Főmenü megnyitása

A zainicsi (在日; Hepburn: zainichi?, ’Japánban tartózkodó’) a Japánban élő koreai kisebbség összefoglaló neve. A japán kormány 2014-es felmérése alapján számuk 508 561 fő, ezzel ők alkotják a mai Japán második legnagyobb kisebbségét. Bár korábban is jelen volt egy a Koreai-félszigetről származó népréteg Japánban, ők teljes mértékben beolvadtak a japán társadalomba, így ezt a kifejezést csak az 1876-tól betelepülő koreaiakra használják.

Japánban különbséget tesznek a magukat észak- illetve dél-koreainak vallók megítélésében, ennek megfelelően különböző névvel is illetik őket; a magukat KNDK-hoz tartozók megnevezésére a “zainicsi csószendzsin” (japánul: 在日朝鮮人; koreaiul: 재일조선인, cseil csoszonin) míg a Koreai Köztársasághoz tartozókra a “zainicsi kankokudzsin” (japánul: 在日韓国人; koreaiul: 재일한국인, cseil hangugin) kifejezés használatos.

A betelepülés történeteSzerkesztés

A hagyományos felosztás szerint három különböző szakaszt különböztetünk meg a Japánba betelepülő koreaiakkal kapcsolatban.

A zainicsi koreaiak száma
a Meidzsi-kor 16. évétől
a Taisó-kor kezdetéig[1]
Évszám
1883 16
1884 1
1885 1
1886 0
1887 6
1888 7
1889 8
1890 9
1891 6
1892 5
1893 7
1894 7
1895 12
1896 19
1897 155
1898 71
1899 188
1900 196
1901 355
1902 236
1903 224
1904 233
1905 303
1906 254
1907 459
1908 459
1909 790
1910 Nincs adat
1911 2527
1912 3171
 
Koreaiak házasságkötése Japánban
 
Japánban született, elhunyt és állampolgárságot szerzett koreaiak száma
 
Bejegyzett koreai lakosok Japánban

Első szakaszSzerkesztés

Az első szakasz a Japán által Csoszonra kényszerített első egyenlőtlen szerződéstől (japánul: 日朝修好条規, 1876) a Koreai-félsziget japánok általi megszállásáig (1905) tartott.

Az úgynevezett Japán-Koreai Barátsági szerződés értelmében Csoszon kénytelen volt megnyitni kapuit a külvilág felé. Ebben az időszakban elsősorban a külföldi kultúrák, és tudományos eredmények megismerése volt a céljuk, ennek megfelelően koreai cserediákok érkeztek Japánba, számuk pár száz főre tehető.

Második szakaszSzerkesztés

A második szakasz a Koreai-félsziget japánok általi megszállásától, és annexiójától (1905-1910), a második világháború kezdetéig (1939) tartott.

A Koreai-félszigeten eluralkodó nehéz életkörülmények, és a munkanélküliség hatására tömegesen vándoroltak ki Japánba a jobb élet reményében, ahol is a nagymértékű fejlesztéseket folytató ipar vette fel az újonnan érkezett munkaerőt. A bevándorlók számának hirtelen megnövekedése miatt törvényi szabályozásokat vezettek be, amelyekben bizonyos feltételekhez kötötték a betelepülést. Ennek megfelelően a letelepedni szándékozóknak rendelkeznie kellett 10 jennel, beszélnie kellett a japán nyelvet, és előre eldöntött munkahelyre kellett érkeznie.

Harmadik szakaszSzerkesztés

A harmadik, a San Franciscó-i béke (1952) aláírásától napjainkig tartó szakasz további két részre bontható. A második világháború végéig (1945) ugyanis nem bevándorlásról, hanem erőszakos betelepítésről, munkaszolgálatra való kényszerítésről beszélhetünk, az érintettek száma 720 ezerre tehető. Ennek amerikai megszállás vetett véget (1945), amelyet követően a munkaszolgálat alól felszabadult koreaiak felkeléseket szítottak az elnyomóik ellen, valamint elárasztották a kikötőket a hazajutni vágyók.

A háború után mintegy 700 ezer koreai maradt Japánban, őket, azaz a háború előtt betelepült koreai kisebbséget nevezi a szakirodalom „old comer”-nek (japánul: オールドカマー, koreaiul: 올드커머), míg a háború után, az 1980-as évek gazdasági fellendülését követően érkezetteket „new comer”-nek (japánul: ニューカマー, koreaiul: 뉴커머) hívják.

A háború után a szigetországban maradt koreaiak elvesztették az addigi Japán Birodalom területén számukra biztosított állampolgári jogaikat. Kötelezték őket, hogy regisztrálják magukat külföldiként, és 14 év fölött adjanak ujjlenyomatot, illetve az állampolgárság elnyeréséhez mindenképpen japánosítaniuk kellett a nevüket. 1991-ben a japán kormány törvényrendeletben rögzítette, hogy azok, akik a nem japán nemzetiségűek voltak, de Japánban maradtak a háború után, törvényileg különleges elbánásban részesülnek. Ebbe a tokubecu eidzsúsa kategóriába önkéntes alapon léphetnek be a kisebbség tagjai, s ez a mindennapokban a japán nemzetiségű állampolgárokéhoz hasonló életvitelt jelentett, azzal a különbséggel, hogy semmilyen politikai jogot nem birtokolhattak.

Már az 1950-es évektől kezdve léteztek jogvédő mozgalmak, amelyek a polgári-, társadalmi-, és politikai jogokért küzdöttek.[2] 1983-ra sikerült elérni, hogy a dél-koreai énekes Cho Yong-pil eredeti néven, (Hon Mjó; japánul: 本名) és ne a japán kormány által előírt ajánlottan használatos néven (Cú Mei; japánul: 通名) kerüljön bemutatásra a médiában.[3] Valamint az ujjlenyomat vételezést 2000-ben függesztette a Japán állam, azonban a külföldiként való regisztráció ma is kötelező.

Szervezetek, érdekképviseletekSzerkesztés

Észak-Korea részérőlSzerkesztés

A második világháború után sorra alakultak a Japánban élő koreaiak érdekképviseletét ellátó, és az életüket segítő szervezetek, amelyek a koreai háború kitörését követően az Észak-, illetve Dél-Koreához tartozás szerint is elkülönültek. Az 1955-ben alakult Észak-Korea szimpatizáns szervezethez Zainihon csószendzsin szórengókai (japánul: 在日本朝鮮人総聯合会, koreaiul: 조선총련), röviden Cshongnjon (japánul: 朝鮮総連, koreaiul: 총련) szervezetéhez ma a Japánban élő koreaiak 25%-a tartozik.

A Cshongnjon szervezésében 218 koreai oktatási intézmény (csószengakkó; japánul: 朝鮮学校; koreaiul: 조선학교/우리학교; csoszon hakkjo/uri hakkjo) működik,[4] amelybe a bölcsődétől egyetemig minden típusú iskola beletartozik. Az oktatás nyelve koreai, ideológiailag pedig a Koreai Munkapárthoz áll közel; nagy hangsúlyt fektetve a Kim Ir Szen, Kim Dzsongil és Kim Dzsongun iránti hűségre.[5] A szervezet sokat veszített a kezdeti népszerűségéből - míg az 1970-es években hozzávetőleg 46.000 diák tanult a Cshongnjon kötelékében lévő oktatási intézményekben, 2009-re ez a szám 10.000-re csökkent.[6] Az iskolák eredetileg részben észak-koreai támogatással működtek, de a külföldi támogatás elapadása óta komoly anyagi nehézségekkel néznek szembe.

Dél-Korea részérőlSzerkesztés

Napjaink legnagyobb szervezete az 1946-ban alakult, Dél-Koreával szimpatizáns Zainihon daikanminkoku mindan (japánul: 在日本大韓民国民団; koreaiul:재일본대한민국민단), röviden Mindan (japánul: 民団; koreaiul: 민단) amelyhez ma a Japánban élő koreaiak 65%-a tartozik. A Mindan egyik legjelentősebb törekvése a szavazati jog kivívása a zainicsi koreaik számára a japán választásokon. Eddig három japán prefektúra, Oszaka, Nara, és Kanagava fejezte ki támogatását ez ügyben.

A Mindannal ellentétben a Cshongnjon ellenzi a zainicsi koreaiak részvételét a japán politikai életben, mert úgy véli, ez bomlasztja a koreai identitástudatot.

Egyéb, kisebb szervezetekSzerkesztés

Továbbá még érdemes megemlíteni a Zainippon kankokudzsin rengókai (japánul:在日本韓国人連合会; koreaiul: 재일본한국인 연합회), és a Csószen szeki (japánul: 朝鮮籍; koreaiul: 조선적) nevű szervezeteket.[7]

A koreai kisebbség életvitele és kultúrájaSzerkesztés

Országszerte léteznek úgynevezett Koreai negyedek, (japánul: コリア・タウン; koreaiul: 코리아타운) ahol különböző koreai üzletek, éttermek, népviseleti boltok találhatóak. Jelentős Oszaka Jakuno negyede, valamint a Tokióban található kimcshi oldalváros.

A koreai kisebbség megítéléseSzerkesztés

"A Japánban élő koreaiak megítélése folyamatosan változik, de összességében elmondhatjuk róla, hogy nem túl jó és jórészt a bűnözéssel kapcsolódik össze."[7]

Ismert zainicsi koreaiakSzerkesztés

KultúraSzerkesztés

  • Li Kaisei (japánul: 李恢成, koreaiul: 이회성) Akutagava-díjas író
  • Miyavi, japán zenész

PolitikaSzerkesztés

  • Sinkun Haku (japánul: 眞勲 白) a Japán Demokrata Párt tagja
  • Tógó Sigenori (japánul:東郷 茂徳, koreaiul: 박무덕) külügyminiszter

ÜzletSzerkesztés

  • Szon Maszajosi (japánul: 孫 正義, koreaiul: 손정의) a Softbank elnöke
  • Sigemicu Takeo (japánul: 重光 武雄, koreaiul: 신격호) a Lotte csoport vezetője

SportSzerkesztés

További etnikumok JapánbanSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

in Japan 1945–1951”, Korea Journal, 1992 – Spring , 43–60.

  • Fukuoka Yasunori: “Koreans in Japan: Past and Present”, Saitama University

Review, Vol. 31, No.1. http://www.han.org/a/fukuoka96a.html (2012-02-16).

  • Mclellan, Garry: Racism in Japan: A brief history of the lives of Koreans living

in Japan, Grin Verlag, 2011.

  • “Koreans in Japan(2)”, Korea Journal, Vol.2. No.5 May, 1962 pp.49-52.

http://www.ekoreajournal.net/issue/view_pop.htm?Idx=51 (2012-02-16).

  • Lie, John: Zainichi (Koreans in Japan): Diasporic Nationalism and Postcolonial

Identity, Universiry of California Press, 2008. http://escholarship.org/ uc/item/7qr1c5x7#page-49 (2012-02-16).

  • Lie, John: „Zainichi Recognitions: Japan’s Korean Residents’ Ideology and It’s

Discontents” http://japanfocus.org/-John-Lie/2939 (2012-02-16).

  • Nihon seifu tōkei. Tōroku gaikokujin tōkei. [Japán népszámlálási adatok. Külföldiként

regisztráltak létszáma] https://web.archive.org/web/20120201123358/http://www.e-stat.go.jp/SG1/estat/ List.do?lid=000001074828 (2012-02-16).

JegyzetekSzerkesztés

  1. 法務研修所 『在日朝鮮人処遇の推移と現状』 湖北社, 1975年, p.4 OCLC 37422551。1890年から1904年まで公使館員を含むが、その家族は含まれていない。中岡弘文 「明治初期の朝鮮人の数」 Archiválva 2013. május 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, 『韓流経済--北海道の在日企業と韓国企業の展望--』, 北海道大学経済学部高井哲彦ゼミ2004年度卒業論文集, 2005年1月30日, p. 7には1883年から1898年まで記載.
  2. Garry Mclellan, Racism in Japan, Grin Verlag, 2011
  3. Vö. John Lie, Zainichi Recognitions: Japan’s Korean Residents’ Ideology and It’s Discontents, http://japanfocus.org/-John-Lie/2939 (2012-02-16)
  4. Koh, Yoree. „Standoff Amplifies Angst Over Pro-Pyongyang Schools in Japan - WSJ.com”, wsj.com, 2010. november 29. (Hozzáférés ideje: 2010. december 22.) 
  5. EDITORIAL: Subsidies for Korean schools. asahi.com. (Hozzáférés: 2010. október 2.)
  6. http://www.dailynk.com/english/read.php?cataId=nk00400&num=5681
  7. a b Csendom Andrea. A Japánban élő Koreai kisebbség, a zainichi "probléma" - Félreértések a koreai betelepülések kapcsán és napjaink generációs problémái. Budapest: Eötvös Collegium (2012)