Winter Ernő
Winter Ernő (Győr, 1897. március 15. – Budapest, 1971. június 2.)[2] magyar vegyészmérnök, feltaláló, az MTA tagja, Vezér Erzsébet irodalomtörténész nagybátyja.
| Winter Ernő | |
| Született |
1897. március 15. Győr |
| Elhunyt |
1971. június 2. (74 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa |
Barta Lívia (h. 1926–1971) |
| Foglalkozása |
|
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Farkasréti temető (6/1-1-38)[1] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
ÉleteSzerkesztés
Winter Nándor szabósegéd és Dringler Regina tizedik gyermekeként született. A győri reáliskolában érettségizett. Az első világháborúban önkéntesként bevonult katonának, és az olasz fronton harcolt. A háború után a budapesti Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen, ahol 1925-ben vegyészmérnöki képesítést szerzett. Friss diplomásként az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott vegyészként. Kitűnő nemzetközi tekintélyű tudósokkal dolgozott Pfeifer Ignác műegyetemi professzor vezetése mellett. Bródy Imre, Selényi Pál, Bay Zoltán, Simonyi Károly, Millner Tivadar és mások munkássága számos szabadalom és találmány forrása lett. Közben két évig Hollandiában a Splendor izzólámpagyár mérnöke volt, mivel fizetési vitába keveredett Aschner Lipóttal, de annak hívására több fizetésért ismét hazatért. A Tungsramban dolgozta ki jelentős találmányait, a bárium elektroncsöveket, amelyek a külföldiekkel minden tekintetben versenyképesek voltak. Kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint - munkatársaival - több eredeti rádiócső-konstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás, amellyel a rács másodlagos-emisszió megakadályozására a rácsot arany bevonattal látták el. A második világháború után Winter Ernő dolgozta ki a legkisebb fogyasztású telepes csöveket, és a közvetlen fűtésű D sorozatot. 1950 után mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot dolgozott ki.
1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette.
CsaládjaSzerkesztés
Házastársa Barta Lívia (1902–1994) volt, Barta Sámuel kereskedő és Frischmann Margit lánya, akit 1926. december 23-án Budapesten vett nőül.[3]
Gyermekei
- Ada-Winter Péter (1923–) informatikus[4]
- Winter Mihály (1940–1976) orvos, kandidátus
- Winter János (1941–)
TagságaiSzerkesztés
- A Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1956-ban rendes tagjának választotta
- Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alapító tagja [forrás?]
Díjai, elismeréseiSzerkesztés
- Magyar Munka Érdemrend arany fokozata (1948; 1950)
- Kossuth-díj (1950, 1953)
- Munka Érdemrend bronz fokozata (1964)
- Munka Érdemrend arany fokozata (1967)
- Puskás Tivadar-emlékérem (1968)
- Győrben utcát neveztek el róla
Főbb műveiSzerkesztés
- Vákuumtechnika (Budapest, 1954)
- Válogatott fejezetek a ferromágnesség témaköréből (Budapest, 1955)
- Single Electron Generated Current Pulse in a Vacuum Diode (Budapest, 1964)
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ http://www.nemzetipanteon.hu/temetoi.html, 2019. augusztus 24.
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 1502/1971. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 1.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest I. kerületi polgári házassági akv. 827/1926. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 1.)
- ↑ Felesége első házasságából.
ForrásokSzerkesztés
- Életrajza a Névpont oldalán
- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3
- A magyar vegyészet arcképcsarnoka
- omikk.bme
- Fizikus Utikönyv
