Zenedráma

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMivel egyértelműen nem összművészet a zenedráma, ezért a zenerámához kapcsoltam a wd-n. ;o) Fauvirt vita 2014. augusztus 28., 23:12 (CEST)

Üdv! A zenedráma cikk jelenleg az angol Gesamtkunstwerk szócikkel és társaival van összekapcsolva, viszont szerintem inkább a Musikdrama cikkcsoportjával kellene összekötni. Vélemények? ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 28., 19:54 (CEST)

 támogatom!!! Épp én is ezt akartam, annyival kiegészítve, hogy a Gesamtkunstwerk erre való átirányítást törölni kellene, mert jó-jó, van köze hozzá, de nem ugyanaz! (Főleg, hogy gondolom ugyanabból az építészati témájú szócikkből jutottunk oda.) Fauvirt vita 2014. augusztus 28., 20:13 (CEST)
Köszönet az átkapcsolásért. ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 29., 11:00 (CEST)

Felhívás szavazásra.

Végéhez közeledik Hidaspal adminválasztásánál a szavazása! Pagony tegnap lezárult szavazása megmutatta, hogy több mint hatvan szavazati joggal rendelkező szerkesztője biztosan van a magyar nyelvű Wikipédiának. Szeretném felhívni minden szerkesztőt, hogy szavazzon! Végre ismét van lehetőség egy olyan szerkesztő adminná választására aki a való életben is létezik! Nem csupán egy nicknév, egy homályos csak a kibertérben létező fantom hanem hús-vér ember. Van (polgári) neve, foglalkozása, el lehet érni. --Texaner vita 2014. augusztus 28., 21:38 (CEST)

(Tudtommal ez szinte mindannyiunkról elmondható, vagy tévednék? Én például létezem a való világban, és minden olyan dolgom van, amit itt fent felsoroltálː név, foglalkozás, elérhetőség, stb... Peligro (vita) 2014. augusztus 28., 21:57 (CEST))
Hagyd... nem logikára van szüksége. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2014. augusztus 28., 22:56 (CEST)
Ugyan már, van azért pár szerkesztő aki megnézi a szerkesztők lapjait (pl. Peligroét is, tiedet) is és tud olvasni! --Texaner vita 2014. augusztus 29., 07:15 (CEST)
Jééééé! Találtam egy szerkesztői lapot, ahol nagy betűkkel ezt látom kiírva: „EZ A SZERKESZTŐ KIS IDŐRE VISSZAVONULT AZ INTERNET ZAJÁTÓL”. Vigyor --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 29., 08:15 (CEST)
Bizony, bizony csak csendben szemlélődik ritkán szól! Esetleg, ha időd megengedi vess egy pillantást a vitalapjára! --Texaner vita 2014. augusztus 29., 08:45 (CEST)
Kálmán, azért talán te is látod az iróniát abban, hogy miközben itt a hús-vér, elérhető embereket állítod példaképnek a kibertérben sunnyogó fantomokkal szemben, a te szerkesztői lapodról is csak annyi derül ki rólad, hogy szakállas hegedűs (esetleg a jól fejlett testére büszke bécsi szűzleány) vagy. Mindenesetre ha az adminok iránti érdeklődésed kielégítése végett esetleg rólam akarnál többet megtudni, hívjál bátran a +1-917-325-9692 mobiltelefonszámon (az időeltolódás miatt lehetőleg csak ebéd után). --Malatinszky vita 2014. augusztus 29., 09:09 (CEST)
Vetettem, de az csak arra elég, hogy lássam a fent általam idézett nyilatkozatodat ismét, illetve egy halom WikiData emblémát. Nem szoktam senki vitalapját olvasgatni, most sem teszem. Ha valamit közölni akarsz, közöld úgy, hogy megértsem. Látok viszont mást is: két hét alatt kb. 50 szerkesztés, ezek kb. fele kocsmafalakon és szavazásokon. Csendes szemlélődés? Aki a zaj elől kocsmákba, vitafórumokra és szavazásokra vonul vissza, ott rendszeresen hallatja is a hangját, annak elég érdekes elképzelései lehetnek a zaj elől való visszavonulás fogalmáról. Kirándulni is gondolom a paksi atomerőmű turbinagépházába szoktál menni. :-) --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 29., 09:47 (CEST)

Nem kell minden magas labdát leütni. Én például hagyom. (Gólba tart? Kapufa lesz? Mellé? – Mindegy). OsvátA Palackposta 2014. augusztus 29., 09:35 (CEST)

Köszönöm mindenkinek a támogatást, a nem támogatók kritikáját is köszönöm. Nem lépek vissza, mert hogy nézne az ki, komolyan gondoltam, de kérek mindenkit, hogy csendben magában támogasson, vagy ne támogasson, egyszerű indoklással. A zavarkeltés nem célom, a szabálykövetés a célom. Minimális szabályokkal, amelyek irányelvekbe rögzítve vannak és amelyek mindenkire vonatkoznak. Az ettől eltérő egyedi eseteket szóvá fogom tenni. Mély tanulsággal, hogy a stílusomon változtatni kell. Maradok járőr tisztelettel. Hidaspal vita 2014. augusztus 29., 15:09 (CEST)

Mi a teendő (problémás cikk esetén)?

A tallium-halogenidek cikket nézve felmerült bennem, hogy vajon mi a teendő az ilyen cikkekkel? Én most rávágtam egy lektor sablont, de komolyan az járt a fejemben, hogy valami olyasmi illene rá, hogy "Figyelem! Ez a cikk az angol ... szócikk fordítása akarna lenni, de tudjuk, hogy rengeteg hibát tartalmaz, igyekszünk javítani, de addig is inkább az angol eredetit olvassa, a magyart csak saját felelősségre...". Most villant be, hogy talán a legjobb lett volna szerkesztői allapra (vissza)rakni. De azért érdekelne mások véleménye. Szaszicska vita 2014. augusztus 28., 23:02 (CEST)

Nem igazán tudom eldönteni, hogy azért kínai nekem mert nagyon kémiai, vagy azért mert tényleg annyira rossz, de ha az utóbbi, akkor van {{horror}}(?) sablonunk is. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 29., 00:01 (CEST)

Miután megnéztem a szerkesztői lapodat és amit a vitalapra írtál, bátran ki is tettem a cikkre a sablont. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 29., 00:07 (CEST)
A horror sablonnal az a bajom, hogy nem derül ki belőle pontosan, hogy a cikk csak fontosságához képest nagyon gyenge, vagy úgy, ahogy van, csapnivaló. Meg így még a fő névtérben marad, ami nem túl jó reklám. Szaszicska vita 2014. augusztus 29., 19:21 (CEST)

Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek? ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 29., 13:14 (CEST)

Igen, szerintem az pont erre lett kitalálva.--Rlevente üzenet 2014. augusztus 29., 13:28 (CEST)
Köszönöm, így már rémlik, hogy találkoztam ezzel, de sikeresen el is felejtettem. Most csak azért nem élek vele, mert tovább dolgoztam rajta, így kis híján már rendben lesz/van. Szaszicska vita 2014. augusztus 29., 19:21 (CEST)

Köszönet

Szervusztok!

Köszönöm mindenkinek, aki mellém állt a nehéz napokban. Nagyon kellemetlen helyzet volt, senkinek nem kívánom. Tisztelettel: --Ronastudor a sznob 2014. augusztus 29., 10:10 (CEST)

OsvátA Palackposta 2014. augusztus 29., 21:40 (CEST)

Ebben az esetben azonnali vagy törlési megbeszélés a teendő? Eléggé a kettő határán mozog, de (ilyen formában legalábbis) semmiképpen nem maradhat. --XXLVenom999 vita 2014. augusztus 29., 14:54 (CEST)

Töröltem eltévedt tartalomként, kár erre pazarolni az időt. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2014. augusztus 29., 15:11 (CEST)

Rendben, vielen dank! --XXLVenom999 vita 2014. augusztus 29., 15:13 (CEST)

Elkészítettem a fenti navboxot. Amikor betöltöttem az érintettek helyére, akkor vettem észre, hogy létezik egy Sablon:A magyar labdarúgó-válogatott vezetőedzői. Erre mindössze négy hivatkozás van. Ezek. Melyik maradjon, és mi történjen a másikkal? Tambo vita 2014. augusztus 19., 06:59 (CEST)

Az új sablon kétségtelenül szebb és áttekinthetőbb a másiknál, a régire szerintem semmi szükség, legfeljebb „alias”-ként kéne meghagyni, ha régen valóban vezetőedzőnek nevezték a posztot. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 19., 07:22 (CEST)

Megcsináltam az átirányítást is, mert felesleges két sablon ugyanarra, ráadásul a régire korábban hivatkozó négy szócikk alanyai épp a közelmúltban voltak szövetségi kapitányok, egészen biztosan nem vezetőedzők. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 31., 23:19 (CEST)

Csehi Zoltán műfordító

Janus Pannonius-díjat kapott műfordításaiért, de semmilyen információt nem találok róla az interneten. Létezik ellenben ilyen néven egy jogász professzor, akinek a CV-jében az szerepel, hogy művészettörténetet is végzett. Vajon nem azonos a fordítóval? Tud erről valaki valamit? (A labdarúgóval nyilván nem azonos!) Wikizoli vita 2014. augusztus 30., 12:52 (CEST)

Elsiettem a kérdést, de nem az én hibám, hogy a hírekben így szerepelt, és nem y-nal. Mert nyilván Csehy Zoltán az illető: (Pozsony, 1973. november 26. –) felvidéki (szlovákiai magyar) költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus. Wikizoli vita 2014. augusztus 30., 12:56 (CEST)

Igen, ő az. --Pagony foxhole 2014. augusztus 30., 13:04 (CEST)

Olimpiai kérdések

Két kérdésem lenne az olimpiai nemzeti szócikkekkel kapcsolatban. Első: mit jelent az érmesek szakaszban a naponkénti és sportágankénti lebontásnál a vörös, zöld és kék háttér? A második (bár ezt inkább tudakozóban kellene feltennem, elnézést érte): mit jelent az a szó hogy "erőnyerő"? ‑‑XXLVenom999 vita 2014. augusztus 31., 18:04 (CEST)

Az erőnyerőt azt tudom: az a versenyző vagy csapat, amely játék nélkül jut tovább a következő fordulóba. Általában kieséses rendszerű versenyeknél a sorsolást úgy készítik, hogy az első fordulóban néhány kiemelt versenyzőhöz nem sorsolnak ellenfelet, így azok játék (mérkőzés) nélkül jutnak a 2. fordulóba. Teniszben gyakori ez a megoldás a főtáblákon. Akkor is előfordulhat ilyen, ha nincs meg a kellő létszám ahhoz, hogy mindenkinek jusson ellenfél egy meghatározott játékszámból álló kieséses versenyhez. Például ha 32 helyett csak 30 játékos van, akkor úgy sorsolnak, hogy két játékos az első fordulóban erőnyerő. --Dodi123 vita 2014. augusztus 31., 18:28 (CEST)

Kék: az adott nemzet aranyérmet szerzett a sportágban vagy napon, zöld: érmet szerzett, piros: nem szerzett érmet. --fausto vita 2014. augusztus 31., 18:35 (CEST)

Minden világos, köszönöm a válaszokat mindkettőtöknek! --XXLVenom999 vita 2014. szeptember 1., 12:59 (CEST)

Elég nevezetes-e egy Wikipédia-szócikkhez?

Sziasztok!

Írnék egy szócikket, csak nem akarok úgy járni, hogy utólag törlésre kerüljön. Nagypapámról van szó, ezért szeretném én írni (természetesen figyelve a semlegességre, elfogulatlanságra, objektivitásra, stb.)

Gazdag Gyuláról van szó, Torony község (Vas megye, Szombathelytől kb. 5 km nyugatra) tanítója, testnevelője, igazgatóhelyettese, sportszervezője, és sok más sport és önkéntes társadalmi tevékenység felelőse volt több mint négy évtizedig. A helyi, járási sportélet meghatározó és egész Vas megyében széles körben ismert alakja volt, 2010-ben bekövetkezett haláláig. Ő honosította meg a futóiskola rendszert a megyében és országosan is az elsők között.

Ő lett a település első díszpolgára. Nevét őrzik különböző rangos megyei sportversenyek, események.

Ez eddig még megítélésem szerint is kevés, mert ilyen tanító más falvakban is lehetett az előző század második felében. Azonban tegnap óta a nevét viseli Torony általános iskolája (amely egyébként négy község közös iskolája - állami iskola, természetesen), és az iskola melletti park. Ez, azt gondolom, már kiemelkedő egy életpályában.

Kérdésre tenném tehát fel, hogy ez elég-e ahhoz, hogy szócikk szülessen belőle.

Köszönöm a válaszokat! --Mastermourinho vita 2014. szeptember 1., 15:43 (CEST)

Szerintem egy iskola névadója és egy település díszpolgára elég nevezetes személy. Ja és sakk emlékversenyt is neveztek el róla. Szerintem szerkeszd meg bátran. Andrew69. 2014. szeptember 1., 16:03 (CEST)

Óvatosan a címadással. Van Gazdag Gyula filmrendezőnk. OsvátA Palackposta 2014. szeptember 1., 16:10 (CEST)

Nem értem a kérdést.
Más az, hogy ÁLTALÁBAN, norma szerint, egy iskola névadója és egy település díszpolgára elég nevezetes személy. (Értsd: valamennyi személy, akik ezt a két kritériumot, együtt, teljesíti) és más az hogy "XY nevezetesnek számít, hiszen egy iskola névadója és egy település díszpolgára."
Vannak ugyanis nem nevezetes névadók és nem nevezetes települések is, nem nevezetes díszpolgárokkal.
Ha tehát az első kérdésre a válasz "igen" lenne, akkor gondolkodás nélkül nevezetesnek KELLENE minősíteni nem nevezetes település nem nevezetes díszpolgárát is, akiről nem nevezetes iskola van elnevezve.
Én maradnék annál, hogy nem ilyen szabályok kellenek, hanem minden egyes esetben egy kis mérlegelés és utána döntés.----Linkoman vita 2014. szeptember 1., 16:23 (CEST)

A Wikipédia:Nevezetesség útmutató szerint „Egy téma vélhetően akkor elég nevezetes és alkalmas arra, hogy önálló szócikk szülessen róla, hogyha megbízható másodlagos források, melyek a tárgytól függetlenek, jelentős mértékben (nem triviális említések szintjén) feldolgozták azt.” Tehát ha tudsz mutatni (és a cikkbe beírni) legalább két független forrást, melyek részletesen foglalkoznak Gazdag Gyula életével és munkásságával, akkor elég nevezetesnek ítéltetik és nem lesz kitörölve. (Ha pl. Torony község honlapjának 'Híres szülöttek' szakaszában szerepelne, az jó lenne, vagy ha valahol közölnék Joó Imre volt polgármester aug. 31-i méltató beszédét, az is.) --Rlevente üzenet 2014. szeptember 1., 16:35 (CEST)

Szerintem akiről iskolát neveztek el és ugyanakkor díszpolgár is, sakk emlékverseny is van a tiszteletére, annak személyét az enciklopédiában komolyan vehető három különböző helyen már garantáltan nevezetesnek tekintették és alaposan foglalkoztak vele. Akár elérhetőek ezek az anyagok online, akár nem, abból indulhatunk ki, hogy a nevezetesség feltételei teljesülnek. Ha emellett még az is igaz, hogy a cikkíró annyi megbízható és a wikipédiások által is ellenőrizhető forrásanyagot tud bemutatni róla, hogy kitelik belőle egy cikk, akkor csak hadd készüljön el. Hadd találják meg az iskolások a névadójukról az anyagot a Wikipédiában, a polgárok is a diszpolgárjukat!

A források ellenőrizhetőségének érdekében viszont valószínűleg szükség lesz egy és más feltöltésére a Wikipédiába, esetleg az WP:OTRS közbeiktatására is szükség lesz. Gondolom.

Azt javasolom, hogy tegyük meg ezt a megbeszélést egy szabályos törlési megbeszéléssé.

--Karmela posta 2014. szeptember 1., 20:34 (CEST)

Elképzelem, mit gondol most Mastermourinho a szabadon szerkeszthető Wikipédiáról. Nem doktori dolgozat készül csak lehetne egy életrajzi cikkünk, amit jól megírhatna majd egy lelkes unoka. Van már ilyen és ne kezdjünk törlést a nem létező cikkről, hisz sokkal fájóbb hogy több száz csonkot a kutya sem javít és van puzzle ami hiányzik de rá se néz senki. Andrew69. 2014. szeptember 1., 21:03 (CEST)
@Andrew69.: Úgy tűnik félreértettél. A formálisan levezetett majd lezárt törlési megbeszélés pusztán annak megerősítésére kéne, hogy a cikk majd garantáltan meg is  maradjon, ha elkészült. --Karmela posta 2014. szeptember 1., 23:34 (CEST)
Nem látom értelmét, de ellene sem vagyok, mert jobb most kimondani, mint később kitörölni. Ami biztos már meglévő cikkeink tucatjánál nevezetesebb Gazdag úr. Itt egy gyors lista pl kikről van cikkünk: Begry Ferenc Xavér, Ember Pál, Fersius Kristóf Andrew69. 2014. szeptember 2., 06:24 (CEST)
A felsorolt cikkek mind „Szinnyeis” maradékok DD munkásságából, valamikor régen született egy döntés, hogy ezek egy része megmentésre kerüljön. Ezzel a döntéssel lehet nem egyetérteni (szerintem sincs a legtöbbnek igazán hozzáadott értéke), de örökké ezekkel példálózni, amikor felmerül valakinek a nevezetességével kapcsolatban kérdés, nem igazán elegáns lépés (Pokémon-teszt). Az eredeti kérdésre válaszolva, Gazdag Gyula szerintem könnyedén teljesítheti a nevezetességi kritériumot. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 2., 09:03 (CEST)
A dolog egy kicsit bonyolultabb, mint hogy „valamikor régen született egy döntés, hogy ezek egy része megmentésre kerüljön”. A Szinnyeis cikkek egy része törölni való, mert szubcsonk és/vagy alanya nem nevezetes, más részét szépen ki lehet és kell is bővíteni, megint mások durván hibásak és javításra szorulnak. Ez a tevékenység szép lassan folyik is; akit érdekelnek a részletek, az nézzen be a Szerkesztő:Malatinszky/DD átvett cikkei lapra és annak allapjaira. Malatinszky vita 2014. szeptember 2., 17:04 (CEST)
Akkor ezt egy kicsit benéztem, elnézést kérek, azt hittem ez a projekt már lezárult. Így viszont különösen nem elegáns dolog pont ezekkel példálózni az ilyen jellegű vitákban. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 2., 17:34 (CEST)

@Mastermourinho: Kérdésedre a válaszom egyértelmű igen!--Gepy vita 2014. szeptember 2., 07:43 (CEST)

@Karmela: egy cikkről akkor lehet törlési vagy megmaradási megbeszélést folytatni, ha van cikk, anélkül elég nehéz. Én próbáltam online forrásokat keresni (ld. a fenti hozzászólásomat), néhány perc alatt nem igazán találtam - ez persze nem jelenti azt, hogy nincs. Remélhetőleg Mastermourinho-nak több áll a rendelkezésére (pl. az iskola névadó ünnepségén vagy a díszpolgári cím átadásán elhangzottak) és gond nélkül megírja a cikket.--Rlevente üzenet 2014. szeptember 2., 15:45 (CEST)

@Rlevente: Az egy külön téma lesz, de csak ha már kész a cikk, hogy a cikk forrásolt része többet tesz-e ki egy szubcsonknál.
Viszont ha arra máris van jó forrás, hogy díszpolgárrá választották, valamint hogy sakk-versenyt és iskolát neveztek el róla, akkor máris eldönthetjük egy törlési keretében, hogy ez így együtt kellő bizonyíték-e arra, hogy három alkalommal mélyrehatóan foglalkoztak már vele mások. Vagy esetleg azt, hogy úgy van, ahogy Linkoman mondja, tehát hogy nem minden díszpolgári kinevezést veszünk figyelembe, nem minden iskolát veszünk kellően tekintélyesnek, nem minden sakkversenyt sem, és az ebből az alkalomból összekészített anyagot még akkor is ignorálnánk, ha a kezünkben lenne.
Tehát egy ilyen elvi törlésit máris nyugodtan lefolytathatunk. Tulajdonképpen már folyik is, csak nem formalizáltan.
--Karmela posta 2014. szeptember 2., 18:06 (CEST)

Ismerkedjetek meg egy fordítást segítő eszközzel

Minority Translate --Texaner vita 2014. szeptember 2., 12:35 (CEST)

Letöltöttem, de most nem tudom kipróbálni! Köszönettel: --Ronastudor a sznob 2014. szeptember 2., 14:09 (CEST)

Utazás-orvostani klinikai gyógyszerészet

A cikk vitalapján olyan kifogás áll már két éve megválaszolatlanul, hogy a cikk szövege elavult, lásd itt. Ezt egy ilyen orvosi témánál súlyosnak érzem, aggályosnak meghagyni a fő névtérben, ezért a cikket áttettem ide: Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek/Utazás-orvostani klinikai gyógyszerészet. Jó lenne, ha akadna hozzáértő feljavítója, hogy minél hamarabb visszakerülhessen a fő névtérbe.

--Karmela posta 2014. szeptember 2., 18:18 (CEST)

Engem ez a vitalapi megjegyzés aggaszt a legjobban: „Legtöbb része szó szerinti másolat és inkonzisztens csoportosítása a tankönyvből ki-copyzott részeknek.”, amit a cikk egyik forrásaként feltüntetett könyv szerzője írt. Amúgy ez csak nagyon alapos átdolgozás után kerülhetne vissza a cikknévtérbe. ✮ Einstein2 vitalap 2014. szeptember 2., 18:21 (CEST)

Hagytam egy üzenetet az Orvostudományi műhely vitalapján is. --Karmela posta 2014. szeptember 2., 18:37 (CEST)

Grants to improve your project

Apologies for English. Please help translate this message.

Greetings! The Individual Engagement Grants program is accepting proposals for funding new experiments from September 1st to 30th. Your idea could improve Wikimedia projects with a new tool or gadget, a better process to support community-building on your wiki, research on an important issue, or something else we haven't thought of yet. Whether you need $200 or $30,000 USD, Individual Engagement Grants can cover your own project development time in addition to hiring others to help you.

Szavazás olimpikonok és focisták nevezetességéről

Lezárult az olimpikonok és focisták nevezetességéről szóló szavazás. Az eredménynek megfelelő útmutató itt található: Wikipédia:Nevezetesség (sportolók). --Rlevente üzenet 2014. szeptember 3., 11:43 (CEST)

Segítség kérés: Ágazat egyért létrehozása

Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni az érintett (szerintem) három terület értőitől, hogy hova vezessen az egyértelműsítendő szó a leendő (szerintem az Ágazat-ról átirányítandó) Ágazat (egyértelműsítő lap)-on:

  • Növényesek (koronaformák): 1.) Ágazat (botanika); 2.) Korona (botanika); 3.) Koronaforma/Koronaformák; 4.) Ágrendszer (botanika) (→márcsakhogy ne felejtsük, hogy a folyóknak is van olyan!) 5.) egyéb ötlet
    (itt felmerül az Ág (egyértelműsítő lap)-on található „Ág (növényanatómia)” egyértelműsítés helyessége is, de ezt inkább a műhelyben beszéljük meg...)
  • Heraldika (ágazat, család-ágazat, fiók ágazat): 1.) Ágazat (heraldika); 2.) egyéb ötlet
  • Gazdaságtan (termelő, feldolgozó, szolgáltató): 1.) Ágazat (gazdaság) 2.) Gazdasági szektor/Gazdasági szektorok 3.) egyéb ötlet

Esetleg van-e más jelentése?... Fauvirt vita 2014. szeptember 3., 15:21 (CEST)

bajnoki cím éve 2013 vagy 2013–2014

Sziasztok Sportszerkesztők! Jó lenne egységesíteni a bajnoki címek, kupagyőztes évek, stb. formátumát, pontosabban az év jelzését. Hol csak 2014-et látok egy játékos szócikkében a sikerei bekezdés alatt, hol 2013–2014-et, pedig ugyanarról a szezonról van szó, ez esetben a 2013–2014-esről. Nekem szimpatikusabb ez utóbbi formátum, hiszen a bajnoki címet nem naptári évben lehet elnyerni, mivel a bajnokság sem naptári év szerint zajlik, hanem őszi-tavaszi rendszerben, tehát szerencsésebb lenne mindig a szezon éveit jelezni, azaz jelen esetben 2013–2014. Mit szóltok hozzá? Ha megszületik a döntés, akkor én az összes Debreceni VSC játékosnál egységesíteném is. —Cakesam 2014. augusztus 3., 3:30 (CEST)

A 2014 semmiképpen nem jó. Az idényt kell jelölni. A 2013–2014 vagy 2013–14 forma a megfelelő. Én az utóbbit támogatom. -Csurla vita 2014. szeptember 4., 20:33 (CEST)

Szerintem is az utóbbi. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 4., 20:51 (CEST)

Szerintem is az idény, 2013–2014. Hidaspal vita 2014. szeptember 4., 22:46 (CEST)

Fonetikai jelek átírása IPA-ra

Valaki tud segíteni? Van egy-két táblázat (ennek a 13-14-15. oldalain, meg amúgy az egész szótárrészben), ahol a hangok kiejtését nem IPA-jelekkel, hanem valami más módon írták le, ilyen felső indexbe írt kérdőjelek, y-ok vannak benne, meg olyan x, ami alatt van egy pont, meg ferdén áthúzott c betű, meg ilyenek. Ezt tudja valaki, hogy ezeket hogy kell értelmezni vagy átírni? Zerind üzenőlap 2014. szeptember 3., 18:13 (CEST)

Vesd össze a könyvben szereplő táblázatot ezzel a lappal, ami elmagyarázza a kiejtést, leírja a szabályos IPA-jelet, és megemlíti a használatban lévő alternatív szimbólumokat is. A kitevőbe írt kérdőjel (igazából ez amolyan kampó csak) a glottalizált ejtést jelöli (tehát azt, hogy a hang kiejtése után kötelezően összezár a glottisz). A felső indexbe tett y csak k után van, ez egyszerűen egy k+j kettőshangzót jelöl, mint annak a szónak a közepén, hogy "lakják". A ferdén áthúzott c, úgy látszik, egyszerűen a c hangot jelöli, mint a "cica" szóban. --Malatinszky vita 2014. szeptember 3., 19:48 (CEST)

Köszönöm, ez egy jó kis összefoglaló. És ha már a glottiszt említetted, és nem adott ki rá szócikket a kereső, csináltam belőle átirányítást :) Zerind üzenőlap 2014. szeptember 4., 09:35 (CEST)

Megpróbáltam a Mam nyelv-ben kiegészíteni, ahogy értettem a fenti források alapján (nem láttam, hogy {{építés alatt}}, remélem, nem lesz szerkesztési ütközés), de a en:Mam language#Consonants elbizonytalanított, ott [pʰ], [ɸ], [βv̻] (laminal [v]? nem világos, mi az), [kɕʰ] stb. található de még [ɤ], [ɯ] magánhangzó is. Oliv0 vita 2014. szeptember 4., 11:43 (CEST)

Neked is köszönöm (nem ütköztünk), sajnos ahogy egyre jobban nézem, ez is egyre bonyolultabb :( De ebben a két forrásban ilyesmik nincsenek, ezért szerintem egyelőre elég, ha így marad a szócikk, ahogy van. (A nyelvtant még bővítem.) Zerind üzenőlap 2014. szeptember 4., 20:23 (CEST)

Ünnepek nevezetessége

Kérlek, írjátok le a véleményeteket a kezdőlapra kikerülő ünnepek nevezetességével kapcsolatban a "Mit tekintünk ünnepnek? (Nevezetességi kritérium ünnepek számára)" szakaszban. --Hkoala 2014. szeptember 4., 08:08 (CEST)

Kategorizálás - segítség

Kedves szerkesztők!
Ma elkészítettem a Szövetséges Központi Intéző Bizottság című szócikket, ám nem nagyon tudom, hogy a Magyar Tanácsköztársaság kategórián kívül, milyen kategóriába kéne még berakni. Ha valakinek van egy kis ideje átfutni, és ajánlani valamit, azt nagyon megköszönném!
Tisztelettel: Gumivonat Üzenőfal 2014. augusztus 30., 15:49 (CEST)

Munkásmozgalom. Andrew69. 2014. augusztus 30., 22:27 (CEST)

Szerintem a Kategória:Munkásmozgalomba nem, annak más a tartalma. Nincs most ilyen kategória. Ha lenne, akkor a Kategória:Kollektív végrehajtó szervek lenne a legközelebbi, a Bulé vagy inkább az 50 prütanisz is idetartozik, vagy a Tanács végrehajtó bizottsága, ha lenne ilyen cikk, de csak Tanács végrehajtó bizottságának titkára van. Ide tartozik még A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Legfelsőbb Tanács (Albánia). Ide tartozna a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnöksége. Hidaspal vita 2014. augusztus 31., 00:54 (CEST)

Szerintem a Kategória:Magyar történelmi államszervezet lenne jó. --Vadaro vita 2014. szeptember 1., 13:38 (CEST)

Köszönöm a segítséget, a kategóriát hozzáadtam. Gumivonat vita 2014. szeptember 5., 16:03 (CEST)

Ez jónak tűnik nekem is. Hidaspal vita 2014. szeptember 4., 22:50 (CEST)

Világbajnok csonk

Veszelin Topalov 91.82.140.27 (vita) 2014. szeptember 7., 12:40 (CEST)

Rajta van a csonk-sablon, ami tartalmazza azt a szöveget, hogy "segíts te is, hogy igaz szócikk lehessen". Én az utóbbi hónapokban rengeteg sakk-témájú szócikket hoztam létre, bővítettem és aktualizáltam, de első körben a magyarokra, illetve a magyar vonatkozású szócikkekre fókuszálok. Ha ezekkel készen vagyok, akkor sorra veszem a világbajnokokat is. Ha úgy érzed, hogy ennyit már nem tudsz várni, akkor szabad a pálya! Mindenki csak örül, ha a csonkok kiegészítésre kerülnek, illetve ha új szócikkek születnek. --Dodi123 vita 2014. szeptember 7., 13:45 (CEST)

Kiemelt és jó szócikkek jelölése a wikidatában

Át kellene írni a kiemelt és jó cikkek adminisztrációjának leírásában azt a részt, ami a Link FA és Link GA elhelyezéséről szól. Ki ért hozzá, hogy működik ez újabban? --Hkoala 2014. szeptember 4., 20:07 (CEST)

Pontosan milyen lapokat kell? A módszer szerintem sokkal egyszerűbb (na nem nekünk, hanem egy újoncnak, aki a sablon szót se ismeri), a Wikidata-lapon (ahova ugye a Más nyelveken→szerkesztés és Eszközök→Wikidata útvonalon lehet eljutni, az elsőt talán jobban ki kéne emelni, mert az a lap megfelelő részére visz) a nyelv bejegyzésénél szerkesztés, a kis trófea ikon a szövegmező előtt, majd a „Badges” mezőben (ezt és a megjelenő lap további szövegeit le kéne fordítani, de hogyan?) kijelölni a megfelelő sorokat egyszerű kattintással. Remélem, érthető voltam. --Tacsipacsi vita 2014. szeptember 5., 21:50 (CEST)
Wikipédia:Szócikk kiemelésének_lezárása#Ha a lap megkapta a kiemelt státuszt és Wikipédia:Jószócikk-eljárás adminisztrálása#Lezárás. --Hkoala 2014. szeptember 5., 22:05 (CEST)
Beírtam a lapokra, a mostani angol szöveggel. Ha majd magyar lesz, akkor átírjuk a lapokon az angol részeket.--Tomcsy üzenet 2014. szeptember 5., 23:16 (CEST)

Ha elveszti a kiemelést, akkor hogy lehet megszüntetni? Nekem a wikidatán kijelölve marad valamelyik, nem lehet a kijelölést megszüntetni. --Tomcsy üzenet 2014. szeptember 5., 23:29 (CEST)

Ctrl+kattintással lehet megszüntetni az utolsó kijelölését. --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 5., 23:40 (CEST)

Gyakorlatilag felrobbant az internet, mindenki erről beszél, de itt nincs cikk róla. ref.

91.82.57.134 (vita) 2014. szeptember 8., 17:13 (CEST)

Nahááát! Most már bezárhatunk. Ki tudja, még miről derül ki, hogy nálunk nincs róla cikk! --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 8., 18:45 (CEST)

Várjuk meg a dolgok végét! Mert ha véletlenül csak 99-szer akkora, akkor meg azért kapunk majd bírálatot. Wikizoli vita 2014. szeptember 8., 18:53 (CEST)

Mit jelent az, hogy "felrobbant az internet"?
Hol robbant fel az internet?
Ki az a "mindenki", aki a Laniakeáról beszél? Komolyan érdekelne, hogy kik olvasnák az ilyen szócikkeket. (Te nyilván nem, mert tudsz angolul).
A cikket könnyedén meg tudom írni (a címét javítottam), de attól félek, hogy utána számon fogja valaki kérni, hogy "mikor lesz megírva a Laniakea szuperhalmazban lévő mintegy 100 kvadrillió csillag szócikke?" (a Wikipédia szerverei nem tudnának hirtelen ennyi szócikket tárolni és összeomlanának).
A német wiki (aminek kerekítve 1 millió 750 ezer szócikke van) a Laniakeáról öt, azaz 5 mondatot ír. Csak összehasonlításképpen: mi az ilyen kevés információt tartalmazó szócikkeket nem fogadjuk el teljes értékű szócikknek (egyesek perverz módon ki is törlik).
misibacsi*üzenet 2014. szeptember 8., 20:26 (CEST)

Ten years of Wikipedia in Asturian language

Excuse me for not speaking Hungarian yet.

Oviedo, September 8, 2014

Asturian is alive and in use.

Next September 12 and 13, the Asturian Wikipedia community of users will celebrate with the support of Wikimedia España Chapter the tenth anniversary of Uiquipedia, the free encyclopedia in Asturian. The events will take place in Auditorio Príncipe Felipe (Plaza La Gesta, Oviedo).

The first article in Asturian was «Zazaki», a minority language spoken in Turkey. That first edit was in July 26, 2004. Ten years later, more than 800 000 edits have been made on almost 20 000 articles, and numbers are growing every day with the work of tens of volunteers. And it doesn’t stop there: other Wikimedia projects in Asturian have developed, such as Wikicionary, Wikisource and Wikiquote. Managed by Wikimedia Foundation, all of them make part of a global movement that started in 2001 when Wikipedia started with the goal of delivering freely all human knowledge.

To commemorate this date, Uiquipedia and Wikimedia España are carrying out two days of celebration events so that the projects in Asturian are better known. Literature, poetry music and traditions in Asturian will be present. It’s free and everybody is welcome. In addition, Wikimedia España will have its annual General Assembly in Oviedo.

See here the schedule of activities.

B25es vita 2014. szeptember 8., 18:05 (CEST)

Congratulations, and have a nice anniversary celebration! :) Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 9., 22:07 (CEST)

Kiemelés és lezárás

Kedves szerkesztők! Nemsokára lejár a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál szócikk kiemelési eljárása, de még néhány szavazata hiányzik. Kérem, hogy akit érdekel és van egy kis ideje átnézni a szócikket, nézzen rá a munkalapra. Köszönöm!

Valamint azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy szintén nemsokára lejár a kiemelési felülvizsgálat az Ayrton Senna szócikk esetében, azonban valaki másnak kellene lezárnia, mert a cikkben kifogásolt részeket én javítottam. Nagyon köszönöm, ha ebben valaki segítene nekem! nyiffi üzenj! 2014. szeptember 5., 16:21 (CEST)

A felülvizsgálati eljárás eljárási hiányosság miatt meghosszabbításra került. A téma iránt érdeklődő szerkesztők az Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban tanúsíthatják a feltétel teljesülését, amennyiben a csillag megtartását jogosnak érzik. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 10., 10:57 (CEST)

Furcsaság a kiemelt státusz felülvizsgálatáról szóló szabályban

A szavazási irányelvben eddig nem volt átvezetve a szócikkek kiemelt státuszának felülvizsgálatáról 2012-ben elfogadott módosítás. Ezt most pótoltam, de közben feltűnt az elfogadott szövegben egy furcsaság, ott ugyanis ez olvasható:

  • A jelölő szerkesztő a cikk vitalapjára elhelyezi a {{farc}}(?) sablont, a munkalapot kitölti (a jelölő mondat helyett a felülvizsgálatot kérő mondat), az ellenőrizendő szakaszokban {{szükséges}}(?) sablonnal és magyarázattal megjelöli a problémát
  • Ezek a cikkek is a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre oldalon, de külön várólistán és munkapadon szerepelnek
  • Az eljárás ugyanúgy lefolyik, mint a kiemelésen, négy hetes időtartammal. Az ellenőrző szerkesztők tanúznak, de tanúsításokra csak azon szakaszokban van szükség, ahol a szükséges sablont a jelölő szerkesztő, vagy a felülvizsgálat során egy másik szerkesztő kitette, illetve az Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban
  • ha a négy hét alatt a szükséges sablonokkal jelölt szakaszokban megvan a 3/5 tanúsító sablon, akkor a csillag megmarad
  • ha a négy hét alatt nem történnek meg a változtatások és nem lesznek meg a tanúsítások, a kiemelt státuszt elveszíti a cikk.

A problémám a következő: mi a túrónak kell tanúsítani a harmadik alpont szerint az Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban, ha negyedik alpont szerint ott nem kell meglennie a kellő számú tanúsító sablonnak, mert erre csak a szükséges sablonokkal jelölt szakaszokban van szükség? --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 7., 23:40 (CEST)

Ez nem lett külön kiemelve a negyedik alpontban. Tehát helyesen ha a négy hét alatt a szükséges sablonokkal jelölt szakaszokban ÉS AZ Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban megvan a 3/5 tanúsító sablon, akkor a csillag megmarad - RepliCarter Hagyj üzenetet 2014. szeptember 8., 00:33 (CEST)

Akkor ennek értelmében lezárja valaki helyettem a jelenleg futó felülvizsgálati eljárást? Éppen ma járt le. Köszönöm! nyiffi üzenj! 2014. szeptember 8., 15:22 (CEST)
Úgy látszik különös érzékem van arra, hogy teljesen más irányból érkezve aktuális problémákat találjak/okozzak, hiszen az aktuális kiemelési eljárásokat hetek óta nem követem. A felülvizsgálat lezárásának leírásánál a szabály az elfogadott szöveg betűje szerint lett megírva, és az eljárás is ennek megfelelően zajlott le. Azaz a kérdés még bonyolultabb, mint amilyennek eredetileg tűnt. :-( --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 8., 15:46 (CEST)

(Szerkesztési ütközés után) Eredetileg ennek megfelelően is írtam meg a szavazási irányelvnél a javítást, csak miután felfedeztem ezt az ellentmondást, a mondat második felét eldugtam kommentbe. A kérdés igazából pont az, hogy az elfogadott hiányos szövegváltozat lehetővé teszi-e, hogy a szabály szellemét követve a kiegészített mondattal kerüljön be az az irányelvbe, vagy ragaszkodnunk kell a szöveg betűjéhez, és akkor van egy kicsit sánta szabályunk. Nem vagyok jogász, de szerintem ők – attól függően, hogy épp melyik oldalon állnak – örülnek, vagy épp megőrülnek, amikor ilyen helyzetre bukkannak egy jogszabályban. :-) --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 8., 15:28 (CEST)

Úgy látom az Ayrton Senna szócikk felülvizsgálati eljárásában sikerült mindenkit elbizonytalanítanom. Én két megoldási lehetőséget látok:

  • a szabály betűje értelmében megtartotta a szócikk a csillagot, vagy
  • a szabály szelleme értelmében nem, de ebben az esetben – a felmerült új körülményre történő hivatkozással – az eljárás meghosszabbítását is lehetséges megoldásnak tartom.

Ha nekem kéne választani, akkor én a hosszabbításra szavaznék, hogy legyen lehetőség az Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel szakaszban is a szükséges tanúsítványok begyűjtésére. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 9., 13:37 (CEST)

Köszönöm az ötletelést! Megmondom őszintén, ha nekem kellene eldöntenem, nagy bajban lennék, de még nem kizárt, hogy érdeklődés híján lezárom és elveszem a csillagot, hogy aztán rendbe hozzam és két hónap múlva kiemelésre vigyem. A felülvizsgálatoknál sajnos különösen csökkent az érdeklődés a részvétel iránt, ezért a hosszabbítás hiába tűnik jó ötletnek, szerintem hasztalan lenne. nyiffi üzenj! 2014. szeptember 10., 09:07 (CEST)
Tettem egy megjegyzést a kötetlen részbe, hogy ha épp arra jár valaki, akinek joga van lezárni, akkor biztosan lássa, hogy eddig miért nem történt ez meg. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 10., 09:38 (CEST)
A kiemelések lezárásához nem kell külön jog, azért ajánlgattam olyan lelkesen az elmúlt napokban, de most már kezd kínossá válni... :) nyiffi üzenj! 2014. szeptember 10., 09:57 (CEST)

A fentiek alapján az elfogadott irányelv szellemében javítottam az érintett oldalakat. Remélem sikerült mindenhol következetesen átvezetnem a dolgokat, akit érdekel a közreműködéseim között megtalálja, hogy hol és mit csináltam. Az éppen zajló felülvizsgálati eljárás problémája is megoldva. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 10., 12:06 (CEST)

VisualEditor available on Internet Explorer 11

VisualEditor will become available to users of Microsoft Internet Explorer 11 during today's regular software update. Support for some earlier versions of Internet Explorer is being worked on. If you encounter problems with VisualEditor on Internet Explorer, please contact the Editing team by leaving a message at VisualEditor/Feedback on Mediawiki.org. Happy editing, Elitre (WMF) 2014. szeptember 11., 09:29 (CEST).

PS. Please subscribe to the global monthly newsletter to receive further news about VisualEditor.

Tartály szócikk átnevezése és fogalom rendezése

Szerettem volna létrehozni a puffertartály szócikket (hogy a borkészítésnél már ne kelljen részletezni és különben sem csak ez használja, ezért - sajnos úgy látom sokakkal nem analóg - ezt is figyelembe véve), de olyan feladatba (falba) ütköztem, amihez egyedül kevés vagyok...

  • A Tartály szócikk első mondatából, továbbá wikidatawikidata:Q740460 kapcsolataiból is kiderül, hogy az nem a tartályokról általában (?wikidata:Q1756525 - ez jelenleg az alábbi edényhez kapcsolódik), hanem egy speciális un. nyomástartó változatáról szól. Szeretnék segítséget kérni az átnevezéséhez, hogy mi is lenne a megfelelő címe, másrészt azért itt, mert (csak ezzel kapcsolatban és jaj de sok ilyen van még a WP-n) még egy sor hasonló van:
  • Edény (ami a jelenlegi kapcsolata és tartalma helyet inkább egyért. wikidata:Q677428 kéne legyen)
    -> tárolóedény (wikidata:Q987767?) (hő~, energia~, puffertartály(ok) - mint az bizonyos nyomástartó is???! -, kémcső stb.)
    -> főzőedény lábas (ami jelenleg Lábas település) - vagy egyes helyeken lábos (ami a Vizma település tanulsága szerint szintén(?) egy település is)/fazék
    -> szállítótartály, konténer(? - nem tudom, ide tartozik-e)

Eddig jutottam... van(nak)-e, aki(k) seítene(k) rendezni, átgondolni? Fauvirt vita 2014. szeptember 11., 17:25 (CEST)

Módosító javaslat a szavazási irányelvhez

A szavazási irányelvet módosító javaslat került benyújtásra. A javaslat szövege megtalálható és véleményezhető a Szavazási irányelv módosítása, 2014 oldalon. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 12., 09:51 (CEST)

Hiányzik a cikkből a pilisi piramisok. ref: http://www.baratok.sk/index.php/erdekessegek-elgondolkodtato/652-pilis-rejtely 91.83.9.3 (vita) 2014. szeptember 12., 15:32 (CEST)

Nekem nem... --Malatinszky vita 2014. szeptember 12., 15:40 (CEST)

Nekem sem! --Ronastudor a sznob 2014. szeptember 12., 15:43 (CEST)
Nekem sem. Sem a pilisi szívcsakra, ami a dalai lámának sem. Igen meggyőző volt a reakciója annak kapcsán, amikor erről kérdezték. Hahaha! (no ő sem lett volna wikiadmin :-)). Azután magához térve elmagyarázta, hogy persze mindenki szereti magát elképzelni a világ közepének. :-) Hidaspal vita 2014. szeptember 13., 03:02 (CEST)
Nekem igen :) Na nem mint tény, hanem kulturális vonatkozások között fel lehetne sorolni a szívcsakrákat, piramisokat, Ősbudavárát, meg hasonló modern hiedelmeket. --Hollófernyiges vita 2014. szeptember 13., 07:17 (CEST)

Vagy az Unciklopédiába is bekerülhetne. Feltéve, ha OsvátA-nak nincs ellene kifogása.:-) Apród vita 2014. szeptember 14., 03:22 (CEST)

Hihetetlen. 2 nap alatt két Nemzet Színésze halt meg. 91.83.181.26 (vita) 2014. szeptember 13., 20:15 (CEST)

Igen. De egy nemzet két színésze halt meg, akik a nemzet színészei voltak. – LApankuš 2014. szeptember 18., 15:00 (CEST)

Kategorizálás - segítség (2)

Kedves szerkesztők!
Az alábbi szócikk kategorizálásában kéne nekem segítség: Forradalmi szocialisták. Előre is köszönöm a segítséget! Gumivonat vita 2014. szeptember 18., 17:27 (CEST)

Bedugtam a Munkásmozgalom kategóriába. --Malatinszky vita 2014. szeptember 18., 17:44 (CEST)

Jó szócikk

A Windows 8 jelölése szeptember 20-án lejár, ezért kérném, hogy nézzen még rá valaki! Bencemac A Holtak Szószólója 2014. szeptember 18., 19:20 (CEST)

Foglalkozás egyértelműsítése

Ha érdekelne valakit, a Vita:Foglalkozás (egyértelműsítő lap)-on egy beszélgetés folyik a foglalkozás mindenféle értelmének szócikkeiről. Fauvirt vita 2014. szeptember 18., 19:30 (CEST)

Wikihierarchia

Nem javaslat, hanem az azt megelőző első megbeszélési felvetés. Adminválasztási tapasztalataim alapján is. Ennek és a velem párhuzamosan zajló Pagony-választással kapcsolatban elhangzott, hogy a Wikipédia nem demokrácia. Nos, vannak, akik szerint az internet az egyetlen működő kommunizmus. Még. A wikipédia is még. Részben? Kifelé megy? Vannak nagyon megszívlelendő felvetések. LA szerint, milyen igaz, ha az adminokat rendszeresen újra kellene választani, akkor egy idő után puhány, semmi ellen fel nem lépő valakikké válnának. Nos, én a római rendszerből indulnék ki, amely sem demokrácia, sem diktatúra nem volt. Hirtelen javaslataim:

  • Grin érinthetetlen. Szerintem helytartóvá (intézó, steward) kellene fejleszteni. Hogy megy ez?
  • Grin mindig kiegészítheti a bürokraták számát háromra az adminok közül.
  • Az adminok megbízatása 10 évre szól.
  • Minden évben egy adminválasztás van, ahol adminná a támogató szavazatok alapján az első három válik, az ellenző szavazatok nem számítanak.

Így az adminok legfeljebb az utolsó 1-2 évben válnak óvatossá. Aki inaktív, arra nem szavaznak, hiszen nem ismerik. A makacs ellenzők, konok sértettek remélhető kis számuk miatt kiesnek. Ha nem így van, mi értelme van az emberi társadalomnak?

Hidaspal vita 2014. szeptember 13., 03:32 (CEST)

Kiegészítés:

Na, és mi van, ha Grin holnap meg talál halni? Hidd el, barátom: még ha nehézkes is néha, de a demokráciánál nincs jobb rendszer sem a társadalomban, sem itt! A demokrácia és a diktatúra közötti rendszer csak átmenet. Átmenet a demokráciából a diktatúrába! Még akkor is így van ez, ha néha úgy tűnik, hogy ez az átmeneti rendszer "jobban teljesít"!--Gepy vita 2014. szeptember 13., 16:19 (CEST)

Nem kell rögtön a halálra gondolni. Az is elég, ha azt vetjük fel, hogy lehet, hogy Grin nem is akar helytartó vagy mi a csuda lenni. Ha akar, jelentkezik rá, ha nem, nem kell ráerőltetni a másikra valamit. Az adminok egy ilyen felvetés esetében azt tehetik, hogyha helytartónak indul, akkor mögé állnak.

Tegyük fel, hogy valakit kétszer adminná választanak és a Hidas Pál szerinti szabályozás alapján örökre megválasztanak. Ezek után tegyük fel, hogy az illetőről égbekiáltó dolgok derülnek ki. Mit fognak csinálni az adminok? Pislogni, hogy dehát mégiscsak örökre választottuk meg, mit csináljunk. Lehet persze azt mondani, hogy a magyar Wikipédia történelmében Data Destroyerhez hasonló eset egy volt csak, ugyanakkor Tambo esetében is annak ellenére, hogy nem volt admin, vagyis a Data Destroyer esetéhez képest gyengébb szituáció volt, zavarban voltak hetekig, hogy mitévők legyenek.

Ismerem az Embert: ha van X. számú wikijogilag is örökre megválasztott admin, akkor egy bizonyos számú örök admin fölött bizonyos, hogy lesznek akik elszemtelenednek és akár a szerkesztésben is fölényessé válnak oktalanul. Statisztika kérdése az egész, hogy ahol van A számú szerkesztő, ebből B számú admin és C számú örökös admin, akkor hol húzódik meg az a C szám, amely fölött már ilyen bajok lennének.

De más baj is van az örök admin gondolatával: a Wikipédián belüli társadalmi aktivitást csökkenti (pl. wikitanácsválasztás esetében). Márpedig a Wikitanács - és itt elnézést kérek minden olyan személytől, aki indulni fog még adminválasztáson - még az adminválasztásnál is, ha jól sejtem, fontosabb szerepkört tölt be. Ezenkívül ha már a Wikipédián belüli ellentétek nem tudtak egy adminválasztás előtt kiderülni és/vagy megoldódni, akkor lehet hogy sértő az adminoknak indulóknak, de jobb ha adminválasztások alkalmával derülnek ki, melyeket szerencsétlen dolog egyszerűen sértettségek néven összefoglalni, mivel Grin pont Tambo megerősített szerkesztői és járőri megvonásának végén emelte ki az egymás közötti kommunikáció fontosságát (igaz, ezt a büntetések általi gyógymóddal szembeállítva hangsúlyozta ki) és a sértettségek néven való összefoglalás egyszerűen lesöprése az egymás közötti kommunikáció fontosságának. Apród vita 2014. szeptember 14., 03:09 (CEST)

Na és arról még nem is beszéltem, ha valakit kétszer megválasztanak adminnak, örök admin lesz, majd egy nap úgy dönt, hogy ő bizony visszavonul... Apród vita 2014. szeptember 14., 03:17 (CEST)

Most minden admin örök. :-) Hidaspal vita 2014. szeptember 14., 03:38 (CEST)

 megjegyzés Pontosabban a választás határozatlan időre szól, de a bit megmaradása aktivitáshoz kötött. A stewardnak jelentkezés nem ilyen egyszerű, volt már steward a magyar wikiről, de inaktivitás miatt egy idő után az ő bitje is repült. Szaszicska vita 2014. szeptember 14., 08:36 (CEST)

Van valami apropója ennek az újabb admin-ellenes véleménykérésnek? Csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy hosszú évek alatt egyszer sem volt konfliktusom adminnal? Még egy pár órás blokkot sem bírtam kiharcolni. Jelenleg bármilyen admin tevékenység utólag is visszavonható, senki nem tud helyrehozhatatlan kárt okozni. Továbbá vannak lehetőségek admin-bit megvonásra is. Szerintem a rendszer jól működik. --B.Zsolt vita 2014. szeptember 14., 14:48 (CEST)

A konfliktusokat szerintem sem rendszerváltoztatással kell megoldani, sokkal inkább tisztességes, korrekt párbeszéddel. Aki erre alkalmatlan, az ne akarja szabálymódosításokkal, alkotmánymódosításokkal bebetonozni magát a pozíciójába!--Gepy vita 2014. szeptember 14., 17:50 (CEST)

OK, hagyjuk. Bár nem tudom, én mibe betonoznám be magam, vagy mi nem tisztességes és korrekt abban, ahogy felvetettem. Nekem sem volt még soha blokkom. Hogyan lehet párbeszédet folytatni anélkül, hogy elkezdjük? De akkor fejezzük be, mert valóban nincs értelme ilyen nem korrekt válaszokkal. Visszavonom. Azért olvasd el mégegyszer, mire mit és hogyan írtál. Hidaspal vita 2014. szeptember 15., 01:03 (CEST)

A történelem az élet tanítómestere; és ebből a történelemből azt is tudjuk, hogy az Általad piedesztálra emelt római rendszer is diktatúrává fajult... Mindenesetre nagyon örülök, hogy visszavontad a javaslataidat! Szerintem bölcsen döntöttél!--Gepy vita 2014. szeptember 15., 19:31 (CEST)

Kösz a dícséretet, de nem pontos. Ez most már off. Nem emelem piedesztálra, vagy ha úgy tetszik nem én emelem piedesztálra, de más sem. A római rendszer ellen van amikor az athéni rendszert hozzák fel, ami állítólag magasan felette állna a rómainak, ugyanakkor ugyanezen források máskor a mai rendszerben mintha elvetnék, sőt gúnyosan beszélnének (10-20 éve biztosan, ami nem egy történelmi távlat) a „közvetlen” vagy „direkt” demokráciáról (kategória A). A probléma Athénban a fékek és ellensúlyok hiánya volt. A római „collegialitas” fék is volt, ellensúly is, általában „véletlenül” jól sikerült rendszernek írják le. (kategória B) A „kategória A” is állandóan a fékek és ellensúlyok rendszeréről beszél ugyanakkor, mint mai szükségletről (ez a görögimádat és a rómaigyűlölet közötti ellentmondás szerintem). A mai amerikai rendszert hozzák pozitív példaként. Nos, ez szerintem is pozitív minta. Ez viszont tényleg nem a görög rendszeren, a gunyoros direkt demokrácián alapul, hanem valami közvetlen demokrácián. Sokáig én sem tudtam, de az amerikai alkotmány létrehozásakor a Velencei Köztársaság alkotánya a fékek és ellensúlyok rendszerének kialakításávban alapvető ötletekkel szolgált, ezt az alapító atyák nagyon gondosan tanulmányozták. Ugyanakkor ki nevezné Velencét demokratikusnak? És Velence honnan szedte? Nem demokratikus volt, hanem oligarchikus, mint a szenátori-lovagi római rendszer, amelybe viszont a a római népgyűlések komolyan bele tudtak szólni a köztársaság idején. De az a rendszer is szétesett, ahogy terjeszkedett. Kellett nekik egy egy mindenféléből összegányolt „nemkirály, mert azt nem szeretjük”, hanem valaki, akit később császárnak hívtunk, de aki valójában a mentelmi jogból, számvevői jogból, fellebbezési fórumból, ilyen-olyan kinevezési jogból, bizottsági elnökből, parlamenti speakerből („princeps” senatus) összerakott „egyszerú polgár” volt, ahogy a velencei dózse. Churchill mondta, hogy a demokrácia rossz dolog, de nála jobbat még nem találtak. Azt is mondta, hogy a demokrácia ellen a legjobb ellenérv öt perc beszélgetés egy átlagpolgárral.:-) Ezek mind megszívlelendő és meggondolásra érdemes felvetések a demokrácia barátai számára is. Döntésképesség is kell, de fékek és ellensúlyok is kellenek. Hidaspal vita 2014. szeptember 19., 18:45 (CEST)

Ilyen is van, csak nem itt. ref.

91.83.25.11 (vita) 2014. szeptember 17., 20:19 (CEST)

Még mi nincs? Készíts listát, hogy ne vesszen el az archívumban. --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 17., 20:30 (CEST)

Itt lehet cikkeket kérni. Itt lehet tájékozódni arról, hogyan működik a Wikipédia. Ogodej vitalap 2014. szeptember 17., 21:15 (CEST)

Már korábban is írtam: miért nincs az ilyen esetekre egy udvarias üdvözlősablon? Nem mindig ugyanaz az ember kérdez. --B.Zsolt vita 2014. szeptember 17., 22:42 (CEST)
De egy ilyen cikket össze is lehet hozni. Andrew69. 2014. szeptember 17., 22:47 (CEST)

Igen, tudom. :) De ez egy gyakran ismétlődő probléma, és nehéz mindig udvariasnak maradni. --B.Zsolt vita 2014. szeptember 17., 23:00 (CEST)

@B.Zsolt, valami hasonló jellegű szöveget állíthatnál össze: {{vettük}}. --Karmela posta 2014. szeptember 18., 00:07 (CEST)

Annak ellenére, hogy szerintem ez 90 százalékban ugyanattól az anontól származó trollszagú froclizás, ezeket az általában ugyanazon stílusú, megrovó hangvételű, irritálóan számon kérő bejegyzéseket itt az egyéb kocsmafalon tekinthetjük jóhiszeműen kérésnek is. Ebben az esetben csakugyan kell egy sablon, ami linkeket tartalmaz a kért cikkek listájára, a Wikipédia működését leíró lapra, a kezdő szerkesztők lapjára s.t.b. a {{vettük}} udvarias szövegével. Ogodej vitalap 2014. szeptember 18., 09:36 (CEST)

A legrosszabb azonban, hogy az ilyen anontól származó egymondatos odabökések - mindenfajta köszönések és elköszönések nélkül - eleinte még szórakoztatóak, később unalmasak, még később idegesítőek lesznek - már csak azért is, mert a reagálások a troll etetésének számítanak, a nem reagálások viszont ugyanúgy megmaradnak belső méreganyagként, amelyeknek valahol ki kell jönniük, mert ezt kívánja a test és lélek védekezőrendszere. Vagyis pszichológiai csapdahelyzet a trollokra nem reagálás is. Apród vita 2014. szeptember 18., 17:38 (CEST)

Mától használhatjátok ezt is: {{{{subst:kértcikk}}, eredménye:

Köszöntünk a Wikipédiában!

Üdvözlünk!

Üdvözlünk a Wikipédiában kedves Olvasó!

Köszönjük a hibajelzésedet, hogy egy fontos hiányosságra hívtad fel a figyelmünket, és hogy ezzel is hozzájárultál a Wikipédia épüléséhez.
Az ehhez hasonló visszajelzések nagyon fontosak számunkra, igyekszünk figyelembe venni a továbbiakban.
Jobbító szándékod hatékonyságát fokozhatod, ha az észrevételeidet egyenesen az érintett Műhelyek vitalapjára írod, mert így a kérésed éppen a témában jártas szerkesztőket éri el.
Tudtad, hogy te is tudod szerkeszteni a cikkeket, és hogy a Wikipédia olvasói egyben a szerkesztői is? Ide kattintva tájékozódhatsz, hogy hogyan tudsz te is beszállni a munkába, – mi is így kerültünk ide.
Különösen szívesen látjuk sorainkban az olyan szerkesztőket, akik igényesek a munkájukra, tehát téged is.

Üdvözlettel, jó szerkesztést: B.Zsolt vita 2014. szeptember 18., 23:19 (CEST)

De szép lett! De mi történik akkor, ha olyan témát választ, melynek a műhelye inaktív vagy félaktív vagyis utóbbi esetben lassabb a reagálás az intenzívebb műhelyeknél? Apród vita 2014. szeptember 18., 23:37 (CEST)

"az érintett" részt kicseréljük "egy érintett"-re és azt hiszem meg van oldva. --B.Zsolt vita 2014. szeptember 18., 23:57 (CEST)

A cikket közben azért megírtam. Andrew69. 2014. szeptember 19., 19:07 (CEST)

Ayrton Senna - Kiemelt felülvizsgálat

Az Ayrton Senna szócikk kiemelt státuszáról a felülvizsgálati eljárás hamarosan véget ér, és még hiányzik tanúsítvány a más cikkekkel való összehasonlításánál. Kérem, hogy aki fogékony a téma iránt és még nem járt arra, nézze meg, hogy teljesíti-e a feltételt, és ha igen, akkor tanúsítsa is ezt. Köszönöm! --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 19., 23:07 (CEST)

Ma is tanultam valamit!

Csak nem a wikin: http://index.hu/tudomany/til/2014/09/04/az_amerikai_zaszlot_egy_17_eves_diak_tervezte/ ugyanis itt még cikke sincsen. enwikin: http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_G._Heft --– Aláíratlan hozzászólás, szerzője 91.83.29.93 (vitalap | szerkesztései) 2014. szeptember 4., 17:19 (CEST)

Kedves Ismeretlen!
Köszönjük, hogy felhívtad erre a figyelmünket.
A magyar Wikipédia ugyanúgy bárki által szabadon szerkeszthető, mint a magyar - csak az angolon valaki meg is írta szócikket.
Ez a szócikkek keletkezésének egyetlen módja.. -:)
Üdv--Linkoman vita 2014. szeptember 4., 17:30 (CEST)

Itt szeretném jelezni, hogy nem kívánok róla cikket írni, de nincs, és remélhetően nem is lesz egyetlen olyan kényszerítő tényező sem, ami ennek a cikknek a megírására késztetne itt a magyar wikin. Ogodej vitalap 2014. szeptember 4., 20:16 (CEST)

Csatlakozom Ogodej szerktárshoz! --Ronastudor a sznob 2014. szeptember 5., 12:16 (CEST)
+1: Wikizoli vita 2014. szeptember 5., 13:01 (CEST)
Legyen már világos, hogy egy anonnak írtam meg, hogy ne azt kifogásolja, hogy valamiről nincs cikk, hanem írja meg, ha olyan fontosnak tartja?
Vagyis nem felszólítottam arra, hogy írja meg, és én sem ígértem, hogy megírom.
Úgy látszik, többen inkább sértetten megírják, hogy ők bizony nem írják meg.
De erre senki nem kérte őket.----Linkoman vita 2014. szeptember 5., 13:06 (CEST)

Kedves Linkoman! Ne légy már ilyen mimóza! Nem rólad szól a dolog! Itt senki sem neked válaszolt, hanem az anonnak. És, szerintem egyikőnk sem sértődött. Wikizoli vita 2014. szeptember 5., 13:48 (CEST)

És milyen boldog lesz, ha sikeresen egymás torkának ugraszt titeket! :-S --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 5., 14:04 (CEST)

Természetesen az anon a címzett. Könnyű a pálya széléről tanácsokat - utasításokat! - osztogatni. Szálljon be a ringbe! --Ronastudor a sznob 2014. szeptember 5., 14:30 (CEST)

Ha már itt tartunk, Ogodej hozzászólását én se tudtam igazán hova tenni. Van valami ok, ami miatt nem akarjátok, hogy a huwikin cikk legyen Robert G. Heftről, vagy csak nem szeretitek, amikor az anon egzecíroztat bennünket? --Malatinszky vita 2014. szeptember 5., 14:35 (CEST)

Nem írtam olyat, hogy nem akarom, hogy cikk legyen Robert G. Heftről. Nagyon is akarom. Csak nem fogom megírni, mivel jelenleg más terveim vannak, amikkel végezni szeretnék. Linkoman hozzászólását nem vettem felszólítónak, az anonét viszont megrovónak, sőt, ahogy írod, egrecíroztatónak. Persze ki szereti, ha bárki, anon, megerősített szerk., járőr, admin, Jimbo Wales feladatokat osztogat egy amúgy önkéntes projektben? Ogodej vitalap 2014. szeptember 5., 22:36 (CEST)


Lemaradt a végéről a :-), úgy biztosan mindenki megértette volna benne az iróniát. Nekem első pillanattól fogva tetszett, csak ez nem a fészbúk, hogy lájkokat nyomogassak. Amúgy ez a példa is mutatja, hogy a legjobb, ha hagyjuk a trollokat csendben unalomba fulladni. Most is csak azt értük el, hogy egy egész nappal később fog elmerülni az archívum süllyesztőjében. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 5., 17:51 (CEST)

Szó sincs sértődésről, csak már unom, hogy anonok javasolnak/utasítanak arra, hogy miről írjunk cikket. Ez az egyik. A másik: „De erre senki sem kérte őket”. Persze hogy nem, ezért az én ízlésem szerint nem is kellene ilyet leírni. Mindegy, ezek után lábhoz tett nyelvvel és tollal/ceruzával fogok itt dolgozni. Vitatkozzék, akik akar. Szép hétvégét mindenkinek! (Budán esik…) --Ronastudor a sznob 2014. szeptember 7., 09:19 (CEST)

Ezen a héten is tanultam valami fontosat!

1. Az Index Ma is tanultam valamit! rovatában 2014. szeptember 4-én emlékeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok világszerte ismert zászlaját egy 17 éves diák tervezte.

2. Egy ismeretlen olvasónk még aznap felhívta erre itt figyelmünket, kiegészítve azzal, hogy az enwikin már van szócikke, mindjárt linkelve is azt. Tette ezt annak reményében, hogy közülünk valaki hozzákezd a hiányzó szócikk megírásához.

3. Ezt tehette volna célravezetőbb fogalmazásban is, mert ellenkező hatást váltott ki, sőt, még a troll bélyeget is rásütötték.

4. Másnapra az lett a zárómérleg, hogy a vele foglalkozással csak azt értük el, hogy egy egész nappal később fog elmerülni az archívum süllyesztőjében.

5. A negyedik nap, szeptember 7-én (amely vasárnapra esett) még egy társunk zárszavával megindult a visszaszámolás, hogy eltünjön a szem elől az archívum süllyesztőjében.

6. De úgy látszik nem volt elég elriasztó az intő példa. Szeptember 8-án ugyanis újabb ismeretlen olvasó jelentkezett, hogy a Laniakea fontosságára és megírásra váró szócikkére hívja fel a figyelmet. Már másnap kitette misibacsi a "Megolva" sablont, mert megírta a Laniakea szuperhalmaz szócikket!

7. Ezen a héten is tanultam valami fontosat. Ettől indítattva jelen szakasz témájáról ezennel vasárnapi/ünnepi "perújrafelvételt" kezdeményezek.--*feridiák vita 2014. szeptember 13., 23:58 (CEST) n

Az ilyen eltévedt tartalmat jelentő hozzászólásokkal szerintem az alábbi három dolog egyikét érdemes tennie egy szerkesztőnek:
  1. megírja a kért szócikket,
  2. átteszi a kérések közé a megfelelő helyre, vagy
  3. nem reagál rá.
Egyéb válasznak, „jópofizásnak” semmi értelme, a „javaslattevő” úgysem fog válaszolni. Azaz egy kérés, nulla vagy egy válasz, és megy az archívumba. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 14., 01:43 (CEST)

8. Az ilyen jól célzott és kiemelt fontosságú tartalmak megvitatásánál szerintem egy szerkesztőnek a fentebb írt három dolog egyikét tenni is érdemes. De ahogy mondják: "három a magyar igazság", ezért egy magyar szerkesztőnek mindhármat tenni még érdekesebb. A magyar szerkesztő számára pedig a legérdekesebb ezen túl következik.

Robert G. Heft
Robert G. Heft
  1. Összevontam az első két műveletet, vagyis vállaltam a hiányzó szócikk megírását, meghatároztam megírásának helyét és határidejét, megírtam az ehhez szükséges szöveget és arcképével együtt (már szeptember 7-én, múlt vasárnap) betettem a helyére (Sablon:Évfordulók/'4, '9/12-12): * 15 éve, 2009-ben hunyt el Robert G. Heft, 17 éves korában az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi 50 csillagos hivatalos zászlajának pályadíjnyertes tervezője, amely pályázatot az 50. tagállam, Hawaii 1959-es csatlakozása alkalmából hirdettek meg, és az 1960. július 4-i Függetlenség Napjának nemzeti ünnepén avattak fel (a fénykép egy héttel halála előtt, december 5-én készült) (* 1941). Így még idén az év 12. havának 12. napján az Évfordulók rovatban kinn lesz a Kezdőlapon, és addigra a link pirosról kékre vált. - *feridiák vita 2014. szeptember 20., 09:57 (CEST)

Magyar vagy inkább angol?

Devin Hester: "A Duke elleni 2005-ös találkozó alkalmával 6 tackle sem akadályozta meg abban,hogy egy 81 yardos punt return TD-t szerezzen. Hester végül 6 kickoff return TD-nal, közte egy blokkolt mezőnygól visszahordással fejezte be egyetemi pályafutását. Ezen kívül volt 1-1 futott illetve elkapott touchdownja is valamint 5 interceptiont is jegyzett, mint defensive back."

Ezért szerintem kár volt megírni a cikket. Elég lett volna egy hiperlink a megfelelő enwiki cikkre. 91.82.28.140 (vita) 2014. szeptember 19., 14:21 (CEST)

Nem egészen. Igen sok információt tartalmaz magyar nyelven is, de köszönjük az észrevételt. Hasonló észrevételt légy szíves máskor a cikk vitalapjára írj, ott a cikk szerkesztője könnyebben megtalálja.

Köszöntünk a Wikipédiában!

Üdvözlünk!

Üdvözlünk a Wikipédiában kedves Olvasó!

Köszönjük a hibajelzésedet, hogy egy fontos hiányosságra hívtad fel a figyelmünket, és hogy ezzel is hozzájárultál a Wikipédia épüléséhez.
Az ehhez hasonló visszajelzések nagyon fontosak számunkra, igyekszünk figyelembe venni a továbbiakban.
Jobbító szándékod hatékonyságát fokozhatod, ha az észrevételeidet egyenesen az érintett műhely vitalapjára írod, mert így a kérésed éppen a témában jártas szerkesztőket éri el.
Tudtad, hogy te is tudod szerkeszteni a cikkeket, és hogy a Wikipédia olvasói egyben a szerkesztői is? Ide kattintva tájékozódhatsz, hogy hogyan tudsz te is beszállni a munkába, – mi is így kerültünk ide.
Különösen szívesen látjuk sorainkban az olyan szerkesztőket, akik igényesek a munkájukra, tehát téged is.

Üdvözlettel, jó szerkesztést: Ogodej vitalap 2014. szeptember 19., 14:42 (CEST)

Ogodej vitalap 2014. szeptember 19., 14:42 (CEST)

Azt kell mondjam, hogy sajnos igaza van a kedves ismeretlennek, mert hiába tartalmaz sok információt a szócikk, a tragikusnál is rosszabb a minősége. Tényleg érdemes beleolvasni. --Puskás Zoli vita 2014. szeptember 21., 01:24 (CEST)

Kép a "Commons"-ból

Elég sok képet helyeztem már el különböző cikkekben a „Commons”-ból. Hűen követtem mindig az útmutatást; lásd: [Wikipédia:Wikimédia Commons], mégis rendszerint átjavítják egyesek. Engem különösebben nem érdekel ez a dolog, csak nem értem az okát…--Gepy vita 2014. szeptember 19., 17:38 (CEST)

Köszönjük a tájékoztatást. Valamit szeretnél is? --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 19., 17:56 (CEST)

Mást nem szeretnék, csak tájékoztatni szerettelek volna többek között Téged is...--Gepy vita 2014. szeptember 19., 22:45 (CEST)

JulesWinnfield lehetett volna udvariasabb is, de igaza van abban, hogy egy ilyen konkrétumok nélküli kijelentésnek nem sok haszna van, ha azt szeretnéd, hogy mások véleményezzék a szerkesztéseidet vagy az azokat megváltoztató szerkesztéseket, akkor ne várd el tőlük, hogy nekiálljanak keresgélni, mert arra aligha van bárkinek ideje... szerkesztésekre hivatkozni a WP:DIFF lapon leírtak szerint tudsz. --Tgrvita 2014. szeptember 20., 01:08 (CEST)

Mint ahogy fentebb már írtam, nem szeretnék semmit; sem azt, hogy mások véleményezzék a szerkesztéseimet vagy az azokat megváltoztató szerkesztéseket, és nem is várom el senkitől, hogy nekiálljon keresgélni. Egyszerűen csak szerettem volna felhívni a figyelmet egy olyan jelenségre, hogy néhány szerkesztőtársunk (legyen akármilyen beosztásban) pápább akar lenni a pápánál, és olyan dolgokat javít ki, amik nem hibásak, sőt!--Gepy vita 2014. szeptember 20., 10:53 (CEST)

Ebből még mindig nem tudjuk, hogy miről van szó. Milyen javítások történtek, amik szerinted nem voltak hibásak, sőt! --Rlevente üzenet 2014. szeptember 20., 11:38 (CEST)

Hát, mondjuk ez nem volt értelmetlen javítás. Sőt! Wikizoli vita 2014. szeptember 20., 18:19 (CEST)

Ez valóban nem, de talán Veled is fordult már elő, kedves gunyoros barátom, hogy véletlenül ideje korán élesítettél egy lapot, sőt... Amiről én beszélek, az a következő: A Commons-ból átvett képek esetében a fent idézett útmutató szerint fel kell tüntetni, hogy a kép a Commons-ból való. Egyesek ezt helytelennek gondolták, és "kijavították". A magam részéről egyébként ezzel be is fejeztem ezt a témát, mert itt az önkritika nem divat a régi szerkesztők körében, viszont ostoba poénokkal szívesen gúnyolódnak az újakon. Számomra ez az attitűd felettébb nem vonzó...--Gepy vita 2014. szeptember 20., 20:05 (CEST) Egyébként erről lett volna szó: Képek beillesztése Kár, hogy nem lehetett értelmesen megbeszélni!--Gepy vita 2014. szeptember 20., 20:18 (CEST)

Nem kell feltüntetni, hogy a kép a Commons-ból való. Sehol nem tüntetjük fel, az útmutatóban az csak egy példa, hogy egy Commonsban levő képet ugyanúgy lehet cikkbe illeszteni, mint egy huwikis képet. Egyébként meg senki nem gúnyolódott. --Rlevente üzenet 2014. szeptember 21., 08:47 (CEST)

Azért legyünk korrektek. Az a "szükséges" szó elég megzavaró... Fauvirt vita 2014. szeptember 20., 20:37 (CEST)

Itt vannak a Commons fájlnév-átnevezési irányelvei. Akela vita 2014. szeptember 20., 20:45 (CEST)

Félreértetted az útmutatót. A „szükséges szövegrészlet” a teljes sorra vonatkozik, a képaláírás csak illusztráció, természetesen bármi odaillő lehet. A szerző és a felhasználási feltételek feltüntetése a leírólapra való linkeléssel valósul meg. Mások kritizálása helyett elmondhattad volna, hogy mi a probléma. --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 20., 21:32 (CEST)

Szerintem, fölösleges odaírni egy kép alá, hogy a Commonsból való (mégha így is ajánlják — én eddig sehol sem láttam, de lehet, hogy csak nem vettem észre), hisz rákattintással ez egyből kiderül. Az átlagolvasónak nem kell tudnia, hogy mi az a Commons, ezért ez a fölösleges információ zavaró lehet számára. Amúgy pedig nem gúnyolódtam, te voltál az aki sejtelmesen, pontatlanul, ide-oda célozgatva fogalmaztál. Ez talán rosszabb, mint a humoros válasz (szerinted gúnyolódás), mert rengeteg fölösleges reakciót vált ki. Wikizoli vita 2014. szeptember 20., 23:27 (CEST)

Nem azért volt odaírva, mert oda kell, hanem azért, mert magyarázata volt a használatnak, „lám, ez a kép a Commonsban van, mégis megjelenik a huwikin”. Tény, hogy valamennyire megtévesztő volt, de azért nem volt nehéz rájönni erre. --JulesWinnfield-hu vita 2014. szeptember 21., 00:04 (CEST)

Texaner törölte a félreérthető részt az útmutatóból, így azt hiszem, némi vargabetűvel, de remélhetőleg emberáldoztatok nélkül sikerült megoldani ezt a kérdést. Szaszicska vita 2014. szeptember 21., 08:51 (CEST)

Szerintem a törlés kifejezetten káros volt, különösen úgy, hogy még az ezt magyarázó mondatot is törölte. Az útmutató azt szeretné elmagyarázni, hogy a Commonsra feltöltött képeket pont ugyanúgy, ugyanazzal a technikával lehet beilleszteni bármely más Wikimédia-projektben, mintha akár ott lenne feltöltve. Ez nem triviális. Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 21., 10:16 (CEST)
Szerintem amire Te gondolsz, az nem ugyanaz, mint amire én gondoltam, és ami a problémát okozta. Az elsőre bevallom én sem értem, miért volt szükség. Vissza lehetne állítani.Szaszicska vita 2014. szeptember 21., 11:41 (CEST)
Én mind a kettőre gondoltam. Most az útmutató így szól: „Például az ezen a lapon látható kép beillesztéséhez szükséges szövegrészlet:” majd a példa szövegrészlet nem egyezik azzal, mint amit az illusztráció mutat, vagyis nem igaz a mondat. A Commonsból megjegyzésnek az égvilágon semmi köze a szerzői joghoz, csak azért van (volt), hogy az olvasó megértse, hogy ez a kép fizikailag a Commonsban van tárolva, mégis megjelenik itt a fenti kód beillesztését követően. Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 21., 11:51 (CEST)
Az elsőről nincs vita. A másikban szerintem nincs igazad: a kép beszúrásához a kód adott, a képaláírás pedig nem a kép, hanem szöveg beszúrása. De ha ennyire szigorúan akarod vizsgálni a példa és a tényleges kód azonosságát: az eredeti képaláírás végén volt egy pont, a példakódban pedig nem, tehát nem volt igaz a mondat (a plusz "kép adatai" részről már nem is beszélve). :) De visszacsináltam/átírtam, talán így jobb, de ha nem, nyugodtan tovább lehet alakítani. Szaszicska vita 2014. szeptember 21., 12:05 (CEST)

beragadt - 2014–2015-ös magyar labdarúgó-ligakupa

Sziasztok! Aktualizáltam a 2014–2015-ös magyar labdarúgó-ligakupa szócikket a 2. forduló eredményeivel, azonban egy noname user "belepiszkálása" miatt beragadt a szócikk és a módosításaim nem látszanak. Kérném, hogy valaki, akinek van jogosultsága, engedélyezze a megjelenést. Minden OK a szócikkben, mehet ki. –Cakesam vita 2014. szeptember 20., 00:59 (CEST)

Kész. Az ilyesmit inkább a járőrök üzenőfalán érdemes jelezni, ha sürgős. Samat üzenetrögzítő 2014. szeptember 20., 01:09 (CEST)

Nem volt sürgős. Azért köszönöm! –Cakesam vita 2014. szeptember 21., 23:19 (CEST)

Hiányos navbox

Ebből hiányzik egy sereg név ezek közül. Ez véletlen, vagy tudatos? Addig nem javítok bele, míg valaki nem tisztázza. Tambo vita 2014. szeptember 19., 09:19 (CEST)

Bocsánat hogy hozzászólok, csak általánosságban szeretném kérdezni hogy van értelme ilyen gigantikus navboxoknak? Bocsi, bocsi, bocs hogy élek.--Yera vita 2014. szeptember 19., 10:05 (CEST)
Nyugodtan szóljál hozzá. Szerintem is áttekinthetetlen, de ezt nem én készítettem. Szét lehetne bontani három részre
  • XIX. századig
  • XX.század
  • Kortárs

Ha ebben egyetértés mutatkozik, lehet, hogy megcsinálom. Tambo vita 2014. szeptember 19., 10:19 (CEST)

Van már {{Régi magyar irodalom}} és {{Klasszikus magyar irodalom}}, a 20–21. századiakat összevontan kellene elkészíteni. A "kortárs" megnevezést nem javasolom, mert nem lehet egyértelmű vonalat húzni a 20. század és a kortárs között. Pl. Kertész Imre 20. század vagy kortárs? --Hkoala 2014. szeptember 19., 10:28 (CEST)

Jó ötlet. Lehet, megcsinálom, és lecserélem. Tambo vita 2014. szeptember 19., 10:31 (CEST)

És a magyar irodalom sablonjába miért szükségesek a képek? Apród vita 2014. szeptember 19., 11:24 (CEST)

Született egy {{Újkori magyar irodalom}} Parti Nagy Lajosig beépítve. Tambo vita 2014. szeptember 23., 14:44 (CEST)

Felkérés előadásra

Kedves wikipédisták, felhelyeztem az Egyesület levlistájára egy kérdést, de mivel Texaneren kívül senki nem olvasta lehet, hogy a tagokon kívül érdekelhet valakit. Légy Ci és ha ide válaszolsz dobálj rám valami emailt is, vagy akár választ az eredeti emailre. Помогите! Béke veletek! --grin 2014. szeptember 19., 11:53 (CEST)--grin 2014. szeptember 19., 11:53 (CEST)

Úgy tűnik, ezt csak a tagok olvashatják, noha a felhívás mintha a nem egyesületi tag wikipédistákra vonatkozna. --Hkoala 2014. szeptember 19., 12:00 (CEST)

Hát akkor nincs mit tenni, a teljes email.

„ Az előbb beszéltem egy kedves női hanggal (gazdája Lengyelné Molnár Tünde) aki tolmácsolta az intézmény (Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Humán-informatikai tanszék, http://uni-eger.hu/ (volt http://www.ektf.hu/)) azon kérését hogy nagyon örülnének, ha tudnánk előadást tartani nekik a Wikipédiáról.

Keddenként (szüneteket kivéve, pl. okt 7, 28) 12:00-től 1.5 órás alkalmaik vannak amikor fontos és érdekes témákat lehet közvetíteni a hallgatóság felé.

A beszélgetés alapján az lenne a terv, hogy lenne egy alkalom amikor általánosságokról beszélne/mesélne/beszélgetne valaki (a wikipédia használata, készítése, minőségbiztosítás, közösség, műszaki háttér, ...), és a következő kedden lenne szó a konkrét szerkesztésről, a részletekről.

Az első alkalomra vélhetően nem csak diákok (az informatikus-könyvtáros kasztból) hanem oktatók is jönnének, a másodikra pedig gondolom az első alapján dönthetik el, hogy kiket érdekel.

Én feltételesen az elsőt vállalom, főként ha valaki(k) lesznek oly drágák és elkísérnek (nagyon finom rétest lehet kapni Egerben, és múltkor a palacsintázóban [ami nem is palacsinta] telezabáltuk magunkat, de mondjuk sokan ott voltak, a kulturális vagy kirándulós részeket nem reklámozom :-)), a másodikra pedig inkább szeretnék valakit megkérni (de lehet hogy elkísérem, nem biztos).

Nem csak egyesületi tagoknak! Ha valaki akar előadni de nem tag kapjátok elő!

Utazási támogatást szerintem tud adni az egyesület, legalábbis ezt sugallta az Elnök úr az előbb, amikor együtt iszogattunk citomfű-szörpöt. ;-)

Akinek jó, szóljon. Akinek talán de nem biztos az is szóljon. (Akinek nem jó az is szólhat, legalbb tudom hogy valaki elolvasta. :))

Szép napot mindegykinek, grin (titkárnő) ”


Most akkor mi is a konkrét időpont, amin rá kéne érni? (a „pl. okt 7, 28”?) (Esetleg Robogos-nak már rutinja is van a tavalyi wikitáborból...?) Fauvirt vita 2014. szeptember 19., 23:06 (CEST)

Sziasztok!


Megpróbálom összefogni a két aktuális felkérést, és az eddigi jelentkezőket.


1)

Hely: Eszterházy Károly Főiskola, Eger

Időpont: Keddenként (szüneteket kivéve, pl. okt 7, 28) 12:00-től 1.5 órás

Jelentkezők: Grin, Texaner, Robogos

2)

Hely: Pázmány Péter, Budapest, Mikszáth tér

Időpont: hétfőnként 8.30-10-ig - következő alkalom, ami neki jó szeptember 29.

Jelentkezők:

november 7-8-án egy Shakespeare Edit-a-thon-t szerveznek sok résztvevővel a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ha jól értettem --- ezt meg kéne hírdetni

Mondjuk ide jöhetne Robogos? :)

Én - Andi - szívesen vagyok segéderő, kíséret, bal kéz... Igény szerint.

Voglia vita 2014. szeptember 22., 13:30 (CEST)