Főmenü megnyitása

Zipernovszky Ferenc

gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár, a Világítástechnikai Állomás alapítója

Zipernovszky Ferenc, eredetileg Zipernowsky Ferenc; Budapest, 1883. július 29.Budapest, 1957. február 10.) gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár, a Világítástechnikai Állomás alapítója.

Zipernovszky Ferenc
Zipernovszky Ferenc.jpg
Született Zipernowsky Ferenc
1883. július 29.
Budapest
Elhunyt 1957. február 10. (73 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása
Iskolái Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (–1905)
A Wikimédia Commons tartalmaz Zipernovszky Ferenc témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Zipernovsky Ferenc, Zipernowsky Károly bátyjának fia volt. 1905-ben szerzett gépészmérnöki képesítést a József Műegyetemen. A diploma megszerzése után két évig az egyetem Elektronikai Tanszékének tanársegédje volt, majd a Ganz-gyár szolgálatába állt. Kétéves ipari gyakorlatszerzés után a Műegyetem ösztöndíjával Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett tanulmányutat. Külföldi tapasztalatokkal gazdagodva 1911-ben a Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára nevű cégnél vállalt állást, amelynek később főmérnöke, 1925-1945 között pedig műszaki igazgatója volt. Új munkahelyén az áramfejlesztő és hálózati létesítmények korszerűsítésével kezdett foglalkozni. Nevéhez köthető a Balaton-melléki villamosításnál a zamárdi és aszófői szabadtéri kivitelű transzformátorállomás 30 kV feszültségű része. A gyöngyösszőlősi erőmű építésekor tipizálta a transzformátorállomásokat és az elosztó hálózatokat. Már 1906-ban előadást tartott a Magyar Elektrotechnikai Egyesületben az „Egyfázisú elektromos vasutak”-ról. 1908-tól szerkesztőként Stark Lipót főszerkesztő mellett tevékenykedett az Elektrotechnika lapnál. Közéleti tevékenysége tovább fokozódott, amikor 1918-ban megválasztották a Magyar Villamosművek Országos Szövetsége főtitkárává. Széles körű ismereteit és műveltségét jelzi, hogy 1918-ban közgazdasági pályadíjat nyert. 1930-ban tanulmánya jelent meg „Világítástechnika és racionalizálás” címmel, melyben a mai napig megfontolandó megállapításokat tesz: „... az ipari termelés tökéletesítése érdekében fokozott mértékben van szükség műszaki kultúrára, mert a gyakorlati műszaki tudományok nyújtják a gazdaságos termelés leghatásosabb eszközeit ... A jelszó: többet, jobbat, olcsóbban termelni, amely célra jó munkaerőkre, korszerű berendezésekre, valamint jó világításra van szükség!”

Érdeklődése az 1920-as évek végén fordult a világítástechnika felé. A Magyar Villamosművek Országos Szövetsége keretében 1927-ben létrehozta a Világítástechnikai Állomást. Ez az intézmény - a berlini után - második volt Európában, hetvenöt éven keresztül működött, egészen 2002-ig. Ennek megszervezésével - melyet szükség esetén saját pénzzel támogatott - létrejött egy olyan világítástechnikai gyakorlat, melyben a nagyközönség, és az ipari szakemberek megismerkedhettek a jó világítás jelentőségével, megvalósításának lehetőségeivel. Másfél éves szemináriumot tartott és képezte a világítástechnikát megalapozó mérnököket. A Világítástechnikai Állomást folyamatosan fejlesztette, megtervezte az előadó- és fény-architektúra termeket. Erre külföldön is felfigyeltek, megbízták a Lisszabonban létesítendő bemutató- kiállítási terem, valamint egy kifejezetten világítástechnikai bemutatóterem tervezésével. A terv megvalósítását a háború akadályozta meg. Kidolgozta a természetes nappali világítás számítási módszerét úgynevezett térszögvetületi eljárással. Gondot fordított a világítótestek fejlesztésére, hogy tökéletes fényelosztású, jó hatásfokú lámpatestek álljanak rendelkezésre. Hitvallása volt, hogy jó világítás csak a tervező és az építész együttműködésével készíthető. Megállapításait már 1940-ben összefoglalta „Villamosművek és építészek együttműködése” tanulmányában.

Korán felismerte a szabványosítás fontosságát is. Gondoskodott arról, hogy az általa vezetett vállalat csak szabványos anyagokat használjon.

1945 után munkásságát elsősorban a világítástechnikára összpontosította. 1948-1952 között több, mint 60 jelentősebb létesítmény mesterséges vagy természetes világítási tervét, illetve részletes szakmai értékelését készítette el. Munkabírására, szakmaszeretetére is jellemző, hogy tíz év alatt 1300 előadást tartott ebben a témában. Ezek mellett számos szakcikket írt. A Műegyetemen és a Mérnöktovábbképző Intézetben is előadott.

1957. február 10-én váratlanul bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul dolgozott, és szinte az utolsó órájáig azon volt, hogy hozzájáruljon a világítási kultúra emeléséhez.

További információkSzerkesztés