Magyar Királyság

történelmi állam a Kárpát-medencében (1000–1946)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 20. Sablon- vagy fájlváltoztatások várnak ellenőrzésre.

A Magyar Királyság 1000-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-jétől 1946. február 1-jéig a történelmi magyar állam hivatalos elnevezése. A királyság államformaként I. István megkoronázásával jött létre a Kárpát-medence területén a honfoglalástól fennálló Magyar Fejedelemség folytatásaképp. A középkori latin terminológiában a királyság államformáját Regnumnak nevezték. A hungarus népnév szótöve a legvalószínűbb elmélet szerint az onogur népnévből ered,[5] így a latin forrásokban a királyság neve: Regnum Hungariae lett.[6] Az ország az erős német fenyegetettség ellenére is lépést tartott az európai fejlődéssel, és a 14. századra nagyhatalmi pozícióba került. Ez azonban I. (Nagy) Lajos után gyorsan leépült, majd az 1479-es kenyérmezei csata felvezetésével 1521-től megkezdődött a török háborúk kora, amely két évszázadnyi hátrányba hozta Magyarországot Európával szemben.

Magyar Királyság
Regnum Hungariae (latin)
1001. január 1. – 1918. november 16.
1920. március 1.
1946. február 1.
A Magyar Királyság címere
A Magyar Királyság címere
A Magyar Királyság zászlaja
A Magyar Királyság zászlaja
A Magyar Királyság 1190-ben A Magyar Királyság (sötétzöld) és Horvát-Szlavónország (világoszöld) 1914-ben az Osztrák–Magyar Monarchia országaiként
A Magyar Királyság 1190-ben
A Magyar Királyság (sötétzöld) és Horvát-Szlavónország (világoszöld) 1914-ben az Osztrák–Magyar Monarchia országaiként
Mottó:
Regnum Mariae Patronae Hungariae [1]
Nemzeti himnusz:
Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból
Általános adatok
FővárosaEsztergom (1001–1256)
Temesvár (1315–1323)
Visegrád (1323–1408)
Buda
(1256–1315; 1408–1485; 1490–1541; 1783–1873)
Bécs (1485–1490)
Pozsony (1536–1783)
Debrecen (1849; 1944)
Pest-Buda (1783–1873)
Budapest (1873–1946)
Székesfehérvár
(Királyi székhely 1000–1543)
Terület325 411 km² (1918)

92 952 km² (1920)

93 075 km² (1924-1938)

172 149 km² (1941)
Népesség2 000 000 fő (1790)

8 000 000 fő (1910)

18 264 533 fő (1930)

8 688 319 fő (1941)

14 669 100 fő (1910)
Hivatalos nyelveklatin, német, magyar
Beszélt nyelvekhorvát, lengyel, olasz, román, rutén, szerb, szlovák, szlovén, jiddis
Vallásrómai katolikus, kálvinista, lutheránus, ortodox, uniátus, unitárius, zsidó
Nemzeti ünnepáprilis 11.[2]
március 15.[3]
augusztus 20.[4]
Pénznemaranyforint (1325–1553), császárforint (1750–1857), osztrák értékű forint (1857–1866), osztrák–magyar forint (1867–1892), osztrák–magyar korona (1892–1918), korona (1919–1926), pengő (1926–1946), adópengő (1946–)
Kormányzat
Államformafeudális monarchia (1000–1301)
abszolút monarchia (1301–1868)
alkotmányos monarchia (1848–1918; 1920–46)
KirályI. István (első)
IV. Károly (utolsó)
Horthy Miklós (kormányzó)
NádorAba Sámuel (első)
Habsburg–Lotaringiai István (utolsó)
Miniszterelnökgróf Batthyány Lajos (első)
Tildy Zoltán (utolsó)
Dinasztia
Törvényhozás
Törvényhozásrendi országgyűlés (1290–1867)
Országgyűlés (1867–)
FelsőházFőrendiház
(1867–1918; 1926–1945)
AlsóházKépviselőház
(1867–1918; 1927–1945)
ElődállamUtódállam
 Magyar FejedelemségMagyar Népköztársaság (1918–1919) 
 Magyar Népköztársaság (1918–1919)Magyar Köztársaság (1946–1949) 
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyar Királyság témájú médiaállományokat.
A Szent Korona, az országalma és a királyi jogar

