértve Vilorissal, aki ezt nem vállalja, írjon szép cikkeket továbbra is, idővel csak lesz valaki, aki a kiemelési kritériumnak megfelelően átalakítja a cikket és így az megkapja a csillagot. (Vagy megváltoztattatja a kiemelési kritériumokat:-) .) Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 11:55 (CEST)
  • Pl. erre: "A gyakorlatban forrást kell adni a szöveg bármely fontos állításának alátámasztására. A kiemelt szócikkek esetében nem ritka, ha bekezdésenként legalább egy forrás található."
  • "Amikor a forrásra nincs feltétlenül szükség: Közismert tények – Olyan állítások esetén, melyekről csaknem mindenki tudja, hogy igaz. Példa: "Franciaország fővárosa Párizs."

Az adott témához kapcsolódó közismert adatok – Az olyan információ, melyről a témában járatos olvasó, vagy akár egy laikus is tudhatja, hogy igaz. Példa (CPU: „a számítógépben a processzor hajtja végre az utasításokat”".

  • "Amikor egy bekezdés egyetlen forrásból származik – Buta dolog lenne egy bekezdésen belül ugyanazt a forrást ismételgetni, különösen akkor, ha a bekezdés több mondaton át ugyanazt a gondolatot vagy adatot taglalja. Más esetekben viszont, például olyan bekezdésben, mely több független statisztikai adatot közöl, a forrás megismétlése kívánatos lehet. Bekezdésen belül akkor ismételjük a hivatkozásokat, ha azok tényleges értéket adnak az olvasónak. Nem szükséges értelmetlenül hivatkozást adni minden egyes mondat mellé." Tambo vita 2011. június 10., 12:13 (CEST)
  • Symbol opinion vote.svg megjegyzés Megjegyzem, hogy a szem szócikk még messze van a tökéletességtől. Egyébként szép dolog a kiemelősdi, de kívülállóként egy elég fölösleges tevékenységnek tartom, főleg az eljárás miatt. Ha valaki talál bármely cikkben egy hibát vagy egy forrásolatlan állítást, vagy rossz megfogalmazást, javítsa ki. Ha egy cikk kevés információt tartalmaz bővítse ki. Ha egy cikk már nagyon jó, de valaki szeretné még tökéletesebbé és még szebbé tenni, tegye meg. Ha ezt csoportosan szeretnétek (pl. műhelyekben) az maga a tökély. De sztem ezt a kiemelősdit hagyni kéne a francba. Valahova máshova kellene tenni a szerkesztők pszihológiai (ön)jutalmazási mechanizmusának súlypontját, nem ilyen pótcselekvésekbe, mert egyszerűen fölösleges. Föld-lét vita 2011. június 10., 11:38 (CEST)
Úgy érted, minden cikk jó úgy ahogy van, akit zavar, hogy forrásolatlan állítások vannak benne, vagy helyesírási hibákkal van teli, az dolgozzon vele, egyébként a kezdőlapon meg olvassa mindenki adott állapotában a cikkeket, a minőségnek és mélységnek nincs jelentősége? Egyúttal úgy gondolod, hogy a csillagot a szerkesztő kapja (akire büszkék vagyunk) és nem a cikk? Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 11:55 (CEST)
Pontosan. És azt, hogy a minőségnek nincs jelentősége Te mondtad, nem én. Föld-lét vita 2011. június 10., 12:02 (CEST)
Bocsi, én nem csak a cikkeknél szeretem a forrásmegadást, hanem a vitáknál is. Hol mondtam én ilyet? Kérdeztem, hogy Te így gondolod-e. Na mert ha így gondolod, akkor az nem úgy van. Tételesen: Egyik cikk sem tökéletes, a helyesírási hibákkal, forrásnélküli állításokkal rendelkező cikk „nem jó cikk”, amiben ezek a hiányosságok közelítenek a nullához, az (legalábbis formailag, és bizonyos mértékig tartalmilag is ) jobb cikk. A WP közössége ez utóbbiakat valamiért jobban szereti, na meg az olvasók is. Ezekre vagyunk büszkék valamiért. A csillag pedig nem a szerkesztő lapján van, hanem a cikken, tehát a csillagot nem a szerkesztő kapja. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 12:25 (CEST)

Symbol question.svg kérdés Ha megszüntetjük a kiemelést, akkor mi az a kritérium illetve eljárás, ami alapján egy szócikk kikerülhet a kezdőlapra? Ugyanis Föld-lét állításával ellentétben a kiemelésnek ez az elsődleges funkciója, nem pedig "a szerkesztők pszichológiai (ön)jutalmazása." Az eljárást - mint minden egyebet a Wikipédiában - lehet javítani, de ahhoz konkrét javaslatok kellenek. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 10., 11:59 (CEST)

Fentebb leírtam a javaslatomat 10:41-kor. Tambo vita 2011. június 10., 12:13 (CEST)
A kiemelési eljárásban nem kötelező részt venni, ha pótcselekvésnek tartod, akkor tartsd magad távol tőle. Vannak szerkesztők, akiknek ez fontos, ezért vállalják a vele való macerát. Te nem ilyen vagy, ezt tiszteletben tartjuk, viszonzásul csak annyit kérek, hogy te is tartsd tiszteletben mások „(ön)jutalmazási mechanizmusát” CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 10., 12:00 (CEST)
Csak azt mondtam, hogy fölösleges. Pl. az én (ön)jutalmazási mechanizmusaimat elég értelmesnek gondolom, ebből is láthatjátok, hogy mennyire beképzelt vagyok. Mégsem mondtam azt, hogy ne mondják el a lesújtó véleményeket rólam, mint ahogy azt igen gyakran meg is teszik. Persze, hogy nem fogok részt venni a kiemelésben. De lehet, hogy valaki rájön, hogy ez értelmetlen, ezért volt értelme, hogy elmondjam a véleményemet. A címlapra kikerülést millió más módon meg lehet oldani, és érthetetlen, hogy miért kell ekkora hangsúlyt fektetni rá. Föld-lét vita 2011. június 10., 12:18 (CEST)
Nyugi, senki sem várja el tőled, hogy Te fektess erre bármilyen hangsúlyt, de azt sem írhatod elő, hogy bárki bármekkora hangsúlyt ne fektessen arra amire akar. Szerencsére ez itt a wikin így működik :-). Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 12:41 (CEST)
Akkor még egyszer: Elmondhatom, hogy szerintem értelmetlen. Én nem szoktam a véleményemet másokra eröltetni, mint ahogy pl. atörlési szavazás kapcsán ezt egyes szerkesztők megtették. Föld-lét vita 2011. június 10., 12:48 (CEST)

Az, hogy egy eljárást szüntessünk meg, mert egy szerkesztő megsértődik azon, hogy problémákat vetettek fel a cikkével kapcsolatban a kiemelési eljáráso, erőteljes túlzásnak érzem. Azt meg különösen, hogy Tambo más nevében jár el. Ha a szerkesztőnek prolémája van, miért nem jelzi ő? A kiemelési eljérés nem tökéletes, de ettől függetlenül kell. Jelen pillanatban ez az egyetlen eljárás, ami valamilyen szempontok alapján megvizsgálja az adott szócikket, ellenőrzi, javítja és utána azt tudja mondani, hogy ez a szócikk a Wikipédia szerkesztési, formázási és forráskövetelményeinek megfelel, tehát a minőségi szócikkeink körébe tartozik. A kiemelési eljárás a szócikkek tartalmát nem méltatja. Ha valaki nem tudja, vagy nem akarja megtanulni, hogy kell kinéznie egy szócikknek a kiemelési eljáráshoz, ha nem képes lábjegyzetelni, vagy nem akar ezzel foglalkozni ne vigye a szócikket kiemelésre. Ettől a szócikk tartalma nem lesz kevesebb. Ha valaki megsértődik azon, hogy a szócikke nem kap csillagot, akkor az a szerkesztő valóban csak önértékelésre vagy trófeának gyűjtögeti a csillagokat. És azért megszüntetni egy eljárást, mert egy szerkesztőnek rosszul esik, hogy nem aggathatja ki a csillagot a userlapjára... Azért szerintem mindennek van határa :-) Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. június 10., 12:08 (CEST)

A "szakértő" bevonásával messze nem értek egyet. Azonban a lábjegyzetes forrásmegadásnak is megvannak a maga kiküszöbölhetetlen hibái. Aki azt gondolja, hogy a lábjegyzetelés elengedhetetlen a forrásmegadáshoz, annak a kiemelési eljáráson a forrásokat csak így lehetne tanusítani: "Igen, elmentem a könyvtárba (megvan a könyv), leellenőriztem minden megadott forrásban minden állítást és azok megtalálhatók bennük." Amíg viszont ez nem így működik, addig az "ellenőrizhetőség" kritériuma csak vágyálom (egyeseknek). Bizonyos esetekben teljesen értelmetlenné tud válni, amit hamarosan demonstrálni fogok egy cikkel. Én is elmondtam már egy párszor a véleményem (bár belátom, hogy attól még nem lesz igazam, ha sokszor elmondom), miszerint az állítások egyenkénti forrásolása nemcsak felesleges, de idegen a WP – általam elképzelt – funkciójával is. A WP nem a bizalmatlanságra, hanem a "tételezz fel jóindulatot" elvre épül. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 13:22 (CEST)

Szerintem itt az ellenőrizhetőség feltételeiről van szó: az elnevezés arra utal, hogy ellenőrizhető, nem pedig ellenőrzendő, vagy ellenőrzött. Csupán a lehetőséget kell biztosítani az ellenőrzésre. Üdv: Viloris Üzenj! 2011. június 10., 13:41 (CEST)
Szerintem tételes lábjegyezetelés nélkül is ellenőrizhető az adott források alapján egy cikk. Ha másból nem, akkor a könyv névmutatja alapján. Előfordulhat olyan is, hogy egyetlen mondatot egy könyv négy-öt helyének megállapításai alapján fogalmazok meg. Ez esetben ha megadok hozzá egy oldalszámot, máris rossz az egész. Vagy éppen elolvastam egy könyvet és két mondatban összefoglalom a tartalmát. Esetleg egy fejezetet. Vagy egy cikk nagy része egyetlen webes forráson alapul – ez esetben számtalan egyforma hivatkozást kell beletenni. És még sorolhatnám a lábjegyzetkövetelés abszolút értelmetlenségének példáit. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 13:47 (CEST)

LA, nem kell minden mondatot forrásolni, de a slyos kijelentéseket, vagy a vitatott állításokat igen. És hidd el, hogy a pontos lábjegyzetelésnek iszonyú sok haszna van. Pláne egy kiemelt cikknél, ami elég hosszú tud lenni. Pár hónapja valaki rákérdezett a Törökország történelme kapcsán valamire, ha nem lábjegyzetelem le az adott részt, a büdös életben többet nem tudtam volna megtalálni, hogy a felhasznált X könyv közül melyikben és melyik oldalon vagy akár csak fejezetben olvastam az adott tényt, amit valaki megkérdőjelezett. Így viszont tudtam mondani, hogy tessék fellapozni XYZ könyvét, a W oldalon találsz több infót a dologról. És vissza is tudtam nézni, amit leírtam, hogy nem-e esetleg én olvastam rosszul a könyvben, vagy értettem félre a mondatot. Ha egy szócikkhez 150-160 forrás van, mint a fenti esetben, és az mind csak ömlesztve lenne ott az alján egy csokorban a büdös életben soha nem tudná senki leellenőrizni, hogy melyik állítás honnan lett véve. Rövid szócikeknél elég lehet azt az egy-két újságcikket monduk belinkelni az aljára (szoktam ilyet), de azok rövid cikkek, rövid forrásokkal. Egy kiemelt cikk 160 forrással már iszonyat lenne lábjegyzet nélkül, és nem a bizalmatlanság miatt, hanem szimplán, ha valaki utána akar nézni valaminek, vagy több infót keresni abban a fejezetben/weboldalon ahonnan az állítást vettük. Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. június 10., 13:49 (CEST)

Súlyos kijelentések és vitatott/vitatható állítások. Pontosan ezt mondtam én is. A többi egyéni szoc.probléma. Egy cikk a tartalmától lesz kiemelt minőségű, nem a forrásolásától, a kiemelési eljáráson azonban nem az a követelés általában, hogy x állítással nem értek egyet, hanem sommásan: túl kevés a lábjegyzet. Ez pedig önmagában semmit sem mond, és csak a lábjegyzetmániára utal, nem az értelmes forráskérésre. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 13:55 (CEST)

(Bizalmatlanság-szakértő-tételezz fel jóindulatot!) Nekem erre egy valódi példám van. Ki lehet keresni a laptörikből, akit érdekel. Az Amrita Sher-Gil cikk egy szavazat hiányával nem lett kiemelt cikk. Hiába hoztam az egyetlen magyar nyelvű publikáció szerzőjét személyes referenciaként, aki egy levélben tanúsította, hogy a cikk adatai rendben, nem fogadta el a tisztelt wp. A festőnőről szinte egy magyar forrás sem volt, mégis ezt követelték tőlem folyton. Akkor még nem tudtam angolul és nagyon nehéz volt azoknak megfelelni, akik elvárták az idegennyelvű referenciákat. De megjegyzem, a magyar közömség nem is az idegennyelvű hivatkozásokra kiváncsi, amit aztán lehet el se tud olvasni, hanem arra, amit megért. Ezért aztán ennek a külön tortúrának semmi értelmét nem látom. Egy cikk a csillag nélkül is lehet értékes és tökéletesen ellátott minden anyagal. Heart-beat.gif Vadszederkecall me 2011. június 10., 13:56 (CEST)

Teljesen igazad van, nem a csillagtól lesz értékes egy szócikk. A csillag már csak a hobbista Wikipédisták plusz játéka, aki akar, részt vesz benne, aki nem akar, nem vesz részt. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 10., 13:59 (CEST)

mj: Az általad említett szócikk a munkalap alapján nem a források miatt nem kapott csillagot, hanem a teljeskörűségnél maradt lógva egy szükséges sablon, mert a művészete rész hiányzott a cikkből. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 10., 14:03 (CEST)
Nem azt mondtam, hogy linkhiányos volt, hanem azt, hogy pl. a művészetére és a hatásaira ennyi forrást lehetett összeszedni. Össz-vissz egy könyv jelent meg róla és az sem volt kapható és a miskolci könyvtárban pl. nem volt meg a könyv. Csak egy csepp jóindulat kellett volna, de az nem volt. Valójában ha teljesítesz egy feltételt, akkor kitalálnak egy másikat. Heart-beat.gif Vadszederkecall me 2011. június 10., 20:44 (CEST)
Ha ez így lenne, hogy minden újabb teljesített igény után (valakik) kitalálnak egy másikat, akkor soha egy cikk sem lenne kiemelt. A konkrét cikket illetően: már akkor sem értettem, miért extrém az az elvárás, hogy egy művészről szóló cikkben a művészetéről is legyen szó. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 10., 20:51 (CEST)
Egyetértek. És nehogy már az határozza meg a kiemelt cikkeink minőségét, hogy aki megírja őket, annak rendelkezésre áll-e egy könyv, vagy sem. Ha nem, akkor nem kell kiemelni, de nehogy már emiatt vigyük le a lécet... Peligro (vita) 2011. június 10., 20:58 (CEST)
De ügyesen csúsztatva a „valódi példáddal” úgy adtad elő, mintha az lett volna a kiemelés akadálya. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 10., 20:56 (CEST)

Pontosan arról van szó, hogy minőségi cikkek nem lehetnek kiemeltek, mert kilóra mérjük a lábjegyzetet. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 14:05 (CEST)

Na de András, ez azért van, mert a közösség úgy döntött, a minőséghez hozzátartozik a megfelelő forrásolás is. És nem kilóra, hanem ésszerűség alapján (legalábbis nekem annak tűnik). Annyi sz@rral találkozik az ember a Wikin, hogy jó dolog, hogy legalább a csillagos cikkeken tartsuk ezt a minőséget. Mint Raziel valahol föntebb írta, tök egyszerű szócikk írás közben egyből odapöttyinteni a forrást, és akkor nem érzi az ember hercehurcának, hogy jaj, forrásolni kell. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 10., 14:11 (CEST)

A vonatkozó irányelvet elfogadta a közösség. Az nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyénileg is el kéne fogadnia. (Legfeljebb nem emeltetek ki.) De én nem látom benne az észszerűséget. Például egy szakaszt alapvetően egy forrásból írok. De egy-egy szó erejéig más forrásokból is beledolgozok utólag. Mit kell megjelölni ilyenkor? Megoldhatatlan feladat helyesen forrásolni az ilyet refekkel. Nem lehet megjelölni, hogy az adott szakasz általában innen van, de ez a szó onnan, az meg amonnan. Ilyenkor vagy teszek a szakasz végére egy refet (ami már nem igaz), vagy hagyom a fenébe és ugrott a kiemelés. Melyik a jobb? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 14:16 (CEST)

Tény ami tény, hogy én már hagytam abba kiemelt cikk olvasását azért, mert az irgalmatlan sok ref miatt OLVASHATATLAN és ÉLVEZHETETLEN volt. Azt meg különösen rühellem, ha az "ég kék, a fű pedig zöld" típusú állítások után is ott van legalább 3 ref. Amúgy se értem, hogy 1, azaz egy darab ref miért nem elég egy mondat után? Aki az első refnek nem hisz, az majd hisz a másodiknak? Azt meg főleg utálom, hogy ha - nem akarván a másolás bűnébe esni - egy adott forrásban szereplő mondatot, tényt én két mondatban, urambocsá' háromban fogalmazok meg, akkor mindegyik után oda kell biggyeszteni ugyanazt a refet. Halálrondák lesznek tőle a cikkek, és biztos vagyok benne, hogy az olvasónak meg tökmindegy. Sosem értettem, miért nem elég pusztán a cikk forrásait felsorolni a cikk végén, azt' aki ellenőrizni akar, majd elolvassa őket. Aki nem akar ellenőrizni, az meg refekkel se nézi át a forrásokat. – PerfectmissRed right arrow.pngide írj! 2011. június 10., 14:22 (CEST)
Javasolt olvasmány: Wikipédia:Mikor van szükség a források feltüntetésére? CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 10., 14:30 (CEST)


Re:Perfectmiss -- Hát csakugyan szebbek és csinosabbak a szócikkek, ha nincsenek ott mindenféle indexben számok meg betűk, amik csak nehezítik az olvasást, de azért az nem várható el, hogy valaki 20 könyvet végigolvasson a forrásjegyzékből, hogy annak az egy állításnak a forrását megtalálja. Mert akkor minek a WP-cikk? :-) Ja, és én például nagyon hitetlen vagyok... Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 15:00 (CEST)

Azt azért, hogy indokolt esetben vagy forráskérés okán se refeljük a cikkeket nem tartom jó ötletnek. Én pl. sok cikket (főleg az angol wpn) csak a refekért olvasok, mert sokszor csak egy szakasz témájának a részletei érdekelnek, és már megyek is a külső link után. Ha egybe volna ömlesztve, akkor nehezen tudnám kikereseni. Persze ez a linkeket nem tartalmazó refekre nem vonatkozik. A másik fontos dolog, hogy sokan sunyi módon elrejtenek hamis tartalmat vagy ferdítéseket a cikkben. A plágium elleni legjobb módszer a refelés. Ez a plágiumot nem zárja ki, viszont nagyon megkönnyíti felismerését. Föld-lét vita 2011. június 10., 15:10 (CEST)

Erre már volt példa. Nem is olyan rég. És nem könnyített meg semmit. Aki sunyítani akar, minden módszer mellett megteheti (ideig-óráig). LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 15:37 (CEST)

Symbol opinion vote.svg megjegyzés A szakasz címe és az eredeti javaslat arról szól, hogy szüntessük meg a kiemelést, mint olyant. Most a vita elment egész más irányba, hogy t.i. milyen mélységű forrásolást várunk el egy kiemelt cikktől, illetve általában. Talán jobb lenne ez utóbbi témát külön cím alá tenni. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 10., 16:03 (CEST)

A címmel ellentétben én úgy olvasom a javaslatot, hogy szüntessük meg, vagy módosítsuk. Én az utóbbi miatt szálltam bele a kérdésbe. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 16:14 (CEST)

A VIL-copy óta néhányunknak azért vannak fogalmai arról, mit jelent pontos oldalszámos forrás után keresgélni, és mit úgy nagy általánosságban. Meg arról is, hogy a könyvforrások is ellenőrizhetők, és néha ellenőrizni is kell őket. pl. nem mindegy, hogy Plutarkhosz szerint 5000 tevét tartottak Perszepolisz kincstárában, vagy 5000 tevével szállították el onnan a kincseket (megtörtént eset). Ha már sokan referenciaként használják a WP-t, vegyük komolyan mi is. Persze hogy nem kell a „kék az ég, zöld a fű” állítást forrásolni[1] (úgy gondolom, hogy azért sarkítani[1] sem kellene, ilyen állításra senki nem kért forrást)[1], de segíteni kell az olvasót[1] a források[1] közötti eligazodásban[1]. Az meg egy másik dolog, hogy az u.n. „egykönyves” cikkek esetében[1] érdemes-e ilyen forrásmegadást megadni, mint ahogy lejjebb látható[2][2][1], mert nekem például az a véleményem, hogy egy forrás alapján ne írjunk cikket ha lehet, mert egy szócikk több annál, minthogy átfogalmazzuk és lerövidítjük mások forráskutatásait. Nem is beszélve az esetleges POV-os veszélyekről. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 17:11 (CEST)

  1. a b c d e f g h Kovács 25. o.
  2. a b Kovács 26. o.

