Oxidálószer
A kémiában oxidálószernek nevezik az olyan anyagot, amely képes más anyagot oxidálni – azaz képes tőlük elektront felvenni. Közönséges oxidálószer az oxigén, a hidrogén-peroxid és a halogének.
Az egyik értelemben az oxidálószer olyan kémiai részecske, amely kémiai reakcióban egy vagy több elektront vesz fel. Ebben az értelemben az oxidálószer a redoxireakció egyik résztvevője. A másik értelemben az oxidálószer olyan kémiai anyag, amely elektronegatív atomot – ez gyakran oxigén – ad át a szubsztrátra. Az égés, számos robbanás és a szerves redoxireakciók is ilyen atomtranszferrel járnak.
Elektronakceptorok szerkesztés
Az elektronakceptorok elektrontranszfer-reakciókban vesznek részt. Az oxidálószert ilyenkor elektronakceptornak, a redukálószert pedig elektrondonornak nevezzük. Klasszikus oxidálószer a Fe(C5H5)+2 ferrocéniumion, mely egy elektron felvételével ferrocénné – Fe(C5H5)2 – alakul. A kereskedelemben is kapható egyik legerősebb szerves elektronakceptor a „magic blue”, ez a gyök kation a N(C6H4-4-Br)3 származéka.[1]
Atomtranszfer reagensek szerkesztés
A köznapibb értelemben az oxidálószerek oxigénatomot adnak át a szubsztrátnak. Ilyenkor az oxidálószert oxigénező reagensnek vagy oxigénatom-transzferáló (OAT) ágensnek is lehet nevezni.[2] Ezek közé tartozik például a MnO−4 (permanganát), CrO2−4 (kromát), OsO4 (ozmium-tetroxid) és különösen a ClO−4 (perklorát). Vegyük észre, hogy a fenti vegyületek mindegyike oxid.
Egyes esetekben a fenti oxidok elektronakceptorként is szolgálhatnak, erre példa a MnO−4 → MnO2−4 (manganát) átalakulás.
Gyakori oxidálószerek szerkesztés
- oxigén (O2)
- ózon (O3)
- hidrogén-peroxid (H2O2) és más szervetlen peroxidok, a Fenton-reagens
- fluor (F2), klór (Cl2) és a többi halogén
- salétromsav (HNO3) és a nitrátok
- kénsav (H2SO4)
- peroxo-dikénsav (H2S2O8)
- peroxo-monokénsav (H2SO5)
- klorit, klorát, perklorát és más analóg halogénvegyületek
- hipoklorit és más hipohalogenitek, köztük a hipó (NaClO) is
- hatértékű krómvegyületek, például krómsav, dikrómsav, króm-trioxid, piridínium-klorokromát és kromát/dikromát sók
- permanganátok, például a kálium-permanganát
- nátrium-perborát
- dinitrogén-monoxid (N2O), nitrogén-dioxid/dinitrogén-tetroxid (NO2 / N2O4)
- kálium-nitrát (KNO3), a lőpor oxidálószere
- nátrium-bizmutát
- cérium(IV)-vegyületek, például az ammónium-cérium(IV)-nitrát és cérium(IV)-szulfát
Gyakori oxidálószerek és termékeik szerkesztés
| Oxidálószer | Termék(ek) |
|---|---|
| O2 oxigén | többféle, többek között a H2O és CO2 oxidok |
| O3 ózon | többféle, többek között ketonok, aldehidek és H2O; lásd ozonolízis |
| F2 fluor | F− |
| Cl2 klór | Cl− |
| Br2 bróm | Br− |
| I2 jód | I−, I−3 |
| ClO− hipoklorit | Cl−, H2O |
| ClO−3 klorát | Cl−, H2O |
| HNO3 salétromsav | NO nitrogén-monoxid NO2 nitrogén-dioxid |
| SO2 kén-dioxid | S kén (Claus-eljárás, ultramarin gyártása, de inkább redukálószer) |
| hatértékű króm CrO3 króm-trioxid CrO2−4 kromát Cr2O2−7 dikromát |
Cr3+, H2O |
| MnO−4 permanganát MnO2−4 manganát |
Mn2+ (savban) vagy MnO2 (lúgban) |
| RuO4 ruténium-tetroxid OsO4 ozmium-tetroxid |
szerves laboratóriumi szintézisekben |
| H2O2 és más peroxidok | többféle, köztük oxidok és H2O |
| Tl(III)-vegyületek | Tl(I)-vegyületek, szerves laboratóriumi szintézisekben |
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ N. G. Connelly, W. E. Geiger (1996). „Chemical Redox Agents for Organometallic Chemistry”. Chemical Reviews 96 (2), 877–910. o. DOI:10.1021/cr940053x. PMID 11848774.
- ↑ Smith, Michael B.. Advanced Organic Chemistry: Reactions, Mechanisms, and Structure, 6th, New York: Wiley-Interscience (2007. április 24.). ISBN 978-0-471-72091-1
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben az Oxidizing agent című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.