A török hódoltságnak és az ennek kapcsán kialakuló Erdélyi Fejedelemségnek a Habsburg Birodalom vetett véget. Ez politikai és gazdasági függőséghez vezetett, ami tovább hátráltatta a Magyar Királyság felzárkózását. Ennek ellenére az Osztrák Császárság politikai elszigetelődése, a Porosz Királyság megerősödése, az 1866-os königgrätzi csata katasztrófája meghozta az osztrák–magyar közeledést, a két állam reálunióját,[7] és 1867-ben megtörtént a kiegyezés, amelynek során a Magyar Királyság egyenrangú félként vett részt az Osztrák–Magyar Monarchia életében. Az ipari forradalom második hullámába már Magyarország is képes volt beszállni, és az első világháborúig csaknem ledolgozta hátrányát. A „nagy háború” következményeként az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország az összes résztvevő közül a legsúlyosabb következményeket szenvedte el (trianoni békeszerződés). Ettől kezdve a Magyar Királyság király nélküli királyság lett, amelyet Horthy Miklós kormányzó vezetett. A második világháborúban a Magyar Királyság a helyzet foglyaként ismét a vesztes oldalon állt. 1946-ban a királyságot mint államformát hivatalosan megszüntették a Második magyar köztársaság létrejöttével.

A királyságban a hivatalos nyelv 1844-ig a latin, 1844-től 1867-ig a magyar, a kiegyezéstől 1918-ig a magyar, Fiuméban az olasz, Horvát-Szlavónországban pedig a horvát voltak. A Magyar Királyságot az 1918 előtti területtel gyakran a történelmi Magyarország, illetve a Nagy-Magyarország kifejezéssel jelölik, amit ebben az értelemben az első világháborút lezáró trianoni döntés után kezdtek használni.

Földrajza

szerkesztés

A Magyar Királyság történelme legnagyobb részében a Kárpát-medencét és a Kárpátok ívét birtokolta, a hegység vízválasztója viszonylag pontosan megadja az országhatárokat. Délről a Száva, nyugatról a Lajta és az Alpokalja határolta. A Kárpátok íve és a nagy folyók ezt a területet jól védhetővé tették, az ország a történelme folyamán jelentős területváltozásokon nem is ment át. A Magyar Királyság a Kárpátokon túlra rendkívül ritkán vezetett hadjáratot, de hódítók is csak egyetlen alkalommal törtek be innen sikerrel, a mongolok. Változatos földrajzi környezet, amelyben magashegységek (Kárpátok), középhegységek (Dunántúli-középhegység, Északi-középhegység, Erdélyi-középhegység), dombságok (Dunántúli-dombság) és hatalmas síkságok (Alföld, Kisalföld) is vannak. A legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs volt. Az ország két fő víziútja a Duna és a Tisza. Legnagyobb tava a Dunántúlon található Balaton.

A történelmi Magyar Királyság földrajzi középpontjának helyét 1880-ban mérték ki Szarvas közelében, melyet Mihálfi József főgimnáziumi tanár 1880-ban számított ki. A helyiek rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a dolognak, melyet a kornak megfelelő eszközök segítségével büszkén népszerűsítettek. A Nagy-Magyarország mértani középpontját jelző Kreszan-féle szélmalmot azonban lebontották, helyét sokáig mindössze egy malomkő jelölte. A jelenlegi szélmalmot Gödri István tervei alapján 1940-ben készítették el. 1932-ben újra felmérték a Magyar Királyság földrajzi középpontját. Az ekkor korrigált országközéppont az eredetitől fél kilométerrel távolabbra került, a szarvasi arborétummal szemben fekvő területre, a Holt-Körös és a Zöldpázsit-körgát közé. A kijelölt pontra egy dombot és egy szélmalom formájú emlékművet építettek, terméskőből.

