Wikipédia

Zimmermann-távirat

A Zimmermann-távirat egy titkos diplomáciai üzenet volt, melyben a német külügyminisztérium 1917 januárjában katonai szövetséget ajánlott Mexikónak arra az esetre, ha az Egyesült Államok hadat üzenne Németországnak. Ebben az esetben Németország segítségével Mexikó visszaszerezhette volna Texas, Arizona és Új-Mexikó területét. Az üzenetet elfogta és sikeresen dekódolta a brit hírszerzés.

A Zimmermann-távirat azon formájában, ahogy Washingtonból továbbküldték Mexikóba Heinrich von Eckardt nagykövetnek

Az üzenet tartalmának kitudódása felháborodást keltett az Egyesült Államokban, főleg azután, hogy Arthur Zimmermann 1917. március 3-án nyilvánosan is beismerte, hogy az arról leközöltek megfelelnek a valóságnak. A Zimmermann-távirat után megnőtt a Németországnak való hadüzenet elküldését támogatók aránya az Egyesült Államokban, amire végül áprilisban került sor.[1]

A kódolt távirat feltörését a brit hírszerzés legnagyobb első világháborús sikerének tartják,[2] és az egyik első olyan esetnek, mikor egy hírszerzési információ világtörténelmi eseményekre volt hatással.[3]

Tartalma szerkesztés

 
Mexikó határai 1916-ban (sötét zölddel jelölve), a Zimmermann-táviratban neki ígért területek (világoszölddel jelölve), illetve az 1836 előtti határ (piros vonallal jelölve)
 
Arthur Zimmermann német külügyminiszter

Az Arthur Zimmermann német külügyminiszter által küldött üzenet titkosítva érkezett 1917. január 17-én meg címzettjéhez, Heinrich von Eckardt mexikói nagykövethez.[4] Zimmermann a korlátlan tengeralattjáró-háború február 1-ei várható megindításának tudatában küldte a táviratot, amiről a német kormányzat úgy vélekedett, hogy csaknem teljes bizonyossággal bele fogja sodorni az Egyesült Államokat a háborúba. A távirat arra utasította Eckardtot, hogy amennyiben az USA ténylegesen be akarna lépni a háborúba, abban az esetben keresse fel a mexikói kormányzatot egy katonai szövetség megkötésének ajánlatával, melyet Németország finanszírozna. A távirat az alábbiakat tartalmazta:

„Szándékunkban áll február elsején korlátlan tengeralattjáró-háborút indítani. Meg kell próbálnunk ennek ellenére az Egyesült Államokat semlegesnek megtartani. Amennyiben ez nem sikerülne, akkor Mexikónak szövetséget ajánlunk a következő alapon: folytassunk háborút közösen, kössünk békét közösen, nagyvonalú pénzügyi támogatás[t nyújtunk] és megértést tanúsítunk aziránt, hogy Mexikó visszaszerezze az elveszített területeit Texasban, Új-Mexikóban és Arizónában. A megegyezés részletei Önre vannak bízva. Az alábbiakról az elnököt a legnagyobb titoktartással értesítse, amint az Egyesült Államokkal való háború kitörése biztossá válik és tegye hozzá azt a tanácsot, hogy a saját kezdeményezésére invitálja Japánt azonnali csatlakozásra és egyben közvetítsen Japán és köztünk. Kérem hívja fel az elnök figyelmét arra a tényre, hogy a tengeralattjáróink könyörtelen alkalmazása azzal az eredménnyel járhat, hogy Anglia néhány hónapon belül békekötésre kényszerül.
Aláírás, ZIMMERMANN”

