Főmenü megnyitása

Északi összetett az 1928. évi téli olimpiai játékokon

Az 1928. évi téli olimpiai játékokon az északi összetett versenyszámát február 17-én és február 18-án rendezték meg St. Moritzban. A 18 kilométeres sífutás után két sorozat sáncugrás következett. A versenyen hármas norvég siker született, az aranyérmet Johan Grøttumsbråten nyerte meg. A Magyarországot képviselő Szepes Gyula a sífutásban nem ért célba, így helyezetlenül zárt.

Északi összetett
a II. téli olimpián
Nordic combined pictogram.svg
Adatok
Dátumfebruár 1718.
Versenyzők35 résztvevő
14 nemzetből
Érmesek
Aranyérem  Norvégia Norvégia
Ezüstérem  Norvégia Norvégia
Bronzérem  Norvégia Norvégia

 ← 19241932 → 

Tartalomjegyzék

ÉremtáblázatSzerkesztés

(Az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)

Az 1928. évi téli olimpiai játékok éremtáblázata északi összetettben  
Ország   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
1.   Norvégia (NOR) 1 1 1 3
Összesen 1 1 1 3

ÉrmesekSzerkesztés

Részt vevő nemzetekSzerkesztés

A versenyen 14 nemzet 35 versenyzője vett részt.

EredményekSzerkesztés

A sífutás eredménye alapján pontszámokat kaptak a versenyzők. A két síugrás eredményét is pontban állapították meg. Az összesített eredményt a sífutás és a síugrás pontszámainak átlaga jelentette.

Az időeredmények másodpercben, a távolságok eredményei méterben értendők.

SífutásSzerkesztés

Helyezés Versenyző Nemzet Időeredmény Pont
1. Johan Grøttumsbråten   Norvégia (NOR) 1:37:01 20,000
2. Hans Vinjarengen   Norvégia (NOR) 1:41:44 17,750
3. Esko Järvinen   Finnország (FIN) 1:46:23 15,375
4. Paavo Nuotio   Finnország (FIN) 1:48:46 14,125
5. Ludwig Böck   Németország (GER) 1:48:56 14,125
6. Bronisław Czech   Lengyelország (POL) 1:48:58 14,125
7. Ole Kolterud   Norvégia (NOR) 1:50:17 13,375
8. Otakar Německý   Csehszlovákia (TCH) 1:50:20 13,375
9. John Snersrud   Norvégia (NOR) 1:50:51 13,125
10. Harald Paumgarten   Ausztria (AUT) 1:51:43 12,750
11. Sven Eriksson   Svédország (SWE) 1:52:20 12,375
12. Gustl Müller   Németország (GER) 1:52:43 12,250
13. David Zogg   Svájc (SUI) 1:55:56 10,625
14. Adolf Rubi   Svájc (SUI) 1:56:40 10,250
15. Walter Glaß   Németország (GER) 1:59:43 8,750
16. Franz Wende   Csehszlovákia (TCH) 2:00:50 8,125
17. Stephan Lauener   Svájc (SUI) 2:00:57 8,125
18. Max Kröckel   Németország (GER) 2:00:59 8,125
19. Walter Buchberger   Csehszlovákia (TCH) 2:02:36 7,250
20. Takefusi Szakuta   Japán (JPN) 2:04:20 6,375
21. Rudolf Burkert   Csehszlovákia (TCH) 2:04:24 6,375
22. Karl Neuner   Németország (GER) 2:04:25 6,375
23. Hans Eidenbenz   Svájc (SUI) 2:05:26 5,875
24. Stanisław Motyka   Lengyelország (POL) 2:08:31 4,250
25. Vitale Venzi   Olaszország (ITA) 2:09:28 3,875
26. Martial Payot   Franciaország (FRA) 2:09:42 3,750
27. William Thompson   Kanada (CAN) 2:12:24 2,375
28. Aleksander Rozmus   Lengyelország (POL) 2:12:26 2,375
29. Kléber Balmat   Franciaország (FRA) 2:16:40 0,250
30. Merritt Putman   Kanada (CAN) 2:22:40 0,000
31. Anders Haugen   Egyesült Államok (USA) 2:30:30 0,000
32. Charles Proctor   Egyesült Államok (USA) 2:35:00 0,000
33. Rolf Monsen   Egyesült Államok (USA) 2:48:00 0,000
Marcel Beraud   Franciaország (FRA) nem ért célba
Szepes Gyula   Magyarország (HUN) nem ért célba

SíugrásSzerkesztés

Helyezés Versenyző Nemzet 1. ugrás 2. ugrás Összesítés
(pontszám)
Távolság Távolság
1. Rudolf Burkert   Csehszlovákia (TCH) 61,0 62,5 18,833
2. Vitale Venzi   Olaszország (ITA) 52,0 60,5 16,958
3. John Snersrud   Norvégia (NOR) 60,5 52,0 16,917
4. Stephan Lauener   Svájc (SUI) 50,5 59,0 16,542
5. Sven Eriksson   Svédország (SWE) 51,5 57,5 16,312
6. Max Kröckel   Németország (GER) 53,5 51,5 15,812
7. Paavo Nuotio   Finnország (FIN) 52,5 52,5 15,729
8. Johan Grøttumsbråten   Norvégia (NOR) 49,5 56,0 15,667
9. Hans Eidenbenz   Svájc (SUI) 47,5 51,5 15,227
10. Aleksander Rozmus   Lengyelország (POL) 49,0 56,5 15,187
11. Walter Glaß   Németország (GER) 45,0 55,0 15,104
12. Adolf Rubi   Svájc (SUI) 46,5 54,0 15,000
13. Anders Haugen   Egyesült Államok (USA) 51,0 49,0 14,895
14. Walter Buchberger   Csehszlovákia (TCH) 49,5 50,5 14,562
15. Charles Proctor   Egyesült Államok (USA) 47,0 51,5 14,417
16. Esko Järvinen   Finnország (FIN) 46,0 48,0 14,246
17. David Zogg   Svájc (SUI) 47,0 47,0 13,187
18. Ole Kolterud   Norvégia (NOR) 59,0 65,5 12,917
19. Hans Vinjarengen   Norvégia (NOR) 59,5 61,0 12,854
20. Otakar Německý   Csehszlovákia (TCH) 40,0 48,5 12,616
21. Ludwig Böck   Németország (GER) 36,0 48,0 12,395
22. Martial Payot   Franciaország (FRA) 38,0 46,5 12,042
23. Bronisław Czech   Lengyelország (POL) 51,0 60,5 11,166
24. Harald Paumgarten   Ausztria (AUT) 38,5 38,0 10,958
25. Stanisław Motyka   Lengyelország (POL) 38,5 37,5 10,812
26. Merritt Putman   Kanada (CAN) 35,0 37,5 9,708
27. Kléber Balmat   Franciaország (FRA) 47,0 55,5 8,333
28. Gustl Müller   Németország (GER) 41,5 60,5 7,978

ÖsszesítésSzerkesztés

Helyezés Versenyző Nemzet Sífutás Síugrás Összesítés
1  Arany Johan Grøttumsbråten   Norvégia (NOR) 20,000 15,667 17,833
2  Ezüst Hans Vinjarengen   Norvégia (NOR) 17,750 12,854 15,302
3  Bronz John Snersrud   Norvégia (NOR) 13,125 16,917 15,021
4. Paavo Nuotio   Finnország (FIN) 14,125 15,729 14,927
5. Esko Järvinen   Finnország (FIN) 15,375 14,246 14,810
6. Sven Eriksson   Svédország (SWE) 12,375 16,312 14,593
7. Ludwig Böck   Németország (GER) 14,125 12,395 13,260
8. Ole Kolterud   Norvégia (NOR) 13,375 12,917 13,146
9. Otakar Německý   Csehszlovákia (TCH) 13,375 12,616 12,990
10. Bronisław Czech   Lengyelország (POL) 14,125 11,166 12,645
11. Adolf Rubi   Svájc (SUI) 10,250 15,000 12,625
12. Rudolf Burkert   Csehszlovákia (TCH) 6,375 18,833 12,604
13. Stephan Lauener   Svájc (SUI) 8,125 16,542 12,333
14. Max Kröckel   Németország (GER) 8,125 15,812 11,968
15. Walter Glaß   Németország (GER) 8,750 15,104 11,927
16. David Zogg   Svájc (SUI) 10,625 13,187 11,906
17. Harald Paumgarten   Ausztria (AUT) 12,750 10,958 11,854
18. Walter Buchberger   Csehszlovákia (TCH) 7,250 14,562 10,906
19. Hans Eidenbenz   Svájc (SUI) 5,875 15,227 10,551
20. Vitale Venzi   Olaszország (ITA) 3,875 16,958 10,416
21. Gustl Müller   Németország (GER) 12,250 7,978 10,114
22. Aleksander Rozmus   Lengyelország (POL) 2,375 15,187 8,781
23. Martial Payot   Franciaország (FRA) 3,750 12,042 7,896
24. Stanisław Motyka   Lengyelország (POL) 4,250 10,812 7,531
25. Anders Haugen   Egyesült Államok (USA) 0,000 14,895 7,447
26. Charles Proctor   Egyesült Államok (USA) 0,000 14,417 7,208
27. Merritt Putman   Kanada (CAN) 0,000 9,708 4,854
28. Kléber Balmat   Franciaország (FRA) 0,250 8,333 4,291
Franz Wende   Csehszlovákia (TCH) 8,125
Karl Neuner   Németország (GER) 6,375
Takefusi Szakuta   Japán (JPN) 6,375
William Thompson   Kanada (CAN) 2,375
Rolf Monsen   Egyesült Államok (USA) 0,000
Marcel Beraud   Franciaország (FRA) nem ért célba
Szepes Gyula   Magyarország (HUN) nem ért célba

ForrásokSzerkesztés