Charles Immanuel Forsyth Major

svájci zoológus és paleontológus; 1843 – 1923

Charles Immanuel Forsyth Major (Glasgow, 1843. augusztus 15.München, 1923. március 25.) svájci zoológus és paleontológus, aki főleg a gerincesek terén tevékenykedett. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Forsyth Major”., vagy csak egyszerű Major.

Charles Immanuel Forsyth Major
Született

Glasgow[4][3]
Elhunyt1923. március 25. (79 évesen)[1][2][5][6][3]
München[6][3]
Állampolgárságasvájci
GyermekeiO. A. Forsyth-Major
Foglalkozása
  • botanikus
  • őslénykutató
  • zoológus
  • orvos
Iskolái
KitüntetéseiRoyal Society tagja (1908)[3]
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Forsyth Major Glasgowban született és a svájci bázeli és zürichi egyetemeken, később pedig a németországi Göttingenben tanult. Az orvosi érettségit 1868-ban Bázelben tette le. Ezek után az olaszországi Firenzében orvosként tevékenykedett.

Mint sok más korai természettudós, a szabadidejét a fosszilis emlősök tanulmányozásával töltötte. Az első munkáját 1872-ben adták ki, és ez a fosszilis főemlősökről szólt. 1877-ben az olasz kormány támogatásával, fosszíliákat kezdett gyűjteni Calabriából, Korzikából, Szardíniából és Szicíliából. 1886-ban felhagyott az orvoslással és a görög-szigetvilágon talált fosszíliákat kezdte tanulmányozni. A felfedezett maradványokat a lausannei College Galliard-ba, illetve a londoni Természettudományi Múzeumba küldte el. Forsyth Major kutatói tevékenységének köszönhetően a londoni múzeum számos madagaszkári anyaggal bővült. Madagaszkáron Major elmélyült az élő és kihalt makifélék (Lemuridae) tanulmányozásában. Ő felfedezte az új megaladapifélék (Megaladapidae) családját, továbbá a család legnagyobb képviselőjét, a Megaladapis madagascariensist. Ezek mellett Lepilemur és Cheirogaleus nemekben leírt öt új fajt. A sok felfedezés egy madagaszkári expedícióhoz vezetett. Az expedíciót az angol Royal Society tervezte meg. A felfedezőutat Lionel Walter Rothschild, Frederick DuCane Godman, Sir Henry Peek és Forsyth Major finanszírozta. A felfedezőút 1894. július 15-én kezdődött és 1896. augusztus 30-án ért véget. A tudósok két év alatt 73 ládányi anyagot gyűjtöttek össze.[7]

Charles Immanuel Forsyth Major által alkotott és/vagy megnevezett taxonok szerkesztés

Az alábbi linkben megnézhető Charles Immanuel Forsyth Major taxonjainak egy része.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b BnF források (francia nyelven)
  3. a b c d e Obituary notices of fellows deceased, 1924
  4. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  5. Dr. C. I. Forsyth Major
  6. a b Dr. C. I. Forsyth Major, F.R.S
  7. Jenkins, Paulina D. (2005). „Charles Immanuel Forsyth Major’s expedition to Madagascar, 1894 to 1896: beginnings of modern systematic study of the island’s mammalian fauna”. Journal of Natural History 39 (20), 1779–1818. o, Kiadó: Taylor and Francis. [2012. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1080/00222930400023719. (Hozzáférés: 2011. január 25.)  

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Charles Immanuel Forsyth Major című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

  • Major, C. I. F. 1902. On a specimen of the okapi lately received at Brussels. Proceedings of the Zoological Society of London, 1902: 73.
  • Jenkins, Paulina D. (2005.). „Charles Immanuel Forsyth Major’s expedition to Madagascar, 1894 to 1896: beginnings of modern systematic study of the island’s mammalian fauna”. Journal of Natural History 39 (20), 1779–1818. o, Kiadó: Taylor and Francis. DOI:10.1080/00222930400023719. (Hozzáférés ideje: 2011. január 25.)
  • Major, C.I.F., 1891. Considerations nouvelles sur la faune des vertèbres du Miocène superieur dans l’Île de Samos. — Comptes Rendus Hebdomadaires des Séances de l’Académie des Sciences de Paris, 113:608–610.