Wikipédia

Nagy sárgafejű keselyű

madárfaj

A nagy sárgafejű keselyű (Cathartes melambrotus) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj.[1][2]

Nagy sárgafejű keselyű
Repülés közben
Repülés közben
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Telluraves
Csoport: Afroaves
Rend: Újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes)
Család: Újvilági keselyűfélék (Cathartidae)
Nem: Cathartes
Illiger, 1811
Faj: C. melambrotus
Tudományos név
Cathartes melambrotus
Wetmore, 1964
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nagy sárgafejű keselyű témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy sárgafejű keselyű témájú médiaállományokat és Nagy sárgafejű keselyű témájú kategóriát.

1964-ig azonosnak tartották a kis sárgafejű keselyűvel (Cathartes burrovianus).[3] Az előfordulási területe Dél-Amerika trópusi, alföldi nedves esőerdői. Eléggé nagy madár, hiszen a szárnyfesztávolsága 166–178 centiméter, testhossza 64–75 centiméter, testtömege pedig 1,65 kilogramm. A csupasz fején és nyakán kívül, a testét fekete tollazat borítja. A csupasz, azaz toll nélküli bőrrészek színe a sötétsárgától a halvány narancs változatai. Mint rokonainak, a nagy sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), ezért alig képes hangokat kiadni. Az általa kiadott hangok főképp sziszegő- vagy mély torokhangokra hasonlítanak.

A nagy sárgafejű keselyű dögevő madárfaj. Az elpusztult állatokból álló táplálékát látásának és – a madarak között ritkaságszámba menő tulajdonságnak – a kiváló szaglásának köszönhetően találja meg. Habár könnyen megtalálja a táplálékát, a nagyobb emlősök esetében – mivel gyenge a csőre – kénytelen megvárni a nagyobb rokonait, köztük a királykeselyűt (Sarcoramphus papa), hogy az megkezdje az elhullott állatok tetemét. Mint a többi újvilági keselyű és a világ sok más madara, energiatakarékosság miatt a nagy sárgafejű keselyű is a felemelkedő, meleg levegőoszlopokat, az úgynevezett termikeket használja fel a repüléskor. A termikek segítségével nagy távokat tesz meg, viszonylag kevés energia felhasználása mellett. Tojásait barlangokba vagy kettétört fák csonkjaiba rakja. Fiókáit visszaöklendezett dögmaradványokkal táplálja.

Neve szerkesztés

1964-ig a természettudomány a nagy sárgafejű keselyűt és a kis sárgafejű keselyűt nem különítette el, egy fajnak a sárgafejű keselyűnek ismerték el őket. Alexander Wetmore amerikai ornitológus és ornitológiai őslénykutató állapította meg, hogy valójában két külön fajról van szó és szétválasztotta a fajokat.[1]

A nagy sárgafejű keselyűnek a tudományos madárnem neve a latinosított Cathartes, melynek magyar jelentése: „tisztító”, „fertőtlenítő”. A szó a görögből származik: kathartēs/καθαρτης.[4][5]

Rendszertani besorolása és rokonsága szerkesztés

 
Legközelebbi rokona a kis sárgafejű keselyű

A szóban forgó madárnak és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan.[6] Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a kettő mégsem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat manapság még vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban.[7] A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne sorolni,[8] vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra.[9] Azonban a legújabb genetikai kutatások és vizsgálatok azt eredményezték, hogy az újvilági és az óvilági keselyűk nem közeli rokonai a sólyomalakúaknak, továbbá az újvilági keselyűk és a gólyafélék között sincs rokonság.[10] Mindkét keselyű csoport a nagyobb taxonszintű Afroaves csoport bazális tagja.[11] Az óvilági keselyűformák egyéb vágómadár-alakúakkal együtt, mint például: a sasformákkal (Aquilinae), az ölyvformákkal (Buteoninae), a kányaformákkal (Milvinae) stb.,[12][13] valamint a halászsassal (Pandion haliaetus) és a kígyászkeselyűvel (Sagittarius serpentarius) alkotják az Afroaves madárcsoport nagyobb részét.[13] A testvértaxonként szereplő újvilági keselyűalakúak rendje manapság csak a 7 recens fajt foglalja magába.[11]

Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union (wd)) dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette ezt a madárcsoportot; de továbbá megjegyezte, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes).[6] A családján belül a nagy sárgafejű keselyű legközelebbi rokonai a Cathartes nembéli kis sárgafejű keselyű[14] és a pulykakeselyű (Cathartes aura) (Linnaeus, 1758).[15] Mint a királykeselyűnek és a pulykakeselyűnek, a nagy sárgafejű keselyűnek is 80 diploid kromoszómája van.[16]

Előfordulása szerkesztés

A nagy sárgafejű keselyű főbb előfordulási területe a dél-amerikai, trópusi Amazonas-medencében található. Elterjedésének északi felén Kolumbia délkeleti részétől, Dél- és Kelet-Venezuelán keresztül, Guyanáig, Surinameig és Francia Guyanáig található meg, míg délen Kelet-Perutól, Kelet-Ecuadortól és Kelet-Bolíviától kezdve, egészen Brazília északi és nyugati részéig lelhető fel. A közép-amerikai Nicaraguában és Panamában csak ritka vendég.[1] Az Andokból, az Andoktól nyugatra és északra fekvő alföldekről, valamint Dél-Amerika legészakibb és -keletibb részeiről és a szubtrópusi, déli régiókról teljesen hiányzik. A nyílt területeket és a magas hegységeket kerüli; 900 méternél magasabbra nem hatol fel.[1] Becslések szerint a világszintű előfordulási területe körülbelül 6 700 000 négyzetkilométert foglal magába.[1]

Megjelenése szerkesztés

 
Messziről könnyen összetéveszthető a rokonaival
 
Rajz a madárról

Amint neve is mondja a nagy sárgafejű keselyű nagyobb, mint a kis sárgafejű keselyű, bár nem olyan sokkal. Az átlagos méretű példány testhossza 64–75 centiméter, szárnyfesztávolsága 166–178 centiméter és testtömege 1650 gramm.[17] Farktollai 25–29 centiméter hosszúak.[18] Tollazata fénylő fekete, zöldes vagy lilás árnyalattal. A torka és fejének oldalai tollazat nélküliek. A csupasz bőre a sötét sárgától a halvány narancssárgáig változhat; feje teteje kékes.[19] Tarkója és orrlyukainak tájéka világos rózsaszínes. Szárnyainak belső fele szintén fekete, míg az evezőtollak világosak. Az evezőtollak töve fentről nézve fehérnek tűnik.[20] A farktollai kerekítettek és eléggé hosszúak; néha túlérnek a nyugalmi állapotban lévő szárnyvégeken. A hím és tojó között nincsen nemi kétalakúság, azaz ugyanúgy néznek ki.[21] A kirepült, de még fiatal példány nagyon hasonlít a felnőttre, azonban szürkés a feje.

A szivárványhártyája (iris) vörös színű. A lábfejei feketék, a csőre pedig hússzínű, sötét lábai az urohidrózis következtében lerakodott húgysavtól fehéresen csíkozottak. A felső szemhéján egy hiányos szempillasor van, míg az alsó szemhéján két szempillasor látható.[22] A csőre vastag, kerekített és a végén horog látható.[23] Az elülső lábujjai hosszúak, a tövüknél úszóhártyásak és nem alkalmasak a fogásra. Az orrlyukak a csőr alapjánál lévő húsos részen (cere) találhatók meg. Az orrlyukainak a nyílásai vízszintesen ülnek; az orrlyukak között hiányzik az orrsövény (septum nasi). Mint a többi újvilági keselyű esetében, a nagy sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője, emiatt igen szegényes a „szókincse”, amely sziszegő és mély torokhangokból tevődik össze.[24]

A nagy sárgafejű keselyűt egyesek összetévesztik a rokon pulykakeselyűvel és a kis sárgafejű keselyűvel. A két sárgafejű keselyű között a különbségek a következők: amint neve is mutatja, a nagy sárgafejű keselyű nagyobb, mint a kis sárgafejű keselyű, továbbá a farktollai is hosszabbak és szélesebbek. Tollazata sötétebb és fényesebb fekete, míg a kisebb fajé barnásabb árnyalatú. A nagynak a feje sötétebb sárga, és kevésbé narancssárgás-rózsaszínes árnyalatú; lábai is sötétebbek. Szárnyai szélesebbek és repülés közben kevésbé ver velük; a vitorlázás nagymestere.[18] A többi Cathartes-fajtól eltérően a nagy sárgafejű keselyűnek sötétebb elsődleges tollai és világosabb másodlagos tollai vannak; ezek szembetűnő kontrasztot eredményeznek. A nagyobb testű madár főleg erdőlakó, míg a kisebb testű rokon a nyílt térségek lakója.[25] Méretben majdnem azonos a pulykakeselyűvel; a két faj messziről alig különböztethető meg, azonban közelebbről a fejük színe árulja el a fajt - a pulykakeselyű feje élénk vörös színű. A pulykakeselyű és a nagy sárgafejű keselyű szárnyainak belső fele is hasonló, de az utóbbinál egy merőleges vastag, halvány-sötét sáv húzódik a szárny közepén.[26]

Életmódja szerkesztés

A természetes élőhelye a trópusokon lévő alföldi esőerdők. Kerüli a magasan fekvő területeket.[1] A sűrű erdők lakója; azonban néha a nyílt terepre is kimerészkedik, de csak ritkán. A sűrű erdőtől sohasem távolodik messzire, hiszen itt talál védelmet és fészkelőhelyeket.[20]

 
A termikeken vitorlázva keresi táplálékát

Pihenéskor a lomb nélküli, elhalt fákra száll, hogy közben figyelhesse a terepet. A levegőben vitorlázva keresi dögökből és kisebb állatokból álló táplálékát. Általában magányosan vagy párban repül, csak ritkán verődik csapatokba. Röpte erőteljes és tartós. A termikeknek, azaz a felszálló, meleg lebegőoszlopoknak köszönhetően a repülése könnyed, vitorlázó; alig ver a szárnyaival.[23] Vitorlázás közben a széttárt szárnyai kissé felemelkednek, azaz nem ülnek a testtel egy síkban.[20] Mint a gólyafélék (Ciconiidae) és minden újvilági keselyűféle, a nagy sárgafejű keselyű is gyakorolja az úgynevezett urohidrózist, mely a párolgás hűtő hatását kihasználva a lábakra ürítés útján hűti testüket. E tevékenység miatt a madár lába gyakran fehér színű, mivel rajta húgysavréteg képződik.[27]

Táplálkozása szerkesztés

 
Mivel szaglása jó, a sűrű esőerdőben is rátalál táplálékára

A nagy sárgafejű keselyű teljesen dögevő madárfaj; kizárólag elpusztult állatok tetemeivel táplálkozik. Az utakon elütött állatoktól, a ragadozók által megölt, vagy betegségben és öregségben elpusztult állatokig mindenféle tetemet elfogyaszt. Habár a friss húst kedveli, és a legtöbbször ő a legelső a dögnél, mivel gyenge csőrrel rendelkezik, a nagyobb, keményebb bőrű emlősök esetében kénytelen megvárni a nagyobb és erősebb csőrű újvilági keselyűk - királykeselyű és pulykakeselyű - megérkezését, utána pedig azok lakomáját.[28][29] Több napos dögből a nagy sárgafejű keselyű sem eszik, mert abban már túlságosan elszaporodtak a toxikus mikroorganizmusok.[30] Akármilyen vízforrás jó neki, még ha az piszkos pocsolya is.[23] Mint a világ összes keselyűje és más dögevője, a nagy sárgafejű keselyű is az életmódjának, táplálkozásának köszönhetően jót tesz a környezetének; eltakarítva a dögöket, gátat vet a betegségek terjedésének.[29]

Jó látása mellett, kitűnő szaglása – mely ritkaság a madarak körében – is segíti a dögök megtalálását. A talajhoz közel repülve megérzi a szétbomló dögökből áradó etil-merkaptán nevű gáz szagát. Az agyában a szaglásért felelős agyrész jóval nagyobb, mint más ugyanakkora méretű állatoknál.[30] Ennek a jól kifejlett érzékének köszönhetően ez a keselyűfaj a fák lombkoronái fölött repülve, anélkül, hogy látná a dögöt, pontosan be tudja határolni. Az olajipar a madárnak ezt a tulajdonságát úgy használja fel, hogy a gáz- és olajvezetékekbe etil-merkaptánt eresztenek, és ha a gáz valahol szivárog, akkor odacsalja a madarat és így jelzi a meghibásodást.[31]

Szaporodása szerkesztés

Amint a kis sárgafejű keselyű, a nagy sárgafejű keselyű sem épít fészket magának. Tojásait a sziklák szélére, barlangokba, fák csonkjaiba, vagy éppen a talajra rakja le. A tojások krémszínűek, számos barna ponttal; a barna pontozás egyre sűrűbb a tojás vastagabb vége felé.[20] A fészekalj 1–3 tojásból állhat, bár az átlag két darab tojás.[23] A frissen kikelt fiókák magatehetetlenek – vakok, csupaszok és mozogni is alig képesek. A pihéjük is csak később nő ki. Mindkét szülő gondozza és táplálja fiókáit. A fiókák tápláléka részben megemésztett, visszaöklendezett állati maradványokból áll.[23] Körülbelül 2–3 hónapos korukban repülnek ki a fiatal nagy sárgafejű keselyűk.[32]

Védelme szerkesztés

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként kezeli ezt az újvilági keselyűfélét. A nagy sárgafejű keselyű becsült előfordulási területe körülbelül 6 700 000 négyzetkilométert foglal magába. Ezen a területen 100 000–1 000 000 példány élhet.[33] Az eddigi kutatások szerint az állományai stabilak, és nincsenek veszélyben.[1]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c d e f g BirdLife International: 'Cathartes melambrotus'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  2. ↑ Species account: Greater Yellow-headed Vulture Cathartes melambrotus'. Global Raptor Information Network , 2014. május 8. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 29.)
  3. ↑ Wetmore, Alexander (1964). „A revision of the American vultures of the genus Cathartes”. Smithsonian Miscellaneous Collections 146 (6), 15–17. o.  
  4. ↑ Liddell, Henry George. Greek-English Lexicon, Abridged Edition. Oxford: Oxford University Press (1980). ISBN 0-19-910207-4 
  5. ↑ Holloway, Joel Ellis. Dictionary of Birds of the United States: Scientific and Common Names. Timber Press, 59. o. (2003). ISBN 0-88192-600-0 
  6. ↑ a b Remsen, J. V., Jr.; Cadena, C. D.; Jaramillo, A.; Nores, M.; Pacheco, J. F.; Robbins, M. B.; Schulenberg, T. S.; Stiles, F. G.; Stotz, D. F. and Zimmer, K. J.. A classification of the bird species of South America. [archivált változat]. South American Classification Committee (2007.). Hozzáférés ideje: 2007. október 15. [archiválás ideje: 2002. március 2.]  Archivált másolat. [2009. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 27.)
  7. ↑ Charles Sibley és Burt L. Monroe. Distribution and Taxonomy of the Birds of the World {{{title}}}. Yale University Press. ISBN 0-300-04969-2. (1990.). Hozzáférés ideje: 2007. április 11. 
  8. ↑ Sibley, Charles G. and Jon E. Ahlquist. Phylogeny and Classification of Birds: A Study in Molecular Evolution. Yale University Press (1991). ISBN 0-300-04085-7 
  9. ↑ (2006) „Diversification of Neoaves: Integration of molecular sequence data and fossils”. Biology Letters 2 (4), 543–7. o. DOI:10.1098/rsbl.2006.0523. PMID 17148284.  
  10. ↑ (2008. április 25.) „A phylogenomic study of birds reveals their evolutionary history”. Science 320 (5884), 1763–68. o. DOI:10.1126/science.1157704. PMID 18583609.  
  11. ↑ a b (2014. április 25.) „Whole-genome analyses resolve early branches in the tree of life of modern birds”. Science 346 (6215), 1320–1331. o. [2015. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1126/science.1253451. PMID 25504713. (Hozzáférés: 2016. május 27.)  
  12. ↑ (2005. november 1.) „Phylogeny of eagles, Old World vultures, and other Accipitridae based on nuclear and mitochondrial DNA”. Molecular Phylogenetics and Evolution 37 (2), 327–346. o. DOI:10.1016/j.ympev.2005.04.010. ISSN 1055-7903. PMID 15925523. (Hozzáférés: 2011. május 31.)  
  13. ↑ a b (2007. november 6.) „Phylogeny, diversity, and classification of the Accipitridae based on DNA sequences of the RAG-1 exon”. Journal of Avian Biology 38 (5), 587–602. o. DOI:10.1111/j.2007.0908-8857.03971.x.  
  14. ↑ BirdLife International: 'Cathartes burrovianus'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  15. ↑ BirdLife International: 'Cathartes aura'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  16. ↑ Tagliarini, Marcella Mergulhão; Pieczarka, Julio Cesar; Nagamachi, Cleusa Yoshiko; Rissino, Jorge; de Oliveira, Edivaldo Herculano C. (2009). „Chromosomal analysis in Cathartidae: distribution of heterochromatic blocks and rDNA, and phylogenetic considerations”. Genetica 135 (3), 299–304. o. DOI:10.1007/s10709-008-9278-2. PMID 18504528.  
  17. ↑ Greater Yellow-headed Vulture, Cathartes melambrotus -Accipitriforme Order – Cathartidae Family. (Hozzáférés: 2017. július 1.)
  18. ↑ a b Ferguson-Lees, James. Raptors of the World. Houghton Mifflin Field Guides, 86. o. (2001). ISBN 0-618-12762-3 
  19. ↑ Brown, Leslie and Amadon, Dean. Eagles, Hawks, and Falcons of the World. McGraw-Hill, 178. o. (1968). ISBN 1-55521-472-X 
  20. ↑ a b c d Hilty, Stephen L.. A Guide to the Birds of Colombia. Princeton University Press, 88. o. (1977). ISBN 0-691-08372-X 
  21. ↑ Blake, Emmett Reid. Manual of Neotropical Birds. University of Chicago Press, 262. o. (1977). ISBN 0-226-05641-4 
  22. ↑ Fisher, Harvey I. (1942. február 1.). „The Pterylosis of the Andean Condor”. Condor 44 (1), 30–32. o. DOI:10.2307/1364195.  
  23. ↑ a b c d e Terres, J. K.. The Audubon Society Encyclopedia of North American Birds. New York, NY: Knopf, 957. o. (1980). ISBN 0-394-46651-9 
  24. ↑ Feduccia, J. Alan. The Origin and Evolution of Birds. Yale University Press, 300. o. (1999). ISBN 0-226-05641-4 
  25. ↑ Amadon, Dean (1977). „Notes on the Taxonomy of Vultures”. Condor 79 (4), 413–416. o. DOI:10.2307/1367720.  
  26. ↑ The Birds of Ecuador by Robert S. Ridgely & Paul Greenfield. Cornell University Press (2001), ISBN 978-0-8014-8722-4.
  27. ↑ Sibley, Charles G. and Jon E. Ahlquist. Phylogeny and Classification of Birds: A Study in Molecular Evolution. Yale University Press (1991). ISBN 0-300-04085-7 
  28. ↑ Muller-Schwarze, Dietland. Chemical Ecology of Vertebrates. Cambridge University Press, 350. o. (2006). ISBN 0-521-36377-2 
  29. ↑ a b Gomez, LG; Houston, DC; Cotton, P; Tye, A (1994). „The role of greater yellow-headed vultures Cathartes melambrotus as scavengers in neotropical forest”. Ibis 136 (2), 193–196. o. DOI:10.1111/j.1474-919X.1994.tb01084.x.  
  30. ↑ a b Snyder, Noel F. R. and Helen Snyder. Raptors of North America: Natural History and Conservation. Voyageur Press, 40. o. (2006). ISBN 0-7603-2582-0 
  31. ↑ Profile Greater Yellow-headed Vulture. avibirds.com. (Hozzáférés: 2017. július 2.)
  32. ↑ Howell, Steve N.G. and Webb, Sophie (1995). A Guide to the Birds of Mexico and Northern Central America. New York: Oxford University Press, p. 174. ISBN 0-19-854012-4.
  33. ↑ BirdLife International (2007) Greater Yellow-headed Vulture Cathartes melambrotus Archiválva 2016. augusztus 3-i dátummal a Wayback Machine-ben.

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Greater yellow-headed vulture című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nagy_sárgafejű_keselyű&oldid=26693253”