Nemzeti himnusz

egy országot vagy szuverén államot jelképező dal
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 27.

A nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek,

  • amelyeket az adott állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el;
  • amelyeket az adott (saját állammal nem rendelkező) nemzet vagy nép(csoport) közös identitásának zenei kifejezésére hagyományosan elfogad.
A legrégibb nemzeti himnusz a holland Wilhelmus egy korai változatának kézirata 1617-ből (Brüsszel, Királyi Könyvtár, MS 15662, fol. 37v-38r)[1]
A magyar nemzeti himnusz egy 1861-ben megjelent újság oldalán

A 19. és 20. század folyamán előtérbe kerülő nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott nemzeti himnuszt, mely sok esetben egyszerre éli életét[pontosabban?] az országban népszerű egyéb hazafias dalokkal.

A „műfajok műfajának” nevezett himnuszok a reneszánsz korszaka után költői értéküket vesztették, majd később a nemzeti himnuszok gyűjtőfogalmába sorolt költemények formájában lelték meg a továbbélési lehetőségüket.[2]

Nemzeti himnuszok

szerkesztés

Azon országok neve, amelyek már nem léteznek, nem önálló államok vagy csak részben elismertek, dőlt betűvel szerepel.

Ország Nemzeti himnusz
  Abházia Aiaaira
  Afganisztán Sououd-e-Melli
  Albánia Hymni i Flamurit
  Algéria Qassamman Bin Nazilat Il-Mahiqat
  Amerikai Egyesült Államok The Star-Spangled Banner, lásd még: tagállamok himnuszai
  Andorra El Gran Carlemany
  Angola Angola Avante!
  Antigua és Barbuda Fair Antigua, We Salute Thee
  Argentína Marcha Patriótica
  Ausztrália Advance Australia Fair
  Ausztria Land der Berge, Land am Strome
  Osztrák–Magyar Monarchia Gott erhalte / Tartsa Isten
  Azerbajdzsán Azərbaycan, Azərbaycan!
  Bahama-szigetek March On, Bahamaland
  Bahrein Bahrainuná
  Bajorország[3] Gott mit dir, du Land der Bayern
  Banglades Amar Sonar Bangla
  Barbados In Plenty and In Time of Need
  Belgium La Brabançonne
  Belize Land of the Free
  Benin L'Aube Nouvelle
  Bhután Druk tsendhen
  Bissau-Guinea Esta é a Nossa Pátria Bem Amada
  Bolívia Bolivianos, el hado propicio
  Bosznia-Hercegovina Intermeco
  Botswana Fatshe leno la rona
  Brazília Hino Nacional Brasileiro
  Brunei Allah Peliharakan Sultan
  Bulgária Мила родино
  Burkina Faso Une Seule Nuit
  Burundi Burundi bwacu
  Ciprus Ímnosz isz tin Eleftherían
  Comore-szigetek Udzima wa ya Masiwa
  Costa Rica Noble patria, tu hermosa bandera
  Csád La Tchadienne
  Csehország Kde domov můj
  Chile Himno Nacional de Chile
  Dánia Der er et yndigt land
  Dél-afrikai Köztársaság Nkosi Sikelel' iAfrika
  Dél-Korea 애국가 (Egukka) (déli)
  Dél-Oszétia Республикӕ Хуссар Ирыстоны Паддзахадон Гимн
  Dél-Szudán South Sudan Oyee!
  Dominikai Közösség Isle of Beauty, Isle of Splendour
  Dominikai Köztársaság Quisqueyanos valientes
  Donyecki Népköztársaság Славься республика
  Dzsibuti Flag song
  Dnyeszter Menti Köztársaság Мы славим тебя, Приднестровье
  Ecuador Salve, Oh Patria!
  Elefántcsontpart L'Abidjanaise
  Egyenlítői-Guinea Caminemos pisando las sendas de nuestra inmensa felicidad
  Egyesült Arab Emírségek النشيد الوطني الإماراتي
  Egyesült Királyság God Save the Queen
  Egyiptom Bilady, Bilady, Bilady
  Európai Unió Örömóda
  Eritrea Ertra, Ertra, Ertra
  Észak-Ciprus İstiklâl Marşı
  Észak-Korea 애국가 (Egukka) (északi)
  Észak-Macedónia Денес Над Македонија
  Észtország Mu isamaa, mu õnn ja rõõm
  Etiópia Whedefit Gesgeshi Woude Henate Ethiopia
  Fehéroroszország Мы, беларусы
  Feröer[4] Tú alfagra land mítt
  Finnország Maamme
  Fidzsi-szigetek Meda Dau Doka
  Franciaország La Marseillaise
  Fülöp-szigetek Lupang Hinirang
  Gabon La Concorde
  Gambia For The Gambia Our Homeland
  Ghána God bless our homeland Ghana
  Görögország Imnos pros tin Eleftherian
  Grenada Hail Grenada
  Grönland[4] Nunarput utoqqarsuanngoravit
  Grúzia Tavisupleba
  Guatemala Guatemala Feliz
  Guinea Liberté
  Guyana Dear Land of Guyana, of Rivers and Plains
  Haiti La Dessalinienne
  Hegyi-Karabah Köztársaság Azat ou Ankakh Artsakh
  Hollandia Wilhelmus van Nassouwe
  Honduras Tu bandera es un lampo de cielo
  Horvátország Lijepa naša domovino
  India Jana Gana Mana
  Indonézia Indonesia Raya
  Irak Mawtini
  Irán Sorood-e Melli-e Jomhoori-e Eslami
  Írország Amhrán na bhFiann
  Izland Lofsöngur
  Izrael Hatikva
  Jamaica Jamaica, Land We Love
  Japán Kimi ga jo
  Jemen Nashīd al-Yaman al-waṭanī
  Jordánia As-salam al-malaki al-urdoni
  Jugoszlávia[5] Hej Sloveni
  Kambodzsa Nokoreach
  Kamerun Chant de Ralliement
