A viselkedésterápia a jó szokások elsajátítására és a rossz szokások megszüntetésére szolgáló pszichoterápiás eljárások egy csoportja.[1] Alapmintája valamely célzott viselkedés fokozatos begyakorlása.

A terápia szűkebb értelemben az 1920-as évek elején John B. Watson, a viselkedéselmélet megalapítója tanítványainak munkájával kezdődött.[1]

Jellemzők szerkesztés

A viselkedésterápia számos egyedi eljárását öt nagyobb csoportba lehet besorolni:[1]

  • A megszüntető eljárásoknak a hibás viselkedést ki kell oltaniuk.
  • Az elsajátító eljárások leginkább az operáns kondicionáláshoz igazodnak és felépítik a kívánatos viselkedést.
  • A konfrontációs eljárásokat a szorongáskeltőkkel való erőltetett kapcsolatra használják a központi vagy periferikus szorongások számára, pszichés zavarok esetén.
  • A kognitív viselkedésterápia eljárásai a kognitív tanulást vonják be a tréningbe.
  • Az általános tréningeljárások rendszerint problémamegoldó stratégiák. Ezek közül kiemelkedő a biofeedback-tréning, amelyet főként stresszhatások következményeivel szemben alkalmaznak.

A viselkedés alakítása szerkesztés

A viselkedésterápiában egyénre szabott, sok lépésből álló eljárásokat alkalmaznak (shaping):[1]

  • A kezelés kezdetén a kliens hajlamos bajai eltúlzására, tobzódik az önsajnálatban.
A terapeuta megmagyarázza, hogy ez szükségtelen és drasztikus módon elejét veszi a siránkozásnak (pl. dudáló hanggal)
  • A kliens a panaszkodásával összeegyezhetetlen, automatizált viselkedést tanul, örömteli gondolatot vagy megnyugvást vagy elhárítást.
  • A rossz viselkedést tünetei szerint osztályozzák és kis lépésekben szüntetik meg.
  • A shaping-terápia fontos része kitörni a rutinból, ami az embert kényszerzubbonyba zárja és képtelenné teszi viselkedésének megváltoztatására.
    • Pl. megtanul:
beszédszokásain változtatni,
kifejezetten lassan autót vezetni,
tökéletesen megváltoztatni a már rituálissá merevedett reggeli felébredést és készülődést stb.
  • A láncátvágást (chaining) a terápia szisztematikusan folytatja.
  • Konfrontációk során próbálják meg felépíteni, ill. megerősíteni az önbizalmát.
  • A terheléses helyzeteket speciális eljárásokkal segítik elő.
Különösen kellemetlen feladatot végeztetnek a klienssel (pl. koldulást).
  • Eljárásokat használnak az önkontrollra (nem feltétlen csak a terápia befejezésénél).
Ezek az önállóság felé jelentenek átmenetet.
  • A terápia befejezése után ismétlő vagy kiegészítő órák is lehetnek, hogy a tanultakat felfrissítsék.

Jegyzetek szerkesztés