|
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik. |
|
Kiemelt cikkAz Apollo–17 volt az Apollo-program tizenegyedik repülése emberekkel az űrhajó fedélzetén, egyben a hatodik – és utolsó – olyan, amely leszállt a Holdon. A program átszervezése miatt – bár eredetileg még három további expedíció követte volna, ez lett az utolsó leszállás a Holdon, amely végül rekordokat hozott. 12 nap 13 óra 51 perc 59 másodperces teljes repülési ideje, 22 óra 3 perc 57 másodperces holdfelszínen töltött ideje, 35,7 kilométeres holdjáróval megtett távolsága és 110,52 kg-nyi összegyűjtött holdkőzetmintája mind-mind rekordnak számított az összes Apollo-repülés között. Két nagyobb újítást is hozott az utolsó repülés: ezek egyike az éjszakai start, a másik a legénységbe jelölt tudós – geológus – űrhajós volt. A repülést jóval megelőzően, még 1961-ben született a javaslat a tudományos közösség részéről, hogy ne csak berepülő pilótákat, hanem tudósokat is képezzen ki a NASA, és juttasson fel űrhajósként az űrbe vagy a Holdra. Az űrügynökség egy teljes űrhajós válogatási fordulót szentelt ennek a kezdeményezésnek, ahol kizárólag tudományosan képzett embereket kerestek, és végül ki is választottak egy hat főből álló csoportot, amelynek orvos, fizikus, mérnök és geológus tagjai voltak. Végül különböző tagcserékkel és felsőbb politikai nyomásra a csoport geológus tagja kapott helyet az utolsó holdra szállás legénységében. Így nevezte ki Deke Slayton az utolsó legénységet: Gene Cernan parancsnok, Ron Evans parancsnoki modul pilóta és Jack Schmitt holdkomppilóta. A leszállóhely kiválasztását is nagy várakozások előzték meg, az eredeti listáról is számos jelölt volt még hátra, majd maguk a korábbi repülések is termeltek ki további érdekes leszállási lehetőségeket, ezekből kellett választani. A NASA választása végül egy új jelöltre, a Taurus-Littrow-völgyre esett, amelyet az Apollo–15 Hold körüli keringéséből végzett megfigyelések során emeltek ki, mivel a helyszínt furcsa sötét talajtakaró fedte, amelyet a tudósok esetleges vulkáni tevékenység eredményének tudtak be. Emellett a helyszín az eredeti, ősi holdfelszín anyagának megtalálására, és mintaként való összegyűjtésére is lehetőséget mutatott, így két célt is kiszolgálhatott volna a tudósok szerint, ezért tartották különösen megfelelőnek az utolsó repülésre. Az indulásra 1972. december 7-én, helyi idő szerint 00:33:00-kor (05:33:00 UTC) került sor, az éjszakai start rendkívüli látványosságot tartogatott a kb. 500 000 helyszíni nézőnek. A választott pálya abban is újdonságot hordozott, hogy a földi parkolópályán nem másfél, hanem két keringésnyi időt töltött az űrhajó, és a Hold irányú hajtóműgyújtás az Atlanti-óceán felett történt meg. Cernanék eseménytelen út után, négy nap múlva érték el a Holdat, majd az America és a Challenger szétváltak, és az utóbbi rendben leszállt a Mare Serenitatis peremén fekvő – a környező Taurus hegységről és egy nagyobb kráterről, a Littrow kráterről elnevezett – Taurus-Littrow-völgyben. A leszállást követően az űrhajósok három holdsétát tettek. Az első alkalommal – a Rover és a különböző eszközök kipakolását, üzembe helyezését követően – az ALSEP felállítása volt a fő feladat, majd ezt követően – némileg az ALSEP-pel való késlekedés miatti időhiány okán – egy nagyon rövid geológiai kutatóút következett, egyetlen felszíni formáció meglátogatásával. Ezen a holdsétán történt egy kisebb, de később szimbolikussá vált baleset, a parancsnok véletlenül letörte a holdjáró egyik sárvédőjét (amelyet aztán egy rögtönzött megoldással sikerült pótolni). Később ez az epizód vált annak a szimbólumává, hogy a világűr felfedezése közben az ember a leghatékonyabb, aki adott helyzetben rögtönözni is képes, szemben az automatákkal, űrszondákkal, amelyek ilyenkor kudarcot vallanak. A második holdséta során egy hosszabb kutatóútra indultak az űrhajósok, amelynek során öt geológiai állomást érintettek, amelyek egyikén szenzációs felfedezést tettek, narancsszínű talajt találtak (később kiderült, hogy a vulkáni eredetűnek hitt talajréteget félreazonosították). A harmadik holdsétán az űrhajósok a völgyet övező hegyek közé mentek, és ott végeztek kutatómunkát négy geológiai állomáson. A holdsétákat követően a holdkomp utasai rendben felszálltak a holdfelszínről, dokkoltak az anyaűrhajóhoz, csatlakoztak az addig a Hold körül keringő Ron Evanshez, és folytatták annak megfigyeléseit. További másfél nap múltán, a 75. keringésben jött el az ideje a hazavezető irányra állni, és újabb négy nap múltán az űrhajó leszállt a Csendes-óceánon, ahol a kiemelésére érkező USS Ticonderoga anyahajó már várta. Az Apollo–17 1972. december 19-i leszállásával véget ért az Apollo–program űrrepülési része (míg a kihelyezett műszerekkel a megfigyelések egészen 1974-ig folytatódtak), és az azóta eltelt időben nem járt ember a Holdon (így máig Gene Cernan parancsnok az utolsó ember, aki a lábnyomát a Holdon hagyta).A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Wipeout 3 • LT vz. 35 • IV. Thotmesz • Sakk • Világűr • Magyar Hold-radar-kísérlet • Antonio Vivaldi |
A nap képe A schwetzingeni kastélykert mecsetjének látképe. 1779 és 1796 között (a felvilágosodás idején) épült. Az épületet nem imahelyként emelték, inkább a más vallások iránti tolerancia új felfogását kívánta megtestesíteni (Schwetzingen, Baden-Württemberg, Németország) Tudtad-e?Tudtad-e, hogy… 
| |||||||||||||||||||||
Aktuális_(cropped).jpg)
Az év aktualitásai: COVID–19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet) Halálesetek a közelmúltban: Sztepan Sztojko – Gordon Astall – Joshua Blau – Danyi Jenő – Bruno Martini – James Randi – Irina Szkobceva Ezen a naponMa 2020. október 25. van, .jpg) Évfordulók
 |
Ismerkedés a Wikipédiával
Szerkesztői közösség
Magyar Wikipédia Magazin
| |||||||||||||||||||||
Wikipédia más nyelvekenWikimédia-társlapokA Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
Felhasználási feltételekA Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  
| ||||||||||||||||||||||
.png)
.jpg)
