Jeruzsálemi Királyság

középkori, keresztes államalakulat, 1099 és 1291 között Palesztinában, Jeruzsálem központtal

A Jeruzsálemi Királyság (ismert még mint Jeruzsálemi Latin Királyság, latinul: Regnum Hierosolymitanum, franciául: Roiaume de Jherusalem) történelmi keresztes állam volt Levante déli részén. A sikeres első keresztes hadjáratot követően alapították Bouillon Gottfried flamand lovag vezetésével. A királyság 1099-től több mint száz éven át, Akko 1291-es mamlúkok általi elfoglalásáig állt fenn. A Jeruzsálemi Királyságot létrehozó és benépesítő keresztesek elsősorban a Francia Királyságból érkeztek, így a jeruzsálemi királyok és az uralkodói elit nagy része is frank eredetű volt.

Jeruzsálemi Királyság
Regnum Hierosolymitanum (latin)
Roiaume de Jherusalem (franciául)
10991291
A Jeruzsálemi Királyság címere
A Jeruzsálemi Királyság címere
A Jeruzsálemi Királyság zászlaja
A Jeruzsálemi Királyság zászlaja
A Közel-Kelet 1135-ben
A Közel-Kelet 1135-ben
Általános adatok
Fővárosa Jeruzsálem
(1099–1187, 1229–1244)
Türosz (1187–1191)
Akko (1191–1229, 1244–1291)
Beszélt nyelvek latin, francia, német, olasz, arab, görög, arámi, héber
Vallás római katolikus, keleti ortodox, iszlám, zsidó
Államvallás katolicizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó jeruzsálemi király
ElődállamUtódállam
 FátimidákAjjúbidák 
 Nagyszeldzsuk BirodalomMamlúk Birodalom 
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeruzsálemi Királyság témájú médiaállományokat.

A királyság története két részre osztható fel. Az első korszak 1099-től 1187-ig tartott, amíg Szaladin egyiptomi szultán el nem foglalta csaknem az egész országot. A második korszakban a csupán részben sikeres harmadik keresztes hadjárat során visszafoglalt Akko volt a királyság központja.

Berendezkedése, és jelentősége a keresztes államok sorában szerkesztés

Antiochia, Tripoli és Edessza keresztes államainak uralkodói Jeruzsálem királyának vazallusai voltak. Hűségükért és katonai szolgálataikért cserébe segítséget és védelmet kaptak. Maga a királyság négy nagy hűbéres területet foglalt magába: Jaffa és Askalon grófságát, Krak vagy Montreál uradalmát, a Galileai Hercegséget és Szidón uradalmát. A királyi birtokot Jeruzsálem és a körülötte fekvő területek, Türosz és Akko alkották. Bár a hűbéruradalmak örökletesek voltak, a királynak gyakran bele kellett szólnia az öröklési vitákba és erővel érvényesíteni a Jeruzsálemi Határozatokat, azt a törvénykönyvet, amelyen a királyság kormányzása alapult.

Története szerkesztés

Az I. keresztes hadjáratot követően Jeruzsálem első királyai, I. Balduin (1100-1118) és II. Balduin (1118-1131) a tengerparti városok elfoglalásával és Palesztina belső és északi területeit védő erődök építésével stabilizálták a királyságot. A későbbi uralkodók felhagyva az addigi politikával déli irányba próbáltak terjeszkedni. Miután a II. keresztes hadjárat (11471149) kudarca után a muszlimok fokozatosan megerősítették pozícióikat, Amalrik király (1163-1174) támadásokat intézett Egyiptom ellen, de kudarca hozzájárult Szaladin muszlim vezér (1169-1193) felemelkedéséhez.[1]

Szaladinnak sikerült az addig megosztott iszlám világot a Szentföld elleni nagy hadjáratra egyesítenie. IV. Balduin (1174-1185) halála után a királyság vereséget szenvedett a hattíni csatában, majd 1187. október 2-án Szaladin seregei Jeruzsálemet is elfoglalják. A III. keresztes hadjárat területi nyereségei ellenére a város muszlim kézen maradt. Jeruzsálem eleste után a királyok Akkót tették meg fővárosuknak. A 13. század folyamán az újabb keresztes hadjáratok ellenére a királyság területe fokozatosan felmorzsolódott.

Az ázsiai szárazföldről 1291-ben kiszorítva a Lusignan-dinasztia utolsó jeruzsálemi királya, II. Henrik Ciprus szigetére vonult vissza. A Lusignan-dinasztia tagjai itt uralkodtak a 15. század végéig és továbbra is igényt tartottak a Jeruzsálem királya címre.