A magyar állam nem volt tekinthető modern értelemben vett központosított monarchiának: különféle kapcsolt részei mindenkor jelentős önállósággal, esetenként államisággal is bírtak. Így lehettek részben katonai közigazgatású védterületek, részben önálló nemességgel rendelkező társországok, önálló városok stb. A Királysághoz való kapcsolódásuk nem volt tekinthető egyszerűen közigazgatásinak.

Ezek között Erdély különleges helyzetű, mivel a Magyar Királyság kezdeteitől 1526-ig a Magyar Királyság szerves része volt, csak közigazgatásilag különült el. 1526–1571 között a magyar belháború és a török hódítás miatt folyamatosan távolodott a Magyar Királyságtól, míg egy kvázi független Erdélyi Fejedelemség ki nem alakult, amit a töröktől visszafoglalt területeket egyesítő Habsburg közigazgatás nem csatolt vissza Magyarországhoz, hanem önálló, közvetlenül az uralkodó hatáskörébe tartozó tartományként szervezte meg, és csak a kiegyezéskor vált újra a Magyar Királyság részévé.

A hosszú távon ténylegesen birtokolt, részleges önállósággal rendelkező területek
  • Szlavónia (1091-től 1918-ig, 1699-től a korábbi Szerémség területén újjászervezve)
  • Horvátország (1091-től 1918-ig, 1541-től fokozatosan és részben a történelmi Szlavónia területét magába foglalva)
  • Dalmácia (a XII–XIV. sz. között időszakos magyar uralom, középkori Dalmát Királyság 1433-ig, majd névleges cím, 1867-től 1918-ig újkori Dalmát Királyság osztrák koronatartomány, névleges horvát–magyar igény)
  • Fiume (1776-tól Horvátországon keresztül közvetett, 1779-től közvetlen)
  • Erdély (1541–1699 között gyakorlatilag önálló)
  • Partium (1570-től 1693-ig az erdélyi fejedelem uralma alatt álló magyar vármegyék, 1712-től kettős erdélyi/magyar közigazgatás, majd ténylegesen 1868-tól megszűnik a különállása, a magyar vármegyerendszer része)
  • Karánsebesi-Lugosi Bánság (közigazgatási egység (bánság) volt az Erdélyi Fejedelemség Partiumi területén 1536-tól 1658-ig)
Magyar területekből megszervezett, de idegen igazgatás alatt álló területek
  • Katonai határőrvidék (gyakorlatilag osztrák irányítás, 1850-től koronaország, majd az 1870-80-as években felszámolják)
  • Temesi Bánság (1718-tól 1778-ig a bécsi haditanács igazgatása alatt áll, 1741-től névleg visszacsatolva)
  • Szerb Vajdaság a '48-as forradalom ideje alatt a délvidéki szerb felkelők által kikiáltatott autonóm terület, nagyjából a mai Vajdaság területén.
  • Szerb Vajdaság és Temesi Bánság (1849-1860, a '48-as forradalom után a Bácska, Szerémség és a hajdani Temesi Bánság megyéiből létrehozott szerb indíttatású osztrák tartomány a Bach-korszakban.)
Átmenetileg vagy formálisan birtokolt területek
Szabad Kerületek
Továbbá kiváltságos kerületeket alkottak, de a törvényhatóság jogállásával vagy a követküldés jogával nem bírtak
Lásd még
Megjegyzés

A heraldikában a fentiek címerei a kiegyezés (1867) után a magyar címerben is megjelentek. A magyar nagycímer a Magyar Szent Korona Országainak címereit hiánytalanul tartalmazta, köztük az összes igénycímert is, míg a magyar középcímer (mind a kettő a magyar kiscímert mint boglárcímert tartalmazza) csak az első csoport címereit foglalta magában, vagyis az osztrák tartományként igazgatott Dalmáciáét is.

A Magyar Királyság területe a tatárjárást követően soknyelvű ország volt. Az ország belső területein élt a nemzetalkotó nép, a magyarok. Egy csoportjuk, a székelyek távolabb éltek ezektől a területektől, eredetileg a nyugati gyepűk mentén, majd áttelepítésük után Erdély délkeleti részén, Székelyföldön. A Vág és a Nyitra folyók völgyében élt egy morva-szláv népcsoport, részben belőlük alakultak ki később a szlovákok. A románok a 13. században kezdtek bevándorolni a Kárpátok déli lejtői felől, majd a XVIII. századtól ők lettek a legnagyobb lélekszámú nép Erdélyben. Az ország több részén is éltek németek, például nyugaton, a későbbi Burgenlandon (magyarul Őrvidék), valamint németül beszéltek az erdélyi és a szepességi szászok, illetve több német nyelvű terület is volt a Bánságban, a Dunántúlon, a Garam folyó mentén és Budapest, Kassa környékén. A németeken kívül olaszok is jöttek az országba, az első városi kiváltságokat italicus kereskedők kapták. Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ban telepeseket említ az Eger-völgyben, akik "mind a mai napig franciául beszélnek". A nyugat-európai bevándorlókat sokszor csak teutonnak nevezték, de ezek között flamandok, vallonok, frankok is voltak.

A déli területeken különböző délszláv népek, például szerbek, horvátok, szlovének éltek. A középkori források bolgárokat is említenek, akik később már csak a bánság bizonyos területein laknak Magyarországon belül (igaz, a középkorban délebbre nyúlt az ország határa). Az északkeleti részeken, Kárpátalján a ruszinok éltek. Ezeken kívül zsidókat, görögöket és örményeket, valamint lengyeleket és cseheket találunk az országban. A középkorban több sztyeppei nomád is betelepedett, ilyenek például a kunok, jászok, úzok, kálizok, illetve egy iszlám vallású népcsoport, akiket a magyar nyelv böszörményeknek, izmaelitáknak nevez. Ők talán a besenyők vagy a volgai bolgárok lehettek. Ez utóbbi népek sorsa az asszimilálódás lett.

A középkori Magyarországnak 1495-ben Mátyás király halálakor végzett összeírás alapján 5,4 millió lakója volt (Horvátországgal együtt), ebből 4,1 millió volt magyar amely a lakosságnak 76 %-a. A korabeli Horvátország nélküli lakosságnak 81%-a magyar, 5%-a német, 3%-a román, 7%-a szlovák, 2%-a szerb volt. A Magyar Királyság összlakosságából 2,5 millió élt a mai Magyarország területén és 1,9 millió a mai országhatáron túli területeken. A mai országhatárokon túli területeken 1 millió 100 ezer magyar élt, amely a mai határon túli lakosok nagyjából 55–60%-át jelentette. A déli és középső területek és végvárak magyar többségű népessége folyamatosan csökkent a török támadások miatt.[9]

Történelme

szerkesztés

Középkor

szerkesztés

A Magyar Királyság 1000 karácsonyának első napján (vagyis a Gergely-naptár szerint 1001. január 1-jén) jött létre I. István megkoronázásával. Ő hozta létre az országban a közigazgatást: az állam területét közigazgatásilag vármegyékre, egyházi szempontból egyházmegyékre osztotta. Törvényeket hozott mind az állam, mind az egyház megerősítésére. 1038-ban bekövetkezett halála után az ország meggyengült. Belső háborúk, külső támadások és az uralkodók személyével, politikájával elégedetlen magyarság lázadásai miatt.

I. László (uralkodott 10771095) szigorú törvényeket hozott a belső rend megszilárdítására. 1091-ben perszonálunióval Magyarországhoz csatolta Horvátországot és elfoglalta Dalmácia egy részét. Utódja, Könyves Kálmán enyhített törvényein és meghódította egész Dalmáciát. A 12. század második felében a Bizáncban nevelkedett III. Béla visszafoglalta a Bizánci Birodalom által megszállt déli területeket. Ő szervezte meg az országban az első a királyi kancelláriát, ahol Anonymus is dolgozott.

II. András a királyi birtokok egy részét kezdetben még elajándékozta (főleg külföldieknek). A társadalmi és hatalompolitikai változásokra reagálva adta ki 1222-ben az Aranybullát. András fia, IV. Béla felhagyott apja birtokpolitikájával. Az ő idején törtek be az országba Batu kán vezetésével 124142-ben a tatárok, amelynek etnikai következményeit az országnak sosem sikerült kiheverni. 1301-ben III. András halálával kihalt az Árpád-ház férfiága.

Interregnum, azaz király nélküli időszak következett, mely idő alatt három trónkövetelő is volt, akik közül időnként meg is koronáztak egyet-egyet. Végül az Anjou-házból származó I. Károly foglalhatta el huzamosabb időre a trónt. Miután a kiskirályok legyőzésével megszilárdította hatalmát, megreformálta a gazdaságot és a hadsereget is. Az eddigi ezüstdénár helyett firenzei mintára aranyforintot vezetett be. Banderiális hadsereget hozott létre. 1335-ben Visegrádon királytalálkozóra került sor a magyar, a lengyel és a cseh király részvételével, ahol gazdasági és politikai kérdéseket egyeztettek. 1339-ben Károly III. (Nagy) Kázmér lengyel királlyal örökösödési szerződést kötött, mely szerint Kázmér fiúgyermek nélküli halála esetén Károly utódjáé lesz a lengyel trón.

 
A vatikáni Corvin-Breviarium kódex díszlapja. Szent Pál prédikál, előtte ül trónján Hunyadi Mátyás Magyarország királya, mellette Aragóniai Beatrix magyar királyné

1342-ben Károly halála után fia, I. Lajos vette át a trónt. Több hadjáratot vezetett a Nápolyi Királyság ellen, valamint hűbéresévé tette a balkáni államok többségét. 1370-ben Nagy Kázmér halála után övé lett a lengyel korona is, létrejött a magyar–lengyel perszonálunió, ami haláláig, 1382-ig tartott. Magyarországon 1387-1437 között Luxemburgi Zsigmond volt a király, aki a 1433-tól a német-római császári címet is viselte. 1396-ban Nikápolynál ütközött meg a törökökkel, azonban vereséget szenvedett. Hunyadi János 1446-tól 1453-ig viselte a kormányzói tisztséget. A törökök elleni legnagyobb győzelme azonban 1456-ban Nándorfehérvárnál volt.

A nándorfehérvári diadal után azonban a táborában kitört pestisjárványban meghalt. Két évvel később, 1458-ban kisebbik fiát, I. Mátyást királlyá választották. Az ő ideje alatt még egyszer felvirágzott a középkorban az ország: megerősítette a gazdaságot, délen a törökkel viszonylag békés viszonya volt, csak néha voltak összeütközések. Meg szerette volna szerezni a német-római császári címet, ezért elfoglalta Morvaországot, Sziléziát, Ausztria egy részét, Stájerországot és 1485-ben Bécset is. Székhelyét is ide helyezte át. 1490-ben hirtelen halt meg.

Korai újkor

szerkesztés

„A hosszú 19. század”

szerkesztés

A korszakban több előremutató lépés is született, például ilyen volt 1895. november 18-án kelt Ferenc József döntése, amelyben a Wlassics Gyula kultuszminiszter előterjesztése alapján az uralkodó engedélyt adott arra, hogy a nők előtt is megnyíljanak bizonyos hazai egyetemek kapui.[10]

 
A Magyar Királyság és a társországok[11] Horvát-Szlavónország térképe 1876-ban
A magyar korona országainak összes népessége
1910. évi decz. hó 31-én 20 886 487 lélek volt
[12]




 

Nemzetiségek 1910-ben:

  Magyarok (54,44%)
  Románok (16,14%)
  Szlovákok (10,65%)
  Németek (10,42%)
  Ruténok (2,54%)
  Szerbek (2,52%)
  Horvátok (1,06%)
  Egyéb (2,19%)

A Magyar Királyság lakossága 1910-ben (Horvát-Szlavónország nélkül)[13]
Nemzetiségek Számuk Arányuk
Magyarok 9 944 627 54,44 %
Románok 2 948 186 16,14 %
Szlovákok 1 946 357 10,65 %
Németek 1 903 357 10,42 %
Ruténok 464 270 2,54 %
Szerbek 461 516 2,52 %
Horvátok 194 808 1,06 %
Egyéb 401 412 2,19 %
Összesen 18 264 533 100 %


1920–1946

szerkesztés

Az első világháború után helyreállt Magyarország függetlensége, de a trianoni békeszerződés a korábbi államot feldarabolta. Az új „csonka-Magyarország” hivatalos neve továbbra is Magyar Királyság maradt, államformája királyság volt, de a trón betöltetlen maradt, mivel az antanthatalmak megtiltották IV. Károly magyar király visszatérését. Így az államfői hatalom ideiglenes rendezését a magyar történelemben ismert formulával oldották meg: az 1920 elején összeült Nemzetgyűlés titkos szavazással Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak.

