Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)/Archív1

Legutóbb hozzászólt Tgr 18 évvel ezelőtt a(z) betűrend témában

Lukács György

A gondom, hogy Nagyvárad egyik valamikori polgármestere Lukács György volt. Ha a nevére kattintunk, meg is jelenik egy másik Lukács György életrajza. Hogyan tudnánk a két, esetleg több azonos nevű személyeket elegánsan megkülönböztetni? Ez itt a kérdés.

atticus

Lásd: Wikipédia:Egyértelműsítő lapok -- nyenyec  2006. május 5., 22:11 (CEST)

Szavazás

Az új szerkesztők kedvéért mondom, akik esetleg még nem tudnak róla, hogy van egy Wikipédia:Szavazás lap, ahol a ti véleményetek is számít. Érdemes betenni a „Figyelőlistába”. nyenyec  2005. február 27., 16:21 (CET)

Bekerült a Friss Változtatások tetejére is. --grin 2005. március 2., 17:04 (CET)

Nagy lendületű kezdő wikipédista kérdései

Lenyűgöz a wikipédia zseniális egyszerűsége. Kis túlzással: ha az egész web nem állna másból, mint wiki-ből, már akkor is frenetikus fontosságú dolog lenne (eszembe jutott egy beszélgetés az internet "gyerekkorából", kb. a 90-es évek eleje-közepéről (nem emlékszem pontosan a dátumra): a kompúterzsonglőr cimborám beszélt az internet ilyen tipusú közösségszervező, információ-demokratizáló szerepéről...)


Neki is láttam rögtön a szerkesztgetésnek. Gyártottam is egy csomó csonkot. De azért dolgozok a mentesítésen. Lásd még: user:sityu

Fölmerült viszont egy pár kérdésem:

  • lehet-e címre, alcímre hivatkozni (illetve a feladat milyen módon oldandó meg);
  • van-e automatikus lehetőség az általam létrehozott csonkok listázására?
  • a keresők találatai közt miért nem találkoztam eddig wikipédiás hivatkozásokkal? (pedig szerintem hasznos lenne; s pl. a mimi-re elég sok találat mutat)
  • a többi kérdésem szabatos megfogalmazása jelenleg túl van az időbeli lehtőségeimen, de visszatérek, és megfogalmazom (illetve, ha megtaláltam a választ, akkor javítom ezt a címet!);

--sityu 2005. március 8., 12:50 (CET)


Üdv a Wikipédiában! A cikkekben az alcímekre nagyjából ugyanúgy tudsz hivatkozni, ahogy HTML-ben, # jellel, pl. Szeged#története. A csonkokat a Csonkok kategória listázza, de külön a sajátjaidat listázni legfeljebb manuálisan tudod (feljegyzed őket a userlapodra). A „Közreműködéseim” menüpontban pedig láthatod a legutóbbi szerkesztéseidet, igaz, nem jelzi, hogy melyik a csonk közülük. A keresők közt azért nem tengenek túl a wikipédiás linkek, mert még viszonylag kevés cikk van. Az angol nyelvű wiki elég gyakran felbukkan a találati listán. Az interwiki linkek nekem se tetszenek itt alattunk, jobban nézne ki, ha máshová tennénk, illetve egy ekkora lapot már archiválni is illene (ezt csak azért mondom, hátha erre téved az illetékes :-) Alensha 2005. március 8., 14:41 (CET)

kösz:--sityu 2005. március 8., 18:45 (CET)

bogarászó olvasó/író/olvasó kérdései

A szövegekben előforduló piros (nem megírt) szócikkek vagy hiperlinkek összegyűjtött ábécés listáját hol lehet megnézni? Mesüge 2005. május 6., 20:15 (CEST)

Elvben itt, de sajnos csak viszonylag ritkán frissül. http://hu.wikipedia.org/wiki/Speci%C3%A1lis:Wantedpages --kla 2005. május 6., 20:26 (CEST)


Szia! Itt: Speciális:Wantedpages. A baloldali menüből a speciális lapokra kattintva találod meg (keresett lapok). Nem ábécés, hanem gyakoriság szerint rendezett. Tanács: más szerkesztők a lap alján keresik az új hozzászólásokat, kérdéseket. Ha a lap közepébe írod, akkor kevesebben találják meg. nyenyec  2005. május 6., 20:23 (CEST)

Tusy hozzászólna, de el van bizonytalanodva :)

Üdv! Pár perce estem be ide, és eléggé elszörnyedtem. Nem a tartalmon, hanem a hozzászólás lehetőségén (lehetetlenségén). Láttam már HTML kódot, különben a szerkesztésre bejövő felületről menekültem volna innen ezerrel. Tényleg ez a fórum? Amúgy talán a programozás (pascal, alap delphi) érdekel, esetleg hozzá is tudok szólni valamit (pontosabban más is érdekel, de azokról inkább csak magánvéleményem van). Az user sort remélem nem nekem kellene létrehozni, mert attól most inkább eltekintenék.

  1. Sima szöveget is írhatsz, megérti mindenki.
  2. Ez nem „fórum”, hanem egy kocsmafal. ;) Nem ez a WP fő célja.
  3. A user sor négy hullámvonal: ~~~~
Üdv, --grin 2005. április 5., 20:40 (CEST)
Tényleg riasztó lehet a kocsmafal szereksztése, zavaró lehet pl. a hozzászólásban az interwiki az oldal alján egy újoncnak (Alensha megjegyzése ott). Tudom, hogy nem beszélgetőfórum, de mégis... Nem lehetne ide is egy olyan link Grin, mint a Te vitalapodon van Üzenethagyás címmel? Mások véleményét is szívesen hallanám. -- Árpi (Harp) ? 2005. április 6., 11:43 (CEST)
Lett. :) Amúgy bárki megcsinálhatta volna, de ezt csak azért mondom, nehogy valaki rám fogja, hogy én lassítottam a fejlődést. --grin 2005. április 14., 00:44 (CEST)

S.O.S egy örök kezdőnek

Segítséget kérek, mert készítettem [[1]]"Szakácskönyvet", de förtelmesre sikerült. A "kocsmafal" mintájára próbálkoztam, de nem vagyok elragadtatva az eredménytől. Egy "Kezdőlap" kellene, nekem, csak ennyire futotta a tudományomból. Nézzetek rá, Szakácskönyv de készüljetek fel a legrosszabbra. Ha tud valaki segítsen. Üdv.■ » KeFe « 2005. október 7., 20:52 (CEST)

jóni jó, de a felső sor legfelülre, az alsó pedig legalulra kellene a cellákban, ugye? – Váradi Zsolt 2005. október 7., 20:56 (CEST)

kezdőlaphoz nem értek, de a mézes sütik receptje istenien finomnak tűnik, és az az utasítás is igen tetszik, hogy „előző nap készítsük” :-) Alensha  * 2005. október 7., 21:10 (CEST)