Gazdaság és jog szerkesztés

A királyság nem volt gazdag. A muszlimokkal folytatott kereskedelem, a banki tevékenység és a zarándokokra kivetett adók és vámok biztosították a kormányzat működéséhez szükséges pénzt. Bár voltak termékeny vidékek, a terület jelentős része kopár, sivatagos volt. A rosszabb években Szíriából kellett gabonát importálni a lakosság ellátására.

A kereskedelem volt az ország húzóágazata, amit főleg velenceiek és genovaiak tartottak a kezükben. További bevételi forrást jelentett az államkincstárnak a háborúban elfogott muszlimok után követelt váltságdíj. Ugyancsak a győztes hadjáratok során sarcot szedtek az egyes muzulmán országoktól, mint Szíria, Egyiptom, vagy kereskedelmi karavánok.

A keresztesek által alapított Jeruzsálemi Királyságban a nemesek nagyobb befolyásra tettek szert, mint a nyugati országok nemesei, annak köszönhetően, hogy a folyamatos hadviselés miatt az uralkodó jobban rá volt szorulva a főurak támogatására. A főnemesek gyülekezete hamar teljes önállóságra tudott szert tenni, a király törvényjavaslatait köteles volt vele vitára bocsátani, birtokot is csak a hozzájárulásával adományozhatott. Szintén a jeruzsálemi nemesség kiváltságai közé tartozott ugyanakkor az ellenállás joga (ius resistendi). Egyébként elmondható, hogy a Jeruzsálemi Királyság jogszokásai megtévesztésig hasonlítanak az Aranybullában lefektetett elvekhez, ezen jogszokásokat pedig II. András minden bizonnyal megismerhette 1217-ben indított keresztes háborúja alkalmával. A hadjáratra elkísérték őt magyar főurak is, a források tanúsága szerint pedig ott tartózkodásuk során huzamosabb időt töltöttek a Jeruzsálemi Királyság nemeseivel – elképzelhetetlen, hogy ne ismerkedtek volna meg a helybéli jogokkal. A Szentföldre utazó magyar főurak között volt például Ugron királyi kancellár és kalocsai érsek valamint Tamás egri püspök, akik az Aranybulla aláírói között is szerepelnek. A körülmények tehát valószínűsítik, hogy a magyar nemesség sarkalatos jogainak alapjai a Jeruzsálemi Királyságban használatos jogelvekből kerültek átvételre. Ugyanilyen hatással lehettek ezek a jogelvek egyébként az angol Magna Charta Libertatumra is, szintén a keresztes háborúk közvetítésével.[2]

Lakossága szerkesztés

A királyság lakosságát illetően becslések vannak. Körülbelül félmillióan élhettek az állam területén, melynek nagy része muzulmán volt. A keresztény lakosság zömét is helyi keleti keresztények tették ki. A kereszteslovagokkal együtt európai keresztény bevándorlók is érkeztek a Szentföldre, elsősorban Franciaországból, részben Itáliából, de ők kizárólag csak a városokban laktak, vidékre nem telepedtek meg. A városok összlakossága a Jeruzsálemi Királyságban 120 ezer európait és 100 ezer muszlimot tehetett ki. A falvakban eközben olyan 250 000 muszlim és keleti keresztény élhetett. Tudelai Benjámin zsidó utazó, 1200 zsidót és 1500 samaritánt becsült a Királyság területére, mint állandó lakost.

Az itáliai eredetű európaiak kereskedelemmel foglalkoztak, addig a többiek kézműiparral és egyéb mesterségekkel.

Vannak hivatalos dokumentumok a korból, amelyek csupán a hűbéresek és más lovagok nevét tartalmazza, ezért még ezekből is nehéz következtetni az európai lakosság számát illetően.

Mikor a muzulmánok a keresztesek uralmát végleg felszámolták, a betelepült európaiak egy része elmenekült a Szentföldről. Az itt maradókat a mohamedánok lemészárolták, vagy rabszolgaságba vetették.

Haderő szerkesztés

A jeruzsálemi királyság haderejének magvát az európai kereszteslovagok adták. Segédcsapatként besorozták még a helyi muzulmán és keleti keresztény lakosságot is. Fogadtak fel továbbá zsoldosokat, amelyek leggyakrabban közel-keleti muzulmánok voltak.

Türoszi Vilmos krónikája szerint ,,Alig háromszáz lovagot és kétezer gyalogost lehetett találni a királyságban" Ez volt 1100-ban a Királyság katonai helyzete.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Runciman, 1999. „Egyiptom varázsa” (II. kötet, 5. könyv, 4. fejezet – 539-564. old.)
  2. Divéky Adorján: Az arany bulla és a jeruzsálemi királyság alkotmánya - Székfoglaló a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának 1931. január 19-én tartott felolvasó ülésén, BP. 1932.

Források szerkesztés

  • Runciman, 1999.: Runciman, Stephen. A keresztes hadjáratok története. Budapest: Osiris Kiadó [1951] (1999). ISBN 963-379-448-X 

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés