MC Ducky, polgári nevén Alszászi Tímea (Budapest, 1975. július 8.) az Emergency House együttes egykori tagja, az első magyar női rapper.

MC Ducky
Életrajzi adatok
Születési névAlszászi Tímea
ÁlnévMC Ducky
Született1975július 8. (48 éves)
Budapest, magyar
Pályafutás
Műfajokhiphop, club/dance
Aktív évek1995 -
Kapcsolódó előadó(k)Dopeman
Hangszerének, rap
Tevékenységrapper
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Két öccse van, László és Zoltán. Gyerekkorában kajak-kenuzott és teniszezett, cselgáncsban pedig eljutott a narancssárga övig. 1992-ben jelentkezett Zoltán Erika tánciskolájába, és az Emergency House tagja lett.

2000-ben szólókarrierbe kezdett, Dopeman közreműködésével elkészítette első önálló raplemezét, és feltűnt O.J. Sámson egyik videóklipjében is.

2005-ben a Cool TV-n a Kontráné című műsort vezette Bútor Mónikával. 2008. áprilisában szerepelt a TV2 Hal a tortán és az RTL Klub Rettegés foka című műsorában. Emellett a rádiózást is kipróbálta, a Juventus Rádió szombati élő műsorában, a Sztársávban Várkonyi Attila munkáját segítette.

2008. májusában megjelent második albuma a Kacsamesék, amelyen két duett is hallható; az egyik Galambos Dorinával, a másik pedig a Fekete vonat énekesnőjével, Fatimával.

2012-ben a Lounge Rádió pénteki Friday Music Selection illetve a szombati Erotic Saturday című műsorát vezeti.

Albumok szerkesztés

Emergency House szerkesztés

MC Ducky szerkesztés

Források szerkesztés