Vannak olyan témák, amiről gyakorlatilag nincs, vagy alig van forrás. Nem cél egyforrásos cikket írni, de könnyen előfordulhat. A vilcopy ügy óta pedig – szerintem – azt tudjuk, hogy a nyomtatott forrás feltüntetése semmivel sem könnyíti meg az ellenőrzést vagy az utánajárást. Ezenkívül egy kiemelt cikkben is lehetnek olyan szakaszok, amelyek csak triviális, vitathatatlan tényeket, adatokat tartalmaznak, amit az ember akár fejből is írhat. Ezért nem tartom jónak a jelenlegi szabályozás nagyon általános és csak formainak tűnő megfogalmazását. Legyen ref. De hogy minek, mikor és miért, az egy másik kérdés. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 17:21 (CEST)

De visszatérve a címbeli megjegyzésre, az ugye nem komoly, hogy szüntessük meg a kiemelést? A kiemelés értelmetlensége, bürokratikussága, nehézkessége kampányszerűen felvetődik valamelyik KF-en, mióta létezik az új (és még újabb) eljárás. Ennek ellenére szebbnél szebb cikkek születnek. Aki részt vesz benne, akár szerkesztőként, akár értékelőként, az tudja, hogy a kiemelés nem csak munka, hanem szórakozás is. A legnagyobb probléma maga a cikk. Azt ugyanis el kell olvasni, végig kell rágni, egyezkedni kell, érvelni, és mások véleményét figyelembe venni. Ha ehhez valakinek nincs idege, vagy ideje, nem kell a cikket feltenni kiemelésre. De megszüntetni? Vagy fordítsuk meg a kérdést: ha Tambó szerint esetleg megszüntetendő, akkor miért baj az, hogy esetleg most a kérdéses cikk nem lesz kiemelt? (Egyébként szerintem az ott látható felvetések könnyen javíthatók, simán lehet a Szem kiemelt is). Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 10., 17:52 (CEST)

A kiemelt cikkeknek nemcsak az a szerepe, hogy legyen mit a kirakatba tenni, hanem egyúttal mércét mutat a minőség tekintetében. Ez a csúcsminőség, a szócikkek legjobbjai. Ennek minőségi követelményeiből nem érdemes leadni, mert van ennek a szigorú ellenőrzésnek (a kritériumok akárhogy is berzenkednek sokan, nem olyan extrák, csak itt részletekbe menően történik az ellenőrzés) hozadéka is. Ott volt az év szócikke verseny, ahol igen szép számmal nyertek olyan szócikkek, amelyek nem jártak a kiemelés környékén sem, mégis akár kiemeltek is lehettek volna, már akkor. Vagy össze lehet hasonlítani a reform előtti kiemelt cikkek minőségét, a reform utánival. Forrásolni éppen annyira kell, amennyire a kritériumok között, illetve az irányelvben írva vagyon. Az "ég kék, a fű zöld" állításokat természetesen nem. Ha ezt mégis valaki megköveteli, akkor vitába kell szállni vele. De úgy látom, hogy a vitaindító szócikkben nem (csak) erről van szó. A kiemelésen részt venni tényleg nem kötelező. Aki viszont részt vesz rajta, annak jól fel kell készítenie a szócikket erre a procedúrára. Ez ezzel jár. Ha pedig a szócikk e procedúra után megkapja a csillagot, az úgy a szócikknek, mint a szerzőiknek sokkal nagyobb eredmény/dicsőség így, mintha egy laza eljáráson esett volna át. Továbbá megvan arra a lehetőség, hogy jelölés előtt segítséget kérjen a szerző vagy a jelölő a kiemelés környékén sertepertélő kollégáktól, vagy műhelyektől, akik előzetesen javítják, vagy véleményezik a szócikket. Így nem a munkapadon folyna a viaskodás, hanem előtte már a kívánt szintre lehet hozni a szócikket. Járható út, sokan csinálják így. Javaslom Tambo, hogy te is élj a szerkesztő kollégák segítségével, így mindenféle rossz szájízű vitát meg lehet spórolni. Én magam is szívesen segítek, de gondolom mások sem utasítanak el, ha segítséget kérsz. Ogodej "kampányszerűnek" nevezi, ahogy időnként felbukkan a kiemelés körüli vita. Azért az megfigyelhető minden esetben, hogy sose az az apropója, hogy kiemelt lett egy jó cikk és reklamál a szerző...--True-Symbol.gifIvanhoe sherwoodi erdő 2011. június 10., 19:45 (CEST)

Szeretnék pontosítani. Mint már írtam, sok szerkesztő, köztük Ivanhoe is azok közé tartozik, akik a cikkek jobbításán dolgoznak, segítenek. Mint fentebb már írtam nem áll szándékomban vitát folytatni Raziel-el. Nem tartom valószínűnek, hogy (akár felkérésre,) segíteni szeretne. Nem érhet az a vád, hogy magamnak szeretnék begyűjteni még egy csillagot, hiszen leírtam, hogy ez kinek a munkája. Lji1942 nagyon sok hasznos szerkesztést végzett. Ez szerintem kiemelkedő minőségű. Úgy meg van tűzdelve reffekkel, ahogy kell.(?) A fő problémám az, hogy indokolatlan elvárások fogalmazódnak meg néhány szerkesztő részéről. Tévedések elkerülése végett nem a "fellazítást" szorgalmazom. Fentebb már leírtam, hogy mivel van problémám. Azt hiszem LA érti pontossan, mire gondolok. Tambo vita 2011. június 13., 20:22 (CEST)

Igen. Én már csak ilyen vagyok. A szócikket is azért formáztam végig, és szedtem ki a html-es sortöréseket, hogy eltereljem a figyelmet, hogy valójában milyen galád vagyok. De le lettem leplezve, és meg is kaptam érte a letolást. Gratulálok nektek. → Raziel szóbuborék 2011. június 13., 20:57 (CEST)
Nem értem az aggályodat, Tambo. Raziel több értelmes javaslatot tett a kiemelési lapon, és a cikket is átformázta wikikonformra, ha már meg nem köszönitek, azért le csak ne teremtsétek érte. El nem tudom képzelni, mire gondolsz, hogy ugyan miért ne akarna segíteni? (Valahol mind azért vagyunk itt, hogy önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül értéket teremtsünk. Ezek után csak el lehet hinni minden közreműködőnek, hogy a jó szándék vezérli!) Peligro (vita) 2011. június 13., 21:13 (CEST)

Most aztán végképp nem értem. Azért javasolod a kiemelés megszüntetését, mert néhány szerkesztő indokolatlan elvárásokat támaszt? Akkor nem inkább azzal a néhány szerkesztővel kellene megbeszélést indítanod? --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 20:39 (CEST)

De, szerintem is, főként az adott kiemelési lapon, nem általánosítva, hanem a legkonkrétabban megfogalmazva az ellenvetéseket. Így lehetne eljutni a megoldásig. Peligro (vita) 2011. június 13., 21:13 (CEST)
Kiváncsiságból megnéztem a munkapadon-, várólistán lévő, és az április 29-el lezárt cikkek vitalapját. A 25 cikk vitalapján a jószándékú szerkesztő 50 hozzászólást tett. Ebből 26 hozzászólás a fenti cikken található. Mint írtam nem áll szándékomban vitatkozni vele. Nem tudom milyen megbeszélést kellene indítanom. Tambo vita 2011. június 14., 09:04 (CEST)
És ebből lehet következtetni valamire? Peligro (vita) 2011. június 14., 12:04 (CEST)
Igen! Feltehetőleg szivecsücske az Emberi szem. Tambo vita 2011. június 15., 07:08 (CEST)
Zseniális következtetés, bár talán azt is érdemes lenne megvizsgálni – ha már úgyis végigolvastad azt a 25 eljárást – hogy egyrészt azok a szócikkek milyen állapotban voltak a szemhez képest, valamint azt, hogy hánynál kerekedett hasonló meddő vita alapvető formázási kérdésekben. A restaurálás esetében emlékszem, hogy szintén volt probléma a szócikk elnevezésével, ami azonban egy kulturált megbeszélés eredményeként meg is oldódott. Megjegyzem, hogy ott nem merültek fel a „nem gondolom, hogy Te a témának jobb szakértője lennél”-típusú beszólások. Már páran leírták: A kiemelési eljárás nem kötelező. Ha nem akarod, hogy többen, célzottan hozzászóljanak, belejavítsanak egy szócikkbe, nem kell felterjeszteni. → Raziel szóbuborék 2011. június 15., 07:46 (CEST)

Érdemes még ezt a szócséplést folytatni? Minden olyan állítást forrásolni kell, ami nem evidens, pláne ha valaki erre külön felhívja a figyelmet, és pláne egy kiemelési eljáráson. Ha pedig olyan állítás szerepel egy szócikkben, ami nem támasztható alá független, megbízható és ellenőrizhető forrásokkal, akkor azt ki kell vennia szövegből, és nem megsértődni. Legjobb lenne, ha mindenki átolvasná a követelményeket mielőtt kiemelési eljárásra viszi a munkáját, és önmaga megvizsgálná, hogy a szócikk, amin dolgozott, tényleg színvonalas-e. Máris kevesebb lenne a sértődés, és az indokolatlan vagdalkozás, mint ez a vita itt. – Ary vita 2011. június 15., 10:14 (CEST)

A véleménynyilvánítás előtt nem ártott volna alaposabban körülnézned a szócikknél, és a kiemelési eljárásnál. A forrásolások megtörténtek, függetlenül a véleményemtől. Szakaszokat hoztunk létre, és szüntettünk meg az éppen aktuális elvárásnak megfelelően. A cím átnevezésre került stb. A galéria áthelyezésre került, lett beletéve piros link, amiből időközben a szerzője kéket készített. Nem vittem kiemelési eljárásra a munkámat. Mint itt olvashatod „A cikk Lji1942 munkájának eredménye. Mivel még nem vett részt kiemelési eljárásban vállalom a besegítést az eljárás során felmerülő esetleges problémák elhárításában. Tambo vita 2011. június 7., 11:55 (CEST)” Ha úgy ítéled meg, hogy a cikk alkalmatlan a kiemelésre, csatlakozz Razielhez, aki kérte az eljárás leállítását. Ha +1 főt sikerül még meggyőznötök, ez a vita okafogyottá válik. Tambo vita 2011. június 15., 19:12 (CEST)
Végső soron nekem fogalmam sincs, igazából mi is a problémád, mi volt a problémád - de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szvsz ebben a vitával az utolsó pár hozzászólással teljesen visszatértünk a kiinduló ponthoz, a farkába harapott a kígyó, és közben egy árva dologra nem jöttünk rá. Ha ki van pipálva minden igény, akkor miről beszélünk egyáltalán? Talán nem szép dolog, de kimondom: hagyd már abba az agonizálást azon, hogy Razielnek észrevételei voltak a cikkel kapcsolatban (urambocsá több, mint másoknak), és ne állítsd ezt úgy be, mintha zsigerből ellenezné valami titokzatos indok miatt a cikk kiemelését. Térjünk vissza a kiemelési lapra, itt egyszerűen nincs már mit megbeszélni. Peligro (vita) 2011. június 15., 19:36 (CEST)

Abszolút egyetértek Tambóval, magam is többször javasoltam már, és hasonlóan érvdús okok miatt nem került rá sor. A kiemelt szócikkek, csakúgy mint az összes többi, szenvednek a Wikipédia egyik alapját jelentő irányelvtől, amit mi magunk többször is megerősítünk: a szócikk tartalma megbízhatatlan, ellenőrízhetetlen, pontatlan. Olyan cikkeket csillagozunk meg, amikről magunk jelentjük ki, hogy tartalmában ellenőrizhetetlen, pontatlan, megbízhatatlan. Az egész kiemelési rendszer úgy rossz, ahogy van. (És meg sem lehet javítani addig, amíg a fenti mondat ki nem kerül a Wikipédia alapszabályai közül. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. június 15., 19:52 (CEST)

Magam más állásponton vagyok. Az ominózus kifogásolt mondat ez volna? A "„tartalma pontos és megbízható” alatt azt értjük, hogy csak tényszerű, jól dokumentált forrásokat használ, és ezeket a forrásokat fel is tünteti (lásd: ellenőrizhetőség)". A kifejtés már nem azt írja, hogy megbízható, hanem, hogy forrásokkal ellátott, melyekből az állítások ellenőrizhetőek. Ez pedig megfelel az irányelveknek. A kiemelt cikkek szerintem nem mások, mint a wiki azon cikkei, melyek a wiki irányelveinek leginkább megfelelnek a többi szócikk közül. Nem több, nem kevesebb. Senki nem mondhatja, hogy megbízható, hiszen ez a fenti mondatból is látszik nem elvárás. Csak a megfogalmazás suta. Nem emlékszem olyanra, hogy kiemelt cikkről azt olvastam volna a wiki irányelvei között, hogy ezek tényleg megbízhatóak és a bennük foglalt állítások maradéktalanul helyesek, pontosak. Vagyis a kiemeltek sem mások, mint a többi cikk. Meglátásom szerint csupán a wiki irányelvei vannak velük szemben szigorúbban megkövetelve. – Viloris Üzenj! 2011. június 15., 20:56 (CEST)

Akkor tőled is megkérdezem, amit már fentebb is, de senki nem válaszolt rá: ha nincs kiemelt cikk, milyen kritérium illetve eljárás szerint döntjük el, hogy mi kerülhet a kezdőlapra? --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 15., 19:59 (CEST)

Én ezt a problémát már eggyel könnyebbnek érzem, mint a kiemelési eljárás problémáját. Először is le lehetne fokozni a "kiemelést" arra, hogy jó cikkeket csináljunk (good article), ami az angolban van. Másodszor, a kezdőlapra kerülést lehetne egy akár lap találomra gombbal is megcsinálni, amely azonban csak az y kB-nél nagyobb cikkek körében keres. Nem tudom, ezen eddig nem gondolkodtam. Amit azonban fentebb írtam tartom, és szerintem Te is pontosan emlékszel, hogy a múltkor is szóról szóra ugyanezt mondtam. A kérdés adott: hogyan nevezhetünk egy (bármely) cikket kiemeltnek, amiről eleve azt állítjuk, hogy a tartalmáért nem tudunk felelősséget vállalni? Erre a kérdésre kell megnyugtató választ adni, és akkor vissza fogom vonni minden akadékoskodásomat. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. június 15., 20:08 (CEST)

Először is: a jó cikkeknél mi lenne a garancia a tartalom megbízhatóságára? Milyen kritérium illetve eljárás szerint fogunk egy cikket jónak nevezni? Másodszor: A Született feleségek epizódjainak listája kétségkívül teljesíteni fogja a > y kB kritériumot, mivel a 29. leghosszabb cikk a magyar wikipédián, de én ennek ellenére nem raknám ki a címlapra. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 15., 20:28 (CEST)

Abban egyetértek Burummal, hogy a kiemelési eljárás sokszor teljesíthetetlen követelményeket támaszt, ugyanakkor egyáltalán nem garancia arra, hogy a cikk valós információkat tartalmaz-e. Ebből azonban nem azt a következtetést vonom le, hogy a kiemelést meg kell szüntetni, hanem azt, hogy a kiemelési eljárás követelményeit emberi mértékre kell igazítani. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 20:13 (CEST)

Konkrétan melyen követelményeket tartasz „teljesíthetetlennek”? → Raziel szóbuborék 2011. június 15., 20:21 (CEST)
Konkrétan is elmondtam már. Itt is. Csak kettőt elismételve: amikor egyetlen mondatot 4-5 forrásból rakok össze, akkor nem fogok minden állítmányhoz refet rakni, mert az már a nevetségesség határát súrolja, a mondat végén egymásra halmozott 4-5 ref úgyszintén. Ha meg csak egyet adok meg belőle, máris dől a hivatkozás. Nemsokára felteszem a hettita nyelvet kiemelésre, kíváncsian várva a refköveteléseket. De nem fogom 83-szor belinkelni ugyanazt a webhelyet, mert a cikk 80%-a egyetlen webes forrásból származik. Ettől a cikk még ellenőrizhető marad. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 21:19 (CEST)
Ellenőrizhető marad, csak nem mindegy, hogy a cikk végén fel van sorolva mondjuk tíz webhivatkozás, és abból kell kibogarásznod egy téged érdeklő állítást, vagy rögtön a téged érdeklő mondat mögött ott a hivatkozás, és tudod, hogy mi honnan van. Egy (igen magas) lépcsőfokkal megkönnyíti a tájékozódást. Peligro (vita) 2011. június 15., 21:31 (CEST)
Pontosan. → Raziel szóbuborék 2011. június 15., 21:34 (CEST)
Szerintem nem látjátok a fától az erdőt. Technikailag: nincs az ábécének annyi betűje, ahány összevont refet itt el kéne helyezni. Kinézetre: agyrém, hogy száz hivatkozásból nyolcvan ugyanazt ismétli. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 21:39 (CEST)
Nem gond, ha kifogy az alap betűkből, folytatja: aa, ab, ac, stb. :-)
Másrészt: azért ne jelöljük pontosan, hogy mi honnan van, mert agyrém, és csúnyán nézne ki? Közben az eligazodást nagyban segíti! (Mellesleg az "agyrém" is megszokás kérdése. Gondolom ilyesmire gondolsz.) Peligro (vita) 2011. június 15., 21:46 (CEST)
Hú... Na pont! Vigyor De még rondább, ha alig van mellette más, és a szövegben is csak – mondjuk – a hármas szám ismétlődik. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 22:01 (CEST)
Micsodaaa? Ezek a wiki rejtett szépségei! Vigyor Peligro (vita) 2011. június 15., 22:05 (CEST)
Az nem volna járható út a kiemelés során, hogy alul megadod a fő forrást és csak oda teszel refet, ahol nem arra hivatkozol? – Viloris Üzenj! 2011. június 15., 21:24 (CEST)
Erre már gondoltam én is. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 21:39 (CEST)
Ez abban az esetben működhetne, ha egyetlen ilyen fő forrás van, és ha ez a fő forrás egy weboldal egyetlen lapja. Könyvek esetében nem, mert oda kell a pontos oldalszám is, valamint különböző webes lapok esetében is kell a pontos elérés, nem csak az index. → Raziel szóbuborék 2011. június 15., 21:45 (CEST)
Ne haragudj, de nem tudom, mit olvastál el a fentiekből és mit nem. Mindent nem, az biztos, mert pont ezt írtam fentebb: a cikk 80%-a egyetlen webes forrásból van (mert mást egyszerűen nem találtam). LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 22:01 (CEST)
Nem tudom, hogy te mit értesz „egyetlen webes forrás” alatt. Az lehet egy honlap egész tartalma, vagy egyetlen lapja is. Csak pontosítottam, hogy egy egész honlapra nem lehet hivatkozni, mint ahogyan egész könyvekre sem ajánlott hivatkozni az oldal megjelölése nélkül. Ennyi. → Raziel szóbuborék 2011. június 16., 07:10 (CEST)

LA, kérlek! Konkrét javaslattal állj elő, ne feladattal. Mindannyian tudjuk, hogy mit kellene csinálni. A kérdés a hogyan. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. június 15., 20:19 (CEST)

Én már többször is előadtam a konkrét javaslataimat. Még ennek a szakasznak az elején is, a kiemelési reform vitáján, néhány kiemelési lapon. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 20:21 (CEST)

Ez egy tipikus Nirvána-érv. Nyilván a kiemelés sem jelent garanciát. Az égvilágon semmi nem jelent garanciát. Szakértők is tévedhetnek vagy lehetnek elfogultak, a Nature-ben is jelent már meg hoax, és az is lehet, hogy valójában minden másképp van. Az, hogy valami nem jelent garanciát, triviálisan igaz, ebből következőleg tökéletesen semmitmondó, és csak arra jó, hogy elkenje azt a pofonegyszerű tényt, hogy a kiemelési eljáráson átesett (vagy átesni képes) cikkek pontosabbak, megbízhatóbbak és könnyebben ellenőrizhetőek a többinél. Lehet arról vitatkozni, hogy mennyivel pontosabb stb. cikkekre van szükségünk, és arányban van-e az egyes kiemelési kritériumok minőségbiztosítási hatása azzal, mennyire nehezítik meg egy cikk kiemeltté tételét, de mindenféle idealizált, elérhetetlen kritériumokhoz hasonltani a kiemelést, és számonkérni rajta, hogy nem éri el őket, annak az égvilágon semmi értelme nincsen. --Tgrvita 2011. június 15., 20:45 (CEST)

Szerintem Burum nem erre gondolt, és nem is ezt mondja, hanem azt, ami tényleg megfontolandó, hogy gondoljuk meg, milyen elvárási horizontot alakíthat ki egy kiváló/kiemelt minősítés az olvasóban, és ha ennek nem része a tartalmi minőségbiztosítás, mert azt per pillanat nem vállaljuk még fel olyan szinten se, mint a kiemelés többi kritériumát, akkor nem volna-e esetleg célszerűbb szerényebb jelzőt választani, ami nem kelt akkora elvárást, ezért talán akkora csalódást sem. Azaz hogy nevezzük másképp, ha jól értem, ne kiválónak, hanem jónak vagy megfelelőnek vagy ilyesminek. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2011. június 15., 20:51 (CEST)

Re:Burum Ne haragudj, nem igazán értem miről beszélsz... Mi alapján állítod hogy a kiemelt "szócikk tartalma megbízhatatlan, ellenőrízhetetlen, pontatlan"? Azt hittem, hogy a források megléte, ellenőrizhetősége már ezt a problémát kiküszöböli, de ezek szerint ez is kevés. Ki állította, hogy a kiemelt szócikk tartalmi kérdésben maga a tökély? A kiemelési eljárás csak egy lehetőség arra, hogy ellenőrizhetősége folytán a tartalmi követelményeknek is a lehetőség szerint a legjobban megfeleljen. Az, meg hogy Tambó úgy érzi, magasak a követelmények, kvázi a kiemelés nem jó, az egy vélemény Tambó részéről, amit szerencsére nem mindenki oszt. A kiemelési eljárás fellazításával, megszüntetésével egy jól működő közösségi műhelyt szüntetnétek meg. Az ott résztvevők, akik ugyan kevesen vannak, nem csak kritizálják a cikkeket, hanem tevékenyen bele is nyúlnak és dolgoznak vele, ezek szerint feleslegesen, hiszen "Olyan cikkeket csillagozunk meg, amikről magunk jelentjük ki, hogy tartalmában ellenőrizhetetlen, pontatlan, megbízhatatlan". Egyébként lehet hogy rossz a kiemelési rendszer, de addig amíg jobb, és közösségileg elfogadható másik nem készül helyette, addig ennek kell megfelelni. Aki pedig nem akar, az ne jelöljön. Lehet kidolgozni a rábólintásos, szimpátiaszavazásos, "szakértők" által támogatott és felvállalt rendszerek tömkelegét, mindig lesz, akinek az adott rendszer nem felel meg, és panaszkodni fog, hogy az ő pártfogolt cikkére biztosan egyes szerkesztők pikkelnek. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 15., 21:00 (CEST)

Egyetértek LA-val. Szerintem a Wikipédia átesett a hintaló tulsó oldalára. Visszavonom azt az írásomat, ha 3 fő leszavazza, akkor megoldódik a probléma. Nem oldódna meg semmi. Kell a kiemelési eljárás! Megértem, sok bíráló bizalmatlanságát is. Attól, hogy ennyi reffet rakatunk a cikkekbe (értelmetlenül, és ez a norma!!!) nem lesz jobb a cikk. Nem vagyok híve semmiféle megvonásnak sem. Igenis kellenek a jó cikkek, de mint a példa mutatja, nem mindenki vállalja fel az ezzel járó (sokszor értelmetlen) tortúrát. Ha az a gond a cikkel, hogy nincs benne piros ref, lehet beleírni, de minek. Ha a téma megértéséhez szükség van rá, úgyis beleírják. Szerintem nagyon kevesen értették meg, hogy nem a kiemelési eljárás eltőrlését szorgalmazom, hanem a való élethez való közelítését. Tény, hogy adtam nem megfelelő válaszokat is a kiemelési eljáráson. Ha az észrevételek a cikk jobbítását szorgalmazták volna - utólag belátom - nem biztos, hogy így reagálok. A cikk 1 azaz egy nap alatt került munkapadra, mert nincs aki ilyen cikkeket tudna írni. Volt egy korábbi kiemelésre váró, (Hasnyálmirigyrák) amit többek között én szorgalmaztam, hogy vegyük le a munkapadról, ami meg is történt. Az enwikit nem tekintem szent tehénnek. Azt is emberek írják. Az sem biztos, hogy jobban. Itt folytatjuk az elvont vitát, ami nem visz sehova, mert mindenki azt olvassa ki belőle, amit akar, vagy ami számára fontos. Már fentebb is írtam: a témához szorossan nem kapcsolódó, mondvacsinált véleményeket nem lenne szabad engedni elfajulni. Senki ne adja meg, még milyen cikkeket kell megírni. A kiemelésnél azt kell(ene) eldönteni, alkalmas kiemeltnek vagy sem. Nagyon sok szerkesztő (nem szeretném névszerint felsorolni Őket, nehogy kifelejtsek valakit) nem írt semmit a kiemelési lapra, de amit úgy gondolt, javította. Mivel a Wikipédia cikke nem egy valakié, hanem egy önkéntes alkotói közösségé én sem tekintem ezt munkának, hanem OsvátA-val egyetértve önkéntes, örömteli munkánaktevékenységnek. Félek, hogy sokakat elriaszt ettől a munkátóltevékenységtől a jelenlegi elvárás. Tambo vita 2011. június 15., 21:08 (CEST)


Ja és érdemes lenne konkrétan belenézni a Szem-be :-), milyen megdönthetetlen szakértői véleményre, vagy szaktekintélyre van itt szükség, ha az állítások nagy részét röpke tíz perc alatt egy egyszerű orvosi szakkönyvből forrásolni lehet? Nem kellene elrugaszkodni azért a rögvalóságtól, rengeteg cikktípus van, nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden típushoz szükséges a tartalmi források szaktekintéllyel való megerősítése, én például felvállalom, hogy amit leírok, az több egymástól független forrásból is ellenőrizhető, tehát tartalmilag felvállalom. Amikor más cikkét nézem, akkor is azért kérdezek rá, hogy honnan szedte ezt a marhaságot tényt, mert szeretném más cikkét is felvállalni. Szerintem többen is így vagyunk itt ezzel. Nem kellene fetisizálni ezt a kérdést, a kiemelt cikkek többsége nem elvont alapkutatás, hanem ismeretterjesztés. Ennek megfelelően is kell kezelni. Komolyan kell venni, forrásokkal kell ellátni, és lesz a tartalmi oldal felvállalásának az alapja is. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 15., 21:28 (CEST)

Lezárás

Raziel vitalapjáról:

  • Válasz nem érkezett. Javaslom e meddő vita lezárását. Tambo vita 2011. június 16., 07:22 (CEST)

    Nem volt itt veszekedés, és még a vitát sem tartom egészen meddőnek, itt mindenki kulturált módon elmondta a véleményét, szerintem nincs miért elnézést kérned. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 16., 09:48 (CEST)

    Filmes szócikkek címei

    Filmes szócikkek esetében járható út, hogy, egyedi címük ellenére év szerinti egyértelműsítéssel kerülnek elnevezésre? pl.: Forráskód (film, 2011), Vadócka (film, 2008). Ezen filmek esetében szerintem nem szükséges az év szerinti egyértelműsítés, mert nincs másik film a példában hozott címekkel. Mégis így további azonos című (ám nem létező) filmekre utalnak. Jó ez így? Mi a véleményetek? – Viloris Üzenj! 2011. június 14., 23:23 (CEST)

    Az egyértelműsítés eddigi általános logikája azt diktálná, hogy a minimálisan szükséges információ kerüljön a zárójeles egyértelműsítő kitételbe. Akkor van értelme a (film) egyértelműsítőnek, ha azonos néven van mondjuk irodalmi mű (netán abból készült a film forgatókönyve). Az évszámosnak meg akkor, ha több filmes feldolgozás készült azonos címen. Ebben a rendszerben úgy működik a későbbi bővítés, hogy ha lesz egy újabb filmes feldolgozás azonos címen, az megkaphatja a film mellé az évszámot is. Tehát:

    Az első feldolgozás ilyenkor maradhat évszám nélkül, mert amikor megszületett, ő volt a film, elegendő a továbbiakat egyértelműsíteni az évszámmal, annak hiányából nyilvánvaló, hogy az első (film) a legkorábbi.

    Szerintem. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2011. június 14., 23:29 (CEST)

    Magam is így gondoltam és tudtam, de több ilyen szócikkel találkoztam és át akartam nevezni, de a szerkesztő kolléga ellenvéleménye, eltérő álláspontja miatt kíváncsi lettem mi is most a helyzet. – Viloris Üzenj! 2011. június 14., 23:34 (CEST)

    Amennyiben nem létezik más, ami azonos elnevezést visel, teljességgel felesleges az egyértelműsítés - hiszen nincs mit egyértelműsíteni. Elszörnyedve nézem ezt az újonnan kialakuló trendet, amely nemcsak szembemegy az irányelvekkel ("Amikor két filmcím ütközik, akkor a név után zárójelben tüntesd fel a kibocsátás évét" - megjegyzés: a kibocsátást itt át kellene írni bemutatóra), hanem még zavart is okoz a filmes szócikkeken belül, hiszen most akkor vagy az összes létezőt kellene ennek megfelelően újrakeresztelni, vagy az újakat rendbe hozni. Ha előbbit választjuk, akkor viszont azon az alapon minden egyes szócikk címét bővíthetnénk is akár, amelyhez évszám kapcsolható (videojátékok, zenei albumok, könyvek, sőt, tulajdonképpen minden életrajz-szócikk címébe lehetne a név mellé egy születési dátumot tenni... A szócikk legelső sorából úgyis kiderül, milyen évről van szó. Feltételezhetünk annyit az olvasóról, hogy megtalálja. --The Hungarian vita 2011. június 15., 09:11 (CEST)


    Filmeknél nagyon gyakran előfordul azonos vagy semmitmondó cím, ezért szükséges a cím mögé írni, hogy "(film)", továbbá esetleges feldolgozás miatt előre gondolkozva az évszámot is. Fogalmam sincs, miért zavar ez bárkit. Az, hogy eddig nem volt szokás egyértelmű címet adni egy szócikknek, elég baj.

    Nem tartom jó gyakorlatnak, hogy később, utólagosan módosítsunk szócikkek címein, miért kellene megvárni, hogy ütközés alakuljon ki, és egyértelműsítő lapokat gyártsunk az azonos címek miatt. Nem is beszélve a többi szócikkben lévő linkek utólagos módosításáról. Az irányelv is az egyértelmű címet jelöli meg elérendő célként: "Cím (film, évszám)". Miért baj az, ha ezt 1 lépésben érjük el, nem 3-4 lépésben, és nagy mennyiségű plusz munkával?

    azon az alapon minden egyes szócikk címét bővíthetnénk - Ezt ne keverjük ide, ilyenről nincs szó.

    A szócikk legelső sorából úgyis kiderül, milyen évről van szó

    Ilyen alapon a szócikkeknek kódszámot lehetne adni (Kz8qOsPLF), "hiszen a bevezetőből úgyis kiderül, hogy mi a szócikk témája". A kereső így is megtalálná.

    Különösebben nincs értelme, hogy egy szócikk neve minimális hosszúságú legyen, vagy igen? misibacsi*üzenet 2011. június 15., 14:27 (CEST)

    A következetesség diktálná, hogy ha valamit lehet egyszerűen, akkor ne bonyolultan csináljuk. Minden kiegészítés csak terheli a címet, néhol okkal, néhol - mint kiderül - teljesen feleslegesen.
    Hogyan döntöd el, hogy mondjuk egy 2010-es filmnek lesz-e majd feldolgozása? Peligro (vita) 2011. június 15., 17:35 (CEST)
    Miért lenne egy 5 karakterrel hosszabb cím bonyolultabb?? Mit értesz az alatt, hogy "terheli a címet"?? Egyértelműbb lesz tőle.
    Az egyértelmű elnevezés egyik előnye, hogy nem kell sem előre eldönteni, hogy lesz-e hasonló címmel másik filmnek is szócikke, illetve ha lesz, akkor nem kell egy csomó szócikkben utólagosan javítgatni (pl. a rendező és a szereplők szócikkeiben).
    Valóságos példa, amikor elkezdtem írni a Mestergyilkos szócikket, és beleírtam a szócikk címébe az évszámot, valaki úgy vélte, ez azért szükségtelen, mert a korábbi film címe "A mestergyilkos". Miért jobb, ha az olvasónak találgatnia kell, hogy "A mestergyilkos", vagy a "Mestergyilkos" című szócikket keresi-e, amikor ez már a kereséskor kiderülhet, a szócikk egyértelmű címéből. A nem egyértelmű cím bizonytalanságba taszítja az olvasót, aki gyorsan szeretné megtalálni azt, amit keres, nem pedig "majd beleolvas a cikk elejébe, aztán rájön, hogy nem is ezt kereste". misibacsi*üzenet 2011. június 16., 10:02 (CEST)

    Szerintem mindennek a lehető legrövidebb címe legyen. Ha több film is van viszont, akkor szerintem az elsőt is egységesíteni kell évszámmal (van itt valaki, aki Titanic (film) címen az 1943-as, betiltott náci propagandafilmet keresné?) Alensha 2011. június 15., 18:55 (CEST)

    +1
    Meglátásom szerint ugyanúgy kell eljárni filmek címe esetén is, mint bármely más szócikkcímnél: a lehető legrövidebb szócikkcímet kell adni, vagyis ha a film címével nem egyezik meg másik szócikk címe, akkor legyen az a szócikkcím, zárójeles egyértelműsítő névtag nélkül. Ha viszont van más is ilyen néven, akkor bejön zárójelben a (film) névtag, míg ha több filmnek is ez a címe, akkor az évszám is. -- Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2011. június 16., 00:39 (CEST)

    a lehető legrövidebb szócikkcímet kell adni - De miért? Nem indokolja semmi, hogy egy 4 karakteres hasznos információt, a bemutatás dátumát kihagyjuk, és egy jól működő link helyett egy egyértelműsítő oldalra irányítsuk az olvasót.

    Az egyértelműsítő lapot a filmek esetén ezzel az elnevezési módszerrel ki lehet váltani.

    ha a film címével nem egyezik meg másik szócikk címe, akkor legyen az a szócikkcím

    Tehát azt mondod, hogy ha nem létezik csúcshatás címmel szócikk, akkor a filmnek ez legyen a címe? Ha később valaki megírná a "csúcshatás" szócikket (ami egy elektromos jelenség...), akkor milyen nevet adjon a szócikknek? "csúcshatás (fizika)"? Vagy akkor nevezzük át a film szócikkét, "csúcshatás (film)"-re, és javítgassuk a korábban elhelyezett linkeket a készítők szócikkeiben? Kíváncsi lennék rá, hogy az itt hozzászólók közül ki fogja ezt a sziszifuszi, fölösleges munkát megcsinálni helyettem? Ezt szeretném megspórolni magamnak, ezért gondolkozom előre. Jó lenne, ha ebben nem lennék egyedül, és nem kellene azért fölöslegesen dolgoznom, mert mások nem látják be az ötlet hasznosságát.

    Ha mások szeretnek fölöslegesen dolgozni és inkább utólag módosítgatnak, linkeket javítgatnak, ám legyen, de megkérnék mindenkit, hogy az általam készített (már elkészült és elkészítendő) filmes cikkek címeit ne rontsa le és nem távolítson el belőle hasznos információt (t.i. a dátumot ). A cím szerintem a szócikk része, és hasznos tartalom törlése vandalizmusnak számít. misibacsi*üzenet 2011. június 16., 10:02 (CEST)

    A bemutatás évét fel lehet tüntetni (és célszerű is) magában a szócikkben. Változatlanul fenntartom, hogy az általánosan kialakult egyértelműsítő szokványnak megfelelően filmek szócikkcímében is csak akkor van szükség zárójeles egyértelműsítő névtagra, ha a filmcímen kívül mást is jelenthet a szócikk címe, olyat, amiről készült már korábban vagy készülhet majd önálló szócikk. Ilyen alkalmazásakor természetesen rögtön meg is kell csinálni az egyértelműsítő lapot is, és az egyértelműsítetlen névtagú szóalakot pedig rá kell irányítani az egyértlapra. -- Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2011. június 17., 14:28 (CEST)
    Megnéztem a Wikipédia:Vandalizmus lapot, de nem találtam a vandalizmusnak azt a definícióját, amit írtál: "hasznos tartalom törlése vandalizmusnak számít." Viszont találtam ezt: "Mivel a célunk az, hogy mindenki minél szabadabban, bátrabban szerkessze a szócikkeket ezért jó, nyílt közösség módjára lehetőleg csak a legszükségesebb és legnyilvánvalóbb esetekben szabad a vandalizmus bélyegét valakire rányomni." --Vadaro vita 2011. június 16., 19:32 (CEST)
    +1 -- Joey Olympic rings without rims.svg üzenj nekem 2011. június 17., 14:28 (CEST)

    A csúcshatásnál a filmről cikket írónak nyilván gondolnia kell arra, hogy nem ez a főjelentés. Ha mégis így hozza létre, akkor legkésőbb amikor megszületik a fizikai fogalom cikke, a filmet arrébb pakolják és a fizikai jelentés lesz az elsődleges. A cím arra való, hogy legyen címe a cikknek, és be lehessen linkelni, nem arra, hogy az általunk fontosnak vélt információkat beletuszkoljuk. A Petőfi Sándor magyar költő (1823–1849) is informatívabb, mint a sima Petőfi Sándor, mégis az utóbbit preferáljuk (amíg nincs másik azonos nevű, ugyanilyen híres költő is, mert akkor kell az évszám, mondjuk az ő esetében ez nem valószínű, de másnál előfordul :) Alensha 2011. június 17., 01:11 (CEST)

    Rovásírásos kép a bevezetőkben

    Áthozva a kocsmafalról. WikiThanks.png Karmela posta 2011. május 31., 11:24 (CEST)

    A téma bevezető vitája

    Erről a témáról egy másik lapon (is) folyt megbeszélés.

    Szalánta oldalán vettem észre, hogy minden településnek megcsinálták a rovásírásos változatát. Szerintem az ilyet azért nem kéne a bevezetőbe beletenni. Mi a véleményetek? Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 23., 07:32 (CEST)

    Egyértelműen nem oda való. → Raziel szóbuborék 2011. május 23., 07:37 (CEST)

    Talán a tisztelt szerkesztőt kéne tájékoztatni, hogy ez nem igazán elfogadott. Illetve megerősíteni azt a Pagony által tett figyelmeztetést, amit Pagony Zichyújfalu kapcsán, hasonló témában tett neki. Az, hogy itt írogatunk nem biztos, hogy arra az eredményre vezet, amit el kéne érni. Mert talán a nevezett szerkesztő nem olvassa ezt a kocsmafalat. Pagonyon kívül, ezzel a témával, ki kereste már meg a szerkesztőt? Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 08:09 (CEST)

    (A félreértések elkerülése érdekében tájékoztattam a Nyar94-et erről a megbeszélésről. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 08:14 (CEST))

    Én nem értem, miért ne lenne odavaló (legfeljebb a méretén kéne változtatni). Ha minden magyar településre oda lehet írni a kisebbségi nevét, legyen akár egy szlovák, szerb, horvát, német lakója, akkor miért nem lehet magyarul? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 08:16 (CEST)

    András, remélem erre a kérdésre nem tőlem várod a választ. :-) Én csak azt kifogásoltam, hogy Pagonyon kívül senki nem kereste fel a „problémával” a szerkesztőt, holott a dolgok rendezési dolga, legalábbis tudtommal, a szerkesztői vitalapon kezdődik és ha ott nem sikerül dűlőre jutni, akkor jöhet ez, vagy más. Persze lehet, hogy én gondolom rosszul. Abban az esetben elnézést kérek. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 08:21 (CEST)

    Természetesen a választ azoktól várom, akik szerint nem oda való. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 08:25 (CEST)

    Én Zichyújfalu kapcsán azért kifogásoltam a használatát, mert eseti jellegűnek láttam, márpedig a bevezetőnek követnie kell egy bizonyos általános formulát. Ha tényleg kivétel nélkül minden magyar településnek elkészült a rovott névírása, az más helyzetet teremt. Kifogásaim ezek után a következők: 1. úgy néz ki, helységnévtábla formátum, írott szövegbe nem passzol bele, 2. nem reális képet mutatna, mert soha nem neveztek így egyöntetűen magyar településeket írásban, 3. a felhasználók csekély töredéke tudja csak kiolvasni őket. Mindezek nyomán szerintem nem a bevezetőbe, hanem valamilyen érdekességek vagy hasonló részbe valók. --Pagonyfoxhole 2011. május 23., 09:16 (CEST)

    Akkor az ékírásos névváltozatokat is kipakoljam a bevezetőkből? (Lásd Hettita Birodalom, Hattuszasz, meg még egy pár tucat, amibe belepiszkáltam.) Az ékírást még kevesebben olvassák. És a kínai? japán? tamil? urdu?... LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 09:21 (CEST)

    Nyilván nem, de ezek mégiscsak magyarok akarnának lenni. És az 1. meg a 2. pontom szerintem továbbra is érvényes. De beszéljük meg, meggyőzhető vagyok, illetve úgyis közösségi állásfoglalás kellene róla. :) --Pagonyfoxhole 2011. május 23., 09:28 (CEST)

    Hát nézd, nekem az a véleményem, hogy a rovásírás egy olyan írásrendszer, amit kifejezetten a magyar nyelv igényei szerint alakítottak ki, tehát igazából az van magyarul. Sajnos a latin írás kiszorította (erőszakkal elsorvasztották az Árpád-korban). Ettől még – sőt épp ezért – ez még magyarul van. Ahogyan Hattuszaszt sem táblázták ki sose ilyen formában (𒌷𒄩𒀜𒌅𒊭) mivel akkor még nem létezett ilyesmi, úgy a magyar helyneveket sem írták hivatalosan nyilván így, mivel azidőben a közigazgatás nem igényelte.