Története szerkesztés

Korábbi német erőfeszítések Mexikó háborúba való beléptetésére szerkesztés

Németország már korábban is igyekezett háborút szítani Mexikó és az Egyesült Államok között, hogy az lekösse az amerikai erőket és csökkentse a fegyverexportját az antant felé.[5] Németország segítette fegyverekkel Mexikót, amit az 1914-es Ypiranga-incidens is bizonyított.[6] Franz von Rintelen, a Császári Haditengerészet hírszerző tisztje 1915-ben próbált háborút szítani a két amerikai állam között, mikor Victoriano Huertának 12 millió dollárt adott erre a célra.[7] A mexikóvárosi Lothar Witzke német szabotőr állítása szerint maga okozta az 1917 márciusi lőszerraktár-robbanást a San Francisco-öbölben lévő Mare Island hajógyárban,[8] és vélhetően ő a felelőse az 1916 júliusi Black Tom-robbantásnak is New Jersey-ben. A németeket az Egyesült Államok sikertelen kísérlete Pancho Villa elfogására 1916-ban és Carranza elnök Németországnak kedvező mozgalma bátorította fel a Zimmermann-táviratban foglaltak elküldésére.[9]

A német provokációk részben sikeresek voltak. Woodrow Wilson amerikai elnök 1914-ben elrendelte Veracruz megszállását az Ypiranga-incidensre hivatkozva – a brit kormányzat tanácsának ellenére.[10] A háborút sikerült megakadályozni az ABC-országok (Argentína, Brazília, Chile) szervezésében a Niagara-vízesésnél folytatott konferencia révén, de az okkupáció döntő tényezőnek bizonyult Mexikó első világháborúból való kimaradásának.[11] Mexikó visszautasította a Németországgal szembeni embargóban való részvételt és teljes garanciát biztosított a német vállalatoknak a működésük fenntartásához, kiváltképpen Mexikóvárosban.[12] Ezeket a garanciákat 25 évre adták és – éppen annak lejárta után – 1942. május 22-én üzent hadat Mexikó a tengelyhatalmaknak a második világháborúban, miután ebben a hónapban két mexikói zászló alatt közlekedő tartályhajó esett német tengeralattjárók áldozatául.

Német megfontolások szerkesztés

 
A Mexican Telegraph Company Galvestonban lévő épülete, mely továbbította a Zimmermann-táviratot[13]

A Zimmermann-távirat részét képezte a német külpolitika azon erőfeszítéseinek, hogy lassítsa az Egyesült Államok által az antantnak küldött ellátmány és hadianyag mennyiségét.[14] A távirat fő célja az volt, hogy a mexikói kormányzatot rávegye az Egyesült Államok elleni hadba lépésre abban a reményben, hogy ezzel amerikai csapatokat tud lekötni és lassítja az exportját az antant támogatására.[15] A német hadsereg főparancsnoksága (Oberste Heeresleitung) úgy vélte, hogy vereséget tud mérni a franciákra és a britekre a nyugati fronton és Nagy-Britanniát térdre tudja kényszeríteni a korlátlan tengeralattjáró-háborúval még mielőtt az amerikai csapatokat nagyobb mennyiségben ki tudnák képezni és át tudnák hajózni Európába. A németeket felbátorították a keleti fronton elért sikereik is, mivel az itt felszabaduló csapataikat is átvezényelhették a nyugati frontra és ez növelte a győzelmi esélyeiket.

A mexikói válasz szerkesztés

Venustiano Carranza mexikói elnök egy katonai bizottságot jelölt ki annak megállapítására, hogy megvalósítható lenne-e a korábban elveszített területek visszaszerzése a németek által javasolt módon.[16] A tábornokok arra a megállapításra jutottak, hogy az nem lenne lehetséges és nem lenne kívánatos vállalkozni erre a következő okok miatt:

