Iráni nyelvek
Az iráni nyelvek (régiesen iranoárja nyelvek) az indoeurópai nyelvcsaládon belül az indoiráni nyelvekhez tartoznak. 2008-as becslés alapján kb. 150 millió ember beszéli anyanyelvként e nyelvek valamelyikét, míg további 30-50 millió második nyelvként.[1]
| Iráni nyelvek | |
| Nyelvcsalád | indoeurópai indoiráni iráni nyelvek |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Iráni nyelvek témájú médiaállományokat. | |
Az Ethnologue nyelvkatalógus alapján 86 iráni nyelv létezik, ezekből a legnagyobbak a perzsa, pastu, kurd és a beludzs. Az iráni nyelvek beszélői többségében muzulmánok, ugyanakkor jelentős keresztény és egyéb vallású populáció is van köztük. Az oszétok többsége például ortodox keresztény, a kurdok egy kisebb része pedig jazidi vallású.
Történelem szerkesztés
Történelmi felosztás alapján 3 csoportja:
- óiráni (Kr. e. 400-ig),
- közép-iráni (Kr. e. 400 - Kr. u. 900),
- új iráni (900-tól kezdve).
Az óiráni csoportba tartozik az óperzsa és az aveszta. A közép-irániba a pártus és a baktriai.
Az ókorban az iráni népeknek nagy szerepük volt a kulturális életben. Írásbeliségük az Óperzsa Birodalom fennállása alatt vette kezdetét, amikor az óperzsa ékírás (betűírás) kialakult, pl. Dareiosz (Dárius) király biszotuni felirata. De ezt a nehézkes írást az óperzsa birodalom közigazgatásában nem tudták használni, helyette az arámi írást alkalmazták arámi anyanyelvű írnokokkal és fordítókkal. Az óiráni nyelvek egyike volt a méd, amelynek állami-közigazgatási terminológiáját átvették az óperzsa államigazgatás tisztviselői. A többi óiráni népeknek más-más írásuk volt, így a szogdok az arámi írás változatát használták (szogd ábécé) és adták tovább más népeknek, így a mongoloknak. Óiráni az avesztai nyelv, a Kr. e. 1. évezred második felében a zoroaszteri vallás nyelve, amely a középperzsa ábécével került lejegyzésre a 4. században.[2]
A középiráni vagy pehlevi nyelvek közé tartozik a középperzsa, amelyet módosított arámi ábécével írtak, a párthus (pártus) a horezmi (hvárizmi) nyelv (a Kr. e. 2. századtól a 15. századig az Amu-darja alsó folyásánál), amelyet a 8. századtól kezdve az iszlám felvétele után arab betűkkel írtak és az alán nyelv, amelynek folytatása az oszét és a mai, illetve a középkori jász. (A jászok a 13. században betelepültek hazánkba, de elmagyarosodtak és nyelvük a 16. században kihalt.)
Az ó- és a középiráni nyelvekből a finnugor szókincsbe került szavak: árva, méz, szarv, száz stb. A magyar nyelvbe kerültek: tej, tehén, vár, város, szekér, ezer; az alán nyelvből pedig: egész, gazdag, kard, méreg, üveg, verem, zöld stb.[2]
A szarmata és szittya (szkíták) népek, az ókori Eurázsia lakói, irániak voltak, de nyelvükből nem maradtak fenn szövegemlékek.
Fő nyelvek szerkesztés
|
KELETI CSOPORT (kb. 35 millió ember)
|
NYUGATI CSOPORT (kb. 115 millió ember)
|
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Windfuhr, Gernot. The Iranian languages
- ↑ a b Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, 2003
- ↑ A tokhárok valódi nyelve, amely nem tévesztendő össze az indoeurópai – de nem indoiráni – tokhár nyelvvel.
Források szerkesztés
- Kümmel, Martin Joachim. "Areal developments in the history of Iranic: West vs. East." BOOK OF ABSTRACTS.
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranische Sprachen című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranian languages című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.