Katolicizmus

a kereszténység fő irányzata, világvallás

A katolicizmus a kereszténység fő irányzata, a judaizmusból sarjadt vallások közül a legnagyobb múlttal és hagyománnyal bíró világvallás. A legtöbb hívőt a római katolikus egyház számlálja a keresztény és a katolikus egyházak között.

Katolicizmus
[vagy katolikus kereszténység]
(καθολικισμός)
kereszténység
Bár a kereszt általános jelképe a keresztényeknek, de azt – különösképpen Krisztus keresztrefeszített testének ábrázolásával (feszület latinul crucifixus)[1] – a katolikusokhoz szokták elsősorban kötni.
Bár a kereszt általános jelképe a keresztényeknek, de azt – különösképpen Krisztus keresztrefeszített testének ábrázolásával (feszület latinul crucifixus)[1] – a katolikusokhoz szokták elsősorban kötni.
A világ országainak katolikus népessége százalékban számítva.
A világ országainak katolikus népessége százalékban számítva.

Kialakult 1. század (a főbb tanok többsége a 4. századig fogalmazódott meg)
Alapító Jézus Krisztust tekintik annak
Római pápa Ferenc (2013 óta)
Szent iratok Biblia
Felekezetek Főáramlat: római katolikusok
Csatlakozottak: keleti katolikusok
Kései kiváltak: ókatolikusok

Korábban1) Ókor:
Nyugatrómai Birodalom
2) Középkor:
majdnem minden nem kelet-európai európai ország
3) Újkor:
Spanyol Királyság, Portugál Királyság, itáliai fejedelemségek, Francia Királyság, Belga Királyság, délnémet fejedelemségek, Habsburg Birodalom, Lengyel Királyság, Horvát Királyság, Magyar Királyság
Fő vallás Spanyolország, Portugália, Olaszország, Franciaország, Belgium, Írország, Ausztria, Lengyelország, Litvánia, Horvátország, Magyarország, közép- és dél-amerikai államok
Követők száma (2008) kb. 1 100 000 000 fő[2][3][4][5]
a világ
lakosságának
(2007) 16,9 %-a[6]

Apostolok Szent Péter (†67), Szent Pál (†67)
egyházatyák Szent Ambrus (†397), Szent Jeromos (†420), Hippói Szent Ágoston (†430), Nagy Szent Gergely (†604)
Főbb események:

29/33Jézus halála és feltámadása
1. századapostolok kora
2. századtólókeresztény kor
4.6. századegyházatyák kora
313milánói ediktum
325Első nikaiai zsinat
381Első konstantinápolyi zsinat
431Efezusi zsinat
451Khalkédóni zsinat
553Második konstantinápolyi zsinat
756pápai állam megalakulása
1054 – az első egyházszakadás
11.13. századpápaság fénykora
13. századskolaszticizmus kora
13781417Nagy nyugati egyházszakadás
14471521reneszánsz pápák
1517reformáció kezdete
15451563tridenti zsinat
17. századellenreformáció
18691870első vatikáni zsinat
19621965második vatikáni zsinat

A katolikus szó egyetemest, általánost jelent. Azért egyetemes, mert a katolikus egyházhoz bárki, bármilyen származású ember csatlakozhat. Ez a felfogás a Krisztus utáni első században forradalmi volt, mert majdnem minden népnek, államnak sajátos hitvilága volt. Így például a zsidó valláshoz csak izraeliták - a választott nép tagjai - tartozhattak. Katolikus az, akit megkereszteltek - szentelt vízzel a katolikus egyház keretein belül. Elfogadja, hogy tagjai különféle nemzetekhez tartoznak, de helyteleníti azt, hogy a nemzet érdekét az egyház érdeke elé helyezzék.

EtimológiaSzerkesztés

A szó eredete a görög katholikosz, amely a kata holon kifejezésből ered. Ez a kata elöljárószóból („valami felé”, „valami szerint”) és az „egészet”, „tökéleteset” jelentő holon melléknévből származik. A katholon jelentése tehát: „az egészhez tartozó”, „teljességben és harmóniában levő”, „egész szerinti”. A fogalom lényege az egyházi szóhasználatban: „tökéletes módon birtokolni Jézus Krisztus létének minden gazdagságát, a hit teljességét (depositum fidei) és az üdvösség minden eszközét” (az Első vatikáni zsinat definíciója).

A katolikus elnevezés már az 1. század végén megjelent az apostoloktól eredő hagyomány értelmében, és azt tartalmazza, hogy a kereszténység egyéb felfogásaitól eltérően az apostoloktól kiinduló hagyománynak kell elterjednie mindenütt (kath’ holu) s kell elfogadottá válnia. A katolikus szó első ismert feljegyzésével, Antiochiai Szent Ignácnál találkozunk, a 110-ben keletkezett Szmirnai levélben.[7][8]

SzóhasználatSzerkesztés

A katolikus kifejezésnek több jelentése is van:

  • A felekezeti[10] különbözőségek ellenére minden keresztény az egyetlen egyház (katolikus kifejezéssel az Anyaszentegyház) része. (Ezt az „egyetemes” értelmezést a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás és az Apostoli hitvallás is használja.)
  • A nyugati katolikus egyház és a keleti autonóm katolikus részegyházak minden tagja, hite és hat különféle rítusának gyakorlata.
  • Azok a keresztény egyházak, akik püspökségüket egészen az apostolokra vezetik vissza, így magukat a hívők széles, „egyetemes” teste részének tekintik, és ilyen értelemben magukat katolikusnak tartják, de nem tartoznak a katolikus egyház részegyházai közé. Ilyenek az ún. ortodox egyházak, a néha „felső anglikánus”-oknak nevezett angol katolikus az ókatolikus egyházak, s az ókeleti egyházak. Mindezek az egyházak a katolikus egyházhoz hasonló fordításokban használják a Nicea-konstantinápolyi hitvallást: „… hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban”.

Megjegyzendő: Nem minden keresztény felekezet tekinti magát a szélesebb katolikus egyház részének. Bár magukat keresztényeknek vallják és származásukat szintén az apostolokra vezetik vissza, mégsem vállalnak részt az olyan ősi egyházi szervezetekből, mint például a püspöki hivatal.

