A zászlósurak a középkori, 1416. századi Magyarországon azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében, továbbá familiárisaik száma alapján kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt a király táborába vezetni. Ők voltak az első igazi bárók ill. országnagyok (veri barones regni).

A zászlósurak csoportjaiSzerkesztés

A 15. századtól a zászlósurakat két csoportra osztották:[1]

TörténeteSzerkesztés

1526 előtt megszűnt a macsói báni cím ill. 1526 után az erdélyi vajda, székely ispán és a szörényi bán címe is. Ugyanakkor a tárnokmester a nagyobb zászlósurak közé lépett előre, a kisebbek között pedig önállósult az udvarmester és a kamarásmester tiszte. 1765-ben a magyar nemes testőrség kapitánya is hozzá sorolódott.[2]

A 17. századtól a kifejezés jobbára már csak azokra a világi vagy egyházi vezetőkre vonatkozott, akik az ország valamely főméltóságát vagy udvari főtisztségét töltötték be. A zászlósurak tagjai voltak a rendi országgyűlés felsőtáblájának, illetve 1867 után a főrendiháznak.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Zászlós urak, in: A Pallas nagy lexikona
  • Zászlósúr, in: A magyar nyelv értelmező szótára, VII. köt., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962, 585.
  • Bán, 1989.: Bán Péter: Zászlósurak. In: U.ő: Magyar történelmi fogalomtár. II. kötet. Gondolat, Budapest, 1989. 262.