Váradi Zsolt|- amit megtudtam, azt megtettem, ott a "Top" mégis lejjebb hozta. Ha tudod javítsd ki.
Alensha|- A receptek kivannak próbálva, valóban finomak! Ezeket a recepteket kollégák, baráto, szomszédok, ismerősök, de még ismeretlenektől is kaptam (egy hosszabb utazás alkalmával több receptet is begyüjtöttem) Azt hogy előző nap kell készíteni, talán mégsem magyarázom meg, hiszen úgy is érted. De én úgy irtam le, ahogy kaptam, csak akkor változtatok a kapott recepteken, ha valami nem egyértelmű, tévedés, vagy hiba van benne, esetleg feltünően magyartalan. Más esetekben meghagyom a közlő szövegét, ez egy kicsit olyan, mintha "tájnyelven" olvasnál. Üdv. ■ » KeFe « 2005. október 7., 21:47 (CEST)
persze, hogy értem az előző napot, csak a sok enciklopédikusan fogalmazott wikiszöveg olvasása után humorosnak tűnt a köznapi nyelvezet :-) a recepteket mindenképpen kipróbálom. Alensha  * 2005. október 7., 21:52 (CEST)

Wikipédia rulez

Kit zártatok ki? És miért?

http://index.hu/tech/net/wales051017/

Kizárás, Jimmy Wales interjú

Wikipédia rulez

Kit zártatok ki? És miért?

http://index.hu/tech/net/wales051017/

User:IGe-t zavarkeltésért, vallással kapcsolatos cikkek vandalizálásáért meg ilyesmiért. :) Alensha  * 2005. október 18., 13:30 (CEST)

Bővebben lásd: Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása/IGe. --Tgr 2005. október 18., 15:11 (CEST)

Laptörténet

Echte outsiderként írtam valamikor nyáron egy szócikket Man szigetéről. Most (októberben) örömmel látom, hogy jó lett a cikk, mert megvan csorbítatlanul, hasznos kiegészítésekkel. Kíváncsi lettem a cikk szerkesztési történetére, de a laptörténet fülön csak egy Jógi nevű user augusztus 19-ei ténykedéséig jutottam vissza. Tudom, hülye a kérdés, de hogyan lehet visszább menni, ill. ha Jógi volt a társalkotó, akkor a szeptember 4-én Váradi Zsolt által csinált "Man-sziget" és "Man sziget" cikkek összevonásából miért nem (vagy hogyan) tudok a másik ágon eljutni magamhoz? Hozzáteszem, fogalmam sincs már, milyen user néven és pontosan mikor írtam a cikket nyáron... (az biztos, hogy Jógi nem én vagyok:) Ha valaki fel tudna világosítani, előre is köszönöm!

Bánó Echte Outsider Soma

Ezt keresed? --Tgr 2005. október 23., 14:26 (CEST)

Te Man sziget névvel írhattad a cikket, ami most egy átirányítás a Man-sziget cikkre. Ha megnyitod az elsőt, akkor automatikusan a másodikra jutsz, viszont a szócikk neve alatt van egy olyan rész, hogy (Man sziget szócikkből átirányítva). Ha ebben rákattintasz a linkre, akkor visszajutsz a cikkedre (bár ott is csak az átirányítást látod). Ott viszont eléred az eredeti laptörténetet, ahol, ha nem tévedek, ez volt a te eredeti változatod. «Karaj» 2005. október 23., 14:57 (CEST)

konvertálás - Aldus PageMaker 5.0-ból pl. Word-ba

A helyzet a következő: ráérő 5 évemben irtam MADÁRBARÁT-LEXIKON címen egy 18 ezer címszót felölelő enciklopédikus könyvet. A4-re 2 hasábon betördelve a munka 1280 oldal - részben lektorálva a madarak rendszertanától a postagalamb tenyésztéséig majdnem minden benne van a madarakról még a grillcsirke is. 1996-ban az Enciklopédia Kiadó pályáztatta a Magyar Könyvalapítványnál. Nyert is vele valami 900 000 forintot, aztán elállt. Én sutba vágtam a művet, mert beláttam, hogy ilyen 3-4 kötetes lexinok méretű munkának nincs üzletileg jövője. Aztán történt velem ez, az, lényegében véve az anyag vándorolt egyik winchesterről másikra, s most, hogy egy házfelújítás után újra elővettem, döbbenten látom: az Aldus nem működik, a számítógépem nem ismeri fel a karaktereket, a tördelést sem. Pedig ráérő időmben most szerettem volna bepakolni a lexikonba rendelkezésemre álló fotókat, ábrákat. Úgy néz ki, elveszett a munkám, ha csak valaki nem segít közkinccsé tenni. A Wikipédia közössége talán tud segíteni. Bár a számítógéphez alig-alig értek, remélem, sikerült érzékeltetni a problémát, ha mégse - vagy inkább szemléltetésképpen - bemásolom ide a MADÁRBARÁT-LEXIKON NÉHÁNY SORÁT, HOGY LÁSSÁTOK, MI TÖRTÉNT, S MIHEZ KELLENE SEGÍTSÉG:

snip - hosszú és semmi információt nem ad --Tgr 2005. október 23., 16:37 (CEST)

A LEGCSEKÉLYEBB ÖTLETÉRT ELŐRE IS HÁLÁS KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI Lengyel Tibor (újságíró, a TIT Stúdió Madárbarát Klubjának hajdani elnöke, a beó első magyarországi tenyésztője) 2141 Csömör, Tinódi u. 5. Tel: 28/446-526 eMAIL: madarbaratKUKACinvitelPONThu mailcímet beírni nem jó ötlet --Tgr 2005. október 23., 16:39 (CEST)

Szia, szerintem ez menthető, de esélyes, hogy utólag javítgatni kell majd. A legfontosabb, hogy Te ne szerkessz bele a file-ba. Valószínűleg csak megejelnítési gond van, pl. nincsenek meg azok a fontok, amivel eredetileg írtad. Ez nem katasztrófa, elég egyszerű olyan programot írni, ami (miután sikerült egyeztetni, hogy pl. az idézőjel pl. az é-nek felel meg) visszacserélgeti. (vagy megtalálni az eredeti fontjaidat...:) Nyilván ez nem lesz tökéletes, de kézzel átnézni ezek után már belátható időn belül javítható (pl. 2 perc per oldal, ez kb. egy heti munka...). Mégegyszer: fontos, hogy amíg a kódolási gondokat nem sikerült megoldani, addig lehetőleg ne szerkessz bele a fileokba. --Mihalyia 2005. október 23., 16:53 (CEST)

Szerintem pedig kb 5 perces munka javítani az egészet (így ránézésre), hacsak valami gixer nem jön közbe. Ha bármilyen formában eljuttatod hozzám, akkor megnézem neked. Például elküldöd a grin kukac grin pötty hu emailre és utána itt jelzed, hogy megtetted. --grin 2005. október 23., 23:22 (CEST)

Címszavak írása...

Üdv! A kérdésem az lenne, hogyan hozhatok létre még nem létező címszót? Bármennyire is próbáltam megérteni a helpet, nem sikerült. Pontosabban egy sikerült, de az névtelenül jött létre.

köszönettel: Svejk

Ha találsz "piros linket", az mindig még meg nem írt cikket takar. Arra rákattintva már el is kezdheted a szerkesztést. Ha nem találtál ilyet (ill. nem kerested) akkor beírod a szót a keresőbe, rákkattintasz a Menj gombra és ha nem ugrik konkrét szóra, akkor a Nincs ilyen nevű szócikk szöveg alatt találsz egy piros színű hivatkozást, Készíthetsz egy új szócikket ezen a néven. Arra rákattintva elkezdheted a szerkesztést. A felhasználóneved pedig csak akkor jelenik meg a laptörténetben, ha bejelentkeztél.Ez válasz a kérdésedre? - Serinde 2005. október 30., 20:59 (CET)

Igen, köszönöm. Mától ismerkedem ezzel az egésszel, de lassan megszokom. Tkp tök logikus, hogy nem jöttem rá?! Még valami: találtam egy címszót, bele lehet szerkesztenem? köcce

Persze. De csak megfelelő forrásból származó (alátámasztható), viszont nem copypaste információt, különben gyorsan törlésre kerülhet. Amúgy ha bejelentkezel, akkor 1. könnyebb veled kommunikálni, 2. kapsz egy kis használati utasítást üdvözlőszöveg formájában valamelyik szerkesztőtől :) - Serinde 2005. október 30., 21:18 (CET)

Köszönöm még egyszer! üdv Svejk

Sziasztok! Még nagyon kezdő vagyok. Írtam egy szócikket Johann Gregor Mendelről, de az elmentés után csak Gregor Mendel címe jelent meg és a Johann Gegor Mendel nem található. Hogyan lehetne jóvá tenni a hibát. Meg megpróbáltam a Commonsból feltenni bele egy képet. Jó ez így? Miért nem látjuk? Köszi: --kissjano 2005. december 9., 17:16 (CET)

Csináltam egy átirányítást Johann Gregor Mendel névről is. A képet edig megnézem. Ha bármi gondod akad, nyugodtan írj a vitalapomra. Az aláírásod a ~~~~ jelekkel teheted meg. Jó munkát! Csak így tovább! Már nagyon szükség volt ezekre a cikkekre! :) NCurse üzenet 2005. december 9., 17:43 (CET)

Kedves NCurse! Kösz a segítségedet. Ugyanez a problémám a "Carl von Linné" szócikk kezdetével is, amit szintén elkezdtem írni, de csak Carl Linné látható. Csak átirányítással lehet megkapni a megfelelő szócikk címet? --kissjano 2005. december 9., 17:49 (CET)

Nem, ha megnyomod felül az átmozgat gombot, akkor a megfelelő címre mozgathatod és az eredetit pedig automatikusan oda irányítja. Ez lesz most is a jó megoldás. NCurse üzenet 2005. december 9., 17:53 (CET)

helo, Szófiáról, mint Bulgária fővárosáról szeretnék írni. már létezik szócikk Szófia név alatt, meg is említi, hogy főváros, stb. hogyan tudnám külön lapon megírni részletesebben?

Úgy, h a következőn kezdesz dolgozni: Szófia/Új... Jó munkát! NCurse üzenet 2006. január 8., 13:09 (CET)

Sőt, inkább egyenesen a Szófia lapon kezdj el dolgozni. Sajnos a keresztneves lapok sok esetben helytelenek, elfoglálják gyakoribb szócikkek nevét. Úgyhogy a tartalmat átmozgattam Szófia (keresztnév) címre, az átirányítást pedig töröltem. Sok sikert! - Serinde üzenet 2006. január 8., 13:52 (CET)

Hibás a Wikipédia! Nem jól jár az órája!

Megelőzendő a kérdéseket. A Wikipédia köszöni, jól van, de a beállításaidat frissítsd:

  • Beállításaim ⇒ Dátum és idő ⇒ Időzóna, eltérés ⇒ Töltse ki a böngésző (avagy „01:00”)

--grin 2005. október 31., 10:03 (CET)

Képek - licensz

A problémám az, hogy nem tudom eldönteni, melyik kép jeleníthető meg szabadon, melyiket használhatom fel szerkesztéskor! Google-lel keresek képet, amely minden képhez a következő sztereotip választ adja: "A kép valószínűleg le lett kicsinyítve és szerzői jog által védett." Mi alapján lehet eldönteni, hogy melyik kép használható szabadon? A súgót pedig nem értem. köszönettel: Svejk 2005. október 31., 13:49 (CET)

Meg kell nézni a képet tartalmazó oldalt (a képre kattintva betöltődik), a Google éppúgy nem tudja, mint te. De általában elég reménytelen dolog Googleval jogtiszta képet találni (kivéve azokat, amik nagyon régen készültek, vagy állami pénzből – tipikusan a régi festmények és a tudományos képek). A Commons képei között érdemes inkább keresgélni. --Tgr 2005. október 31., 13:52 (CET)

Köszi! Svejk 2005. október 31., 14:01 (CET)

  • Az angol wikiben van egy kép, ami nekem kellene, és nem része a commonsnak. Be tudom-e illeszteni így is a lapomba? Gondolom jó volna áttenni en->commons, de elkeveredek ott a feltöltésnél. Hogy egyértelműbb legyen: Codex Alexandrinus. Köszi: @tti 2005. november 1., 08:29 (CET)

Feltettem, ez USA közkincs sztem. NCurse 2005. november 1., 08:37 (CET)

Komáromért

Komáromírt esküszünk

Ti negyvenezren Ti vagytok-e város urai, Ti akik itt születtetek, éltek, és haltok palota az otthonotok, vagy csak egy eldugott ház falai közt tengődtök, cselekedjetek, most, azonnal. A megváltást ne az üres söröspohártól és a szűz húsklofoló zajos hangjától hanem önmagad őszinte megbecsülésétől és attól az erőtől, s hittől kapod ami benned él, várja, békjóidtól megszabadulva, meghalván a város hívószavát hogy felkiálthasson ...testvéreim eljött a cselekvés órája. Hát mozdulj és tégy velünk jót jobban, értünk, önmagadért, mert Ti mindannyian e nagy család éltető magvaként Komárom büszke udódai vagytok.