A korai keresztények a katolikus kifejezést szó szerinti értelemben használták az egységes, osztatlan egyház leírására. Később az egyházatyák a szektás- és eretnek csoportoktól való megkülönböztetésül kezdték használni e kifejezést.

Ma a hétköznapi életben a „katolikus” szót leggyakrabban a második jelentésben használják, azaz elsősorban a katolikus egyházra, annak különféle hagyományaira, a katolikus egyház tagjaira és azok közösségeire, a katolikus egyház híveinek életével kapcsolatos dolgokra vagy jelenségekre vonatkoztatják, és a legtöbben ezen belül is a nyugati (latin rítusú) katolikus egyházra gondolnak.

EszmeiségSzerkesztés

A katolikus eszme (katolikusság, katolikum) – melynek szervezetbéli kifejeződése a katolikus egyház – a világtörténelem egyik meghatározó ereje.[11] Ebben a szervezetben, mint bármelyik történelmileg sikeres szervezetben, ellentétek együttese figyelhető meg (complexio oppositorum), anélkül azonban, hogy ezek ellentmondások lennének.[12]

A katolikus egyház (más néven: Anyaszentegyház, vagy egyszerűen egyház) saját nézetük szerint Isten országának, a mennyországnak földi megvalósulása, Isten országa a Földön.[13] A mennyország Isten országa, melyet Krisztus, Dániel jövendölésével egybehangzóan hirdetett, a világot átható éltető erő, szántóföld melyben búza és konkoly rejtőzik az aratás napjáig, a földreszállott és Krisztusba öltözött örökkévalóság.[14] Az egyház tulajdonképpeni énje: Krisztus, az Úr. Az egyház Krisztus misztikus teste, melyben maga a fej Krisztus, a tagok pedig Krisztus testének tagjai.[15] Krisztus maga él az egyházban, mégpedig vele lényegileg összeforrva. Krisztus szeretetét az egyház iránt a Krisztus jegyese hasonlat jeleníti meg.[16]

Dogma, erkölcs, kultuszSzerkesztés

Az egyház eme természetfölötti (krisztusi) lényegének hármas kifejeződése a dogma, az erkölcs és a kultusz.

A dogmák főbb csoportjai a következők:

A katolikus egyház dogmái Krisztus köré csoportosulnak, Krisztus vonásait, tulajdonságait, minőségeit, – élő, megváltó, uralkodó, irányító – mutatják be, tárják elénk.[24]

A katolikus erkölcs lényege az egyházi tanítás, fegyelem és nevelés útján a hívőben második Krisztust formálni (ahogy az egyházatyák kifejezik: őt krisztusivá tenni. Ez a kereszténység egységét is biztosítja.[25]

A katolikus kultusz központjában szintén a krisztuskapcsolat, krisztussal telítettség áll, mely a szertartás (liturgia) és a szentségek útján fejeződik ki.[26]

Elsősorban dogma, erkölcs és kultusz fejezik ki leginkább az egyház ama tudatát, hogy származása természetfölötti, – hogy ő Krisztus teste. Az egyház semmi egyéb sem kíván lenni, mint Krisztus teste, mint istenemberi lényének történelmi megnyilvánulása. Az egyház minden ereje és hatalma a megdicsőült Krisztusból származik.[27]

SzentségekSzerkesztés

A szentségek Isten szeretetének látható és hatásos jelei, bizonyítékai annak hogy Jézus közöttünk él és működik.[28] A keresztény élet a szentségekkel és a megváltás hitével szorosan egybefonódik.[29] A szentségek nem jelképek, vagy puszta emlékeztetők.[30]

A hét katolikus szentség középpontjában az eucharisztia, más néven (a Legméltóságosabb) oltáriszentség áll, amely köré az összes többi csoportosul:

Kiemelt figyelmet érdemel az Oltáriszentség, mely a legmélyebb és legszentebb szentség. Jézus önnönmagát, istenemberi személyét adja, hogy eledelként szolgáljon.[37] „Testét esszük és vérét isszuk.”[38] Jézus annyira szereti népét, hogy áldásán és erején kívül valóságos istenemberi énjével is közte él, „hogy test-és vérközösséget vállal vele, hogy lényével eggyé lesz, mint a fürt a szőlőtőkével.”[39] Krisztus teste és vére szentségi táplálék marad az Oltáriszentségben, amíg világ a világ (Krisztus második eljöveteléig).[40] Az Oltáriszentség által Jézus a hívők szívében és emlékezetében marad, korokon átívelően.[41] Látható tehát, hogy a szentségek, és azon belül leghívebben az Oltáriszentség jeleníti meg, hogy a hívek Krisztusnak, Krisztus misztikus testének tagjai.[42] Ezért felületes és elutasítandó az, ha az egyház szentségeit vagy szertartásait ilyen vagy olyan pogány kultuszból igyekeznek levezetni.[43] A katolikus szentségmisztikában domborodik ki az egyház alaplényege: hogy Krisztus tovább él benne.[44]

Ebből kifolyólag katolikus szempontból a reformáció és protestáns terjeszkedés okozta legnagyobb kár, hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentséget és az Eucharisztia tiszteletét (szentségimádás) egész országok és régiók (pl skandináv országok, ahol államvallás a protestantizmus) részére teszik ill. tették hivatalosan, állami eszközökkel elérhetetlenné, e leghathatósabb isteni kegyelemeszköz segítségétől megfosztva és az üdvösségtől elrekesztve nagy tömegeket juttatva a pokolra. A XX. század kommunista diktatúrái a hivatalos állami ateizmus és katolikusüldözés révén hasonló hatást fejtettek ki, mely néhol még ma is tart (Kína, Észak-Korea).