 
1920. június 4. A trianoni békeszerződés aláírására kísérik a magyar küldöttséget, a szerződés értelmében a korábbi államot feldarabolták

Ugyanakkor az antanthatalmak nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy IV. Károly soha ne tudjon egy esetleges restaurációs kísérlettel újból a magyar trónra ülni. Így történhetett meg, hogy 1921-ben kétszer is megpróbált visszatérni, melyre a szomszédos országok tiltakozással és katonai beavatkozás lehetőségével válaszoltak. A románok és a csehek ténylegesen elkezdték a mozgósítást a Magyar Királyság ellen. Az akkori magyar külpolitika fő célja az elcsatolt korábbi, részben magyarok lakta területek visszaszerzése volt a békeszerződés revíziója révén. IV. Károlyt, 1921. november 6-án a XLVII. törvénycikk értelmében megfosztották trónjától.[14]

A második világháború utolsó hónapjaiban kettős hatalom alakult ki az ország német és magyar megszállás alatt álló területein. Az előbbin a nyilaspuccs után a nyilasok, az utóbbin az Ideiglenes Nemzeti Kormány gyakorolta a hatalmat a megszállott területeken, korlátozott mértékben. A háború utáni rövid bizonytalanságban a királyság megszűnt, és megalakult a Második Magyar Köztársaság.

Fővárosai

szerkesztés
 
Az Országalma a székesfehérvári Városház téren
 
Az esztergomi főszékesegyház

A Magyar Királyságnak a korai időkben nem volt mai értelemben vett fővárosa, mivel a királyi udvartartásnak nem volt állandó székhelye. Az uralkodó egymás után járta végig udvarházait, eltöltve valamennyi időt mindegyikben, felélve az ott felhalmozott javakat, közben intézve a kormányzati feladatokat, ítélkezve a helyi peres ügyekben. A királynak természetben vagy pénzben járó javakat országszerte a legközelebbi udvarházba szolgáltatták be. Ugyanakkor megkülönböztetünk néhány várost, melyek valamilyen oknál fogva kiemelkedtek a többi közül. Az Árpád-korban két ilyen jelentőségű város volt: Esztergom és Székesfehérvár. Feltehetőleg mindkét várost Géza nagyfejedelem alapította 970 körül, két fejedelmi székhelyet létrehozva ezzel. I. István királlyá koronázása után a két városnak különböző szerepkörök jutottak: Esztergom lett az egyházi, Fehérvár a törvényhozási központ. A megszervezett egyház feje az esztergomi érsek lett, aki Esztergomban székelt. A legtöbb országgyűlést a Fehérvár melletti mezőkre hívták össze, valamint István Székesfehérvárott alapította meg a Nagyboldogasszony-bazilikát, mely a török hódoltságig a királykoronázások kötelező helyszíne volt, emellett legtöbb uralkodónkat itt is temették el. Itt őrizték a királyi kincstárat, a koronázási jelvényeket, itt állt a hivatalos királyi szék, itt tartották a törvénykezési napokat, valamint itt őrizték az állam hadilobogóját. Esztergomot és Székesfehérvárt ekkor egyaránt az ország metropolisának, vagyis fővárosának tekintették.[15]

A tatárjárás utáni zűrzavarban építtette föl IV. Béla Buda várát, mely a 14. század elejére számos szerepkört átvett a két korábbi székhelytől. Bár Esztergom maradt az egyházi központ, Székesfehérvár pedig a királyi székhely és a koronázóváros, Buda lett az a település, ahol olyan palota épült, mely állandó helyszíne lehetett a királyi udvartartásnak. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodása alatt olyan települések is felemelkedtek, mint Visegrád vagy Temesvár. A 15. században Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás is jelentős építkezéseket folytatott Budán, Fehérvárott és Visegrádon is.

I. Szulejmán szultán a mohácsi csatán aratott rendkívül fölényes győzelme után sorra foglalta el a jelentős magyar városokat, Buda 1541-ben, Fehérvár és Esztergom 1543-ban került az oszmánok kezére. Ettől kezdve a Habsburg kézre jutó Királyi Magyarország központja a Bécshez közeli Pozsony lett. A királykoronázások és az országgyűlések egy-két kivételtől eltérően itt történtek az 1848–49-es szabadságharcig, melynek ideje alatt rövid időre Debrecen lett a forradalmi kormány székhelye. A Kiegyezésig Pest és Buda külön-külön más szerepköröket betöltve tekinthető fővárosnak. Ferenc Józsefet és feleségét, Wittelsbach Erzsébetet 1867-ben Budán koronázták meg, az országgyűlések pedig a pesti képviselőházban ültek össze. Végül Budapest 1873-as létrejöttével immár egységes fővárosa lett az országnak. A Országház 1904-es elkészülte után az Országgyűlés hivatalos és végleges székhelye is Budapestre került. Az utolsó magyar király, IV. Károly koronázása 1916-ban szintén a Mátyás-templomban, az akkorra már egyesített Budapest közönsége előtt zajlott le.[16]

Város Időtartam Megjegyzés
Esztergom 1001 – 13. század közepe egyházi központ, királyi székhely
Székesfehérvár 1001 – 1543 világi központ, királyi székhely, koronázóváros
Buda 13. század közepe – 1541 királyi székhely, világi központ
Pozsony 1541 – 1849 koronázóváros, törvényhozási központ
Pest-Buda 1849 – 1873 törvényhozási központ
Budapest 1873 – 1946 székesfőváros és törvényhozási központ, tényleges főváros

A folytonosság kérdése

szerkesztés
 
A Szent Korona ábrázolása 1857-ből
 
A királyság utolsó koronázása, IV. Károly eskütétele, 1916. december 30.

Az államiság tekintetében az ezeréves folytonosság kimutatása a 19. században vált politikailag fontossá, miután a 18. századig élő nemesi hungarus-tudat helyébe[17] a nyelvközpontú magyar nemzeti tudat lépett. Ez az állam területén élő más nemzetiségek és a germán Habsburg-uralommal szemben határozta meg magát, a Kárpát-medence területén levő soknemzetiségű országban politikai kizárólagosságra tört, s ehhez keresett közjogi megalapozást.

Lengyelországtól vagy Németországtól eltérően a Magyar Királyság neve és a meghatározó politikai intézmények folyamatosan léteztek 1001-től fogva, de azok folyamatosan átalakultak, ezért nehéz egy olyan jellemzőt kiválasztani, amely önmagában megtestesíthetné a politikai folytonosságot.

Az ősi magyar uralkodó család, az Árpád-ház 1301-ben férfiágon kihalt, azután pedig különféle vegyesházi királyok következtek. Az 1526-os mohácsi csata után katonailag összeomlott az ország, és politikailag is három részre szakadt. Az állam teljes szuverenitása, a függetlenség 1918-ig hiányzott. A törököt kiűző Habsburgok nem egyesítették az országot, erre egészen az 1867-es kiegyezésig kellett várni, ekkor teremtődött meg újra a korlátozott államiság. A nemesi családok között is nagy változások következtek be. A lakosság nemzetiségi összetétele és nyelvi arculata szintén átalakult.

A Szent Korona-tan közjogi funkciót tulajdonított a Szent Koronának, a hatalom legfőbb forrásaként tekintett rá. Eszerint például a Királyság hivatalos elnevezése A Magyar Szent Korona Országai volt, ebbe tágabb értelemben valamennyi olyan területet (országokat, tartományokat) beleértettek, amelyek az Árpád-házi királyok alatt a Szent Korona birtokában voltak.