Apa, fiú ; Duna és a Vág vízmosta partján a szégyenes bosszúságtól megkeseredett szívvel Esküszünk, hogy a szebb és tartalmasabb jövőnkért , itt és most mindent megteszünk. Komárom, sorsom ha tőlem azt kéred, hogy ezért tiszta szívből “harcoljak”, ám legyen de ha erőm vizzé válik, megbotlok, s égi hatalmak összeesküsznek ellenem, akkor bírám városom egyedül, csak egyedül te és csak te leszel. Őszintén, és büszkén állok itélőszéked elé hol rossz döntéseimért bizonyára elmarasztalsz, ava dicséred a jót, mit cselekedtem érted, nyiltan, és jóakarattal. Tetteim a te nagyságodat öregbítik, legyek akár orvos, tanár, vagy betűvető író, és ahogy mi is, a többség téged tisztelünk minapunkért a jelenben, s jövőnkért majd holnap. Vérbe folytott, tűzben izzó fájdalmas történelmed hű és valós bizonyítéka dicső teteidnek, téged kit se török, se osztrák térgyre soha, de soha nem kényszerített, .meghajlok előtted, vérző szived előtt, és emlékezek a bőség hívószavára, .sátoros ünnepeidre, nagyságodra. Büszke vagyok, hogy e város polgáraként itt élek, és itt alkotok, értékrendedet elfogadva, a rám kiszabott útadon szépen és céltudatosan tovább haladok. Céljaim őszinték és tiszták, ahogy most is és mindig, városom néma mesterem mindent érted, csakis érted teszek, .a te családodért, ittnemzett gyermekeidért. ...erre Esküszünk.

kérdés

Kicsit türelmetlenül elkezdtem egy szócikket a homokozóban az angolból fordítani, de közel nem vagyok készen vele. Viszont nem szeretném - érthetően - ha elveszne. Otthagyhatom, vagy van olyan hely, ahol elmenthetem annélkül, hogy bárkinek gondot jelentene? beginner_25

Természetesen. nyiss egy allapot a felhasználói lapod alá (ez így nézne ki: beírod a User:Beginner-25 oldalra, hogy [[User:Beginner-25/Munka]], lemented és megnyitod a piros hivatkozást - már írhatsz is bele). Ott nyugodtan dolgozhatsz rajta, nem fog elveszni, nem sürgetünk vele. Ha úgy érzed, hogy már van olyan állapotban, akkor át lehet mozgatni szócikk névtérbe a végleges helyére. Ehhez is kérhetsz segítséget. - Serinde üzenet 2005. december 8., 14:57 (CET)

Átirányítás

Sehol sem találom, hogy lehetne beállítani az átirányítást, konkrétan az USD lapra szeretném átirányítani az Amerikai Egyesült Államok lapon található USA dollár hivatkozást. Mi a teendő? köszi, Csapdani 2005. december 20., 17:09 (CET)

Létrehozol egy USA dollár lapot, ahol ezt írod be: #ÁTIRÁNYÍTÁS [[USD]]. Így át fogja irányítani az Usa dollár hivatkozást az USD címre. De az még szubcsonk, azon még jó lenne bővíteni. :)) NCurse üzenet 2005. december 20., 17:21 (CET)

Egymás hegyén-hátán segítünk.:) A szerkütk monnyon le!! NCurse üzenet 2005. december 20., 17:22 (CET)

KétKép

A frankhamisítási botrány nevű új laphoz szeretném ezt a két képet berakni, csak nem tudom, lehet-e, már ami a jogokat illeti:

képek címe

köszönettel Svejk 2005. december 22., 22:24 (CET)

A kérdést átvittem a jogi lapra, remélhetőleg ott akad valaki, aki meg tudja válaszolni. Egyébként ha jól emlékszem, a bankjegyek már szóba kerültek korábban is. --DHanak :-V 2005. december 29., 14:12 (CET)

kategória figyelése

Hogy lehet (lehet-e egyáltalán) egy egész kategóriát figyelni? Például engem az összes fizikával kapcsolatos lap változása érdekel (mivel ezekhez hozzá is tudok szólni), viszont elrettent az a gondolat, hogy az összes lapot kézzel adjam hozzá a listámhoz. Van valmilyen egyszrűbb megoldás (az új lapok-friss változtatások -at ismerem)?

Soti Gergo 2005. december 29., 13:05 (CET)

Szia!

Sajnos tartok tőle, hogy ez egyelőre csak kézzel oldható meg. --DHanak :-V 2005. december 29., 14:09 (CET)

Elszúrtam

  • 2006. január 2., 00:32 (történet) (eltér) A December 31 (Segítség!!) (utolsó)

Értelmesebbé akartam tenni, de nem jött össze, bocs. Valaki okos legyen szíves segíteni! --karmester 2006. január 2., 01:02 (CET)

Szerintem ezt max úgy lehet elegánsan megoldani, hogy kiveszed a sablont és kézzel teszed be azt a szöveget, amit oda kellene. Úgy látom, más hatása nincs a sablonnak (automatikus kategorizálás, ilyesmi), elvileg nem jelenthet gondot, de az év napjai projektben abszolút nem nagyon tevékenykedem, úgyhogy annyira nem akarok belekontárkodni. :) Alensha  2006. január 2., 01:11 (CET)

Kész. --Tgr 2006. január 26., 11:22 (CET)

Közlési engedély

E-mailt írtam a forrásnak, kértem a közzététel jóváhagyását. Ma megkaptam az igenlő választ.

Kérdés: Most mi a teendőm?

A lap eredeti címe "http://hu.wikipedia.org/wiki/User_vita:Kelemen_Mikl%C3%B3s"

Üdv. leó 2006. január 26., 10:34 (CET)

Az engedély szövegét másold a szócikk vitalapjára. --Rodrigó 2006. január 30., 09:31 (CET)

Kérdések (szerver, szerkesztés)

Sziasztok!

Most kezdtem dolgozgatni a Wikin, néhány kérdésem volna:

1. Most (feb. 20. este 11 óra) tapasztalom, hogy iszonyú lassan jönnek be az oldalak. Mindig ilyen lassú a szerver? Vannak "csúcsidők", amikor sokan próbálnak egyszerre szerkeszteni, vagy ez most egy kívételes jelenség?

2. Elkezdtem fejlesztgetni egy már meglévő lapot (pszichológia), szeretném minnél jobban kidolgozni, lehet, hogy az egészet átstrukturálnám, bővíteném. Ezt az aktuális szócikken tegyem meg, vagy csináljak a saját felhasználói lapomra egy allapot, ott dolgozzam ki, és a kész eredményt másoljam vissza az eredeti helyre, vagy folyamatosan javítgassam a lexikoncikket?

3. Van-e olyan sablon (elnézést, ha ez le volt írva valahol, de most inkább nem próbálkozom wiki oldalak betöltésével, iszonyú lassúak, inkább leírom), ami nem csonk, csak azt mutatja, hogy az oldal fejlesztés alatt? Érdemes lenne-e kirakni, főleg akkor, ha a szócikkbe létrehozok olyan fejezetcímeket, amiket még nem dolgoztam ki, de a cikk felépítése miatt szeretném látni őket. Vagy mindez tárgytalan, ha a saját allapon fejlesztgetem a cikket?

Egyelőre ennyi jutott az eszembe, köszi a segítséget! Andráso 2006. február 20., 23:09 (CET)

Egyrészt üdvözöllek a wikin!

  1. Vannak csúcsidők, de mostanában sokat rendetlenkedik a szerver, volt, h igazából teljesen leállt, de nappal nekem mostanában problémamentes. Majd kitapasztalod. :)
  2. Ha nagyon nagy váloztatásokat akarsz, azt érdemes az allapodon csinálni, és ha kész, átmozgatni. Ha inkább folyamatosan javítgatsz, akkor nyugodtan szerkeszd a lapot magát.
  3. Minden szócikk fejlesztés alatt áll, ezért felesleges az ilyen sablon, habár van egy olyan, amiben az van írva, hogy az oldal jelentős átalakítás alatt áll, de hirtelen így éjjel én sem találom. Viszont olyan apot szerkesztesz, amit nem sokan, nem kell aggódnod, h közben valaki belenyúl, dolgozz nyugodtan.

További jó munkát, elég kidolgozatlan témakör vár rád. :) NCurse üzenet 2006. február 20., 23:29 (CET)

Köszi! Úgy tűnik, javult a szerver dolog, úgyhogy már lehet rendesen dolgozni. Még annyit, hogy a lap átmozgatása copypaste, vagy az átmozgatás füllel (még sosem próbáltam) Andráso 2006. február 20., 23:38 (CET)

Mindkettő járható út, de az átmozgatással megmarad a laptörténet. NCurse üzenet 2006. február 20., 23:39 (CET)


Én is mintha emlékeznék arra, hogy volt olyan sablon, ami azt mondta, hogy a lap átdolgozás alatt van. Viszont erre a célra a komment sablon is megfelel, mondjuk így: {{comment|A lapon dolgozom, kérlek, ne szerkeszd a következő 1-2 órában!}}; ez meg ilyen eredményt ad:

Az átmozgatás sok esetben ideálisabb, de az csak akkor megy, ha a célnak kijelölt helyen nincs semmi, legfeljebb egy átirányítás. --Ali # 2006. február 20., 23:45 (CET)

Időközben meglett a sablonunk: {{tataroz}}; {{tataroz}}(?) --Ali # 2006. február 20., 23:54 (CET)


Ha egy allapon dolgozol egy cikken, akkor nincs szükség semmilyen sablonra. -- nyenyec  2006. február 21., 00:03 (CET)

Köszi mindenkinek. Végül az allapon kezdtem el csinálni, de a sablonokat elmentettem, ha valaki nagyon elkezdi szerkesztgetni élesben, akkor kirakom, vagy megbeszélem vele, de úgy tűnik, ilyen veszély nem fenyeget :) Jóéjt. Andráso 2006. február 21., 00:13 (CET)

Kép beszúrás

Sziasztok!

Kezdő vagyok a W-ben, de néhány címszót már készítettem. Szeretnék képeket is betenni, de nem megy. A saját mappámban vannak a képek, .jpg kiterjesztéssel. A képhasználati irányelveket elolvastam, de nem világos, hogy a saját mappámból hogyan kerül a kép a címszóhoz tartozó szövegbe/hez. --Kiss László 2006. március 16., 08:00 (CET)

Fájl felküldése (a bal oldali menüben), és ott le vannak írva a továbbiak. --Tgr 2006. március 16., 12:04 (CET)

Rákosi-rendszer

Írjatok ha tudtok a többi nem számít!!  :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.131.222.1 (vitalap | szerkesztései)

A Rákosi Mátyás szócikkben vannak az eddig megírt részek a témáról. – Alensha  2006. március 18., 20:17 (CET)

baratot, szövetségest, segítôt keresek!

Szeretnék bekapcsolodni a munkaba, de nem ertem , hogy mukodik es hogy lehet kapcsolatba kerulni veletek! Md

Velünk bármelyik vitalapon kapcsolatba tudsz lépni, akár ide írsz, akár cikkek vagy felhasználók vitalapjára. :) Cikket könnyen lehet írni, nem igazán kell előzetes megbeszélés hozzá, csak rákattintasz egy piros linkre és elkezded, vagy bármelyik létező cikkbe beleírhatsz.

én most megyek aludni, de itt a többség elég segítőkész, bárkit kérdezhetsz bármiről. :)

Alensha  2006. március 25., 00:06 (CET)

Nekem is írhatsz: Üzenetet hagyok Rodrigó vitalapján --Rodrigó 2006. április 2., 10:27 (CEST)

Kérdés, bocs ha már volt, de nem talátam

A következő kérdésem lenne: megoldható-e, ha igen, hogyan, hogy egy szócikken belüli rész maga is szócikk legyen? Miért kérdezem ezt? Megpróbálom röviden, de értehetően összefoglalni: Elkezdtem az Ethernetet - akkor még csonk volt - bővíteni. A dolog speciális jellegénél fogva, a különböző Ethernet megvalósítások ugye az Ethernet alá tartoznak, de önmaguk is szócikkek. Érthetőbben: a 10Base5 egy bizonyos Ethernet megvalósítás, spec. kábelezés, stb.stb. de, ugyanakkor önmagában, mint 10Base5 is lehet szócikk. Csináljam azt, hogy pl. at Ethernetben csak nagyon érintőlegesen írjak erről, és a részleteket írjam le a 10Base5 szócikkben, vagy teljes részletességgel írjak le mindent, és valahogyan - itt a kérdés - ezt is tegyem szócikké? Ja, és hogyan kapcsolódjon a két, szorosan összetartozó rész?

Nem tudom, érthetően sikerült-e megfogalmaznom a kérdést? Ha nem, akkor a vitalapomon folytassuk!

Köszönöm előre is a segítséget!

Üdv: User:Beginner_25 (Bocs, az időt meg egyebeket elhagyom, mert eltűnt gépemről a szokásos spec karakteres ablak, pontosabban csak nagyon kis része látszik...)


Szia!

A szokás ilyen szócikkeknél az, hogy a fő szócikk valóban csak röviden, kivonatosan tartalmazza az adott alcikk részleteit, viszont a szakasz elején a {{}}(?) sablon segítségével elhelyezünk egy hivatkozást a részleteket tárgyaló alcikkre. Lásd példának a mostanában ilyenre átalakított Vikingek szócikket.

--DHanak :-V 2006. március 28., 17:36 (CEST)

Visszavonom az előzőt, és dupla bocsánat: amit javasoltam, már van --Korovioff 2006. március 29., 01:42 (CEST)


Köszönöm az ötletet, megnéztem, kipróbálom! --bg_25 2006. március 29., 09:12 (CEST)

Képeken lévő ékezetes betűk

Nem először tapasztalom, hogy képekről eltűnnek az ő,ű karakterek. Tudna valaki segíteni, hogyan tudnám visszacsempészni ezeket? Csak ezekkel van a baj, a többi, úgy tűnik érintetlen.

Az ábrák Visio-ban készültek, Arial CE karakterekkel, és a .png formára való átalakításnál tűnnek el. Tapasztaltatok már hasonló dolgot? Mi a megoldás?

Kösz előre is! --bg_25 2006. március 29., 10:00 (CEST)

Ez helyi, a te számítógépeden lévő hibának tűnik. Mivel alakítod át a Visio ábrát PNG-re? Van a Visio-nak PNG exportere? (Nem ismerem annyira.) Lehet, hogy azzal van a gond. Próbáld meg, mi látszik, ha PNG helyett más képformátumba (mondjuk BMP-be) alakítasz (a BMP aztán egy képkonverterrel még mindig továbbalakítható PNG-be). --DHanak :-V 2006. március 29., 13:30 (CEST)

Kösz a segítséget! Kipróbáltam, de semmi jó, igazad lesz: az összes beépített konverzió (jpg, bmp, html, stb.) elhagyja az ő és ű betűket. Néztem a spec karakaterek között, csak a szokásos, tildás u,o van, de az kicsit ocsmány.... A probléma ott lehet, hogy ez egy angol nyelvű gép, alapvetően, van persze magyar ékezetes része, na meg bolgár... szóval, teljes a gubanc, tény, hogy írni tudok bolgárul, de nyomtatni már nem... Kösz még egyszer, megpróbálok valahogyan okos lenni.... Esetleg másnak valami ilyen jellegű tapasztalata? --bg_25 2006. március 29., 17:14 (CEST)

Azzal lehet csalni, bár a minőség rovására, hogy a Printscreen billentyűvel lemásolod a képernyőm lévő ábrád, és egy másik képkezelővel (pl. irfanview, Paint, Gimp) mented el a másolatot.--Rodrigó 2006. április 2., 10:26 (CEST)

Fordítás más nyelvű Wikipediából

Sziasztok!

lefordítottam egy szócikket a német wikiből, szívesen kitenném a magyarra, átha szükség lesz rá valakinek. kérdésem az lenne: szerintetek ez szabad-e ? Müködik-e normálisan a nyelévek közötti átjáró? számomra nagyon furcsa ez a html szerkesztési mód, a szöveget Ooo-ban írtam, és nekem abban könnyebb dolgozni. átmozgathatom-e egyszerűen a szöveget ( betütípus formázás stb) egyenlőre ennyi.

Köszi:

pilnus--Pilnus 2006. április 1., 23:21 (CEST)

Természetesen szabad, mivel minden Wikipedia GFDL licenc alatt jelenik meg. Ha gondot okoz a formázás tedd be úgy, ahogy megírtad,jelöld meg, hogy honnan származik (ez esetben a forrás a német Wikipedia) és majd valaki wikisíti. Sok sikert :) - Serinde üzenet 2006. április 1., 23:25 (CEST)

Ha nem tudunk sokat egy adott témáról irány a külföld és ki miben jó, ferdít! :-D --Peda 2006. április 2., 10:52 (CEST)


Légifelvételek

Jó napot! Érdeklödnék hogy a szócikkekhez hogyan lehet feltenni a képeimet.Magam nem vállalnám hogy szócikkeket irjak de szivesen csatlakozom szerkesztőkhöz a 40000db-os Mo.-i légifotós archivummmal.www.civertan.hu Lehetséges hogy én teszek fel képet vagy milyen eljárást javasolnak? A napokban keresett valaki hasonló Wikipedia ügyben emeilon ...és én lemondtam a licencéröl ha kiirják a weboldalamat.Köszönöm a segitséget :László János civertan kukac civertan pötty hu

Húha! Ha a képeket te csináltad és hajlandó vagy GFDL vagy hasonló szabad licenc alatt átadni a Wikipédiának, akkor a legjobb helye a Wikimedia Commonsba lenne, ami a médiafájlok általános gyűjtőhelye. Ott nem csak a magyaro, hanem más országok is hozzáférnek és más nyelvű Wikipediákban is használható közvetlenül. Persze ekkora állománynak a feltöltése nem ki munka, de nagyobb menniységet meg lehet csinálni valamilyen robottal - ebben informatikai végzettséggel és tapasztalattal rendelkező adminisztrátor kollégáink biztosan segíteni tudnak. A felajánlásod mindenesetre csodálatos, nagyon szépen köszönjük :) A pontos licenc kiválasztásában is tudunk segíteni, ha szükséges. Ahogy nézem rengeteg településcikket tudnánk fényképpel illusztrálni ezek segítségével. - Serinde üzenet 2006. április 3., 14:49 (CEST)

Szerintem mail-ben is kéne válaszolni Jánosnak, hátha nem olvassa sűrűn a kocsmafalat. --DHanak :-V 2006. április 3., 15:15 (CEST)

Szerintem meg az előbb regisztrált :) De ettől még persze lehet neki levélben válaszolni, csak ott jó lenne olyan adatokat is megadni, amit én így hirtelenjében nem tudtam, pl. tömeges feltöltés, képek kiválogatása, licencek stb. - Serinde üzenet 2006. április 3., 15:17 (CEST)


  • Javasolt licenc: {{cc-by-sa-2.5}} (bővebben lásd itt magyarul, il. itt angolul)
  • Ha ez elfogadható számodra, a képek feltöltése valóban megoldható egy ún. (ro)bottal, azaz számítógépprogrammal. Ennek futtatásában szívesen nyújtok segítséget.

--DHanak :-V 2006. április 3., 16:24 (CEST)

köszönöm a gyors reagálást, azt szeretném ha a képeimet a lexikonba szabadom nyelvi korlátok nélkül használnátok. Ilyen jellegü dolgot már alá is irtam. A képeket én készitettem a tulajdonom és szerzői jog az enyém. Van még a weboldalamon pár ezer dolog abban is léphetünk. Kérésem : a kép alá kiirni www.civertan.hu szerkesztettem néhány startlapot nézzétek meg. Köszi LJ


Jobb lenne ezeket a commonsban landoltatni, ha cc-by-sa, akkor mindenkinek jól jön. --grin 2006. április 9., 21:11 (CEST) Az a helyzet, hogy gyakorlatilag fogalmam sincs arról, hogy mit szeretnél. Én csak két utat látok: -Egyik az, hogy a weboldalról leveszi a szerkesztő és berakja. -Másik az, hogy a szerkesztő ír nekem egy levelet, hogy milyen képre lenne szüksége. -A harmadik lehetőség még, hogy a felületen megnézem, hogy ki, mit szerkesztett és javaslatot teszek neki, hogy a szócikkek mellett szerepeljen valamelyik képem. Még nem értek a szerkesztés menetéhez, így nem világos mindig előttem ennek a tevékenységnek a menete.

légikép

Szóval bárkitöl szivesen fogadok emailt hogy kell valamiröl kép és ha bennt vagyok az irodában és van olyan képem akkor 5 perc és megy.

Csak a fejlemények: commons:Special:Contributions/Civertan, tájékoztatásképp. --grin 2006. május 4., 11:17 (CEST)

Fattyúnyelvi szótárak

Megmondaná valaki, hogy mi a teendőm, ha a Fattyúnyelvi szótárak szócikkben ezt az üzenetet kaptam: „Ezt a cikket formázni kellene a wiki jelölőnyelv szabályai alapján”? Megköszönném, ha a saját vitalapomra (is) jönne az üzenet. ktam 2006. április 5., 13:07 (CEST)

Címszó-előfordulás

Hogyan vagy mivel tudom megkeresni, hogy egy általam készített szócikk címszava (pl. zsargon) nem fordul-e más szócikkek szövegében, hogy linket tehessek rájuk? (User vita:Ktam) ktam 2006. április 9., 15:09 (CEST)

1., Amikor a szócikk elkészült, baloldalon megnézed a "Mi hivatkozik erre" című gombot. 2., Nincs :)))) Csak ügyesen, --Burumbátor 2006. április 9., 15:13 (CEST)

Ez így csak a linkelteket hozza elő. Írd be a keresőablakba a szót, de ne a Menj gombra kattints, hanem a Keresésre. Vagy keress a Google-el, Wikipédia csatolással - Serinde üzenet 2006. április 9., 15:17 (CEST)

Köszi! A "Keresés" tökéletesen működik:-) ktam 2006. április 9., 20:31 (CEST)

Kategorizálatlan lapok

A kategorizálatlan lapok lista mikor/hogyan frissül? Eleve vannak benne már kategorizált lapok, és most én is besoroltam egy párat, de a listáról nem tűnnek el.  – Glanthor  2006. április 16., 15:25 (CEST)

Néha frissül a cache. Néhány naponta sztem. De nagyon jó, ha kategorizálsz, mert rendkívül fontos és másfél száz ilyen lapunk van most. NCurse üzenet 2006. április 16., 16:47 (CEST)

Jelenleg simán van benne sok elég régen kategorizált lap (rögtön az első pl. két hete klasszifikálódott), kicsit lassú az update:)  – Glanthor  2006. április 28., 15:57 (CEST)

User:vita

Hogyan lehet az aláíráshoz automatikusan hozzácsatolnia a User:vita lapot? '''~~~~''' aláírás idővel, ez oké, van a user-vita hozzáadásához is kód? --Teemeah 2006. április 16., 16:18 (CEST)

Szia, van erre lehetőség. Pl. [[User vita:Kukaradzsa|Intézz hozzám szavakat!]] megoldással, amit automatizáltathatsz júzerneved mögé. Üdv., --Burumbátor 2006. április 16., 16:43 (CEST)

A pontosítás végett: a beállításaidnál az aláírásnál kell ezt bővítened a fenti példa alapján. NCurse üzenet 2006. április 16., 16:46 (CEST)

A Beállításoknál (fent a bejelentkezést jelző azonosítód és vitalapod után) a Felhasználói adatok lapon a Beceneved sorban adhatod meg, hogy hogyan nézzen ki az aláírásod. Ne felejtsd el bejelölni a Aláírás automatikus hivatkozás nélkül pipát. - Serinde üzenet 2006. április 16., 16:48 (CEST)

Köszönöm -- Teemeah mesaj bırakın 2006. április 16., 21:34 (CEST)

Nyelv sablon

A mesterséges nyelveknél szerettem volna használni a nyelv sablont, de mint kiderült ez az angol változaténál sokkal korlátozottabb funkcionalitású, sok mindenre nem alkalmas, és kevesebb információt közöl. Átültetné valaki magyarra (vagy segítene nekem átültetni) az angol verziót? Mert a wikipédia féle feketemágiában még nem vagyok járatos:) Meg egyáltalán, ezt új néven kellene-e átvenni, mivel azokban a szócikkekben, amelyek most ezt a sablont használják a változás után nem fog működni az infobox a jelenlegi paraméterekkel. Bár azt vállalom, hogy megcsinálom/frissítem az összes nyelv szócikkben az infoboxot, csak okosodjon meg a magyar nyelv sablon.  – Glanthor  2006. április 28., 16:08 (CEST)

Én a hétvégén fogok tudni segíteni, ha addig senki nem csinálja meg. --DHanak :-V 2006. április 28., 16:31 (CEST)

Úgy látszik, kicsit elhamarkodottan ígértem: az angol sablon rettentő bonyolult! Számos allapot és több más feketemágiás sablont használ, amit mind magyarítani kell. Nem kis falat. --DHanak :-V 2006. április 30., 10:55 (CEST)

Ezekszerint nem véletlen, hogy egy kicsit le is van védve az angol sablon:) Megtaláltam a metán a leírásokat, úgyhogy asszem akkor beleásom magam a feketemágiába, és lassanként átültetem a sablont.  – Glanthor  2006. május 1., 11:48 (CEST)

Szócikk vagy Csonk?

Nem találtam konkrétan a csomagfüggőségekről szóló leírást, így készítettem egyet. A téma annyira nem szerteágazó, hogy létre lehessen hozni egy szócikk méretű és minőségű wiki-lapot, de - véleményem szerint - ez ebben a formában nem csonk. Kérdés: Van valamilyen kategória a csonk és a szócikk között? (már keresem pár napja erre a megoldást, de nem találtam semmilyen ide illeszkedőt) Fiber 2006. május 3., 23:58 (CEST)

Javaslom a {{lektor}} sablont, összefoglaló: Wikipédia:Hogyan használd a sablonokat#Általános sablonok

--Rodrigó 2006. május 5., 10:55 (CEST)

Indexformázás (lábjegyzet)

Indexet hogyan ajánlott formázni?

1. ne formázzuk: blabla [3] (ez formailag nem hasonlít egy indexre)

2. felső indexxel: blabla [4] (ez szétnyomja a sorokat, mert az adott sor magasabb lesz) (a ref parancs is így csinálja)

3. Unicode-karakterekkel: blabla ⁽⁴⁾ (a Unicode nem minden környezetben jelenik meg)

A külső linket jelölő ábrácska egyébként nem jelenne meg magában a szövegben, mert maga az index belülre mutatna, a szócikk hivatkozás részére.

Xbspiro 2006. május 5., 02:20 (CEST)

A meta Cite.php-kézikönyv azt írja, hogy a ref-tagek elvileg testerszabhatók a MediaWiki-névtéren keresztül (The format of the output of <ref> and <references> is almost completely customizable through MediaWiki messages, that can be modified, for example, through the MediaWiki namespace depending on the configuration of the wiki.), így ha talál valaki a mostaninál jobb formát, akkor érdemes ott is kicserélni. (Az én böngészőmön amúgy nem látszik, hogy szétnyomná a sorokat a ref, ill. a sup, de lehet csak azért mert pici betűméretet használok alapbeállításként.) --Cs. Ali # 2006. május 5., 02:42 (CEST)
A testreszabásnak utána fogok olvasni, bár a magyar verzió szerint csak adminisztrátori jogokkal lehet csinálni. A szétnyomódás IE alatt alig észrevehető, Operában viszont kifejezetten az: Az euró szócikk (az Opera 8.50 alapbeállításaival). Úgy néz ki, hogy böngészőfüggő... Xbspiro 2006. május 5., 14:26 (CEST)

Csak adminjogokkal lehet, bár ha nagy igény van rá, tehetünk mindenre külön classt, és akkor saját css-sel át tudod írni. Az elcsúszás egyébként Firefox alatt se nagyon látszik, talán kisebb a default sorköz, vagy kevésbé lóg ki felfelé az index. Opera alatt nem tudom, hogy lehetne megoldani – ha relatív pozícionálást használunk sima megemelés helyett, akkor szerintem bele fog lógni a fölötte levő sorba. A Unicode-ot nem lehet automatizálni, és hozzáférhetőség szempontjából is problémás, a formázatlan írásmód meg szerintem csúnya és nehezíti az olvasást (bár nyomtatott cikkekben tipikusan ezt használják forráshivatkozásra). --Tgr 2006. május 5., 18:46 (CEST)

Logó a bal felső sarokban

Hogy lehet ezt szócikkbe illeszteni? Konkrétan a logo cikkbe kéne. A képek használatát már kiolvastam, de ennek a képnek a címét sehogy nem bírom elővarázsolni. Köszönöm: 212.40.99.83 2006. május 11., 19:36 (CEST)

nem HTML-ben kell, hanem megkeresni, hogy hová van feltöltve, gondolom, a Commonsba, de most én se találom. (Aláírt hozzászólás, szerzője Alensha (szójjál be • kontárkodásai) 2006. május 11., 19:51 (CEST)

innen lehet válogatni, de csak hasonlók vannak, meg mindenféle vicces variáció, az eredeti valószínűleg nem szabad licensz alatt van... (Aláírt hozzászólás, szerzője Alensha (szójjál be • kontárkodásai) 2006. május 11., 19:53 (CEST)

Itt van szöveg nélkül: Image:Wikipedia-logo.png. A sablonon ez áll: „this image has not been licensed under the GFDL” és folyik róla az eszmecsere a vitalapján. Valóban nem szabad licenc. 212.40.99.83 2006. május 11., 21:30 (CEST)


Átirányítás

Helló :) Valaki tudna segíteni? Van két szócikk, de tulajdonképpen ugyaz. Dwight David Eisenhower és Dwight Eisenhower. Hogy lehetne azt megtenni, hogy bármelyiket keresi vki, mindig a dwight david eisenhower jöjjön be. olvastam vmit az átirányításról, de új vagyok még itt nem biztos, hogy be merem vállalni :) Köszi. thorpe85 2006. május 13., 17:49 (CEST) MEGOLDVA, köszi :) thorpe85 2006. május 13., 17:53 (CEST)

Szerkeztes sablonok

Hogyan tudom a tablazatokat oldalra helyezni?Mi adja meg a tablazatok illetve a sablonok helyzetet?Ha valaki tud segiten akkor a userlapon nyugodtan atrendezheti koszonom.Zoltán 2006. május 29., 17:31 (CEST)

Sablon készítése

kedves szerkesztőtársaim! szeretnék egy új sablont létrehozni. aki tud segíteni, légyszives hagyjon üzenetet. köszönöm. thorpe85 2006. június 5., 18:52 (CEST)

betűrend

Sziasztok!

előrevetem, én csak olvasni-tanulni szoktam a wikiről, írni nem (azt meghagyom tőlem okosabbaknak).

amit most észrevételezek az a betűrend, pontosabban annak hiánya...

az életrajzoknál-csonkoknál-keresgéltem, és döbbenve tapasztaltam, hogy a külföldi neveket a keresztnév szerint rendezték sorba, holott a vezetéknév szerint kellene pl. Hitler, Adolf a "h"-nál, Collins, Jackie a "c"-nél etc.

ugyanebbe a hibába botlottam a Startlapnál is, ott azt válaszolták, hogy a gép így rendszerez...

roppant zavaró, komolyan, nem lehetne tenni valamit?

köszönöm!

--Subrozika 2006. június 6., 18:06 (CEST)

Az életrajzi kategóriákban vezetéknév szerint vannak rendezve. A csonk-kategóriáknál annyira bonyolult lenne megoldani, hogy nem éri meg - azok elsősorban úgysem az olvasóknak vannak. --Tgr 2006. június 6., 18:26 (CEST)