Apostoli utódlás és hierarchiaSzerkesztés

Az egyház egész alkotmányos élete kimondottan arisztokratikus, mert felülről, Krisztustól függ.[45] A Krisztusban megnyilatkozott Istenből áramlik ez az új erő az apostolokon át az egyházba.[46] Az apostolok nem önjogon működtek, hanem küldöttekként, mint Krisztus helyettesei: „Aki titeket hallgat, engem hallgat és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, Azt veti meg, Aki engem küldött”.[47] És az apostolok – amint azt újszövetségi írások, főképp pásztorlevelek bizonyítják[48] – mindenütt, ahol új hitközséget alapítottak, az elsőket, vagyis az első megtérteket kézföltétellel elöljárókká nevezték ki, hogy azok – Szent Péter kifejezése szerint (1Pt 5,2) – "helyettük legeltessék Isten nyáját."[49] Elmondható, hogy az egész ókeresztény irodalom bizonyítja ezt a gondolatot.[50] Az egyházi hivatal tehát az apostoli utódláson (successio apostolica), vagyis a kézfeltétel útján továbbruházott küldetésen alapul, melyet Krisztus adott az apostoloknak.

Történelmi küldetése és jellegeSzerkesztés

Az egyház a történelem folyamán fokozatosan egyre jobban kiterjed az egész emberiségre, egészen addig, amíg „az evangéliumot hirdetik az egész Föld kerekén” (Mt 24,14).[51][52]

Az egyház kiterjesztését a földkerekség minden tájára maga Jézus adta parancsba: „Elmenvén tanítsatok minden nemzetet, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében.” (Mt 28,13) Ezt hívják térítésnek, ill. missziónak. A pünkösdi nyelvcsoda is ezt igazolta, ahol az apostolok az összegyűltek nyelvén kezdék hirdetni az igét, ahelyett hogy saját nyelvükön (arámiul vagy héberül) beszéltek volna. Az egyház a Földön az Istenországot terjeszti el, egy minden nemzetiségi- vagy más földi szemponton túl érvényesülő, tisztán valláserkölcsi hatalmat.[53] Kincsei a bűnbocsánat és kegyelem, törvényei pedig a Hegyi beszéd erkölcsi parancsai.[54]

A fiatal egyház Péter és Pál segítségével hamar megszabadult azoktól a zsidó vonásoktól, amik őt e világmissziós küldetésben hátráltatták; Péter a pogány Kornéliusz százados, Pál pedig a mózesi törvény meghaladása révén.[55] A katolikus egyház egyetemes érvényű, az egész világra kiterjedő igénnyel lép fel.[56] A történelem folyamán e küldetése sokszor nehéz helyzetbe került, amikor a német császár vagy francia király próbálta uralma alá hajtani, de mindannyiszor sikeresen ellenállt, megvédve az Istenországot.[57] A katolikusság minden népből kiválasztja a legjobb tulajdonságokat, magába építi, magában megtisztítja és napfényre deríti, és az egész világra szétárasztja.[58]

EmberképSzerkesztés

A katolikum az egész embert vallja, az egész ember felé fordul, szöges ellentétben azzal, amit Luther és protestáns irányzatok többsége az emberi természetről (a bűnbeesés kapcsán) tanít. A bűnbeeséskor az történt, hogy az ember értelme elhomályosult, akarata meggyengült, mert az megfosztotta az embert az isteni élet- és szeretetközösségtől, elszakította az embert annak természetfölötti céljától. Az emberi természet rendje azonban sértetlen maradt, maga az emberi természet nem romlott meg.[59] Az embernek az egyházi kinyilatkoztatás elfogadásával lehetősége nyílik, hogy egész természete Isten felé forduljon, őt szolgálja. Belső természete változatlan marad, de az irányvétele gyökeresen megváltozik, immáron Istenre irányulva.[60] Az ember természetét, mint egy épületet az Isten újjáalkotja, de a meglévő köveket felhasználva.[61]

Az egyház tanításában a tesi, érzéki tulajdonságoknak helye és szerepe van. A testtisztelet adott határokon belül egészséges és üdvös, ezt az egyház minden korban határozottan védelmezte a testtagadó eretnek szektákkal szemben.[62] Isten föl fogja támasztani testünket; ennek nyomán a katolikum nagy hangsúlyt helyez a templomokban és általában az ábrázolásra (festmény, szobor).[63] Krisztus testileg megkeresztelkedett a Jordánban, nyálából sarat csinálva és a vak ember szemét megkenve gyógyította meg őt; eledelül adja testét és vérét; feltámadása után a kenyeret megáldva együtt evett tanítványaival. Az egyház is ennek nyomán alkalmaz látható jeleket -szentelmények (sacramentaria)- melyek kegyelmeket közvetítenek.[64] Ennek pedagógiai elérménye is van: az egyszerűbb hívek, akiknek érzékelése jobban vagy teljesen az érzékiekhez tapad, érzékelhetően kapcsolódhatnak a szenthez. A szenteltvíz, húsvéti barka, keresztvetés, keresztjel rajzolása, jegygyűrű, szentelt só stb ennek kifejeződései, amely "a katolikus egész ösztönéletének, az egész vonalon égbetörő – a látható által a láthatatlanhoz vezető – irányt ad".[65]

Az ember érzéki természetéhez hasonlóan ragadja meg az egyház a hívő szellemi, értelmi képességeit is. Az egyház egész hittudományát az értelem világítóerejébe vetett bizalom uralja.[66]

Az emberi lélek szellemi voltának, halhatatlanságának és Isten létének felismerésére -preambula fidei- az ember természet a józan ész -ratio- világánál képes eljutni.[67] Isten léte egy fontos kezdő felismerés az üdvösség útján.

Szervezeti alapjai, felépítéseSzerkesztés

A katolikus egyház intézményes megjelenési formában, hierarchikusan van jelen a társadalomban. Összesen 24 eltérő szertartású és különböző hagyományokkal rendelkező autonóm részegyházból áll, amelyek közül a legnagyobb a nyugati katolikus egyház, (pontosabban latin rítusú katolikus egyház). A többi közösséget összefoglaló néven keleti autonóm részegyházaknak, régebbi kifejezéssel unitus (azaz egyesült) egyházaknak nevezik – ezek a nagy egyházszakadás után a keleti egyházak azon kisebb részei, melyek később csatlakoztak a római katolikus egyházhoz, megtartva saját liturgikus és egyházfegyelmi hagyományaikat. Ezek közül Magyarországon legismertebb a görögkatolikus egyház.

A katolicizmus egységét három alapvető kötelék biztosítja:

  • közösség a hitben, amelynek legfőbb tanítója a pápa;
  • közösség a liturgia ünneplésében;
  • a részegyházak apostoloktól eredő és megszakítatlan jogfolytonossága.

