A Luton Town FC játékosainak listája

Wikimédia-listaszócikk

A Luton Town FC egy 1885-ben alapított angol labdarúgócsapat, amely jelenleg az ötödosztályban, vagyis a National League-ben szerepel. Hat évvel alapítása után már profi státuszú volt, vagyis minden egyes játékosa fizetést kapott. 1897-ben csatlakozott a The Football League-hez.[1][2] Három évvel később innen anyagi gondok miatt kiesett, ekkortól kezdve húsz évig a Southern Football League elnevezésű bajnokságban szerepelt.[1][2] 1920-tól ismét a Football League-ben szerepelt, ahonnan 89 évi folyamatos tagság után 2009-ben esett ki, miután tartozások miatt harminc pontot levontak a csapattól.[3][4]

Mick Harford (2009-es kép) játékosként és edzőként is állt a klub alkalmazásában. Játékosként két részben, 1984 és 1990, valamint 1991 és 1992 között, edzőként 2008-tól 2009-ig tevékenykedett.

Jelenleg a legtöbb bajnoki mérkőzés rekordját Fred Hawkes tartja, aki 1901 és 1920 között összesen 509 alkalommal lépett pályára a klub színeiben.[5] Mögötte Bob Morton következik 495 fellépéssel.[6] Az összes mérkőzést figyelembe véve fordított a sorrend, Morton 562, Hawkes 549 alkalommal lépett pályára.[5][6] A legtöbbszörös válogatott Luton-játékos Mal Donaghy, aki a klubnál töltött ideje alatt ötvennyolcszor kapott lehetőséget az északír válogatottban.[7][8]

A gólrekordot 1949 és 1964 között szerzett 276 találatával Gordon Turner tartja.[9] 243 bajnoki gólja szintén rekord.[9] Legközelebb hozzá, majdnem száz góllal lemaradva, Andy Rennie található 162, illetve 147 góllal.[9] Joe Payne nevéhez fűződik az egy szezonban szerzett legtöbb gól rekordja, az 1936-37-es szezonban a bajnokságban 55, összesen 58 alkalommal talált az ellenfelek hálójába.[10] Ő szerezte a legtöbb gólt egyazon meccsen is, a Bristol ellen tíz alkalommal is betalált.[11][12]

A legjobb ötven játékos

szerkesztés

2009-ben, a Luton kiesését követően a The Times munkatársa, Denis O'Donoghue összeállított egy ötvenfős listát a klub addigi legjobb játékosaiból.[13]

  • A félkövér betűtípussal jelzett játékosok jelenleg is a klub játékosai.
  • A kék háttérrel jelzett labdarúgók válogatottak is voltak.
  • A padlizsán színnel jelzett évek azt jelzik, hogy az adott játékos teljes karrierjét a Lutonnál töltötte.
  • A zöld háttérrel jelzett megjegyzések azt jelzik, hogy a játékos valamilyen rekord tulajdonosa.
 
Bruce Rioch (2008-as kép) 1964 és 1969 között volt a Luton játékosa, később a skót válogatott első angol szövetségi kapitánya lett.
 
Paul Walsh 1982-től két évig játszott a klubnál, majd a Liverpoolhoz szerződött.
 
Steve Howard (2009-es kép) 103 góljával a Luton hatodik legeredményesebb góllövője.
 
Chris Coyne 2001-től játszott a csapatnál, 2006-tól annak csapatkapitánya is volt. A képen az ausztrál válogatott mezében szerepel.
Név Ország Válogatottság Poszt Évek Bajnoki
mérkőzés
Bajnoki
gól
Összes
mérkőzés
Összes
gól
Megjegyzés
Rennie, AndyAndy Rennie   Skót Csatár 1925–34 307 147 335 162
Payne, JoeJoe Payne   Angol 1 Csatár 1934–38 72 83 77 87 [12][14]
Billington, HughHugh Billington   Angol Csatár 1938–48 87 63 95 70
Streten, BernardBernard Streten   Angol 1 Kapus 1946–57 276 0 301 0
Owen, SydSyd Owen   Angol 3 Hátvéd 1947–59 388 3 423 3
Morton, BobBob Morton   Angol Középpályás 1948–64 † 495 48 562 55 [6][15]
Turner, GordonGordon Turner   Angol Csatár 1949–64 406 243 450 276 [9][16]
Mitchell, BertBert Mitchell   Angol Középpályás 1951–55 106 41 119 43
Baynham, RonRon Baynham   Angol 3 Kapus 1952–65 388 0 432 0
Pye, JesseJesse Pye   Angol Csatár 1952–54 61 32 65 36
Cummins, GeorgeGeorge Cummins   Ír 19 Csatár 1953–61 184 21 212 30
Bingham, BillyBilly Bingham   Északír 7 Középpályás 1958–60 97 27 102 33
O'Rourke, JohnJohn O'Rourke   Angol Csatár 1963–66 84 64 90 66
Rioch, BruceBruce Rioch   Skót Középpályás 1964–69 149 46 167 51
French, GrahamGraham French   Angol Középpályás 1965–73 182 21 202 3
Moore, JohnJohn Moore   skót Hátvéd 1965–73 274 13 306 14
Read, TonyTony Read   Angol Kapus[17][18] 1965–72 203 12 233 12
Slough, AlanAlan Slough   Angol Középpályás 1965–73 275 28 312 32
Branston, TerryTerry Branston   Angol Hátvéd 1967–71 101 9 118 19
Keen, MikeMike Keen   Angol Hátvéd 1968–72 144 11 160 11
Lewis, BrianBrian Lewis   Angol Csatár 1968–70 45 22 53 25
Macdonald, MalcolmMalcolm Macdonald   Angol Csatár 1969–71 88 49 101 58
AstonJohn Aston (labdarúgó, 1947), JohnJohn AstonJohn Aston (labdarúgó, 1947)   Angol Középpályás 1972–78 174 31 201 37
Faulkner, JohnJohn Faulkner   Angol Hátvéd 1972–78 209 6 239 7
Thomson, BobbyBobby Thomson   Angol Hátvéd 1972–76 110 1 135 2
West, AlanAlan West   Angol Középpályás 1973–81 285 16 317 17
Buckley, SteveSteve Buckley   Angol Hátvéd 1974–78 123 9 135 9
Futcher, PaulPaul Futcher   Angol Hátvéd 1974–78 131 1 142 1
Futcher, RonRon Futcher   Angol Csatár 1974–78 120 40 133 43
Hill, RickyRicky Hill   Angol 3 Középpályás 1975–89 436 54 507 65
Stein, BrianBrian Stein   Angol 1 Csatár 1977–88
1991–92
427 130 496 154
Donaghy, MalMal Donaghy   Északír 58 Hátvéd 1978–88
1989–90
415 16 488 21 [7][8][19]
Moss, DavidDavid Moss   Angol Középpályás 1978–85 221 88 245 94
Stephens, KirkKirk Stephens   Angol Hátvéd 1978–84 227 2 248 2
Antić, RaddyRaddy Antić   Jugoszláv Középpályás 1980–84 100 9 108 10
Horton, BrianBrian Horton   Angol Középpályás 1981–84 118 8 132 10
Walsh, PaulPaul Walsh   Angol 5 Csatár 1982–84 80 24 89 28 [20]
Breacker, TimTim Breacker   Angol Hátvéd 1983–90 210 3 262 3
Sealey, LesLes Sealey   Angol Kapus 1983–90 207 0 259 0
Foster, SteveSteve Foster   Angol Hátvéd 1984–89 163 11 213 14
Harford, MickMick Harford   Angol 2 Csatár 1984–90
1991–92
168 69 216 92
Preece, DavidDavid Preece   Angol Középpályás 1984–95 336 21 394 27
Johnson, MarvinMarvin Johnson   Angol Hátvéd 1987–2002 † 373 7 440 10
Thorpe, TonyTony Thorpe   Angol Csatár 1993–98
1998
1999
2002–03
164 70 193 85
Taylor, MatthewMatthew Taylor   Angol Hátvéd 1999–2002 129 16 146 17
Howard, SteveSteve Howard   Skót Csatár 2001–06 212 96 228 103
Coyne, ChrisChris Coyne   Ausztrál Hátvéd 2001–08 221 14 252 17
Nicholls, KevinKevin Nicholls   Angol Középpályás 2001–06
2008–10
216 30 237 33
Valois, Jean-LouisJean-Louis Valois   Francia Középpályás 2001–02 34 6 40 6
Davies, CurtisCurtis Davies   Angol Hátvéd 2003–05 56 2 62 2 [21][22]

Egyéb játékosok

szerkesztés

A fent felsorolt játékosokon kívül itt a legalább száz fellépéssel rendelkezők vagy valamilyen rekord tulajdonosai szerepelnek.

 
Fred Hawkes lépett pályára a legtöbb mérkőzésen a Luton színeiben.
 
Bob Hawkes 19 évig szerepelt a klubnál, és annak első válogatott játékosa.
 
Louis Bookman 110 mérkőzést játszott a Lutonban, és szerepelt az ír válogatottban is. Ezen a képen válogatott mezben látható.
 
Az északír válogatott Danny Wilson szerezte a Luton második gólját az 1988-as ligakupa-döntőben, ezenkívül összesen 142 mérkőzésen játszott.
 
Matthew Spring, aki két részletben összesen 357 alkalommal ölthette magára a csapat mezét.
Név Ország Válogatottság Poszt Évek Bajnoki
mérkőzés
Bajnoki
gól
Összes
mérkőzés
Összes
gól
Megjegyzés
Durrant, JimmyJimmy Durrant   Anglia Középpályás 1897–1904
1913–14
155 30 177 40
McInnes, TomTom McInnes   Skócia Csatár 1897–1900 93 20 109 29
Williams, HarryHarry Williams   Anglia Hátvéd 1898–1905 144 3 157 3
McCurdy, BillBill McCurdy   Skócia Hátvéd 1899–1901
1905–09
193 0 211 1
Hawkes, FredFred Hawkes   Anglia Középpályás 1899–1920 † 509 22 549 25 [5][23]
White, FredFred White   Anglia Hátvéd 1900–09 † 237 10 257 11
Hawkes, BobBob Hawkes   Anglia 5 Középpályás 1901–20 † 349 40 382 43
Moody, HerbertHerbert Moody   Anglia Csatár 1901–05
1907–12
232 93 247 104
Barnes, BillyBilly Barnes   Anglia Csatár 1904–07 101 12 107 12
Platt, PeterPeter Platt   Anglia Kapus 1905–09 130 0 139 0
Jones, AbeAbe Jones   Anglia Hátvéd 1906–10 136 12 141 12
Stansfield, HarryHarry Stansfield   Anglia Középpályás 1908–12 135 24 144 24
Hoar, SydSyd Hoar   Anglia Középpályás 1913–15
1919–25
221 36 237 39
Simms, ErnieErnie Simms   Anglia 1 Csatár 1913–15
1916–22
160 109 178 122
Bookman, LouisLouis Bookman   Írország 3 Középpályás 1919–22 101 8 110 9
Roe, ArthurArthur Roe   Anglia Középpályás 1919–25 117 1 124 1
Butcher, GeorgeGeorge Butcher   Anglia Középpályás 1920–25 121 23 129 25
Lennon, GeorgeGeorge Lennon   Skócia Hátvéd 1920–23 107 0 115 0
Tirrell, AlfAlf Tirrell   Anglia Hátvéd 1920–24 122 4 130 5
Walker, JimmyJimmy Walker   Skócia Hátvéd 1920–26 133 4 138 4
Millar, RobRob Millar   Skócia Hátvéd 1920–30 205 4 213 4
Graham, BobBob Graham   Skócia Hátvéd 1921–29 164 5 175 5
Jennings, BillBill Jennings   Anglia Hátvéd 1922–26 114 2 117 2
Reid, SydSyd Reid   Wales Csatár 1922–28 134 70 143 81
Dennis, GeorgeGeorge Dennis   Anglia Csatár 1924–29 139 41 150 44
Richards, DavidDavid Richards   Anglia Hátvéd 1925–31 147 0 152 0
Black, JohnJohn Black   Skócia Hátvéd 1926–30 91 4 101 4
Fraser, CharlesCharles Fraser   Anglia Hátvéd 1926–35 † 246 4 270 4
Kingham, HenryHenry Kingham   Anglia Hátvéd 1926–37 250 0 275 0
Yardley, JimmyJimmy Yardley   Anglia Csatár 1926–32 173 78 188 94
Woods, HarryHarry Woods   Anglia Csatár 1926–32 97 22 105 13
Harford, GeorgeGeorge Harford   Anglia Kapus 1929–34 99 0 107 0
McGinnigle, HughHugh McGinnigle   Skócia Hátvéd 1930–37 159 2 177 3
Kean, FredFred Kean   Anglia Hátvéd 1931–35 117 5 141 6
Mackey, TomTom Mackey   Anglia Hátvéd 1932–38 183 2 208 2
Martin, GeorgeGeorge Martin   Skócia Középpályás 1933–37 98 27 105 29
Coen, JoeJoe Coen   Skócia Kapus 1934–39 142 0 158 0
Roberts, FredFred Roberts   Anglia Csatár 1934–45 180 38 198 45
Smith, TomTom Smith   Anglia Hátvéd 1934–39 157 1 172 1
Stephenson, GeorgeGeorge Stephenson   Anglia Csatár 1934–39 192 58 212 69
Fellowes, BillBill Fellowes   Anglia Hátvéd 1935–38 110 3 124 3
Finlayson, JohnJohn Finlayson   Skócia Hátvéd 1935–39 154 9 168 9
Nelson, JackJack Nelson   Anglia Hátvéd 1935–39 134 1 148 1
Cooke, HarryHarry Cooke   Anglia Hátvéd 1946–53 210 4 228 4
Gardiner, DougDoug Gardiner   Anglia Hátvéd 1946–51 121 1 134 1
Shanks, WallyWally Shanks   Anglia Hátvéd 1946–57 264 6 175 6
Waugh, BillyBilly Waugh   Skócia Középpályás 1946–50 135 9 147 12
Aherne, TomTom Aherne   /   Írország[24][25] 1 / 13 Hátvéd 1948–57 267 0 288 0
Stobbart, GeorgeGeorge Stobbart   Anglia Csatár 1949–52 107 30 116 30
Watkins, CharlieCharlie Watkins   Skócia Hátvéd 1949–55 218 16 239 20
Jones, LesLes Jones   Wales Hátvéd 1950–58 98 1 110 1
Pemberton, JimJim Pemberton   Anglia Hátvéd 1950–58 92 8 100 10
Cullen, MickMick Cullen   Skócia 1 Csatár 1951–58 112 16 125 19
Davies, RoyRoy Davies   Dél-Afrika Középpályás 1951–57 150 24 171 27
Dunne, SeamusSeamus Dunne   Írország 15 Hátvéd 1951–61 301 0 323 0
Adam, JimmyJimmy Adam   Skócia Középpályás 1953–59 137 22 140 24
Groves, JohnJohn Groves   Anglia Hátvéd 1953–63 218 16 251 18
Kell, TerryTerry Kell   Anglia Hátvéd 1954–63 136 1 150 1
Brown, AllanAllan Brown   Skócia Csatár 1956–61 151 51 172 59
McNally, BrendanBrendan McNally   Írország 3 Hátvéd 1956–63 134 3 164 3
Hawkes, KenKen Hawkes   Anglia Hátvéd 1957–61 90 1 102 1
Pacey, DaveDave Pacey   Anglia Hátvéd 1957–65 246 16 277 19
Bramwell, JohnJohn Bramwell   Anglia Hátvéd 1960–65 187 1 206 2
Walden, HarryHarry Walden   Anglia Középpályás 1960–64 96 11 106 12
Jardine, FredFred Jardine   Skócia Hátvéd 1961–70 220 9 243 10
McKechnie, TommyTommy McKechnie   Skócia Csatár 1961–66 131 31 146 34
Riddick, GordonGordon Riddick   Anglia Középpályás 1962–67 102 16 114 17
Whittaker, RayRay Whittaker   Anglia Középpályás 1963–69 170 40 188 45
Allen, KeithKeith Allen   Anglia Csatár 1966–73 137 36 154 43
Dougan, MaxMax Dougan   Skócia Hátvéd 1966–70 118 0 132 0
Ryan, JohnJohn Ryan   Anglia Középpályás 1970–76 266 10 304 11
Anderson, PeterPeter Anderson   Anglia Középpályás 1970–76 181 34 208 40
Barber, KeithKeith Barber   Anglia Kapus 1970–77 142 0 158 0
Ryan, JimmyJimmy Ryan   Skócia Középpályás 1970–77 184 21 214 25
Garner, AlanAlan Garner   Anglia Hátvéd 1971–75 88 3 112 4
Shanks, DonDon Shanks   Anglia Hátvéd 1971–75 90 2 110 5
Price, PaulPaul Price   Wales 1 Hátvéd 1972–81 207 8 230 8
Husband, JimmyJimmy Husband   Anglia Csatár 1973–78 143 44 162 48
Fuccillo, LilLil Fuccillo   Anglia Középpályás 1974–83 160 24 180 27
Aizlewood, MarkMark Aizlewood   Wales Hátvéd 1978–82 98 3 110 4
Findlay, JakeJake Findlay   Skócia Kapus 1978–85 167 0 187 0
Turner, WayneWayne Turner   Anglia Középpályás 1978–85 84 2 102 3
Thomas, MitchellMitchell Thomas   Anglia Hátvéd 1982–86
1993–99
292 5 336 5
Grimes, AshleyAshley Grimes   Írország 3 Középpályás 1984–89 87 3 115 4
Nicholas, PeterPeter Nicholas   Wales 15 Középpályás 1984–87 102 1 116 1
Harvey, RichardRichard Harvey   Anglia Hátvéd 1986–98 162 4 191 5
McDonough, DarronDarron McDonough   Anglia Középpályás 1986–92 105 5 129 7
Black, KingsleyKingsley Black   Észak-Írország 16 Középpályás 1987–92 127 26 157 30
James, JulianJulian James   Anglia Hátvéd 1987–98 282 13 335 14
Oldfield, DavidDavid Oldfield   Anglia Középpályás 1987–89
1995–98
146 22 172 33
Wilson, DannyDanny Wilson   Észak-Írország 15 Középpályás 1987–90 110 24 142 30
Chamberlain, AlecAlec Chamberlain   Anglia Kapus 1988–93 138 0 158 0
Dreyer, JohnJohn Dreyer   Anglia 1988–94 214 13 249 15
Elstrup, LarsLars Elstrup   Dánia 6 Csatár 1989–91 60 19 70 27 [26][27][28]
Hughes, CeriCeri Hughes   Wales 6 Középpályás 1989–97 175 17 206 20
Telfer, PaulPaul Telfer   Skócia Középpályás 1990–95 144 19 165 22
Gray, PhilPhil Gray   Észak-Írország 5 Csatár 1991–93
1997–2000
140 43 161 53
Linton, DesDes Linton   Anglia Hátvéd 1991–97 83 1 104 1
Oakes, ScottScott Oakes   Anglia Középpályás 1991–96 173 27 200 34
Peake, TrevorTrevor Peake   Anglia Hátvéd 1991–98 179 0 202 0
McLaren, PaulPaul McLaren   Skócia Középpályás 1993–2001 167 4 202 6
Sommer, JuergenJuergen Sommer   USA 3 Kapus 1993–95 82 0 103 0 [29][30][31]
Davis, KelvinKelvin Davis   Anglia Kapus 1994–99 91 0 105 0
Marshall, DwightDwight Marshall   Anglia Csatár 1994–99 128 28 156 39
Waddock, GaryGary Waddock   Írország Középpályás 1994–98 153 3 172 3
Alexander, GrahamGraham Alexander   Skócia Középpályás 1995–99 150 15 180 17
Davis, SteveSteve Davis   Anglia Hátvéd 1995–99 138 21 175 27
Douglas, StuartStuart Douglas   Anglia Csatár 1995–2002 146 18 173 23
Feuer, IanIan Feuer   USA Kapus 1995–98 85 0 100 0
Fotiadis, AndrewAndrew Fotiadis   Anglia Csatár 1996–2003 123 18 147 20
Spring, MatthewMatthew Spring   Anglia Középpályás 1997–2004
2007–08
308 36 357 43
George, LiamLiam George   Írország Csatár 1997–2002 102 20 124 24
White, AlanAlan White   Anglia Hátvéd 1997–2000
2009–10
99 4 115 4
Boyce, EmmersonEmmerson Boyce   Anglia Hátvéd 1998–2004 186 8 212 9
Holmes, PeterPeter Holmes   Anglia Középpályás 2000–07 105 11 127 12
Brković, AhmetAhmet Brković   Horvátország Középpályás 2001–08 194 31 223 38
Perrett, RussellRussell Perrett   Anglia Hátvéd 2001–07 99 9 108 9
Davis, SolSol Davis   Anglia Hátvéd 2002–09 199 3 229 3
Foley, KevinKevin Foley   Írország Hátvéd 2002–07 151 3 166 5
Robinson, SteveSteve Robinson   Észak-Írország 7 Középpályás 2002–08 185 9 211 12 [32]
Beresford, MarlonMarlon Beresford   Anglia Kapus 2003–04
2004–08
116 0 132 0
Keane, KeithKeith Keane   Írország Középpályás 2003– † 175 6 204 6
Showunmi, EnochEnoch Showunmi   Nigéria Csatár 2003–06 102 14 114 16
Vine, RowanRowan Vine   Anglia Csatár 2004–07 112 31 121 33
Morgan, DeanDean Morgan   Anglia Csatár 2005–08 88 11 101 12
  1. a b Collings. {{{title}}}, 3–4. o. (1985) 
  2. a b Rundle, Richard: Football Club History Database - Luton Town. Football Club History Database. (Hozzáférés: 2009. április 29.)
  3. Solhekol, Kaveh. „Luton Town lose appeal against points deduction”, The Times, Times Newspapers, 2008. július 16. (Hozzáférés: 2008. július 17.) 
  4. Luton 0-0 Chesterfield”, BBC, 2009. április 13. (Hozzáférés: 2009. április 13.) 
  5. a b c Collings. {{{title}}}, 196–197. o. (1985) 
  6. a b c Bailey. {{{title}}}, 6, 97. o. (1997) 
  7. a b Mal Donaghy. Fédération Internationale de Football Association. [2009. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 18.)
  8. a b Hayes. {{{title}}}, 90. o. (2002) 
  9. a b c d Bailey. {{{title}}}, 6, 100. o. (1997) 
  10. Bailey. {{{title}}}, 31. o. (1997) 
  11. Bailey. {{{title}}}, 30. o. (1997) 
  12. a b The Football League Goal Records. The Football League. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 10.)
  13. O'Donoghue, Denis. „The top 50 Luton Town players”, The Times, Times Newspapers, 2009. április 14. (Hozzáférés: 2010. március 21.) 
  14. Az egy szezonban (55) és egy mérkőzésen (10) szerzett legtöbb gól rekordját is ő tartja.
  15. Az összes mérkőzést figyelembe véve Morton lépett pályára a legtöbbször (562).
  16. Mind a bajnoki (243), mind az összes mérkőzést figyelembe véve (276) ő tartja a gólrekordot.
  17. Read szokatlan módon kapusként és csatárként is szerepelt. Itt kapusként szerepel, mert azon a poszton többet játszott.
  18. Bailey. {{{title}}}, 53–59, 98. o. (1997) 
  19. Donaghy a klub legtöbbszörös válogatott játékosa, a 91 válogatottságából 58-at Luton-játékosként szerzett.
  20. Ö˝t válogatottsággal holtversenyben a legtöbbszörös angol válogatott Luton-játékos Robert Hawkes-szal együtt.
  21. Curtis Davies a klub legdrágábban eladott játékosa. A West Bromwich 2006-ban hárommillió fontot fizetett érte.
  22. West Brom snap up defender Davies”, BBC, 2005. szeptember 1. (Hozzáférés: 2009. április 6.) 
  23. 509 mérkőzéssel ő tartja a klubrekordot.
  24. Egy mérkőzést a még Észak-Írországot is magában foglaló Írország válogatottjában is játszott.
  25. Ryan, Sean. The Boys in Green: the FAI international story. Edinburgh: Mainstream Publishing (1997). ISBN 1-85158-939-2 
  26. Elstrup a klub legdrágábban vett játékosa 850 ezer fontos árával.
  27. Luton Town all time records. Soccerbase. Centurycomm. (Hozzáférés: 2009. április 6.)
  28. Lars Elstrup (dán nyelven). Dansk Boldspil-Union. (Hozzáférés: 2009. szeptember 25.)
  29. USA – Details of International Matches 1990–1994. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation. (Hozzáférés: 2009. szeptember 25.)
  30. USA – Details of International Matches 1995–1999. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation. (Hozzáférés: 2009. szeptember 26.)
  31. USA – National Team Stats 1995. Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation. (Hozzáférés: 2009. szeptember 25.)
  32. Stephen Robinson. Irish Football Association. [2008. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.)