  Kanada O Canada, lásd még: The Maple Leaf Forever
  Katalónia Els Segadors
  Katar Asz-Szalám Al-Amíri
  Kazahsztán Менің Қазақстаным
  Kelet-Timor Pátria
  Kenya Ee Mungu Nguvu Yetu
  Kínai Köztársaság 《中華民國國歌
  Kínai Népköztársaság 义勇军进行曲 (Ji-jung-csün csin-hszing-csü)
  Kiribati Teirake Kaini Kiribati
  Kirgizisztán Ак мөңгүлүү аска
  Kolumbia ¡Oh Gloria Inmarcesible!
  Kongói Demokratikus Köztársaság Debout Congolais
  Kongói Köztársaság La Congolaise
  Koszovó Evropa
  Közép-afrikai Köztársaság La Renaissance
  Krími Köztársaság Нивы и горы твои волшебны, Родина
  Kuba La Bayamesa
  Kuvait an-Nasíd al-Vatani
  Kurdisztán Ey Reqîb
  Laosz Pheng Szat Lao
  Lengyelország Mazurek Dąbrowskiego
  Lesotho Lesōthō fatše la bo ntat'a rōna
  Lettország Dievs, svētī Latviju!
  Libanon an-Našīd al-Waṭanī al-Lubnānī
  Liberland Free and Fair
  Libéria All Hail, Liberia, Hail!
  Líbia Líbia, Líbia, Líbia
  Liechtenstein Oben am jungen Rhein
  Litvánia Tautiška giesmė (Lietuva, Tėvyne mūsų)
  Luganszki Népköztársaság Гимн Луганской Народной Республики
  Luxemburg Ons Hémécht
  Madagaszkár Ry Tanindrazanay malala ô
  Magyarország Himnusz, lásd még: Szózat
  Malajzia Negaraku
  Marokkó an-Našīd aš-Šarīf
  Marshall-szigetek Forever Marshall Islands
  Mauritánia نشيد وطني موريتاني
  Mauritius Motherland
  Málta L-Innu Malti
  Mexikó Himno Nacional Mexicano
  Mianmar Kaba Ma Kjei
  Mikronéziai Szövetségi Államok Patriots of Micronesia
  Moldova Limba noastră
  Mongólia Монгол улсын төрийн дуулал
  Montenegró Oj, svijetla majska zoro
  Monaco Hymne Monégascue
  Mozambik Pátria Amada
  Namíbia Namibia, Land of the Brave
  Nauru Nauru Bwiema
  Német Demokratikus Köztársaság[6] Auferstanden aus Ruinen
  Németország Das Lied der Deutschen
  Nepál Szajaú Thunga Phólka
  Niger La Nigérienne
  Nigéria Arise O Compatriots, Nigeria's Call Obey
  Nicaragua Salve a ti, Nicaragua
  Norvégia Ja, vi elsker dette landet
  Nyugat-Szahara Yā Banīy As-Saharā
  Omán Nashid as-Salaam as-Sultani
  Olaszország Fratelli d'Italia
  Oroszország Гимн России
  Örményország Mer Hayrenik
  Pakisztán Qaumi Tarana
  Panama Himno Istmeño
  Palau Belau loba klisiich er a kelulul
  Palesztina Fida'i
  Paraguay Paraguayos, República o Muerte
  Pápua Új-Guinea O arise all you sons of this land
  Peru Somos libres, seámoslo siempre
  Portugália A Portuguesa
  Románia Deșteaptă-te, române!, korábbi himnusz Trei culori
  Ruanda Rwanda nziza
 Ruszinföld[7] Podkarpatszkiji Ruszini
  Saint Kitts és Nevis O Land of Beauty!
  Saint Lucia Sons and Daughters of Saint Lucia
  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek Saint Vincent, Land So beautiful
  Salamon-szigetek God Save Our Solomon Islands
  Salvador Himno Nacional de El Salvador
  San Marino Inno Nazionale
  São Tomé és Príncipe Independência total
  Sealand Hercegség E mare libertas
  Seborga Hercegség La Speranza
  Seychelle-szigetek Koste Seselwaű
  Sierra Leone High We Exalt Thee
  Spanyolország Marcha Real
  Srí Lanka Sri Lanka Matha
  Suriname God zij met ons Suriname
  Svájc Swiss Psalm
  Svédország Du gamla, Du fria
  Szamoa The Banner of Freedom
  Szaúd-Arábia Aash Al Maleek
  Székelyföld Ki tudja, merre visz a végzet
  Szenegál Pincez Tous vos Koras, Frappez les Balafons
  Szerbia Bože pravde
  Szerbia és Montenegró[8] Hej Sloveni
  Szingapúri Köztársaság Majulah Singapura
  Szíria Humát ad-Dijár
  Szlovákia Nad Tatrou sa blýska
  Szlovénia Zdravljica
  Szomália Qolobaa Calankeed
  Szomáliföld Samo ku waar
  Szovjetunió Internacionálé (1944-ig), Szovjet himnusz
  Szudán Nahnu Jund Allah Jund Al-Watan
  Szváziföld Nkulunkulu Mnikati wetibusiso temaSwati
  Tanzánia Mungu ibariki Afrika
  Tádzsikisztán Szurudi milli
  Thaiföld Phleng Chat
  Tonga Ko e fasi ʻo e tuʻi ʻo e ʻOtu Tonga
  Togo Salut à toi, pays de nos aïeux
  Törökország Istiklâl Marsi
  Trinidad és Tobago Forged From The Love of Liberty
  Tunézia Himat Al Hima
  Tuvalu Tuvalu mo te Atua
  Türkmenisztán Garaşsyz, Bitarap, Türkmenistanyň Döwlet Gimni
  Udmurtföld[9] Шунды сиос ӝуато палэзез
  Uganda Oh Uganda, Land of Beauty
  Ukrajna Ще не вмерла України
  Uruguay Orientales, la Patria o la tumba
  Új-Zéland God Defend New Zealand
  Üzbegisztán Serquyosh hur o'lkam
  Vanuatu Yumi, Yumi, Yumi
  Vatikán Inno e Marcia Pontificale
  Venezuela Gloria al Bravo Pueblo
  Vietnám Tiến Quân Ca
  Wales[10] Hen Wlad fy Nhadau
  Zambia Stand and Sing of Zambia, Proud and Free
  Zöld-foki Köztársaság Cântico da Liberdade
  Åland[11] Ålänningens sång

Párthimnuszok, mint nemzeti himnuszok

szerkesztés

Diktatúrákra jellemző volt, hogy az állampárt himnusza volt az állam hivatalos himnusza is egyben. Németországban a Horst-Wessel-dal, Spanyolországban a Falange Española (Cara al Sol). Franciaországban Philippe Pétain marsall egy új himnuszt íratott (Maréchal, nous voilà). Olaszországban megmaradt a nemzeti himnusz, a Marcia Reale, amely eredetileg a Savoyai-ház himnusza volt, de 1922-től 1943-ig mindig felhangzott utána a Giovinezza is, a fasiszta himnusz.

A Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé volt, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.

Külső hivatkozások

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzeti himnusz témájú médiaállományokat.
  1. M. de Bruin, "Het Wilhelmus tijdens de Republiek", in: L.P. Grijp (ed.), Nationale hymnen. Het Wilhelmus en zijn buren. Volkskundig bulletin 24 (1998), p. 16-42, 199–200; esp. p. 28 n. 65.
  2. Cs. Varga István: „ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART...”, arssacra.hu
  3. Németország legnagyobb tartománya.
  4. a b Dániától függő terület.
  5. Egykori európai állam. Első neve Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1918–29), majd Jugoszláv Királyság (1929–1941). Később Jugoszláv köztársaság 1943–1991.
  6. A német egyesítéssel megszűnt 1990-ben.
  7. Egy a Kárpátalján és Felvidéken élő népcsoport.
  8. A két korábbi jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró államszövetsége volt.
  9. Az Oroszországi Föderáció egyik köztársasága (alanya).
  10. Egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak.
  11. Finnország autonóm tartománya.