Főmenü megnyitása


Jeruzsálem ostroma 1099. június 7. és július 15. között az első keresztes hadjárat legfontosabb csatája volt. A keresztes hadakat Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg, II. Róbert flamand gróf, IV. Rajmund toulouse-i gróf és hautville-i Tankréd irányította. A sereg névleges vezetője Rajmund gróf volt, de a keresztes lovagok többnyire közösen igyekeztek döntést hozni. Al-Afdal a fátimida vezír Iftikhar ad-Daula-t bízta meg Jeruzsálem védelmével.[1][2][3]

Jeruzsálem ostroma (1099)
Jeruzsálem ostroma
Jeruzsálem ostroma

Konfliktus Első keresztes hadjárat
Időpont 1099. június 7július 15.
Helyszín Jeruzsálem, a mai Izrael
Eredmény Keresztény győzelem
Szemben álló felek
Keresztény hadak:
Cross Templar.svg Keresztesek
Muzulmánok:
Fatimid Flag.png Fátimida Kalifátus
Parancsnokok
Blason province fr Provence.svg IV. Rajmund toulouse-i gróf
Cross Templar.svg Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg
Fatimid Flag.png Iftikhar ad-Daula
Szemben álló erők
1500 lovag
20 000 gyalogos
1000-1200 egyiptomi, arab és szudáni katona, valamint 400-500 zsidó harcos
Veszteségek
8-9000 halott1200-1300 katona
9-10000 polgári lakos halt meg
é. sz. 31° 46′ 60″, k. h. 35° 13′ 00″Koordináták: é. sz. 31° 46′ 60″, k. h. 35° 13′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeruzsálem ostroma (1099) témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

A keresztes háborúk nyitányát, az első keresztes hadjáratot 1095-ben hirdette meg II. Orbán pápa a clermont-i zsinaton. A sereget a vezető főurak szerint három hadtestre lehet bontani.

  1. Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg, II. Róbert flamand gróf és II. Balduin hainaut-i gróf vezetésével az észak-franciaországi és lotaringiai nemesek, hozzájuk csatlakozva később a rajnai német egységek.
  2. A közép-franciaországi nemesség, akik bonyolult rokoni és hűbéri szálakkal kapcsolódtak a vezetőkhöz.
  3. A IV. Rajmund toulouse-i gróf vezette dél-francia, provanszál és észak-itáliai keresztesek.[4]

A szicíliai normannok I. Bohemund tarantói herceg és hauteville-i Tankréd vezetésével hajókon indultak útnak. Fontos szerepet játszottak a hadjárat során, így Jeruzsálem ostromában is az itáliai kereskedővárosok hajói és tengerészei.

Út JeruzsálembeSzerkesztés

A keresztes seregek több útvonalon haladtak keresztül Európán. A Gottfried és rokonai vezette sereg Magyarországon haladt át úgy, hogy megbékült a szegények keresztes hadjáratának kilengései miatt jogosan ingerült Könyves Kálmánnal. Útjukat a Balkán északi részén folytatták. Rajmund a dalmát tengerpartot és a Balkán déli részét választotta,[5] míg a szicíliaiak a tengeren tették meg az utat. A seregek Konstantinápolyban találkoztak. I. Alexiosz, akinek a segélykérése indította meg tulajdonképpen a keresztes mozgalmat, Anatóliába szállította át a sereget. A Szentföld felé előrenyomuló keresztesek 1097-ben visszafoglalták Nikaiát a szeldzsukoktól, majd több sikeres összecsapás után Dorülaion mellett döntő vereséget mértek I. Kilidzs Arszlán szeldzsuk szultán seregére. Szíriát elérve megszerezték Edesszát, majd nehéz ostrom után 1098-ban bevették Antiochiát is. Eközben nehéz csatában szétverték a szíriai emírek Kerguba atabég vezette egyesült seregeit, akik Antiochia felmentésére érkeztek. Ezután a Jeruzsálembe vezető út már szabad volt,[6][7][8] melynek falait 1099. június 7-én érték el.

Jeruzsálem helyzeteSzerkesztés

A mai kutatók döntő többségének véleménye szerint Jeruzsálem lakossága a 10-11. században 20 000 fő körül mozgott. A keresztény, zsidó és muszlim lakosság nagyjából azonos arányban lakta a várost,[9] bár al-Hakim fátimida kalifa üldözése során valószínűleg számos zsidó és keresztény elköltözött a városból. (Al-Hakim uralma előtt Jeruzsálem lakóinak több mint a fele volt keresztény.)[10] A síita Fátimida kalifátus azonnal kihasználta, hogy ellenfelei, a szunnita szíriaiak súlyos vereséget szenvedtek a keresztesektől Antiochia alatt. A fátimida vezír al-Afdal egészen Bejrútig nyomult előre, ezzel egyidőben pedig ostrom alá vette Jeruzsálemet. Jeruzsálem muszlim urai két török testvér, Szokhman és Ilghazi, Otrok fiai voltak. Maguk is ott harcoltak a szíriai muszlim koalíció soraiban az antiochiai csatában, és nem sokkal korábban értek haza északról Jeruzsálembe.[11][12] Csapataik jelentős része valószínűleg elveszett Antiochiánál, idejük sem volt felkészülni az ostromra, így pár hét ellenállás után megadták magukat.[13] Al-Afdal Iftikhar ad-Daulát nevezte ki Jeruzsálem kormányzójává.

Előkészületek a védelemreSzerkesztés

A fátimida parancsnok jó katona volt, és noha csak kevés ideje állt rendelkezésre, mégis alaposan felkészült az ostromra. Jeruzsálem falainak jelentős megerősítésére ugyan nem maradt ideje, csupán a fátimida ostrom alatt megsérült falszakaszt tudta gondosan helyreállítani, de emiatt nem aggódott, a városnak alapjaiban még az ókorban és a bizánci időkben épült falai rendkívül erősek voltak. Árkot viszont ásatott a falak körül, és minden vízforrást és kutat megmérgeztetett, vagy betemettetett a város közelében, hogy megnehezítse az ostromlók vízhez jutását. A Jeruzsálem környezetében található fákat kivágatta, hogy a támadóknak ne legyen alapanyaguk ostromgépek építéséhez.

Iftikhar ad-Daula még a keresztes sereg megérkezése előtt eltávolította a városból az általa, valószínűleg jó okkal, megbízhatatlannak ítélt keresztények zömét ( Betlehem keresztény lakossága kitörő örömmel üdvözölte Tankréd lovagjainak megérkezését[14][15]). Elbocsátotta a harcra, illetve kisegítő munkára alkalmatlan idős, beteg, vagy esetleg túl fiatal zsidó és muszlim lakosokat is, akik csupán terhet jelentettek volna a város védelmében. A keresztények Szíria és a közeledő keresztesek felé indultak. A muszlimok északkelet felé, Damaszkuszba mentek, hisz a város muszlim lakosságának többsége szunnita volt. Az elbocsátott zsidók dél felé, Aszkalonba igyekeztek. Mivel a zsidó lakosság vállalta, hogy részt vesz a város védelmében, az emír őket a város északkeleti falszakaszainak védelmére rendelte.[16] A raktárakat feltöltötte akár egy évre is elegendő élelmiszerrel, azokat az állatcsordákat pedig, amelyeket már nem tudtak a városba hajtani, elrejtették. Így tettek sok faanyaggal is. A ciszternákat telehordatta vízzel, mivel Jeruzsálem falain belül nincsen vízforrás. Kőhajítókat állított fel a falakon, szurkot halmozott fel és nagy mennyiségben gyártatott naftával (főleg kőolajszármazékokból kevert hevesen égő folyadék) töltött cserépedényt. A harcra körülbelül 1000-1200 megbízható, képzett katona állt a rendelkezésére, főként egyiptomi gyalogság, egy arabokból álló kisebb lovas alakulat és szudáni íjászok.[17] Ezen kívül még számíthatott a város muszlim lakosságának fegyverfogható tagjaira és körülbelül félezer zsidó harcosra is, bár ezek harci értéke valószínűleg elmaradt az edzett és kipróbált muszlim harcosoké mellett.

Al-Afdal eközben diplomáciai eszközökkel is igyekezett a kereszteseket eltéríteni Jeruzsálem ostromától. A fátimidáknak jó kapcsolatuk volt Bizánccal hiszen a szíriai és az antóliai törökök mindkét birodalomnak közös ellenségei voltak. A vezír több levélben igyekezett I. Alexioszt rábírni, hogy állítsa meg szövetségeseit, vagy legalább lassítsa le a keresztesek előrenyomulását, de a bizánci császár csak udvarias, viszont tartalmatlan levelekkel válaszolt a fátimida vezírnek, mondván neki nincs semmiféle befolyása a nyugati seregekre. Ebben volt is némi igazság, hisz Alexiosz és a keresztesek viszonya ekkora már amúgy is nagyon megromlott, amiben szerepet játszott az is, hogy a bizánci császár egyik al-Afdalnak írt levele a keresztesek kezébe került.[18] A vezír a keresztesekkel is többször próbált tárgyalni, Szíria felosztását, és szabad jeruzsálemi zarándokaltot ajánlva, de ezzel a keresztes hadat már nem tudta megállítani.

Az ostromSzerkesztés

Június 7-én megérkezett a 40 000 főre fogyott keresztény sereg, akik közül csak 20 000 gyalogos és 1500 lovag volt harci erő, a többi papok, szolgák, és egyéb kisegítő személyzet volt.

Az első rohamra június 13-án került sor, aminek az volt az oka, hogy egy remete jóslata szerint már az első rohamkor bejutnak a várba, de tévedett és ez 700 lovag életébe került. Bár túljutottak a külső várfalon, a veszteség olyan nagy volt, hogy többé nem bocsátkozhattak meggondolatlan harcokba. Az időjárás is a keresztesek ellen fordult, mivel a meleg nyári időben a víz és az egyre nagyobb élelemhiányban küszködő keresztény sereg nagy bajban volt, de június 17-én két genovai hajó Jaffába érkezett, és élelmet, vizet szállítottak a fáradt seregeknek. Végül egy hónap alatt sikerült három ostromtornyot építeniük, így július 10-ére minden készen állt a támadáshoz. Nagy nehezen az egyik ostromtoronynak sikerült a várfal közelébe jutnia és a keresztény lovagok bejutottak a várba. Ezután a lakosok ellen fordultak és hatalmas mészárlást rendeztek. A polgári áldozatok száma 9-10 000 közé tehető.

A csata következményeiSzerkesztés

A jeruzsálemi győzelem hosszú időn át tartó keresztény uralmat vetített elő a Szentföldre. Eredménye nemcsak vallási vagy hatalmi jellegű volt, hanem kulturális téren is meghozta gyümölcseit. A nyugati és a keleti kultúrák találkozását, egymásra hatását segítette elő, ami a gazdasági, technikai és szellemi fejlődés felgyorsulását vonta maga után.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994. 49. o.
  2. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé Szeged, 2004.29-29. o.
  3. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002. 94-98. o.
  4. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé Szeged, 1994. 49. o.
  5. Magyarország és a keresztes hadjáratok. Szerkesztette: Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengelér József, Attraktor, 2006. 82-84. o. és III. eső térképmelléklet
  6. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Szeged, 1994. 49-58. o.
  7. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004. 29-33. o.
  8. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002. 119-216. o.
  9. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004. 34. o.
  10. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002. 217. o.
  11. Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997. 80. o.
  12. Walter Zöllner: A keresztes háborúk története, Kossuth kiadó, Budapest, 1980. 84. o.
  13. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002, 207. o.
  14. Walter Zöllner: A keresztes háborúk története, Kossuth kiadó, Budapest, 1980, 86. o.
  15. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002, 216. o.
  16. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004, 35. o.
  17. Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997. 84. o.
  18. Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002. 212. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Steven Runchiman: A keresztes hadjáratok története, Budapest, 2002 ISBN 963-389-347X
  • Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994 ISBN 963-458-0181
  • Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé, Szeged, 2004 ISBN 963-458-2850
  • Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997 ISBN 963-076-1505
  • Magyarország és a keresztes hadjáratok. Szerkesztette: Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengelér József, Attraktor, 2006 ISBN 963-958-0643
  • Szélinger Balázs: Sorsdöntő ütközetek, a történelem 50 nagy csatája, Szalay Könyvkiadó, ISBN 963-9355-74-7
  • Chris Mcnab: A legnagyobb katonai katasztrófák, Amber Books Ltd., ISBN 978-963-19-6308-3

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés