Lásd vitalapja, most megint azzal az indokkal törölték, hogy „a fent megjelölt alapítvány nem létezik”. A holnap 403 Forbidden, állítólag jogutód nélkül megszűnt. Kérdéseim: 1. valóban megszűnt? 2. egy megszűnt alapítvány miért ne lehetne ettől függetlenül szócikk téma? 3. Nevezetes egyáltalán? Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 24., 01:10 (CEST)

A kérdéses szócikket meglepődve vettem észre augusztus elején, ugyanis én vagyok a nem létező alapítvány kuratóriumi tagjaiként megjelölt személy. A Magyar Hírforrás Alapítvány sosem létezett, csak ötletként merült fel annak megalapítása egy internetes oldal működési hátterének biztosításához. Az alapítvány sem ilyen, sem más néven nem lett bejegyezve soha, így logikus módon kuratóriuma sem volt soha. Augusztus elején amikor ezt észrevettem, kértem egy kollegámat, hogy törölje az értelmetlen és fiktív szócikket, majd tegnap ismét meglepődve vettem észre, hogy valaki annak tartalmát újra visszatette a wikire, így hát magam töröltem. De látom, ismét itt van a tartalom. Ilyen esetben talán már jogorvoslatot is kérhetek, nem? Elvégre az én nevem (is) hamisan szerepel az oldalon. Üdv: Condor

Attól, hogy a szócikk szövegét kitörlöd, még nem szűnik meg, mert visszaállítható. Ha teljesen töröltetni akarod, akkor jelölheted törlési szavazásra, vagy azonnali törlésre. Ha a törlési indítvány indokolt, a lapot az adminisztrátorok tudják teljesen kitörölni. Dojcsár József  üzenet 2008. augusztus 24., 10:32 (CEST)

A forrás nélküli információkat eltávolítottam, majd ki kell kérni a bíróságon a hiteles adatokat. Ha a Magyar Hírforrás Alapítvány sohasem létezett, akkor javaslom a rendőrség értesítését ismeretlen személyek által elkövetett sokrendbeli csalás miatt, ugyanis a falanx.hu és a kuruc.hu impresszumában ez az alapítvány volt kiadóként megjelölve, adószáma van, adományokat és 1%-ot is fogad(ott) stb. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 24., 12:26 (CEST)

Ez utóbbira, hogy az 1%-ból részesedtek volna, nincs bizonyíték. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 24., 12:36 (CEST)
2007-ben 50.000-et kaptak az APEH szerint. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 24., 12:42 (CEST)
Aha, én nem találtam meg. Akkor viszont nem feltétlen kell törölni a szócikket, persze ha valótlan adat van benne, azt ki kell venni. Mint a kuruc.info untermannja, nevezetesnek eléggé nevezetes. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 24., 13:11 (CEST)
Az nem világos, hogy van-e valami közük a kurucinfóhoz, szerintük nincs (a vitalapra bemásoltam az erről szóló levelet). Csak a célkitűzéseik és a kuratórium tagsága volt eddig a cikkben, de forrás nélkül – le kell ellenőrizni, a bíróságtól kikérhetőek a hiteles adatok. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 24., 13:36 (CEST)

Jeremiád (vízilabdázók szócikkei)

Madaras Norbert, Gergely István (vízilabdázó), Szécsi Zoltán, stb. Szimpla infobox és felsorolások... Ennyit tud csak nyújtani a magyar Wikipédia? Ugye nem? Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 24., 12:39 (CEST)

Sajtószoba vs. események

Miért van nekünk két majdnem azonos oldalunk erre?

Előbbi be van drótozva a KP-ra, utóbbi a Kapcsolatfelvétel lapra. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 24., 14:05 (CEST)

Szia! Ezt már én is megkérdeztem Samattól! [1]. Nekem nagyon nem tetszik ez a megoldás, szerintem felesleges. És nem igazán gondolnám "sajtószoba" témakörbe illőnek. Szvsz Samat csak lusta volt meg ügybuzgó! :) – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 14:21 (CEST)

Ja hogy a Sajtószoba most lett kreálva! Ah so! Hát ez így nem van jól. Ha már mindenképpen kell sajtószoba nevű lap, akkor sablonozzuk be oda a Fontosabb események oldalt. Bár szerintem nincs rá szükség. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 24., 15:37 (CEST)
Yes! Nem, nincs jól; fölösleges és szvsz nem vág témába! Meg aztán az újságírók is tudnak másolni! Nem tudom, beszéld meg Samattal! – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 24., 15:46 (CEST)

Valamelyik zeneértő szerkesztő rá tud nézni erre és esetleg rendesen megcsinálni? Sorozatban jelzik anonok, hogy a cikk rossz úgy, ahogy van. Az is jó lenne talán, ha az enwikis cikket fordítanánk le... Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 25., 03:14 (CEST)

Jelenlegi formájában törlendő, mert nagy marhaság az egész. Dani (vita) 2008. augusztus 25., 03:33 (CEST)

Hasznos-e a Tudakozó-link?

A Wikipédia:Tudakozó archívuma tartalmaz egy vagy több, e szócikk témájába vágó kérdést és választ.
Kattints ide, ha meg szeretnéd tekinteni azokat a lapokat, ahol ilyen kérdés található.

A tudakozóban megemlített cikkek vitalapján, a cikktörténeti sablonban láthatjátok ezt a szöveget időnként. Az a célja, hogy a Tudakozóban megjelenített információkat egy jótét lélek beírja a szócikkbe. Hadd legyen bennük, amire kiváncsiak a népek.
A frissen létrehozott szócikkek is találhatnak egy ilyen bejegyzést az előre létrehozott vitalapjukon.
Használja-e ezt valaki? Ugyanis ha nem, akkor feleslegesen töltögetjük ki a kulcsot a Tudakozóban, és feleslegesen dolgozik a bot is.
Törlendő vagy maradjon?
Karmelaposta 2008. augusztus 20., 13:18 (CEST)

Igen, én ha egy ilyen lapon járok, mindig megnézem, sokszor találok olyan tippet vagy megfogalmazást, amit másutt nem, és amit nem építettetek bele a cikkbe se. Rengeteget kell nyomozni dolgok után, ebben nagy gyakorlatom van már szerencsére, és mindig segítség, hogy a gugli előkelő helyen hozza a tudakozós linkeket. Sokat raktároztam már el belőlük. Azért, mert nem tudakozózunk aktívan, a háttérből még élvezzük előnyeit, és teljes szélességgel támogatjuk. ;) Bennófogadó 2008. augusztus 20., 13:24 (CEST)

Én nem nagyon látom értelmét. Ha van szócikk, a válasz a legeslegtöbbször csak utalás a szócikkre. Milyen pluszinformációt lehet kapni egy sietős válaszból? Valószínűleg olyat -- ha lenne is plusz benne -- amit a szócikk javításához nekiálló is pillanatok meg tud találni a neten. A válaszok kulcsszavazása egy dologra jó, megmutatja, milyen szavak hiányoznak a WP-ből. De ilyenekből is annyiféle listánk van, és ennek a szintetizálása se tudom, hol található. A közreműködőket inkább arra kellene buzdítani, hogy a kapott esetleges pluszeredményt vagy írják be a cikkbe vagy a cikk vitalapjára tegyék oda. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 20., 17:10 (CEST)

Éppenséggel a vitalapon szerepel maga a link is... Bennófogadó 2008. augusztus 20., 17:36 (CEST)

Én bizony nem szeretem, de elég lenne nekem egy olyan kapcsoló, amelyiktől nálam nem jelenik meg. A cikkértékelésekkel együtt. :-) Bináris ide 2008. augusztus 20., 18:32 (CEST)

Szerintem is csak zaj. Ha még a tudakozósok se veszik a fáradságot, hogy az esetleges pluszinformációt beleírják a cikkbe, mekkora a valószínűsége, hogy más fogja? (Szvsz az egész tudakozónak eleve csak úgy lenne értelme, hogy kérdés esetén a szócikket bővítik ki, és aztán oda utalják a kérdezőt.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 20., 18:55 (CEST)

Hiszen a cikk esetleg még nem is létezik, hova is írná be a „tudakozós” a töredék információt? Aki azonban a cikket később létrehozza, be tudja építeni az előre létrehozott vitalapon talált link alapján.
Meg aztán egészen más lelkiállapot cikket írni, mint a tudakozóba anyagot gyüjtögetni. Én legalábbis így vagyok vele.
Karmelaposta 2008. augusztus 23., 19:37 (CEST)

Pontosan. Bennófogadó 2008. augusztus 23., 19:42 (CEST)

Az esetek többségében azonban már létezik a cikk. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 26., 20:58 (CEST)

Cikkértékelés

Egy (számomra) égető kérdés: igaz az az állítás, hogy egy cikk besorolását maguk a cikk írói vagy szerkesztői is megtehetik, miután a cikket megírták vagy kibővítették? Ha igen, ez elég elképesztő lenne, nem beszélve arról hogy elfogult. Kevés az olyan író/szerkesztő aki tárgyilagosan meg tudná ítélni a saját munkáját. Tű a szalmakazalban. Üdv. mindenkinek, Vándormadár vita 2008. augusztus 25., 05:01 (CEST)

1) Ez a téma már százezerszer szóba került, nézz utána a kocsmafali archívumokban. 2) Általában nem szoktuk a saját munkánkat értékelni, persze nem figyelhet mindenki oda minden egyes cikkértékelésre. 3) A cikkértékelés főként a műhelyek számára nyújt segítséget, hogy átlássák, milyen állapotban vannak a cikkeik, így nem érzem, miért ekkora súlya van nálad a problémának. 4) Nincs olyan szerkesztő, aki ne lenne elfogult valamilyen témával szemben. Így kizárt, hogy ne legyen elfogult értékelés. Dani (vita) 2008. augusztus 25., 05:23 (CEST)

Egy kérdés: ez miért az egyéb kocsmafal vitalapjára került, mikor nem itt a helye? Dani (vita) 2008. augusztus 25., 05:24 (CEST)

Miért, hol van a helye? Nem mindegy, különben? Nem az a lényeg, hogy megválaszoljunk valamit a tájékozatlan halandó okulására (két perc alatt), ahelyett hogy az archívumba küldjük a szerencsétlent? A fenti magyarázatod egyebként, kedves Dani, nagyjából ugyanazt mondja, mint én--semmi újat nem közöltél. A kérdésemnek pedig csak akkora súlya van, ami természetes egy szerkesztő számára, aki napokat tölt egy cikken amit "születendő"-nek hívtak mikor elkezdte, és miután kétszer akkorára növesztette, még mindíg csak születendőnek hívják szegényt. Az Irodalmi műhelyetekre pedig nem lennék büszke. Sajnos nem működik. Vándormadár vita 2008. augusztus 25., 17:07 (CEST)

Ki mondta, hogy nem írhatod át az értékelést, ha az nem tükrözi a szócikk állapotát? Megáll az ész. Ha kibővíted a cikket, akkor illik átírni, vagy egyszerűen levenni az értékelést. Nincs húszezer szerkesztő, hogy minden nap minden lap fejlődését figyelemmel kísérje. Az irodalom műhely nem működése meg már tényleg nem tartozik a cikkértékelésre.
 
Egyébként meg azért nem tartozik erre a lapra amit írtál, mert erre a lapra az egyéb kocsmafallal kapcsolatos problémák valók. Talán ha magára az egyéb kocsmafalra írtad volna... Dani (vita) 2008. augusztus 25., 17:37 (CEST)

Bizony megáll az ész. Nem abban egyeztünk meg, hogy a szerkesztő jobb ha nem sorolgatja/értékelgeti (elfogultan!) a saját munkáját? Ami pedig a műhelyeket és a cikkértékeléseket illeti, az ember azt gondolná hogy van, ill. szükség lenne valamiféle közreműködésre a műhelyek és a szerkesztők között. A kocsmafali oldalak között pedig nem láttam a különbséget, ezt beismerem. De most se nagyon látom.Vándormadár vita 2008. augusztus 25., 18:11 (CEST)

reVándormadár:
Ha nem akarod magad megváltoztatni a cikked értékelését, akkor érdemes kicsit körülszimatolni, megtalálni, hogy ki dolgozik rokon témákon, és ahhoz fordulni.
Nem tudom, hogy Hkoala most elérhető-e, de ő például egy igen tapasztalt cikkértékelő, érdemes lenne vele megbeszélned, ha a cikkértékeléssel kapcsolatban van valamilyen módszertani kérdésed.
Ami ezt a lapot illeti: A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb) lett volna az a lap, amire a kérdésed tulajdonképpen tartozott volna. Ez itt, a Wikipédia'''-vita''':Kocsmafal (egyéb) lap csak magáról a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb) lapról szól, a kialakításával, formájával kapcsolatos problémák megbeszélésére való. Egyébként velem is többször előfordult már, hogy eltévesztettem.
Az irodalmi műhely pedig nyilván rád és más hasonló lelkes újakra vár! Lehelj életet belé!
Karmelaposta 2008. augusztus 25., 18:37 (CEST)

Kedves, hűséges Karmela, most egy kicsit megjavítottad a rossz hangulatomat amit a fenti párbeszéd okozott. Nem is annyira a kissé pökhendi hang zavart, mint inkább az illető logikátlan gondolatmenete. Az ember így nem jut előre. Hkoalát már kértem egy kis közreműködésre, de azt hiszem, még mindíg szabin van. (Külöben kösz hogy megmagyaráztad a "Kocsmafal egyéb" és a "Kocsmafal egyéb" közötti különbséget.)

Tulajdonképpen engem csak az irodalom és az azzal kapcsolatos témák érdekelne igazán. Én nem akarok organizálni semmit, nem akarok semmiféle címet sehol, csak csendben dolgozni. Az anyanyelvemet imádom, nincs nála szebb és kifejezőbb (sajnos itt az idegenben kezdek kikopni belőle), és ha amellett tudok egy kicsit is segíteni a magyar Wikinek, great, um so besser, mejor. Ennyi az egész. Ami időnként akadályokat támaszt, az a számomra a teljesen új magyar technikai kifejezések tömkelege, és a Wiki eléggé komplikált működési gépezete. A Wikinél szerkeszteni, és íróknak vagy folyóiratoknak dolgozni, mint ahogy azt itt csinálom, két különböző dolog. Szeretettel üdvözöllek, Vándormadár vita 2008. augusztus 25., 19:36 (CEST)

Tényleg egy időben foglalkoztam a cikkértékeléssel a világörökség és a középkor műhelyekben (profinak azért nem nevezném magam), de a sértődések és támadások miatt leszoktam róla. Mivel Vándormadár külön megkért, az ő cikkeit meg fogom nézni, de valószínűleg csak hét végén. – Hkoala 2008. augusztus 26., 08:16 (CEST)

Statisztikák

Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy melyik az a wikioldal, amelyről meg tudom nézni, hogy a wikiszótárban melyik volt az 50 000. cikk például? A wikipédiában biztos van ilyen csak nem tudom hogy hol! Szajci reci 2008. augusztus 26., 12:47 (CEST)

WP:MÉRFÖLDTgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 27., 20:48 (CEST)

Önblokkoltatás - milyen alapon?

Sajnálatos módon két társunk kérte, hogy blokkolják meghatározott időre és még sajnálatosabb módon, erre haladéktalanul sor került.
Milyen alapon?
Vannak dolgok, amiket egy felhasznló nem kérhet, pl.

valamennyi eddigi szerkesztése törlését.

Az önblokkolást melyik irányelvre hivatkozva kérheti egy szerkesztő?
Ha nincs ilyen irányelv, akkor ezt miért tettétek meg?
Csak nem azért, hogy csökkenjen a blokkolás büntetési jellege?
Aki blokkoltatja magát, azt a választ is kaphatja, hogy az önkéntes száműzetés legegyszerűbb módja, ha nem szerkeszt, amíg nem akar.
Miért nem ezt a választ kapta?--Linkoman vita 2008. augusztus 26., 16:08 (CEST)

Megeszi a fene, ha lassan sza levegőt venni is irányelv szerint lehet majd. 654654 millió dolgot nem szabályoz irányelv, mégis működnek. Így legalább nincs tele a vitátokkal a fél wiki. Peligro vita 2008. augusztus 26., 17:54 (CEST)

Linkoman: elvileg igazad van, a gyakorlatban azonban úgy is fel lehet tenni a kérdést: kinek ártunk a saját kérésre adott párnapos blokkal? Merem remélni, hogy senkinek. Kétségtelenül infantilis húzás, de hát gyermeklelkű felnőttekkel van tele a világ. A kisebb károkozás felé igyekszünk haladni. ;) Remélem, nem minősül akkora jogtalan előnyszerzésnek egy párnapos blokk, hogy felháborítsa a t. szerkesztők közösségét. Esetleg jóvátételképpen szeretne még valaki pár napos ingyenblokkot? :-) Bennófogadó 2008. augusztus 26., 18:02 (CEST)

Neked pihenésképpen jó lenne, mert nagyon sárgán vigyorogsz ezen a képen. Peligro vita 2008. augusztus 26., 18:03 (CEST)
Vigyoroghatok vörösen is, úgy jobb? Gonosz Bennófogadó 2008. augusztus 26., 18:11 (CEST)
Számomra is eléggé fura az ilyesmi. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 26., 18:07 (CEST)

Peligro +1. Én is párszor kértem már magamra blokkot, de nem demonstrálásból, hanem mert tudtam, hogy a vérmérsekletem odáig visz, hogy kő kövön nem marad. Nem kaptam önblokkot, viszont két órán belül telehánytam szeméttel a Wikipédia-névteret. Kinek kell ez? Pasztilla 2008. augusztus 26., 18:09 (CEST)

Hát ami azt illeti ilyen alapon tényleg érthető az önblokkolás. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 26., 18:11 (CEST)
Linkoman, szerintem ezt nem kellett volna megkérdezned... Ugyanaz az alap, amely alapján Te a vitalapod levédését kérted tergnap, de sürgősen, háromszor egymás után... Ok? Hagyjuk inkább elülni... – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 26., 18:13 (CEST)

Szerintem ahogy a regisztráció is jog, úgy az önblokkoltatás is az. Egy folyamat kezdete és vége, mindkettőhöz joga van a szerkesztőknek, még ha az utóbbi valóban szomorúbb is. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. augusztus 26., 18:15 (CEST)

Elnézve néhány folyamatban lévő vagy közelmúltbeli vitát, néha többen is kérhetnének önblokkot... Dojcsár József  üzenet 2008. augusztus 26., 18:18 (CEST)

Arra még nem gondoltatok, hogy ki is lehet húzni a vasat a konnektorból? Súlyosabb esetben kivágni az ablakon? Minek az adminisztrátorokat ugráltatni minden hülyeséggel? Egyik se terepauta. OsvátA Palackposta 2008. augusztus 26., 18:20 (CEST)

De, sőt meg is tettem, azóta sokkal szórakoztatóbb ha néha-néha benézek ebbe a kocsmába! – Texaner vita 2008. augusztus 26., 20:30 (CEST)


Mondjuk az ilyen vandalizálás, vagy vmi hasonló esetén tényleg jól jöhet, de azt előre látni meglehetősen nehéz, hacsak nem olyan vitába keveredtünk, vagy valamilyen sorozatban kontárkodó vandál nem bukkan fel a wikin. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 26., 18:21 (CEST)
OsvátA+1 mélységesen. Elegánsabb lenne, mint a köztéren, nyilvánosan végzett harakiri. Peligro vita 2008. augusztus 26., 18:23 (CEST)

Nem értem mi haszna van, ha önként akarjuk a wikit itthagyni, és meg tudjuk állni, akkor az megy blokk nélkül is. Ha meg nem, akkor meg úgyis visszajár az ember anonként, másnéven stb. – Burrows vita 2008. augusztus 26., 18:33 (CEST)

Sokszor nem tudjuk megállni. Személy szerint én a routeren blokkolom a hu.wikipedia.org-ot :-), de ezt nem mindenki tudja megtenni. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 26., 20:56 (CEST)
A Windows\system32\dirves\etc\host fájl végére be kell írni, hogy 127.0.0.1 hu.wikipedia.org, azt akárki meg tudja csinálni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 27., 20:53 (CEST)

Ácsi! DD szavai alapján félreértés támadhat: szó sincs egyikük esetében sem örökbúcsúról, csakis átmeneti józanítóblokkról. Három-három napot kaptak respectively. ;) Bennófogadó 2008. augusztus 26., 18:39 (CEST)

Sablon:KezdőlapAktuális

Megkérnék valakit, hogy a Sablon:KezdőlapAktuális-on szereplő képet cserélje ki, mert megtévesztő. A képen nem a képaláírás szerinti Boeing, hanem egy Bombardier CRJ900-as látható. Egyszer már javítottam, de visszacsinálták. Én viszont többször nem fogom javítani. – VargaA vita 2008. augusztus 27., 09:10 (CEST)

Done. – Winston vita 2008. augusztus 27., 09:18 (CEST)

A kép az enwiki Boeing 737 cikkéből lett véve, csak utólag derült ki számomra, hogy más kép van ugyanazon a néven a Commons-ban (ami hozzánk felkerült) meg náluk a cikkben. Nekem nem tűnt fel, nem vagyok szakértő. Nem azt kellett volna aláírni, hogy "hasonló gép", hanem valahova üzenni (ahogy most pl.), hogy nem jó, vagy kicserélni egy jóra. – Zimmy mondj el mindent 2008. augusztus 27., 15:31 (CEST)

Archíválás

Remélem a helyes Kocsmafal (egyéb)-ban-ben vagyok. Mások iránti kegyeletből és tiszteletből szeretném elraktározni a túl hosszúra nyúlt vitalapom tartalmát. Össze-vissza keringek mint az a bizonyos gólyaizé a levegőben, de arra hogy hogyan archíválja az ember a saját dolgait, nem találok instrukciót. Persze ha túl körülményes, azt hiszem egyszerűen kitörlöm az egészet, és kész. Köszönöm, Vándormadár vita 2008. augusztus 27., 21:36 (CEST)

Éppen az előbb válaszoltam ugyanerre a kérdésre itt. Samat üzenetrögzítő 2008. augusztus 27., 23:28 (CEST)

Hosszabbítás kiemelésnél

Az éppen bevezetés alatt álló új kiemelési rend kapcsán kérdem a szerkesztőséget. Azokról a cikkekről van szó, amelyek kiemelése a régi szisztéma szerint kezdődött, de pártfogójuk/szerzőjük beleegyezett, hogy menetközben átállítsuk a kiemelést az új rendszerre. Ez azzal jár, hogy azoknak is, akik már szavaztak, újra kezükbe kell venni a cikket, és újra átnézni a frissen bevezetett követelménylista szerint. Így a cikkek némelyike most időzavarba kerülhet.
Rendben van-e, ha ezek a cikkek kivételesen plusz három hetet kapnak a szükséges tanúsítványok összegyűjtésére?

A harminc legtöbbet szerkesztett lap

OMG!!!! Rob a 16.!!!! Vigyor Nem hiszel el, hogy megelőztem a Queent! :) – OrsolyaVirágHardCandy 2008. augusztus 27., 16:31 (CEST)

Thalía téged is lepipál. Vagyis Maxicano. Peligro vita 2008. augusztus 27., 17:05 (CEST)

szerkeszteni azt kell, amiben sok hiba van, így nem csoda, ha esztergom lenyomja Miskolcot... :) ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 27., 23:29 (CEST)

Jó, persze, két félmagyar mondatban sok hiba nem lehet. Vigyor Peligro vita 2008. augusztus 27., 23:30 (CEST)

Kérdés, hogy a topon lévő cikkek azért vannak ott, mert olyan precíz a szerkesztőjük, vagy mert olyan sok hiba volt bennük? Dojcsár József  üzenet 2008. augusztus 28., 14:04 (CEST)

Inkább azért, mert azokról volt a legnehezebb semleges dolgokat írni, csupa kényes téma: egyház, politika. – Burrows vita 2008. augusztus 28., 14:07 (CEST)

Nem hiszem, hogy az sokat befoyásolna. Ezek a cikkek vagy nagy érdeklődésre teszenk szert minden irányból (pl. névnapok), vagy pedig egy-egy szerkesztő úgymond "kisajátítja" magának, és egyre tökéletesebbé akarja tenni a "saját gyermekét". Peligro vita 2008. augusztus 28., 16:01 (CEST)
Az előnézet is megválogatja, hogy kivel barátkozik... :D ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 28., 17:10 (CEST)

Áthozva a WP:AÜ-ről:

Igazából utálom, hogy ezért szólok és toborozni kell, de tényleg nincs senki, aki a véleményét vagy meglátásait megtenné a lapon, akár tartalmi, akár formai vonatkozásban? Ha minden igaz, ma lejár a lap védelme, és kezdődik az egész szerkesztési háború elölről. A lapot azért hoztam létre, mert reméltem, hogy bármely irányba is, de józan fejek elvihetik a kérdést. Nem hiszem el, hogy a témában járatosnak kell lenni ahhoz, hogy két ember érveit számba vegyük és ítéletet hozzunk róla. Pasztilla 2008. augusztus 28., 06:45 (CEST)

Megnéztem a lapot, de nem igazán hasonlít véleménykéréshez. A véleménykérésnél szerintem le kellene írni röviden az egyik, illetve a másik álláspontot, illetve a hozzájuk tartozó érveket. Itt ilyent nem láttam, hanem magáról a vitáról folyik a vita. – Hkoala 2008. augusztus 28., 07:52 (CEST)

Ezt nem egészen értem. Leírtam röviden az álláspontomat, érvekkel. Peadar is leírta a maga álláspontját némileg hosszabban, érvekkel. Kértem, hogy rövidítsen rajta, de nem hiszem, hogy meg fogja tenni. De most akkor mit csináljak? Pasztilla 2008. augusztus 28., 07:57 (CEST)
Tegnap még valóban ez volt ott, de ma már csak az "üzenet Peadarnak" fejezet. Véletlenül vagy akarattal kitöröltétek az összefoglalót. – Hkoala 2008. augusztus 28., 07:59 (CEST)
Ja, hogy te a vitalapot nézted meg!!! Igen, ott üzentem neki, mert nem akartam a véleménykéréslapot a saját inputjainkkal terhelni.l 2008. augusztus 28., 08:00 (CEST)
Bocsánat, tiszta bamba vagyok... – Hkoala 2008. augusztus 28., 08:09 (CEST)

Oké, visszaszívtam, senki ne írjon semmit a véleménykérésre, teljesen felesleges, csak kap egy adag mocskot a fejére. Bocs, Hkoala. Pasztilla 2008. augusztus 28., 08:49 (CEST)

Lopják a cikkemet

De nem is az a bajom, hogy lopják, hanem az, hogy nem tüntetik fel a forrást. Ez lehetne a Wikipédia is, mert 2005-ben ide tettem fel, majd terjedelme és könyvszerűsége miatt átvittem a Wikikönyvekbe. Később egy ingyenes tárhelyen is megjelentem vele, de forrásként a Wikikönyveket jelöltem meg és a GFDL licencre is felhívtam a nagyérdemű figyelmét. Más magyar weblapon is találkoztam már vele, de figyelmeztetésemre törölték a cikket.

Jelenleg a Almabor, és Gyümölcsbor oldalain találtam rá, ami tartalmaz magyar oldalt is, de egyébként angol nyelvű lap. Ezért nem tudok kapcsolatba lépni velük. (nem tudok angolul.)

A Wikipédia számtalan szócikke megtalálható itt, mint pl.: (Vitamin, Ásványi anyagok, hogy csak a saját cikkeimet említsem, mert nem nézegettem tovább). Van valami egyezségünk ezzel a lappal? Mi ez a lap egyáltalán, egy többnyelvű lexikon? Valaki ki tudná nyomozni?

Még egy érdekességet fedeztem fel: Ha változtatunk egy cikken, mint például a Víz cikkbe ma egy új szakasz került, - az azonnal megjelenik ezen a szájton is. (természetesen nem hiszem, hogy csak az én cikkeimre pikkelnek, nézze meg valaki, vagy derítse ki nekem milyen weblap ez, és hogy kerültünk kapcsolatba vele. Tud erről valaki felhomályosítást adni nekem?

Kérésem az, hogy valaki figyelmeztesse őket a mulasztásra és jelöljék meg a forrást! Forrás itt Ha valaki megteszi, kérem írja ide, hogy más ne figyelmeztesse újból őket. Köszönöm. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. augusztus 28., 09:41 (CEST)

Ott van cikk fölött, hogy from Wikipédia (A wikipédiából). Különben ez szerintem egy tükrözős oldal, vagyis nem egy ember írogatja állandóan át a szócikket, hanem egy program frissíti a wikis verzió alapján. Pilgab üzenet 2008. augusztus 28., 13:01 (CEST)

Valóban, hogy hogy nem vettem észre, - öregszem és egyre felületesebb vagyok. Akkor nem csak a mi cikkeinket tükrözök, hanem más nemzeti oldalakat is, talán ök is arra törekednek, hogy a legnagyobb enciklopédiává váljanak - a legkisebb munkaráfordítással. Mi pedig gürcölünk - nekik (is). - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. augusztus 28., 13:59 (CEST)
Tiszteletre méltó a felismerésed. Valóban, a "fair use" elleni köpködés és a szerzői jog elleni kampánnyal az Alapítvány ezt éri el. Lefeljebb az adatbázis szerzői jogi védelmét kérheti elvileg, ha tömeges méretű az átvétel. Az Alapítvány alakította úgy a projektet, hogy a mi ingyenes munkánkból valakik pénzt csinálhatnak - minimális szellemi ráfordítással. A seszínű "kereskedelmi felhasználás" ugyanis (rossz fordítás angolból, de mindegy) üzleti haszonszerzés céljából való felhasználást jelent. Mit csináljunk, ilyen a Wikipédia.--Linkoman vita 2008. augusztus 28., 14:08 (CEST)

Tell us about your Wikipedia

Please Tell us about your Wikipedia language edition, answering some questions, and learn about others.--Ziko vita 2008. augusztus 28., 19:47 (CEST)

Miért lett a Taxisofőr már másodszor is idejekorán lezárva?

A Taxisofőrt heten támogatják, van egy érvénytelen (mert javítási javaslat nélküli) és egy érvényes ellenzem szavazat.
A szavazólapon van aktivitás.
A hat hét még nem járt le.
A lezárás indoka: Lezárom, mert ebből úgysem lesz kiemelt. (Szajci)
Ez nekem kissé önkényesnek tűnik.
Ráadásul ez már a második menet ebből, lásd: Taxisofőr - Miért nem kapta meg?
Karmelaposta 2008. augusztus 29., 16:23 (CEST)

Ha Filmfan nem foglalkozik vele (márpedig mint mondta, most nincs erre ideje), akkor állhat ott egy darabig, de teljesen felesleges. Peligro vita 2008. augusztus 29., 22:40 (CEST)

A WP-ből linkelt (?!) felhasználói allapon maradhat engedély nélküli szöveg?

A Pi (film) jelenleg a Szerkesztő:Anderson/Pi (film) oldalra linkel, ami viszont részben a Mozipluszról van kimásolva. Ilyenkor a felhasználói aloldalt töröljük (illetve róla a jogsértően kimásolt mondatokat), vagy csak a rá mutató WP-hivatkozást kell törölni? Ádám 2008. augusztus 29., 17:17 (CEST)

Mindkettőt szerintem, olyat is láttam, hogy felhasználói lapot ürítettek másolt szöveg miatt, akkor allapot miért ne lehetne? – Burrows vita 2008. augusztus 29., 17:21 (CEST)

Az átirányítást egyelőre töröltem, a többihez még véleményeket várok. Ádám 2008. augusztus 29., 17:59 (CEST)

 törlendő Ha valakinek a szövegét éppen lopják, azt nem fogja meghatni, hogy nem főlapon, hanem „csak” allapon tették közzé az internetben a tőle lopott szöveget. Karmelaposta 2008. augusztus 29., 18:13 (CEST)

Megvan-e valakinek a négykötetes Biológiai lexikon?

...és ha igen, meg tudná-e nekem nézni, hogy mondják magyarul a spiculum gastrale, manubrium és rostrum kifejezéseket az ízeltlábúak, pontosabban párzószerveik kapcsán? Kifejezetten az ízeltlábúak miatt kell, a csalánozóknál is megvan némelyikük, de azok magyar megfelelőjét megtaláltam, ezek viszont szócikkhez kellenének. Köszönöm. Pasztilla 2008. augusztus 28., 19:30 (CEST)

Hűűűűű, mik nem érdekelnek... Holnap szerzek egyet, és megnézem. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. augusztus 28., 19:33 (CEST)

Közben már alakul a kép, ezekkel a fentiekkel tisztába jöttem (a kíváncsiak az eredményt majd az ormányosbogarak szócikkben megleshetik), és most már a tegmen mibenléte érdekel, de nagyon. :-) Pasztilla 2008. augusztus 28., 23:36 (CEST)

Az valami kültakaró (tegmen = borítás), ha ez segít. ;) Bennófogadó 2008. augusztus 28., 23:44 (CEST)

Bennónak igaza van. Bővebben: tegmen: elytron (görög) -a bogár első (vagyis felső) megkeményedett vagy megvastagodott szárnya, ami az alsó (vagyis hátsó) szárnyakat védi.(Erre a bogaras dologra véletlenül bukkantam--valami egészen mást kerestem.)Vándormadár vita 2008. augusztus 29., 16:32 (CEST)

Re Bennó: Nekem is az volt a gyanúm, hogy a köztakaró, úgy volna értelme a manubrium of tegmen szerkezetnek, de akkor mér nem egszerűen az apodéma kifejezést használják helyette.
Re Vándormadár: Láttam ezt az angol Wikin, hogy az a fedőszárnyról szól, de bizonytalan vagyok, hogy annak az alapíze hogy jön ebbe a kontextusba. Időközben viszont legalább megtudtam, hogy az elytron/elytra régi magyar neve téhely, és ez szép. Pasztilla 2008. augusztus 29., 18:03 (CEST)

Mivel nem ismerem a kontextusodat, nem tudom azt se, milyen alapízről van szó. A téhely szép, de ha régi, biztosan elavult, sajnos...Vándormadár vita 2008. augusztus 29., 18:37 (CEST)

Nem lehet-e ez az „alapíz” egész egyszerűen a középtor? Ugyanis onnan nő ki a fedőszárny (szárnyfedő) és a második pár láb.
P/c vita 2008. augusztus 29., 18:40 (CEST)

Részeredmény

Mint látható, a "spiculum gastrale" a hímek ivarszervének része; ami a nőstényeknek van, az a "spiculum ventrale". Itt még rajz is van róla, bár én nem lettem tőle okosabb.

Az ugróvillásoknál a manubrium az ugróvilla alapíze (az a része, ami még nem kétágú). – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Pásztörperc (vitalap | szerkesztései)

A Pásztörperc vitalapjára beemelt angol idézet szerint a spiculum gastrale, amely az ormányosbogaraknál a potroh kilencedik, leguccsó szelvényén található hímek ivarszelvényének része (nem azonos a hímivarszerv egészével), nagyobb, mint a manubrium (pár oldallal később ez pontosítva szerepel: manubrium of tegmen). A manubrium függően helyzetétől sok minden lehet, akár csápnyél is, de mindenképpen valamely ízelt tagnak a kezdete, nyele. Amennyire gyorstalpaló entomológiai stúdiumaimból :-) kiderült számomra, a tegmen általában az entomológiai irodalomban a köztakaróra utal, és nem a fedőszárnyra, arra konzekvensen használják az elytront (szemben az angol wiki szócikkével, amely egyenlőségjelet tesz e kettő között, holott van külön elytron szócikkük is). Na már most, ha a köztakaróról van szó, a toron a lábak tapadásánál található egy kitinléc, amely alapízként is felfogható (?), ez lehetne a köztakarón található alapíz (manubrium of tegmen), aminek a neve viszont inkább apodéma. Ha a tegmen itt mégis a szárnyfedő vagy fedőszárny, azaz az elytron, akkor viszont eddigelé nem találtam nyomát annak, hogy a szárnyfedőnek volna alapíze, azaz a manubrium of tegmen erre nem vonatkozhat. Nem tudom viszont, hogy csatlakozik az elytron a középtorhoz, ilyen mütyürt eddig nem találtam. Na de még ennél is mind jobban összekeverte a képet, amikor azt találtam, hogy a hímivarszervnek a köztakarón található részei a penis (pénisz), a spiculum gastrale (oké, magyarul is spiculum gastrale), valamint a tegmen. Na, olyan tegmenre sehol nem találok utalást, ami se nem köztakaró, se nem szárnyfedő, hanem valami mütyür a hímivarszervek körül. Tekintetbe véve azonban a manubrium lehetséges jelentéseit, erős a gyanúm (de csak gyanú!), hogy ez a manubrium of tegmen tulajdonképpen a hímivarszervet a bent rejtező aedeagusszal, az ejakulációs csatorna bevezető szakaszával összekötő izé lehet. Ezt támasztja alá, hogy ahány bogár hímivarszervéről készült rajzot eddig megnéztem, igazából csak a spiculum és a pénisz jól kivehető, a harmadiknak, a tegmennek valahol közöttük, alattuk kell lennie. Ha viszont ez így van, egyszerűen nem értem, hogy lehet egy taxon (az ormányosbogaraké) kritériuma az, hogy a spiculum hosszabb a manubrium of tegmennél, nem láttam még semmi mást a spiculum és a pénisz mellett egyik bogárnál sem, azaz mintha minden fajnál hosszabb lenne. Az ugróvilla ez esetben azért nem játszik, mert az ormányosoknak nincs ilyenjük. Szóval erős a kuszaság, nem értem, miért nincs ezeknek a rovarászoknak valami egységes nevezéktanuk ezekre az izékre. Meg fogok őrülni, három napja ezt a két mondatot fordítom. Pasztilla 2008. augusztus 29., 22:25 (CEST)

Szerintem várd meg nyugodtan míg Data Destroyer megszerzi a könyvet. Bogarász nem vagyok, csak éppen a tegmen-t tudtam. Leellenőriztem a Webster nagyszótárban is, és ott is csak azt mondja, amit leírtam: másodlagos, védő fedőszárny/elytron. Persze ez nem szakemberek számára van ott. Vándormadár vita 2008. augusztus 30., 01:07 (CEST)

Köszönöm mindenkinek, Syp időközben felhajtott egy entomológust, aki párzószervek illusztrációi alapján megaszonta a tutit, hogy szerinte itt a spiculumnak a köztakaróba (vagy Bennó szerint: kültakaróba) ágyazott alapízéről van szó, azaz a tegmen most köztakaró volt, nem szárnyfedő. Pasztilla 2008. augusztus 31., 09:34 (CEST)

(Nem csak) Farkasrét közelében élő szerkesztők figyelmébe

A Szabó Gábor szócikk javítgatása közben OrsolyaVirággal folytatott eszmecserében felmerült, hogy valaki, aki a farkasréti temetőhöz közel lakik és hajlandó rá, készíthetne néhány képet Szabó sírjáról, amit aztán beraknánk a cikkbe. A kép bármikor jó lesz, nem szorít az idő. A segítséget előre is köszönjük! Dojcsár József  üzenet 2008. augusztus 29., 23:55 (CEST)

A Kért képek oldalon gyűjtjük az ilyen kéréseket. – TgrvitaIRCWPPR 2008. augusztus 30., 19:13 (CEST)

Levéltáros kapcsolatok

Nincs itt valakinek a wikipédián vmilyen levéltári kapcsolata Budapesten, vagy tudna valaki tippet adni. Megmondom miért kell. A Vendvidéki Köztársaság készül kiemeltnek és néhány személlyel kapcsolatban szeretnék fehér foltokat tisztázni. A köztársaság idézőjeles „atyja” és „vezére” turniscsai Tkálecz Vilmos socialdemokrata politikus és szolgálatába állt katonája Perneczky Jenő, vagy Eugén százados életrajzával kapcsolatban, akiknek nem ismeretes mi történt velük, hol fejezték be kalandos pályafutásukat. Perneczkyvel kapcsolatos kérdést felteszem a hadtudományira még. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 29., 20:15 (CEST)

Ez levéltárban nagyon, de nagyon kemény menet lesz. Első körben valahol a neten meg kellene keresni a MOL fondjegyzékét (csak fenn van), és próbálni kibogarászni azokat, amelyekben potenciálisan lehet anyag az emberedről. De ez is inkább csak akkor működik, ha tudod, mi történt velük, csak több részletet szeretnél tudni, különben tű a szénakazalban. Pasztilla 2008. augusztus 29., 22:45 (CEST)
Még valami, Doncsecz: szerintem Szerkesztő:Bakafantot érdemes megkérdezni, hogy jó belevágni. Pasztilla 2008. augusztus 29., 23:07 (CEST)
Nyugi, vitalapja van, az azért kék lesz. :-) Pasztilla 2008. augusztus 29., 23:10 (CEST)

Megkísérlem. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 30., 07:20 (CEST)

A MOL fondjegyzéke emlékeim szerint fent van a honlapjukon is. Bennófogadó 2008. szeptember 1., 12:08 (CEST)

Interwiki-sorrend megbeszélése

Áthozva a jogi kocsmafalról. Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 31., 15:24 (CEST)

Szerintem nem kellene az angol Wikipédia linkét előre tenni, mert nem különbözik semmelyik másiktól sem. Lehet, hogy vannak cikkek, amelyek az angol nyelvű változatban jobban meg vannak írva, de van, hogy nem. Sok más nyelvű Wikipédia is az ábécé-rendet használja. – Máté Email vitasarok B 2008. augusztus 30., 20:47 (CEST)

Ha jól számolom ez a 654654. felvetés erről a témáról. Peligro vita 2008. augusztus 30., 20:58 (CEST)

Kérlek, olvasd el ezt: Wikipédia:Interwiki-sorrend megbeszélése. – Hkoala 2008. augusztus 30., 20:59 (CEST)

Ha az a angol a második leggyakoribb nyelv Magyarországon, akkor második helyre (ezek szerint) mehetne a német, utána a francia, spanyol, portugál, orosz, olasz, cigány ... Nem??? – Máté Email vitasarok B 2008. augusztus 31., 13:41 (CEST)

Igen, tárgyalt ügy. legközelebb, ha megint felveti valaki, adminisztrátori segítséget fogok kérni. Kedves fiatalok, tessék olvasni, tanulmányozni, kérdezni. Köszönettel, – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 31., 13:56 (CEST)

Ifjabb Máténak igaza van, múltkor túlbonyolodás történt... – Μάθη Ευεργέτης Νικάτωρ Vita 2008. augusztus 31., 14:26 (CEST)

Két kérdés:

  1. ez miért a jogi kocsmafalon van, ahol a madár sem jár?
  2. milyen sűrűn lehet újratárgyalni a tárgyalt ügyeket? – Hkoala 2008. augusztus 31., 14:30 (CEST)
  1. Tanult kollégánk itt indította el.
  2. Semmilyen. – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 31., 15:17 (CEST)

Áthoztam a vitát ide, mert inkább ide való. Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 31., 15:24 (CEST)

Én is az ABC-s sorrendet támogatom Cassandro érvére támaszkodva. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 31., 15:30 (CEST)
Tévedés, én nem mondtam semmit, csak áthoztam egy másik kocsmafalról a vitát, jómagam ehhez nem kívánok hozzászólni. Cassandro Ħelyőrség 2008. augusztus 31., 15:35 (CEST)

Még akkor azt beszéljük meg, hogy történelmi cikkeknél az i. e. vagy a Kr. e. jelölést használjuk... ~ Alensha  hö? 2008. augusztus 31., 15:49 (CEST)

Mindig csak az korábbi fennállt állapotot hagyjuk az esetek többségében, akkor ez alapján semmiről nem kellene vitát nyitni, még arról se, amit igazán érdemes volna korrigálni. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 31., 17:22 (CEST)

A paradigmaváltás lényege, hogy az idejétmúlt állapotot valló ősbölények kihalnak, miközben a korszerű szemléletű sokaság gyarapodik feszt. Ennek ékes példájaként én, aki az előző vitá(k)ban egyáltalán nem vettem még részt, totális hülyeségnek (ez egy nagggyon szépített megfogalmazása álláspontomnak) tartom az angol elősorolását — ez az egyik oka annak, hogy (szinte) soha nem teszek intervikiket az új cikkekhez.

Magától értetődik, hogy a kihalásra ítélt, de birtokon belül legelő ősbölények minden lehetséges adminisztratív eszközzel megpróbálják kirekeszteni a halasztó szellemű csúcsragadozókat. Ennek szép analógiája, ahogy a világtörténelem valaha volt legnépszerűtlenebb (mert legalkalmatlanabb tagokból álló) közintézménye, a magyar országgyűlés változatos adminisztratív intézkedésekkel gátolja meg új pártok bejutását. Ez az "egyszer-kétszer-háromszor mi már megvitattuk, az újaknak meg kuss!" tankönyvi példája ennek a mentalitásnak.

P/c vita 2008. augusztus 31., 18:07 (CEST)

Akkor meg lehet nyitni a 654654. szavazást róla. Ott mmajd elő lehet vezetni, hogy azon felül, hogy nem tudsz aludni a kényelmetlenségtől, mi hátrányod származik abból, hogy az angol van elől. Én megmondom, mi előnyöm származik: nekem az angol wiki fontos támpont, sokszor informálódok onnan is, és nem kell állandóan bogarásznom az interwikik között, hogy rátaláljak, csak rákattintok az elsőre. Peligro vita 2008. augusztus 31., 18:13 (CEST)
Kedves P/c! Vitriolt sem nélkülöző ledorongolásodból kitetszik: nem gondoltad végig, mi mellett kardoskodsz. Peligro pontosan szólt. Ha ABC sorrendbe tennénk az interwikiket, akkor első helyre az arameus, amhara, arab...stb. wikik kerülnének, amelyek a nullához közelítő számú magyar szerkesztőt lendítenének ki kényelmi állapotukból. Ellenben az angol wikin szinte mindenről van cikk, és ha szigorúan a használhatóság érvét tekintjük, akkor a német francia spanyol orosz kellene hogy kövesse. Ez már azonban sok lett volna az ABC-től való devianciából, ezért maradtunk abban a legutóbbi szavazás során, hogy ABC a sorrend, KIVÉVE az angol iw-t, amely minden esetben első helyre kerül.
A bölények kihalnak, és ezért amit fent írtam nem is teljesen gondoltam komolyan. Tessék kiírni szavazást az ügyben, és döntsön a közösség bölcsessége (amely lehet, hogy ma mást mutat majd, mint 6 hónappal ezelőtt). Tisztelettel, – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 31., 18:22 (CEST)

Egyetértek Pásztörperccel, én két éve vagyok a Wikin, és akkor már kész irányelv volt az angol előresorolása, de ha szavazás volna róla, ellene voksolnék, annak ellenére, hogy mindmáig szolgaian raktam a wikilista élére. Egészen egyszerűen semmi értelmét nem látom, és megindokolni különösen nem tudnám, hogy miért csak az angolt diszkrimináljuk pozitíve. Mert ott van a legtöbb szócikk? Akkor legyünk konzekvensek, és szóljon erről a lista: a szócikkszám szerinti csökkenő sorrendről, akit az avar wiki érdekel, scroll downoljon. (Ugyan már! Csak viccelek.) Vagy netán arra ösztönözzük ezzel a kiemelt első hellyel a szerkesztőket, hogy az enwikit mintegy mintának tekintsék és első kiindulási pontnak tekintsék? Kikérem magamnak, az enwiki java részt trutymó, ha már etalon, akkor a dewikit kéne elölre tenni, de leginkább azt se. Akinek pedig gondot okoz az E betű megtalálása egy ábécésorrendes listában, hát... izé.... Pasztilla 2008. augusztus 31., 18:32 (CEST)

Jó, hogy te utálod az enwikit, de emiatt ne nekem kelljen már szívni. Ez egy olyan dolog, ami nekem egy pici előny, haszon, neked egy deka hátrányod nincs belőle, csak lelkileg zavar, de azért képes lennél keresztbe tenni. Próbáld meg úgy utálni, hogy nekem ne legyen hátrányom belőle :) Peligro vita 2008. augusztus 31., 18:36 (CEST)
Bocsánat, de ezzel te mit szívsz? Egyszerűen nem értem. Az előny viszont az volna, hogy konzekvensebb volna a wiki képe. Nem akar senki sem keresztbe tenni, pláne nem lelkileg zavar, hanem agyilag, egyszerűen ez olyan, mintha volna egy könyvnek ábécérendes tárgymutatója, de a szex és csajok utalószavakat az elejére vesszük, mert úgyis mindenki azt keresi. :-) Pasztilla 2008. augusztus 31., 18:45 (CEST)
Szerintem rajtatok kívül senkit nem zavar az a kisebb következetesség, amit ez a dolog okoz. És mit szívok? Azt, hogy ha át akarok egy cikkből menni az enwikis megfelelőjére, akkor keresnem kell, scrolloznom. Nem nagy dolog, csak szvsz pont egy hajszálnyival nyomósabb érv mellette, mint a következetességi ellenérv. Peligro vita 2008. augusztus 31., 18:55 (CEST)
Kedves Peligro, te most már második hozzászólásodban folyamatosan prejudikálsz, és a saját érvelésedet szubjektíve a másiké fölé emeled. De ez sem baj, mert már régen észrevettem, hogy a szerkesztők egy része a saját kényelmét szolgáló megoldásokat keresi, a másik részük pedig arra fókuszál, hogy a Wikipédia egy hatalmas adattengert a lehető legoptimálisabb és legkövetkezetesebb módon szintetizálni képes rendszer legyen (tkp. egy enciklopédia). Ami elemei sokaságában nem következetes, az rohadt soká fog egy egésszé összeállni. Persze ezzel az interwikisorrenddel nem dől ránk a födémzet, elleszünk vele eztán is. Viszont amit mégis fontosnak érzek kiemelni: az ilyen típusú érvelésekkel az a baj, hogy bár emberileg megérthető, hogy kissé kényelmetlen az egéren található guriga görgetése, úgy vélem, sőt, szeretném, ha az ilyen érvek nem tenyésznének túl gyakran a Wikin. Különben nyugodtan mondhatná valaki azt is, hogy na engem békén lehet hagyni az olyan hülyeségekkel, mint nyitó idézőjel meg gondolatjel, hiszen csak szívok az Alt+-os kombinációval is, meg azzal is, ha a megfelelő jelre kell klikkelnem a szerkesztőablak alatt. Ésatöbbi. Pasztilla 2008. augusztus 31., 19:26 (CEST)
Elismerem, hogy ezt tettem, azt hittem egy gyenge kis szvsz elég lesz kifejezni azt, hogy természetesen ezt csak egy magánvélemény, és alapjában véve azért nyitott vagyok arra, hogy nem feltétlenül van igazam, remélem azért ezután nem kell minden hsz-emhez külön jogi nyilatkozatot mellékelni, ezt elkerülendő most leszögezem, hogy nem vagyok univerzális bölcsességek birtokosa, tehát mint magánszemély nyilatkozom, a magam esendő gondolatait közvetítve. Nyilván azért szájalok itt, mert valahol legbelül (ha nem is rendületlenül) azt gondolom, hogy igazam van (magánvélemény), ennélfogva nem mondhatom azt, hogy mindkettőnknek igaza van, „tehát kisnyúl”, vagy hogy neked van igazad, ha egyszer nem érzem úgy. Ugyanígy szerinted összességében nézve baj, hogy nem vagyunk következetesek az interwiki linkeknél. Szerintem nem. Peligro vita 2008. augusztus 31., 19:43 (CEST)
Akkor itt, Peligro, ha máshol nem vagy hajlandó szóba állni velem. Természetesen azzal, és nem mással kapcsolatban van bajom, mint amit leírtam, azaz nem a véleményed vélemény mivoltával, hanem ahogy tálalod, és itt idéznék az öt sorodból pár passzust: szívatsz, Pasztillát lelkileg zavarja, keresztbe tesz, rajtuk kívül senkit nem zavar, az enyém nyomósabb érv. Pasztilla 2008. szeptember 1., 06:13 (CEST)
Mi itt a zolg bolygón aludni is szoktunk :) ne ródd fel nekem. Ez olyan kis betűvel van, hogy ma kb. 3x elsuhantam fölötte. Azért nem gondoltam, hogy ezzel van bajod, mert nem ezt írtad. Bocsánat a bántó kifejezésekért (ezt fájt leírnom). Azt ne vedd rossz néven, hogy "az enyém nyomósabb érv", szubjektíven értékelni próbáltam a két érv súlyát. Ez alapján mondhatod te is azt, hogy szerinted a következetesség fontosabb érv. Peligro vita 2008. szeptember 1., 12:32 (CEST)
A felületi kérdéseknél a "usability", a használhatóság fontos érv és rendezőelv szokott lenni: pl. a keresősáv is ezért került feljebb (az interwikik kapcsán a lejjebb írtak miatt nem kívánok érvelni, nem hiszem hogy újat tudnék mondani).– Dami vita 2008. augusztus 31., 19:40 (CEST)
Az miért baj, ha egy szoftvert úgy módosítunk, hogy szolgálja a kényelmünket? Mintegy 1200-an vannak az angolul tudók kategóriájában. Gondolom nagy részük hasznosnak találja, ha kiemeljük az enwikit (én mindenképpen, ez az általam talán leggyakrabban használt "feature"). Pusztán praktikus okokból, és nem azért, mert az az "etalon". Mintegy 40 project van abc-rendben az angol előtt. Mivel nem minden cikk létezik minden nyelven, mindig változik a pontos helye, ettől nehezebb megtalálni.– Gondnok vita 2008. augusztus 31., 19:48 (CEST)

Kedves Pasztilla, az utolsó szavazás 2007-ben volt, te is részt vettél rajta. [2]Hkoala 2008. augusztus 31., 18:37 (CEST)

Tényleg?! Rohadtul nem emlékeztem rája... :-) Látom, már akkor sem nyert az ábécésorrend... Pasztilla 2008. augusztus 31., 18:45 (CEST)
Mondom, szavazzunk újra. Engem első sorban azok a kifejezések nem hagynak nyugodni, hogy "idejétmúlt állapot", meg hogy "kihalásra ítélt, de birtokon belül legelésző..."... :)) – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. augusztus 31., 18:39 (CEST)

Ne szavazzunk. Többször megszavaztuk. Egyszerűen praktikus ez így. Nem lelki, nem nemzeti, nem helyesírási kérdés, mondvacsinált kérdés. OsvátA Palackposta 2008. augusztus 31., 18:51 (CEST)


Az ábécérend se feltétlenül egyértelmű (a különböző ábécék szerinti népnyelvek szerinti természetes sorrend [amit az EU használ tudtommal]) esetleg a kétbetűs kód alapján levő (ez esetben az M-betüs Magyar a H-betűs horvát után következne és megelőzné a koreait).

Mindenesetre mindenkit arra kérnék még egyszer, olvassa újra a linkelt lapokat és a szavazást, és fontolja, meg, hogy van-e új érve, ami eddig nem hangzott el: a régi érvek ismétlése csak feleslegesen elnyújtja a megbeszélést, követhetetlenné téve azt, és kifárasztva a résztvevőket.

A múltkori szavazáson többen vettek részt, mint a 2008-as szavazások bármelyikém, ezt lehetne tisztelni, mint mércéjét a wiki viszonylag friss (=új érvekkel meg nem cáfolt) akaratának, de ha újból akarunk szavazni, akkor azt valaki jelezze a WP:SZJ lapon, és tegyünk meg mindent, hogy frissen és megfontoltan dönthessen a közösség minél nagyobb része: ne vegyük el a csendes többség lehetőségét a véleménynyilvánítástól a téma túlbeszélésével és indulatkeltéssel.– Dami vita 2008. augusztus 31., 18:54 (CEST)

Ha nem lenne teljesen nyilvánvaló: nem javasoltam új szavazást, mert úgy gondolom, hogy mesmeg az angol előre helyezése nyerne, és akkor meg minek. (Ennyit arról, hogy átgondoltam-e.) Tudomásul vettem, hogy az aktív szerkesztők többsége ezen az állásponton van, és el is fogadom. (Nem lázadok és nem lázítok ellene stb.) A szavazást ellenzők „érvelését” nem fogadom el, és minden efféle „gondolat”menet ellen lázadni és lázítani kívánok.
Most és a jövőben is:
P/c vita 2008. augusztus 31., 19:05 (CEST)

Kedves Pásztörperc! Teljesen értem a gondolatmenetedet: ha soha nem lehetne új szavazást nyitni egy már megtárgyalt témáról, soha nem haladnánk előre. Ha viszont minden egyes szavazást lezárulta után rögtön újra lehetne nyitni, akkor minden időnket ezzel töltenénk és megint csak nem haladnánk előre. Ezért az én véleményem az, hogy csak ésszerű idő elteltével lehessen újrakezdeni egy lezárt szavazást. Mivel nem tudom, hogy mennyi lenne az ésszerű idő és azt sem, hogy esetleg már most is van erre vonatkozó irányelvünk; ezért kérdeztem az elején, hogy mennyi idő múlva lehet. Üdvözlettel – Hkoala 2008. augusztus 31., 19:15 (CEST)

Egyetértek. Vonatkozó irányelv hiányában maradok az ésszerű önkorlátozásnál (mint látható):
P/c vita 2008. augusztus 31., 19:56 (CEST)

Valóban meg kéne állapodni abban, meddig nem lehet bolygatni egy ezerféleképpen lezárható kérdést érvényes szavazás után. Valahova ezt le kéne írni. Ami mármost az ilyesmit illeti, én is feleslegesnek tartom az ABC-sorrend megbolygatását, de ha már szavaztunk erről egyszer, azt méginkább értelmetlennek találnám, ha félévente átrángatnánk az összes iwbotot és nyomában az oldalakat. A moratórium legalább egyéves lehetne az efféle esetekre. Az iw-linkek kis helyet foglalnak el, könnyen lehet tájékozódni köztük, és az ember ABC-sorrendet várna. De végül is majdhogynem mindegy, milyen sorrendben vannak. Bennófogadó 2008. augusztus 31., 19:22 (CEST)

Nem értem, hogy miért kellene legelől lennie az angolnak az interwikiben. Jó, az angol az alapító atya, sok cikke van, de akkor sem jelenti azt, hogy minden tekintetben előbbre való. Nem akarom felhozni a cikkek közötti különbségeket, mert ami nálunk mondjuk teljes, kiemelt besorolású, tökéletes, az az angolon, vagy máshol csonk, nyers, de ne higyje senki, hogy ez az érvem az ABC-s sorrend mellett. Sőt nekem mégsem tetszik az, hogy az angol van elől az interwikiben, az utána jövők pedig már abc-s sorrendben haladnak. Végig abc-s sorrendet kellene tartani. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. augusztus 31., 19:45 (CEST)

Nem arról van szó, hogy az angol Wiki jobb lenne, mint bármelyik másik. Arról van szó szerintem, hogy abban van a legtöbb cikk, tehát ha azt akarom, hogy az interwikiket minél hamarabb és minél hatékonyabban szinkronizálni tudják a robotok, akkor az angol változatba kell beszúrnom, ezt pedig akkor érem el a legkönnyebben, ha mindig fixen és stabilan az 1. helyen találom meg. Itt totálisan érdektelen a cikk minősége, csak az számít, hogy létezik az a cikk – márpedig a 2,5 milliós mennyiség miatt nagyobb eséllyel létezik, mint pl. a millió alatti németben vagy a franciában. Ez az én egyetlen szempontom, ami miatt az angolt szeretem előre tenni. Idegenül úgy is mondhatnám: hub, magyarul ’csomópont’. Tökmindegy, milyen minőségűek a cikkei, ez a szerepe kétségtelenül megvan az angol Wikipédiának. És az interwikik összehangolásához és szinkronban tartásához szerintem jó ezt figyelembe venni. Nekem már sok rossz tapasztalatom volt azzal, hogy a robotok hosszú idő alatt sem intézték el az interwikiket, és ahogy nő a cikkek száma (a százezren ugye már most túl vagyunk), ez egyre lassabb lesz. Én ezért azt szeretném, ha minél egyszerűbb lenne (nekem és értelemszerűen mindenki másnak) az angol WP-be beilleszteni a magyar WP interwikijét. Ádám 2008. augusztus 31., 20:08 (CEST)

Ez már szempont, praktikus szempont – fel is vetettem – és következetesen végig is vihető az interwikisor egészén. Pasztilla 2008. augusztus 31., 20:21 (CEST)

Akik a praktikusságot hozzák fel annak igazolására, hogy az enwiki előbb van, mint az afrikaans, azok nem gondolnak arra, hogy célszerű lenne ugyanilyen praktikusnak lenni mondjuk a német, francia, olasz, orosz, román, szlovák (tehát a magyar szerkesztők nagy tömegeit érintő) nyelvű interwikikkel? Az konzekvens dolog lenne, és hihetővé tenné, hogy az "így szoktam meg" helyett tényleg praktikus szempontokat vesznek figyelembe. Merthogy oké, hogy angolul többen tudnak, mint afrikaanszul - de utánajárás nélkül ugyanez elmondható még egy tucatnyi nyelvről. – Μάθη Ευεργέτης Νικάτωρ Vita 2008. augusztus 31., 21:46 (CEST)

Minden szavad arany, Mester! Pozitíve diszkrimináljuk az angol wikit használókat, a többiek meg le vannak ... Pasztilla 2008. szeptember 1., 06:04 (CEST)
Na ja, mert ők vannak többen. Ezt hívják többségi demokráciának — nem véletlenül példálózom itt a parlamenttel.
P/c vita 2008. szeptember 1., 06:30 (CEST)
Engem alapvetően hidegen hagy ez a kérdés. Szomorúan emlékszem, hogy Váradi Zsolt (egykori termelékeny) szerkesztőtársunk ezen a témán rágott be és itthagyott minket.
Egyetértek Mathaeval, semmi nem indokolja, hogy az angol legyen a legelső, és nem az ábécébeli helyén. Ha balra nézel a képernyőn, egy ábécében ugyanúgy megtaláod az en:-t. Próbálja ki bárki, hogy mennyire fárasztóbb pl. a volapüköt kikeresni a szemünkkel, mint az élen álló angolt? Semmivel. Nem az első szokás lenne, amivel véglelgesen szakíthatunk az átállással. Üdv.--Linkoman vita 2008. szeptember 1., 00:20 (CEST)
Ha most mindenki minden dolgon berág, akkor már nem is lennének szerkesztőink. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. szeptember 1., 07:16 (CEST)
Én úgy emlékszem, Váradi Zsolt azért ment el, mert lekurvázták az anyját. Vagy legalábbis az lehetett az utolsó csepp. ~ Alensha  hö? 2008. szeptember 2., 02:22 (CEST)

Ez egy kulcsmondat volt. :) Ami mármost ad rem: köztünk legyen mondva, a világon a legjobban úgy járnánk, és egyszer s mindenkorra le volna rendezve, ha kikötnénk a szigorú betűrendet. Az enwiki az e-nél általában eléggé elöl van, ahol van, és könnyen megtalálható az összes többi is a szigorú betűrend alapján. Ezzel mindenki ki lehetne békülve. Bennófogadó 2008. szeptember 1., 11:49 (CEST)

Benne vagyok, szavazzuk újra. De utána menjünk az enwikire és ott is borítsuk fel a sorrendet! Nehogy már a magyar a malgasy előtt és madurodami mögött legyen! Tetessük azt is a helyére, a H betűhöz. OK? :) – Burumbátor zöldposztós csatatér 2008. szeptember 1., 13:32 (CEST)

Ez már részletkérdés, bár hogy őszinte legyek szvsz ez ügyben korrekt az enwiki, hogy nem a sokszor az önelnevezéssel kapcsolatban sem lévő kétjegyű kódok (hu - magyar), hanem a teljes alak alapján rendezi az ábécét. Pasztilla 2008. szeptember 1., 13:39 (CEST)

Szívás és az enWiki sorolása

Már megint itt vagyok, ahol pedig nem kellene lennem. Ez úgy történik, hogy időnként benézek ide, mert itt mindíg lehet tanulni egy-két új szót. Most itt van ez a "szívni", ami nagyon érdekes, de gőzöm sincs, mit jelent. És ha már itt vagyok, megemlíthetem a következőt az Interwiki ABC-jével kapcsolatban. Nem láttam, hogy az Interwiki hogy néz ki, de mi van, ha beteszitek az elejére fejlécnek: "Az angolnyelvű Wikipedia az online [a szót magyar megfelelőjével helyettesítve] enciklopédia megalapítója. (X) szócikkel rendelkezik (dátum)." Ez lenne az egész, és ez minden további nélkül helyretenné őket. Ezután jöhetnének akár abc sorrendben, akár cikkeik száma szerint a többiek.

Én sem vagyok az amerikai Wiki rajongója. A cikkeik száma impresszív, de a minőségük gyakran nem. Nézzétek meg pl. a Hemingway cikküket. Fordítottam belőle valamit a magyarhoz, és megdöbbenve tapasztaltam hogy szószátyár, tele irreleváns anekdótával és helyesírási hibával. Viszont azt el kell ismerni, hogy az amerikaiak alapították a Wikipediát, és ha fenti fejléccel kezditek a listát, probléma megoldva. Wikiszaktudásom hiányát figyelembe véve (köszönet), remélem nem mondtam túl nagy marhaságot. Vándormadár vita 2008. szeptember 2., 00:56 (CEST)

(meg)„szívni”: rosszul jön ki a dologból, hátrányosan érinti, kára származik belőle, meg hasonlók... Pilgab üzenet 2008. szeptember 2., 01:16 (CEST)

Kösz, Pilgab! Így gazdagodik az ember szókincse...különösen akkor, ha mérgesek vagytok egymásra, és röpködnek a szaftos szavak. De hogy jön ez a "szívni" dolog a (meg)szívni ige eredeti jelentéséhez? Vándormadár vita 2008. szeptember 2., 01:31 (CEST)

Én Adam78-cal értek egyet, mivel rengeteg cikkünknek az enwikis változat az alapja és nagy valószínűséggel a legtöbben azt olvassák (a magyar mellett/helyett). Minőségileg nem biztos, hogy kifogástalanok az angol cikkek, de több mint valószínű, hogy ami itt megvan, az ott is (az esetek többségében). A nyelvek beszélők/értők száma szerinti besorolása is megfontolandó, de az talán gyakrabban változna, mint az ABC-sorrend. SZVSZ, én a jelenlegi megoldás mellett vagyok. A „szívás” a magyar szlengben pedig kb. azt jelenti, amit az angolban a to suck (hogy mit, azt mindenki döntse el). Dojcsár József  üzenet 2008. szeptember 2., 05:24 (CEST)

Az a ... az kicsit más. A szívás inkább a szívja a fogát kifejezésből ered, s mint ilyen, kissé más, enyhébb jelentésárnyalatú, mint a to suck. – Lily15 üzenet 2008. szeptember 2., 21:23 (CEST)
Megszívja a ... Na de ez már nem ide tartozik. Dojcsár József  üzenet 2008. szeptember 2., 21:57 (CEST)

Köszönet mindenkinek a nyelvleckéért. Még egy szerény szót erről: ti aztán jól kiválasztottátok az angol egyik legárnyaltabb igéjét a "káros" vagy "hátrányos" értelemben vett használatra...sok minden benne van a "to suck"-ban, de ez a bizonyos jelentés nincs, akárhogy is nézem. Ha egy angolnyelvűvel beszelgetnétek, és a magyar slang szerint használnátok a szívni/szívás szót, kukkot se értene belőle. Hajjaj, a nyelvi változások rejtelmei...De igazán nem akarom lefoglalni a helyet itt ilyesmivel. Üdv, Vándormadár vita 2008. szeptember 3., 18:00 (CEST)

A lényeg

Igazából itt most arról kellett volna megállapodni, hogy érdemes-e újra szavazásra bocsátani az ügyet, nem pedig hosszan-hosszan leírni a véleményeket. Ránézésre szerintem lehet akkora támogatottsága a változtatni szándékozónak, hogy egy ügydöntő szavazás kijöhessen belőle (vagyis ne lehessen azt mondta hogy, valakik, kevesen, régen eldöntötték). De most azt javaslom, egyúttal szavazzuk meg azt is mennyi idő múlva lehessen újra felhozni a kérdést, így két legyet ütünk egy csapásra. Szóval a következő állomás: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok, ha valaki felvállalja. Pilgab üzenet 2008. szeptember 2., 01:13 (CEST

Szakmai felajánlás – újságírás

Érkezett egy kedves felajánlás az OTRS-es levélcímünkre, amiben egy már nyugdíjas, vezető újságíró ajánlotta fel szakmai segítségét a Wikipédiának. A cikkek szerkesztésében nem szeretne részt venni, de számos ötlete van, hogy melyik cikkeinket hogyan és mivel kellene kiegészíteni, javítani, milyen, az újságírói szakmával kapcsolatos fontos cikkeink hiányoznak. Segítsetek, hogy megtaláljuk a legjobb módot az együttműködésre! Esetleg megkérhetnénk, hogy nézzen át kiemelés előtt álló (vagy már kiemelt) szakmai cikkeket, vagy hogy készítsen nekünk egy listát mondjuk a 20-50 legfontosabb szakmabeli személyről, sajtótermékről stb., és ezeket a listákat feltesszük a kért lapok oldalra. Dami ötlete volt, hogy a Wikihírek készíthetne vele egy (e-mail) interjút is. Akinek ötlete lenne ezzel kapcsolatban, ne tartsa magában! Samat üzenetrögzítő 2008. augusztus 27., 23:39 (CEST)

Két rövid részlet a levélből (bővebben csak azután idézem, ha ehhez a levélíró hozzájárult): „Nos, néhány téma, hátha felkeltem az ÖN vagy valamelyik, sajtó iránt érdeklődő szerkesztő érdeklődését. …” „…szeretném, hogy az általam is gyakran használt Wikipédia gazdagabb és főleg pontosabb lenne. Ehhez kívánok segítséget nyújtani – a hogyanról gondolkodjunk.” Samat üzenetrögzítő 2008. augusztus 27., 23:53 (CEST)

Nem kellene elszalasztani a lehetőséget. Ha konkrét cikkel kapcsolatban vannak kiegészítési ötletei, akkor az a cikk vitalapjára kellene hogy kerüljön. Ha nem akar közvetlenül oda írogatni, esetleg önkéntesek vállalhatnák, hogy az e-mailben kapott anyagot bedolgozzák a cikkekbe. Én vállalnék ilyent, persze mennyiségi korlát azért mindenkinél van. – Hkoala 2008. augusztus 28., 07:56 (CEST)

Amennyire kivettem a szavaiból inkább bővítési javaslatokra számíthatunk (cikkeken belül is, melyek igazságtartalmát vagy teljességét könnyen tudja ellenőrizni, részben személyes érintettsége miatt is; illetve hiányzó cikkek képében). Ha Samat megkapja az engedélyt, hogy közölje a levelezés további részleteit, a megfelelő vitalapokon természetesen jelezni fogjuk a javaslatokat. – Dami vita 2008. augusztus 28., 23:07 (CEST)

Nem lenne esetleg kedve az úrnak néha-néha magában a Wikihírekben (is) közreműködni? Bár lehet, hogy épp a szakmai ártalmak elől keres kikapcsolódást, nem lenne meglepő... - Vadaro vita 2008. augusztus 28., 23:04 (CEST)

A felajánló úr hozzájárult, hogy leveleinek tartalmát a wikin közzétegyem. Két területen is segítségünkre lehetne:

  • 40 éves újságírói tapasztalata alapján a sajtóval kapcsolatos témakörökben
  • a 80-as években a színpadi számítógépes zenélés egyik megalapozójaként könnyűzenei témakörökben (több együttessel Európát bejárva lépett fel különböző országokban)

„1. Igen hiányosnak tartom a Nők Lapja címszót annál is inkább, mert a 60-70-80-as években a közel egymillió példányszámával feltétlen meghatározó volt a Németi Irén főszerkesztő irányította korszak. Itt dolgozott Szemes Piroska is – aki a maga idejében sztárújságírónak számított, ezen kívül a MÚOSZ elnökségi tagja is volt. És hadd említsek néhány fotóst, akivel Szemes Piroska együtt dolgozott: Nádas Péter (igen, a mai író), Korniss Péter (nyilvánvaló Mo. legismertebb fotóriportere), de említhetném Szebeni Andrást is, aki Eszteházy Péterrel aratta sikereit az utóbbi években. Nők Lapjá-s volt Galsai Pongrác is, aki sajnos ma már elfelejtett író, legfeljebb azért ismerjük a nevét, mert Dániel fia (akivel volt szerencsém egy rövid ideig együtt dolgozni) éppen feleségül készül venni Albert Györgyit. Azért az öreg Galsai nagyobb ember volt....

2. Nincs Pest megyei Hírlapos szócikk. Én a 60-as évek elején itt együtt dolgoztam többek között Tamás Ervinnel (ma a Népszabadság főszerkesztő helyettese), Urbán Tamással (ha jól tudom ő a Fotóművészek Szövetsége elnöke), Berkovits György szociológussal, no és a Nők Lapjánál már említett Nádas Péterrel, aki ekkor már nem fotós, hanem író volt, mint ilyen, itt kezdett – és rengeteg más azóta ismertté vált újságíróval, végülis ez volt az egyetlen megyei lap, amelynek értelemszerűen Bp-n volt a szerkesztősége.

3. Nincs Szabad Föld címszó sem: ez a lap volt a Nők Lapja után a második legnagyobb példányszámú hetilap, s ha beleszámoljuk, hogy vidéki újság volt (szintén budapesti szerkesztőséggel), akkor elmondható, hogy a vidék legbefolyásosabb újságjáról van szó.

4. Új Magyarország szócikk sincs. Ez például azért érdekes, mert a háború után, pontosítsunk: a rendszerváltozás (ha az volt 1990-ben...) után az első jobboldali lapról van szó.

5. Az Esti Hírlap szócikk ugyancsak biceg: a kronológiából egy komolyabb korszak önkényesen kimaradt – ugyanakkor a ma, valójában (szerintem) csak virtuálisan létező újság a Wiki szerint fontos szerepet tölt be a sajtóban.

Egyelőre nem folytatom, de úgy vélem, tudok érdekességet mondani például a Rejtő Jenő által alapított – majd általam 80 év után ismét feltámasztott Nagykörút című laptól kezdve egészen a – tudomásom szerint – Wiki által nem kedvelt,de kétségtelenül a maga nemében első jobboldali rádióról, a Pannonról – ahol történetesen főszerkesztő is voltam.”

Következő levelének zárása:

„Nosza, vágjunk bele: én a múltkori írásomban említettem már konkrét témákat, s csak emlékeztetőül mondom ismételten: a 80-as években (a saját szintjén) meglehetősen fontos szerepet játszottam az alternatívzenei-életben. De igény szerint: bárhol máshol is kezdhetjük.”

Tehát várom az olyan, említett két téma iránt érdeklődőket, különösen azokat, akik hajlandóak lennének rendszeresen tartani az úrral a kapcsolatot e-mailben (esetleg rajtam keresztül), és az ötleteit, javaslatait minimum a cikkek vitalapjáig (nem létező cikkek esetén a kért lapok oldalig) eljuttatnák. Persze ideális az lenne, ha olyan is jelentkezne, aki tudna munkát fektetni a téma feldolgozásába, és ezeket az információkat rögtön a bedolgozná a cikkekbe, vagy új cikkeket írna ezek alapján. Samat üzenetrögzítő 2008. szeptember 4., 14:51 (CEST)

Orosz cirill írás hivatalos latin átírásának szerepeltetése orosz földrajzi cikkekben

Vlagyivosztok Jekatyerinburg stb Peyerk szerin: Vladivostok, Ekaterinburg, Novosibirsk

Ez hivatalos orosz átírás angol nyelvre! De a magyar Wikipédiát remélem egy ideig még magyarul írjuk! Ezért javaslom egyelőre a magyar hivatalos átírás használatát magyar nyelvre! Nem javítgatom vissza, mert annyira nem érdekel de ez igy nem frankó! –– Texaner vita 2008. szeptember 2., 08:56 (CEST)

Felhívtam a figyelmét az irányelvre. – Winston vita 2008. szeptember 2., 09:11 (CEST)

Mutassátok már meg legyetek oly kedvesek, a hivatkozott irányelv hol beszél arról, hogy nem szerepelhet a cikkekben az oroszok által használt hivatalos latin betűs átírás! Az irányelvre akkor hivatkozhatnátok, ha rendre kicserélném a magyar neveket/átírásokat, de ilyet sehol sem tettem.
Láthatóan nem ismeritek az oroszok által kidolgozott és használt hivatalos latin betűs átírást (GOST 16876-71 - a GOST ugyebár az állami szabvány rövidítése), különben nem neveznétek angolnak. Nincs is semmi köze az angolhoz, ugyanis a latin írású szláv nyelvektől kölcsönözték, elsősorban a cseh és horvát ortográfián alapul.
Jekatyerinburgot például angolul így írják: Yekaterinburg, nem pedig Ekaterinburg, mint a hivatalos latin betűs átírásban.
Nem volna baj hogy nem ismeritek ezt, de kérkedni ezzel és kioktatólag fellépni, ráadásul az irányelvet félreértelmezve - mindez nem szép dolog.
Amit teszek - egyébként egy másik szerkesztő beírásait helyreállítva, az csupán ennek a hivatalos orosz latinbetűs átírásnak a megjelenítése a cikkekben, sehol nem írtam be a magyar nevet vagy átírást kicserélve. Ha törlitek, azzal releváns információt vesztek ki a cikkekből, vagyis romboltok.
Peyerk vita 2008. szeptember 2., 12:15 (CEST)

Az oroszok által kidolgozott latin transzliteráció persze nem angol, mielőtt azonban elárasztjuk vele a szócikkeket, meg kéne egyezni a módszerben. Én nagyon is híve volnék minél több hasznos átírás és transzliteráció feltüntetésének, csak végig kell előbb gondolni. Bennófogadó 2008. szeptember 2., 12:18 (CEST)

Ebben egyetértek veled, de egyelőre ott tartunk, hogy néhányakat, akik magukat "oroszosnak" tekintik fel kell világosítani ennek az átírásnak a mibenlétéről és a státuszáról.
Az én megoldásom szerint a zárójelben szerepel először az orosz név az eredeti, cirill betűs formájában, utána pedig a hivatalos latinbetűs formában. Lehet finomítani a megoldást, de olyanokkal nehéz, akik nem ismerik, nem is tudnak a létezéséről és érvek nélkül esztelenül törlik mindenhonnan.
Peyerk vita 2008. szeptember 2., 12:25 (CEST)
Szvsz senkinek semmi baja nem lehet azzal, ha ezt a magyar átírású alakon szereplő szócikk (Jekatyerinburg) első mondatában, a Peyerk által jelzett módon feltüntetjük. Csupán két felvetésem lenne.
Van-e annak valami speciális oka, Peyerk, hogy csak a földrajzi neveket említed? Ahogy én látom, minden tulajdonnévre (személynév, űrhajónév, nagynéni neve) érvényes lehet egy ilyen megállapodás.
Miről van szó tulajdonképpen? Ha arról, hogy Peyerk ezeket a fent leírt módon önszorgalomból be akarja tenni a földrajzi nevekhez, akkor köszönjük meg neki, mire a grimbusz? Ha arról, hogy irányelvvé akarjuk faragni, akkor viszont Peyerknek is sokkal nagyobb a felelőssége, mert nem tekinthetünk el attól, hogy a fenti kiterjesztéssel (minden orosz tulajdonnév) minden egyes orosz nyelvi vonatkozású cikkben ne szerepeljen ott ez az átírás is. Pasztilla 2008. szeptember 2., 12:35 (CEST)
Jogos a kérdés. A földrajzi neveknél biztos vagyok benne, hogy szerepeltetni kell ezt az átírást, mivel készülnek latin betűs térképek Oroszországban (a SZU-ban is készültek), amik következetesen ezt az átírást használják - hiszen épp erre találták ki.
Személynevek esetében annyiban bizonytalan vagyok, hogy nem mondom egyértelműen, hogy szerepeltetni kell (ott is lehet, az biztos). Azért nem ragaszkodnék hozzá, mert újságokat, lexikonokat, könyveket nem készítenek ezzel az átírással.
Viszont a nemzetközi kapcsolatokban gyakran (pl. ENSZ) ezt használják, amikor névtáblát készítenek, tehát mégiscsak élő, funkcionáló dolog. (És az ISO is beemelte, tehát nem csak GOST).
Szóval kicsit bizonytalan vagyok - vagy mégsem? :-)
Peyerk vita 2008. szeptember 2., 12:48 (CEST)
Bennó azt írta: "előbb meg kell egyezni a módszerekben". Peyerk válasza: "Ebben egyetértek …", de ezzel ellentétesen cselekszik: megegyezés előtt beírja néhány cikkbe a latin betűs megfelelőt.
Peyerk a latin betűs átírásról előbb ez írja: "…szerepelhet a cikkekben…"; lejjebb, a földrajzi nevekre vonatkoztatva már ezt: " biztos vagyok benne, hogy szerepeltetni kell…". Az indoklás: "mivel készülnek latin betűs térképek Oroszországban". Én nem gondolom, hogy önmagában ez a tény parancsolóan fontossá tenné a hu-wiki cikkeiben a latin betűs átírás feltüntetését.
A ru-wikiben az orosz városneveknél sehol nem látom feltüntetve "az oroszok által használt hivatalos latin betűs átírást". Pedig náluk hivatalos. Az en-wikiben Jekatyerinburg-nál van, de Vlagyivosztok-nál, Novoszibirszk-nél nincs feltüntetve. Jekatyerinburg: de-wiki – nincs, fr-wiki – nincs. Vlagyivosztok: de-wiki – van (itt a kiejtést is feltüntetik), fr-wiki – nincs. Tehát vagy nem tüntetik fel a latin betűs változatot, vagy ha igen, akkor felemásan.
Én általában a szócikkek (észszerű) egységes megjelenését tartom fontosnak. Nem tartom jónak, ha pl. az egyik cikk feltünteti a kiejtést, a másik nem; ugyanígy nem tartom jónak, hogy a cikkek egy részében van latin betűs változat, a másik részében meg nincs. Törölni természetesen nem fogom, miért is tenném? - Vadaro vita 2008. szeptember 2., 18:42 (CEST)
Nem, nem cselekedtem ellentétesen. Ha megnézed a laptörténeteket, én csak visszaállítottam a mondvacsinált indokokkal, tájékozatlanság miatt törölt latinbetűs formákat, amiket korábban egy másik szerkesztő írt be. Abban a fázisban szó sem volt a hogyanról, ugyanis ketten - azt se tudva miről van szó - angolnak, értelmetlennek meg miegymásnak minősítve egyszerűen törölték, és kedvesen felhívták a figyelmemet a jól ismert, ám ide nem vágó irányelvre.
A hogyanról akkor kezdtünk el beszélni, amikor néhányan észrevették, hogy nem lehet kapásból törölni a dolgot. Egyébként erről máshol komoly javaslat is vita alatt van azóta, részben az én tanácsom alapján.
Jó esély van arra, hogy nem lesz teljeskörű és következetes az orosz cikkekben való szerepeltetése ennek az átírásnak, mint nagyon sok dolog, ez is lehet hogy csak darabosan fog előrehaladni. Reményt keltő az lehet, hogy esély van az irányelv megfelelő kiegészítésére és hogy a dolog könnyen robotizálható, lévén az átírás lényegében betűhű. (Tehát nem kiejtéshű, bármelyik nyelv kiejtési szabályait is értsük ezalatt.)
Peyerk vita 2008. szeptember 4., 13:59 (CEST)

Teljes egészében egyetértek Peyerkval, hogy beleteszi ezeket a cikkekbe. Sőt, én továbbmennék, minden nem magyaros átírású cikkbe bele kellene tenni az ilyeneket. Csak sajnos ez egyeseknek fáj, bár nem tudom, miért? (Mer' azt még megértem bizonyos fokon, hogy a nem magyaros átírásmód nem tetszik cikkcímnek, bár elfogadni nem tudom...) Az a baj, hogy ebből előbb-utóbb megint fejleharapás, meg anyázás lesz... Egyébként miért kellene néznünk más wikiet, hogy ott mit hogy csinálnak? Szerintem ez minden wiki „privát problémája”. Bennóval viszont abban is egyetértek, hogy valamilyen szinten szabályozni kellene a dolgot, de egyben félek is tőle, hogy ez megint el fog menni az „ez a magyar wiki, írjunk mindent magyarul” irányba, elfelejtve azt, hogy ez egy enciklopédia, vagy mifene, azaz egyben a tájékoztatást, ismeretterjesztést is szolgál... Uff, beszéltem (lehet anyázni)! - Gaja   2008. szeptember 2., 23:29 (CEST)

A hogyanról komoly javaslat született, melynek megbeszélése itt folyik. Azon szerencsére már túlvagyunk, hogy az orosz pinjint ki akarnánk tiltani a magyar WP-ról. – Peyerk vita 2008. szeptember 4., 13:59 (CEST)

WikiTrust

Elkészült a WikiTrust telepíthető változata, vagyis némi tesztelés után az egyes wikipédiák közössége igényelheti majd.

A WikiTrust a kaliforniai egyetem által fejlesztett laptörténet-elemző eszköz, ami színkódokkal jelzi, hogy a szöveg egyes részei milyen régóta vannak a szövegben (azaz mennyire megbízhatóak), illetve a visszaállítások száma alapján megpróbálja felismerni a "problémás" szerkesztőket, és megjelölni az általuk írt szöveget. Az enwiki egy másolatán futó demója itt nézhető meg. – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 3., 23:42 (CEST)

Jól néz ki. Az a funkciója is hasznos, hogy meg tudja jeleníteni, hogy egy adott szót (vagy mondatot) ki írt bele a szövegbe. Jó lenne bevezetni nálunk. Kíváncsi vagyok rá, hogyan fog futni valós időben, nem lassítja-e le még jobban a szerkesztést? misibacsi*üzenet 2008. szeptember 4., 09:33 (CEST)
A szerkesztést semmiképpen sem lassítja, esetleg a megjelenítést. Dani vita 2008. szeptember 4., 13:57 (CEST)

Még hasznos beállítás is lehet belőle. Szalakóta vita 2008. szeptember 4., 21:22 (CEST)

Hirtelen törlés

Tisztelt Wikitagok: nem kellene létrehozni egy Kocsmafal (panaszok) szekciót? Most itt van pl. ez (áthoztam a Világirodalom vitalapjáról, mivel azzal senki más csak egy ismeretlen járőr vagy nemtudomkicsoda törődik). Ezt véstem le ott:

Jó lenne tudni ki volt az, aki a "(Világ)irodalmi műfajok" című szakaszban tett, folyamatban lévő bővítéseimet kitörölte minden további indoklás nélkül. Az illető szerk. ütközéssel operált--még csak megse várta, hogy befejezzem. Helytelen eljárás. Vándormadár vita 2008. szeptember 7., 19:23 (CEST)

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Vil%C3%A1girodalom”

PS. Persze belátom, panaszlapot veszélyes gyártani, mivel tartani kell attól hogy túl hamar betelne, aztán a botok nem győznék archíválni.Vándormadár vita 2008. szeptember 7., 20:26 (CEST)

A botok bírják... És a mostani helyzetben a panaszok szétszóródnak, nem minden felhasználó tudja hová forduljon - én sem mindig - a gyors megoldásért. - mondotta Stewe007 Feedback 2008. szeptember 7., 20:37 (CEST)

A megadott linked egy olyan lapra mutat, ami a jelek szerint soha nem is létezett. Ezt magad is ellenőrizheted, ha rákattintasz a linkre, majd onnan a törlési naplóra. Szerintem egyszerűen csak rossz helyen keresed. A Wikipédia összes lapjával kapcsolatos adatok megtalálhatók a laptörténetben és a rendszernaplóban, ezért felesleges panaszfalat létrehozni. Bináris ide 2008. szeptember 7., 21:01 (CEST)

A hiba az volt, hogy a linkedbe az idézőjel is belekerült, azért nem ment. Amire te gondolsz, az a Vita:Világirodalom. A laptörténetre kattintva magad is láthatod, hogy az elmúlt két hónapban senki nem nyúlt ahhoz a laphoz rajtad kívül, tehát nincs titkos összeesküvés sem. Szerintem egyszerűen figyelmetlen voltál, és mellékattintottál valahol. Ezt az egy kattintást érdemes máskor megtenni. Bináris ide 2008. szeptember 7., 21:05 (CEST)

Jaj, most már értem, te nem a vitára gondoltál, hanem magára a szócikkre. Annak is van laptörténete, kattints rá, és látni fogod, hogy Adapával ütköztél. Ezt magad is bármikor megnézheted. Olyan nincs, hogy "szerk. ütközéssel operált", az nem egy szándékos támadás, hanem véletlen egybeesés, netán figyelmetlenség. Valószínűleg várhatott volna egy kicsit, beszéld meg vele a vitalapján. Bináris ide 2008. szeptember 7., 21:09 (CEST)

Bináris: az idézőjel legtöbbnyire utalást jelent valamire; ebben az esetben a Világirodalom szócikkben végzett változtatásaimra utalt. Ne értsetek már minden apró dolgot félre. Nem beszéltem semmiféle összeesküvésről, csak egy önkényes és elhamarkodott beavatkozásról. Remélem észrevetted, mit írt Stewe007 itt feljebb: lényegében, hogy igenis kellene egy lap, ahol a (szerkesztéssel kapcsolatos) kifogásolható beavatkozásokat/panaszokat egy helyen lehetne tárolni, főleg gyors válasz, vagyis orvoslás reményében. Azt pedig hogy hogy lehet megtalálni egy fontoskodó botot, csak a gyakorlott wikis tudja, mint például te. Javaslom, hogy az együttműködés nevében szálljatok már le egy kicsit a lóról. Vándormadár vita 2008. szeptember 7., 21:57 (CEST)

Ez remélhetőleg segít a helyzet megértésében: Wikipédia:Szerkesztési ütközés. – TgrvitaIRCWPPR 2008. szeptember 7., 22:32 (CEST)

Az idézőjel bekerült a linkbe, ezért hibás működést eredményezett. Ha rákattintasz a saját linkedre, magad is látni fogod. Nem tudom, mit értesz fontoskodó bot alatt, ilyenről eddig nem is volt szó; én olyan egyszerű dolgokra gondolok, hogy a cikkek tetején levő füleket használd. Ahogy a szerkesztést és a vitát megtalálod, ugyanúgy a laptörténetet is. Javaslom, indulj el a WP:1 oldalról, ahol nagyon sok hasznos segítséget találsz a Wikipédia működésével kapcsolatban. – Bináris ide 2008. szeptember 7., 23:05 (CEST)

(Kösz, Tgr.) Nem tudom, milyen linkről beszélsz, kedves Bináris. Az idézőjel csak idézőjel volt, semmi több. Nézd meg fent mégegyszer. Az idezőjeleim nem mutatnak semmiféle linkre, és egyéként is, kizárólag ebben a kocsmafali üzenetben használtam őket.

Fontoskodó botot pedig azért írtam, mert nemcsak hogy fébeszakított az illető, de kitörölte a szövegemet, és azonnyomban be is helyettesítette valami mással. Vándormadár vita 2008. szeptember 8., 00:39 (CEST)

Nehéz kitalálni, mit akarsz mondani, ha alapszavakat, megadott jelentéssel bíró kifejezéseket teljesen más értelemben használsz, mint az egész világ. Ez itt: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Vil%C3%A1girodalom” egy link. Rá lehet kattintani, és akkor te is látni fogod, hogy nem oda vezet, ahova gondoltad. A bot pedig egy automatizált program, amelyik emberi felügyelettel vagy anélkül dolgozik a Wikipédián. Te ezek szerint egy szerkesztőt neveztél fontoskodó botnak, aki nem illető, hanem Adapa, amint fentebb megneveztem. Adapa nem bot, hanem ember. Hidd el, éppen azért írtam, hogy ilyenekre nem kell panaszfalat csinálni, mert értem a Wikipédia rendszerét. Erre a helyzetre van jól bevált megoldás, amit le is írtam fentebb: az, hogy odamész Adapa vitalapjára, és ott tisztázod vele a nézeteltérést. Vagy legalábbis első körben ott kell megpróbálni. Bináris ide 2008. szeptember 8., 07:48 (CEST)

Vándormadár, ne mérgelődj, ez egy "beszokási" folyamat része :-) Lassan, de biztosan megtanulod, hogy milyen problémának hol keresd a megoldását. Ha jól meggondolom, már az út nagyobbik felén túl vagy... – Hkoala 2008. szeptember 8., 07:52 (CEST)

Bináris, na végre most mondtál valamit ami a könnyekig megnevettetett, mert így van: az alapszavakat teljesen más értelemben használom mint az egész világ. A Wiki nyelv nekem gyakran kínai. Viszont azt most se értem, ez itt hogy került ehhez az egészhez: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Vil%C3%A1girodalom” Ha rákattintok, tényleg ott van az idézőjel a lap címében, de csak egy! Különben is, ez hogy történt? Hkoala, te meg egy angyal vagy, de nem hiszem, hogy az út nagyobbik felén túl lennék. De nem baj, ha sok a probléma amit magamnak vagy másoknak okozok, bármikor letehetem a lantot.Vándormadár vita 2008. szeptember 8., 17:39 (CEST)

Bináris arra célzott, hogy rosszul adtad meg a linket, valószínűleg véletlen beleillesztettél egy idézőjelet, mikor bemásoltad, emiatt nem működött.
Szerkesztési ütközésre nem lehet rájátszani, mert az akkor van, amikor egy olyan lapot szerkesztesz, amelyet épp másvalaki is szerkeszt - de mivel nem lehet tudni, ki mit szerkeszt éppen, így elég nehéz direkt ütközni valakivel.
Ha valaki szerkesztését kifogásolod, a legjobb, ha neki magának írsz, már csak azért is, mert mire egy panaszlapon észrevenné, hogy panasz van ellene, a nap is lemegy. Ha közvetlen őt keresed meg, hatékonyabb lesz a párbeszéd. Pupika 2008. szeptember 8., 18:51 (CEST)

Pupika: ez is nagyon jó → "...(addigra) a nap is lemegy." Imádom az anyanyelvemet, kikéve a Wiki túlvilági nyelvezetét. Szegény Adapának azóta írtam a lapjára, nem túl udvariasan. Azért szerintem nem kell olyan nagyon sajnálni a botokat. Ebben a speciális esetben biztosan nem. Vándormadár vita 2008. szeptember 8., 19:22 (CEST)

Ne már, hogy nem hallottad még ezt a kifejezést élőben :D Adapával meg nem kell veszekedni (legalábbis addig, amíg van esély megbeszélni :). Pupika 2008. szeptember 8., 19:29 (CEST)

Hallottam, de nem ebben az összetételben. Pupika, ahogy te is tudod, egy megbeszélés kettőn múlik. Adapa nem reagált, de mondom, nem baj. Azért kösz, hogy veszed a fáradságot. Vándormadár vita 2008. szeptember 8., 19:47 (CEST)

Technikai magyarázat: a „http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Vil%C3%A1girodalom” végére azért kerül idézőjel, mert a rendszer (a Wikipedia motorja) a http:// betűkből észreveszi, hogy egy linkről van szó és addig értelmezi linknek, míg egy szóközt vagy más szóelválasztó karakterhez nem ér. Az idézőjelet nem veszi szóelválasztónak, ezért bekerül a linkbe. A linket nem idézőjel, hanem egy [] közé kell tenni egyszerűen és akkor nem lesz probléma. – Zimmy mondj el mindent 2008. szeptember 9., 09:27 (CEST)
Bár nem tisztem senkit védeni, tájékoztatlak, hogy Adapa 7-e este 8 óta nem szerkesztett, így valószínűleg nem is olvasta még az üzenetedet. Légy egy kis türelemmel. – Winston vita 2008. szeptember 9., 09:34 (CEST)

Köszönöm mindkettőtöknek, de túl sok más dolgom/dolgotok van ahhoz, hogy ezzel az alapjában véve lényegtelen dologgal töltsük az időt. Azonkívül, bevallom, igazi jó, eredeti magyar természetem van: hamar bepörgök, aztán hamar el is felejtem az egészet. Üdv,Vándormadár vita 2008. szeptember 9., 19:56 (CEST)