Főmenü megnyitása

Ez az oldal egy szerkesztő kíváncsiságának és programozási kihívásokhoz fűződő gyerekes izgalmának eredménye, s nem fejez ki semmi lényegeset a Wikipédia működésével kapcsolatban. A leghosszabb című lapok láthatók itt, névterenként csoportosítva, mindegyikből az első 32 (mert az binárisan kerek szám); ahol a sor végén holtverseny alakult ki, ott pedig egy kicsivel több, ahogy szükséges. A szakaszokat egy bot generálja közelebbről meg nem határozott időközönként, és a felépítésükben végzett változtatásokat ilyenkor a múltnak adja át. Sorrendjük a MediaWiki névtérkódjait követi.

Az oldal készítője szívből reméli, hogy hozzá hasonlóan mindenki más is puszta érdekességnek, s nem pedig a versengés vagy a rendrakás terepének tekinti majd ezt a listát.

SzócikknévtérSzerkesztés

  1. Légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (111 karakter)
  2. Golden Globe-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek (televíziósorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm) (107 karakter)
  3. Általános Művelődési Központ Általános Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolája és Szakmai Szolgáltatója (105 karakter)
  4. An Act prohibiting the proclaiming any person to be King of England or Ireland, or the Dominions thereof (104 karakter)
  5. BNO-10-03 – A vér és a vérképző szervek betegségei és az immunrendszert érintő bizonyos rendellenességek (104 karakter)
  6. BNO-10-21 – Az egészségi állapotot és egészségügyi szolgálatokkal való kapcsolatot befolyásoló tényezők (103 karakter)
  7. BNO-10-18 – Máshova nem osztályozott panaszok, tünetek és kóros klinikai és laboratóriumi leletek (97 karakter)
  8. Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (96 karakter)
  9. Dalok, amelyeket lejátszásra alkalmatlannak ítéltek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után (96 karakter)
  10. Idegen tulajdonnévi eredetű, magyar írásmód szerinti írású, köznevesült jövevényszavak listája (94 karakter)
  11. Szent József Katolikus Általános Iskola Katholische Grundschule és Szent Rita Katolikus Óvoda (93 karakter)
  12. Eisner-díj a legjobb képregény témájú könyvnek, időszaki kiadványnak vagy más sajtóterméknek (92 karakter)
  13. Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem harmincadik évfordulójára emlékérem (91 karakter)
  14. Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem negyvenedik évfordulójára emlékérem (91 karakter)
  15. Several Species of Small Furry Animals Gathered Together in a Cave and Grooving with a Pict (91 karakter)
  16. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori és jelenlegi híres diákjainak, tanárainak listája (90 karakter)
  17. Eisner-díj a legjobb rajzolónak, kihúzónak, rajzoló-kihúzónak vagy rajzoló–kihúzó párosnak (90 karakter)
  18. Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem ötvenedik évfordulójára emlékérem (89 karakter)
  19. Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem huszadik évfordulójára emlékérem (88 karakter)
  20. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (88 karakter)
  21. Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem (87 karakter)
  22. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (86 karakter)
  23. Változatok Johann Sebastian Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátája témájára (86 karakter)
  24. ATC P03 – Ektoparazita-ellenes szerek (rühellenes szerek, inszekticidek, repellensek) (85 karakter)
  25. Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet (85 karakter)
  26. Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) (85 karakter)
  27. Taumatawhakatangihangakoauauotamateaturipukakapikimaungahoronukupokaiwhenuakitanatahu (85 karakter)
  28. Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (84 karakter)
  29. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (84 karakter)
  30. Az 1945–1947-es magyarországi parlamenti ciklus nemzetgyűlési képviselőinek listája (83 karakter)
  31. Magyarország kitüntetéseinek viselési sorrendje az 1944. évi állapotnak megfelelően (83 karakter)


Átnézett lapok száma: 207600. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 23., 00:31 (CET)

Szerkesztői névtérSzerkesztés

  1. Szerkesztő:Villanueva/törölt szócikkeim/A média által cigány bűnelkövetőkkel kapcsolatba hozott bűnügyek listája (112 karakter)
  2. Szerkesztő:Godson/Ne rágcsáld a gumikat! (mutató-tervezet középidős szerkesztőket szogató öreg halaknak) (104 karakter)
  3. Szerkesztő:Math/Felhasználók kitiltása/Math kitiltási javaslat a nem szócikkekkel kapcsolatos lapokról (102 karakter)
  4. Szerkesztő:Kriszta67/Cliff and the Shadows - Australia & New Zealand 50th Anniversary Tour 2010 (95 karakter)
  5. Szerkesztő:Nyenyec/Példák olyan esetekre, amikor szakértőknek problémájuk volt a Wikipédiában (93 karakter)
  6. Szerkesztő:Perfectmiss/Nevezetességi irányelv (arisztokrata nők a 20. századig) - javasalat (91 karakter)
  7. Szerkesztő:Nyenyec/Szócikkek, amiknek nem lett volna szabad túlélniük a törlési szavazást (89 karakter)
  8. Szerkesztő:Kabóca/Javaslatgyár földrajzi névelemet tartalmazó elnevezések írásmódjáról (86 karakter)
  9. Szerkesztő:Kocos85/Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium (86 karakter)
  10. Szerkesztő:Balazsele/A Magyar Televízió műsora az 1956-os forradalom 50. évfordulóján (85 karakter)
  11. Szerkesztő:Enbéká/Átmentés/Véletlen hangalaki egyezések a magyar és más nyelvek közt (84 karakter)
  12. Szerkesztő:Kádár Tamás/Hogy tudja a magyar wikipédia leelőzni más országok wikijét? (83 karakter)
  13. Szerkesztő:Stikalika/Kalocsai Érsekség portál portál/Kalocsai Érsekség portál hírek (83 karakter)
  14. Szerkesztő:Zlajos/Ismétlés nélküli permutációk és ismétléses permutációk fixpontjai (83 karakter)
  15. Szerkesztő:Croom/Kacagtató wikipédiás beszólások, melyek a rekeszizmomat bántották (82 karakter)
  16. Szerkesztő:Perfectmiss/Nevezetességi irányelv (szépségverseny-győztesek, modellek) (82 karakter)
  17. Szerkesztő:Apogr/2. példa: mi a teendő, ha az en:wikiben nincs valamiről szócikk? (81 karakter)
  18. Szerkesztő:Adam78/Átírási szabályok kigyűjtése ismert írásmódú névalakok alapján (80 karakter)
  19. Szerkesztő:Kriszta67/Cliff and the Shadows - European 50th Anniversary Tour 2009 (80 karakter)
  20. Szerkesztő:Roland von Bagratuni/Homokozó/Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény/(pl) (80 karakter)
  21. Szerkesztő:Torkoscsongor/manager/helyesírási műhely/munkacsoport:ellenőrzés/Help (80 karakter)
  22. Szerkesztő:ELVe/eLVe adminisztrátori működésével kapcsolatos kifogások jegyzéke (79 karakter)
  23. Szerkesztő:Eino81/Nyelvek, melyek egy nemzetközi jövevényszót adtak a világnak (78 karakter)
  24. Szerkesztő:Hoakaa/Akinek baja van Gubbubu stílusával, ide írja fel a problémát (78 karakter)
  25. Szerkesztő:Karmela/Utazhatott-e magyar államplgár a Kádár-korszakban Nyugatra? (78 karakter)
  26. Szerkesztő:Maxval/Országok és területek kódjai és státusza (csak létező kódok) (78 karakter)
  27. Szerkesztő:Perfectmiss/Híres emberek száma a keresztneves cikkekben - javaslat (78 karakter)
  28. Szerkesztő:Buda/1964. évi nyári olimpiai játékok magyar résztvevőinek listája (77 karakter)
  29. Szerkesztő:Kriszta67/In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010 (77 karakter)
  30. Szerkesztő:Malatinszky/Wikipédia:Nevezetesség (automatikusan nevezetes témák) (77 karakter)
  31. Szerkesztő:Sbalint/Magyarországi amerikaifutball-csapatok mérkőzései 2005-ben (77 karakter)
  32. Szerkesztő:Sbalint/Magyarországi amerikaifutball-csapatok mérkőzései 2006-ban (77 karakter)


Átnézett lapok száma: 14104. Frissítette: BinBott vita 2010. augusztus 1., 10:41 (CEST)

Wikipédia-névtérSzerkesztés

  1. Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Adminisztrátor megbízatása szűnjön meg, amennyiben 2 naptári év alatt egyetlen közösségi rendezvényen sem vesz részt (146 karakter)
  2. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Fájl:MOM Kulturális Központ Halász Judit koncert nézői 2011 szeptember 25 Lehet hogy eltévedtem.JPG (133 karakter)
  3. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/angol napi kiemelt szócikkek 2006 (126 karakter)
  4. Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/A rovásírásos szövegek vagy táblák hol legyenek a magyar települések szócikkeiben?, 2011.06.16. (125 karakter)
  5. Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása/Elmaradt reakció Burumbátor demonstrációja után 2008. 03. 09. (123 karakter)
  6. Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre/Black-tailed Prairie Dog (Cynomys ludovicianus) eating in Zoo Budapest 006.JPG (115 karakter)
  7. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A Népszövetség Tanácsának 1922. július 24-én jóváhagyott Palesztin Mandátuma (110 karakter)
  8. Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása/Math – személyes támadásoktól és szerkesztési háborúzástól való eltiltás (109 karakter)
  9. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Lépéselőny Üzleti Közösségi Portál - Virtuális Irodaház (második jelölés) (107 karakter)
  10. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/összes francia (107 karakter)
  11. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása - összes német (107 karakter)
  12. Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása/Vita ennek a lapnak a céljáról és értelméről (106 karakter)
  13. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A média által cigány bűnelkövetőkkel kapcsolatba hozott bűnügyek listája (106 karakter)
  14. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/2004 december (106 karakter)
  15. Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Lehessen-e más szerkesztőket név szerint kitiltani felhasználói vitalapról? (105 karakter)
  16. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/összes nyelv (105 karakter)
  17. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/összes román (105 karakter)
  18. Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása/Tud-e eLVe helyesen blokkot indokolni 2011 (104 karakter)
  19. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Más Wikipédiák kiemelt szócikkeinek hasznosítása/2004 július (104 karakter)
  20. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Budapesti Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Polgárőr Egyesület (103 karakter)
  21. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviselete (102 karakter)
  22. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A leggyakrabban előforduló utónevek a teljes magyar lakosság körében (102 karakter)
  23. Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása/Weiner kifogásolt blokkja 2008. 04. 07. (101 karakter)
  24. Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/A különböző témákhoz tartozó szócikkek arányáról a kiemelési eljárásban (101 karakter)
  25. Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/A Wikipédia:Szerkesztők véleményezése oldal sorsáról, 2009. július 16. (100 karakter)
  26. Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása/Math kitiltási javaslat a nem szócikkekkel kapcsolatos lapokról (100 karakter)
  27. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/2011–2012-es magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály)/17. forduló (100 karakter)
  28. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Magyar történelmi alkotmány (Magyar történelmi alkotmány jelölés) (99 karakter)
  29. Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás Szocialista Brigádja (98 karakter)
  30. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A magyar kormány intézkedései a gazdasági válsággal kapcsolatban (98 karakter)
  31. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Wikipédia:Statisztikák/A Magyar nagylexikon nyilvános szócikkei (97 karakter)
  32. Wikipédia:Javaslat kiemeltszócikk-státusz megvonására/The Piper at the Gates of Dawn (másodszor) (96 karakter)
  33. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai (96 karakter)
  34. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Fekete István Általános Iskola (Zichyújfalu) (második jelölés) (96 karakter)


Átnézett lapok száma: 12952. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 13:53 (CET)

FájlnévtérSzerkesztés

  1. Fájl:Roland von Bagratuni ministráns- gr. Dóczy Zsigmond plébános domonkosrendi tartományfőnök - pater. gr. Keglevich István a Kis Regnum kápolnában Budapest 1996.foto R von Bagratuni.png (187 karakter)
  2. Fájl:Antoni Baraniak érsek temetése. A sarokban Karol Wojtyła bíboros krakkói érsek, a későbbi II.János Pál pápa - Fot.Roland von Bagratuni.jpg (143 karakter)
  3. Fájl:Divergens konvergens metodus Barbara Klajnert, Maria Bryszewska Dendrimers properties and applications acta biochimica polonica2001.jpg (140 karakter)
  4. Fájl:Vékás Lajos professzor Madách Imre Az ember tragédiája első kiadásának 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.JPG (139 karakter)
  5. Fájl:Isabella Mylberry, IV. Edvárd törvénytelen leányának cjmere a York-ház kék-sötétbíbor színeivel, tulajdonképpen beszélő címer.JPG (134 karakter)
  6. Fájl:Romsics Ignác Madách Imre Az ember tragédiája első kiadásának 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.JPG (130 karakter)
  7. Fájl:Overdose hátamon a belga lovas alig ismerem napszemüveghben az istállómester fehér blúzban előttem akit igazán szeretek.JPG (128 karakter)
  8. Fájl:József főherczeg két fiát, Józsi és László fó'herczegeket mutatják rokkoko-jelmezekben Mv farsangi bálja 1888- febr 14.JPG (127 karakter)
  9. Fájl:Móricz Lili és György László lakóháza Szabó Lőrinc egykori emléktáblával megjelölt lakása mellett a Németvölgyi úton.jPG (125 karakter)
  10. Fájl:Ez is egy napsugaras ház, de Rákospalotán (Foto-Roland von Bagratuni - Մասնակից-Ռոլանդ ֆոն Բագրատունի - felvétele).png (123 karakter)
  11. Fájl:Katona József Színház Ivanov Szirtes Ági Pelsőczy Réka Nemes Szabina Pálmai Anna Jordán Adél Bezerédi Zoltánl .JPG (119 karakter)
  12. Fájl:Zalaszentgrót, Batthyány-kastély - Zrínyi Miklós és Batthyány Ádám találkozásának emléktáblája - 2010. 09. 28..jpg (119 karakter)
  13. Fájl:Antoni Baraniak Érsek és StefanWyszyński Bíboros-Hercegprímás Rómába Menek-Fotó-Roland von Bagratuni öröksége.jpg (118 karakter)
  14. Fájl:Katona József Színház A manó 1983 Horvátj József Vajda László Udvaros dorottya Cserhalmi György Csonka Ibolya.jpg (118 karakter)
  15. Fájl:MOM Kulturális Központ Gyár dolgozó 1951 ben is Horváth Ferenc Fehér József Bánfalvi Mihályné Stekler László.JPG (117 karakter)
  16. Fájl:MOM Kulturális Központ Simándy József kiállítás a művészről elnevezett szobában Előtérben özvegye és unokája.jpg (117 karakter)
  17. Fájl:Roland von Bagratuni plakátja- A Vörös Hadsereg 50 éve Agresszor a Baltikumban Függetlenséget Litvániának.jpg (114 karakter)
  18. Fájl:Németh Ferenc Imperial egykori lovasa és a legendás tréner Aperianov Zakariás középen Farkasházy Tivadar.JPG (113 karakter)
  19. Fájl:Csillaghullás 2009 szeptember 6 án a módosított magyar derby eredményhirdetésekor Sztojka Rudolf idomár.JPG (112 karakter)
  20. Fájl:Julius Caesar - Illustration from Cassell's History of England - Century Edition - published circa 1902.jpg (112 karakter)
  21. Fájl:Német Ferenc Imperial egykori lovasa és a legendás tréner Aperianov Zakariás középen Farkasházy Tivadar.JPG (112 karakter)
  22. Fájl:Budapesti Katona József Színház Cigányok Főpróba Keresztes Tamás Szerző Dömölky Dániel 2010 október 01.jpg (111 karakter)
  23. Fájl:József ágost és Libits 1900-ben készült tuniszi öltözetben az 1900-as olaszországi-Afrika körút során.JPG (110 karakter)
  24. Fájl:Katona József Színház Három nővér Horváth József Hollósi Frigyes Végvári Tamás Bán János Balkay Géza .JPG (110 karakter)
  25. Fájl:Poznań-Főszékesegyház-Aranykápolna-I-Mieszko fejed.-BolesławChrobryElső Kir-Fot.Roland von Bagratuni.jpg (109 karakter)
  26. Fájl:Mária Immakuláta Raineria főhercegnő (1878-1968), Róbert württembergi nagyherceg (1873–1947)1900-44.jpg (108 karakter)
  27. Fájl:Református templom.Épült Kós Károly tervei alapján.Harangláb.Építette Csíkfalvi Csók János 1784-ben.JPG (108 karakter)
  28. Fájl:Jan Luyken(1649-1712) - Goudt en silver mijnen in Hongarijen (Az ezüst bányászata Magyarországon).jpg (106 karakter)
  29. Fájl:Katona József Színház Dzsesztetés Jordán Adél Rezes Judit Mészáros Béla Pelsőczy Réka Nagy Ervin .JPG (106 karakter)
  30. Fájl:MOM Kulturális Központ Simándy József kiállítás a művészről elnevezett szobában Előtérben unokái.jpg (105 karakter)
  31. Fájl:Steady As A Rock Az év lova címátadáson Az állandó lovas Varga Zoltán civilben lóra pattant II.JPG (103 karakter)
  32. Fájl:Habsburg–Toscanai Lipót Ferdinánd Szalvátor főherceg, Leopold Wölfling boltja előtt 20as évek.jpg (102 karakter)
  33. Fájl:Nobleza de Andalucía. Argote de Molina, Gonzalo. Sevilla, Fernando Díaz, 1588. Inv. núm. 6763.JPG (102 karakter)
  34. Fájl:Pandit Biswajit Roy Chaudhury – Sarod, Pandit Abhijit Banerjee -- Tabla, Pakhawaj Somnath Roy.JPG (102 karakter)


Átnézett lapok száma: 40945. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 17:47 (CET)

MediaWiki-névtérSzerkesztés

  1. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Sablon:Legfrissebb fejlesztői kiadás (76 karakter)
  2. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre (76 karakter)
  3. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Lap/Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala (74 karakter)
  4. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Wikipédia:Törlésre javasolt lapok (73 karakter)
  5. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Sablon:Legfrissebb stabil kiadás (72 karakter)
  6. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei (70 karakter)
  7. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Lap/Wikipédia:Bürokraták üzenőfala (68 karakter)
  8. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Lap/Wikipédia:Botgazdák üzenőfala (67 karakter)
  9. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Sablon:Kezdőlap évfordulói (66 karakter)
  10. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Lap/Wikipédia:Járőrök üzenőfala (65 karakter)
  11. MediaWiki:Cite references link many format backlink labels (58 karakter)
  12. MediaWiki:Abusefilter-warning-Címmel megegyező tartalom (55 karakter)
  13. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Főlap/Sablon:Népesség (55 karakter)
  14. MediaWiki:Abusefilter-warning-Homokozó-fejléc törlése (53 karakter)
  15. MediaWiki:Abusefilter-warning-Tudakozó-szkafander (49 karakter)
  16. MediaWiki:Abusefilter-warning-Userlap vandalizmus (49 karakter)
  17. MediaWiki:Abusefilter-warning-Megjegyzések allap (48 karakter)
  18. MediaWiki:Abusefilter-warning-Skype toolbar bug (47 karakter)
  19. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Névtér/Sablon (47 karakter)
  20. MediaWiki:Gadget-SzerkablakFigyelmeztetésKi.css (47 karakter)
  21. MediaWiki:Globalblocking-whitelist-statuslabel (46 karakter)
  22. MediaWiki:Bevezető szerkesztésnél/Névtér/Vita (45 karakter)
  23. MediaWiki:Cite error refs without references (44 karakter)
  24. MediaWiki:Abusefilter-warning-Tudakozó-GYIK (43 karakter)
  25. MediaWiki:Abusefilter-warning-noeditsection (43 karakter)
  26. MediaWiki:ImageAnnotatorDrawRectangleMsg/en (43 karakter)
  27. MediaWiki:Number of watching users pageview (43 karakter)
  28. MediaWiki:Cite references link many format (42 karakter)
  29. MediaWiki:Gadget-HideFundraisingNotice.css (42 karakter)
  30. MediaWiki:Abusefilter-warning-csonksablon (41 karakter)
  31. MediaWiki:Gadget-DisableImageAnnotator.js (41 karakter)
  32. MediaWiki:Gadget-DisableImageAnnotator/en (41 karakter)
  33. MediaWiki:Gadget-HotCat.js/local defaults (41 karakter)
  34. MediaWiki:Gadget-revisionjumper-config.js (41 karakter)
  35. MediaWiki:ImageAnnotatorRevertButtonLabel (41 karakter)
  36. MediaWiki:Tooltip-compareselectedversions (41 karakter)


Átnézett lapok száma: 949. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 12:55 (CET)

SablonnévtérSzerkesztés

  1. Sablon:A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát. – Ez alatt a sor alatt legalább öt aláírásnak kell sorakoznia. (157 karakter)
  2. Sablon:Kategória, infobox, illusztráció – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (129 karakter)
  3. Sablon:Nevek és idegen szavak – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (119 karakter)
  4. Sablon:Fejezetek, témák – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (113 karakter)
  5. Sablon:Megszövegezés – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (110 karakter)
  6. Sablon:Teljes körű – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (108 karakter)
  7. Sablon:Pártatlan – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (106 karakter)
  8. Sablon:Források – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (105 karakter)
  9. Sablon:Linkek – ez alá a sor alá kerülnek a tanúsítványok, a megjegyzések és az igényelt változtatások. (103 karakter)
  10. Sablon:A Vaskereszt lovagkeresztjének tölgyfalombokkal, kardokkal, brilliánsokkal tulajdonosai/doc (98 karakter)
  11. Sablon:Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1896-ban oklevelet szerzett hallgatói (94 karakter)
  12. Sablon:Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1902-ben oklevelet szerzett hallgatói (94 karakter)
  13. Sablon:Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1904-ben oklevelet szerzett hallgatói (94 karakter)
  14. Sablon:Az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia 1910-ben oklevelet szerzett hallgatói (94 karakter)
  15. Sablon:Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia 1887-ben végzett hallgatói (89 karakter)
  16. Sablon:Első világháborús német és osztrák-magyar vadászrepülők és felderítő repülőgépek (87 karakter)
  17. Sablon:A Vaskereszt lovagkeresztjének tölgyfalombokkal és kardokkal tulajdonosai/doc (84 karakter)
  18. Sablon:Budapest megszűnt, összevont vagy módosított autóbuszvonalainak felsorolása (82 karakter)
  19. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1958-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  20. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1961-ben oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  21. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1966-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  22. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1968-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  23. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1978-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  24. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  25. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1981-ben oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  26. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1986-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  27. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1993-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  28. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1998-ban oklevelet szerzett hallgatói (81 karakter)
  29. Sablon:A Brit Nemzetközösség által használt lőfegyverek a második világháborúban (80 karakter)
  30. Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban oklevelet szerzett hallgatói (80 karakter)
  31. Sablon:A Vaskereszt lovagkeresztjének tölgyfalombokkal és kardokkal tulajdonosai (80 karakter)
  32. Sablon:Első világháborús vadászrepülők és felderítő repülőgépek, Antant hatalmak (80 karakter)
  33. Sablon:Kiemelés alatt álló szócikkek és képek hirdetőtáblája a figyelőlistán/doc (80 karakter)


Átnézett lapok száma: 45714. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 18:15 (CET)

Kategória-névtérSzerkesztés

  1. Kategória:Rossz helyesírású vagy nem megfelelően elnevezett lapok, kategóriák és sablonok (89 karakter)
  2. Kategória:Jól használható besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (88 karakter)
  3. Kategória:Lapok, melyeken a beillesztett sablon mérete meghaladja a megengedett méretet (87 karakter)
  4. Kategória:Egyesült arab emírségekbeli labdarúgó-válogatott játékoskereteinek sablonjai (86 karakter)
  5. Kategória:Német politikusok az első világháború végétől a versailles-i békeszerződésig (86 karakter)
  6. Kategória:Kitüntetett besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (84 karakter)
  7. Kategória:Német politikusok az I. világháború végétől a versailles-i békeszerződésig (84 karakter)
  8. Kategória:Színvonalas besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (84 karakter)
  9. Kategória:A kiemelt képeket (többnyire) rettentő szorgosan fényképező wikipédisták (82 karakter)
  10. Kategória:Bővítendő besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (82 karakter)
  11. Kategória:Jól használható besorolású televíziós sorozatokkal kapcsolatos szócikkek (82 karakter)
  12. Kategória:Vázlatos besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (81 karakter)
  13. Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia leghíresebb pilótái az első világháborúban (80 karakter)
  14. Kategória:Jól használható besorolású magyar településekkel kapcsolatos szócikkek (80 karakter)
  15. Kategória:Szerkesztők nemével és családi állapotával kapcsolatos userboxsablonok (80 karakter)
  16. Kategória:Születő besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (80 karakter)
  17. Kategória:Teljes besorolású történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (79 karakter)
  18. Kategória:Történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek fontosság szerint (79 karakter)
  19. Kategória:Kitüntetett besorolású televíziós sorozatokkal kapcsolatos szócikkek (78 karakter)
  20. Kategória:Közepesen fontos történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (78 karakter)
  21. Kategória:Nélkülözhetetlen történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (78 karakter)
  22. Kategória:Színvonalas besorolású televíziós sorozatokkal kapcsolatos szócikkek (78 karakter)
  23. Kategória:Trinidad és tobagói labdarúgó-válogatott játékoskereteinek sablonjai (78 karakter)
  24. Kategória:Az 1991-es női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (77 karakter)
  25. Kategória:Az 1995-ös női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (77 karakter)
  26. Kategória:Az 1999-es női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (77 karakter)
  27. Kategória:Történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek minőség szerint (77 karakter)
  28. Kategória:A 2003-as női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (76 karakter)
  29. Kategória:A 2007-es női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (76 karakter)
  30. Kategória:A 2011-es női labdarúgó-világbajnokság játékoskereteinek sablonjai (76 karakter)
  31. Kategória:Bővítendő besorolású televíziós sorozatokkal kapcsolatos szócikkek (76 karakter)
  32. Kategória:Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott játékoskereteinek sablonjai (76 karakter)
  33. Kategória:Feltételezhetően más honlapról másolt tartalmat tartalmazó oldalak (76 karakter)
  34. Kategória:Kevéssé fontos történelmi segédtudományokkal kapcsolatos szócikkek (76 karakter)
  35. Kategória:Kitüntetett besorolású magyar településekkel kapcsolatos szócikkek (76 karakter)
  36. Kategória:Színvonalas besorolású magyar településekkel kapcsolatos szócikkek (76 karakter)
  37. Kategória:Szócikkek rossz helyesírású címmel vagy nem megfelelő elnevezéssel (76 karakter)


Átnézett lapok száma: 31956. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 15:27 (CET)

PortálnévtérSzerkesztés

  1. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Az elektronikai hadviselés és a felderítés repülőgépei (98 karakter)
  2. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Egy katonai repülési szócikk a sok közül (84 karakter)
  3. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Hajtóművek, műszerek, berendezések (78 karakter)
  4. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Repülőgép-hordozók és -anyahajók (76 karakter)
  5. Portál:1848–1849-es forradalom és szabadságharc/Archívum/hónap katonája (71 karakter)
  6. Portál:1848–1849-es forradalom és szabadságharc/Archívum/hónap csatája (70 karakter)
  7. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Pilóta nélküli repülőgépek (70 karakter)
  8. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Repüléstechnikai fogalmak (69 karakter)
  9. Portál:Hadtudomány/Magyar hadtörténelem alportál/Magyar hadtörténelem (69 karakter)
  10. Portál:Első világháború/Haditechnikák, fegyverek és felszerelések (65 karakter)
  11. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/A haditengerészetről (64 karakter)
  12. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/A katonai repülésről (64 karakter)
  13. Portál:1848–49-es forradalom és szabadságharc/A hónap csatája (61 karakter)
  14. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Fedélzeti fegyverek (63 karakter)
  15. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Vitorlás hadihajók (62 karakter)
  16. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Haditengerészetek (61 karakter)
  17. Portál:1848–1849-es forradalom és szabadságharc/A hónap képe (60 karakter)
  18. Portál:1848–1849-es forradalom és szabadságharc/Archívum/kép (60 karakter)
  19. Portál:1848–1849-es forradalom és szabadságharc/Tiszt/Katona (60 karakter)
  20. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Tengeralattjárók (60 karakter)
  21. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Tervező mérnökök (60 karakter)
  22. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Kísérleti gépek (59 karakter)
  23. Portál:Hadtudomány/Magyar hadtörténelem alportál/Hadvezérek (59 karakter)
  24. Portál:Hadtudomány/Magyar hadtörténelem alportál/Honvédelem (59 karakter)
  25. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Teherszállítók (58 karakter)
  26. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Csatacirkálók (57 karakter)
  27. Portál:Vallásportál/Ismert vallások és vallási irányzatok (57 karakter)
  28. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Helikopterek (56 karakter)
  29. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Kiképzőgépek (56 karakter)
  30. Portál:Hadtudomány/Magyar hadtörténelem alportál/Háborúk (56 karakter)
  31. Portál:Zene/Témánkénti válogatás a zenei cikkekből rovat (56 karakter)
  32. Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál/Tengerészek (55 karakter)
  33. Portál:Hadtudomány/Katonai repülés alportál/Vadászgépek (55 karakter)


Átnézett lapok száma: 1625. Frissítette: Itt BinBot beszél a toolserverről vita 2011. december 22., 12:03 (CET)