Wikipédia:Szerkesztők véleményezése

Konkrét szócikkek szerkesztéséről szóló tartalmi vitákat ne itt, hanem az általános véleménykéréssel rendezd!
A Wikipédia nem csak enciklopédia, hanem közösség is, és az enciklopédia színvonalát csak úgy lehet biztosítani, ha a közösség tagjai együtt tudnak működni egymással. Ehhez alkalmazkodni kell egymáshoz, és be kell tartani a közösségi normákat, az irányelveket és az útmutatókat. Ezen oldal segítségével vitathatod meg nyilvánosan, kívülállók bevonásával, ha úgy érzed, hogy valaki nem megfelelően viselkedik, és ezzel megnehezíti az együttműködést.
Hasznos tippek
  • Az oldal célja nem a fenyegetés vagy a kipellengérezés, hanem csak egy helyet biztosít, ahol a közösség tagjai barátságosan megbeszélhetik a problémát, és (ha egyetértenek a kiíróval) megpróbálhatják meggyőzni az érintett szerkesztőt, hogy hagyjon fel a kifogásolt viselkedéssel.
  • Ennek ellenére azok többsége, akikről itt vitát kezdenek, óhatatlanul is támadásnak fogja érzékelni. Ezért nagyon fontos, hogy körültekintően járj el, csak akkor indíts vitát valakiről, ha meg vagy győződve róla, hogy indokolt, és a szokásosnál is jobban ügyelj a wikikettre, a civilizált viselkedésre és a személyes támadások elkerülésére.
  • Ha problémád van valakivel, először próbáld megbeszélni vele a vitalapján; ha nem sikerül, kérj meg másvalakit, hogy próbáljon szót érteni vele. A véleményezését csak azután kezdeményezd, hogy ezeket megpróbáltad, és nem jártak eredménnyel.

Ha egy szerkesztőről ki szeretnéd kérni a közösség véleményét, hozz létre egy allapot a lenti utasítások szerint (mintát a véleménykérésre létrehozandó allap szerkezetéhez itt találsz).

Csak akkor kezdeményezd egy szerkesztő véleményezését, ha már legalább két ember próbálta megbeszélni vele a szóbanforgó ügyet a vitalapján, vagy az ügyben érintett szócikkek vitalapjain. A véleményezés megnyitásakor ennek a két embernek dokumentálnia kell, milyen erőfeszítéseket tettek, hogy szót értsenek az érintett szerkesztővel, és bizonyítékot kell szolgáltatniuk arra, hogy ez az erőfeszítés sikertelen volt. Ha ez 48 óra alatt nem történik meg, a véleményezés megalapozatlannak számít, és lekerül a listáról, az allapot pedig törlik az adminisztrátorok (hacsak az érintett szerkesztő nem kéri a megőrzését).

A véleményezésnek nincs meghatározott időtartama, de ha egy véleményezéshez már hetek óta nem szólt hozzá senki, a rá mutató link áthelyezhető az archív linkek közé.

A szerkesztők véleményezése általános viselkedéssel, az adminisztrátori jogok használatával és a szerkesztői név megválasztásával kapcsolatos eljárásokat ismer.

Általános viselkedés

Itt vitasd meg a szerkesztő viselkedését, ha nem kifejezetten admin-jogokkal való visszaéléssel vagy a szerkesztő nevével kapcsolatos a panasz. Ha vitát akarsz kezdeményezni egy szerkesztőről, hozz létre egy allapot (minta itt), és helyezz el egy rá mutató linket az alábbiak szerint (a {kapcsos zárójelek közötti} részek megjegyzések):

* [[Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Simi Samu Sámuel|Simi Samu Sámuel]]
Panaszok {egy-két rövid, a puszta tényekre szorítkozó mondat} ~~~~~
Adminisztrátori jogok használata

Ez az eljárás kifejezetten annak a megbeszélésére van, hogy visszaélt-e egy adminisztrátor az adminként kapott plusz lehetőségeivel. Ilyen lehet például oldalak levédése, lapok törlése, szerkesztők blokkolása, vagy az előbbiek bármelyikének feloldása. Ha a vita arról szól, hogyan viselkedett az admin szerkesztőként, az az előző szekcióba tartozik. Vita kezdeményezéséhez hozz létre egy allapot (minta itt), és helyezz el egy rá mutató linket az alábbi minta szerint:

*[[Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Kímélet Lenke admin|Kímélet Lenke admin]]
Panaszok: {egy-két rövid, a puszta tényekre szorítkozó mondat} ~~~~~
Szerkesztő nevének megválasztása

Ha úgy érzed, hogy valaki olyan felhasználónevet használ, ami nem felel meg a Wikipédia nevekre vonatkozó irányelvének, létrehozhatsz egy allapot annak megvitatására, elfogadható-e az adott név. Mielőtt azonban ezt tennéd, mindenképpen beszélj vele, és próbáld meggyőzni – lehet, hogy önként nevet vált, ha megkéred.

Általános viselkedéssel kapcsolatban

szerkesztés

Adminisztrátori tevékenységgel kapcsolatban

szerkesztés

Szerkesztői névválasztással kapcsolatban

szerkesztés

Nemrég lezárt véleménykérések

szerkesztés