Teológiai magyarázataSzerkesztés

A katolikus egyház feje Róma mindenkori püspöke, a pápa, akit Péter apostolnak, a katolikus hagyomány szerint Róma első püspökének, a legfőbb apostol utódjának tekintenek. Ezért Jézus Krisztus földi helytartója a pápa[68] a római püspök, és a részegyházak hívei is helyi közösségben ragaszkodnak a törvényes pásztorhoz, tehát az apostoli jogfolytonosság általi Krisztus-hirdetéshez. A Római egyház elől jár a szeretetben. Bennük együtt él az egyetlen katolikus egyház. Krisztus akaratával párhuzamosan egyetemesnek kell lennie a keresztényeknek[69] (1Kor 1.10), részegyházaiban nem laza, hanem népeiben, kúlturában, kifejezésmódjaikban különböző, de osztatlan, egyetemes egyház.[70]

A katolicizmus céljaSzerkesztés

  • Az egyház; Egy, szent, egyetemes (katolikus), és apostoli vallás, mely négy tulajdonságában összefüggnek.[71]
  • Meghívás Krisztus üdvösségében való részvételre.
  • A tévedések, elszakadások, megosztottságok egységbe hívása.
  • A katolikus papság alapvető célja, és feladata a testi-lelki tisztításban való részvétel. A hívők bűnbánat által végzik el a szentgyónást, amelyre a pap - legtöbb esetben - feloldozást ad, azaz kiszolgáltatja a szentséget - melyre egyedül ő hivatott.

A katolikus hit szerint a tiszta lélekre azért van szükség, hogy a Szentlélek munkálkodni tudjon az emberben.

IstenképSzerkesztés

 
Szentháromság freskó, Rožmberk palota, Prága.

Alapja a Szentháromságban való hit: az egyetlen Istenben három személy, az Atya, a Fiú (Krisztus) és a Szentlélek egysége és szeretetkapcsolata. Jézus Krisztus az Isten egyszülött Fia, Isten egyedüli megtestesülése, azaz Isten Fia és maga az Isten.

A katolikus Istenkép alapja a szeretet. Ezt az egyházatyák Isten Fiának, Jézus egyetlen parancsából következtették ki: "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást." Ez a katolikus Újszövetség. Szövetség a szeretetre, amely kibővül az ellenség szeretetére is. Az Isten akkor is szeret minket, ha mi emberek elfordulunk Istentől. Isten akkor is szeret, ha baj ér minket, és vádolja az ember Istent. Isten számára a lelki üdvösségünk fontosabb, mint a test kívánalmai, mert a lélek örök életet nyerhet a test viszont nem - (illetve a feltámadás misztériumában, hittitkában a test is kaphat örök életet).

Amikor Jézustól kérdezték, hol van az Atya, akkor azt felelte Én az Atyában vagyok, az Atya énbennem. Továbbá a Hiszek egy... kezdetű imában benne foglaltatik, hogy ott ül (Jézus) az Atya jobbján.

Mózes első könyve azaz a Teremtés könyve, a világ keletkezésének szó szerinti leírása, némely irányzat szerint. Az egyház azonban fenntartja, hogy Isten az emberiség számára meghagyta nemcsak a Biblia természetfölötti sugallatát, hanem az észszerű emberi elme általi természeti kinyilvánításait is. Szerintük a teremtés hét napjából „egyetlen nap” összhangba hozható azzal, hogy Isten nem a mi időfogalmunkban gondolkozik, ezért nem a földön elmúlt egy napra kell gondolni. Isten a világmindenséget semmiből teremtette, így ha a „Nagy Bumm”, az ősrobbanás elmélete igaz, akkor Isten teremtette, vagy okozta azt. Hasonlóan, ha az evolúció volt az a folyamat, ami az élet különböző formáit létrehozta, akkor az az Isten akarata szerint és ellenőrzése alatt történt.

Katolikusok a ma társadalmábanSzerkesztés

A katolikus hit mélyrehatóan foglalkozik a bűn és a megváltás kérdéseivel. Napjainkban a közvélemény előtt nagy hangsúlyt kapott vitapontok:

  • magzatelhajtás (abortusz).
  • eutanázia (kegyes halál) gyilkosság, és mint ilyen, bűnös, a kiközösítéssel járó cselekedet.
  • a megtermékenyített embriók elpusztítása és az azzal járó orvosi kutatás megengedhetetlen.
  • a házassági kötelék szentségnek minősül és felbonthatatlan.
  • a homoszexuális aktusok természetellenességük miatt bűnösök.
  • A halálbüntetés csak teljesen kivételes esetben van jóváhagyva.

A bűn azonban feloldható, a bűnbánattal, melynek kiszolgáltatója csakis felszentelt pap lehet.

