Simonyi Ernő
Simonyi és varsányi Simonyi Ernő (Zsámbokrét, 1821. december 18. – Abbázia, 1882. március 28.) országgyűlési képviselő.
| Simonyi Ernő | |
 | |
| Született | 1821. december 18. Zsámbokrét |
| Elhunyt | 1882. március 28. (60 évesen) Abbázia |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | országgyűlési képviselő |
| Tisztsége |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Simonyi Ernő témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Iskoláit Nyitrán, Tatán, Vácon, Nagyszombatban és Pozsonyban járta. 1848 előtt Nyitra-, Trencsén- és Bars megyék közgyűlésein tevékeny részt vett a közügyek tárgyalásában, mindig az ellenzék soraiban. 1848-ban Nyitra megye bajmóci járásának törvényszéki elnöke volt és a privigyei kerületben a választók nagy többsége országgyűlési képviselőnek választotta; de a választás formahiány miatt nem igazoltatván, megyéjébe visszatért. Előbb egy Hurbán elleni expedícióban vett részt, mint önkéntes, később Lipótváron magát kiképezvén, a Simunics elleni hadjáratban szintén mint önkéntes tüzér működött; de az év végével megyéjét az ellenség megszállván, Komáromba menekült, ahol a téli ostrom alatt intézett kirohanások alkalmával többször kitüntette magát.
1849 elején gerillacsapatot toborzott és február havában, mint annak parancsnoka, Nyitra és Bars megyében az ellenség háta mögött működött,[1] de 70 emberből álló csapata szétveretvén, március végével Debrecenbe ment; onnét azonban az ellenség elvonultával csakhamar visszajött Nyitra megyébe és mint központi főbírónak, a hadsereg szervezetében és újoncozásában, valamint a megyében tanyázó három hadosztály élelmezésében kitűnő része volt. A hadi szerencse fordultával ismét honvéd lett és Komáromot védte Klapka tábornokkal. A vár feladása után külföldre menekült.
Hamburgból, ahol csak néhány hónapot töltött, 1850-ben Angliába ment és ott 1853-tól a Payne nevű kvéker családnál Bridgewaterben mint nevelő hat évet töltött. Időközben növendékével huzamosb időre Párizsba utazott és ott az «Éole des mines» «College de France» «Jardin des Plantes» és a «Sorbonne» tanintézeteket látogatta, szorgalmasan tanulmányozván a vegy- és természettani tudományokat. Tanítványai letévén a doktori vizsgát, e családot 1857 végén elhagyta, Londonba költözött és hét évig a föld- és ásványtanból magántanársággal tartotta fenn magát. Szabad idejét a brit múzeum kéziratgyűjteményében töltötte buvárkodással és lemásolta a Magyarországra vonatkozó történelmi okmányokat. Történetirodalmunk anyagát az Akadémiához intézett számos küldeménnyel gyarapította.
Amikor 1859-ben egy angol kereskedőház érdekében Német-, Francia-, Spanyol- és Olaszországban utazott, ez utóbbi országban a háború kitörésekor a magyar légióhoz csatlakozott. A villafrancai békekötés után azonban visszatért Angliába, de elhagyott helyét többé vissza nem nyerhetvén fényképészettel foglalkozott. 1861-ben a privigyei kerület egyhangúlag választotta meg képviselőjének. Ekkor vissza akart térni hazájába, de ezt tőle megtagadták, így két hónap múlva bekövetkezett igazoltatása után engedély nélkül készült bejönni. E célból Párizsba érkezvén, ott tudta meg, hogy báró Vayt gróf Forgách váltotta fel a kancellárságban és ezzel a kiegyezkedhetés minden reményét föladván, visszament újból Angliába és az abbahagyott fényképészet helyett Bridgewarterben egy tégla- és cementgyár igazgatását vette át. Innét azonban, mint a világhírű sheffieldi acélgyár (Turton és társai) teljhatalmú képviselője Párizsba ment. Újból bejárta ezután Nyugat-Európa nagy részét.
Amikor a kiegyezés után a szabadságharcban részt vettek visszatérhettek, 1868. áprilisban Simonyi is visszatért Angliából és attól fogva mint országgyűlési képviselő, élénken vett részt a közügyek intézésében. 1869. március 18-án a németürögi (Baranya megye) kerület országgyűlési képviselővé választotta meg és mint ilyen a Függetlenségi Párthoz tartozott. 1880-ban betegeskedni kezdett, gyomorbajban szenvedett; 1881 késő őszén Abbáziába ment, hogy ennek enyhe éghajlata alatt töltse el a telet, ahol 1882. március 28-án meghalt. Holttestét Budapestre vitték.
Cikke a Századokban (1868. András magyar királyfi sírja Nápolyban); levelei a Pesti Hirlapban (1882. 87., 91. sz. kivonatban 1861-ből); a Békésben (1884. 1. sz. S. levele az emigratióból, Terényi Lajos halálakor 1863. április 14.); az Aradi Közlönyben (1885. 5., 6. sz. S. leveleiből).
Művei szerkesztés
- Magyar történelmi okmánytár, londoni könyv- és levéltárakból. Összeszedte és lemásolta ... 1521-1717. Pest, 1859. (Magyar történelmi emlékek I. osztály V. kötet. Ismertető terjedelmes bevezetéssel 60 darab irat, melyek közül hat származik a mohácsi vészt megelőző időből és szintén csak hat a XVII. századból.) Online
- Angol diplomatiai iratok II. Rákóczi Ferencz korára. Angol levéltárakból közli. Budapest, 1871., 1873., 1877. Három kötet. (Archivum Rákóczianum II. osztály. Diplomatia I-III.) Első kötet Második kötet Harmadik kötet
- Simonyi Ernőnek a képviselőházban 1874. febr. 1-én a keleti vasút tárgyában tartott beszéde. Uo. 1874.
Alapította és szerkesztette a Szombati Lapokat 1872. jan. 6-tól szeptember 30-ig Budapesten. Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Andics Erzsébet 1965 (szerk.): A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben 3. Iratok. Budapest, 29-30 Verebély, Nagykereskény, Gímes, Lédec, Gímeskosztolány, Velséc vonalon haladtak.
Források szerkesztés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XII. (Saád–Steinensis). Budapest: Hornyánszky. 1908.
További információk szerkesztés
- Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Budapest, Szerző, 2005
- Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó, 1988
- Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969
- A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Budapest, Pallas-Révai, 1893-1904
- Pálmány Béla: Az 1848-49. évi népképviselők névtára. = A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Budapest, [1998]
- Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2002
- Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973
- Ruszoly József: Országgyűlési képviselő-választások Magyarországon 1861-1868. Budapest, Püski, 1999
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest, Magyar Könyvklub
- Eötvös Károly: Simonyi Ernő. In: Eötvös Károly munkái V. Magyar alakok. Bp, 1901. 84-125. old. Online