Déli-szigeti álfakusz

Déli-szigeti álfakusz
	Természetvédelmi státusz
	Veszélyeztetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Verébalakúak (Passeriformes);
Alrend:	Királygébics-alkatúak (Tyranni);
Család:	Álcsuszkafélék (Acanthisittidae);
Nem:	Xenicus;
Faj:	X. gilviventris;
Tudományos név
	Xenicus gilviventris; (Pelzeln, 1867)
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Déli-szigeti álfakusz témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Déli-szigeti álfakusz témájú médiaállományokat és Déli-szigeti álfakusz témájú kategóriát.

A déli-szigeti álfakusz vagy szirti álfakusz (Xenicus gilviventris) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe az álcsuszkafélék (Acanthisittidae) családjába tartozó Xenicus nem egyetlen még élő faja.^[1]^[2] 2022-ben az év madar lett Új-Zélandon.^[3]

Rendszerezése szerkesztés

A fajt August von Pelzeln osztrák ornitológus írta le 1867-ben.^[4]

Előfordulása szerkesztés

Endemikus faj, csak az Új-Zélandhoz tartozó Déli-szigeten honos. Természetes élőhelyei a magashegységi alpin és szubalpin erdők. Kedveli a gyér növényzetű, cserjés sziklakibúvásokat, kőomlásokat.^[5]

Megjelenése szerkesztés

Testhossza 10 centiméter, testtömege 16-20 gramm. A hím élénk olívazöld, a tojó kissé barnásabb, zöldes árnyalatú.^[3]

Életmódja szerkesztés

Rovarokkal táplálkozik, melyeket a kövek hasadékaiból és a kövek közül szedeget össze. Nagy lába a hóban segíti, a hosszú karmai pedig a sziklákon való közlekedésben.^[3]

Szaporodása szerkesztés

Földön fekvő korhadó törzsek alatt, sziklarésekben és talajüregekben fészkel. Évente csak egy költése van, mert a magashegységekben viszonylag rövid a költésre alkalmas időszak. Fészekalja rendszerint 3 tojásból áll, melyeket a tojó egyedül költ ki. A költési időszak alatt a hím eteti a tojót, majd együtt gondozzák a fiókákat rovarokkal és pókokkal.^[3]

Természetvédelmi helyzete szerkesztés

Az elterjedési területe kicsi és töredezett, egyedszáma 5000 példány körüli és csökken. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján veszélyeztetett fajként szerepel.^[5]

Mielőtt az európai telepesek megérkeztek Új-Zélandra a faj mindkét nagy szigeten előfordult. Azóta a betelepített kis ragadozók elsősorban a menyétek miatt állományai nagyon visszaestek. Ez a faj élete java részét a talajon tölti és felröppenve is csak néhány métert száll odébb, így könnyű zsákmánya a ragadozóknak.