    Egy áthidaló megoldásom azért volna a formai kérdésre – mint láthatod, fentebb már pedzegettem azt is: az infoboxot ki lehetne egészíteni egy sorral, ahová képként be lehet tűzni. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 09:39 (CEST)

    Támogatom azt, hogy a települések nevét írjunk le magyarul is. Ilyen esetekben van a legnagyobb értelme. Ha egy település kitette a táblát, szerintem magyarul is le kellene írni a bevezetőben a nevet, nem csak latinul. De nem táblát ábrázoló képként, hanem folyó szövegben. Föld-lét vita 2011. május 23., 10:26 (CEST)

    A másik érv, hogy a magyar írás egészen a legutóbbi időkig, kétségtelenül nagyon elszigetelt formában, de fennmaradt a közhasználatban. Jelenleg egyre több helyen tanítják iskolában. Ha a japánoknak és kíneiaknak lehet 3-4 féle írásuk, miért zavar minket az a 2 tucat karakter (persze a magyar írás sokkal gazdagabb volt, de mindegy). Föld-lét vita 2011. május 23., 10:35 (CEST)

    Továbbá azt is javaslom, hogy simán zárójelben tüntessükk fel, nem kell eléje, hogy róvásírással kettőspont. Föld-lét vita 2011. május 23., 10:37 (CEST)

    1) A települések nevét a magyar Wikipédián jelenleg magyarul írjuk, kivéve azokat az eseteket amikor nincs kifejezetten magyar név. Magyarországon minden településtábla magyar nyelven készül, egyes meghatározott esetekben e mellett szerepel a nemzetiségi név is. A táblán szereplő magyar név a település cikkében természetesen szerepel. Tehát nyitott kapukat döngetsz Vigyor
    2) A magyar helyesírás szabályai szerint a magyar nyelvet a magyar ábécével írjuk, ezt követjük tehát itt a magyar Wikipédián is. Te hol látsz itt magyar helyett latin szöveget?
    3) Különös álláspont, hogy "a magyar írás egészen a legutóbbi időkig, kétségtelenül nagyon elszigetelt formában, de fennmaradt a közhasználatban". Mivel több mint másfél évszázada írásban is a magyar a hivatalos nyelve Magyarországnak, ezért a magyar írás a szinte kizárólagosan uralkodó írásmód az oktatásban, a hivatalos és az irodalmi életben egyaránt. Én ezt semmi esetre sem nevezném "nagyon elszigetelt formának" Vigyor
    4) A magyar helyesírás szabályai szerint a rovást rövid o betűvel írjuk. Te a lővést is hosszú ő-vel írod, vagy csak rendszeresen elgépeled a rovást?
    --Peyerk vita 2011. május 23., 22:24 (CEST)

    Én is a bevezetőre gondoltam, hogy ott szétnyomja. Az infobox lenne a legjobb megoldás. Én ezt támogatom. Mi a véleménye a többieknek? Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 23., 11:09 (CEST)

    Symbol question.svg kérdés Elméletileg támogatom, hogy benne legyen a szócikkekben (nem táblaként, hanem szövegként) és most a helyét mellőzve, technikailag megoldható lesz-e, hogy olvasható legyen, mert a legtöbb böngészőhöz különböző bővítményeket kell ezek felismeréséhez letölteni, telepíteni. Vagy ezt oldja meg minden érdeklődő saját magának? Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 11:15 (CEST)

    Szerintem nagyjából igen a válasz a kérdésedre. Föld-lét vita 2011. május 23., 11:26 (CEST)

    Bár nem tudom. Meg lehet adni a róvásjeleket másképpen, mint képként? Föld-lét vita 2011. május 23., 11:27 (CEST)

    Nem tudok unicode rovásírásról. Viszont képként minden jel megvan. Példa: Szalánta (Sz (rovásbetű).svgA (rovásbetű).svgL (rovásbetű).svgÁ (rovásbetű).svgN (rovásbetű).svgT (rovásbetű).svgA (rovásbetű).svg). Az olvasás irányáról lehet még vitatkozni, valamint az 'Sz' betűt le kéne cserélni. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 11:31 (CEST)

    Az olvasás iránya tényleg egy nehéz kérdés+ A kissebségek nyelvén a bevezetőben szintén támogatom, bár nem tudom, hogy ez most felmerült-e egyáltalán, vagy rosszul értelmeztem. Azt is hozzátenném, hogy ez szerintem akkor is indokolt, ha nem él már olyan kissebség a településen, de van neve azon a nyelven a településnek. Föld-lét vita 2011. május 23., 11:59 (CEST)

    A bevezetőben tényleg elég bután néz ki. Ha már valahol lennie kell, én is az infoboxos megoldást támogatnám. De még mindig kérdés, hogy kell-e... Ha ezeket sosem használták, csak mostanság valaki megcsinálta...? Én is csinálhatnék gumimacikból városneveket, bekerül? :-) (bocs, a hülyeségért) - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. május 23., 12:05 (CEST)

    Szerintem kell. Ez a magyar írásmód. Attól, hogy mostanában fedezzük fel újra, még meglehetősen régi. Ha nem is megyek vissza öt-hétezer évet (mert egyébként nem lehet, a jelformák legkorábban az ugariti ábécével és a föníciai ábécével rokoníthatók – no meg az etruszkkal, de ezt hagyjuk), akkor is a honfoglaló magyarok és az Árpád-kor elejének népe használta. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 12:15 (CEST)
    A szentgyörgyvölgyi tehénszobor 7500 éves pl. Föld-lét vita 2011. május 23., 12:45 (CEST)

    Hogyha 5-7 ezer évig folyamatosan gumimacis írással írsz többedmagaddal, akkor igen. Föld-lét vita 2011. május 23., 12:11 (CEST)

    Ugyan már! 5-7 ezer évvel ezelőtt hogyan írták le Karancslapujtő nevét gumimaciul rovásírással (bocsi a község összes lakójától)? Miért akarunk valamit ráhúzni olyan nevekre, amiknek semmi köze, hogy hogyan írtak egykoron? CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. május 23., 12:26 (CEST)

    Nem a település nevét írták le, hanem mást. Föld-lét vita 2011. május 23., 12:39 (CEST)

    Egy újabb (elméleti kérdés): Ha mondjuk úgy alakul, hogy belekerülnek a települések szócikkeibe, akkor mekkora területre kivetítve kerülnének bele? Úgy értem, hogy a Nagy-Magyarország településeibe, vagy csak a mostani területen lévőkébe? Gondolom olyan városokéba, településekébe nem, amiknek Magyarországhoz és a magyar rovásíráshoz semmi köze... Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 12:33 (CEST)

    Nagyon sok település már kitett rovásírásos helynévtáblákat. Úgyhogy a jelenkori használatról már nem is kell vitázni. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 12:36 (CEST)

    Meggyőzhető vagyok, de akkor is infoboxos formában, mert a bevezetőben nem jó.- RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. május 23., 12:41 (CEST)

    Szerintem elég egyszerű úgy kezdeni, hogy ahol van tábla, azt kiírni. Így például Gyergyócsomafalva bele fog esni, Budapest nem. Később, ha már van tapasztalat, tovább lehet gondolkozni. Föld-lét vita 2011. május 23., 12:39 (CEST)

    Nekem a bevezetőben jobban tetszene. Nem tudok igazi indokot mondani, hacsak azt nem, hogy más nyelveken is a bevezetőben említjük meg, nem az infoboxban. Föld-lét vita 2011. május 23., 13:05 (CEST)

    Én azt a megoldást támogatnám, hogy mind a bevezetőben, mind az infoboxban legyen benne a rovásírásos változat. A bevezetőben kissé szolidabban (tábla nélkül, valahogy úgy, ahogy LA írta ide be), az infoboxba pedig mehetne a tábla. Sok település állít mostanában rovásírásos helységnévtáblákat és szerintem idővel egyre több fog még a jövőben is. Ez az ősi írásmódunk, így nem értem miért volna zavaró berakni a cikkbe, és mivel foglalna több helyet. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 23., 13:20 (CEST)

    Csináljátok meg és nézzük meg, hogy ízlésesebb. Bár szerintem túlzás mindkét helyre. A horvát wikin nincs egyébként glagolicákkal teletűzdelve egy cikk sem. Nekem végül is mindegy, hogy lesz, csak valami ízléses, normális konszenzus szülessen! Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 23., 13:23 (CEST)

    Remélem csak vicc azt a beállítás, miszerint én nem magyarul írok a latin betűkkel. Ha komoly, azt súlyos sértésnek veszem. A magyar ábécé kifejezetten a magyar nyelv sajátosságaira kifejlesztett és alkalmazott írásrendszer.

    Korábban már volt szó arról, hogy a rovásírást a mai Magyarország döntő részén soha nem használták. Ha ez olyan nélkülözhetetlen "magyar dolog", akkor miért nem írjátok be az összes magyar személyről szóló cikk bevezetőjébe is a nevet "magyarul" Vigyor? Sőt, akár az összes cikkcímet is! Sőtsőt, az egész Wikipédiát is le lehetne írni rovásírással!

    Az utóbbit nem viccnek vagy kötekedésnek szánom, ha valaki rovásírásos Wikipédiát akar indítani, akkor a projektet elfogadtatva megteheti. De nem kéne összekeverni a magyar Wikipédiát a rovásírásossal, a bevezetőkbe nem kellene krixkraxokat tenni.

    --Peyerk vita 2011. május 23., 14:07 (CEST)

    Ez az utóbbi egyébként egyáltalán nem is rossz ötlet. szerintem fölösleges erre külön Wikipédiát indítani, a Google translator korában már könnyen megoldható egy olyan szkript elkészítése, ami a magyar latin betűs oldalakat lefordítja rovásírásosra. Nem is ártana egy ilyen programot készíteni, és a vandálszűrőhöz meg a hasonló appletekhez hasonlóan, választhatóan a css-lapba beépíthetővé tenni. Γουββος Θιλοβούββος 2011. május 26., 11:37 (CEST)

    bocs, Peyerk, de azért az elég erős, hogy őseink írása neked „krikszkraksz”. már az is gáz valahol, hogy nem tudja olvasni mindenki (én is elég nehézkesen…) Alensha 2011. május 23., 14:12 (CEST)

    Legfeljebb annyira gáz a rovásírást nem tudni, mint nem ismerni és művelni a néptáncot, népzenét, népköltészetet és a különféle népszokásokat. Sőt, jóval kevésbé, mert a rovásírás egy mesterségesen felélesztett dolog, míg fentebbiek egy (korlátozottan) még élő hagyomány részei. Miért kéne bárkinek is tudni a rovásírást? Villogni jó vele, de amúgy? Hiszen legalább annyira idegen a számunkra, mint a cirill ábécé: egyiket sem tanultuk és használtuk sosem. A magyarság különben sem az efféle külsőségeken múlik. – Mathae Fórum 2011. május 23., 14:37 (CEST)
    Talán inkább az úttörő sípjelekkel kellene táblákat csinálni, hiszen az újabbkori ismeret és az iskolában is tanították. Dencey vita
    a népzenét, népköltészetet legalább tanuljuk iskolában énekórán, meg már óvodában is, gyerekkorunk óta velünk vannak. a rovásnak is így kéne lennie. olyan kevés maradt meg abból, ami igazán régi a kultúránkból… Alensha 2011. május 23., 17:17 (CEST)

    most levettem a rovásírást Szalántáról, ha megszületik a konszenzus, akkor kitesszük a megfelelő helyre, mert most teljesen elrondít mindent. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 23., 14:59 (CEST)

    Egyetértek azzal, hogy ez nem "gázság" kérdése. De nem is a villogásé, és kifejezetten visszautasítom a krikszkraksz megnevezést. Peyerk: a latin ábécét nem a magyar nyelvre találták ki, és rengeteg olyan hiányossága van, ami miatt a magyar nyelvből egy rakás hangzó kiveszett (mert az írás nem jelöli). A rovásírás viszont a magyar hangkészletre született. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 15:54 (CEST)

    Talán mielőtt elárasztanák a szócikkeket a rovásírásos pálcikák, ki kellene írni egy normális szavazást. → Raziel szóbuborék 2011. május 23., 17:34 (CEST)

    Akár hiszed, akár nem, most annak folyik az előkészítése. Szavazást előzetes egyeztetés nélkül nem szoktunk kiírni, legjobb tudomásom szerint. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 23., 17:37 (CEST)

    Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Egyenlőre ez csak egy beszélgetés. Felteszem, ha körül lett járva a téma, majd lesz szavazás is (már ha úgy alakul, hogy szükség lesz rá. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 17:39 (CEST)

    Csak azért írtam, mert már Budapesten is ott díszelegnek… → Raziel szóbuborék 2011. május 23., 17:44 (CEST)
    Valaki partizánkodott (nem jártam utána, hogy ki által került be). Mindenesetre kivettem. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. május 23., 17:49 (CEST)
    Szajci volt. Talán demonstrálni akart? CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. május 23., 18:04 (CEST)

    Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Én a mértékletesség jegyében az infoboxba javasolnám, és oda mehetne a helységnévtábla változat. --Pagonyfoxhole 2011. május 23., 17:46 (CEST)

    Hands-on.png (Szerkesztési ütközés után) Lesznek Morze-kóddal és Braille-írással írt településnevek is? Pár hónapja ugyanezt egyszer már megvitattuk, amit azzal zártunk, hogy nem kell rovásírás a településcikkekben. Ezt a kérdést majd minden negyedévben újravitatjuk? – CsGábormegbeszélés 2011. május 23., 18:01 (CEST)

    Ha a rovásírás a magyar hangkészletre született (valamikor a honfoglalás táján vagy előtte, ha jól értem), és az akkori magyar hangkészletből a latinhoz igazodáskor sok hang kiveszett, akkor az, amit általában magyar hangkészlet alatt értünk, vagyis a ma beszélt nyelv, a latin betűs íráshoz illeszkedik jobban, mint a rovásíráshoz, úgyhogy nem világos, miért jelentene bármilyen hasznot rovásírással kiírni a neveket.

    Tulajdonképpen mi a cél? A táblát kirakó települések valamiféle kulturális identitásválasztásának a tiszteletben tartása? (Nekem ez az egész múló politikai divatnak tűnik a rosszabbik fajtából, mert eléggé össze van nőve a Jobbik történelemhamisító kampányával, mindenesetre ha az az identitás tiszteletben tartásának a része, hogy rójuk a nevet a táblát kirakó önkormányzatoknál, akkor nyilván az is, hogy nem rójuk ott, ahol nem rakják ki.) Vagy bemutatni egy településnek a történelmi névváltozatait? Ehhez tudtommal a rovásírásról való ismereteink messze túl bizonytalanok.

    Ami a technikai részt illeti, ha minden igaz hamarosan telepítik a WebFonts kiterjesztést, amivel lehetőség nyílik fontok szerveroldalról kezdeményezett telepítésére. (Bár tkp. anélkül is meg lehet oldani, elég ha sikerül valahogy bekönyörögni a fontot a MediaWiki kódba, de gondolom a különféle ázsiai webfontok bevezetése után ez egyszerűbb lesz.) Az elvileg nem akadály, hogy nincs benne a Unicode-ban, legfeljebb a forrás kicsit idétlenül néz ki. --Tgrvita 2011. május 23., 17:59 (CEST)

    A rovásírás jóval régebbi a honfoglalásnál, bár azt nehéz megmondani, hogy a magyarok hol és mikor szedték össze. A magyar hangkészlethez még mindig nem igazodik jobban a latin ábécé (sz, zs, dzs, dz, ty, cs és az ékezetes hangzók bizonyítják), de nem ez a lényege annak, hogy használjuk-e vagy sem. A rovásírást valamilyen okból kifolyólag mindig elnyomták ebben az országban, legutóbb a komcsik is. Nem véletlen, hogy most feléledt és reneszánszát éli. Teljesen mindegy, hogy milyen okból, én szívesen látom, ha a magyar történelem részét képező dolgok megjelennek és terjednek. Lásd magyar népzene, Kodályig a kutya se ismerte. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 18:30 (CEST)
    Valóban összenőtt napjaink politikai katyvaszában a rovásírás ősi hagyományának felélesztése, a Jobbik mozgalommal, de a cserkészek mozgalma régóta őrzi ezt a hagyományt. lásd pl. ITT Üdv, Dencey vita
    Nem értem miért kell ebben is napi politikát látni. Ha van egy jó cél (a rovásírás, mint őseink kultúrájának a megismertetése a fiatalokkal), akkor minden normális országban az szokott történni, hogy az is támogatja, aki a javasló párttal alapjáraton nem ért egyet. Ma nem használjuk a gyakorlatban a rovásírást, de sokszor megjelenik díszítőelemként, egyes települések pedig még helységnévtáblákat is állítanak rovásírással. Ha valamely település állít rovásos helységnévtáblát, akkor vehetjük úgy, hogy van hivatalos rovásírásos neve is, nem értem ezt miért kéne diszkriminálni a mindenféle kisebbségi nevekkel szemben (főleg, hogy az adott kisebbségnek a viharos 20. század miatt lehet, hogy már nincs is ott tagja).
    Peyerk felvetésére válaszolva pedig akkor pusztuljon a japán, az indiai, a kínai, stb. írás (ún. krixkrax) is a cikkekből, mert azt még kevesebben olvassák itthon, meg amúgy is vannak olyan társwikipédiák, amik ezen a nyelven íródnak, akit érdekel, az menjen oda. Remélem ez azért nem komoly érv akart lenni. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 23., 18:38 (CEST)

    Ez egy régi magyar írásrendszer (vagy a régi magyar írásrendszer). Sztem semmi probléma nincs vele, csak gazdagítja az adott település infóját. Az meg hogy mivel "nőtt" vagy nem össze, teljesen mellékes, ennek semmi köze a politikumhoz. Ha ma reneszánszát éli (és nem csak ma, azért már régebbtől fogva is), valamint ha kiteszik így is a települések tábláit, mért ne kerülhetne be? Infoboxba sztem is. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. május 23., 18:49 (CEST)

    Érdemes végigolvasni a cím alatti linken a 2010. novemberi - sehová sem vezető - korábbi vitát. Ugyanaz az offenzíva indul itt is újra: aki kétségbe vonja a kinyilatkoztatást, az a „magyar kultúrát sértegeti.” Nekem igaz sumérként inkább az ősi sumér-magyar ékírást kellene támogatnom, legősibb őseink ősi írását, az őseredetit, és nem annak alig kétezer éves helyi változatát... Akela vita 2011. május 23., 19:12 (CEST)

    Ezt itten most nem értem... A korábbi vitáról valahogy lemaradtam (valószínűleg a VILcopy mentőakció miatt). Akkor is lett volna mit hozzátennem, ahogy most elolvastam azt is. Mindenesetre ezt a hozzállást – amelyik rögtön sumerezik, ha a korai magyar kultúráról van szó – nem kedvelem. Ez pusztán hangulatkeltés, nem érv. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 19:15 (CEST)

    Vajon a fentebb sumérozó szerkesztőtárs le tudja írni ékírás jelekkel, hogy "CINIZMUS"? Üdv, Dencey vita 2011. május 23., 19:26 (CEST)

    Nem látom a kézzelfogható okát annak, hogy miért írjuk ki pont az összes települések neveit rovásirással, és minden mást miért ne. Nyilván vannak szavaink, melyeket a rovásírás idején is használtunk, tehát akkor ezeket még inkább illene rovással (több közük van hozzá), a magyaros átírással átvett idegen szavakat meg végképp, hiszen ha már direkt magyar hangrendre alakítottuk, akkor miért „latinul írjuk le”!.
    Másrészt: a japán, az indiai, a kínai, stb. „krixkraxok” pusztulása már csak azért sem hasonlítható a rovásírás „eltiprásához”, mert tudomásom szerint az ilyen írással jelölt szavaknak az az eredeti/hivatalos/legtöbbször használt írásmódjuk, míg a legtöbb magyar településnél a rovásírásról egyiket sem lehet elmondani. Szerintem nem az a kérdés, hogy kell-e terjeszteni a rovásírást, hanem hogy mennyire való a cikkekbe, közöl-e információt a cikk tárgyáról (azon kívül, hogy hogyan kell rovással leírni, mert akkor hagyjuk a településesdit, és A-tól Z-ig toljuk), vagy csak „odaspammelünk” a szent ügyért. Többé-kevésbé hülye vagyok a rovásíráshoz, így csak megkérdezném: aki el tudja ezeket olvasni, az nem tudja magától is, hogyan kell írni 1-1 település nevét?... Szerintem ennek az egésznek csak ott van valami alapja, ahol ilyen táblákat helyeztek ki. Ezeken kívül a külön rovásírásos wikipédia lenne indokoltabb. -- Phoney vita 2011. május 23., 20:06 (CEST)

    Lám, lám, máris kétségbe vontam a „korai magyar kultúrát”, cakk-pakk, ex cathedra, mert nem tekintem egyenértékűnek a rovást a magyar nyelvtannal. És próbálom ezt ráadásul iróniával, ami (elismerem) „a magyar szellemtől gyökeresen idegen kifejezésmód”. (idézet Csurkától). Miért lenne sértő a sumér elmélet? A 70-es években beleástam magam, akkor még érdekelt, csempészett emigráns magyar könyvekből, onnan látom a kettőt egynek. Egyébként: A magam részéről azt a javaslatot támogatom, hogy a rovásírottt név az infobox egy (esetleg újonnan beiktatott) rovatába kerüljön, hasonlóan pl. a "vezető" infobox "aláírás" képéhez. Akela vita 2011. május 23., 20:14 (CEST)
    Nem azt írtam, hogy sértő, hanem azt, hogy hangulatkeltő. Ez nem ugyanaz. Én magam a legkevésbé sem kedvelem a finnugrászok elméleteit, és ha valami antifinnugrász elképzelésről van szó, akkor rögtön a sumer–magyar mindent elsöprő cáfolatként és gúnyként jelenik meg. Ezt tapasztalatból tudom. Ezért nem célszerű idekeverni, főleg ha nem is arról van szó. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 20:21 (CEST)


    Ne keverjük itt a különféle írástípusok megjelentetését az adott téma hivatalos nyelvi írásmódjának ismertetésével, ez utóbbinak ugyanis információtartalma van (pl. kiejtés, korabeli írásmód (pl. hettiták), amit különféle külső előírások és WP irányelvek szabályoznak). Nem akarnék belemenni abba, hogy milyen információt tartalmaz Bivalypázmánd ékírásos elnevezésének megjelentetése, mik azok a fonémák, amelyeket a mai magyar nyelv a település nevében nem képes visszaadni, csak az ékírás a maga sajátos hangzóival, de nem is hiszem, hogy ezt kompetens módon el tudnánk mi itt dönteni. Magyarország hivatalos nyelve magyar, írása a sajátos hangzókat is tükröző latin betűkkel történik, a településneveket a Földrajzinév-bizottság (FNB) nevezi el, hagyja jóvá, a Wikipédián ezeket alkalmazzuk. Ha úgy gondoljátok, hogy az ékírás szerepeltetése településnevekben fontos hagyományőrző funkciókkal bír, és a magyar WP-nek ezt fel kell vállalnia, azt meg kell szavaztatni. Én nem így gondolom, de ettől függetlenül az infoboxban felőlem elfér. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. május 23., 21:11 (CEST)

    Symbol opinion vote.svg megjegyzés (Akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek igen, az vegye komolyan! Nem a rovásírásos szöveg esetleges feltüntetése ellen érvelek ezzel - bár általában ellene vagyok -, hanem az érvek egyik vonulata feletti felháborodásomat osztom meg veletek.)

