Főmenü megnyitása

A parasztfelkelés a kései középkorban, többnyire a 14-15. században lezajlott fegyveres összecsapásokat jelenti, melyeket – a hagyományos felfogás szerint – időről időre a társadalom kiváltsággal nem rendelkező, alávetett helyzetű, földműveléssel foglalkozó csoportjai robbantottak ki. A parasztfelkelések bázisát azonban nem szűkíthetjük kizárólag a jobbágyokra: a harcokban nagy számban vettek részt kisnemesek, Nyugat-Európában városi polgárok, vagy a Dózsa György által vezetett parasztháború esetében a mezővárosi árutermelő-kereskedő réteg képviselői.

KorszakolásukSzerkesztés

A történeti kutatás megkülönbözteti a többségében rurális népesség által lakott, mezőgazdaság által dominált középkori-kora újkori Európa jobbágyfelkeléseit az iparosodás és polgárosodás korának parasztmozgalmaitól. Társadalomtörténeti és jogi szempontból indokoltnak tűnik a francia forradalom előtti és utáni parasztfelkelések megkülönböztetése, ezért tekintik páran az 1846-os galíciai felkelést az "európai történelem utolsó parasztfelkelésének,"[1] ugyanakkor sok történész az 1907-es román parasztháborút tekinti az utolsó ilyen konfliktusnak. A történeti irodalomban parasztfelkeléseknek nevezett késő középkori összecsapásokat a 14. századi flandriai, angliai és franciaországi lázadások nyitották, majd az 1524–1525-ben lezajló nagy német parasztháború zárta azokat.

A késő középkori felkelések okaiSzerkesztés

Az elhúzódó háborúk költségeit a középkori uralkodók többnyire a jobbágyságra hárították, emellett gyakran éltek a pénzrontás eszközével. A pénzgazdálkodás jelentőségének növekedésével a nemesség is egyre pénzben követelte meg a jobbágyok tartozását. A felkelések leggyakoribb oka a háború, éhínség és pestis lehetett. Mindez megmagyarázná, miért a 14. századi nyugat-európai válsággal egy időben került sor felkelésekre. Ugyanakkor Közép-Európa királyságai (Magyar-, Cseh- és Lengyelország) éppen a 14. században számítottak erős és prosperáló hatalomnak, a válságjelenségek itt a következő évszázadban jelentkeztek.

Magyarország a 16. század elején rendkívül rossz gazdasági helyzetben volt. 1508-ban és 1510-ben éhínség pusztított, 1511-ben pestisjárvány is kitört. „Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az 1510-es évek elején - előttünk ismeretlen okból - a jobbágyság helyzetében valami kedvezőtlen, talán tragikus fordulat történt. Mibenlétét a szakirodalomnak még nem sikerült felderítenie.”[2]

Vallási és ideológiai vonatkozásokSzerkesztés

A középkori parasztfelkeléseknek a vagyoni egyenlőséget és a társadalmi intézmények feleslegességét hirdető eretnekmozgalmakkal és világvége-várásokkal való kapcsolatát mára igazolta a kutatás. Szűcs Jenő tanulmányaiban az 1514-es konfliktusok vallásos hátterét emelte ki. Szerinte a parasztháború ideológiájának egyik gyökere az a társadalombírálat lehetett, amelyet a ferences prédikátorok, közülük is elsősorban az obszerváns ferencesek fejtettek ki. A fenti eszmeiség Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát prédikációminta-gyűjteményeiben is megfogható.[3]

Híres parasztfelkelésekSzerkesztés

MagyarországonSzerkesztés

Parasztfelkelés
Ideje
Vezetője
Megjegyzés
Erdélyi parasztfelkelés 1437 Budai Nagy Antal Az erdélyi püspök által egyben követelt egyházi tized ellen 1437 nyara és 1437 decembere között.
Dózsa György-féle parasztfelkelés 1514 Dózsa György A Bakócz Tamás által szervezett török elleni keresztes hadjáratból kinőtt felkelés 1514 április és július között.
Cserni Jován-felkelés 1527 Cserni Jován
Karácsony György-féle fölkelés 15691570 Karácsony György
Horvát parasztháború 15721573 Gubecz Máté Egy nagyszabású felkelés volt 15721573-ban Horvátország és Szlavónia területén.
Székely felkelés 15951596 nincs
Császár Péter-féle felkelés 16311632 Császár Péter
Szegedinác Péró-felkelés 17351736 Szegedinác Jovánovics Péró
Nyugat-dunántúli felkelés 17651766 a Mária Terézia alatti kegyetlen jobbágyterhek miatt
Erdélyi paraszfelkelés 1784 Vasile Ursu Nicola (Horea),
Ion Oargă Cloșca,
Gheorghe Crișan
Kolerafelkelés 1831 nincs

NemzetközilegSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Galíciai felkelés (angol nyelven)
  2. Kulcsár Péter: A Jagelló-kor. Budapest, Gondolat Kiadó, 1981. 125. o.
  3. Szűcs Jenő: A ferences obszervencia és az 1514. évi parasztháború. (Egy kódex tanúsága). In: Levéltári Közlemények. 1972. 213-263. o.

ForrásokSzerkesztés

Egyéb irodalomSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés