A wilamowicei nyelv (Wymysiöeryś) a nyugati germán nyelvek ágába tartozó, a felnémet nyelvvel közeli rokonságban álló nyelv, amelyet Kis-Lengyelországban használ egy száz főt el sem érő közösség. A beszélők többsége idős és a nyelv kihalófélben van.

Története szerkesztés

A wilamowicei nyelv közép-felnémet eredetű, hasonlóságot mutat még a holland és fríz nyelvekkel is. A beszélők Wilamowice városában élnek, nyilván a 12. században letelepült német hoszpeszek leszármazottai. Saját állításuk szerint hollandok, németek és skótok voltak az őseik, ugyanakkor tagadják, hogy német identitásúak volnának. Legközelebbi rokonaiknak a flamandokat érzik. A város lakossága az 1939 és 1945 közötti időszakig aktívan beszélte a nyelvet, az 1880-as adatok szerint Wilamowice polgárainak 92%-a volt wilamowicei anyanyelvű. Ez idő tájt Wilamowice az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, ahol hivatalosan a wilamowiceit a német nyelv egyik nyelvjárásának tekintették. A 19. század végétől kezdve a lengyel nyelv lassan kiszorította.

A második világháborúban Wilamowice a nácik egyik leghűségesebb települése volt a megszállt Lengyelországban, a németek kiűzését követően az emberek a kitelepítéseket elkerülendő a lengyelek felé kezdtek orientálódni. A lengyel kommunista hatóságok szigorúan megtiltották a wilamowicei, vagy a német használatát, illetőleg keményen büntették azokat, akiket azon kaptak, hogy wilamowiceiül beszélnek. A gyerekeket lengyel iskolákba adták, de szűk családi körben a wilamowicei megmaradt. 1956-ban feloldották a tilalmat és bár nem zavarták az embereket nyelvük használatában, ennek ellenére az nem volt népszerű, mint ahogy egyik szocialista országban sem volt az a kisebbségi nyelvek életben tartása.

2007. július 18-án a svájci székhelyű Nemzetközi Szabványügyi Szervezet Tymoteusz Król javaslatára regisztrálta a wilamowiceit és az UNESCO is súlyosan veszélyeztetett nyelvként tartja nyilván.

A wilamowicei nyelvű irodalom legjelentősebb képviselője Florian Biesik 19. századi költő.

Helyesírás szerkesztés

Florian Biesik volt egyúttal az első, aki wilamowicei nyelven kezdett írni. Lengyel ábécét használt és a fonetikus helyesírást követte. Józef Gara dolgozott ki egy külön wilamowicei ábécét, amely szintén lengyel alapú, de apróbb kiegészítéseket tartalmaz, minthogy a wilamowiceiben van ö magánhangzó is, valamint egy külön ao magánhangzót is bevezetett. Ez az ábécé 34 karaktert tartalmaz:

Nagy betűk
A Ao B C Ć D E F G H I J K L Ł M N Ń O Ö P Q R S Ś T U Ü V W Y Z Ź Ż
Kis betűk
a ao b c ć d e f g h i j k l ł m n ń o ö p q r s ś t u ü v w y z ź ż

Jellemzői szerkesztés

Az évszázadok alatt a wilamowicei erősen ki volt téve a lengyel nyelv hatásainak, amely befolyásolta szókincsét, hangtanát és nyelvtanát is. A szláv hatás annyira kiütközik, hogy sokan inkább szláv nyelvnek vélik.

Példa Wilamowicei Közép-felnémet Német Holland
kizárólag ałan alein(e) allein alleen
és ana, an und(e), unt und en
híd bryk brücke, brucke Brücke brug
buta duł tol, dol toll dol
hallani fulgia folgje, foulgje (fríz) hören horen volgen
teljesen ganc ganz ganz gans
bíróság gyrycht geriht Gericht gerecht
kutya hund hunt Hund hond
ég dyr hymuł himel Himmel hemel
szerelem łiwa liebe Liebe liefde
anya müter muoter Mutter moeder
közép mytuł mittel Mitte middel
senki nimanda nieman niemand niemand
nem ny ne, ni nein nee(n)
elefant olifant < Dutch Elefant olifant
est öwyt ābent Abend avond
írni śrajwa schrīben schreiben schrijven
nővér syster swester Schwester zuster
śtaen stein Stein steen
inni trynkia trinken trinken drinken
kép obrozła obraz (lengyel) Bild beeld
világ wełt werlt Welt wereld
tél wynter winter Winter winter

Irodalom szerkesztés

  • Ludwik Młynek, "Narzecze wilamowickie", Tarnów. 1907: J.Pisz.
  • Józef Latosiński, "Monografia miasteczka Wilamowic", Kraków, 1909.
  • Hermann Mojmir, "Wörterbuch der deutschen Mundart von Wilamowice", Kraków, 1930-1936
  • Adam Kleczkowski, "Dialekt Wilamowic w zachodniej Galicji. Fonetyka i fleksja". Kraków, 1920
  • Adam Kleczkowski, "Dialekt Wilamowic w zachodniej Galicji. Składnia", Poznań, 1921
  • Maria Katarzyna Lasatowicz, "Die deutsche Mundart von Wilamowice zwischen 1920 und 1987"