Wikipédia

Elena Văcărescu

francia-román írónő

Elena Văcărescu, franciásan Hélène Vacaresco (Bukarest, 1864. szeptember 21. – Párizs, 1947. február 17.) francia-román írónő, a francia Becsületrend lovagja, a Román Akadémia tiszteletbeli tagja, a Francia Akadémia kétszeres díjazottja.

Elena Văcărescu
Született1864. szeptember 21.[1]
Bukarest[1]
Elhunyt1947. február 17.[1]
Párizs[1]
Állampolgársága
SzüleiEufrosina Falcoianu
Ioan Văcărescu
Foglalkozása
Tisztségenagykövet
Kitüntetéseia francia Becsületrend lovagja (1921)[2]
román Korona-rend(wd) (1933)[3]
SírhelyeBellu temető[3]
Írói pályafutása
Első műveChants dˈAurore (1886)
Irodalmi díjaiA Francia Akadémia díjai:[4]
Archon–Despérouses-díj(wd) (1889)
Jules Favre-díj (1901)
Elena Văcărescu aláírása
Elena Văcărescu aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Elena Văcărescu témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Rövid ideig Ferdinánd román trónörökös jegyese volt, ám I. Károly király és Lascăr Catargiu miniszterelnök megakadályozták a házasságot.[5][3][6]

Élete szerkesztés

Ioan Văcărescu diplomata és Eufrosina Fălcoianu gyermekeként született, így rokonságban állt olyan nemesi családokkal, mint a Cantacuzino és Rosetti család. Apai ágon a neves Văcărescu család leszármazottja, nagyapja Iancu Văcărescu(wd) költő volt.[3] Gyermekkorát a văcărești-i családi birtokon töltötte, ahol nagyapja könyvtárában angol és francia szerzőket, később görög és latin klasszikusokat olvasott. Oktatásáról egy angol nevelőnő, egy pap és egy jogi egyetemista diák gondoskodott.[7]

Titu Maiorescu és Vasile Alecsandri buzdítására a szülők külföldi tanulmányokra küldték lányukat. 1879-től a párizsi Sorbonne-on filozófiát, esztétikát, költészettant és történelmet tanult Gaston Paris(wd), Ernest Renan, Paul Janet és Gaston Boissier előadásain. 1886-ban Sully Prudhomme bátorításával megjelentette első verseskötetét Chants dˈAurore címmel, amellyel elnyerte a Francia Akadémia Archon-Despérouses-díját. Az akadémiai díj megnyitotta előtte a befolyásos francia irodalmi szalonok ajtaját, ahol megismerkedett Anna de Noailles(wd) írónővel, Marcel Prousttal, Vasile Alecsandrival, Frédéric Mistrallal. Hamarosan saját szalonjában rendezett irodalmi-zenés összejöveteleket, amelyeken fiatal írók, költők, zenészek, színészek vettek részt.[8][9]

Szülei kívánságára 1888-ban Erzsébet román királyné (Carmen Sylva álnéven író) udvarhölgye lett, akit elkísért Németországba, Angliába, Ausztriába, Spanyolországba, Olaszországba, Portugáliába, Szerbiába és Oroszországba tett utazásaira. Amikor Elena Văcărescu és I. Károly király öccse, Ferdinánd trónörökös között romantikus kapcsolat alakult ki, a királyné pártfogolta ügyüket, és eljegyzésre is sor került. A házasságot azonban nem kötötték meg, mert a Hohenzollern-család és a Lascăr Catargiu vezette román kormány egyaránt ellenezték a frigyet. Elena Văcărescu elhagyta az országot, és egy ideig Olaszországban utazgatott, közben a király kitiltotta Romániából, és csak 1895-ben térhetett vissza.[6][8][9]

Párizsban telepedett le, és életét irodalmi munkásságának szentelte. Rapsodul Dâmboviței című népköltészeti feldolgozása 1901-ben elnyerte a Francia Akadémia Jules Favre-díját, és több nyelvre lefordították.[8] Irodalmi szalonját Marcel Proust, Miguel de Unamuno, Aristide Briand, Sarah Bernhardt és Paul Valéry is látogatták.[3]

Az első világháború idején a miniszterelnök felkérésére Románia érdekeit képviselte nyugaton, konferenciákat szervezett, és olyan fontos személyiségekkel találkozott, mint Edouard Herriot, Aristide Briand vagy Maurice Barrès. 1920-ban tagja volt annak a küldöttségnek, amely Romániát képviselte a Népszövetségben. Sajtóattasé, majd kulturális tanácsos volt a párizsi román képviseletnél; politikai szerepvállalása miatt irodalmi munkásságba ebben az időszakban a háttérbe szorult.[8][10] 1921-ben a francia Becsületrend lovagjává avatták.[2]

1921-ben 1922-től vezetőségi tagja volt a Népszövetség melletti Szellemi Együttműködés Bizottságának, és 1924-ben Paul Valéry mellett a párizsi Nemzetközi Szellemi Együttműködés Intézete egyik alapítója. 1925. június 11-én a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották a szintén francia román Anna de Noailles-jal(wd) együtt; ők volt az akadémia első női tagjai. Tiszteletbeli elnöke volt a párizsi Női Irodalmi Akadémiának és kezdeményezője a Femina Vacaresco-díjnak(wd). 1933-ban a román Korona-renddel(wd) tüntették ki. 1934-ben egyike volt a párizsi Román Ház alapítóinak.[10][3][11]

A második világháború után a párizsi román nagykövetség kulturális tanácsadója lett. 1946-ban a román küldöttség tagjaként részt vett a párizsi békeszerződéseket előkészítő konferencián. 1947-ben, 83 éves korában hunyt el; vagyonának legnagyobb részét a Román Akadémiára hagyta. 1959-ben maradványait hazaszállították Romániába, és a bukaresti Bellu temetőben a Văcărescu család kriptájában temették el.[10][3]

Munkássága szerkesztés

Költészetén a francia és általában az európai romantika hatása érződik. Verseit érzékenység, képzelőerő, melankólia, menekülés a természet szemlélésébe, vallásos vagy panteista elmélkedésbe, történelmi és mesebeli múltba jellemzi, ugyanakkor megjelenik benne a nemzeti érzés, a folklór iránti érdeklődés, a lázadás és a szabadságvágy.[7] Költeményeit Hubay Jenő, Louis Aubert(wd), Reynaldo Hahn(wd) és Jules Massenet zenésítette meg.[12][13]

Prózai írásai hangsúlyosan önéletrajzi jellegűek. Regényei román falusi környezetben játszódnak. Amor vincit című regényének hősnője fiatal bojárlány, aki Párizsban tanult. Le Sortilége című regényének közege a román mesevilág, sajátos hiedelmeivel és praktikáival.[14]

Műfordítóként a román irodalom klasszikus és kortárs költőinek (Mihail Eminescu, Octavian Goga, Ion Minulescu, George Topîrceanu, Lucian Blaga) verseit ültette át francia nyelvre.[15]

Művei szerkesztés

Versek szerkesztés

  • Chants d'aurore. Paris: Alphonse Lemerre. 1886
  • L'âme sereine. Paris: Alphonse Lemerre. 1896
  • Lueurs et flammes. Paris: Plon. 1903
  • Le Jardin passionné. Paris: Plon. 1908
  • La Dormeuse éveillée. Paris: Plon. 1914

Népköltészeti feldolgozások szerkesztés

  • Le Rhapsode de la Dâmbovița. Paris: Alphonse Lemerre. 1889
  • Nuits d'Orient. Paris: E. Sansot & Cie. 1907
  • Dans l'or du soir. Paris: Bloud & Gay. 1927

Regények szerkesztés

  • Amor vincit. Paris: Plon-Nourrit. 1909
  • Le Sortilège. Paris: Plon-Nourrit. 1911

Emlékiratok szerkesztés

  • Kings and Queens I have known. New York–London: Harper & Brothers. 1904
  • Memorial sur le mode mineur. Paris: La Jeune Parque. 1946
  • Le Roman de ma vie. (befejezetlen)[10]

Színdarabok szerkesztés

  • Stâna. 1904
  • Pe urma dragostei. 1905

Librettók szerkesztés

  • Le Tartare. Bamutató: Párizs, 1906. június 19.[16]
  • Le Cobzar. Bemutató: Monte-Carlo, 1909. február 16.[17]

Emlékezete szerkesztés

1994 óta nevét viseli egy bukaresti iskola[18] és egy kráter a Vénuszon.[19] 1995-ben bélyeget adtak ki arcképével.[20] Születésének 150. évfordulója tiszteletére 2014-ben a Román Nemzeti Bank ezüstérmét bocsátott ki tiszteletére.[8]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c d Koszta István: Nem (csak) Erdély volt a tét: Kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Csíkszereda–Budapest: Kárpátia Stúdió. 2010. 143. o.  
  2. ↑ a b Base de données Léonore / N° de Notice : c-320965. www.leonore.archives-nationales.culture.gouv.fr (Hozzáférés: 2024. május 17.)
  3. ↑ a b c d e f g Răzvan Moceanu: Elena Văcărescu – prima femeie primită în Academie, „poeta neliniştii divine”. Povestea sfâşietoare de dragoste cu regele Ferdinand. www.radioromaniacultural.ro (2022. február 17.) (Hozzáférés: 2024. május 17.)
  4. ↑ Hélène Vacaresco. www.academie-francaise.fr (Hozzáférés: 2024. május 17.)
  5. ↑ Lucian Boia: Miért más Románia? Kolozsvár: Koinónia. 2014. 43. o. ISBN 9789731650982  
  6. ↑ a b Török Zsuzsa: Korona és lant. Carmen Sylva és a szerzőség modern létmódja a 19. századi magyar sajtóban. Médiakutató, XVI. évf. 1. sz. (2014)
  7. ↑ a b Tomei D. Ioana – Cristina: Elena Văcărescu scriitoarea. litere.uaic.ro (2022) (Hozzáférés: 2024. május 18.) [doktori értekezés kivonata]
  8. ↑ a b c d e Anca Beatrice Todireanu: Elena Văcărescu – „ambasadoarea sufletului românesc”. Forbes România, (2017. április 19.)
  9. ↑ a b Elisabeth Bouleanu: Iubirea interzisă dintre principele Ferdinand şi Elena Văcărescu: „Majestate, aiasta nu se poate!“. historia.ro (Hozzáférés: 2024. május 18.)
  10. ↑ a b c d Elena Văcărescu, 'ambasadoarea sufletului românesc. www.agerpres.ro (2018. március 22.) (Hozzáférés: 2024. május 18.)
  11. ↑ La 11 iunie 1925, două scriitoare cu „rude mari, împărăteşti”, Elena Văcărescu şi Anna de Noailles, au fost alese membre de onoare ale Academiei Române. cersipamantromanesc.wordpress.com (2018. június 11.) (Hozzáférés: 2024. május 21.)
  12. ↑ Demény János: Dilemmák Thomas Mann 1936. június 8-i naplófeljegyzése körül. Irodalomtörténeti Közlemények, LXXXIII. évf. 5–6. sz. (1979)
  13. ↑ Carol June Bradley: Index to Poetry in Music: A Guide to the Poetry Set as Solo Songs by 125 Major Song Composers. London–New York: Routledge. 2003. 819. o. ISBN 0415943027  
  14. ↑ Marin Iancu: Elena Vãcãrescu - “Ambasadoarea sufletului românesc”. Bucureștiul literar și artistic, XII. évf. 3–4. sz. (2022)
  15. ↑ C. R: Henri Coandă – világhírű asszonyokról. Dolgozó Nő, XXVII. évf. 11. sz. (1971)
  16. ↑ [Le Tartare] Gabrielle Ferrari (1851-1921). data.bnf.fr (Hozzáférés: 2024. május 18.)
  17. ↑ [Le Cobzar] Gabrielle Ferrari (1851-1921). data.bnf.fr (Hozzáférés: 2024. május 18.)
  18. ↑ Școala Gimnazială "Elena Văcărescu" / Istoric. www.scoalaelenavacarescu.ro (Hozzáférés: 2024. május 21.)
  19. ↑ Gazetteer of Planetary Nomenclature / VENUS – Văcărescu. planetarynames.wr.usgs.gov (Hozzáférés: 2024. május 21.)
  20. ↑ Stamp catalog : Stamp › Elena Văcărescu. colnect.com (Hozzáférés: 2024. május 21.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Elena_Văcărescu&oldid=27149149”