  • Mexikó épp egy polgárháború közepén van és Carranza elnök pozíciója sem biztos. A hadüzenet lehetőséget kínálna a politikai ellenfeleinek az Egyesült Államokkal való egyezségre a politikai hatalom megszerzése céljából.
  • Az Egyesült Államok sokkalta erősebb katonailag Mexikónál. Még ha Mexikó összes haderejét is összevonnák és az lojális is lenne a kormányzathoz, még akkor sem tudna komoly hadjáratot vezetni és háborút nyerni az USA ellen.
  • A német kormányzat „nagylelkű pénzügyi támogatásra” tett ígéretei megbízhatatlanok. A német kormányzat már 1916 júniusában arról tájékoztatta Carranzát, hogy nem tud a rendelkezésére bocsátani kellő mennyiségű aranyat egy teljesen független Mexikói nemzeti bank felállításához.[17] Még ha Mexikó pénzügyi támogatást is kapna, akkor is fegyvereket, lőszert és ellátmányt kellene vásárolnia az ABC-országoktól, ami megterhelné a velük való viszonyt.
  • Még ha valamilyen módon Mexikó győzelmet is tudna aratni az USA elleni konfliktusban, és vissza tudná szerezni a kérdéses területeket, akkor is nagy nehézséget jelentene számára a nagyszámú angol nyelvű lakosság pacifikálása, mely hosszú ideje élvezi az önkormányzatiság adta előnyöket és jobban el van látva lőfegyverekkel, mint a legtöbb polgári lakosság a világon.[18]
  • Más külföldi kapcsolatok is veszélybe kerülnének. Az ABC-országok szervezték meg az 1914-es Niagara-vízesésnél megtartott békekonferenciát annak érdekében, hogy megakadályozzák az Egyesült Államok és Mexikó közötti háború kitörését a Veracruz megszállása miatti feszültség okán. Mexikó hadüzenete az Egyesült Államoknak terhére lenne ezen országokkal való kapcsolatára.

A Carranza-kormányzatot az Egyesült Államok de jure elismerte 1917. augusztus 31-én a Zimmermann-távirat egyenes következményeként, hogy ezzel is biztosítsa Mexikó semlegességét a háborúban.[19][20] Veracruz 1914-es amerikai megszállása után Mexikó nem vett részt újabb Egyesült Államok elleni katonai összecsapásban a világháború ideje alatt.[11] Ez által bizonyossá vált, hogy az USA számára a legjobb kimenetel Mexikó ügyében annak semlegességének megtartása volt, még ha ez azzal is járt, hogy az országban lévő német vállalatok továbbra is folytathatták tevékenységüket.[12]

Az üzenet brit elfogása és dekódolása szerkesztés

 
A távirat egy részlete a brit dekódolás alapján. Mivel az Arizona szó nem szerepelt a német kódkönyvben, azt fonetikus szótagokból kellett összeállítani.

Mivel Németország és Mexikó között nem volt közvetlen távírókapcsolat, Zimmermann hivatala a táviratot Németország Egyesült Államokban lévő nagykövetségére küldte, és innen továbbították Eckardtnak. A szokásoknak megfelelően három csatornán küldték el ezt az üzenetet is: rádiójelekkel illetve távírókábeleken, melyeket két semleges országban (Egyesült Államok ill. Svédország) lévő német diplomaták küldtek tovább.

Az üzenet közvetlen továbbítása lehetetlen volt, mivel a britek a háború elején elvágták a németek tenger alatt futó távírókábeleit. Németország azonban kábelek használata nélkül is tudott kommunikálni a tengerentúllal a Telefunken kommunikációs vállalat Atlantic Communication Company nevű leányvállalatának a New York-állambeli West Sayville-ben lévő rádióállomása révén, ahonnan a táviratot továbbították a mexikói konzulátusnak. Ironikus módon az állomás az USA haditengerészetének irányítása alatt állt, amely az ACC számára üzemeltette.

Habár az Egyesült Államok korlátozott mértékben engedélyezte Németország számára a távírókábeleinek használatát a washingtoni nagykövetükkel való kommunikáció folytatására, ezt a kiváltságot azzal a feltevéssel adták meg, hogy a Wilson elnök békejavaslatához kapcsolódó üzeneteket osztanak meg rajta. A Zimmermann-távirat svédországi képviseleten keresztül elküldve Stockholmból Buenos Aires-be brit tengeralatti kábeleken jutott el, majd az argentin fővárosból egy egyesült államokbeli cég kábelhálózatán továbbították Mexikóba.

A brit hálózaton keresztül futó összes üzenetre rálátása volt a brit hírszerző szolgálatoknak, főként a brit admiralitás alá tartozó „Room 40” kódfejtőinek és elemzőinek.[21]

Miután a németek távírókábeleit elvágták, a német külügyminisztérium azzal a kéréssel fordult az Egyesült Államokhoz, hogy engedélyezze az ő diplomáciai távírókábeleik használatát számukra a béketárgyalások folytatásához. Wilson elnök ehhez hozzájárult abban a hiszemben, hogy ez szolgálni fogja a jó viszony fenntartását Németországgal és egy hatékonyabb német-amerikai diplomácia segítheti Wilson azon célját, hogy megegyezéses békét lehessen elérni. A németek üzeneteket nyújtottak át az amerikai követségnek Berlinben, amiket azok a dániai követségüknek küldtek tovább, majd onnan amerikai távírószemélyzet továbbította az Egyesült Államokba. Az USA feltételeket szabott a hálózatuk németek általi használatának, az egyik ilyen feltétel az volt, hogy minden üzenetnek kódolatlannak kellett lennie. Wilson később feloldotta ezt a korlátozást és ezután kódolt üzeneteket is engedélyeztek.[22] A németek úgy hitték, hogy ilyenformán a kommunikációjuk biztonságban van és ezért intenzíven igénybe is vették az amerikai kábeleket.[21]

A német diplomatákat ez a megoldás kényes helyzetbe sodorta, mivel a Zimmermann-táviratot is ennek segítségével tudhatták eljuttatni a címzetthez, de annak kódolatlan változatának tartalma riasztó hatású lehetett az amerikaiakra. A németek rávették James W. Gerard berlini amerikai követet, hogy fogadja el az üzenet kódolt formában való elküldését, és 1917. január 16-án ezen a csatornán is elküldték azt.[21]

A Room 40-nél Nigel de Grey az üzenetet már másnap részben dekódolta.[23] 1917-re a 13040-es számozású német diplomáciai kódrendszer már évek óta használatban volt és azóta a Room 40-nek sok ideje volt a kód kriptoanalitikai rekonstruálására, így magas szinten olvashatóvá vált az ezzel küldött üzenetek tartalma. A Room 40-hez számos német kriptográfiai dokumentum, köztük a 3512-es számozású diplomáciai kód, melyet a britek Mezopotámiában szereztek meg és ami bizonyos mértékben hasonlított a 13040-eshez, illetve a Császári Haditengerészet egyik kódkönyve (SKM) az oroszok által zsákmányul ejtett Magdeburg könnyűcirkálóról. Utóbbi bár nem segített a Zimmermann-távirat feltörésében, de nagy jelentőséggel bírt a német haditengerészeti rádióforgalom megfejtésében.[24]

A brit hírszerzőket az új fejlemény nagy dilemma elé állította. Az üzenet feltörése az amerikai közvéleményt Németország ellen hangolná ugyan, amennyiben sikerülne az amerikaiakat meggyőzniük arról, hogy valóban ez volt az üzenet tartalma, viszont a Room 40 vezetője, William Reginald Hall vonakodott a dekódolt szöveg kiadásától, mivel ezzel elárulnák, hogy megfejtették és hogy a britek lehallgatják az amerikai kommunikációt. Hall várt három hetet, míg de Grey és William Montgomery kriptográfus sikeresen dekódolták a szöveg egészét. Február 1-én Németország meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, mire válaszul február 3-án az Egyesült Államok megszakította a diplomáciai kapcsolatait Németországgal.[21]