    Hagyjatok fel azon magyar szerkesztőtársak sértegetésével, akik nem ismerik a rovásírást, akiket nem érdekel, vagy akik kétségbe vonják annak ősi magyar jellegét. Például az én őseim szinte kizárt hogy bármikor is használták volna, de ez persze részben ismeretek (a családtörténetemé) részben hit (a rovásírás ősmagyarsumérmittoménmilyenségébe vetettnek) kérdése. A magyar ábécé természetesen a magyar nyelv sajátosságainak megfelelően kidolgozott speciális írásrendszer, amely tökéletesen alkalmas a magyar nyelv leírására. Aki nem hiszi, kérdezzen meg egy franciát/spanyolt/románt/lengyelt stb., aki pedig nem tudja megkülönböztetni a latin ábécét a magyartól, az menjen vissza az első osztályba ismételni. A magyar Wikipédiát magyarként magyarul írjuk. Még a legmélyebb nemzeti elkötelezettség kifejezésére is alkalmas a magyar helyesírás szabályainak következetes alkalmazása, beleértve a magyar ábécét is.

    A legtisztességtelenebb dolgok közé tartozik valakit a nemzeti identitásában megkérdőjelezni! Tessék ezt komolyan venni!

    --Peyerk vita 2011. május 23., 21:36 (CEST)

    Off Senki sem kérdőjelezte meg a nemzeti identitásodat, úgyhogy felesleges idegeskedni. És attól, hogy azt állítod, a magyar és a latin ábécé nem azonos, még azonos marad. Az a néhány ékezetes betű nem oszt, nem szoroz a kérdésben. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 21:59 (CEST)
    Mondtam: akinek nem inge, ne vegye magára, a többi meg vegye komolyan. Azt a tudományos újításodat pedig, miszerint a magyar ábécé azonos volna a latinnal, szerintem publikálnod kellene valahol, persze annak részletes kifejésével is, hogy a magyar ábécé nem alkalmas a magyar nyelv megfelelő lejegyzésére, legalábbis a rovásírás alkalmasabb nála. Szerintem van nem egy fórum, ahol epedve várják az ilyen publikációkat. Bár attól tartok egy sincs köztük, amit itt forrásként elfogadnánk ;) --Peyerk vita 2011. május 23., 22:09 (CEST)

    Nem olvastam végig az eddigi beszélgetést, csak elmondanám a saját véleményem. Teljesen feleslegesnek tartom a szakmányban legyártott, rovásírásos magyar helységnévtáblákat, és azokkal a szócikkek elárasztását. Egyrészt mert ezeknek a településeket sem térben, sem időben nincs semmi közük a rovásírás elterjedési területéhez és idejéhez, tehát semmilyen autentikus jellege nincs a rovásírás használatának esetükben. Másrészt nem gondolom, hogy a mai magyar abc és nyelvtan egy az egyben átültethető a rovásírásra. Harmadrészt ez egy "újmagyar" divat most, és ehhez nem kellene a Wikipédiát is eszközként használni. – Ary vita 2011. május 23., 21:56 (CEST)

    Semmiféle "újmagyar divat" nincs. Éppenséggel régiség van. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 21:59 (CEST)

    Symbol opinion vote.svg megjegyzés Ha sikerül közös megegyezésre jutni úgy, hogy esetleg valahova belekerülnének ezek a rovásírásos táblák (infobox-ba, bevezetőbe vagy akárhova), akkor itt megtalálhatóak.

    Mellesleg én csak "érdekességként" akartam berakni a cikkekbe a rovásírásos táblákat, hogy teljes-körűbbek lehessen a cikkek. Amúgy megérhetné betenni a cikkekbe ezeket a rovásírásos táblákat, hogy azok az emberek, akik a saját településükről akarnak érdekességeket, információkat gyűjteni, azok tényleg találjanak is valami új, érdekes dolgot arról ahol lakik.

    Ezzel leírtam nagyjából mindent amit akartam, s én erről a dologról nagyon nem szeretnék vitázni.--Nyar94 vita 2011. május 23., 22:12 (CEST)

    Én se látom sok értelmét a településcikkekben ezt feltüntetni (miért pont a településekében? ennyi erővel minden mást is írhatnánk így, ráadásul aki ismeri a rovásírást, az le tud írni egy szót akkor is, ha nem látja maga előtt), de annyiban Andrásnak igaza van, hogy eredetileg sokkal megfelelőbb volt a magyar nyelv leírására, mint a latin írásunk korabeli formája (gondoljatok vissza arra az időre, amikor nem voltak kettősbetűk és ékezetes magánhangzók, akkor születtek az olyan alig érthető szövegek, mint a Halotti beszéd). A mai, módosított latin ábécé persze ugyanúgy visszaadja a hangjainkat, mint anno a rovás. Alensha 2011. május 23., 22:28 (CEST)

    Én ugyan nem ismerem a rovásírást, de nem is félek tőle, felőlem ki lehet rakni. De tényleg nem a szövegbe, mert oda így kilógva nem illik. Viszont nyugodtan mehet az infoboxba. A rovásírás egyébként nyilvánvalóan a kazároktól, nekik a türköktől van, végeredményben a mediterráneumból. Mivel betűírás, az ugaritira kell visszamennie. A türkök kancellárianyelve eleinte a szogd volt, úgyhogy azt kellene kiderítenim, a szogd írás honnan van, aki kíváncsi az írás elterjedésének útjára. saját cikkünk szerint a szogd ábécé ábécé a szír ábécé leszármazottja, ami az arámi írásból ered, és meg is van a teljes leszármazás itt: Ábécék származás szerinti listája, most találtam meg a cikket, ami a türk rovásírást Orkhon írásnak rejtjelezi. Az viszont igaz talán, hogy rovásírással a honfoglaláskori ejtés szerint lenne az igazi. Paulus Pontius Crassus vita 2011. május 23., 23:04 (CEST)
    Arra a leszármazásra máris tettem egy lektorsablont. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 23., 23:14 (CEST)

    Én sem látom értelmét a településcikkekben. Ha valakinek fontos, talán megcsinálhatná a településneveket (hivatalos írásmóddal – rovásírással) külön listában, esetleg megyénként külön-külön listában; a megyék szócikkeiben pedig linkelni lehetne az adott megyei listára. Vadaro vita 2011. május 23., 23:12 (CEST)

    Ennek a tábla‑formának tényleg nem sok értelme van. A fényképnek lenne értelme esetleg. Ez olyan, mintha latinul is a tábla formát adnád meg az infoboxban. Mi értelme? A bevezető szövegében betenném, azoknál a településeknél, amelyek hivatalosan használják a rovást (róvás igazából).

    Szerintem semmi szükség külön rovásírásos wikit indítani, egy olyan program kell, amely a karaktereket rovással is meg tudja jeleníteni. Ez sokkal egyszerűbb, mint a google fordító és 100 százalék pontos megfeleltetés (csak kell hozzá egy lista a magyar szavakról, hogy az kéttagú betűket helyesen kezelje). Az igazi persze az, amikor meg lehet nyitni szerkesztésre. Minden vessző, kötőjel stb. a magyar helyesírás szerint maradna, csak a betűket kell kicserélni. Minden kép, infobox, minden azonos. Alacsony számítástechnikai iemereteim alapján is tudom, hogy ez totálisan kivitelezhető. Föld-lét vita 2011. május 24., 14:45 (CEST)

    Szerintem viszont semmiféle program nem képes megmondani, hogy a házszám szóban milyen hangokat kell helyettesíteni. Vagy hogy mi a különbség a madzag és a vadzab szavak hangértékeiben. De sokkal nagyobb gond is lenne vele. A fenti Szalánta átírás például egy vulgár rovás, valójában így kéne írni: Sz (rovásbetű).svgA (rovásbetű).svgL (rovásbetű).svgN (rovásbetű).svgT (rovásbetű).svg. Vagyis Szalnt. A rovásírás csak részlegesen hangjelölő, a magánhangzók többségét – meghatározott szabályok szerint – nem írja ki. A példabeli település akár Szalonta is lehetne. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 24., 20:50 (CEST)
    Ez egy olyan probléma lehetne, mint megmondani a LaTeX-nek, hogy most hogy válassza el a karóra szót. Itt is meg kell mondani, hogy az ház\-szám. Egy kissé elbonyolítaná a szerkesztők dolgát, és bottal sem nagyon lehetne megcsinálni. Szalakóta vita 2011. május 25., 14:30 (CEST)
    Érdekes :D Kicsit olyan, mint a héber, amely csak mássalhangzókat jelöl, ha jól tudom! :D Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 25., 06:54 (CEST)
    A Szalontánál az o-t jelölni kell. Szajci: Szólhatnál a horvát wikin, hogy ha van igény a wikit régi szláv írással olvasni, valósítsák meg. Mi ebben a gond, vagy az indokolatlan? Föld-lét vita 2011. május 25., 07:32 (CEST)
    Nem kell az o-t jelölni benne, csak az összetett szavak hangrendi változásainál kell kiírni az új hangrendet bevezető magánhangzót. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 25., 09:13 (CEST)
    De. A hangrendszakadást okozó magánhangzót mindig jelölni kell, függetlenül attól, hogy összetett szó vagy nem. Ezenkívül el lehet hagyni az utolsó magánhangzót ha az értelmezés nem enged meg egy másik olvasatot. Ennek értelmében egy szó leírása szövegfüggő. Föld-lét vita 2011. május 25., 09:31 (CEST)
    A magyar nyelvben (eredeti magyar és rendesen magyarított szavakban) nincs vegyes hangrendű egyszerű (nem összetett) szó. Elvileg a mássalhangzóváz jelentésbeli különbségeit is a hangrendiség okozza. Nevek esetében fordulhat csak elő, hogy az adott hangrendű (amit az első magánhangzó kiírása jelez) szónak több értelmezése is lehet. De ez nem változtatja meg az alapszabályt. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 25., 09:37 (CEST)
    A szabály arra vonatkozik, hogy a hangrendváltást jelölni kell. A fentebb megadott értelmezésed szerint minden szótag egy egyszerű, nem összetett szó, úgyhogy az összetett szavakra hivatkozás szükségtelen és semmiképpen nem az alapszabály része. Föld-lét vita 2011. május 25., 10:45 (CEST)
    Az még nagyon ide tartozik, hogy amikor a magyar nyelvtanban több írásmódot állapítottak meg (külösen a kiejtésbeli és a szóelemző írásmód egyszerre történő alkalmazására gondolok), akkor többet ártottak a magyar nyelv kiejtésének (és következésképpen beszédnek), mint a latin abc bevezetésekor. Az meg külön vicc, hogy jelölik a hoszzú ot meg üt, de nem jelölik a hosszú ét. (nem kéne jelölni a hosszú magánhangzókat egyáltalán) Természetesen van hosszan ejtett é a magyarban, ezt a következű mássalhangzó kettőzésével jelölik, amit általában nem is lehetséges hosszan ejteni. Pl épen és éppen. Az elsőben hosszú a másodikban rövid az é. A pt pedig nem lehet hosszúnak ejteni, csak erősebben pukkasztani. Föld-lét vita 2011. május 25., 11:06 (CEST)

    Sztem vulgáris rovás kell. Na a mássalhangzósra lehetne egy másik wiki, de sztem még nem tartunk ott.

    Mondanám a program lépéseit. Lista, amely tartalmazza két vagy 3 karaktares hangok karaktareit (azonos karakterekből állókat kivéve). 2. lista az összeolvasható karakterekről. Program talál az 1 listáról egymás mellett 3 vagy több karaktert. Ha ebben a talált karaktercsoportban 2 azonos karakter egymás mellett van: van közvetlen utánuk a listról karakter: azzal egy hangnak olvassa (a 3at egybe, ez rovásban 2 kerekter lesz a második listáról). Ha a csoportban nincs kettő azonos kerekter egymás mellett, kettőnként olvassa a megfelelő hangot amennyiben 4 vagy több van (az első és második karakterrel kezdve), ha pedig három van, akkor az elsőt egy hangnak a másodikat és a harmadikat egy második hangnak. Ezt néhány sorban meg lehet írni a programban. Nem tudom megtenni jelenleg. Ha továbbra is tudsz ellenpéldát, add meg. Föld-lét vita 2011. május 24., 21:30 (CEST)

    Nincs sok értelme egy olyan programnak, ami a könnyen olvasható szöveget lecseréli egy nehezebben olvashatóra. --Tgrvita 2011. május 24., 21:57 (CEST)

    Konkrétan mire gondolsz? Föld-lét vita 2011. május 24., 22:04 (CEST)

    Ez itt egész egyszerűen hihetetlen. --Auguste vita 2011. május 24., 23:52 (CEST)

    Konkrétan mire gondolsz? --Föld-lét vita 2011. május 25., 00:28 (CEST)

    Látom, már egész kis helyesírási reform terve van a fejedben. Te nem is a rovásírást hiányolod, hanem a magyar helyesírás rendszerének egészét dobnák kukába Vigyor Teljes káoszt látok. Tessék megírni szépen a rovásírás cikket, mert láthatóan tisztázandó kérdések tömege van itten. --Peyerk vita 2011. május 25., 12:51 (CEST)

    A magyar rovásírás cikk kiemelt, így azt nem megírni kéne, csupán elolvasni. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 25., 13:54 (CEST)

    Köszönöm kedves kioktató szavaidat, de mint mindig, most is elolvastam azt amiről beszélek. Az sajnos kevés hogy valakik kiemeltnek szavazták meg. Nem ad ugyanis segítséget annak az ellentmondásnak a feloldásához, hogy a fentiekben egyrészt azt írta valaki, rovásírással azonos módon kell lejegyezni Szalonta és Szalánta nevét, mivel a másodiktól kezdve a magánhangzókat nem kell kiírni, csak hangrendváltás esetén, másfelől viszont azt állítja valaki, hogy a rovásírás a magyar ábécénél alkalmasabb a magyar nyelv lejegyzésére.

    Szóval én mégis azt javaslom, hogy meg kéne írni azt a cikket rendesen.

    --Peyerk vita 2011. május 25., 23:07 (CEST)

    Arra az apróságra felhívnám a figyelmet, hogy a magyar ábécé a rovással egyenlő. Jelenleg a latin ábécé buherált változatát használjuk. A többiről lehet beszélgetni. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 26., 11:16 (CEST)
    Nyilván bármiről lehet beszélgetni, de arról hogy a magyar ábécé az a magyar ábécé-e, arról nincs sok értelme. A magyar ábécé annyiban azonos a latinnal, amennyiben a szlovákkal, a lengyellel, a spanyollal, az olasszal, a svéddel, a portugállal és még sok tucat - ha nem sok száz - másikkal. Viszont a rovásírással bizonyosan nem egyenlő a magyar ábécé, ehhez csak a magyar helyesírás szabályainak legelejét kell felütni. --Peyerk vita 2011. május 26., 11:48 (CEST)

    „2. Helyesírásunk betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző írásrendszer.

    a) Írásunk betűíró rendszerű, mert legkisebb egységei nem szót vagy szótagot rögzítő írásjegyek, hanem hangokat jelölő betűk.

    b) Helyesírásunk a latin betűs írások közé tartozik, mert a sajátos magyar betűsor a latin betűkészletből alakult ki.

    c) A magyar írás hangjelölő, mert betűi legtöbbször a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utalnak, szemben az olyan írásokkal, amelyekben a leírt forma jelentős mértékben eltérhet a kiejtéstől.

    d) Írásunk sokat tükröz a magyar nyelv rendszeréből: a szóalakokban általában ragaszkodunk a szóelemek feltüntetéséhez; az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit; a különírás és az egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket; az összetett szavak elválasztásakor tekintettel vagyunk a szóhatárokra; stb. Ez hozzásegít a közölnivalók pontos kifejezéséhez és gyors felfogásához. Helyesírásunkat ezért nevezhetjük értelemtükrözőnek is.”

    – A magyar helyesírás szabályai (AkH.)

    Semmi újat nem mondtál ezzel, sőt pont ezt mondtam én is: a magyar nyelv írására jelenleg egy buherált latin ábécét használunk. Mivel a latin ábécé egy redukált hangkészletre való eredetileg, ezért minden nyelv megküzd a maga sajátosságaival. De a magyar hangsorban egyetlen írásjel sincs, ami ne a latin ábécé valamelyik (vagy több) karakterének apró módosításával jött volna létre (vesszők, pontok) vagy több jelének összeírásával (kettősbetűk). A magyarizált latin ábécé egyetlen olyan fontot sem tartalmaz, amelyik nem latin írásképi elem lenne, mint például a németben a ß vagy az angolszász €. Az AkH. sem mond ellent ennek semmiben. Egyébként meg ez egy vakvágány, mert a kérdés nem erről szól. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 26., 12:02 (CEST)
    Nem kioktatásnak szántam, sajnálom ha annak vetted. Mindössze arról volt szó, hogy láttam, egyértelműsítő lapot linkeltél, így jobbnak találtam konkretizálni az adott cikket. Egyébként egyetértek veled, a cikk jelenleg elég gyenge a kiemeltséghez. – Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 26., 01:29 (CEST)

    Oké, bocs, nem törődtem a link csinosításával. --Peyerk vita 2011. május 26., 11:48 (CEST)

    Bevezető vagy infobox és tábla vagy karakter

    Szerintem érdemes volna a téma iránt érdeklődők álláspontját átláthatóbb formában összefoglalni. Ha úgy gondoljátok, hogy ezzel a vitát átláthatóbbá tehetjük, akkor kérlek foglaljatok állást valamelyik lehetőség mellett. A rovástáblával ellátott települések esetébe milyen formában adjuk meg a települsé rovással írt nevét? Föld-lét vita 2011. május 25., 13:51 (CEST)

    Bevezetőben

    1. Föld-lét vita 2011. május 25., 13:51 (CEST)
    2. A magyar kultúra része. Szalakóta vita 2011. május 25., 14:14 (CEST)

    Infoboxban (beleértve más infoboxos megoldást is, mint a település infoboxában)

    1. Abban az esetben mindenképp, ha maga a település is kiírta a helynévtáblára. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 25., 17:03 (CEST)
    2. Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. május 25., 17:12 (CEST)
    3. Fontos kulturális örökségünk, helye van a Wikipédiában. LA-val egyetértve, legalább ott, ahol már ki van téve, így jelezhetnénk, hogy hol van már rovásírásos helységnévtábla. --Sasuke88 Hungary Arms.svg wikivita 2011. május 25., 23:41 (CEST)
    4. Egyetértek. Azoknál a helységeknél, ahol az Önkormányzat hivatalos rendelete határozta meg a rovásírásos helységnévtábla elhelyezését, ott a wikipédia cikkében is szerepeltethetőnek kell lennie, ha létezik hozzá szakszerű és jóminőségű képanyag és forrás. Dencey vita 2011. május 25., 23:48 (CEST)
    5. Azoknál a településeknél, amik döntöttek a tábla kihelyezéséről. (És nem húszpixeles betűméretű képpel, hanem szövegszerűen.) Szerintem ez egy politikai propagandakampány által generált múló divat, de ennél sokkal múlóbb divatokat is megjelenít a Wikipédia (lásd pl. a különféle valóságsók cikkeit), miért pont ezt ne. --Tgrvita 2011. május 26., 08:52 (CEST)
    6. Túl sok értelmét jelenleg nem látom, de megfelelő körültekintéssel alkalmazva, tulajdonképpen ártalmatlan. Hogy mégis ide szavazok, annak az az oka, hogy félek attól, az "egyáltalán ne adjuk meg" szavazatok a jövőben tiltásként lesznek értelmezhetőek, ileltve egyesek, akik nacionalistáznak, ideológiai alapon a szavazásra hivatkozva a rovásírásra való mindenfajta utalást eltüntetnek majd a cikkekből. Semmilyen irányelv nem tiltja, hogy egy rovásos településnévről fényképet készítsek és feltegyem a cikkbe, márpedig az "egyáltalán ne adjuk meg" kifejezés értelmezhető így is. Így aztán, jobb belátásom ellenére azt mondom, inkább legyen a dolognak egy szabályozott kerete és terepe, ahol megfér, ahelyett, hogy végtelen viták folynának az önkormányzatok működésének jogi szabályzásáról, vagy arról, hogy melyik írásrendszer, a latin vagy a rovás az igazán tudományos/magyaros. Γουββος Θιλοβούββος 2011. május 26., 11:25 (CEST)
    7. --Nyar94 vita 2011. május 30., 17:59 (CEST)
    8. --Mathias vita 2011. június 13., 23:37 (CEST)

    Táblához hasonlító képként

    1. Γουββος Θιλοβούββος 2011. május 26., 11:26 (CEST)

