Főmenü megnyitása

A pécsi Zsolnay porcelángyár a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű szereplője. Fénykorát a századfordulón élte, amikor a Kárpát-medence teljes területére szállított építészeti kerámiát,[1][2][3] dísztárgyait és porcelánkészleteit pedig (részben a saját fejlesztésű eozinnak köszönhetően) sorra díjazták a világkiállításokon.

Zsolnay porcelángyár
Zsolnay Vilmos gyáralapító
Zsolnay Vilmos gyáralapító
Típus
  • gyár
  • porcelánmanufaktúra
Alapítva 1853
Megszűnt 1999
Jogutód
Székhely Pécs
Alapító Zsolnay Vilmos
Zsolnay porcelángyár (Magyarország)
Zsolnay porcelángyár
Zsolnay porcelángyár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 04′ 48″, k. h. 18° 15′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 04′ 48″, k. h. 18° 15′ 04″
A Zsolnay porcelángyár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsolnay porcelángyár témájú médiaállományokat.
Eozin máz Apáti Abt Sándor vázáján, a pécsi Zsolnay Múzeumban

A néhai gyár területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven.

A területen működik a Zsolnay védjegyek jelenlegi jogosultja, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. is.

TörténeteSzerkesztés

 
A gyárban készített majolika díszítés a kecskeméti Cifrapalotán

A kezdetekSzerkesztés

Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúra berendezéseiből a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idősebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá.

FelvirágzásSzerkesztés

Zsolnay Vilmos addig kísérletezett különféle agyag- és mázfajtákkal (1866-ban megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol fel), amíg az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé nem fejlesztette az egykori kisüzemet. A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as bécsi világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, például Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából.

1870-es évek közepén a 15–20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós folyamatosan részt vettek a termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében, tartották a kapcsolatot vevőikkel. (Az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a gyár területén építtették fel a lakóházaikat is – ezek ma a Zsolnay Kulturális Negyed részeként kiállításoknak adnak otthont.) Zsolnay Vilmos szívós kitartásának eredményeként az elefántcsontszínű máz és a magastüzű díszítés tökéletes technikájával a gyár felzárkózott az európai kerámiagyártó üzemek élvonalához.

1874-től az 1880-as évek végéig a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények voltak a Zsolnay legjellegzetesebb mintái. Az 1878-as párizsi világkiállítás a tőkeszerzés mellett egyben a megméretés lehetőségét is kínálta. A siker hatalmas volt: a Zsolnay-kerámiák elnyerték a kiállítás aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. A sikert a gyár új kerámiája, a porcelánfajansz hozta meg. A kiállításnak köszönheti a gyár első, rendszeressé vált külföldi üzleti kapcsolatát. Itthon a korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak együtt: időtálló, olcsó és nemes anyagot az úgynevezett pirogránit kerámiát szállítottak a legjelentősebb építkezések épületdíszítéshez, tetőfedéshez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a kecskeméti Városháza, az Országház, az új Műcsarnok).

1885-ben a Budapesti Általános Országos Kiállításon Zsolnay Vilmos összegző jelleggel felvonultatta addigi munkásságának minden eredményét:

  • különböző máztechnikákkal készült kerámiákat,
  • népi motívumokkal díszített fazekasárukat,
  • finom mívű díszkerámiákat,
  • majolikaképeket
  • bútorbetétnek gyártott csempéket,
  • falburkoló és egyéb, építészeti kerámiákat.

A gyár jellegzetes termékének számító eozin mázat gubbioi kerámiák mázát elemezve, azt rekonstruálva állították elő. Az első ilyen termékeket 1891-ben, a Budapesti Agyagipari Tárlaton mutatták be, majd 1893-tól gyártották üzemszerűen – elsősorban a szecessziós stílusú kerámiák bevonataként.

1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós vette át a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a kapacitás maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereséget célozta meg. Miklós irányításával az ipari termelés került túlsúlyba. Míg 18801894 között a Zsolnay a melbourne-i, kolumbiai, chicagói, San Franciscó-i világkiállításon is nagy feltűnést keltett historizáló dísztárgyaival, a 20. század első két évtizedében tengerentúli kiállításon csupán egyszer, Saint Louisban szerepelt. Megrendelései a már meglévő kapcsolataira épültek; főleg Párizsba, Szentpétervárra, Milánóba, Londonba, Faenzába, Torinóba és Brüsszelbe szállítottak.

A világháborúk okozta nehézségek és átalakításokSzerkesztés

 
Magyar címer a pécsi Postapalota homlokzatán. A Zsolnay-gyárban készült alkotás Apáti Abt Sándor (1870–1916) és Mack Lajos (1876–1963) munkája

Az első világháború alatt a díszáru- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelánt, főként elektromos szigetelőket gyártottak. A háború utáni általános válság és elszegényedés, a nyersanyagforrások elvesztése, az új politikai és vámhatárok meghúzása a Zsolnay-gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége.

1922-ben, Miklós halála után örökösök vették át a gyárat. A háború utáni lassú kibontakozás teljes átszervezéssel, a villamosítás tervszerű kiépülésével és a porcelánfajansz gyártásának megszüntetésével, illetve a porcelángyártás bevezetésével kezdődött. Mivel a fennmaradás kulcsa a porcelánra átállás volt, a porcelán szigetelők mellett az étkezési porcelánedények gyártását is megkezdték.

Az 192933-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el, a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak az 1930-as évek második felében érte el azt a szintet, amivel a hazai és a külföldi kereskedelemben is versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A romok eltakarítása, az újbóli üzembe állítás után a gyárat 1948-ban államosították.

Az államosított gyár és a név visszaszerzéseSzerkesztés

Az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán gyártását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edénygyártás mennyiségét. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidéki márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki. 1986-ban tervezőkollektíváját SZOT-díjjal jutalmazták. Az 1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piac beszűkült. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott.

Privatizáció, tulajdonosváltásokSzerkesztés

Az 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett. Az új tulajdonos célul tűzte ki a történelmileg is jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező gyár nyereségessé tételét a termékszerkezet megváltoztatása nélkül.

1999. szeptemberében a Zsolnay Porcelángyár Rt. három különálló céggé vált szét.

  1. A Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata a tulajdonában lévő épületek bérbeadása, alapanyag- és energiaellátás maradt.
  2. A porcelánedény és -díszáru, az eozin és a pirogránit tárgyak a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-ben készültek.
  3. A Zsolnay Örökség Kezelő Kht. a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezeléséért és felújíttatásáért felelt.

Mindhárom társaság a volt Zsolnay Porcelángyár Rt. telephelyén kezdte meg működését, az ÁPV Rt. tulajdonában.

A kétezres években a rossz anyagi helyzetben lévő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. tulajdonosváltások során esett át; a tulajdonjog 2006 elején az ÁPV Zrt.-től térítésmentesen, de másfél milliárd forintos hitelállománnyal került a pécsi önkormányzat tulajdonában levő Pécs Holding Zrt.-hez.[4][5][6]

Jelen és jövőSzerkesztés

A Zsolnay-gyár a pécsi önkormányzat tulajdonába került, területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa egyik kulcsprojektjeként kulturális negyedet alakított ki. A tervezésre kiírt nyílt, nemzetközi tervpályázatot az MCXVI Építészműterem nyerte meg, Csaba Katalin, Herczeg László és Pintér Tamás János felelős tervezők vezetésével.[7][8] A terület nagysága és a feladat komplexitása miatt a negyeden 12 építésziroda dolgozott. Magyarország legnagyobb alapterületű iparműemlék-felújítása szakaszosan készült el, az átadások 2010-től 2012-ig húzódtak. A Zsolnay Kulturális Negyed területén megnyílt több kiállítás, ide költözött a Bóbita Bábszínház, a Pécsi Galéria és a Pécsi Tudományegyetem több tanszéke, valamint látványmanufaktúrát, planetáriumot és vendégházat is kialakítottak.

Az addigi egyetlen szakmúzeum, a Káptalan utcában működő Zsolnay Múzeum mellett a kulturális negyed területén álló Sikorski-házban nyílt meg Gyugyi László, az Amerikai Egyesült Államokban élő műgyűjtő kollekcióját bemutató tárlat, „Gyugyi-gyűjtemény - A Zsolnay Aranykora” címmel. Emellett 2011-ben Winkler Barnabás budapesti építész-műgyűjtő kollekciója is idekerült a gyár korai korszakából származó rózsaszínű porcelántárgyakkal.[9] 2012 áprilisában pedig ugyancsak a kulturális negyed területén, a beruházás záróelemeként megnyitott a család- és gyártörténeti kiállítás is.[10]

Az évtized iparművészeti szenzációjaként szerepelt a Virág Judit Galéria 2013. december 15-ei árverésén az 1906-os milánói világkiállítás egyik sztárdarabja, az egyméteres Zsolnay-váza, amely több mint száz év után bukkant fel ismét a műtárgypiacon. A nagyméretű, eozinmázas vázát Apáti Abt Sándor, a Zsolnay-gyár egyik leghíresebb kerámiaművésze tervezte azzal a céllal, hogy a gyár bemutathassa: a durva, nehezen formázható anyagnak tartott pirogránitból is tud reprezentatív műtárgyakat készíteni. A váza egyike az 1906. augusztus 3-án a magyar pavilonban kitört tűzvészt túlélt kevés magyar műtárgynak.[11] A vázát a Zsolnay Múzeum 19 millióért vette meg.[12]

KépgalériaSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. hg: Zsolnayval születhet újjá a szarajevói városháza (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. augusztus 17. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  2. Merényi György: Zsolnay a császárvárosban (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2010. január 22. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  3. Merényi György: A Zsolnay Bécsben: tündöklés és bukás (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2010. január 25. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  4. 2289/2005. (XII. 22.) Korm. határozat (Határozatok Tára): A Kormány határozatában döntött a Zsolnay cégcsoport állami tulajdonú részesedéseinek térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról, valamint az állam vállalkozói vagyonába tartozó egyes ingatlanok kincstári vagyonkörbe történő átcsoportosításáról.
  5. Törvénymódosítási előterjesztés
  6. Pécsé lesz a Zsolnay porcelángyár
  7. Ongrádi Melinda: Kultúrnegyed sufnipályázatból (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. május 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  8. A Zsolnay Kulturális Negyed tervezési munkájának bemutatása a tervező MCXVI Építészműterem Kft. oldalán (magyar nyelven) (html). MCXVI Építészműterem Kft.. (Hozzáférés: 2019. október 2.)
  9. Merényi György: A Zsolnay pink titka (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2011. december 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  10. Fintha Mátyás: Újra csillog a Zsolnay-negyed (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. április 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  11. (2013. december 19.) 100 évig nem tudtak róla, most szenzáció. volksgruppen.orf.at. (Hozzáférés ideje: 2013. november 29.)  
  12. Bóka Máté: Hazatért a rekordáron vásárolt Zsolnay-váza (magyar nyelven) (html). mno.hu, 2014. január 8. (Hozzáférés: 2014. január 13.)

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Zsolnay porcelángyár témájú médiaállományokat.