Zuboly (zenekar)
A Zuboly egy magyar együttes, melyet Ágoston Béla alapított 2005-ben. Stílusuk: Broken Etno – (egy a zenekar által kitalált stílus, mely a hiphop és a népzene keveréke)
Zuboly | |
Információk | |
Eredet | Magyarország |
Aktív évek | 2005 – napjainkig |
Műfaj | Broken etno, Etno jazz, Agrár hiphop, Beatbox |
Kiadó | Megadó Kiadó |
Tagok | |
Ágoston Béla Benke Ágoston Félix Busa Pista Hock Ernő Szarvas Dávid | |
A Zuboly weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Történet szerkesztés
A zenekar története 2004-ig nyúlik vissza, amikor Ágoston Béla, barátait összehívta egy közös születésnapi zenélésre. Az akkori felállás olyan sikeres volt, hogy aztán 2005 őszén ebből a "bulizenekarból" alakult meg a Zuboly. A "kocsmazenekarrá" avanzsálás egy lassú folyamat eredménye; a kezdetek kezdetén a Csiga Presszóban játszó zenekar fokozatosan vált egyre ismertebbé. Ezután következett azon időszak, amikor V. Bejáró nevű helyen léptek sokszor fel, majd 2006-ban a Kispál és a Borz előzenekaraként a Petőfi Csarnokban adott koncert tágította ki igazán közönségük skáláját.
2007-ben megjelent nagylemezük után egyre felkapottabbá váltak, Hargitay Ákos a táncházának műsorába illetve Simon Balázs a Honvéd Kamaraszínház műsorába építette be a Zuboly zenéjét.
A külföldi turnézás kapcsán vette észre a zenekar, hogy a népzenével kevert magyar rap igazi siker. Külföldi koncertjeiknek főleg a Magyar Kulturális Intézetek adtak színhelyet, többek között Párizsban, Rómában, Pozsonyban, Bécsben. A zenekar saját bevallása szerint 2009-ben ért a csúcsra a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színházban adott koncertekkel.
Második albumuk kiadására a Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó azonnal igent mondott, azonban a zenekar feldolgozásaiból adódó jogvédelmi problémák -ilyen például a Hofi-féle "Lazítani" című dalból átvett részletek- tisztázása miatt a kiadás közel egy évet csúszott.
Stílusuk szerkesztés
Zenéjével a Zuboly egyedi posztmodern irányzatot képvisel: semmit nem kímélnek, éppúgy keveredik a pop-rock a népzenével, a klasszikus zene a hiphoppal, mint a drum&bass a swinggel. Az általuk feldolgozott zeneszámok "Zubolyosított" változatáról beszélhetünk. Ágoston Béla és a zenekar tagjai több stílusirányzat nevet is kitaláltak, úgymint: broken-etno, agrár hiphop, etno-jazz, folk'n'bass. Hangszerelési választásuk is igen különleges, gyakran a nagyközönség számára ismeretlen hangszereket mutatnak be (pl: xylorimba), ezzel meglepő hangzásvilágot hozva létre. Zenéjük egy időben gyakran hallható volt az MR2 Petőfi és Tilos Rádió műsorán. A zenekar az elsők között szerepelt az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, a velük készült felvétel 2009. március 24-én került adásba (lásd források).
Tagok szerkesztés
Állandó Tagok szerkesztés
- Ágoston Béla – szaxofon, hegedű, brácsa, dorombének, kecskeduda
- Benke Ágoston Félix – dob, ének, doromb, szájharmonika, cicélés, beatbox (szájdobolás), tilinkó
- Busa István – beatbox (szájdobolás), rap
- Hock Ernő – nagybőgő
- Szarvas Dávid – beatbox (szájdobolás), rap, ének, konga, csörgő
Vendégek szerkesztés
- Mr Masters – (azaz Fejes Sándor Richárd) ének, rap, dobgép, bongó, kaoss pad
- DJ Snare – (azaz Lázár Zsolt) lemezjátszó
- POLLYFLOW – (azaz Polnauer Flóra) ének
- Hárságyi Péter - dob
- Kőszegi Mátyás – xylorimba
- Mózer Ádám – harmonika
- Tompos Kátya – ének
- Szarvas József – ének
Személyenkénti Ismertető szerkesztés
Busa István a szájával utánozza a gépek által létre hozott hangokat, szkreccsel, több szólamban üti a ritmust a nyelvével, a fogával, az ajkával, a tüdejével egyszóval hangképző szerveivel.
Benke Félix a népzenei vonalat erősíti, Moldvából érkezett dallamait dorombon és falevélen játssza, mindemellett dobol, énekel, sőt olykor Busát is kihívja egy-egy beatbox összecsapásra.
Hock Ernő, a zenekar nagybőgőse a Zuboly alapítása óta számos zenekarban megfordult már, ha nem a Zubolyban lép fel, akkor a Qualitons-szal vagy a szintén Ágoston Béla által alapított Agostones-szal játszik.
A magát zeneközelítőnek tartó Ágoston Béla, a formáció alapító tagja. Neve közismert lehet a magyar jazz életben jártas közönség számára. Jellegzetes szaxofon játéka felismerhető számos zenekar albumán. Együtt zenélt többek között Grencsó Istvánnal, Dresh Mihállyal, Szokolay Dongó Balázzsal és Palya Beával.
Jelentős fellépések szerkesztés
Dátum | Helyszín |
---|---|
2005.12.23 | Petőfi Csarnok, Budapest - Kispál és a Borz előzenekar |
2007 | Ausztria |
2008.08.29 | Millenáris Fogadó , Budapest - Zuboly Plays Jazz |
2009.01.22 | Művészetek Palotája, Budapest |
2009.03.24 | MR2 Akusztik (Magyar Rádió, Budapest, 8. Stúdió) |
2009.06.18 | Zöld Pardon, Budapest |
2009.09.26 | Gobbi Hilda Színpad, Nemzeti Színház, Budapest |
Diszkográfia szerkesztés
Nagylemezek szerkesztés
Dátum | Cím | Angol cím | Kiadó | Katalógusszám | Formátum | Típus |
---|---|---|---|---|---|---|
2007. 05. 21. | Értem A Kujonságot | I See Their Knavery | Megadó Kiadó | M-03 | CD | Stúdióalbum |
2009. 03. 19. | Virágoztass Engem | Make Me Flower | Szerzői Kiadás | EAN: 5999556203698 | CD | Stúdióalbum |
2017 | Örök Zöld | Hunnia Records | HRCD1701 | CD | Stúdióalbum | |
2018 | Barázdabillegető - Busa 40 | Budapest Vinyl | BPVLP010 | Hanglemezl | Stúdióalbum |
Egyéb lemezek szerkesztés
Dátum | Cím | Kiadó | Katalógusszám | Formátum | Típus |
---|---|---|---|---|---|
2007 | Zuboly | Szerzői Kiadás | CD | Demo CD | |
2009 | Hegyalja Fesztivál 10. | Chameleon Records | CAM24 [1] | CD | Válogatásalbum |
Közismert számaik szerkesztés
- Másfél millió tépés Magyarországon
- Homeopátia
- Felixir
- Szakítás
- Női csípő
- Sunán innen sunán túl
- Csángó
- Oxigén
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
Weboldalak szerkesztés
- Zuboly MySpace oldal (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Zuboly a last.fm oldalán (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Megadó Kiadó (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- MR2 Petőfi Akusztik interjú[halott link] (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- MR2 Petőfi Akusztik adásrészlet (2009-03-24) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Értem A Kujonságot - lemezkritika (1) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Értem A Kujonságot - lemezkritika (2) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Virágoztass Engem - lemezkritika (1) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Virágoztass Engem - lemezkritika (2) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Virágoztass Engem - lemezkritika (3) (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Origo programajánló - Dürer Kert (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Origo programajánló - Nemzeti Színház (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- A Nemzeti Színház nyílt napi programja (Hozzáférés: 2011. január 14.)
Videók szerkesztés
- MTV Icon Edda 2009 (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- MR2 Akusztik - Kérsz Taslit (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- MR2 Akusztik - Oxigén (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- MR2 Akusztik - interjú a Zubollyal (Hozzáférés: 2011. január 14.)
- Zuboly Plays Jazz - Az idő járása (Millenáris Fogadó) (Hozzáférés: 2011. január 14.)