    Szöveges formában

    1. Föld-lét vita 2011. május 25., 13:51 (CEST)

    Egyáltalán ne adjuk meg

    1. Teljes mértékben értelmetlen, erőltetett nacionalista lépésnek tartom ezt a rovásírásozást. A Wikipédia nem nacionalista honlap. Ha valamilyen átírást használunk, azért használjuk, mert az valamilyen módon hivatalos. Lásd. a kínai nyelv hivatalos nemzetközi átírása és hivatals magyar betűkészletre szabott átírása. Az orosz neveket feltüntetjük cirill betűkkel, mert Oroszországban cirill betűvel hivatalos. Magyarországon hol hivtalos a rovásírás? Ha valamelyik település rovásírással is elkészíti a helységnévtábláját, fényképet kell készíteni róla és betenni illusztrációnak és kész. A település akár japánul is odaírhatná a nevét a japán turisták kedvéért - akkor japánul is szerepelni fog a bevezetőben? A nacionalista érzelmeknek egy enciklopédia lapjain semmi keresnivalója. Most csak települések, holnap az összes magyar témájú szócikk? Miért nem írjuk mindjárt az egész Wikipédiát rovásírással akkor? Kb. ugyanannyi értelme van, mint a szócikk címét azzal írni a bevezetőben vagy az infoboxban. Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. május 25., 17:17 (CEST)
    2. Halott írás. A témát tárgyaló szócikkeken kívül semmi információs értéke és haszna. → Raziel szóbuborék 2011. május 25., 17:31 (CEST)
    3. „az 1500-as évek végére teljesen kiveszett, míg Erdélyben ellenben továbbra is fennmaradt, ugyan már csak úgy, mint a népművészet egyik eleme.” Id. kiemelt szócikkből. (2011. május 25., 17:47 (CEST).állapot). --Akela vita 2011. május 25., 17:47 (CEST)
    4. a fenti vitából kitűnik, hogy nincs egyetértés a rovásírás használatának módját illetően se, illetve a Magyar rovásírás szócikk vitalapján feltüntetett kritika alapján megfontolnám, hogy a részletek tisztázása előtt bármit is kitegyünk a cikkekbe, hiszen potenciálisan félrevezethetjük az olvasót. Másrészt a rovásírás ma egy történelmi kuriózum, van szép magyar nyelvünk, inkább azt kéne ápolni. --Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. május 25., 17:53 (CEST)
    5. Akelával és Istvánkával egyetértve. Ha majd tényleg újraéled, akkor jöhet, de egyelőre csak viszonylag szűk körben jelentkező divathullám. (Függetlenül attól, hogy milyen ideológiai, érzelmi, politikai stb. háttere van.) – Mathae Fórum 2011. május 25., 18:11 (CEST)
    6. Végiggondolva a dolgot, arra jutottam, hogy megadni a rovásírásos formát semmilyen formában nem kellene. Esetleg el tudom fogadni, ogy fénykép a tábláról legyen, de azt kifejezetten elfogadhatatlannak tartanám, ha egy csomó településről ez lenne az egyetlen fotó. Ami e táblák jogi státusza illeti, egyes szerkesztőtársak félre próbálják vezetni a közönséget. Természetesen semmiféle hivatalos jellegük nincs, nem helyettesítik a hivatalos helységnévtábákat (egyébként ha úgy volna, akkor sem értem miért kellene közúti helységnévtáblákkal illusztrálni települések cikkeit). A települések nevének meghatározása pedig, beleértve az írott formát is, nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe, ezt a félrevezetést szintén el kellene kerülni a vitában. --Peyerk vita 2011. május 25., 23:38 (CEST)
    7. szerintem sem kell megadni. A horvát wikin sincs megadva glagolicákkal, pedig ott sokkal nagyobb a nacionalizmus, mint Magyarországon. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 26., 09:43 (CEST)
    8. Az utóbbi időszak egyik legfeleslegesebb vitája a magyar wikin. Az egész egy szub-szub-szubkultúra erőszakos nyomulása, amely most éppen a wikin talált táptalajra. Én személy szerint a magyar wikin a rovásírásról szóló szócikket leszámítva sehol sem szeretnék rovásírásos szöveget látni. Sem bevezetőben, sem infoboxban, sem törzsszövegben. Az indokokat föntebb már többen leírták. --VargaA vita 2011. május 26., 10:40 (CEST)
    9. - Ezzel az erővel ékírással is meg kellene adni. Tambo vita 2011. május 31., 11:09 (CEST)
    10. – Az indoklást lásd lejjebb a hozzászólások szakaszban Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. május 31., 11:32 (CEST)
    Hozzászólások az egyáltalán ne adjuk meg szakaszhoz
    [1] Föld-lét vita 2011. május 25., 18:03 (CEST)
    Akkor ez itt most egy szavazás, vagy a vita folytatása a szavazókkal szemben? Akela vita 2011. május 25., 18:18 (CEST)
    Ez a vita folytatása pontokba szedve (semiképpen sem szemben), valamint a vélemények felmérése. Az álláspontokra lehet reagálni, mint ahogy ez kocsmafalon már sokszor előfordult. Itt fog eldőlni, hogy kell-e szavazást kiírni, és miről. Föld-lét vita 2011. május 25., 18:23 (CEST)

    Re Szajci: Most komolyan. Ha ők nem adják meg akkor mi miért nem adhatjuk meg azért? Mondtam, hogy szerintem ők is megadhatnák. Mondtam is, hogy szólhatnál nekik, hogy adják meg. Nagyon örülnék neki. Egy helyes, pozitív nacionalizmus, egyébként meg sima ismeret. Ha nem akarod a magad nevében, az én nevemben is megmondhatod. Én sajnos nem tudok horvátul, pedig őseim közt horvátok/szlovénok is voltak szép számmal Zala vármegyéből. Megkérnélek, add át a horvát wikin az üzenetemet. Egy (részben) horvát származású szerkesztő a magyar wikiről azt kéri, hogy ősi településeink nevét adják meg glagolicákkal is. Büszke vagyok a horvát őseimre és a szláv kultúrára. Jelenleg minden társadalomnak valódi globalizációra van szüksége. Ezt a világban a legrosszabb módon oldják meg, aminek része ez a buta lejárató kampány. Identitással rendelkező, független, művelt emberek eggyüttműködésén alapuló társadalom helyett, egy identitásválsággal küzdő, gyűlölködő tömeg jött létre a világban. Föld-lét vita 2011. május 26., 12:21 (CEST)

    Bocs nem néztem a korábbi hozzászólásokat, el vagyok havazva a vizsgákkal. Én hülyeségnek tartom a megadást. Nem egy elterjedt dolog ez, akit érdekel a rovásírás, itt a wikin talál elég infót hozzá. Lehetne egy rovásírásos magyar wikit is akár? Mit szólsz hozzá? Akkor az remélhetőleg mindenkinek jó lenne. Egy szó mint száz, szerintem nem kell feltüntetni. Üdv mindenkinek megyek vissza tanulni :(. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 26., 12:33 (CEST)
    Hát ha szerinted hülyeség az, hogy egy település helységnévtábláján olvasható írást (bárhol legyen avilágon) leírjunk bármelyik wwikin, akkor egy olyan eikit miért nem tartasz hülyeségnek? Amit mondasz annak semmi értelme. Föld-lét vita 2011. május 26., 13:32 (CEST)
    Inkább csinálj egy rovásírásos magyar wikit :D Nekem nincs erre időm, ha nem vagy képes elfogadni mások véleményét sajnálom. Én elfogadom a te álláspontod, hogy legyen kint ennyi. Én csak kinyilvánítottam az álláspontom. üdv Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 26., 14:56 (CEST)

    Megfogadtam Laci.d tanácsát, és áttanulmányoztam a cikket én is. Alapvetően ezt egy erőltetett, provokatív álvitának tartom. A WP nem még formálódó, alternatív kutatási eredményekre kell, hogy építsen a településnevek feltüntetésénél, hanem figyelembe vesz bizonyos szabályzatokat, többnyire az akadémia ajánlásait (beleértve a magyar nyelv helyesírási, települések elnevezési szokásait). Miért kellene nekünk megelőzni az akadémiát, vagy egy esetleges olyan rendeletet, amely előírja a rovásos helységnévtábla használatát? Aki a hagyományőrzés és ápolás mögé bújva próbálja erőltetni a kérdést, legyen szíves olvassa el kiemelt cikkünket a hozzá kötődő vitákkal együtt. Nagyon tanulságos. Ezután fogalmazza meg mindenki, milyen hagyományról beszélünk.

    A néhány, jogos forráskérés mellett (én többet is tettem volna bele, hiszen tele van vitatható állításokkal, szerkesztői minősítéssel), felhívnám a figyelmet a következőkre:

    • A rovásírás ma még tisztázatlan - (mi tisztázatlan? eredete? jellege?) Majd olyan etimológiák következnek, amiknek semmi köze a rovásíráshoz (pl. olvas, betű, ír.) – Ha úgy önmagában tisztázatlan, akkor mit akarunk mi alkalmazni?
    • A kötet megjelenését követően Róna-Tas Andrástól Sándor Kláráig kutatók sora változtatta meg a korábbi álláspontját és tekintette (az arameus-ótürk-glagolita származtatás helyett) ismeretlen eredetűnek a székely rovásírást. 1993 óta csak az "alternatív" szerzőknek van alátámasztással rendelkező eredetteóriájuk. akik viszont kiderítették, hogy az írás magyar eredetű, s hogy eleve kudarcra volt ítélve minden korábbi próbálkozás, amely betűírásként próbálta rokonítani a székely írást, vagy amely a szójelekkel írt székely jeles feliratokat betűzve akarta kiolvasni. – Most mi ezt akarjuk tenni?
    • Majd két alternatív elmélet ismertetése következik, amelyek 50 000 évvel ezelőtti, valószínűségszámítás alapján felfedett, Pireneusoktól, Kínán át Amerikáig terjedő közös ősírás elméletét taglalja, illetve a hattik ősszkíta származását, és egy alternatív elméletet írásuk és a rovásírás kapcsolatáról.
    • Majd eltérő nézetek: A székely rovásírással kapcsolatos problémák közül talán a legtöbbet vitatott eredetének a kérdése. Vékony Gábor azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak. A székely rovásírás az avar kori rovásírás egyenes folytatása - ez azonban túlhaladott álláspont.
    • A rovásírás kutatása napjainkig sem fejeződött be. A legutóbbi, szakmai szempontból elavult, a témáról szóló monográfiát Vékony Gábor adta ki 2004-ben. majd: Sok vitatott kérdés osztja meg a rovásírást többé-kevésbbé ismerők táborát. A vitákat néhányan a cenzúra eszközével próbálják megakadályozni. Még mindig léteznek eldöntetlen kérdések. - A WP szakmailag eldöntetlen kérdések mentén dönt ebben a kérdésben?
    • A betűk leírásában a Forraié-féle változatot adja meg a cikk, nem tudni azonban, hogy ki volt ő, mi alapján állította össze az ábécét. stb, stb.

    Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. május 25., 18:37 (CEST)

    Szia! Talán itt megismered Forrait. Forrai Sándor Rovásíró Kör]. Üdv és jó rovásokat :) Dencey vita 2011. május 25., 18:53 (CEST)
    Ennek az egésznek 0 köze van ahhoz, hogy a települések által hivatalos formában használt helységnevet megadjuk a cikkben és hogyan, vagy pedig nem adjuk meg. Föld-lét vita 2011. május 25., 18:51 (CEST)
    Természetesen. A további ragozása a településneveknek meg felesleges. Látom, ismét figyelmesen olvastál. Ezért (is) álvita :-) Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. május 25., 19:08 (CEST)
    Na most nem értem, hogy mit javasolsz. Föld-lét vita 2011. május 25., 19:14 (CEST)
    Lásd: szakaszcím. Gondolom ide írja az a véleményét, aki az "Egyáltalán ne adjuk meg" álláspontot képviseli. Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. május 25., 19:51 (CEST)
    • Magyarországon, ma, a latinbetűs magyar ábécé az egyetlen hivatalos írásmód a magyar nyelv lejegyzésére. Az, hogy egyes önkormányzatok ezt másként látják, szuverén magánügyük, a településük neve akkor is csak a latin betűs írással hivatalos. Úgy gondolom, hogy ez a múló "ősmagyarkodás" csak divat, egyértelmű, hogy a konzervatív országvezetés hatalomra kerülése óta lett ennyire divatos. Véleményem szerint is nacionalista lépés, mint ahogy előttem néhányan elmondták. Ezért nem látom értelmét egy sehol sem hivatalos betűírásra transzliterálni a mindenki számára olvasható hivatalos magyar településneveket. Egyetlen veziót tartok elfogadhatónak, azt, ha van fénykép a kirakott rovásos helységnévtábláról, azt - szigorúan illusztrációként - be lehet tenni a cikkbe, de semmiképpen az infoboxba! - Szerkesztő:Gaja | Szerkesztővita:Gaja 2011. május 25., 21:24 (CEST)

    Symbol question.svg kérdés És egyáltalán, miért ne lenne egy nevezetes, megemlíthető információ az, hogy egy település önkormányzata rovásáos helységnévtáblát állított? És miért ne lenne nevezetes ezt bemutatni (fényképpel, szöveggel, rajzzal)? Föld-lét vita 2011. május 25., 19:00 (CEST)

    Mert nem nevezetes, csak virtuskodás. Maximum érdekesség lehet, de nem nevezetesség. - Szerkesztő:Gaja | Szerkesztővita:Gaja 2011. május 25., 21:24 (CEST)

    Más, éspedig (itt kommunikációs szempontból különösen hasznos volna a cinizmust mellőzni)

    • Ha a település önkormányzata rendeletet hozott a hivatalos alakról, akkor és csak akkor, de nem a bevezetőben, és nem az infoboxban, hanem a cikk szövegében. A bevezetőben való kiemelés nem vonatkozik a hagyományőrzés egyéb formáira sem. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. május 25., 20:50 (CEST)

    Vita

    Talán szerencsésebb lett volna az ellenszavazatokat külön indokolni az átláthatóság és a vitathatóság kedvéért, ha már ilyen hosszúra sikeredtek. Mindenesetre néhány megjegyzés itt azokhoz:

    1. Semmiféle nacionalizmus nincs a kérdésben.
    2. A magyar rovásírás cikk meglehetősen zilált állapotban van, talán ez az első második olyan, amelyiknek a kiemeltmegvonását támogatnám. Ez nem von le semmit magának a rovásírásnak a jelentőségéből.
    3. Nagyon jól tudjuk, hogy törvény – nagyon helyesen – sosem lesz arról, hogy a helységneveket rovásírással is ki kéne táblázni. Ezért ezt az érvet nem tudom komolyan venni. Ellenben a helyi rendeletek – amelyekről tudjuk, hogy legalábbis az ott lakók számára kötelezőek – már rendelkeznek erről. Ezen településeknél gyakorlatilag hivatalos névírásváltozattá lépett elő a rovásírásos.
    4. Miért probléma, ha megjelenik? (Leszámítva a nacionalista érvet, ami nem igaz.) LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 25., 18:56 (CEST)

    Vegyük komolyan az önkormányzatokat

    Gyömrő Város Önkormányzata Képviselő – testületének

    33/2010. (XII. 16.) sz. rendelete rovásírásos helyiség-névtáblák kihelyezéséről Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1) bekezdésben foglaltak alapján – figyelemmel az Ötv. 2. § (2) bekezdésére – a következő rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja, hogy Gyömrő Város neve székely-magyar rovásírással is feltüntetésre kerüljön a Városba bevezető egyes útszakaszokon. 2. § A rendelet hatálya a Városba bevezető fő útvonalak bevezető oldalára terjed ki. Ezek részletesen: a) Maglód (3111 jelű ök. út) b) Mende (4603 jelű ök. út) c) Péteri (3111 jelű ök. út) d) Üllő (4603 jelű ök. út) felőli bevezető utak. A táblák kihelyezésével kapcsolatos feladatok megállapítása 3. § (1) A polgármester az e rendeletben foglalt szabályoknak megfelelően, a 2. §-ban foglalt útszakaszokra a rovásos helységnév-táblákat (a továbbiakban: tábla) megrendeli. (2) A táblák feliratai egységesen a korszerű, nagyított kezdőbetűs, csak nagybetűs betűcsaládból állnak. Az írásirány jobbról balra tart. (3) A táblák műszaki jellemzőit a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. (4) A táblák elkészítésének és felállításának költségeit a Város Polgármesteri Hivatalának költségvetéséből kell finanszírozni. (5) A táblák felállítása ünnepélyes keretek között, a Város Képviselőtestülete által lebonyolított rendezvényen történik. (6) Az e §-ban foglalt szabályok szerinti eljárásokat úgy kell lefolytatni, hogy a táblák kihelyezésére legkésőbb 2011. március 31-ig kerüljön sor. Hatályba léptetés 4. § Ez a rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba. Gyömrő, 2010. december 13. Gyenes Levente

    Dencey vita 2011. május 25., 18:25 (CEST)


    2010 június 18-tól Budapest XVI. kerületében az Önkormányzat hivatalos településtáblái rovásírásos felirattal is köszöntik, illetve búcsúztatják az érkezőket és távozókat. Dencey vita 2011. május 25., 18:39 (CEST)
    Teljesen komolyan véve a két képviselőtestület határozatát, miért kell(ene) ezeket a wikiben is feltüntetni. Ha jól olvasom, erről nem történt rendelkezés. Persze indokolt lehet, ennél a két településnél a feltüntetés. Tambo vita 2011. május 25., 19:04 (CEST)
    Nemcsak a rovásírásos helységnévtáblák szaporodnak gombamód a magyar településeken: pünkösdre a Biblia újszövetségi részének rovásírásos változatát is megjelenteti a Rovás Alapítvány - közölte a szervezet kuratóriumának elnöke. Dencey vita 2011. május 25., 19:18 (CEST)

    Az önkorműnyzati rendelet az adott településre vonatkozik. Nem országos érvényű, a Wikipédia pedig nem tájenciklopédia rovásírásos településeknek. A Wikipédiára a magyar helyesírás szabályai vonatkoznak, abba pedig nem tartozik bele a rovásírás. Ne keverjük már a dolgokat. Mi lesz a következő trend? Egyik szerkezstőnek eszébe jut majd archaikus magyar nyelven fogalmazni a szócikkeket, mert az lesz a magyarkodás következő divatjátéka? Arról is szavazni fogunk? Nevetségesnek tartom ezt az egészet. Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. május 25., 22:29 (CEST)

    Egy kumisz-koktél mellett majd megbeszéljük. ;-)--Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. május 25., 22:35 (CEST)

    Még egyszer. Akkor ez nem is nevezetes? + Nem szokás na, ez van. Még egy ilyen kultúrkör nem létezik a világon. Mindenkinek joga van azt gondolni amit akar. De miért reklamáltok, ha ezzel heves érzelmeket váltotok ki. Más kultúrákban az érzelmek hevesebbek lettek volna. Ami egy embernek fontos, azt védi, ha támadják. Egy nyelni vagy egy nemzeti közösség azért közösség, mert közös dolgok fontosak nekik. Ezek a nyelvi és nemzeti értékek, és ha ezeket támadják, heves érzelmeket vált ki. Tényleg muszáj ezt? Istvánka, látszik kolozsvári vagy. Más sértés most nem jut eszembe. :-) Föld-lét vita 2011. május 25., 23:12 (CEST)

    Őőő... miért is lenne nevezetes? Hol van a nem triviális említések sora? Szerintem egy tábla felállításáról szóló kétsoros rövidhír egy napilapban nem lépi át a triviális említés szintjét.
    Egyébként a települési önkormányzatoknak nem tartozik hatáskörükbe a település nevének megállapítása, soha nem is tartozott, ez tehát felesleges mellékvágány, lévén egyszerűen ostobaság. A vonatkozó döntések egyszerűen táblák kihelyezését írják elő, aminek a Wikipédián nincs értelmezhető következménye. Kép a tábláról illusztráció lehet is akár, de azért az se kóser ha egyes településekről ez az egyetlen kép.
    --Peyerk vita 2011. május 25., 23:16 (CEST)

    Hogy mi egy településen a kóser, azt bízzuk a település önkormányzataira. Önkorményzat!!!! Ha ekkora ellenállásba ütközik egy ártatlan rovásírásos tábla a wikipédiában, amögött valami zűrös titok lappang. Hihetetlen a szerkesztők egy "furcsa" halmazának a reakciója az ügyben.Dencey vita 2011. május 25., 23:33 (CEST)

    Szerintem nem tőled fogom megtanulni, mi az az önkormányzat ;) Az önkormányzatoknak, az önkormányzásnak megvannak a jogi és politikai keretei, egy csomó minden abba nem tartozik bele. Például konkrétan annak eldöntése, hogy mi kóser és mi nem, az nem tartozik a települési önkormányzat hatáskörébe. --Peyerk vita 2011. május 25., 23:49 (CEST)
    Mi közöd van neked egy Önkormányzat döntéséhez pl. Gyömrőn?? Semmi. Egy település a választott Önkormányzat rendeletei alapján működik. A wikipédia nem hamisíthat és nem torzíthat a valóságon. Te sem.Dencey vita 2011. május 25., 23:55 (CEST)
    Csak ne lennél mindig végtelenül magabiztos olyan dolgokban, amikről fogalmad sincs :(
    Egy település nem az önkormányzat rendeletei alapján működik, se jogi, se politikai, se gazdasági, se szociológiai értelemben. Jól néznénk ki a úgy lenne!
    Különben meg ennek az egésznek az ég egy adta világon semmi de semmi köze nincs a kérdéshez: mi legyen a Wikipédián és mi ne. Mert a Wikipédia egészen biztosan nem a gyömrői képviselő-testület döntései alapján működik, de ha úgy lenne, akkor is legfeljebb ki kéne rakni egy mittomémmilyen (hiszen a rovásírók is vitatkoznak róla) helyesírási szabályok szerinti rovásírásos táblát - a Wikipédia és a Kurucinfó közötti 666. számú út mellé, a jobb oldalra Vigyor
    --Peyerk vita 2011. május 26., 01:08 (CEST)
    Szia :)
    • Az Alkotmány 42. §-a a község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak kollektív alapjogaként szabályozza a helyi önkormányzáshoz való jogot, amelyet a választópolgárok – a 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – az általuk választott képviselő-testület, illetőleg helyi népszavazás útján gyakorolnak. Az Alkotmány egyúttal meghatározza a helyi önkormányzás tartalmát, ami a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek intézését és a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlását foglalja magában.
    • Az Alkotmány 44/A.§ (1) „A helyi képviselő-testület… önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül,”
    • ÖTV 16.§(1) „… a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkothat.”
    • Gyömrő város Önkormányzata Képviselő – testületének 33/2010. (XII. 16.) sz. rendelete: 1. § A rendelet célja, hogy Gyömrő Város neve székely-magyar rovásírással is feltüntetésre kerüljön a Városba bevezető egyes útszakaszokon. ITT
    • A tábla műszaki jellemzői:
    anyaga: horganyzott acéllemez, peremezéssel, matt fóliázással
    háttérszín: fehér (010 white ral 9003)
    betűszín: sötétpiros (030 dark red ral 3003)
    keretszín: sötétzöld (060 dark green ral 6005)

    Dencey vita 2011. május 26., 06:11 (CEST)

    Jó, látom másolni még mindig tudsz, de mi van a megértéssel? Mi következik ebből a kiollózott pár mondatból a Wikipédiára nézvést? Megismétlem, ez az egész nem tartozik ide, de szívesen segítek eligazodni a számodra ismeretlen dzsungelben.
    Egyrészt a helyi önkormányzat "önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat", itt a fontos elemet helyesen emelted ki, már csak az a kérdés, milyen gyömrői helyi önkormányzati ügy van itten a Wikipédián. Másrészt viszont abban a mondatban, hogy "a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkothat" nem sikerült a lényeget jól kiemelned, ezt most megtettem én. Egyrészt a helységnévtábla kérdését szabályozza törvény, nevezetesen a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, másrészt e törvény nem az önkormányzatot, hanem a kormányt és minisztereket hatalmazza fel a végrehajtásra.
    Ami az általad oly nagyon kedvelt "hivatalos" jelzőt illeti, az azért ostobaság, mert "hivatalos" helységnévtábla csupán kétféle van. Az egyik a lakott terület kezdetét illetve végét jelző tábla, aminek elsődleges funkciója nem is a név feltüntetése (van is neki név nélküli, csak egy stilizált településkontúrt ábrázoló változata), hanem a KRESZ-ben erre a területre előírt szabályok érvényességi területét jelzi. Erre a táblára próbál hasonlítani a rovásírásos tábla (amin valaki nyilván jól keres, de hát a szép munkát nyilván meg kell fizetni), de ha eléggé hasonlítana, akkor az kifejezetten jogszabálysértés lenne. Másrészt van a zöld alapon fehér betűkkel felírt tábla, aminek valóban kifejezett célja tájékoztatást adni, mely településen jár az út.
    A néhány helyen felállított rovásírásos tábla jogi státusza a sok normális településen megtalálható üdvözlőtábláéval azonos, de azt normális helyen nem úgy készítik el, hogy megtévesztő módon hasonlítson egy KRESZ-táblára, viszont el szokták látni grafikus elemekkel, a település jelképeivel (címer, zászló), illetve egyéb tájékoztatást adnak rajta (például a testvérvárosokról).
    --Peyerk vita 2011. május 26., 09:48 (CEST)
    Symbol opinion vote.svg megjegyzés - továbbá a zöld alapon fehér betű az adott település kisebbségi elnevezését is megmutathatja. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 26., 09:54 (CEST)
    Igazad van, ez is a zöld-fehér tájékoztató tábla egyik funkciója. --Peyerk vita 2011. május 26., 10:21 (CEST)

    Peyerk! Kérlek szállj már le a magas pacidról, mert én nem neveztem a te lovadat ostobának, amiért megengedi hogy ráülj. Maradj a tisztelettudó toleráns wikipédia szerkesztő szerepében, aki egy elméleti vitában akar részt venni és nem a személyeskedő gyalázkodási ingerületeit vezeti le velem szemben. Béke veled. Dencey vita 2011. május 26., 10:17 (CEST)

    Nah, akkor ezzel eljutottunk ennek a mellékvágánynak a végére. Foglalkozhatunk a lényeggel. --Peyerk vita 2011. május 26., 10:21 (CEST)

    Pillanatnyi hevületből született off szál

    Szavazás kiírása

    És akkor most elérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy a sok hadova, hablaty, szócséplés után ki kéne írni egy szavazást, ha már ennyire fontosnak tarjátok ezt az ügyet. Véleményem szerint egy egyszerű "Igen/Nem", ha igen, "Szöveg/Infobox" formában. Indoklásra már nincs szükség, itt mindenki elmondta a véleményét, sőt... - Szerkesztő:Gaja | Szerkesztővita:Gaja 2011. május 26., 10:52 (CEST)

    Gaja tedd meg! Kell egy szavazásra bocsátó szavazás utána pedig mehet a szavazás. Ha van időd csináld meg kérlek. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. május 26., 12:36 (CEST)

    Ne haragudj, én ellenzem ezt az egész felhajtást, úgy ahogy van. Szerintem ezt egy olyannak kellene kiírnia, aki annyira meg akrja jeleníteni a rovásokat a lapokon. - Szerkesztő:Gaja | Szerkesztővita:Gaja 2011. május 26., 13:08 (CEST)

    Kérlek szavaztasd meg Te, ha ennyire zavar még az ártatlan eszmecsere is a témáról. Dencey vita 2011. május 26., 13:29 (CEST)
    • Symbol opinion vote.svg megjegyzés Fontos hogy mindenképpen tisztázzunk valamit. A szavazás végeredménye lehet az, hogy a rovásos helységnévtáblák rovásszövege sem az infoboxban, sem a bevezetőben ne szerepeljen, de hogy egyáltalán ne szerepeljen a cikkben, azt nem lehet kategorikusan megtiltani, mert ez egy nevezetességi kérdés. Attól, hogy valaki „nacionalizmusból” vagy „divatból” teszi ki a táblákat egy településen, attól az még nevezetes, amennyiben ez a valaki az önkormányzat. Föld-lét vita 2011. május 26., 13:22 (CEST)
    Senki nem beszélt itt tiltásról. Arról van szó, hogy legyen-e a cikk elején a szövegben vagy az infoboxban rovásírásos név vagy ne. Magában a cikkben a helynévtábláról készült fotó szerintem már senkit nem zavar. De csak azért mert ez most virtus, ne tegyük már bele minden településcikkbe... Meggondolt, pontos szavazási kiírással megoldható. De mint mondtam, engem nem érint ennyire érzelmileg a téma, aki szeretné megjeleníteni, írja ki a szavazást, mert most már csak a szánkat tépjük feleslegesen... - Szerkesztő:Gaja | Szerkesztővita:Gaja 2011. május 26., 13:31 (CEST)

    Írja ki a szavazást az, akinek fontos ez a dolog. Malatinszky vita 2011. május 26., 15:26 (CEST)

    Most is teljesen egyetértek Föld-léttel. Nevezetesség nem szavazás kérdése. Persze ettől még szavazhatunk, sőt szavazzunk is, ha már senkibe nem szorult semmi, amit még el szeretne mondani az ügyben! --Petyko vita 2011. május 26., 17:10 (CEST)

    Igy van. Mint ahogy nem szavazas kerdese a 2+2. De ki donti el, hogy mi nem szavazas kerdese? Kezdjunk rola egy szavazast? :-) hoiami nincsen 2011. május 26., 20:56 (CEST)

    Szerencsére az alappilérek. Föld-lét vita 2011. május 26., 21:00 (CEST)

    Lesz szavazás? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. május 27., 20:21 (CEST)

    Szerintem Te vagy a legalkalmasabb, hogy ezt kiírd, ha a hozzáértést vesszük. Föld-lét vita 2011. május 31., 09:46 (CEST)

    Mikor lesz a szavazás? --Nyar94 vita 2011. június 4., 09:55 (CEST)

    Még mindig érdekelne... Nos? --Nyar94 vita 2011. június 10., 13:08 (CEST)

    Nem tom ezt kitől kérdezed. Nekem pl. fogalmam sincs. Ha valaki kiírja a javaslatot és átmegy, akkor lesz. Föld-lét vita 2011. június 10., 13:19 (CEST)

    Amúgy a táblákat Te készítetted? Föld-lét vita 2011. június 10., 13:20 (CEST)

    Nem én készítettem, csak a Wikipédia Commonsban találtam és csak érdekességként raktam be néhány szócikkbe. --Nyar94 vita 2011. június 10., 19:51 (CEST)

    Nem tudod ki készítette? Föld-lét vita 2011. június 10., 19:53 (CEST)

    Itt vannak a rovásírásos táblácskák, a laptörténelemben megtalálhatod a készítőt. --Nyar94 vita 2011. június 10., 19:58 (CEST)

    Rovosaman. Igazából az a baj, hogy az eredeti táblák valami fura karakterkészletet tartalmaznak. Nem tudom valami stilizált vagy mi a szösz. Ez egy nagyon nagy baj a rovás egységesítése szempontjából. Az még hagyján, hogy nem egyezik a wikis karakterekkel, de hogy a unicodeból mikor lesz valami ha az önkormányzatok ezt használják, azt nem tudom. De nem vagyok szakértő. Lehet én nem tudok valamit. Föld-lét vita 2011. június 10., 20:30 (CEST)

    Nekifutás 2.0

    Jó. Kiírom én (de ha valaki meggondolná magát, nagyon szívesen átengedem a lehetőséget). De kellene lássak vagy 15-20 szerkesztőt aki jelenleg támogatja ezt, különben megbukik mint a huzat és nem sok értelme van. Tehát arra kérek mindenkit, aki valamilyen formában, de fontos helyen (infobox, bevezető) szeretné látni azon települések rovásos nevét, amelyek ezen táblákat használják, hogy ide ez alá a szakasz alá iratkozzon fel. Ez max 10 másodpercbe fog telleni, és a kocsmafalon is szólok esetleg. Arra kérem az ellenzőket, hogy ide most ne írjanak semmit. Kommentezésre nincs lehetőség. Arra egy másik szakaszt kell nyitni, de van fentebb bőven ilyen szaksz. Persze a vélemények változhatnak, de egy tájékozódás kellene. Föld-lét vita 2011. június 10., 21:10 (CEST)

    Tehát akik támogatják a kezdeményezést:

    1. --Föld-lét vita 2011. június 10., 21:13 (CEST)
    2. --LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 10., 21:31 (CEST)
    3. Heart-beat.gif Vadszederkecall me 2011. június 10., 21:42 (CEST) Akkor csak halkan mondom, kihúzhatod, ha akarod. Színesíti a környezetet és felhívja a figyelmet a múlt emlékeire is.
    4. Tulipanos vita 2011. június 10., 22:14 (CEST)
    5. --Nyar94 vita 2011. június 11., 07:42 (CEST)
    6. Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 11., 09:41 (CEST)
    7. Szalakóta vita 2011. június 11., 21:24 (CEST)
    8. Rovosaman vita 2011. június 13., 15:09 (CEST)
    9. BennóPffffft-kalpagos.giffogadó 2011. június 13., 17:51 (CEST)
    10. --Petyko vita 2011. június 13., 21:09 (CEST)
    11. --Mathias vita 2011. június 13., 23:42 (CEST)
    12. Zerind vita 2011. június 14., 10:20 (CEST)
    13. Jegesbubu vita 2011. június 14., 13:32 (CEST)
    14. Deathskull vita 2011. június 16., 08:52 (CEST)
    15. Rovas vita 2011. június 18., 16:27 (CEST)

    Ki mikor jött meg

    1. Rovasinfo vita 2011. június 13., 15:54 (CEST) Érvénytelen. Első szerkesztésnek meglehetősen furcsa. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 15:56 (CEST) Rovasinfo Első lépés nélkül nincs következő. Ha pedig van előfeltétel részvételben, akkor illene jelezni a kiírásban (most nincs). Érvényteleníteni meg max. a kiíró érvényteleníthetne valakit ... de nem fogok csiki-csukit játszani. Amúgy meg ehhez a témához nem ártana pár olyan, aki foglalkozik is vele a gyakorlatban...
      Akárki írhat akármit. Én is regisztrálhatnék még pár néven, hogy nőjön itt a támogatás. Amíg nem kér valaki IP ellenőrzést le sem bukhatnék vele. Az egyszerkesztéses "szerkesztő" meglehetősen gyanús, főleg ha rögtön egy szerkesztési elveket érintő kérdésben jelenik meg. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 16:47 (CEST)
      Akkor L A S S A N írom: mindenkinek van első lépése egy rendszerben. Egyébként meg vagy van szabály, vagy nincs (én nem láttam azt pl. hogy kopasz szerkesztők X db szerkesztésig kizárva). A szavazást vezető majd megmondja (lehetőleg előre), hogy mi alapján lehet részt venni az egészben. Addig viszont minden szerkesztő egy sok közül, nem? Erre utaltam, azzal, hogy egy szerkesztő ne huzigálja ki a másikat, csak azért, mert korábban csücsült bele a homokozóba. Világos, hogy azért kívánok részt venni a dologban, mert érdekel a kimenetele. Sőt, az sem titok, hogy szeretném, ha rendeződne a helyzet, sőt azt is szeretném, hogy legyen normális lehetőség a rovás helynevek elhelyezésére ... lehetőleg egy értelmes eszmecsere után, minél hamarabb és nem x-edjére sorrakerülő macska-egér játékban a következő hónapokban. Na, van-e még valami "gyanús" dolog azon kívül, hogy más végeredményt szeretnél a szavazásban?Rovasinfo vita 2011. június 13., 18:39 (CEST)
      Akármilyen lassan írhatod... Esetleg lassan is kéne olvasni (ha nem tűnt volna fel az aláírásom fentebb, akkor informállak, hogy nem akarok más eredményt, mint ami eredményként kialakul – majd). Az, hogy ezen a lapon nincs külön feltüntetve valami, nem azt jelenti, hogy nem létezik. Tehát a tájékozatlanságot inkább nem reklámoznám. A gunyorosságot pedig hagyd otthonra. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 18:51 (CEST)
      Hogy ki mit hagyjon otthon, azt megmondják a moderálási alapelvek. Addig pedig kinek a pap, kinek a paplan. Nekem speciel inkább irónia vagy "gunyorosság", mint gyanúsítgatás és kéretlen észosztás. De nem ez a lényeg itt és most. Hanem az, hogy van-e jogod bárkit kihuzigálni, vagy sem. (nem az a kérdés, hogy meg tudod-e csinálni - mert az első-lépéses szerkesztőnek is menne). Tehát várom a szavazás kiírójának válaszát (ha ez az ő hatásköre). Minden más tekintetben részemről OFFRovasinfo vita 2011. június 13., 19:02 (CEST)

    Ennek a kérdésnek formai jelentősége van. Meglehetősen csekély. Ez egy felmérés. Természetesen a szavazás kiírását csak a szavazni képes szerkesztők támogatása befolyásolja. A felmérés szempontjából jó tudni minél több szerkesztő véleményét. A tételezz fel jóindulatot alapján nem hinném, hogy abból kellene kiindulnunk, hogy a fenti szerkesztő egy zoknibáb. Föld-lét vita 2011. június 13., 17:09 (CEST)

    Akkor anélkül, hogy bárki is meglegyen gyanúsítva, lehet kérni egy IP-ellenőrzést, amiből (nagy valószínűséggel) úgyis kiderül, ha turpisság van a dologban. Az tény, hogy jobb tudni minél több szerkesztő véleményét, de ha valami, bármi kétséges, annak jobb utánajárni, mint marakodni. Valaki kérjen egy IP-ellenőrzést és legyen lezárva ez a parttalan vitatkozás, vagy legalábbis kerüljünk kicsit közelebb a lezárásához. Köszönöm. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 13., 19:18 (CEST)

    Semmi köze ennek az IP-hez, meg hogy van-e azonosság. A szavazás kiírójának véleménye meg szintén nem számít. Ha szavazás, akkor a szavazási irányelvek szerint nincs szavazati joga, ha meg nem szavazás, akkor az egyszerkesztéses szerkesztő támogatása értékelhetetlen, mivel semmit sem tett még le az asztalra, azt sem tudjuk, kicsoda, szerkeszt-e még valamikor valamit. Lásd a vonatkozó irányelveket. Ami az észosztást illeti, pont abból kezd elegem lenni, hogy mostanában egyre gyakoribb, hogy valaki az első szerkesztésére mindjárt osztja az észt ahelyett, hogy tájékozódna (lásd: még arra sem volt képes, hogy észrevegye fentebb az aláírásom). LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 19:54 (CEST)

    András, hiszen Te vetetted fel az IP-ellenőrzést, én csak egyetértek a javaslatoddal. Meg is indoklom miért: ugyanis, ha kiderül, hogy zoknibáb, akkor már nincs miről tovább vitatkozni. Ha meg nem, akkor... Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 13., 20:06 (CEST)
    A fentieket a "ha meg nem"-re írtam. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 20:50 (CEST)

    Akkor nem lassan mondom, hanem hangosan. EZ NEM SZAVAZÁS, ÉS AZ VESZ RÉSZT BENNE AKI CSAK AKAR, ÉS NINCS A VILÁGON OLYAN SZERKESZTŐ ÉS NINCS OLYAN KONSZENZUS, AMI A VITALAPOK HASZNÁLHATÓSÁGÁT MEGVÁLTOZTATJA Föld-lét vita 2011. június 13., 20:19 (CEST)

    Hangoskodással sem szünteted meg a saját ellentmondásodat: azt kérted, itt ne legyen vita, csak plecsni. Közvetkezésképp ez egy formális szavazás, még ha Te nem annak nevezed is. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 20:50 (CEST)

    Nem, ez a támogatók listája, nem szavazás. A vitalapon egyébként nem lehet szavazást tartani. Föld-lét vita 2011. június 13., 20:57 (CEST)

    Hát ezt a blődlit meg ki mondta neked? Mellékesen ez itt nem egy vitalap, hanem a kocsmafal allapja. Akárhol lehet szavazást tartani. A támogatók listája pedig – mint fentebb már mondottam volt, de ismételnem kell magam – formális szavazás. Az ellenzők listájával kiegészítve korrekten számszerűsíthető. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 21:02 (CEST)

    Tényleg nehezen tűrtőztetem magam. Azután a súlyos szabálysértés után, amit a WT irányelvvel műveltél nem csodálkozom, hogy a szavazást már mindennel összemosod. A kocsmafal egy vitalap. A kocsmafal allpaja egy vitalap. De akkor ne legyen vitalap. Legyen kocsmafal allapja. Kocsmafal allapján nem lehet érvényes szavazást tartani, és soha nem fog lehetni, ezért részvételi feltételekre sincs szükség, és soha nem lesznek részvételi feltételek. Föld-lét vita 2011. június 13., 21:28 (CEST)
    Konkrétan melyik szabályt szegtem meg? (Irányelvet kérek, pontot, szakaszt, idézetet. Attól, hogy szabálysértést emlegetsz folyamatosan – egyébként nem ide tartozó témában – az még nem lesz igaz.) LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 23:04 (CEST)
    Wikipédia:Szavazás (irányelv)#A szavazási irányelvek összesítése, 8. sor ha jól számoltam. Végig el kell olvasni a sort. Súlyosan megsértetted. Föld-lét vita 2011. június 13., 23:13 (CEST)
    Te pedig szokás szerint súlyosan félreértelmezel, súlyosan nem gondolkodsz és súlyosan vitaképtelen vagy. Bár nem tartozik ide: a szavazási irányelv arról szól, hogy a szavazást hogyan kell lebonyolítani, nem arról, hogy mikor és hol kell azt tenni. Nincs benne olyan, hogy irányelvet csak szavazással lehet megváltoztatni, hanem az van benne, hogy szavazással hogyan. Ha nem látod a különbséget, az nem az én bajom. De huszonnyolcadszor tájékoztatlak, hogy a szavazás megvolt. Te magad is részt vettél benne. Tehát ha még egyszer azt állítod nyilvános helyen, hogy súlyosan megsértettem valamit, amit nemhogy nem súlyosan, de egyáltalán nem, szankcionálást fogok kérni a megfelelő helyen. Elég legyen a felelőtlen vádaskodásokból! Gondolkozz végre!!! LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 14., 00:14 (CEST)
    Van egy szavazási irányelv, amely tárgyalja az irányelvek változtatásáról a szavazást, erős megkötésekkel, erre néhányan jönnek, és egy lazán értelmezhető összevissza konszenzusos úton próbálják megkerülni felhatalmazás nélkül. Szeretném, ha szankcionálást kérnél ellenem, mert legfeljebb kitiltanak, de talán egy picit nagyobb figyelmet kap ez a probléma. Ha van valamiről szabály, hogy hogyan lehet, de nem írja külön, hogy csak így lehet, az nem jelenti azt, hogy lehet máshogy is. De még azt is el tudom fogadni, hogy Te nem így értelmezed. Gondolj bele. Ha most én meg szeretném változtatni, Te lobogtatnád a linket a „szavazásról”. Kénytelen volnék egy rendes szavazást kiírni. Ez nehezen menne át a javaslat formán is, mert Te megint lobogtatnád a linket. Utána a szavazáson is. Végül szigorú feltételek mellett, nem teljesítené a kétharmadot, és maradna a Te változatod, amit úgy „fogadtak el”, hogy közben egyesek arra bíztattak, nem kell erről beszélni, és az ellenzők nem is nyílvánítottak véleményt. Egy alternatív javaslat volt (az enyém, ja és még a kettő levonás, amit nem tudom hol vettél figyelembe), amire azt mondtad, rosszul értelmezem, és azt, hogy ne szóljak többet hozzá, mert nem tartozik oda. Tényleg azt gondolod, hogy fair dolog egy ilyen „szavazást” szembeállítani egy rendes szavazással. Mindig nyerni fog. Föld-lét vita 2011. június 14., 01:07 (CEST)
    Bírom, mikor valaki előre tudja, hogy én mit tennék adott helyzetben, és mi lenne egy ki sem írt javaslat sorsa. Szeretem a látnokokat. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 14., 09:44 (CEST)
    Kérlek próbálj meg érdemben is válaszolni, a vitalapomon is lehet. Föld-lét vita 2011. június 14., 11:19 (CEST)

    Ennek a vitának semmi értelme. Főleg, hogy mind a ketten ugyanazt támogatjátok. Mellesleg az ellenzők miért nemkívánatosak itten, ha ez a kocsmafal része, és nem szerkesztői allap? --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 21:05 (CEST)

    Gondolom ellenszavazat hiányában ki lehet nyilvánítani a 100%-os támogatást. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 13., 21:13 (CEST)
    Ezt a hozzászólást vondd vissza, ha pedig nem olvastad a szakaszt, akkor előbb azt tanácsolom olvasd el, utána pedig vondd vissza ezt a hozzászólást. Föld-lét vita 2011. június 13., 21:19 (CEST)

    Tudtam, hogy ezt az elferdített érvet be fogja dobni valaki. Abban a szakaszban a támogatók írják fel magukat. Beleírhatsz. Ez udvariasság kérdése. Valszeg offba fogom tenni, vagy nyitok neki egy másik szakaszt. Mert nem kapcsolódik a témáhaoz. Nem ugyanaz, mint egy szerkesztés kihúzogatása. Föld-lét vita 2011. június 13., 21:16 (CEST)

    Udvariasságból nem is írtam abba a szakaszba. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 21:32 (CEST)

    A saját véleményemet - mivel a témához kapcsolódik - leírhatom, csakúgy, mint te vagy bárki más a sajátját. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 13., 21:26 (CEST)

    Re Hkoala: Az is az udvariassághoz tartozik, hogy vitalapokról, kocsmafalakról nem törölsz hozzászólásokat. Még a sajátodat sem. Föld-lét vita 2011. június 13., 21:43 (CEST)

    Ezt pont Te mondod? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 13., 23:05 (CEST)
    Nézd meg a laptörténetet: véletlenül duplán sikeredett, a másodikat töröltem. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 21:46 (CEST)
    Föld-lét, az udvariassághoz az is hozzátartozik, hogy most egy bocsánatot elrebeghetnél Hkoala kioktatásáért. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 13., 21:49 (CEST)
    Teljesen igaz. Hkoala: Elnézést, hogy figyelmetlenségből szóvá tettem, hogy vitalapról törölsz, amiben egyáltalán nem volt igazam. Most Csigabi: Az udvariassághoz az is hozzátartozik, hogy most bocsánatot kérsz, mert egy csúf ferdítést a véleményednek beállítva félre próbáltad vezetni a szerkesztőket. Föld-lét vita 2011. június 13., 21:56 (CEST)
    Nincs miért bocsánatot kérnem. A szerkesztőket pedig nem próbáltam félrevezetni. Tudnak olvasni, le tudják szűrni a tanulságot és ki tudják alakítani a véleményüket. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 13., 22:00 (CEST)
    Föld-lét: Szerintem egy kicsit túl sokszor vádolod meg a szerkesztőtársakat ferdítéssel. Lassan kezd úgy tűnni, mintha vaktában lövöldöznél a„ ferdítés-puskával”, hátha előbb-utóbb eltalálsz valakit. Szerintem sem Hkoala, sem Csigabi hozzászólásaiban nem volt ferdítés. Ellenben elmondom, hogy én mit tartok ferdítésnek: (Azt amikor ezt írtad Beroesznek, majd ezen véleményedet később e képen jellemezted. Igazából a lényeg, hogy esetleg el kéne gondolkozni azon, hogy talán nem minden az amit te annak tartasz. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 13., 22:59 (CEST)
    Egy kicsit sokszor? Na látod ez ferdítés. Mutass még 3 alkalmat, amikor szerinted ferdítéssel vádoltam alaptalanul vagy jogosan. Ezt a hozzászólást is beszámíthatod. A linket meg nem értem. Ebben mi a ferdítés? Nemcsak egyértelműen, hanem szó szerint igaz. Föld-lét vita 2011. június 13., 23:20 (CEST)
    Hiszen ezen a lapon két embert gyanúsítottál meg vele (HKoala, Csigabi), meg most engem. Ez, ha jól számolom, a korábbival együtt négy. De fél tizenkettőkor nem fogom átnézni minden egyes hozzászólásodat az összes vitához, de biztos vagyok benne, hogy még találnék. Hogy mi a példában a ferdítés? Már egyszer leírtam, csak akkor nem írtam le szóról-szóra, hogy ferdítesz: itt megtalálod. Ja és ezzel együtt ötnél tartunk. Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 13., 23:35 (CEST)
    Sőt, már 6. Ugyanis az előbb ismét ferdítettél. Azt írtam még hármat. Föld-lét vita 2011. június 13., 23:43 (CEST)
    És mi abban a ferdítés, hogy több példát hoztam fel, mint amennyit te kértél? De gondolom, az eddigi logikád alapján, hogy ez a kérdés lesz a 7. Most idézzem azt amit még abban az üzenetben írtál: „Ezt a hozzászólást is beszámíthatod” és gondolom az általad beírt üzenet idézése a 8. ferdítés lesz. Azonban tájékoztatlak, hogy a következő üzenetedre részemről nem fog válasz érkezni, mert amit te csinálsz az nem más, mint mások szavainak kiforgatása, átértelmezése. Van egy mondás amit nem ártana megfogadni. Így kezdődik: Okos enged... Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 13., 23:53 (CEST)
    Hát igen. Előrelátó vagy. Megint ferdítettél, mert állításoddal ellentétben nem hoztál több példát, mint amennyit kértem. Hármat kértem, Te pedig kettőt hoztál. Az ötödik volt a második. Föld-lét vita 2011. június 13., 23:58 (CEST)
    Na mégis válaszolok és valóban utoljára, mert nagyon fárasztóak szókifacsarásaid és az önkényes átértelmezéseid:
    1. „Tudtam, hogy ezt az elferdített érvet be fogja dobni valaki.”
    2. „mert egy csúf ferdítést a véleményednek beállítva félre próbáltad vezetni a szerkesztőket”
    3. [2]
    4. „Egy kicsit sokszor? Na látod ez ferdítés.”

    Ez négy. Tehát a négy az több mint három. Igaz, tény, hogy Beroesz üzenetével kapcsolatban nem fogtad rá senkire, hogy ferdít. Ott viszont Te ferdítettél, ami a mostani hozzászólásaidra alapvetően rossz fényt vet. Most pedig véglegesen zárom a veled folytatott díszkurzust, mert veled teljesen lehetetlen értelmesen tárgyalni. Vádaskodsz, támadsz és kiforgatod mindenki véleményét, ha az számodra nem megfelelő. Nekem pedig erre nincs szükségem. Mint mondtam: Okos enged. Jó éjszakát! Hungarikusz Firkász Nuvola apps ksig.png Ide írkássz! 2011. június 14., 00:19 (CEST)

    Nem, el kell higyjem, hogy tényleg nem értetted meg a kérésemet, mert különben ezt nem csinálnád. Bocs, hogy az utolsó utáni válaszodra is válszoltam. Jó éjszakát. Föld-lét vita 2011. június 14., 00:41 (CEST)

    Köszönet Hkoalának, hogy nyitott egy szakaszt, ahol az ellenzék is elmondhatja a véleményét. Mert enélkül elég furcsa egy szavazás. Nem mintha ne láttam volna már ilyeb voksolást is. Utoljára 1985-ben. – Malatinszky vita 2011. június 13., 22:06 (CEST)

    Minősíthetetlen. Én Malatinszky helyében szégyelném magam. Föld-lét vita 2011. június 13., 22:31 (CEST)

    Kivánságod egy kicsit furcsa, de nincs ellene kifogásom: bátran szégyelld magad a helyemben! Malatinszky vita 2011. június 13., 23:26 (CEST)
    Számomra egy kicsit furcsa, hogy pont neked furcsa: "Én szégyellném magam a helyében. Malatinszky vita 2011. május 31., 23:00 (CEST)" --Föld-lét vita 2011. június 13., 23:37 (CEST)

    Symbol opinion vote.svg megjegyzés Nem akarok belemenni egy szavazhat/nem szavazhat típusú vitába, nopláne egy szavazás/nem szavazás típusú vitába, de mindenesetre rámutatok, hogy Szerkesztő:Zerind szerktársunknak a fenti, támogató hozzászólása a nyolcadik szerkesztése a magyar Wikipédián. Malatinszky vita 2011. június 14., 13:00 (CEST) Symbol question.svg kérdés Akkor mi okból mutattál rá erre? Föld-lét vita 2011. június 15., 14:32 (CEST)

    Hiába provokálsz: olcsó húsnak nyögés a vége. – Malatinszky vita 2011. június 15., 15:55 (CEST)


    Úgy tűnik, hogy lesz egy pozitív mellékhatása ennek a témának: kevéssé aktív és rég nem látott szerkesztők kapcsolódnak be újra a Wikipédia építésébe, mint például Jegesbubu. Ő utoljára 2006-ban járult itt hozzá a munkához.
    Kár, hogy olyan sokáig hűsöltél Jegesbubu, de most üdv újra itt!
    WikiThanks.png Karmela posta 2011. június 14., 13:57 (CEST)
    Osztom Karmela örömét. Lehet, hogy egyesek úgy gondolják, Jegesbubu eddigi tevékenysége (52 szerkesztés, amelyeknek kicsit több, mint a fele a szerkesztőtárs saját szerkesztői lapját érintette) jelentéktelen, de szerintem egyoldalú, felületes megközelítés ez, hiszen nem veszi figyelembe Jegesbubu több mint hat évnyi tapasztalatát. – Malatinszky vita 2011. június 14., 14:07 (CEST)
    Számomra is nagy öröm az új szerkesztő. Szerkesztő:Zerind pl. ma délelőtt regisztrált, de már tegnap délelőtt leadta szavazatát a fenti támogatók között. Nyilván más megbeszéléseken is fogunk látni, üdv., Zerind! --Vadaro vita 2011. június 15., 19:48 (CEST)
    Zerind 2009. szeptember 28-án regisztrált. (lásd itt). CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 15., 19:53 (CEST)
    És már a tizedik szerkesztésénél tart! – Malatinszky vita 2011. június 15., 20:04 (CEST)
    Én a szerkesztői lapjának laptörténetében azt látom, hogy ma 10:38-kor. De ha már régi motoros és most újra éled, az is jó. --Vadaro vita 2011. június 15., 20:21 (CEST)

    Rovosaman sem szerkesztett még idén ötvenet. Összesen hatvanat sem. Peligro (vita) 2011. június 15., 22:43 (CEST)

    Nekifutás 3.0. - ellenzők

    Arra kérek mindenkit, aki nem akarja az infoboxban, bevezetőben, sem a szócikkek egyéb kiemelt helyén látni a települések rovásírásos nevét (természetesen a cikktörzsben lehet), hogy ide ez alá a szakasz alá iratkozzon fel. Arra kérek mindenkit, hogy ide most ne írjanak semmit. Kommentezésre nincs lehetőség, a támogatóknak Föld-lét nyitott fentebb egy külön szakaszt.

    1. --Hkoala Pesce(Simbolo).jpg 2011. június 13., 21:32 (CEST)
    2. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 13., 21:41 (CEST)
    3. Raziel szóbuborék 2011. június 13., 21:47 (CEST)
    4. Malatinszky vita 2011. június 13., 22:07 (CEST)
    5. --True-Symbol.gifIvanhoe sherwoodi erdő 2011. június 13., 22:14 (CEST)
    6. --WikiThanks.png Karmela posta 2011. június 13., 22:51 (CEST)
    7. -- --Vadaro vita 2011. június 13., 22:55 (CEST)
    8. -- Ogodej Mal 0.png vitalap 2011. június 13., 23:24 (CEST)
    9. - Gaja →  2011. június 13., 23:54 (CEST)
    10. --Pagonyfoxhole 2011. június 14., 00:44 (CEST)
    11. --Akela vita 2011. június 14., 01:01 (CEST)
    12. Zastava S. Jugoslavije.png Szajci pošta 2011. június 14., 08:12 (CEST)
    13. --Szilas vitalapom 2011. június 14., 10:21 (CEST)
    14. --Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. június 14., 10:53 (CEST)
    15. --Peyerk vita 2011. június 14., 11:19 (CEST)
    16. --Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. június 14., 11:20 (CEST)
    17. <kontos/> 2011. június 14., 12:24 (CEST)
    18. --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. június 15., 19:58 (CEST)
    19. --Peligro (vita) 2011. június 15., 22:41 (CEST)
    20. Beroesz Bremen Wappen(Klein).svg 2011. június 16., 06:20 (CEST)
    21. OsvátA Palackposta 2011. június 16., 07:51 (CEST)
    22. Tambo vita 2011. június 16., 08:12 (CEST)
    23. RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 16., 09:45 (CEST)
    24. Mathae Fórum 2011. június 16., 10:54 (CEST)
    25. Ary vita 2011. június 16., 11:10 (CEST)
    26. VC-süzenet 2011. június 16., 20:17 (CEST)

    Lezárás és szavazás?

    Tekintve, hogy már wikin kívül is elég nagy "érdeklődést" váltott ki ez a vita, javasolnám, hogy írjunk ki egy hivatalos szavazást, zárjuk végre le ezt a témát. Mit szóltok? --Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. június 16., 07:36 (CEST)

    Ideje lenne. → Raziel szóbuborék 2011. június 16., 07:47 (CEST)

    Szerintem szavaztunk. OsvátA Palackposta 2011. június 16., 07:52 (CEST)

    OsvátA+. Nem érdemes élezni az ellentéteket, a közösség álláspontja elég egyértelmű.--Szilas vitalapom 2011. június 16., 08:18 (CEST)
    Symbol opinion vote.svg megjegyzés A táblák mellett szavaztam éspedig azért, mert a valódi életben az önkormányzatok képviselői döntöttek a dologról és elkészíttették ezeket a táblákat és kihelyezték a városok, települések mellé. Ez egy valóságos dolog, ami az életben működik. A Wikipédia egy enciklopédia, ahol a tények szerepelnek (többnyire) ezért, itt is szerepeltetni kell a táblákat. Az már szinte részletkérdés, hogy hol. De véleményem szerint a települések infoboxában van a helye. Ugyanis, akkor amikor majd elkészül egy új tábla csak be kell illeszteni majd a helyére. Kicsit furcsa nekem azonban, ahogy fel lett a kérdés téve és nem is értek egyet vele. Vajon aki ezt elkezdte tisztában van azzal, hogy mit jelent a nekifutás 2.0 vagy 3.0? Szerintem nem.:) Heart-beat.gif Vadszederkecall me 2011. június 16., 08:47 (CEST)
    Ezt már soha nem tudjuk meg, mert aki kezdeményezte önként visszavonult. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 16., 09:00 (CEST)
    Nem egészen vonult vissza, Föld-lét más néven kíván regisztrálni és ezt a nevet csak azért blokkoltatta, hogy ne legyen több felhasználói neve. De az új néven, gondolom, tartózkodni fog az eddigi viselkedési sémájától, hiszen azt írta, nyugodt légkörben szeretne szerkeszteni.
    WikiThanks.png Karmela posta 2011. június 16., 12:15 (CEST)

    Azért azt lássa mindenki, ahogy az ellenzők szakaszának bevezetőjében is ott szerepel, hogy a cikktörzsben benne lehetnének nyugodtan a táblák, csak az infoboxban, az első sorban és kötelezően való használatát nem szavaztuk meg. - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 16., 10:59 (CEST)

    re Istvánka: Bárki kiírhat róla szavazást, a szokásos módon.
    re RepliCarter: Igen, azt mindenki látja. És azt is láthatja mindenki, hogy a korábbi vitában fölmerült egy másik lehetőség is: a táblákról külön, önálló listát is lehetne készíteni. --Vadaro vita 2011. június 16., 19:20 (CEST)

    Akkor ez legalább egy olyan szavazás(féle), ami miatt senki nem szomorkodhat, lehetőségek vannak bőven. :-) - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 16., 20:52 (CEST)

    Itt van a szavazás. --Nyar94 vita 2011. június 16., 21:00 (CEST)

    Szavazás kiírva. Tessék voksolni: Wikipédia:Szavazás/A rovásírásos szövegek vagy táblák használatáról, 2011--Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. június 18., 11:38 (CEST)

    Ami sok az sok!

    A rovásírás körüli, Föld-lét által elképesztő agreszivitással és sokak türelmét próbára téve provokált újabb "véleménygyűjtés" folyamán alig létező szerkesztők tömeges rajzása kezdődött, amit még csak-csak tűrtem.

    Most azonban megjelent egy anon, aki egy nem létező szerkesztő nevében adott le szavazatot.

    A szavazat.

    Gabesz666 (vita | szerk. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) A nemlétező szerkesztő.

    193.225.34.19 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) És a szavazó anon.

    Meddig hagyjuk ezt a romboló provokációt, magyarul közönségesen trollkodást?!? --Peyerk vita 2011. június 15., 22:28 (CEST)

    [3]. :)--Pagonyfoxhole 2011. június 15., 22:33 (CEST)
    Bocs a beléd szerkesztésért az imént, Peyerk, kb. az 5. szerkütk után volt. :) --Pagonyfoxhole 2011. június 15., 22:37 (CEST)
    Jah, látom már, mégsem csak kávézik Vigyor --Peyerk vita 2011. június 15., 22:41 (CEST)
    Ó, a gumimacis ötletem örökül marad az utókornak. :-) - RepliCarter Chinese entertainment.jpg Hagyj üzenetet 2011. június 16., 09:37 (CEST)

    Hozzáteszem, hogy Gabesz vitalaplinkje Zerindre mutatott. Ki érti ezt? LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 22:30 (CEST)

    Anonunk az Eszterházy Károly Főiskoláról még csak kezdő, nem jól másolta át az aláírásokat. CsigabiSpiral jel.jpgitt a házam 2011. június 15., 22:32 (CEST)

    Ja, az lehet. Eszembe nem jutott volna, hogy az aláírást copypaste-módszerrel gyártotta. LADis LA ék.jpgpankuš→ 2011. június 15., 22:34 (CEST)
    Amilyen szar gépek vannak ott, már az csoda, hogy egyáltalán le tudta menteni. Persze azóta lehet, hogy vettek újabbakat, hogy utoljára ott jártam :) Alensha 2011. június 17., 01:13 (CEST)

    A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Rovásírásos kép a bevezetőkben#Ki mikor jött meg szakasz sokkal többet elárul arról, mi történik itt. Anélkül nem érthető a sztori. --Peyerk vita 2011. június 15., 22:36 (CEST)

    Mindenesetre az anon IP-címét 24 órára blokkoltam, a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Rovásírásos kép a bevezetőkben lapot pedig határozatlan időre levédtem, hogy csak regisztrált felhasználó szerkeszthesse. Malatinszky vita 2011. június 15., 22:38 (CEST)

    Véleményfelmérés? Szavazás? Ki dönt el mit? Egyáltalán miről van szavazás? Az egész folyamatot X db szerkesztő RND módon egyéni felkiáltással kezdte, rendezte, változtatta, blokkolta, kozmetikázta és zárta le. Személyeskedés, gittrágás képernyőhosszakon, világos szabályok, értékelési mód, időtartam egy betű se. Ez polémia semmit nem oldott meg, semmiről sem döntött nem hogy legitim módon, de még a Wiki-szabályok, vagy szokások szerint se. Bocs, de ez most vicc volt, vagy mindig ez a módi...?--Rovasinfo vita 2011. június 16., 22:49 (CEST)

    Persze, mondja ezt olyan valaki, aki három napja kezdte a pályafutását a Wikipédián, mily véletlen, épp a kocsmafalon. Jó lenne, ha hozzászólás és kritizálás előtt esetleg megismerkednél a Wikipédia szabályaival, és csak utána mondanád meg nekünk, hogy mit csináljunk :-) Xiǎolóng Dragon01.svg vigyázz, harap! 2011. június 16., 23:04 (CEST)

    Van egy még újabb is, aki mindjárt az első szerkesztésében utasítani akarta Nyar94-et, hogy mit csináljon, és mit ne. Vigyor --Pagonyfoxhole 2011. június 17., 00:05 (CEST)

    Újnak nem mondanám, de nem akarom a poént lelőni :-)Laci.d National Emblem of the Republic of China.svg vita 2011. június 17., 00:10 (CEST)

    Nem is szükséges. :-) --Pagonyfoxhole 2011. június 17., 00:19 (CEST)

    Szavazás kiírva. Tessék voksolni: Wikipédia:Szavazás/A rovásírásos szövegek vagy táblák használatáról, 2011--Istvánka Gnome-face-cool.svg posta 2011. június 18., 11:38 (CEST)