Főmenü megnyitása

Wikipédia β

19. század

időszámításunk szerinti 1801–1900 közötti évek
Évszázadok 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.



Évtizedek: 1800-as évek 1810-es évek 1820-as évek 1830-as évek 1840-es évek 1850-es évek 1860-as évek 1870-es évek 1880-as évek 1890-es évek

A 19. század az 18011900 közötti éveket foglalja magába, a polgári demokratikus forradalmak és a modern nemzetállamok kialakulásának a kora. A századra leginkább jellemző társadalmi mozgalom a liberalizmus és a nacionalizmus, a leginkább meghatározó szellemi és művészeti irányzat pedig a romantika és a realizmus volt. Ez az irodalom nagy százada, a leghíresebb nemzeti írók kora. A 19. volt az utolsó évszázad, amelyben még korstílusok uralkodtak, egyben az első, amelynek során felbukkant a 20. századra jellemző stíluspluralizmus.

A század második fele a második ipari forradalom korszaka. Ezenkívül kialakult az imperializmus, a gyarmatbirodalmak versenye, amelynek során a nagyhatalmak gyakorlatilag az egész Földet felosztották egymás között.

Magyarországon a 19. század első fele a reformkor és a szabadságharc időszaka, míg a későbbi évtizedeket a kiegyezés és az azt követő robbanásszerű gazdasági és társadalmi fejlődés fémjelezte. A század eszméi és küzdelmei közepette születik meg a mai magyar nemzet.

A történettudományban használatos a hosszú 19. század kifejezés, ami a francia forradalomtól (1789) az első világháborúig (19141918), illetve az azt lezáró békeszerződésekig (19191920) terjedő korszakot jelöli.

lásd még: 2. évezred, Újkor, Reformkor

Európa a bécsi kongresszus (1815) után
A világ 1860-ban – Németország és Olaszország egységesítése előtt
A fő hódító hatalmak és területeik 1885-ben

Tartalomjegyzék

EseményekSzerkesztés

EurópaSzerkesztés


MagyarországSzerkesztés

Észak-AmerikaSzerkesztés

Amerika többi részeSzerkesztés


ÁzsiaSzerkesztés

Ausztrália és ÓceániaSzerkesztés

AfrikaSzerkesztés

EgyébSzerkesztés

A 19. század legtöbb áldozatot követelő eseményeiSzerkesztés

  • 1799-1815: A napóleoni háborúk a történelem első „modern” hadviselése, amelyben sok ország vett részt sorozáson alapuló, tömeges hadseregekkel. A katonai és polgári áldozatok együttes száma 3–6 millió közöttire tehető. Csak az 1812-es oroszországi hadjárat során kb. egymillió katona halt meg francia és orosz oldalon együttvéve.
  • 1855-1901 között a pestis - a 14. századi „fekete halál”-hoz hasonló - újabb világjárvány csak Kínában és Indiában mintegy 12 millió embert ölt meg. A járvány más földrészekre is átterjedt. (Véglegesen csak 1959-ben sikerült felszámolni.)

Ember és környezeteSzerkesztés

  • 1816: Az előző évi indonéziai Tambora-hegyi vulkánkitörés az egész Földön érezteti hatását: a klímatörténet „nyár nélküli éve”. (Európában egész júliusban és augusztusban 0 °C körüli átlaghőmérséklet!)
  • 1850 körül: véget ér a kis jégkorszak
  • 1872: A világ első természetvédelmi területe, az amerikai Yellowstone Nemzeti Park. A század végén egyedül itt maradt fenn az amerikai bölény mintegy 1000 példánya. (Kiirtása előtt kb. 50 millió élt a prériken!)

MűvészetSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

Találmányok, felfedezésekSzerkesztés

Jelentős személyekSzerkesztés

Politikai vezetők, uralkodókSzerkesztés

EurópaSzerkesztés

AmerikaSzerkesztés

ÁzsiaSzerkesztés

  • Meidzsi (Mucuhito), japán császár

Természettudományok, egészségügySzerkesztés

TársadalomtudományokSzerkesztés

Vallási vezetőkSzerkesztés

Írók és költőkSzerkesztés

ZeneszerzőkSzerkesztés

Képzőművészek és építészekSzerkesztés

MagyarokSzerkesztés

Politikai vezetőkSzerkesztés

Természettudományok, egészségügySzerkesztés

TársadalomtudományokSzerkesztés

Írók, költőkSzerkesztés

MűvészekSzerkesztés

Évek és évtizedekSzerkesztés