 
A távirat teljes egészében dekódolt és angolra fordított változata

Hall február 5-én eljuttatta a német távirat szövegét a brit külügyminisztériumnak, de óvta a minisztériumot annak nyilvánosságra hozatalától. Időközben a britek megvitatták azon lehetséges fedőtörténeteket, melyek szóba jöhettek magyarázatként arra, hogyan jutottak hozzá a német üzenethez anélkül, hogy azzal elárulnák, hogy lehallgatják az amerikaiakat. Ezentúl arról is meg kellett valahogyan győzniük őket, hogy az üzenet nem koholmány.[2]

Az elsőként említett problémára azt a magyarázatot találták ki, hogy a táviratot egy mexikói kereskedelmi távíróállomásról szerezték meg. A briteknek tudomása volt arról, hogy mivel a washingtoni német követség kereskedelmi távíróhálózaton keresztül továbbítja az üzenetet, ezért egy mexikói távíróállomásra be kellett érkeznie annak. A fedőtörténet szerint egy bizonyos "Mr. H", egy mexikói brit ügynök lefizette egy kereskedelmi távírótársaság egyik alkalmazottját és így szerezte meg az üzenet másolatát. Thomas Hohler, a mexikói brit nagykövet később úgy nyilatkozott az önéletrajzában, hogy ő lett volna az a bizonyos "Mr. H", vagy legalábbis köze lett volna az üzenet elfogásához.[25][forrás?] A kódolt szöveget ezután már bonyodalmak keltése nélkül tárhatták az amerikaiak elé.

A németek ráadásul az üzenetet a régebbi, 13040-es kóddal továbbították, így február közepére a briteknek megvolt az egész szöveg és ezzel anélkül közölhették ezt másokkal, hogy elárulták volna, már a legújabb német kódokat is fel tudják törni. (A németeknek rá kellett már jönniük, hogy a 13040-es kódokat fel tudja törni az ellenség, de ezt a kockázatot felvállalták annak érdekében, hogy az USA hadba lépésére válaszolni tudjanak valamivel.) Miután az amerikaiaknál is megvoltak a 13040-es kódokkal rejtjelezett üzenetek a kereskedelmi távíróvállalataik iratai között, a britek ezekre is hivatkozhattak az amerikai kormányzat meggyőzéséhez az üzenet tartalmát illetően, mivel ezek alapján az amerikaiak maguk is leellenőrizhették azt.[3]

Fedősztoriként a britek nyilvánosan azt állíthatták, hogy az ügynökeik ellopták a távirat kódolt szövegét Mexikóban. A háttérben ugyanakkor a briteknek át kellett nyújtaniuk a 13040-es német kódok rejtjelkulcsát, hogy az amerikai kormányzat maga is megerősíthesse annak hitelességét a saját kereskedelmi távíróhálózatának kommunikációjával összevetve azt. Az amerikaiak beleegyeztek a britek hivatalos fedősztorijába. A német külügyminisztérium elutasította annak lehetőségét, hogy a kódjait feltörhették, ezért Eckardtot arra utasította, hogy derítse ki, ki volt az áruló a nagykövetségen. Eckardt visszautasította ezeket a vádakat, ami után a külügyminisztérium felmentette a nagykövetséget.[21]

A hírszerzési információ felhasználása szerkesztés

 
Walter Hines Page, az USA londoni nagykövete

Február 19-én Hall megmutatta a táviratot Edward Bellnek, a londoni amerikai nagykövetség titkárának, aki először nem hitt annak eredetiségében és koholmánynak vélte azt. Miután meggyőződött a hitelességéről, felháborodásának adott hangot. Február 20-án informálisan küldött egy másolatot Walter Hines Page amerikai nagykövetnek. Február 23-án Page találkozott Arthur Balfour brit külügyminiszterrel, és átadta neki a német kódolt szöveget és annak angolra fordított példányát. A britek Mexikóvárosban egy újabb példányra tettek szert és Balfour így azzal a félig igaz történettel magyarázhatta annak eredetét, hogy „Mexikóban vették” meg.[26] Page ezután jelentette a történteket Wilsonnak 1917. február 24-én, hozzátéve azt is, hogy a részletei amerikai távírótársaságok iratai alapján igazolhatóak. Wilsonban a németek ezen lépése „mély megbotránkozást” keltett és azonnal nyilvánosságra akarta hozni a táviratot, de ezzel egészen 1917. március 1-ig kivárt.[27]

Az Egyesült Államok reakciója szerkesztés

 
1917-es politikai karikatúra a Zimmermann-táviratról

Az Egyesült Államokban sokan tápláltak mexikói-ellenes és németellenes érzelmeket. A mexikóiak is erős ellenszenvvel viseltettek az Egyesült Államok iránt, melyet ekkoriban erősített Veracruz megszállása is. [28] John J. Pershing tábornok már huzamosabb ideje üldözte a forradalmár Pancho Villát, amiért az betört az USA területére és több határon átívelő expedíciót hajtott végre. A távirat tovább fokozta a két ország közötti feszültséget.

 
Amerikai karikatúra a Zimmermann-távirat hatásáról

Sok amerikai állampolgár, kiváltképp a német és ír felmenőkkel rendelkezők el szerették volna kerülni az európai konfliktusba való belekeveredést. Mivel a közvéleményt előbb úgy tájékoztatták, hogy a táviratot dekódolt formájában tulajdonították el Mexikóban, az üzenetről széleskörűen úgy vélték, hogy a brit titkosszolgálatok által kifundált koholmányról lehet szó. Ezt a meggyőződést - amit nem csak a pacifisták és a németbarát lobbi osztottak – erősítették a német és mexikói diplomaták néhány háborúellenes amerikai újsággal, főként a Hearst vállalat sajtótermékeivel együtt.

A Wilson adminisztráció így nagy dilemmába került, mivel a britek által bizalmasan közölt bizonyítékok alapján Wilson elnök meg volt győződve az üzenet valódiságáról, de azt nem hozhatta nyilvánosságra bizonyítékként anélkül, hogy a brit kódfejtés sikeréről le ne rántsa a leplet.

A távirat tartalmának hitelességét illetően a kétségeket maga Zimmermann oszlatta el. 1917. március 3-án egy sajtókonferencia alkalmával egy amerikai újságírónak azt mondta a kérdést illetően, „Nem tudom tagadni. Ez igaz.” Majd március 29-én egy a Reichstagban mondott beszédében is elismerte, hogy a táviratról állítottak igazak.[29] Zimmermann azt remélte, hogy az amerikaiak megértést fognak tanúsítani Németország azon megfontolása iránt, hogy az nem támogatná Mexikó háborúját az Egyesült Államok ellen, hacsak nem utóbbi belépne a Németország elleni háborúba.

1917. február 1-én Németország megkezdte a korlátlan tengeralattjáró-háborút az Atlanti-óceánon, aminek célpontjai lettek az amerikai zászló alatt közlekedő utasszállítók éppúgy, mint a teherszállító hajók. Februárban két amerikai hajó veszett oda, ami miatt a legtöbb amerikai hajótársaság inkább visszatartotta a hajóit. A Mexikónak tett erősen provokatív szövetségi ajánlat mellett a távirat említést tett a „tengeralattjárók könyörtelen alkalmazásáról” is, ami miatt az amerikai közvélemény válaszlépést követelt. Wilson elnök nem járult hozzá ahhoz, hogy a haditengerészet felfegyverezze a kereskedelmi hajókat, de miután a Zimmermann-távirat nyilvánosságra került, Wilson mégis a felfegyverzésük mellett foglalt állást, a felvetésének keresztülvitelét azonban a háborúellenes képviselők megakadályozták a szenátusban.[30]

1917. április 6-án a kongresszus megszavazta a Németországnak küldendő hadüzenetet. Wilson előzőleg a kongresszust arra kérte, hogy szavazza meg az „összes háborúnak véget vető háborút”, ami „biztonságossá teszi a világot a demokrácia számára.”[31] Wilson újabb katonai hadműveleteket tervezett Mexikó ellen, melyeket 1917-ben és 1918-ban kellett végrehajtani Veracruz és Tampico ellen,[32][33] hogy „pacifikálja” a tehuantepeci földszorost és Tampicót, hogy az itteni olajmezők kitermelését biztosítsa a mexikói polgárháború ideje alatt is,[33][34] de ezúttal Venustiano Carranza mexikói elnök az olajkutak megsemmisítését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az amerikai tengerészgyalogosok partra szállnának itt, ez pedig elriasztotta az amerikaiakat a további agressziótól.[35][36]

A japán válasz szerkesztés

A Zimmermann-táviratban megemlített Japán kormányzata már 1914 augusztusától hadban állt Németországgal. A japán kormányzat később kiadott egy nyilatkozatot, melyben közölték, hogy nem áll érdekükben oldalt váltani és megtámadni az Egyesült Államokat.[37]

Kézírásos példány megtalálása szerkesztés

2005 októberében arról érkezett hír, hogy a Zimmermann-távirat egy gépelt kéziratára bukkant nem sokkal korábban egy meg nem nevezett történész, aki az Egyesült Királyság Kormányzati Kommunikációs Főhadiszállásának (Government Communications Headquarters, röviden: GCHQ) történetét kutatta és készült erről kiadni egy hivatalos történetírást. Erről a dokumentumról feltételezik, hogy ezt mutatták meg a londoni amerikai nagykövetnek 1917-ben. Hall tengernagy kézírásával a következő szerepel az irat tetején: „Ez a példány került átadásra Dr. Page-nek és ez az, amit az elnök bemutatott.” Miután az incidens számos titkos dokumentumát megsemmisítették, azt feltételezték sokáig, hogy a távirat eredeti gépelt feltört példánya örökre elveszett. Azonban ennek a dokumentumnak a megtalálása után a GCHQ hivatalos történetírója így nyilatkozott. „Én valóban úgy hiszem, hogy ez az a példány, amit Balfour Page-nek átadott.”[38]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Andrew, Christopher. For The President's Eyes Only. Harper Collins, 42. o. (1996). ISBN 0-00-638071-9 
  2. ↑ a b „Why was the Zimmerman Telegram so important?”, BBC, 2017. január 17. (Hozzáférés ideje: 2017. január 17.) 
  3. ↑ a b „The telegram that brought America into the First World War”, BBC History Magazine, 2017. január 17. (Hozzáférés ideje: 2017. január 17.) 
  4. ↑ „Washington Exposes Plot”, The Associated Press, 1917. február 28. (Hozzáférés ideje: 2020. január 11.) 
  5. ↑ Katz, Friedrich. The Secret War in Mexico: Europe, the United States, and the Mexican Revolution, 328–329. o. (1981) 
  6. ↑ Katz (1981), 232–240. o.
  7. ↑ Katz (1981), 329–332. o.
  8. ↑ World War One. Santa Barbara CA: ABC-CLIO, 1606. o. (2005). ISBN 1-85109-420-2 
  9. ↑ Katz (1981), 346–347. o.
  10. ↑ Small, Michael. The Forgotten Peace: Mediation at Niagara Falls, 1914. Ottawa, Canada: University of Ottawa, 35. o. (2009). ISBN 9780776607122 
  11. ↑ a b Stacy, Lee. Mexico and the United States, Volume 3. USA: Marshall Cavendish, 869. o. (2002). ISBN 9780761474050 
  12. ↑ a b Buchenau, Jürgen. Tools of Progress: A German Merchant Family in Mexico City, 1865–Present. USA: University of New Mexico Press, 82. o. (2004). ISBN 9780826330888 
  13. ↑ The Mexican Telegraph Company_The Zimmermann Telegram - Galveston County ~ Number: 18753. Texas Historic Sites Atlas . Texas Historical Commission, 2017
  14. ↑ Tuchman, Barbara W.. The Zimmerman Telegram, 63, 73–74. o. (1958). ISBN 0-345-32425-0 
  15. ↑ Katz (1981), 328–329. o.
  16. ↑ Katz (1981), 364. o.
  17. ↑ The Oxford History of Mexico. UK: Oxford University Press, 476. o. (2010). ISBN 9780199779932 
  18. ↑ Katz (1981), 364. o.
  19. ↑ American Foreign Relations, Volume 1: To 1920. USA: Cengage Learning, 265. o. (2010). ISBN 9781305172104 
  20. ↑ American Foreign Relations: A History Since 1895. USA: Houghton Mifflin College Division, 51. o. (1999). ISBN 9780395938874 
  21. ↑ a b c d e West, Nigel. The Sigint Secrets: The Signals Intelligence War, 1990 to Today-Including the Persecution of Gordon Welchman. New York: Quill, 83, 87–92. o. (1990). ISBN 0-688-09515-1 
  22. ↑ New York Times, 1914. szeptember 4.
  23. ↑ Gannon, Paul. Inside Room 40: The Codebreakers of World War I. London: Ian Allan Publishing (2011). ISBN 978-0-7110-3408-2 
  24. ↑ Submarines of the Russian and Soviet Navies 1718–1990. Annapolis: US Naval Institute Press (1991) 
  25. ↑ Intelligence Insight No. 004 podcast at 44:14 minutes. bletchleypark.org.uk . The Bletchley Park Trust. (Hozzáférés: 2021. január 5.)[halott link]
  26. ↑ Stevenson, D. (David), 1954-. 1917 : war, peace, and revolution, First, 59. o. (2017). ISBN 978-0-19-870238-2. OCLC 982092927 
  27. ↑ Stevenson, D. (David), 1954-. 1917 : war, peace, and revolution, First, 59. o. (2017). ISBN 978-0-19-870238-2. OCLC 982092927 
  28. ↑ Link, Arthur S.. Wilson: Campaigns for Progressivism and Peace: 1916–1917 (1965) 
  29. ↑ Meyer, Michael C. (1966). „The Mexican-German Conspiracy of 1915”. The Americas 23 (1), 76–89. o. DOI:10.2307/980141.  
  30. ↑ Leopold, Richard W. The Growth of American Foreign Policy: A History. Random House, 330–31. o. (1962) 
  31. ↑ Link, Arthur S.. Woodrow Wilson and the Progressive Era, 1910–1917. New York: Harper & Row, 252–282. o. (1972) 
  32. ↑ Gruening, Ernest. Mexico and Its Heritage. U.S.: Greenwood Press, 596. o. (1968). ISBN 9780837104577 
  33. ↑ a b Halevy, Drew Philip. Threats of Intervention: U. S.-Mexican Relations, 1917–1923. U.S.: iUniverse, 41. o. (2000). ISBN 9781469701783 
  34. ↑ Meyer, Lorenzo. Mexico and the United States in the Oil Controversy, 1917–1942. U.S.: University of Texas Press, 45. o. (1977). ISBN 9780292750326 
  35. ↑ The Politics of Property Rights: Political Instability, Credible Commitments, and Economic Growth in Mexico, 1876–1929. UK: Cambridge University Press, 201. o. (2003). ISBN 9780521820677 
  36. ↑ Meyer, Lorenzo (1977), p. 44
  37. ↑ Lee, Roger: Zimmerman Telegram: What Was The Zimmerman Telegram, and How Did It Affect World War One?. The History Guy. (Hozzáférés: 2018. július 27.)
  38. ↑ Fenton, Ben. „Telegram that brought US into Great War is Found Found”, The Telegraph, 2005. október 17.. [2012. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva] 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Zimmermann Telegram című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Zimmermann-Depesche című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

További olvasmányok szerkesztés

Külső linkek szerkesztés

Lásd még szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zimmermann-távirat&oldid=25860049”