Barkóczi László
Barkóczi László (Berettyóújfalu, 1919. május 20. – 2017. március 26.) régész.
| Barkóczi László | |
| Született | 1919. május 20. Berettyóújfalu |
| Elhunyt | 2017. március 26. (97 évesen)[1][2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | régész |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
1941-től dolgozott Alföldi András professzor mellett. 1942-től, miután elvégezte az egyetemet – a professzor tanársegédjeként és egyúttal a Magyar Nemzeti Múzeum díjtalan gyakornokaként is tevékenykedett. 1944-ben doktorált, egyetemi doktori disszertációjának témája Brigetio volt.
Katonai szolgálatát 1944-ben kezdte meg. Fogságba került és csak 1946-ban térhetett haza Strasbourg francia hadifogolytáborából. Ugyanazon évben felvette a munkát a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kezdetben a római limes kutatására koncentrált. 1955-ben szerzett kandidátusi fokozatot a Magyar Tudományos Akadémián.
1960–1962 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának vezetőjeként dolgozott. 1963-ban Gerevich László meghívta, hogy vegyen részt az MTA Régészeti Kutatócsoportja – 1968-tól MTA Régészeti Intézete, ma MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet – munkájában, a római osztály vezetőjeként. 1970-től a „Római Birodalom perifériájának kutatása” témacsoport vezetője. 1979-ben az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettesévé nevezték ki. A felkínált igazgatóságot nem vállalva 1982-ben nyugdíjba vonult.
Az epigráfiai kutatásai kapcsán fontos volt a Kr.u. 3–4. századi pannoniai névanyag elemzése.
Tevékenyen részt vállalt a Régészeti Bizottság Római Kori Albizottságának, valamint az MTA Ásatási Bizottságának munkájában. Tagja volt Magyar Múzeum és az Archaeologiai Értesítő szerkesztőbizottságának, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, az Ókortudományi Társaságnak, az Österreichische Gesellschaft für Archäologie-nak és a Deutsches Archäologisches Institut-nak. A Magyar Régész Szövetség tiszteletbeli tagjának választotta.
Ásatásai szerkesztés
1939–1942 között Radnóti Aladárral Szőnyben és Porolissumban (Mojgrád, Románia), 1949–1950 között Dunapentelén (Intercisa), majd az adonyi római katonai tábor területén ásatott. 1951-ben kora császárkori tumulusokat tárt fel Pusztaszabolcsnál. A terepi munkához és a publikációhoz a meghívására egy kolléganője, Bónis Éva is csatlakozott. Még ebben az évben kezdte meg ásatásait Fenékpusztán (Valcum), de tovább folytatta a brigetiói feltáró munkát is.
1964-ben Núbiában, az asszuáni-gát megépítésekor víz alá kerülő Abdallah Nirqi városának megelőző ásatását vezette, az egyiptomi-magyar együttműködés keretében. 1967-ben részt vett Tuniszban egy másik nemzetközi ásatáson is.
Elismerései szerkesztés
- 1976 Munkaérdemrend Ezüst fokozata
- 1982 Munkaérdemrend Arany fokozata
- 1980 a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Rómer-érme
- 1990 Tasnády-Marik Klára Alapítvány Pro Arte Vitraria kitüntetése
- 2007 Schönvisner István-díj
- 2008 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
- 2009 Komárom városa "Pro Urbe" díja
Művei szerkesztés
Szerkesztője és társszerzője volt a RIU (Die römischen Inschriften Ungarns) három kötetének.
- Brigetio. Budapest, 1951
- Pannonische Glasfunde in Ungarn, Budapest, 1988
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Barkóczi László (1919–2017)
- ↑ Elhunyt Barkóczi László, 2017. március 29.
|
Ez a társadalomkutatóról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |