Fazekas Sámuel

(1887–1937) magyar újságíró, lapszerkesztő

Fazekas Sámuel, születési és 1918-ig használt nevén Fried Samu[3] (Gönc, 1887. augusztus 24.[4]Miskolc, 1937. december 11.) újságíró, lapszerkesztő, Fazekas György (1914–1984) író, újságíró apja.

Fazekas Sámuel
SzületettFried Samu
1887. augusztus 24.[1]
Gönc[1]
Elhunyt1937. december 11. (50 évesen)[2]
Miskolc
Állampolgárságamagyar
GyermekeiFazekas György
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Fried Ignác bádogos és Berkovics Rebeka fiaként született zsidó családban. Kezdetben nyomdászként dolgozott, majd az első világháború idején a kassai Felsőmagyarország című néplap munkatársa lett. Később Egerben, majd Brassóban dolgozott. A „lapcsinálás” mesterségét Budapesten, mégpedig Miklós Andornál, Az Est tulajdonos-főszerkesztőjénél tanulta. Néhány hónappal a miskolci Reggeli Hírlap megalapítását követően – 1918. június 14-én – átvette a lap szerkesztését. A Tanácsköztársaság idejét leszámítva, kilenc éven keresztül állt a lap élén. A kommün fennállása alatt közel másfél hónapig Bécsben tartózkodott.

Nem sokkal azután, hogy átvette a főszerkesztést, megvásárolta a lapot. 1919 júniusában már Fazekas Sámuel neve szerepel tulajdonosként a lap impresszumában. 1922-ig birtokolta a lapot, amíg meg nem alakult a Reggeli Hírlap Részvénytársaság. Nem csak mint szerkesztőséget működtette, hanem kulturális központtá igyekezett fejleszteni vállalkozását. A lapvállalat leányvállalataként megszervezte a „Kölcsönkönyvtár”-at és az „Olvasóterem”-et. 1926 decemberében anyagi problémák miatt egyesült a Reggeli Hírlap és miskolci laptársa, a Miskolci Napló kiadóhivatala. 1927 júliusában elbocsátották, s ettől kezdve betegsége miatt nem folytatott újságírói tevékenységet. Utolsó éveiben súlyos tüdőbajjal küzdött.

Felesége Steiner Janka volt, akitől három gyermeke született.

A miskolci avasi zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2022. november 29.)
  2. Fazekas Sámuel, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04196.htm
  3. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 86098/1918. Forrás: MNL-OL 30792. mikrofilm 669. kép 2. karton
  4. Születési bejegyzése az abaújszántói izraelita hitközség születési akv. 67/1887. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. november 29.)

Források szerkesztés

  • Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 263. o.  Online elérés
  • szerk.: Halmay Béla – Leszih Andor: Magyar városok monografiája V. – Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont megyebeli községek, 245–253. o. (1929). Hozzáférés ideje: 2022. november 29. 
  • Zircz, Péter (1966). „A miskolci „Reggeli Hírlap“ történetéből”. Borsodi Szemle (Magyarország) 10 (3), 73–75. o. (Hozzáférés: 2022. november 29.)  

További információk szerkesztés