A forradalom a fennálló társadalmi rendet, rendszert erőszakosan (ezen belül fegyveres vagy vértelen úton) megdöntő, a társadalmat gyökeresen és tartósan átalakító társadalmi mozgalom.[1] Ellentéte az ellenforradalom, a társadalom korábbi, a legutóbbi forradalom előtti állapotának helyreállítására törekszik. A fogalom antonímiái, ellenpárjai még, más-más szempontokból, a szociokulturális evolúció(wd), azaz a fokozatos társadalmi-kulturális fejlődés, változás, valamint a reform, mint jelentős változtatás, de radikális fordulat nélkül.

A forradalom, mint társadalomfilozófiai fogalom pontos definíciója erősen vitatott, általánosan elfogadott megfogalmazása nem létezik. Széles körű egyetértés van azonban abban, hogy a forradalom rendszerváltással, a politikai, társadalmi és gazdasági rend széles körű átalakításával jár együtt. Igazán sikeres, úgynevezett nagy forradalom (Lyford P. Edwards kifejezése) ritkán történik; ilyennek tekinthető az angol forradalom, illetve polgárháború, az amerikai forradalom, azaz az amerikai függetlenségi háború, a francia forradalom, az 1917-es októberi orosz forradalom és az 1949-es kínai kommunista forradalom(wd).[2]

A szó hangulata, nyelvi értéke csak a 20. század derekán változott egyértelműen pozitívvá, addig gyakran negatív (felfordulás, zavargás, rombolás) értelemben használták. A szónak ezt a modern, egyértelműen pozitív hangulatát a különböző politikai erők igyekeznek felhasználni úgy is, hogy saját törekvéseiket forradalminak nevezik, míg ellenfeleik akcióitól (akár visszamenőleg, történelmileg is) „megvonják” a forradalom szó használatának jogát.

Etimológia

szerkesztés

A kifejezés rivoluzione formában a 15. század végén jelent meg Itáliában, mint egy uralkodó hatalmának gyors és erőszakos megdöntése; az ilyen fordulat mai neve inkább államcsíny. Kopernikusz a De Revolutionibus Orbium Coelestium(wd), Az égi pályák körforgásairól[3] című, 16. századi művében a lengyel csillagász a későlatin nyelv revolutio (tulajdonképpen visszafordul, visszahengeredik) szavát az égitestek körforgására alkalmazza. A 17. századi Angliában először az 1688-as dicsőséges forradalom(wd) elnevezésére alkalmazták, ami tulajdonképpen a mai értelemben vett angol polgári forradalom eredményeinek eltörlését, a királyság visszaállítását jelentette (azaz modern értelemben inkább ellenforradalomnak tekinthető). Nemzetközileg használt szóvá az 1789-es nagy francia forradalom idején vált.[4]

A magyar forradalom szót a latin revolutio társadalmi értelmének lefordítására a 19. század elején, a nyelvújítás során alkották (valószínűleg maga Kazinczy Ferenc), képzővel látva el a forr igét.[4]

Fogalomtörténet

szerkesztés

A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.[5]

A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága.[6] Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.[7]

Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt.[8] A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.[9]

A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak,[10] és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé.[11] Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:

–Ez lázadás! – mondta a király. – Nem, királyom, ez forradalom! – válaszolta a herceg.

Kortárs értelmezések

szerkesztés

Hannah Arendt értelmezése

szerkesztés

A forradalom definíciója

szerkesztés

Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:

Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.
– Hannah Arendt[12]

Arendt Condorcet-et véve alapul[13] azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.

Kétféle szabadság

szerkesztés

Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi.[14] Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul.[15] A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.[16]

A fogalom forrása

szerkesztés

A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai kereszténység szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.[17]

A forradalom két fajtája

szerkesztés

Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak Montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra,[18] és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk.[19] Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg.[20] A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia,[21] majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.[22]

Molnár Tamás értelmezése

szerkesztés

A forradalom oka

szerkesztés

Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.[23]

  • Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.[24]
  • Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.[25]
  • Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyès).[26]

A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.[27]

A forradalom vonzereje

szerkesztés

A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert.[28] Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.[29]

Társadalmi és politikai forradalmak különbsége

szerkesztés
 
A Bastille ostroma 1789. július 14-én, a francia forradalom alatt.

A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.

A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.

A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.

A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.

A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.

A forradalom marxista elmélete

szerkesztés

A társadalmi forradalom a marxizmus szerint minőségi változás, gyökeres fordulat a társadalom életében, ami lehetővé teszi az előrehaladást, a progresszív fejlődést. A marxista dialektika értelmében a forradalom ugrás, ami megvalósítja a mennyiségi változások átcsapását a minőségi előrelépésbe. A kizsákmányolás, a gazdasági ellentmondások talaján érlelődik, kibontakozása az osztályharc legmagasabb formája. A forradalom ellentéte az ellenforradalom, ami regresszív, a társadalmi fejlődés fő irányával ellentétes mozgást jelent és az elavult társadalmi állapotok restaurációjára, konzerválására irányul. A forradalom különbözik még a társadalmi értelemben vett evolúciótól, a fokozatos fejlődéstől, változástól is, valamint a reformtól, ami jelentős, de nem alapvető társadalmi átalakítást jelent.[30] A marxista történelemszemlélet egyes szerzői a lázadást, felkelést és a forradalmat aszerint határolják el egymástól, hogy azok az adott társadalmi-gazdasági formáció, termelési mód melyik szakaszában jelentkeznek. A lázadás, például Spartacus mozgalma az adott társadalmi formáció felfelé ívelő szakaszában jelentkezik, amikor az uralkodó osztály helyzete még erős, ezért a lázadás győzelmének nincs esélye. Felkelésnek, mint a középkori parasztfelkelések, eszerint a felfogás szerint azokat a mozgalmakat nevezik, amelyek az adott társadalmi formáció, mint a feudalizmus, fejlődésének tetőpontján alakulnak ki. Győzelemre szintén nincs esélyük, de hozzájárulnak a hanyatlás megindulásához. A forradalom akkor robban ki, amikor a társadalmi formáció hanyatlásának végső szakaszában van, az uralkodó osztály már nem képes hatalmát fenntartani, az elnyomott osztály pedig már nem hajlandó a régi módon élni. Így törnek ki a győztes forradalmak, amelyek megdöntik az addigi társadalmi rendszert, mint a francia forradalom.

Nevezetes forradalmak

szerkesztés

Polgári forradalmak

szerkesztés

Szocialista forradalmak

szerkesztés

Forradalmak totalitárius kommunista diktatúrák ellen

szerkesztés

Iszlám forradalmak

szerkesztés
  • Irán (1979)
  • Szudán (1989)
  • Afganisztán (1996)

Forradalmak Magyarországon

szerkesztés

Kulturális, szellemi, filozófiai forradalmak

szerkesztés

Technológiai forradalmak

szerkesztés

Érdekességek

szerkesztés
  1. Magyar Larousse 891. o.
  2. Bogdanor 181. o.
  3. De revolutionibus orbium coelestium, dl.wdl.org
  4. a b Etimológia 1. kötet 956. o.
  5. Arendt, 1991, 27. o.
  6. Arendt, 1991, 37. old
  7. Arendt, 1991, 46. o.
  8. Kopernikusz, 1543
  9. Arendt, 1991, 55. o.
  10. Tocqueville, 1994, 72. o.
  11. Paine, 1995, II. rész bevezetője
  12. Arendt, 1991, 45.o.
  13. Condorcet, 1847-9, vol. XII
  14. Arendt, 1991, 37. o.
  15. Arendt, 1991, 40-41. o.
  16. Arendt, 1991, 42. o.
  17. Arendt, 1991, 31. o.
  18. Arnedt, 1991, 30. o.
  19. Olivier, 1954
  20. Arendt, 1991, 66. o.
  21. Arendt, 1991, 62. o.
  22. Schieder, 1950
  23. Molnár, 2005, 28. o.
  24. Molnár, 2005, 15. o.
  25. Molnár, 2005, 22-23. o.
  26. Molnár, 2005, 24. o.
  27. Molnár, 2005, 29. o.
  28. Rousseau, 1997
  29. Molnár, 2005, I.
  30. Filozófiai kislex 349-352. o.
  31. Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata Politikai_Nyilatkozat.pdf Archiválva 2010. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF – Kim.gov.hu
  32. Országgyűlési választások 2010 Választas.hu. [2013. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Revolution című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

  • Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991
  • Bogdanor: Vernon Bogdanor (szerk): Politikatudományi enciklopédia. Budapest: Osiris. 2001. = Osiris kézikönyvek, ISBN 963 389 035 7  
  • Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9
  • Etimológia: Benkő Loránd (főszerk) – Kiss Lajos (szerk) – Papp László (szerk): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai. 1970.  
  • Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
  • Kopernikusz: 'De revolutionibus orbium coelestium', ('Az égi pályák körforgásairól') 1543
  • Molnár Tamás: Az ellenforradalom, Kairosz, 2005
  • Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4  
  • Albert Olivier: Saint-Just et la force des Choses, Paris, 1954
  • Thomas Paine: Az ember jogai, Osiris, 1995
  • Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről , PannonKlett, 1997
  • Theodor Schieder: Das Problem der Revolution im 19. Jahrhundert, In Historische Zeitshrift vol. 170, 1950
  • Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom II. Atlantisz, 1994

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Forradalom témájú médiaállományokat.