  • A nők a legnagyobb tiszteletnek örvendenek anyai és feleségi szerepükben.
  • A család tiszteletére a 2011-es évet hirdette meg a katolikus papság. Ezzel kapcsolatban példának említik a Szent Családot, (Szent Józsefet, Szűz Máriát és Jézust.)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar Katolikus Lexikon > feszület, lexikon.katolikus.hu
  2. Number of Catholics and Priests Rises. Zenit News Agency, 2007. február 12. [2008. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 21.)
  3. CIA World Factbook. United States Government Central Intelligence Agency, 2008. [2010. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 22.)
  4. Mapping the Global Muslim Population: A Report on the Size and Distribution of the World's Muslim Population: Main Page, Pew Research Center. There are 1.5 billion Muslims, nearly a billion of whom are Sunnite (nearly 90% of Muslim population), thus the latter forming the second largest single religious body.
  5. Todd Johnson, David Barrett, and Peter Crossing, "Christianity 2010: A View from the New Atlas of Global Christianity", International Bulletin of Missionary Research, Vol., 34, No.1, January 2010, pps.29-36
  6. The World Factbook 2008., International Journal For Religious Freedom Vol 5.
  7. Szmirnai levél (3. fejezet 4. szakasz) Kr. u. 110
  8. What "Catholic" Means. [2008. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 29.)
  9. Magyar Katolikus Lexikon > felekezet, lexikon.katolikus.hu
  10. Vallási közösségből kiszakadt szűkebb vallási közösség, meghatározott tanítással[9]
  11. Macaulay angol protestáns történész megállapítása Edinburgh Review (1840)
  12. Karl Adam: A katolicizmus lényege. Fordította: Vécsey Gábor báró. Budapest, a Szent István Társulat kiadása, 1936, 3. old. (Továbbiakban: Adam 1936.)
  13. "A mostani, jelen egyház Krisztus országa és a menny birodalma” – így nyilatkozik külön hangsúllyal Szent Ágoston (De civitate Dei, 20, 9, 1.). - Adam 1936. 15.
  14. (De civ. Dei 7, 9, 28.), Adam 1936. 15.
  15. "Oly benső ez az összefüggése Krisztusnak az Anyaszentegyházzal, oly elválaszthatatlan, oly természetes lényegszerű, hogy Szent Pál a kolosszeiekhoz írott és efezusi levelében Krisztust kimondottan a test fejének nevezi. Krisztussal, mint az egyházi test fejével lett kész egésszé az egyház szervezete. Krisztus és az egyház oly kevéssé képzelhetők el külön, mint a fő saját törzse nélkül (Kol 1,18; 2,19; Ef 4,15)." Adam 1936. 16.
  16. Adam 1936. 16.
  17. A szűkebb értelemben vett christologia dogmái az Istenember személyét, a Jézus arcán kisugárzó isteni fenséget ismertetik. Adam 1936. 17.
  18. A megváltás dogmái megváltói működéséről szólnak, életében, szenvedésében, halálában és az Atya jobbján. Adam 1936. 17.
  19. A Szentháromság dogmái emez isteni élet forrástalajához, az Atya ölébe vezetnek és meghatározzák Jézus idő- és térbeli megjelenését az örök, isteni szentély kapuiban. Adam 1936. 17.
  20. A mariológiai dogmák körülírják Jézus emberségének az áldott Szűzanyával kapcsolatos testi, természetes összefüggéseit és megváltó ténykedéseit. Adam 1936. 17.
  21. A kegyelem dogmái bizonyítják, hogy Jézus megváltó szerepe nem volt kötelesség, hanem isteni adomány; és ugyanezek határozzák meg a megváltottak alapérzületeként a szeretetet, békét és a Szentlélek örömét. Adam 1936. 17.
  22. Az egyházról, szentségekről és szentelményekről szóló dogmák világítják meg a közvetítés menetét, azt a módot, ahogy a mindenkori emberiség a Krisztusban fakadó új életből merít. Adam 1936. 17.
  23. Az utolsó dolgokat tárgyaló dogmák ismertetik Jézust mint bírót és beteljesítőt és azt, ahogy a megváltás befejezése után átadja uralmát az Atyának, hogy „Isten mindenben minden legyen”. Adam 1936. 17.
  24. Ezért is viselik a katolikus egyház összes dogmái Krisztus nevének vonásait, mert kinyilatkoztatásának valamely oldalát akarják kidomborítani, mert az élő, megváltó, uralkodó, irányító Krisztust akarják történelmi kibontakozása minden távlatában szemünk elé állítani. Adam 1936. 17.
  25. Ez az egy legfőbb nevelési cél biztosítja a kereszténység benső egységét. Az egyház nem ismer kétféle erkölcsöt, mert csak az egy Krisztus kialakítására törekszik. Törekvési útja és módja azonban végtelenül sokféle, mégpedig annyi, ahány hívő jut hozzá, hogy Krisztus képét magában, legalább halvány körvonalakban kiformálhassa. Ahogy a természet néha magának tetszeleg, amikor egyes tökéletes egyedben úgyszólván képessége legjavát nyújtja és abban kiéli fölös erejét, – úgy hajt virágba az egyházban ható Krisztus teljéből, az Ő malasztjai özönének gazdagságából, folytonosan, hol ennek, hol pedig annak a szentnek képében, ragyogó sugárkéveként az önfeledtség és szeretet, a tisztaság, alázat és odaadás csodája. Adam 1936. 18.
  26. Az egyház kultuszában ugyanaz a Krisztus-kapcsolat, Krisztussal telítettség érvényesül, mint erkölcstanában. Ahogy minden egyes liturgikus ima az ókeresztény áldással végződik: „a mi urunk Jézus Krisztus által”, éppúgy minden istentiszteleti ténykedés, a szentmiseáldozattól az utolsó imamozdulatig, utalás Krisztusra, emlékezés Reá. Sőt, ami több: az egyház kultusza nem csupán gyermeki emlékeztető, hanem látható titokzatos jel útján eszközölt részesedés is Jézusban és az Ő megváltó erejében, mint hogyha köntöse szegélyét érintenők, mintha szabadulásunkra megtapintanók szent sebeit. Az egyházi liturgia legmélyebb célja, hogy Krisztus megváltó áldását szentté, megrázóvá, az egész keresztény életet betöltő jelenvalósággá, szemléltetővé és gyümölcsözővé tegye. Adam 1936, 18-19.
  27. Adam 1936, 18-19.
  28. A szentségek nem mások, mint Jézus igéivel és apostoli gyakorlattal hitelesített látható igazolásai annak, hogy Jézus közöttünk működik. Rövid életünk minden jelentős fordulójakor, annak tetőfokán csakúgy, mint annak mélypontjain, az esketőoltár, a bölcső, a betegágy mellett, minden félelmünkben, súlyos megrázkódtatás idején, vagy bármi érjen is, ott áll Jézus üdvözítőként malaszthozó szentségi áldás képében, mint barát és vigasztaló, mint a lélek és test sebeinek orvosa. Adam, 1936, 19.
  29. Már Aquinói Tamás is világosan kifejtette, miként fonódik egybe az egész keresztény élet a szentségekkel és a megváltás hitével. Sőt Goethe is meleg hangon ír róla a Dichtung und Wahrheit 7. könyvének 2. részében és fejtegetését ezzel a jellemző megjegyzéssel végzi: „Mennyire szétforgácsolta a protestantizmus ezt az igazi szellemi kapcsolatot, mikor e szimbólumok egy részét hamisításnak minősítette és csak kevését ismerte el kánoni érvényűnek ... és hogyan akar bennünket az egyes részek közömbössé tételével előkészíteni a többiek magas méltóságára?” Adam 1936, 19-20.
  30. A szentség egy látható jel, amit Jézus Krisztus alapított, hogy minket kegyelemben részesítsen. Mint értelmes lénynek, az embernek külsőleg érzékelhető jelekre van szüksége a szellemiek felismeréséhez és közvetítéséhez. Isten úgy segít ebben, hogy láthatatlan kegyelmet ad az embereknek a szentségekben, látható jelek révén. Más szóval a szentségek nem puszta jelképek, hanem megvalósítják azt, amit jelképeznek. Például a keresztelésnél a víz az eredeti bűn és az összes többi bűn alóli megtisztulás jele. A keresztség ezt a megtisztulást azért teszi, hogy megszentelő kegyelmet kiöntve Isten gyermekévé tegye az embert. Gaudron
  31. A keresztelés folyamatában a lélekre Krisztus áldozati vére ömlik, megtisztítja azt az eredeti bűn minden gyengeségétől, átitatja saját szent életerejével, hogy újszülötté, az istengyermekség új emberévé formálja. Adam 1936, 19.
  32. A bérmálás szentségében Jézus a Vigasztalót, az erős bátorság Istenét és Istennel telt hit szellemét küldi az ébredező vallásos tudat elé, hogy Isten gyermekét Isten harcosává eddze. Adam 1936, 19.
  33. A bűnbánat szentségében Jézus mint megbocsátó Üdvözítő vigasztalja a szorongatott lelket e békeszóval: menj, vétkeid bocsánatot nyertek. Adam 1936, 19.
  34. Az utolsó kenet szentségében az irgalmas szamaritánus lép a beteg ágyához, hogy új életbátorságot, áldozatkészséget csöpögtessen sebzett szívébe. Adam 1936, 19.
  35. A házasság szentségében a férfi és nő szerelmét gyökerezteti be saját mély szeretetébe, sírig tartó hűségébe, amellyel Őmaga övéit: a közösséget és az egyházat kíséri. Adam 1936, 19.
  36. A papszentelés kézfeltételében messiási teljhatalmát, küldetését ruházza át a hivatott tanítványokra, hogy azok, munkáját folytatván, új emberségre, istengyermekségre keltsék a halál birodalmának lakóit. Adam 1936, 19.
  37. De nem a felsorolt szentségek a legmélyebbek és legszentebbek. Jézus annyira megy abban, hogy magát hívei előtt kinyilatkoztassa, oly mélyreható megváltói szeretete, hogy önmagát, mint megvalósult malasztot nyújtja a hívőnek, – legnagyobb kincsét, legbensejét, önnön énjét, istenemberi személyét adja övéinek. Adam 1936, 20.
  38. Adam 1936, 20.
  39. Adam 1936, 20.
  40. „A kenyér és bor színe alatt a Mester a tanítványai között, a vőlegény menyasszonyánál, az Úr a népével maradt mindaddig, amíg majd egykor újra eljön látható fenségében az ég felhői között. Az Oltáriszentség a visszatérés idejéig a legerősebb, legmélyebb, legbensőbb emlék az Úrtól." Adam 1936, 20.
  41. "Ez a nyitja annak, hogy nem feledjük el Jézust, bár évszázadok és évezredek múlnak és népek és kultúrák semmisülnek meg. És ezért nincs szív a földön, még az atyák és anyák szívét sem véve ki, melyet milliók oly igazán híven, oly tettrekészen és odaadón szeretnének, mint Jézus Szívét." Adam 1936. 20.
  42. Adam 1936, 20.
  43. „Azért látja a katolikus felületességnek, ha az egyház szentségeit ilyen, vagy amolyan hangulat befolyására, vagy tartalombeli hasonlósága miatt valamely nemkeresztény elképzelésből, kultuszból, esetleg pogány misztériumból származtatják le. – Ellenkezőleg van, – az egyház szentségei eredeti, keresztény életet lehelnek. Közvetlen krisztusi eredetük révén ők a leghívebb kifejezői, harmatcseppjei annak az őskeresztény örömüzenetnek, mely eltéphetetlen krisztusi kapcsolatot, állandó krisztusi életet hozott. A katolikus szentségmisztikában hittel valljuk és tapasztaljuk Krisztust, mint a nyáj urát, mint annak titokzatos erő- és malasztforrását. Adam 1936, 20-21.
  44. Adam 1936, 21.
  45. Tekintélyét, hatalmát nem alulról, nem a nyájtól, hanem Krisztustól, felülről nyerte. Adam 1936, 21.
  46. Már Tertullián is hangsúlyozza ezt a tényt: „az egyház az apostoloktól, az apostolok Krisztustól vannak, Krisztus pedig az Istentől”. (De praescr. 37.) Adam 1936, 22.
  47. Lk 10,16, vö. Mt 10,40
  48. vö. Tit 1,5; 1Tim 4,14; 2Tim 1,6; ApCsel 20,28
  49. Eszerint tehát nem az egyházközségek voltak az apostoli hatalom viselői, birtokosai, hanem az apostoloktól Krisztus nevében helyettesül kijelölt vének, elöljárók, felügyelők. Az apostolok halála után pedig ismét csak a vének azok, akik kézföltétellel továbbadják küldetésüket és ők voltak, akik az újonnan alakult hitközségeket a küldetéssel felruházottak köré tömörítették. Igaz ugyan, hogy a hitközség is osztozott a határozathozatal és a tanács jogában, ha arról volt szó, ki nyerje el a küldetést, de maga a hatalomátruházás joga kizárólag az apostolok és az általuk kijelölt elöljárók kiváltsága maradt. Adam 1936, 22.
  50. Már az első Kelemen-levél (Ad Kor. 44,3) – a legelső keresztény iratok egyike is ezt fejtegeti klasszikus felfogásban. Adam 1936, 22.
  51. Az egyház isteni uralom, amely az egész emberiségre lassú, de föltarthatatlan folyamatban átterjed – krisztusi test, amely az egész megváltásra szoruló emberiséget személyfölötti egységbe foglalja. Lényege szerint tehát Krisztusba, az isteni Üdvözítőbe vetett hiten alapul. Mint ilyen, az istenkapcsolatban álló emberiség személyfölötti egységét, Péter kőszálhivatalában juttatja látható módon kifejezésre. Abban nyeri bizonyosságát, a szentek egyességében végzi benső működését, teljessége szeretetcseréjét. Adam 1936, 146.
  52. Ez nem egy egyenletes folyamat lásd a reformáció- és a II. Vatikáni zsinat utáni tömeges katolikus hitehagyást. A reformáció esetében meg lehet említeni, hogy az egyház új híveket szerzett az Új Világban – Amerika –, így pótolva majd felülmúlva a kiesett európai katolikusok számát
  53. Adam 1936, 146.
  54. Adam 1936, 146.
  55. A zsidó sziklevelet, mely a gyönge palántának eleinte életszükséglete volt, a további fejlődésnek azonban akadálya vagy hátráltatója lehetett, Péter és Pál végleg eltávolították. Péter elsőnek a pogány Kornélius századost vette föl a keresztény közösségbe, másrészt pedig Pál volt az, aki gondolatai erejével, valamint hatalmas működésével a zsidó törvény oszlopait végérvényesen ledöntötte és a kereszténységnek az egész világba vezető szabad utat nyitott. Adam 1936, 149-150.
  56. Az egyház nem olyasvalami, ami csak az emberiségen belül jöhetne létre, ami tehát épp ezért új korlátokat emelne az emberek közé. Nem is csoportosulás, vagy az új zsinagóga egy neme, hanem inkább olyasmi, ami világtávlata folytán lerombolja az emberiség összes korlátait. Oly nagy és oly tág, mint maga az emberiség. Ezt a Jézus evangéliumába foglalt világtávlati szellemet egyedül a katolikus egyház tartotta meg egész szélességében és mélységében. Nem a sok közösség egyike az, nem is egyike az emberiség egyházainak, hanem az emberek egyháza, röviden: a Világegyház. Adam 1936, 150.
  57. Volt idő, mikor az egyház a német császár, vagy a francia király hűbéresének látszott. Ez azonban világmissziójának csak mellékeseménye, csak rövid visszaesése volt. Szívós küzdelemben, egész emberiségre szóló küldetése nevében mindig újólag biztosította benső szabadságát a fejedelmek és népek befolyásától és ezzel az érinthetetlen Istenország tulajdonjogát, hogy a keresztény hit és életforma függetlenségét megvédje. Mint ilyen nemzetfölötti hatalom, mely minden embert és népet Isten országába gyűjt; ezerszerte alkalmasabb a nemzeti rendeltetésű egyházközösségeknél (mint amilyen az anglikán, orosz, vagy svéd egyház), hogy az egyes népekben szunnyadó legjobb erőket feloldja és Isten országa terjedésének szolgálatába állítsa. Adam 1936, 151.
  58. Minden nép sajátos hajlamával együtt az ő gyermeke, mely magával hozza ajándékát a szentélybe. A római rugalmasság, szellemi frissesség, formaérzék szövetkezik a német mélységgel, alapossággal és bensőséggel, valamint az angolszász józansággal, derűvel és okossággal. A kínai jámborsága, szorgalma és igénytelensége egyesül az indus tapintatával és elmélyedésével, az amerikai alkotási vágyával, felfedező örömével és kezdeményezésével. Ez az egység teljessége és a teljesség egysége. Sokezer csermely vize ömlik az egyházba a misszionáriusok idegen kulturvidéken végzett munkája nyomán. Mindezek magukkal hozzák az ottani emberek, népek dús, színpompás egyéni életét – ezt a drága kincset, amelyet e világ csakis ezegyszer adhat –, hogy azt a Szentlélek és a csalhatatlan egyházi tanítás megtisztítsa, egyetlen hatalmas hullámmá egyesítse, hogy azután tisztító, termékenyítő áradat gyanánt juttassa az emberiség közé. Ez a sajátos eszméje szerinti katolikum: az istenhit és krisztusi szeretet nagy nemzetfölötti árhulláma, mely minden egyes nép és külön ember erejére támaszkodik s amelyet az igazság és szeretet isteni szelleme tisztít és éltet. Adam 1936, 151.
  59. Az egyházi kinyilatkoztatás az egész ember felé fordul. Az egyház tanítása szerint – ahogy a tridenti zsinat azt Luthernek az eredeti bűnről alkotott felfogásával szemben megszövegezte – az eredeti bűn nem vitt végbe rombolást az ember természeti rendjében, nem is azonos azzal, amit Szent Pál a tagok törvényének, sóvárgásnak nevez. Igaz, hogy az ember értelme elhomályosult, erkölcsi akarata pedig gyengült, de ez csak közvetve történt, annyiban, amennyiben az embert megfosztotta eredeti, természetfölötti, Istennel való élet- és szeretetközösségétől és épp ezáltal egész lényegbeni mivoltát – tehát gondolkodását és akaratát is – elszakította eredeti, természetfölötti célirányától. Az ember természeti rendje azonban sértetlen maradt. Természetének az eredeti bűn után beállt gyengülése nem eredményezte a testi és lelki erők rosszabbodását vagy éppenséggel romlását. Adam 1936, 158.
  60. Ezek előrebocsátása után az egyházi kinyilatkoztatásnak módjában áll, hogy az ember természetét, egész testi mivoltát, érzékbeli hajlamait és szükségleteit, értelmét, szabadakaratát az Istenország szolgálatába állítsa. Minthogy pedig nem az emberi természet benső, eredeti állagát érte változás, hanem csak azt szenvedi, hogy természetfölötti életcéljától elszakadt, tehát baja a hamis beállítottságban áll. Ezért, mihelyt ez a rossz irányvétel megszűnik, amint az ember a keresztség malasztja által ismét kezdeti, élő kapcsolatba kerül az Istennel, abban a pillanatban az egyházi tan egész átfogó erejében újra megragadhatja őt. Az egyház mint Krisztus teste mindent birtokba vesz, ami Istené, így az emberi testet is, tehát érzékbeli szükségleteit, szenvedélyeit éppúgy, mint értelmét és akaratát. Azzal, hogy ezt a testet, annak érzékiségét és szenvedélyeit a megszentelő malaszt útján kiragadja céljával ellentétes földhözrögzítettségéből és magáravonatkozottságából, nemcsak az Istenország számára szerzi azt vissza, hanem jelentős mértékben meg is nemesíti és el is mélyíti. Adam 1936, 158.
  61. Az egyház tana az ember régi földvárát alapjáig lerombolja, de átveszi az új épület számára a régi köveket, hogy ott adja meg nekik, megfelelő elhelyezéssel igazi értelmüket, teljes szépségüket és fényüket. A természeti rend fogalmát tehát a katolicizmus rendkívül elmélyíti, de éppenséggel nem semmisíti meg. Ahogy az ember Isten kezéből kikerült és testének szépségében, érzékisége izzásában, szenvedélyei viharzásában, forrongó szellemű értelmével és erőtől duzzadó akaratával áll, úgy fogja meg őt az egyház, úgy óhajtja őt és akként neveli, hogy ez az izzó, viharzó, szabadszellemű és erős ember Istené legyen, hogy eredetileg nyert természetes örökségének mindeme nagyságát, fenségét, természete fölötti kapcsolat útján isteni Életokával benső egységre és tökéletességre hozza. Adam 1936, 159.
  62. Szívós, évszázados küzdelmekben védte a gnosztikusokkal, manichaeusokkal, albigensiekkel, bogomilekkel és megannyiféle szektával szemben az emberi test és ezzel kapcsolatban a házasság jogát és méltóságát. A test előtte nem a „szégyen köntöse”, hanem Isten szent, pompás alkotása. Adam 1936, 159.
  63. Oly remek ez az adomány és oly szükséges az az ember számára, hogy a halálban elenyésző testet Isten egykor újra föltámasztja, hogy halhatatlan léleknek szolgáló szerve legyen. Ezért is szereti az egyház a testet és ezért serkenti művészeit, hogy annak nemes formájában és szépségében szemléltessék az isteninek és szentnek leírhatatlan szépségét. És ezért díszíti a legszegényebb falusi templomokat is az Úr, Mária és a szentek képeivel, hogy a híveket e látható révén a láthatatlanhoz, a földi szépségtől a földöntúlihoz emelje. A művészet ápolása a katolicizmus lényéhez tartozik, mint ahogy lényegét alkotja a testnek és a természetesnek tisztelete is. Adam 1936, 159.
  64. E testtisztelet következményeképp gondosan figyelembe veszi az emberi érzékek szükségleteit. Minthogy az ember nem puszta, hanem testhezkötött szellem, azért kíván a szellemihez is eljutni a láthatón, érzékbelin át. Ebben a tényálladékban gyökerezik a kereszténység és az egyház egész sacramentarizmusa. Ahogy Krisztus maga is megkeresztelkedett és a kenyér és bor látható jelében részesített bennünket teste és vére közösségében és ahogy egyébként is az érzékbelihez kapcsolta a szellemit, amikor tanítványait arra utasította, hogy a betegeket kenjék meg olajjal. Nem evett a kenyérből, mielőtt azt meg nem áldotta; nem bocsátott el gyermeket anélkül, hogy kezét rá ne helyezze, – akként köti az egyház is szellemi javait érzékelhető eszközökhöz. A szentségeken kívül még szentelményeket is alkalmaz. Adam 1936, 160.
  65. Ezeket, a szentségektől megkülönböztetőleg, egyházi rendelés és nem krisztusi szerzés hozta létre. Hatásukat tehát épp ezért nem Krisztus határozott szándéknyilvánításától, hanem az összegyház imaszándékától és az egyéni istenes felhasználástól származtatjuk. Tárgyilag kifejezett, külső jelekben láthatóvá tett kérések ezek, melyekben a hívek és az egész egyház esdenek áldásért és malasztért. Ahányszor csak a katolikus ájtatosan veszi a szenteltvizet, valahányszor a kereszt jelét teszi kedvence homlokára, amikor szentelt barkát, növényt, virágokat aggat szobája falára, akkor ez nem jelent mást, mint imádságos kapcsolatfölvételt az összegyház imaszándékával, avégből, hogy Isten őt segítse meg minden szükségében. Minden, ami a házi életben előfordul, a jegygyűrűtől a nászágyig, a szentelt sóig, amit a beteg jószágnak nyújt, ez egyháza áldása folytán természetfölötti istenvonatkozásba jut. Ezzel a katolikus egész ösztönéletének, az egész vonalon égbetörő – a látható által a láthatatlanhoz vezető – irányt ad. Természetes, hogy előfordulhat visszaélés is; el lehet képzelni, hogy a szentelményeket mágikummá torzítják. De visszaélés mindig lesz, ahol emberek vannak, azért helyesebb, ha valamely intézmény lényegét nem a visszaélések alapján ítéljük meg, hanem a visszaéléseket az intézmény lényege szerint. Azzal, hogy az egyház az embert ilymódon, az érzékelhető által az érzékfölöttihez emeli, vallásos befolyást nyer az olyan rétegre is, amelynek szellemisége még teljesen az érzékiekhez tapad. Így képes bevinni azok kis, szegényes életébe is az isteninek és szentnek legalább egy sugarát. Eszerint egyházunk nemcsak a „népek egyháza”, hanem „Népegyház” is. Adam 1936, 160-161.
  66. Ahogy az ember érzéki lényével teszi, akként vallja és ragadja meg az egyház a hívő szellemi képességeit is, mindenekelőtt pedig az emberi értelmet. Tudatosan törekszik rá, hogy a szellem világát meghódítsa. Egész hittudományát az apologétáktól az alexandriai és antiochiai iskolától a magas-és késői skolasztikán át napjainkig, az értelem világítóerejébe vetett bizalom uralja. Adam 1935, 161.
  67. Adam 1935, 161.
  68. Ki a pápa?. regi.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2019. június 9.)
  69. Egyek legyetek! | Velünk az Isten!. velunkazisten.hu. (Hozzáférés: 2019. június 9.)
  70. A katolikus egyház Katekizmusa (811 - 945). archiv.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2019. június 9.)
  71. A katolikus egyház Katekizmusa (811 - 945). archiv.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2019. június 9.)

ForrásokSzerkesztés

  • Karl Adam: A katolicizmus lényege. Fordította: Vécsey Gábor báró. Budapest, a Szent István Társulat kiadása, 1936.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

További tudnivalókSzerkesztés