Wikipédia:Miről nem szól az adminisztrátorság?
Ez egy esszé. Nem feltétlenül a konszenzust tükrözi, csak a megalkotói véleményét; a célja az, hogy ugyanazokat az érveket ne kelljen újra és újra elismételni. Ha egyetértesz az alapvető mondanivalójával, nyugodtan módosíthatod vagy átfogalmazhatod. Ha nem értesz egyet vele, írd meg egy külön esszében a saját véleményedet, és linkeld be a lap aljára. |
Ez az esszé azt tárgyalja, mi mindenre nem való az adminisztrátorság.
Általánosságban
szerkesztésAz adminsztrátoroknak nincs utasítási, döntési jogkörük, úgy, ahogy azt egyesek elképzelik. Az irányelvek, útmutatók alapján, valamint saját belátásuk szerint mércét állíthatnak fel, és technikai lehetőségeikkel azokat be is tartathatják. Gyakran jó meglátásaik és tanácsaik vannak a szerkesztőknek, ügyesen kell biztosítaniuk mások együttműködését. De működésük során soha nem lépnek fel a szerkesztők igazgatójaként, a szó üzleties jelentésében. Egyszerűen végrehajtják azokat az irányelveket, amelyekben közösség megállapodott. Lássunk néhány példát:
- Nem dönthetik el, „mit láthatnak az emberek”. A lapot törlő admin a törlést csakis a közösség által eldöntött irányelvek szerint teheti meg. Ebben az esetben az admin – végrehajtó, nem határozhat meg törlési politikát. Hasonlóképp, a szerkesztési szokványokat és a blokkolási és lapvédelmi gyakorlatot is csak olyan mértékben hajthatják végre, ahogyan a közösségi konszenzus kialakult. (E konszenzus kialakításában sem élveznek az adminok semmilyen felsőbbséget.)
- Nem kell tudniuk, hogy hogyan „működik az egész rendszer”. Eléggé ismerniük kell a rendszereket ahhoz, hogy ne rossz célokra használják azokat, és hogy jól cselekedjenek az adott helyzetben. Azon van a hangsúly, hogy „ne hibázzanak”, nem azon, hogy „mindent megcsináljanak”. A szerkesztők csinálják a dolgokat, az adminok mindössze azt a néhány intézkedést kezelik, amiket – érthető okokból – nem engedélyezünk minden új szerkesztő számára. Gyakran még a nagyon tapasztalt adminok – vagy olyanok, akiket az adminnál magasabb posztra választottunk meg — sem tudják, hogy az egész hogy működik.
- Az adminok olyan szerkesztők, akikben a közösség megbízott, hogy az eszközöket megfelelően fogják kezelni. Ha egy admin egy évig nem szerkeszt, az nem szükségszerűen van hatással megbízhatóságukra, amikor visszatérnek a szerkesztéshez. Ezért hát az adminnak nem feladata valamilyen különös szerep betöltése, sokkal inkább az, hogy ha tesz valamit, azt felelősségteljesen tegye.
- Az admin legyen tiszteletreméltó, de őszintén, egyetlen szerkesztőt sem kötelezhet senki arra, hogy tisztelje őket vagy hallgasson rájuk (ez nem feltétele a szerkesztésnek), sokan nem is teszik. A blokkolás nem helyettesítheti a szerkesztőkkel való kommunikálást.
A magas követelményekre szükség van, de a legtöbb szerkesztő mindenképpen félre fogja értelmezni, hogy mit is csinál az admin valójában. Az adminok általában:
- olyan szerkesztők, akiket a közösség megválasztott tapasztalatuk és bizalom alapján;
- olyan szerkesztők, akik folyamatosan kiemelkedően viselkednek;
- olyan szerkesztők, akik megbízást kapnak azoknak az eszközöknek a kezelésére, amelyeket pragmatikus okokból nem kezelhet bárki (főleg olyanok miatt, akik úgy használnák ezeket az eszközöket, ahogyan azok nem válnának a projekt hasznára);
- olyan szerkesztők, akiket arra bíz meg a közösség, hogy a rendelkezésükre álló eszközöket csakis a közösség által elfogadott módon használja fel.
Kifejtve
szerkesztésAz adminisztrátori jog nem trófea
szerkesztésAz adminisztrátor státusz nem helyez az átlagos szerkesztők fölé a Wikipédián. Ez nem a kiemelt cikk megfelelője a felhasználók között. Minden jóindulatú szerkesztő, az újonctól a legtapasztaltabbig egyenlő a Wikipédián. Csak azért nem jár tisztelet, mert valaki adminisztrátor.
Adminisztrátorrá válni csak annyit jelent, hogy hozzáférhetsz néhány karbantartási funkcióhoz, amit azonban rossz szándékkal is lehet használni. Ezért, az adminisztrátori jog csupán egy megerősítés, mely szerint az adminisztrátor egy egyszerű felhasználó, akiről a közösség úgy gondolja, hogy ezeket a funkciókat felelősségteljesen és eredményesen használja. Az admin egy átlagos szerkesztő seprűvel és vödörrel.
Az adminisztrátori jog nem automatikus kitüntetés
szerkesztésA nagy szerkesztésszám és a Wikipédia iránti elkötelezettség nem jelenti azt, hogy automatikusan adminisztrátori jogot kellene kapnod.
Az adminisztrátori jog nem diplomáciai mentesség
szerkesztésMinden adminisztrátornak észben kell tartania, hogy az adminok a Wikipédia eszközei. Ez azt jelenti, hogy minden szabály rájuk is ugyanúgy érvényes, akárcsak bármelyik szerkesztőre. Az adminokat is blokkolhatják, megvonhatják az adminisztrátori jogaikat vagy akár ki is tilthatják őket. Az adminoknak követniük kell a Wikipédia irányelveit, például a három visszaállítás szabályát, törekedniük kell a konszenzusra és a semleges nézőpont biztosítására.
Az adminisztrátori jog nem kötelező és nem is szükséges a Wikipédia segítéséhez
szerkesztésAz adminisztrátoroknak hozzáférésük van néhány funkcióhoz, amihez másoknak nem, és ezeket használhatják, hogy a Wikipédiát segítsék különböző módokon. Azonban néhány wikipédista nem akar admin lenni annak ellenére se, hogy kellően tapasztaltak és a közösség támogatná őket. A szerkesztők bármikor visszautasíthatják a jelölést. Nagyon sok egyéb módon segíthet az adminisztrátori jogosultsággal nem rendelkező felhasználó is, például műhelyekhez csatlakozhat.
Az adminisztrátori jog nem játék
szerkesztésJelentkezni vagy másik szerkesztőt jelölni adminisztrátornak nem játék és nagyon komoly dolog. Amikor adminisztrátor vagy, nem blokkolhatsz bárkit, akit csak akarsz; nem törölhetsz/állíthatsz helyre lapokat a kedved szerint és nem szerkeszthetsz védett lapokat sem korlátlanul.
Az adminisztrátori jog nem eladó
szerkesztésTe, és csak egyedül te kaphatsz hozzáférést ezekhez az extra funkciókhoz. A jogosultságodat megvonják, ha kiderül, hogy másnak is megadtad a jelszavadat.
Az adminisztrátori jog nem nagy szám
szerkesztésAz adminisztrátorság nem jelent semmi különöset azon túl, hogy hozzáférést biztosít bizonyos extra szerkesztési eszközökhöz, amiket a gyakorlatban nem kaphat meg bárki. Nem biztosít státuszt vagy súlyt vitákban, de különleges kiváltságokat sem, mikor ezeket az eszközöket használni kell.