Trianoni békediktátumEckartsaui nyilatkozatKiegyezés1848–49-es forradalom és szabadságharcPozsareváci békeSpeyeri szerződésMohácsi csataAranybullaI. IstvánHonfoglalásVérszerződésHabsburg-Lotaringiai-házErdélyi fejedelmek listájaHabsburg-házOszmán szultánok listájaSzapolyai családHorthy-korszakHabsburg-Lotaringiai-házA vegyesházi királyok koraAnjou-házInterregnumÁrpád-ház

Térképek

szerkesztés

Nemzetiségi térképek

szerkesztés

Politikai térképek

szerkesztés

Nemzeti jelképek

szerkesztés

Koronázási jelvények

szerkesztés
  1. Gabriel G., Adeleye. World Dictionary of Foreign Expressions (angol nyelven). Bolchazy-Carducci Publishers (1999). ISBN 0-86516-422-3 
  2. Az áprilisi törvények emlékünnepe
  3. Az 1848-as forradalom ünnepe
  4. Szent István emlékünnepe
  5. Tudja, miért hívják Magyarországot Hungáriának?. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  6. Engel Pál: A középkori Magyar Királyság intézménye. Rubicon, 1996 [2012. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  7. Kiss Barnabás: Az államkapcsolatok kérdése a kiegyezés korának közjogi irodalmában. [2022. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  8. A Jeruzsálemi Királyság II. András király óta szerepel a magyar uralkodók által használt címek között
  9. Kocsis Károly: A Kárpát-medence etnikai térképsorozata, MTA FKI 1997–2005, Kocsis Károly: Magyarország etnikai térképe, MTA FKI 2009.
  10. 125 éve engedélyezték Magyarországon először a nők egyetemi tanulmányait. Országgyűlési Könyvtár, 2020. november 18. (Hozzáférés: 2022. december 17.)
  11. 1867. évi I. törvénycikk: Fölséges I. Ferencz József úr Magyarország és Társországai királyává avattatik és koronáztatik
  12. A MAGYAR SZENT KORONA ORSZÁGAINAK 1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁSA.. ATHENAEUM, 1912. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  13. Gáspár Fajth – Ferenc Dr Gyulay – András Dr Klinger: Történeti statisztikai idősorok 1867-1992 I.: Népesség-népmozgalom. ISBN 9789637070433 Hozzáférés: 2019. június 2.  
  14. 1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  15. Székesfehérvári Városi Levéltár. „Várostörténeti összefoglaló”. [2016. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)  
  16. IV. Károly uralkodása (1916–1918). Magyar Nemzeti Levéltár. [2023. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 17.)
  17. Miskolczy Ambrus: A „hungarus-tudat” a polgári-nemzeti átalakulás sodrában. jakabffy.ro, 2012. március 1. [2023. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 15.)
  18. a b Kocsis, Károly, Tátrai Patrik, Agárdi Norbert, Balizs Dániel, Bognár András, Bottlik Zsolt, Kovács Anikó, Varga Árpád E., Farkas Zoltán, Keresztesi Zoltán, Koczó Fanni, Nemerkényi Zsombor, Szabó Balázs, Szabó Renáta, Sziládi József, Bagaméri Gergely, Balázs Éva, Butor Zsanett, Gertheis Anna, Szigeti Csaba, Veszely Zsuzsanna, Gercsák Gábor, Klinghammer István. A Kárpát–Pannon-térség változó etnikai arculata a 15. század végétől a 21. század elejéig, 3. kiadás, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet (2015). ISBN 978-963-9545-48-9 
  19. a b Kocsis, Károly, Őri Péter, Faragó Tamás, Tóth Pál Péter.szerk.: Kocsis Károly, Őri Péter: Népesedési múlt, Magyarország Nemzeti Atlasza – 3. kötet – Társadalom. Budapest: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, CSFK Földrajztudományi Intézet (2021). ISBN 978-963-9545-63-2 
  20. a b Kocsis, Károly, Tátrai Patrik, Agárdi Norbert, Balizs Dániel, Kovács Anikó, Gercsák Tibor, Klinghammer István, Tiner Tibor. A Kárpát–Pannon-térség változó etnikai arculata a 15. század végétől a 21. század elejéig – Térképmagyarázó, 3. kiadás átdolgozott és bővített kiadás (magyar és angol nyelven), Budapest: Hungarian Academy of Sciences, Research Centre for Astronomy and Earth Sciences, Geographical Institute (2015). ISBN 978-963-9545-48-9 

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés