Zín el-Ábidín ben Ali
Zín el-Ábidín ben Ali (arab betűkkel زين العابدين بن علي, Zayn al-ʿĀbidīn ibn ʿAlī; Hammam-Sousse, 1936. szeptember 3. – 2019. szeptember 19.) Tunézia második köztársasági elnöke. 1987. november 7-től 2011. január 14-ig töltötte be a tisztséget.
| Zín el-Ábidín ben Ali | |
 | |
| Tunézia 2. elnöke | |
| Hivatali idő 1987. november 7. – 2011. január 14. | |
| Előd | Habib Burgiba |
| Utód |
Mohammed Gannúsi (ideiglenesen) |
| Tunézia 14. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1987. október 2. – 1987. november 7. | |
| Előd | Rásid Szfár |
| Utód | Hédi Bakkúse |
| Született |
1936. szeptember 3. Hammam Sousse, Francia Tunézia |
| Elhunyt | 2019. szeptember 19. (83 évesen)[1] Dzsidda |
| Sírhely | Al-Baqi' |
| Párt |
Szocialista Destour Párt (1986–1988) Demokratikus Alkotmányos Tömörülés (1988–2011) |
| Házastársa | Leïla ben Ali |
| Foglalkozás |
|
| Iskolái | Saint-Cyr-i Katonaiskola |
| Halál oka | Prosztatarák |
| Vallás | szunnita iszlám |
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Zín el-Ábidín ben Ali témájú médiaállományokat. | |
PályafutásaSzerkesztés
Mint az 1957-ben elnökké választott Habib Burgiba fiatal aktivistája, Franciaországba került hadi kiképzésre. Tanulmányait Saint-Cyr-ben és Châlons-sur-Marne-ban végezte, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatta.
Munkája a kormánybanSzerkesztés
1964-ben kijelölték a Védelmi Minisztérium Hadbiztonsági osztályának létrehozására és vezetésére, amelyet 1974-ig vezetett. Ben Ali tábornokot a Belügyminisztérium nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó részlegének parancsnokává nevezték ki 1977-ben, miután katonai attaséként képviselte hazáját Marokkóban. Később Tunézia lengyelországi nagykövete lett. Innen visszakerült a Belügyminisztériumhoz, ahol ezúttal minisztertanácsosi funkcióban munkálkodott. Sikeresen leszámolt politikai ellenfeleivel, akik veszélyt jelenthettek volna a fennálló hatalomra, tevékenységét a köztársasági elnök belügyminiszteri kinevezéssel ismerte el. Ezt a pozíciót miniszterelnöki kinevezéséig megtartotta.
Ben Alit 1987. október 1-jén választották miniszterelnökké és Burgiba elnöki posztjának örökösévé. Öt héttel később az elnököt hivatalos funkciói ellátására alkalmatlannak minősítette, és 1987. november 7-én köztársasági elnök lett. Burgiba eltávolítása alkotmányosnak minősült a tunéziai alkotmány 57. cikkelye alapján, ami az eljárást lehetővé teszi olyan esetekben, amikor az ország politikai patthelyzetbe kerül a véget nem érő elnök-utódlási vita és a gazdasági stagnálás miatt.
Ben Ali megőrizte elődje nyugatbarát külpolitikáját, és támogatta az 1990-es évek óta egyre erősödő gazdaság növekedését. A fejlődés 2002-ben érte el mélypontját (1,9%-ot) az akkori különösen nagy szárazságnak köszönhetően, de a helyzet stabilizálódott: 2003 után a jobb körülmények az 5%-os növekedést is lehetővé tették. Ezzel szemben az utóbbi években egyre fokozódó probléma lett a továbbra is fennálló munkanélküliség, amelyre vezetése nem volt képes megfelelő módon reagálni.
Elnöki tevékenységeSzerkesztés
Komoly személyi kultuszt épített ki elnöksége során, amelyet árnyékként kísért a korrupció is: a fontos pozíciókba saját családtagjait, vagy más, vele közeli viszonyban álló személyeket ültetett. Noha az országban rendszeresen tartottak elnökválasztásokat, az eredmények manipuláltsága nem kizárható - Ben Ali mind az öt, hivatali ideje alatt lezajlott népszavazáson hatalmas fölénnyel győzött.
BukásaSzerkesztés
Az általánosan fokozódó elégedetlenség vezetett a bukásához 2011 elején: bár ígéretet tett az előrehozott választásokra, január 14-én menekülni kényszerült az országból a szaúd-arábiai Dzsiddába szűkebb családjával együtt, miután feloszlatta a kormányt, és a hadsereg vezetői is megvonták tőle bizalmukat. Június 21-én feleségével együtt távollétükben a tunéziai bíróság 35 év szabadságvesztésre, és 13 milliárd forintnak megfelelő pénzbírságra ítélte.[2]
